Szegény közeli rokonok

0
984

„Azt gondolom utcai megmozdulások várhatók, és ezeken egyre több rommagyar polgár is részt fog venni, és nemcsak a PSD-ALDE, hanem az őket támogató Fidesz itteni fiókpárt elleni jelszavak sem lesznek ritkák.”

Egyre világosabb, amit az ellenzék és az államelnök hangoztat, hogy a jelenleg hatalmon levő pártok nem kormányozni akarnak, hanem kieszközölni korrupciós cselekedetekkel megvádolt, sőt már elítélt társaik fölmentését, éppen úgy, ahogy azt eredetileg a tavalyi év elején a hírhedt 13-as kormányrendelettel próbálták, ami akkor az utca nyomására nem sikerült. Itt tipikusan arról az esetről van szó, amikor a törvényeket megpróbálják a korrupt közéleti szereplők érdekeihez, elvárásaihoz igazítani, és ezzel a rendszerszintű korrupciót “lepapírozni”, azaz törvényesíteni. A kísérlet része az is – és ezt a Fidesz itteni fiókpártjának képviselője javasolta, erre még visszatérek -, hogy minél kevésbé átláthatóvá, vagy kimondhatóvá váljék a korrupt eljárás, és ezzel esély legyen az ilyen cselekedetek elsikálására.

Ismét nagyot alkotott a Iordache-Nicolicea-Márton parlamenti különbizottság, ezúttal az igazságügyi miniszter javaslatára, amikor arról rendelkezett, hogy a hivatali visszaélés csak akkor bűncselekmény, ha azt saját haszonszerzésre, vagy legfennebb első-, vagy másodfokú rokonok előnyére követik el. A harmadfokú rokonság, szeretők, haverok, szomszédok és távolabbi pereputtyok helyzetbe hozása fog következni, ha a parlamenti különbizottság által elfogadott BTK módosítás lép életbe. A hatalommal való visszaélés – az elfoglalt státusból következő befolyás, mely mindnyájunkat megkárosít – személyre szabása történne meg, ha az csak akkor bűncselekmény, ha közeli rokonok előnyére történne, ez nyilvánvalóan az elévült “kollektivisztikus és hierarchikus” társadalmi rendet idézi, azt erősíti. Ez a “jogfilozófia” semmi másra nem szolgál, csak arra, hogy a hivatali visszaélés egyik leggyakoribb formáját – mely miatt többek között a PSD (a nagyobbik román kormánypárt) elnököt, három és fél évre ítélték alapfokon – a saját párt javára elkövetett korrupt aktusokat, az illegális pártfinanszírozást kivonja a törvény hatálya alól, dekriminalizálja. (Meg kell engedni, hogy enyhít a botrányos megkülönböztetésen, hogy a hivatali visszaélés bűncselekményének tényét alacsony értékhatárhoz szabnák, az elvi kérdés viszont továbbra is marad).

Olyan megkülönböztetéseket vezet be a törvénykező, melyek nem a korrupció visszaszorítását, hanem üldözhetőségének a testre szabását célozzák, egyáltalán nem a mindenki egyenlő a törvény betűje és szellemében (ezt egy kérdésre válaszolva az igazságügyminiszter Tudorel Toader, el is mondja: az “emberek csak kategóriánként (sic!) egyenlők a törvény szerint”), vagyis itt nem az univerzális a vezérszó, hanem a premodern partikularizmus. A hivatali korrupciót családi-rokonsági, azaz nepotizmus alapján minősítik bűncselekménynek, avagy nem, és ezzel újabb “kategóriákat” hoznak létre, valójában elrejtik, relativizálják, de persze, nevetségessé is teszik a problémát magát. A feljelentőnek, majd az eljáró hatóságnak először azt kell kiderítenie, hogy egy korrupciós ügyletben, mondjuk egy megvesztegetésnél, vagy egy szabálytalan közbeszerzési eljárás keretében, az érintettek, milyen rokonsági kapcsolatban vannak, hogy eldönthesse bűncselekmény történt-e, vagy csak kihágás, egyszerű szabálysértés. Holott a korrupciós gyakorlat független a rokonsági viszonyoktól – még a maffia sem vérségi, vagy konszociációs rokonságon, hanem a “fogadott keresztapa” és “fogadott család” erős kapcsolódásán alapul – ellenben a közvagyon és az elérhető erőforrások elpazarlását, a piaci viszonyokat, a közjót támadja és rongálja. És a rokonsági viszonyok ebben semmilyen szerepet nem játszanak, álkérdés ez, a visszaélés vonatkozásában.

A közéleti, elsősorban a közhivatalnokok által elkövetett korrupciós tettek természetének és működési mechanizmusainak teljes félreértését mutatja a mostani javaslat, mert; a hivatali visszaélés a közéleti korrupció gyakori formája, általánosan arról szól, hogy a közvagyon egy részét magánvagyonná alakítják, azokat a forrásokat, melyek a közjót kellene, hogy szolgálják magánemberek javára fordítják, általában egy bonyolult manőversorozat, korrupt forgatókönyv nyomán; ennek a forgatókönyvnek a része, nemcsak a források eltérítésének lebonyolítása, hanem az is, hogy ezt a manővert titokban hajtsák végre, illetve utólag elfödjék, láthatatlanná, nyomon követhetetlenné tegyék. A korrupt hivatalnokok és megrendelőik ritkán követik el azt a hibát, hogy közvetlen hozzátartozókat hozzanak helyzetbe, illetve finanszírozzanak közpénzből. Gyakoribb, hogy az eltérített erőforrások, úgynevezett “közvetítők”, strómanok segítségével végzik párt (vagy mondjuk sportklubok, alapítványok stb.) kasszákban, illetve különféle áttételeken, mondjuk viszontszívességeken keresztül hajtanak hasznot magánszemélyeknek.

Márton Árpád bizottsági javaslata közvetlenül is gyengíti a korrupció-ellenes föllépést, mert ellehetetleníti a visszatartó mechanizmust, azt, hogy nyilvánosan beszéljenek korrupciós ügyekről, hogy a közvélemény nyomása eltántorítsa a potenciális elkövetőket. Ti. a javaslat azt foglalja törvénybe, hogy szigorúan meg kell tiltani az ügyészségnek, hogy a folyamatban levő ügyekről tájékoztasson (a folytatólagosan elkövetett visszaélés nyugodtan folyhat, ha kivizsgálás, illetve akár nem végleges bírói döntés született is egy ügyben), illetve, hogy (“penal”-nak amit, ő a “bűnös/bűnöző” szinonímájaként fordít, holott büntetendőt is jelent) bűnösnek/büntetendőnek lehessen nevezni olyanokat, akik ellen nincs végleges ítélet. A bizottság szerint nagyjából ugyanolyan súlyos büntetés illeti azt, aki beszél egy-egy korrupciós ügyről vagy visszaélésről, mint aki elköveti (ha nem közvetlenül saját magának, illetve első, vagy másodfokú rokonoknak kedvez). A szolgálati visszaélés a javaslat szerint max 5 év börtönnel illethető, ha egy közhivatalnok (gondolom munkaidőben!, mert a visszaélést is csak akkor állapítja meg a törvény, ha munkaidőben követték el. Igazi értelmezhetetlen és “életszerűtlen” törvényről beszélünk!), bűnözőnek/büntetendőnek (“pénálnak”) mond valakit, aki vádlott, vagy csak első fokon elítélt, 3 plusz 1 év börtönre ítélhető. (A leleplezőket, megbüntetik, ugye?). A büntethetőség kereteit szűkíti az is, hogy csökkentették a feljelenthetőségi és elévülési időt. De a javaslat nagyobbrészt dekriminalizálja a valós korrupciós eljárásokat, a hivatali visszaélés gyakorlati formáit, azáltal is, hogy adott esetben, az ügyek elfedésében érdekelt intézményekre bízná a visszaélés megállapítását, és nem a – legalábbis elvben – független ügyészségre és ezzel szinte bizonyíthatatlan lesz a visszaélés.

Botrányos és tarthatatlan nemcsak a módosítások tartalma, hanem a szabályozás, a jogalkotás politikai kontextusa is, hiszen sürgősséggel, meghosszabbított parlamenti szesszióban igyekeznek átverni azt, akkor amikor a perrendtartási törvény elfogadott módosítása még-, sőt egyre inkább borzolja a kedélyeket, illetve közfelháborodást okoz. Ráadásul egy másik témában a verespataki ciántechnológiás aranybánya esetleges megnyitása körül is folyik a cirkusz, azzal, hogy a kormány nem támogatja saját előterjesztését, hogy a terület UNESCO világörökségi műemlék-listára kerüljön, ami mellett igen erős civil elköteleződés van.

Azt gondolom utcai megmozdulások várhatók, és ezeken egyre több rommagyar polgár is részt fog venni, és nemcsak a PSD-ALDE (román kormánykoalíció), hanem az őket támogató Fidesz itteni fiókpárt elleni jelszavak sem lesznek ritkák.

Magyari Nándor László

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .