Titkosszolgálati tábornok irányítja az Integritási Hatóságot

    0
    1068
    Facebook

    Orbán Viktor Karácsonyi Pej Melinda dandár tábornokot nevezte ki a Belső Ellenőrzési és Integritás Igazgatóság élére. Ő eddig a NAV bűnügyi főigazgató helyettese volt. Ez titkosszolgálati poszt hiszen innen rálátni az egész magyar társadalomra. Jogállamban pénz a fegyver – írta ironikusan József Attila.

    Az Integritási Hatóság az Európai Unió megnyugtatására jött létre: Magyarországon is harcolnak a korrupció ellen -ezt hirdeti az új intézmény, amely nemigen tud mit kezdeni azzal a régi mondással, hogy fejétől bűzlik a hal.

    Navracsics Tibor minisztériumához tartozik az Európai Unió megnyugtatására létrejött hivatal, amely

    Orbán elképzelései szerint elsősorban afölött őrködik majd, hogy csakis azok a korrupciós ügyek derüljenek ki, melyek leleplezésére ő adott ki utasítást.

    Orbán fél, és rendőrállamot épít

    Nem véletlen, hogy két nagyon problematikus szektor, amely a jövőben még kevesebb pénzt kap mint eddig, Pintér Sándor irányítása alá került. Kevés ország van a világon, ahol az oktatás és az egészségügy a belügyminiszter irányítása alatt áll, de jól mutatja Orbán dilemmáját. A miniszterelnök nem tud és nem is akar pénzt adni ennek a két stratégiai fontosságú ágazatnak, melyeket évtizedek óta szisztematikusan kiéheztetnek. A pénz hiánya felértékeli a fegyveres testületeket, amelyeket viszont Orbán igyekszik megfizetni.

    Megbuktatni ugyanis csak ők tudják a miniszterelnököt.

    Felrémlik Ceausescu árnya

    33 éve transzportálta az árnyak világába Románia teljhatalmú diktátorát és nejét egy különleges bíróság, amelyben Ceausescu egykori hívei vitték a prímet. Magukat mentették, és beáldozták a diktátort. Egy rendőrállamban ugyanis senki sem pótolhatatlan, az első számú vezető sem. Napóleon bukása után Fouché maradt a belügyminiszter. Aki maga intézte a tisztogatást: ha nem az én kezemben lenne a lista, akkor én lennék rajta az első – közölte mosolyogva Fouché.

    Hét szűk esztendőt jósolt Orbán Viktor miniszterelnök, aki rendőrállammal igyekszik biztosítani hatalmát.

    De mi lesz, ha nem tudja fizetni a számlákat? A New York-i Bloomberg arra figyelmeztetett, hogy az Európai Unió sok szegény országa nem lesz képes kifizetni az energiaszámlát a következő években. Ettől a problémától nem óv meg a rendőrállam. Ezt sejti Orbán Viktor is, aki még csak jövőre lesz hatvanéves, de máris maga építette rendszerének romjain ül.

    HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

    Please enter your comment!
    Please enter your name here

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .