Szuperkórház: csak a beton számít?

0
135
illusztráció

Több mint gyanús, hogy az úgy nevezett Szuperkórház szelleme levakarhatatlanul ott lebeg néhány politikus bakancs listáján, pedig nem kellene, mert az orvostársadalom feltűnően visszafogott ebben az ügyben.

Az nem tartozik szakmai kiállásnak, hogy egy-két orvos végzettségű politikus akár kormánybiztosi minőségben, akár a fővárosi önkormányzat tagjaként lobbizik a kórházért, mert egyéb, tágabb szakmai támogatottság és védhető érvek híján ők egyszerűen csak a beton lobbihoz sorolhatók.

Aggaszt viszont, hogy legutóbb Karácsony Gergely főpolgármester Facebook bejegyzésében is mindössze helykijelölési problémákkal komplikált tényként kezelte a fővárosi Szuperkórház kérdését, pedig nem az.

Hiába kormányzati kompetencia állítólag de jure a beruházás az viszont de facto a budapestiek kompetenciája, hogy meddig élhetnek, milyenek a gyógyulási esélyeik. A főváros szerencsére még nem hozott soha egyértelmű kiállást a kórház szükségessége mellett.
Nem is hozhattak ilyen döntést a budapestiek, mert elég széles közmegegyezésen alapszik, hogy a budapesti egészségügyi fejlesztésekbe strukturálisan és funkcionálisan nem illeszkedik bele egy ilyen szuperkórház, nem javítana a mostani helyzeten. Önmagában nem növelné az ellátás gyorsaságát, színvonalát és így nem csökkentené az elkerülhető halálesetek magas számát.

Sőt!

Nem nehéz belátni, hogy egy ilyen a beton lobbi által áterőltetett Szuperkórház ronthatná is a budapestiek egészségügyi ellátásának hatékonyságát mert 300-400 milliárd forintot olyan fejlesztésektől vonna el, amik viszont tényleg gyorsan és látványosan javítanának az ellátáson.

Ezek a fejlesztések, többek között, a 3-4 budapesti centrum kórház megerősítése és fejlesztése lennének.

A mindenütt mutogatott terveken látott felesleges luxuselemekkel bőven ellátott Szuperkórház tervét helyesen a főváros múlt év decemberi ülésén nem hagyta jóvá a maga részéről, de az indokok között nem csak a helyszínkiválasztás problémája kellett volna, hogy álljon.

Azért nem csak az, mert a Szuperkórház ötlete minden korábbi, a regionális kórházak erősítésének húsz évre visszamenő koncepciójával szemben egy váratlanul hajánál fogva előrángatott dolog. Ez tovább erősíti azt a gyanút, hogy itt nem szakmailag végiggondolt és a főváros egészségügyi ellátása színvonalának hatékony ügyéről van szó, hanem egy egyszerű ingatlan beruházásról, amiből szép pénz, akár százmilliárd is juthat egyesek zsebébe anélkül ráadásul, hogy az eredmény valóban hasznos lenne.

Tudják ezt sokan a szakmában és józan politikai körökben is és lassan az a furcsa és elgondolkodtató helyzet áll elő, hogy csak a kormány (egy része) és a fővárosi vezetés (egy része) akarja a Szuperkórházat a fővárosiak és a szakma mérsékelt lelkesedése mellett. Jó lenne tisztán látni, hogy ki kivel van és főleg, hogy ki van a budapestiekkel.

A probléma nyomatékos felvetése nem kórházépítés és egészségügy ellenességről szól, hiszen szakmai elemzéseken alapuló döntés esetén valószínűleg senki nem vitatná, hogy például kellhet még egy kórház Budapestnek, de nem egy Szuperkórház, hanem egy további centrumkórház szerű intézmény.

Vessünk egy pillantást a koncepciók anyagi vonzatára is.

Az elmúlt években 150-300 milliárd között röpködnek a Szuperkórház kormányzat által elhintett várható költségei amit ismerve a felülszámlázást és pontatlan tervezést nyugodtan tekinthetünk most 400 milliárd forintnak.
Elképesztő és baljós előjel, hogy – a már ilyen-olyan, sokszor csak kamu korábbi előkészületi munkákra kifizetett milliárdos nagyságrendű kiadások mellett –

állítólag nemrég a Szuperkórház tervezése címén 8 milliárd forint értékben szerződtek le valakik valakikkel a Szuperkórház tervezése címén, jóllehet semmi biztos nincsen azzal kapcsolatban, hogy hol és mi is épül.

A budapestiek ellátását tényleges javító négy budapesti centrumkórház fejlesztésére összesen körülbelül 1000 milliárd forint kellene. Első ránézésre tehát jóval többe kerülne a centrumkórházak feljavítása, de ár/érték arányban az eredmény is jobb volna.

Ezért aztán nyugodtan nevezhetjük demagógiának és hangulat keltésnek az olyan megnyilvánulásokat amikor például a kormánypárti frakció néhány tagja azzal vádolja a fővárosi közgyűlésben az úgynevezett ellenzéket, hogy azt egyáltalán nem érdekli a fővárosiak egészsége és  kórház-stopot rendelt volna el Budapestre.

Nem emlékszem kórház-stopra, sokkal inkább a Szuperkórház ügyét övező bizonytalanságra.

Jelenleg ugyanis úgy néz ki a dolog, hogy egy-két, a lobbihoz köthető politikuson kívül csak két ember áll ki nyíltan a szuperkórház mellett: Bedros J. Róbert aki fizetésért a projekt kormánymegbízottja és a szintén fizetett Fürjes Balázs kormánymegbízott. Ismerve azonban a mai magyar valóságot nyugodtan feltételezhetjük, hogy ők mindketten csak diszpécserek az ügyben.

Az értetlenkedés a Szuperkórház ügyében nem indokolatlan az egészségügy általános anyagi helyzete szempontjából sem. Drámaian keveset költünk az egészségügyre, tavaly a GDP 6,6 százalékát költöttük az egészségügyre, csakhogy ebből az állam csak 4,6 százalékot adott bele, a többit az állampolgároknak közvetlenül kellett kifizetnie.
Ebből két dolog azonnal következik. Az egyik, hogy az állam már 200 milliárd forintot amúgy is kivett lakosság zsebéből elsősorban a járóbeteg rendelés egyharmadának magánegészségügybe terelésével, másrészt a fejlettségi szintünkhöz képest a lakossági közvetlen hozzájáruláson túl amúgy is hiányzik 1200 milliárd forint a magyar egészségügyből, ami GDP arányosan plusz 3 %-t jelentene.

Ennek a pótlásán kellene elsősorban iparkodni a kormánynak inkább mint az államadósság gyorsított törlesztésén. Az adósság jól el van, nem is rosszak a kamatfeltételei, ahogyan Reagan mondta: az majd gondoskodik magáról, az élet viszont kegyetlen biológia törvények szerint lepörög, mint egy film.

A fentebb említett hiányzó és berakandó 1200 milliárdból évente növekvő mértékben, de legfeljebb 600 milliárd a következő 3 évben elérendő egészségügyi bérkorrekció és annak fenntartása, a másik 600 milliárd pedig maradhatna fejlesztésre, azaz 3 év alatt 1800 milliárd.

Látszik tehát, hogy további vidék fejlesztések kihagyása nélkül is kigazdálkodható 3 év alatt a főváros 1000 milliárd forintos fejlesztési igénye.

A kormány gyakran hivatkozik arra, hogy most 700 milliárddal többet költ az egészségügyre mint 2010-ben azonban ennek az összegnek a 80%-a az EU-tól címkézve kapott vidéki kórház felújítási program, illetve az egészségügyi dolgozók 2010-óta égetően szükségessé vált minimális többszöri bérkorrekciója volt, azaz elmaradt a szükségessé vált magasabb szintű ellátás finanszírozása saját költségvetési pénzekkel, még az amortizáció pótlásával.

Fontos hangoztatni, hogy a magyar orvosok és reálisan gondolkodó politikusok nem azért nem támogatják lelkesen egy bécsihez hasonló, amúgy “csak azért is” alapon annál is nagyobb, ott 1500 milliárd euróba kerülő kórház ötletét mert kisstílűek volnának vagy ne mernének nagyot álmodni, hanem azért mert pontosan látják, hogy a magyar egészségügy javításában a következő állomás nem egy botanikus kertes, színháztermes, stb. intézmény hanem a megfelelő centrumkórház hálózat kialakítása.

Az Ausztriától való 70-80 éves lemaradást tekintve kicsit nevetséges is ez a monarchiás időkre hajazó utánzás, de elsősorban arról van szó, hogy ha átfutunk a Szuperkórház mellett általában felhozott érveken akkor azt látjuk, hogy azok között szakmai alig van, néhány szempont másodlagos és vannak olyanok is amik egyszerűen nem igazak.

Ilyen utóbbi például az állítólagos jó megközelíthetőség vagy annak hangoztatása, hogy többen vannak akik támogatják mint akik megkérdőjelezik a kórház szükségességét.

Blöff az is, hogy az emberek többsége úgy gondolja, hogy szükség van olyan egészségügyi intézményre, amelyben a legmagasabb szintű ellátás érhető el bármilyen betegségcsoportban. Ezzel szemben az emberek többsége szerint mindenütt, de minimum régiónként szükség van erre a képességre, szolgáltatásra.

A sem igazán érv, hogy a szuperkórház bizonyos szakmai profilokban országos hatáskörű ellátást fog nyújtani, mert erre most is megvannak a profilonkénti legjobb intézmények.

Nem egyetlen Szuperkórházban kell országos hatáskörű ellátást biztosítani, hanem vidéken, a regionális központokban és budapesti decentrumokban kell emelni a színvonalat. A kimondottan nagyon speciális eseteket az országos hatáskörű intézményekben vagy egy jóval kisebb méretű kórházban lehetne kezelni.

A lézerrel tájékozódó gyógyszer-, étel- és szennyes szállítást végző robotok vagy a papírmentes, okos eszközökön való működés pedig bizonyára érdekes jó játékok lennének és bizonyára haladást jeleznének a korral , de biztos nem tartoznának a mai magyar egészségügy több tízezer megelőzhető haláleset csökkentését célzó küzdelme frontjára.

Nehéz mit kezdeni azzal is, hogy a kórház egyik vonzereje a gyorsreagáló képessége lesz. Gyors reagálás csak a sürgősségi ellátáshoz kell, azt pedig Budapesten nem lehet egyetlen kórházzal biztosítani a távolságok és lakosság száma miatt. Ráadásul nem elég fizikailag felépíteni egy intézményt, azt élettel kell megtölteni és működtetni kell.

A Szuperkórház tervezett 1200 ágyára, azon túl, hogy nagyon nem világos milyen létszámú lakosságra kalibrálták ezt, egyszerűen nem lesz kellő számú szakápoló és felkészült orvos. A jelenlegi helyzetben a kórház csak úgy tud beindulni, hogy máshonnan viszik át a komplett részlegeket (ahogyan Bécsben is) a személyzettel együtt. Ez egyben

elindítja a még meglévő kórházhálózat és a decentrumok leépülését is vagyis összességében rontani fog az egészségügyi ellátás színvonalán és eredményességén és nyíltan szembemegy a kívánatosnak gondolt megoldással.

Zavaros és sanda gondolatokat tükröznek az olyan apróságok is, hogy miért is kellene 10-15 magánellátási részleg részére ab ovo kapacitást, helyszínt biztosítani az új kórházban.
Az egészségügy finanszírozásának kérdései nemcsak nálunk, hanem más országokban is mindennapos témák. Annyi talán a szembeötlő különbség, hogy máshol érdemben is tesznek a rendszer fenntarthatósága érdekében, nálunk viszont csak toldás-foldás van.

A legmarkánsabb mozgása a kormánynak sajnos az, hogy a magánegészségügy felé tereli az ellátást, ezzel a költségek egy jelentős részétől tehermentesítve a központi költségvetést.

Szakrális része már életünknek amikor minden év vége felé a kormány megdorgálja, megfenyegeti a kórházakat az év során felhalmozott adósságaik miatt, az idén ez 70 milliárd forint lett.

Lehet erre sok mindent mondani – például azt is -, hogy esetleg nem jól gazdálkodnak a kórházak, és mohók a beszállítók, de ugyanekkora erővel azt is lehet mondani, hogy isteni csoda, hogy 70 milliárd forint adóssággal (eleve hiányzik ugye a rendszerből 1200 milliárd forint) ebben az évben is működött a rendszer, amit továbbra is elsősorban az orvosokban meglévő felelősségtudat tartott fent.

Az sem kis teljesítmény, hogy a kórházak vezetői 10-20 évvel ezelőtt megállapított HBCS pontok és finanszírozási kvóták alapján lássák el számos ellátási kötelezettségüket, pld sürgősségi vagy intenzív kezelés során.

Lehet rárontani adminisztratív feladatokat kirovó kormányrendeletekkel a kórházvezetőkre, lehet kívül-belül kifesteni a portált, hogy szebbnek tűnjön, de nem lehet elleplezni az egészségügy ordító forráshiányosságát, a terület érthetetlen kormányzati mellőzöttségét és nem lehet büntetlenül és következmények nélkül hagyni, hogy a beton lobbi kicsavarja a nép kezéből a hosszabb élet és a hatékonyabb gyógyulás jogát és lehetőségét.

Tömörebben: ne settenkedjen a beton lobbi az egészségügy környékén.

Karácsony Gergely hosszú posztban reagált Orbán Viktor mai beszédére, amiben Budapest főpolgármestere elsősorban azokra a kérdéskörökre fókuszált, amelyek a fővárost is érintik. Kérdés, hogy miért csak klímaügyben várna el a mai Kormányinfón elhangzottakhoz képest ambiciózusabb programot.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..