Több pénzt kap a Bundeswehr

0
964

Trump elnök szokott nyers modorában sürgette Németországot és néhány más NATO szövetségest, hogy emeljék meg katonai kiadásaikat, mert az USA nem akarja egyedül vállalni a terheket.

A NATO elvben arra kötelezi a tagállamokat, hogy az éves GDP 2 százalékát költsék katonai célokra, de az európai szövetségesek nagy része – köztük Németország és Magyarország – ezt évtizedek óta elmulasztja. Németország GDP-je 3652 milliárd dollár volt, ehhez képest a felemelt katonai költségvetés 42,9 milliárd euro vagyis messze elmarad a két százaléktól. A tavalyi költségvetésnél viszont 4 milliárd euróval magasabb, vagyis jelentős az emelkedés.

A Handelsblatt megírja, hogy az óvatos Olaf Scholz pénzügyminiszter 675 millió euróval emelte az előzetes költségvetés számait, melyeket nemcsak Trump bírált a tengerentúlon, de Ursula van der Leyen hadügyminiszter asszony is Berlinben.

A németek páncélosai ugyanis elavultak és hétköznapi felszerelések is hiányoznak.

Nincs például elég golyóálló mellény vagy téli felszerelés a Bundeswehrben.

Kérdés, hogy a felemelt katonai költségvetést elegendőnek tartja-e majd Donald Trump, aki hamarosan Európába érkezik, hogy részt vegyen a NATO csúcstalálkozóján.

Németországban nemcsak azért fogták vissza a Bundeswehr fegyverkezését, mert vigyáztak a költségvetés egyensúlyára. Berlinben tisztában voltak azzal, hogy két világháború után a németek fegyverkezése gyanakvást és ellenérzéseket válthat ki egyes szövetséges országokban is.

Ráadásul Berlinben nemigen hisznek az orosz fenyegetésben sem,

pedig Donald Trump épp ezzel indokolja meg a fegyverkezési kiadások növelésének a szükségességét.

Trump a NATO csúcs után találkozik Putyinnal Helsinkiben. A következetesség sohasem tartozott Donald Trump jellemvonásai közé…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .