Tovább sodródik az MSZP; karácsony az új időpont

0
1869

Horváth Imre vezetők elé hajított tagkönyve újra felkavarta a vizet az amúgy is csak átmenetileg elcsendesülő viharos életet élő szocialista pártban. Az Újpesten, Kiss Péter halála után időközi választáson mandátumot szerzett képviselő, most sértődötten mondott le párttagságáról, s lépett ki  az MSZP frakcióból, bár ez utóbbiról nincs egyértelmű információ. Kunhalmi Ágnes budapesti elnök az ATV reggeli műsorában megrendülten beszélt képviselőtársa döntéséről, Hiller István pedig, kiemelve Horváth munkásságának érdemeit, arról nyilatkozott, hogy ezekben a tárgyalásos időkben, bizony vannak olyanok, akiknek áldozatot kell hozniuk, annak érdekében, hogy végre felálljon az a közös csapat, amely versenyképes lehet a Fidesszel. Csakhogy a csapat sehogysem akar felállni, ellenkezőleg: a látszat az – és ezt erősíti Horváth Imre esete is -, hogy inkább, ami van, vagy volt, az is szétesőben van. Igaz ugyan, hogy a politikusok – DK-sok, MSZP-sek – folyamatosan hangsúlyozzák, hogy a tárgyalások rendben folynak a kulisszák mögött, és ezt készséggel el is hinnénk, ha időről-időre nem kerülnének elénk olyan hírek, amelyek az ellenkezőjét sugallják.

Kunhalmi mindenesetre most arról beszélt, hogy amennyiben karácsonyig nem jön létre a megegyezés a demokratikus ellenzék pártjai között, úgy valamennyien mehetnek a süllyesztőbe. Ilyen kemény hangot még egyetlen szocialista politikus sem ütött meg, ami nem azt jelenti, hogy ne ez lenne a realitás. Igaza van a budapesti elnökasszonynak: az furcsa kanyarokkal telített út, amit ebben az évben megtett az MSZP és a DK, az riasztóan hat a választókra. Mondhatja persze erre a Demokratikus Koalíció, hogy ő egyenes vonalon haladt, ami egyrészt csak bizonyos megszorításokkal igaz, másrészt csak részeredményként értékelhető. Mert kétségtelen, hogy növelte népszerűségét, biztosabban állíthatja, hogy parlamenti párt lesz belőle, de így együttesen távolodtak a bejelentett és a baloldali közönségtől elvárt céltól, a Fidesz leváltásától.

Ma ott tartunk, hogy egyre inkább ébred nosztalgia az amúgy kudarcos Botka László fémjelezte időszak iránt, a volt miniszterelnök-jelölt távozása ugyanis még sem hozta el azt a konszolidációt, amelyet az elégedetlen párttagok reméltek. Molnár Gyula és a mellé választott két vezető – Hiller István és Tóth Bertalan – nem tudott átütő eredményt felmutatni, sőt inkább az a kép keletkezett róluk, hogy a gyeplőt Gyurcsány Ferenc tartja a kezében, a szocialista delegáció pedig csak sodródik. Molnár Gyula ugyan azt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek, hogy kemény kézzel fogja irányítani a pártot, ennek azonban egyelőre nem látszanak a külső jelei. Sőt, inkább az ellentéte érzékelhető. Ráadásul az általa megadott határidők is újra csúszásban vannak; az elnök november végére jósolta a megállapodás bejelentését és a közös miniszterelnök-jelölt megnevezését, s jóllehet még néhány nap hátravan ebből a hónapból, nem túl nagy merészség azt jövendölni, hogy ebből a bejelentésből már nem lesz semmi. Már csak azért sem, mert miközben az MSZP politikusai – lásd csütörtök reggel Kunhalmi Ágnes – közös listáról és közös miniszterelnök-jelöltről beszélnek változatlanul, addig a többi érintett párt erről mintha hallani sem akarna. A megbeszélések a koordinált indulásról folynak, immár talán négy párt között, de az elég világosan látszik, hogy e négy párt összefogása kevés lesz a Fidesz ellen. Azért is kevés lesz, mert a szocialisták folyamatos amortizálódása segíthet ugyan a DK-nak  – és az LMP-nek is – begyűjteni néhány plusz szimpatizánst, de az összkép és a hitelesség, pláne a győzelembe vetett választói hit ettől nem javul, sőt folyamatosan romlik.  Az eredményességhez szükség lenne az LMP-re és a Momentumra is, ők azonban ma már inkább a Jobbikkal kacérkodnak, elhatárolódva az MSZP-től és a DK-tól, megelégedve látszólagos izmosodásukkal. Hadházy Ákos azt nyilatkozta portálunknak, hogy számukra az elsődleges cél a Fidesz ötven százalék alá szorítása, vagyis annak elérése, hogy Orbán ne legyen képes egyedül kormányt alakítani. Ez kétségtelenül szép célkitűzés, de vajon hogyan lesz belőle a másik oldalon koalícióképes csapat. Kikkel? Tényleg a Jobbikkal? Mert, ha nem a Jobbikkal, akkor újra szembe találjak magukat a most elutált pártokkal. És ezt a képletet a választó is pontosan látja, ami egyáltalán nem növeli az esélyeket.

Akárhonnan nézzük tehát az ellenzéki oldal térképét, olyan terepet látunk, ahol sokkal több a buktató, mint a sima felszín. Az ügyek nem látszanak rendeződni, viszont az idő rohamléptekkel halad; a karácsonyra kitolt határidő is pillanatokon belül itt lesz. Azt mondják, hogy a politikában nincsenek előre kiszámítható lépések, mindig közbejöhet váratlan esemény és ennek következtében fordulat. És ez így igaz, de végigtekintve az elmúlt időszak történésein, egy ilyen fordulatba reménykedni inkább a csodavárás kategóriájába tartozik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .