Kezdőlap Szerzők Írta Pősze Lajos

Pősze Lajos

4 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

BFK és Vitézy: mi lehet ebből?

Mostanság sűrűn lehetett olvasni és hallani a médiában, hogy Fürjes Balázs fővárosi beruházásokért felelős kormánybiztos tiszteli és kedveli Vitézy Dávidot, aki iránt hasonlóan érez Karácsony Gergely főpolgármester is. Némi felületességgel úgy is mondhatnánk, hogy ők hárman kedvelik és tisztelik egymást, ami önmagában természetesen magánügy.

Zavart okozhat viszont, hogy megbízóik a mai közéletben nagyon nem egy platformon vannak, de fogadjuk el, hogy ez egy kis ország, az emberi kapcsolatok és szimpátiák szerencsésen átnyúlnak a politikai frontok felett stb.

Az is unikális még, hogy a jelenlegi politikai helyzetben a hírek szerint a BKK-s múltú Vitézy Dávidot a BKK vezetésére is kérte volna főváros, de ő valahogy éppen a másik táborban kötött ki. Elgondolkodtató, hogy ha valaki jó szakember (a másik két személy legalábbis annak tarja Vitézyt) és elkötelezett híve Budapest fejlesztésének az vajon miért nem magában Budapesten találja meg a megfelelő kihívást, ahol is a legtöbbet tehetné magáért a városért.

Nem lehet vitás ugyanis, hogy

Budapestet elsősorban Budapestnek kell fejleszteni, még ha nyilván vannak is a kormánnyal közösen intézendő projektek.

Az viszont több mint szokatlan ebben a helyzetben, hogy a munka megkezdése előtt dicsérik agyba főbe egymást leendő együttműködők, mert általában ezzel a felek megvárják a közös munka eredményességét.

Nem árt ugyanis a visszafogottság több ok miatt sem. Egyrészt bizonyára mindenkiben van elhivatottság, de kiugróan nagy tapasztalat és szakmai múlt (önhibájukon kívül és fiatal koruk miatt) a 3 szereplő közül kettő mögött nem áll, a harmadik mögött már valamivel több.
Másrészt máris látszanak azok területek, ahol szerelem ide vagy oda az urak között csúnya civódás lesz (Biodróm, Lánchíd, Szuperkórház, Vasúti felújítások,stb.)
Nem utolsó sorban pedig a korábbi korokhoz hasonlóan az elmúlt évtized budapesti fejlesztései sem voltak mentesek hibás és botrányos fejezetektől és jó volna a múltbeli esztelen pénzszórásnak és hűtlen kezelésnek véget vetni.

Bárki is állt az ügy mögött, az elektronikus budapesti közlekedési jegyek rendszerének kifejlesztésére 2014-ben pld. éppen a BKK akkori vezetője Vitézy Dávid írta alá a szerződést a Scheidt&Bachmann céggel a kivitelezésről 28 milliárd forintos áron. A szerződés szerinti átadás 2017-ben lett volna.

Az aláírás pillanatában borítékolható volt a projekt bukása, de az ott megjelent népes gyülekezetben sem volt senki aki lefogta volna az aláíró kezet. A szerződés aláírása több ok miatt is súlyos hiba volt. Egyrészt Budapest lakossága és átutazó forgalma jó részének informatikai affinitása nem volt még elég „magas” egy ilyen rendszer napi használatához. Másrészt és főleg ez volt a nagyobb baj,

súlyos hiba volt olyan cégnek odaadni ezt a fejlesztést, amelyiknek nem hogy működő referenciája nem volt, de még csak nem is csinált ilyen rendszert soha.

Ez nagy hibának számít ilyen napi szinten nagyon sok ember mozgását regisztráló rendszert csak évek óta élesben működő rendszereket szállító cégekkel lehetett volna megcsináltatni. Jobb híján pedig várni kellett volna egy ilyen komplex rendszer bevezetésének megcélzásával és elsőre csak egyszerű részfolyamatokat kellett volna 1-2 milliárd forintért modernizálni.

Anno hivatkoztak az EBRD nyomására is a nyertes kiválasztásával kapcsolatban, de nehezen hihető, hogy az EBRD olyan cég mellett tudott volna eredményesen lobbizni a hitelnyújtás fejében amelyik még életében nem csinált ilyen munkát.

Voltak ráadásul referenciával rendelkező cégek is a pályázók között, igaz drágábban. De ez önmagában nem lehetett volna gond, mert ilyenkor a referencia alapfeltétel és a jó mindig drágább.

A legdrágább általában a rossz, a bóvli ahogy esetünk is példa erre.

Ha meggyőződésből írta alá Vitézy a szerződést akkor az bizony szakmai hiba volt, ha pedig politikai nyomásra akkor meg kérdéses lehet a szakmai elhivatottsága és állóképessége hasonló helyzetekben.

Szokásos módon a kezdeti 26 milliárd-ról közben már 58 milliárd forintra felhízott projekt ma sem működik és a végét sem lehet látni (átadás 2017 lett volna), mint ahogy azt sem tudjuk pontosan hány milliárd forint kárt okozott már eddig a követhetetlen rendszerfejlesztés a magyar adófizetőknek.

Az emlékekben kutatva az is előjön, hogy annak idején

a BKK létrehozásának igazán kimutatható előnye nem volt és tevékenysége számtalan, a közös munkára bénítóan ható személyi ellentétet, szakmai feszültséget okozott a BKK, a BKV és a főváros vezetése között.

De ne veszítsük el az arányérzetünket, máshol voltak a legnagyobb budapesti beruházások eltűnt pénzei, a napi botrányokkal terhelt tengeri kígyóként tekergő metró ügyek, a koncepcionálisan, szakmailag, esztétikailag és beárazásában is igencsak megosztó Liget projekt, a megdrágult Puskás stadion ügye, a valójában soha meg nem indokolt Szuperkórház még egyenlőre csak tervbe vett ügye, stb…

Ezekre csupán azért hivatkozunk most, mert jó és az élet rendje, hogy jönnek az ifjú törökök, de az eddigi példák azt mutatják, hogy Budapesten aztán tényleg csak nyugtával lehet dicsérni a napot vagy ha jobban tetszik, ne igyunk előre a medve bőrére.

A BFK( Budapesti Fejlesztési Központ ) nevű új kormányzati intézmény kinevezendő vezetője Vitézy Dávid (és a mostanában váratlanul kioktatóan és fellengzősen üzengető kollégai) saját szavai szerint tele van ötletekkel, tervekkel. Hogy ezek a sajátjai vagy a kormány vágyai azt még nem tudhatjuk, de végül is ez mindegy lenne, ha hasznos dolgok születhetnének.

Logikus és életszerű is, hogy a kormány mindig is bekapcsolódott Budapest fejlesztésébe .
Bárminemű kioktatás azért sem szerencsés, mert noha aktuálisan a kormány kezében van a forrás és a jog, de a probléma elsősorban Budapesté és az itt élőké. Vonatkozik ez a közlekedésre éppúgy mint a különböző kulturális, kormányzati , tudományos, stb. funkciókra megtervezett és felépített ingatlanokra. Nem az számít például elsősorban egy budapesti teleknél, hogy ki a tulajdonosa hanem az, hogy azzal mit akar kezdeni, mit akar oda építeni, az hogyan szolgálja egyben Budapest érdekeit is, beleillik-e a városképbe, stb…

Budapestnek, de más városnak is bizony minimálisan vétó joga kell, hogy legyen ezekben a kérdésekben.

Amúgy se menjen a napra az akinek vaj van a fején. Sok fővárosi beruházás ára emelkedett minimum a kétszeresére, de épült finoman szólva is nem esztétikus uszoda is Budapesten az elmúlt évben háromszor annyiért amennyiért egy sokkal szebb nyíregyházi uszoda épül éppen most. Csak itt van 5 milliárd forint különbség. Ezek ugyebár adófizetői pénzek, mint ahogyan az egész országot felháborító közpénzből fizetett focista bérek is.

Ha ez utóbbiból is levesszük azt az 5 milliárd forintot amivel Budapest a tao-n keresztül hozzájárul ezekhez a fizetésekhez akkor máris van 10 milliárd forint talált pénz és például így meglenne a Lánchíd felújítás vagy bármi más.

Egyszerű ez csak akarni kell.

A Biodrom projekt is iskolapéldája nemcsak a főváros de az összes együttműködésben érintett fél dilettantizmusának, a hozzá nem értő tervezésnek, a félremenedzselésnek, az ellenőrzés nélkül folyósított közpénzeknek. Óriási hiány keletkezett, 250%-os felár van már most, a környezet rendbetételének plusz munkáival való magyarázkodás nevetséges.

Egy 16 milliárd forintra tervezett projektnél 40 milliárd felárat generálni igazi Hungarikum.

Az is kérdéses, hogy egyáltalán érdemes-e befejezni, lehet-e majd működtetni fizikailag, anyagilag… Nem akarnék én most ezeken lovagolni, de úgy tanácsos ha mindenki elsősorban a saját portája előtt sepreget.

A BFK új vezetőjének első megnyilatkozásai ábrándokat sem mellőző nagy elszántságot mutatnak. Nyilván nem kell kőbe vésett dolgoknak felfogni az ilyen első megnyilatkozásokat, de vannak olyan részletek, amelyek konkrétak és tényleg fontos ügyek.

Ami látszik elsőre is az teljes vasút felé fordulás, ami korszerű alapállás, persze nem mindegy a mikéntje. Arról van szó, hogy a személygépkocsi forgalom csökkentése úgy általában természetesen kívánatos és méltán divatos dolog, de a nemzetközi tapasztalatok szerint is csak akkor hatékony, ha a tömegközlekedés minőségben, gyorsaságban egyéb előnyökben  megfelelő alternatívát, vonzerőt kínál a gépkocsihoz képest, ehhez pedig minőség, praktikus megoldások és persze sok pénz kell.
Ráadásul párhuzamosan még a meglévő személygépkocsi közlekedés fejlesztésére is rengeteg pénz kellene Budapesten, például minimum

30-50 parkolóházat és sok új P+R parkolót kellene építeni.

Illúzió lenne azt gondolni ugyanis, hogy magunk mögött hagyhatjuk a személygépkocsikat a városi és a távolsági közlekedésben. Magam nem örülök annak, hogy a jelen állás szerint nem épült meg a parkolóház a Liszt Ferenc reptéren. Furcsán hangzik némelyek érvelése, hogy milyen jó lesz a kiásott gödör majd a vasútnak.

Természetesen jó lenne valamilyen kötöttpályás transzfer a reptérre, de a parkolóházat nem lehet megúszni, az alap. Nem is értem a hatóság ez irányú állítólagos elutasítását arra hivatkozva, hogy hasonló funkciójú épület van már a közelben több is. Hol? Egy parkolóház nem lehet nagy távolságra egy reptér központi épületétől, végül is az utasoknál többnyire nagyobb csomagok vannak. Itt a kényelem és a praktikusság messze meghatározóbb szempont, mint a szokványos hétköznapi városi út esetében. Biztos, hogy az áhított 3 vagy több gyerekes család sem fog felmálházva 1-2 km-t bukdácsolni a fél reptéren át, hogy célba érjen.

Apropó a gödör!

Az építő cég, a KÉSZ Építő Zrt. az információk alapján építési engedély nélkül kezdett hozzá a parkolóház építéséhez, ásta ki a gödröt a terminálok elé, ezzel megkeserítette sok millió utas életét. Gyanítom, hogy ehhez onnan volt bátorsága hogy az illetékes hatóságok is elnézőek voltak vele szemben, amúgy el sem kezdhette volna az építkezést.

Kik a felelősek az így kialakult helyzetért és mekkora kárt okozott ez az adófizetőknek?

A kapkodás és az átgondolatlanság mindig is jellemző volt a reptér fejlesztésére. A reptéri taxi forgalom kérdését 20 éve sem sikerült mind mai napig megoldani és évtizedek óta irdatlan pénzekért csupán csak tervek, koncepciók készülnek egy nem túl bonyolult probléma megoldására, a reptér kötött pályás gyors és praktikus elérésére. Még az a hajmeresztő dolog is bekövetkezett néhány éve, hogy valaki(k) kitalálta, hogy álljon meg a vonat útközben a reptérnél és az utasok soklépcsős felüljárón (amelynek a liftje évek óta nem működik) küzdjék át magukat a terminálok irányába, mint egy túlélő showban.

Sínek ide vagy oda továbbra is sokan (minimum 50%) akarják majd indokoltan gépkocsival elérni a repteret mind Budapestről, mind vidékről. Teszem azt például vidékről egy 3-4 tagú család bőröndökkel, gyerekkocsival nem feltétlenül a vonatot fogja választani, főleg, hogy a menetidő most is és még jó ideig kiszámíthatatlan lesz. Ha nem lesz biztosítva a reptér kényelmes megközelíthetősége gépkocsival is akkor az veszíthet a vonzerejéből és jöhet fel tovább Bécs, Kolozsvár, Nagyvárad, Debrecen, Kassa.

Bécs különösen veszélyes Budapestre mert kiépítettségében, praktikus megoldásaiban, minőségben az egész bécsi reptér úgy ahogy van egyszerűen egy más nívót képvisel. Nem csak az épületek, terminálok úgy jók ahogy vannak, de jól megtervezett és kiépített a megközelíthetősége is. Magyarország nagy részéről is könnyebb és olcsóbb megközelíteni, mint a Liszt Ferenc repteret.

Visszatérve, valószínű, hogy könnyebb lenne meglévő parkolóház mellé, alá, fölé kötött pályát fektetni, mint egy 6-8 emeletes hatalmas épületet ide oda rakosgatni.

Akár a megoldás is lehetne egy központi fekvésű parkolóház rendszer mellé, alá bevezetni a MÁV egy szükség szerinti hosszúságú S-banh leágazását, amit a magyar MÁV is meg tud csinálni és nincsen semmi szükség a kínai CRRC teljesen külön pályás és részben magasvasútjára. Amúgy sem bíznák ilyen érzékeny munkát kínai cégre, akkor inkább egy tapasztalt német vagy francia cég jöjjön. A koncessziós alapú, ingyenesként beajánlott kínai ajánlatok közismerten olyan tipikus csapdák, amiket előszeretettel alkalmaz az ázsiai ország, de egyre kevesebben dőlnek be neki.

Még ennél is fontosabb szakmai fenntartás lehet a kínaiak által ajánlott megoldással szemben az, hogy az egy olyan zárt rendszer amely nem engedné meg más vasúti járatok becsatlakoztatását a rendszerbe (például bécsi reptérre már egyre több vasút érkezik még külföldről is!)

Bár kell némi bátorság és optimizmus elhinni, de az ország vasúthálózatát, ha korlátozottan is, de valahogy rá lehetne vezetni egy közvetlenül reptér előtti ilyen-olyan megállóra.

Vannak még jó magyar mérnökök, vonjanak be a munkába minél többet közülük, fiatalokat is.

Érdemes megnézni egy rövid kitérő erejéig, hogy konkrétan mi is a megoldandó probléma a Liszt Ferenc repülőrét megközelíthetőségében. Ma óránként átlagosan 2500 utas éri el illetve hagyja el a repteret és ez 10 múlva sem lesz 5000-nél több.

A jóval nagyobb forgalmú ( 31 millió fő/év) bécsi reptéren a várossal összekötő szépen megépített, esztétikus, vonzó, reális áron szállító kétfajta S-bahn naponta hozzávetőlegesen 30 ezer főt szállít ami a napi nem tranzit forgalom 40%-a. Ebből nyugodtan következtethetünk arra, hogy nálunk is elegendő volna ilyen arányt, azaz 1250-2500 fő/ utas/óra vonatigényt megcélozni. Most 1250 fő/óra, 10 év múlva pedig 2500 fő/óra. Ez azért nem olyan dráma, most ez elenyésző forgalom a budapesti tömegközlekedés számaihoz képest, de nyilván jó lenne megoldást találni rá a jövőbeli növekedés miatt is.

Ha elemezzük a mai reptérre jutási árakat akkor azt látjuk, hogy 3000-3500 Ft/út volna reális ár egy direkt és gyors vasúti kapcsolaton (félő, hogy drágábban már nem lenne vonzó és versenyképes családoknak, 3-4 fős társaságoknak egy 12 000 forintos taxihoz képest).

Ilyen árral számolva messze nyereségesebben lenne működtethető egy rövidebb leágazás a vasútról mint a drága üzemeltetésű 4-es Metro.

Nem mennék most tovább a számokba részletesen, de egy 100 milliárd forintos beruházás 15 év alatt anyagilag is megtérülhetne, 200 milliárdos már nem biztos.

Ugyanakkor, ha muszáj van másik megoldás is! Ismétlem nem azt preferálnám, csak ha muszáj. Nos, ezt az utasforgalmat 200 db 8-10 személyes kisbusz is könnyedén és utasokat is begyűjtve le tudja bonyolítani 3500-4000 Ft/fő áron szemben a mostani teljesen képtelen 8000-9000 Ft-os szóló illetve 11 000 Ft-os páros hiéna árakkal amik inkább taxi felé lökik az utasokat. Ezen buszok beszerzési költsége nem volna több mint 4-5 milliárd forint, ami lehet plusz 4-5 milliárd is abban az esetben, ha kialakítunk 3-4 kis gyűjtőterminált is Budapest területén. Figyelemre méltó kuriózumkén említem csak a New York-i Washington Bridgednél lévő Port Authority nagy termináljára rászerveződött főleg spanyol anyanyelvűek által működtetett mini busz rendszert, amelyik Manhattanen kívülre a Teterboro reptér illetve Passaic, Hackensack, Paterson és egyéb települések felé (errefelé nem mennek subway-k) és visszafele szállítja fillérekért az embereket éjjel-nappal.

Vannak tehát elvileg más megoldások is, ezért fontos, hogy amit kötött pályában választunk az minőségben, praktikusságban és gazdaságosságban is jó legyen.

Ahol csak lehet ott nyilván minden irányba fejleszteni kell az elővárosi vonatot vagy más kötött pályás közlekedést és ebben vannak is már eredmények a pályafelújítások és az új korszerű vonatok beszerzését tekintve. Ugyanakkor butaság volna azt gondolni, hogy majd lassan elsorvad a személygépkocsik forgalma az érintett útvonalakon.

Logikus törekvés az agglomerációban élők összegyűjtése, vasutakra rávezetése minden környezetkímélő közlekedési eszköz, bicikli, stb. segítségével, de sajnos még a budapesti közvetlen agglomerációban is szép számmal vannak olyan elhanyagolt, töredezett, hepehupás, padkátlan fő utak, amelyeken esős időben vagy este veszélyes közlekedni, azaz még az utakat is rendbe kellene hozni.

A rozsdaövezetek vasúti bekötés miatt vonzó lakókerületekké válása egy hipotézis lehet csak, erre egyáltalán nincsen garancia egy olyan csökkenő lélekszámú ország fővárosában, amely terjeszkedési irányait még sok egyéb szempont befolyásolja.

A HÉV közlekedés korszerűsítése nagy és fontos feladat, a legnagyobb ami most az asztalon fekszik. A kocsik lecserélésétől, a vágányok felújításától kezdve egészen a vasúti és metró közlekedésbe történő beintegrálásig számtalan elképzelés van már nagyjából 200-600 milliárd forint közötti áron a konkrét tervtől függően.

Maguknak a kocsiknak a lecserélése és a peronok, sínek felújítása is sok éves és több száz milliárdos munka miközben valljuk be a tömegközlekedési problémák megoldásában a korszerűsítésen kívül – de ezt tényleg meg kell csinálni – ez önmagában nem volna nagy előrelépés.

Ahhoz ugyanis így vagy úgy integrálni kellene még egy-két HÉV vonalat a metróhoz, vasúthoz, de itt meg is állok, mert annyi elképzelés van és annyit lehetne erről beszélni, hogy ennek itt most nincsen helye.

Halkan jegyzem meg egyébként hogy szerte a világban kiválóan működnek ennél régebbi kocsik is fejlett országok nagyvárosaiban, mást ne mondjak a New York-i metrónak több mint 50 éves kocsijai is vannak, ettől függetlenül jogos igénynek tűnik a HÉV kocsik cseréje.
Valóban izgalmasabb és fajsúlyos kérdés közlekedésfejlesztési szempontból a csepeli és ráckevei HÉV logikusnak tűnő bevitele a Kálvin térre ,esetleg tovább is .
A szentendrei HÉV felújítással egybekötött részleges föld alá vitele a III. kerületben akkor is értelmes célnak tűnik ha a várható összege lényegesen több lesz mint amennyire most becsülik (ez most 10-15 milliárd forint).

Az már nyilván alapos megfontolást igényel, hogy a szentendrei HÉV-nek közvetlen leágaztatása a Nyugati Pályaudvar és a Kálvin tér felé megéri-e az árát? Végül is egy Kálvin térig vagy pláne Astoriáig bevezetett csepeli HÉV is lehetővé teszi, hogy megteremtődjön a kötött pályás kapcsolat észak és dél között.

Jó volna pontosan tudni hogy mi indokolná a 2 HÉV közvetlen összekapcsolását, ha van egyáltalán ilyen cél?

Hosszasan lehetne beszélni a még szükséges villamos, busz és fogaskerekű cserékről, felújításokról és ezek sok tízmilliárd forintos vonzatáról is.

Jó volna az esetlegesen elhamarkodott személyes döntések előtt több konkrétumot tudni a szintén jól hangzó Városliget teljes autómentesítéséről, a Népliget megújításáról is.

A célok és a víziók általában mindig jók, az ördög a részletekben rejtőzködik.

Az BFK új vezetője 100 napot ígért arra, hogy a konkrét lépéseket számon lehessen rajta kérni. Én adnék több időt és kérnék sok kooperációt is tőle erre, mert nem mindegy, hogy az eddig megismerhető sok álomból hány projekt és milyen irányba indul el, fontos és drága ügyekről van szó! Sajnos vannak bőséges példáink a múltból arra, hogy lettek előre megjósolható módon tíz és százmilliárdok kidobva az ablakon.

Gondos kezek építik 150 éve ezt a várost, nem lego kocka ez, hogy csak úgy lehessen játszadozni vele.

Szuperkórház: csak a beton számít?

Több mint gyanús, hogy az úgy nevezett Szuperkórház szelleme levakarhatatlanul ott lebeg néhány politikus bakancs listáján, pedig nem kellene, mert az orvostársadalom feltűnően visszafogott ebben az ügyben.

Az nem tartozik szakmai kiállásnak, hogy egy-két orvos végzettségű politikus akár kormánybiztosi minőségben, akár a fővárosi önkormányzat tagjaként lobbizik a kórházért, mert egyéb, tágabb szakmai támogatottság és védhető érvek híján ők egyszerűen csak a beton lobbihoz sorolhatók.

Aggaszt viszont, hogy legutóbb Karácsony Gergely főpolgármester Facebook bejegyzésében is mindössze helykijelölési problémákkal komplikált tényként kezelte a fővárosi Szuperkórház kérdését, pedig nem az.

Hiába kormányzati kompetencia állítólag de jure a beruházás az viszont de facto a budapestiek kompetenciája, hogy meddig élhetnek, milyenek a gyógyulási esélyeik. A főváros szerencsére még nem hozott soha egyértelmű kiállást a kórház szükségessége mellett.
Nem is hozhattak ilyen döntést a budapestiek, mert elég széles közmegegyezésen alapszik, hogy a budapesti egészségügyi fejlesztésekbe strukturálisan és funkcionálisan nem illeszkedik bele egy ilyen szuperkórház, nem javítana a mostani helyzeten. Önmagában nem növelné az ellátás gyorsaságát, színvonalát és így nem csökkentené az elkerülhető halálesetek magas számát.

Sőt!

Nem nehéz belátni, hogy egy ilyen a beton lobbi által áterőltetett Szuperkórház ronthatná is a budapestiek egészségügyi ellátásának hatékonyságát mert 300-400 milliárd forintot olyan fejlesztésektől vonna el, amik viszont tényleg gyorsan és látványosan javítanának az ellátáson.

Ezek a fejlesztések, többek között, a 3-4 budapesti centrum kórház megerősítése és fejlesztése lennének.

A mindenütt mutogatott terveken látott felesleges luxuselemekkel bőven ellátott Szuperkórház tervét helyesen a főváros múlt év decemberi ülésén nem hagyta jóvá a maga részéről, de az indokok között nem csak a helyszínkiválasztás problémája kellett volna, hogy álljon.

Azért nem csak az, mert a Szuperkórház ötlete minden korábbi, a regionális kórházak erősítésének húsz évre visszamenő koncepciójával szemben egy váratlanul hajánál fogva előrángatott dolog. Ez tovább erősíti azt a gyanút, hogy itt nem szakmailag végiggondolt és a főváros egészségügyi ellátása színvonalának hatékony ügyéről van szó, hanem egy egyszerű ingatlan beruházásról, amiből szép pénz, akár százmilliárd is juthat egyesek zsebébe anélkül ráadásul, hogy az eredmény valóban hasznos lenne.

Tudják ezt sokan a szakmában és józan politikai körökben is és lassan az a furcsa és elgondolkodtató helyzet áll elő, hogy csak a kormány (egy része) és a fővárosi vezetés (egy része) akarja a Szuperkórházat a fővárosiak és a szakma mérsékelt lelkesedése mellett. Jó lenne tisztán látni, hogy ki kivel van és főleg, hogy ki van a budapestiekkel.

A probléma nyomatékos felvetése nem kórházépítés és egészségügy ellenességről szól, hiszen szakmai elemzéseken alapuló döntés esetén valószínűleg senki nem vitatná, hogy például kellhet még egy kórház Budapestnek, de nem egy Szuperkórház, hanem egy további centrumkórház szerű intézmény.

Vessünk egy pillantást a koncepciók anyagi vonzatára is.

Az elmúlt években 150-300 milliárd között röpködnek a Szuperkórház kormányzat által elhintett várható költségei amit ismerve a felülszámlázást és pontatlan tervezést nyugodtan tekinthetünk most 400 milliárd forintnak.
Elképesztő és baljós előjel, hogy – a már ilyen-olyan, sokszor csak kamu korábbi előkészületi munkákra kifizetett milliárdos nagyságrendű kiadások mellett –

állítólag nemrég a Szuperkórház tervezése címén 8 milliárd forint értékben szerződtek le valakik valakikkel a Szuperkórház tervezése címén, jóllehet semmi biztos nincsen azzal kapcsolatban, hogy hol és mi is épül.

A budapestiek ellátását tényleges javító négy budapesti centrumkórház fejlesztésére összesen körülbelül 1000 milliárd forint kellene. Első ránézésre tehát jóval többe kerülne a centrumkórházak feljavítása, de ár/érték arányban az eredmény is jobb volna.

Ezért aztán nyugodtan nevezhetjük demagógiának és hangulat keltésnek az olyan megnyilvánulásokat amikor például a kormánypárti frakció néhány tagja azzal vádolja a fővárosi közgyűlésben az úgynevezett ellenzéket, hogy azt egyáltalán nem érdekli a fővárosiak egészsége és  kórház-stopot rendelt volna el Budapestre.

Nem emlékszem kórház-stopra, sokkal inkább a Szuperkórház ügyét övező bizonytalanságra.

Jelenleg ugyanis úgy néz ki a dolog, hogy egy-két, a lobbihoz köthető politikuson kívül csak két ember áll ki nyíltan a szuperkórház mellett: Bedros J. Róbert aki fizetésért a projekt kormánymegbízottja és a szintén fizetett Fürjes Balázs kormánymegbízott. Ismerve azonban a mai magyar valóságot nyugodtan feltételezhetjük, hogy ők mindketten csak diszpécserek az ügyben.

Az értetlenkedés a Szuperkórház ügyében nem indokolatlan az egészségügy általános anyagi helyzete szempontjából sem. Drámaian keveset költünk az egészségügyre, tavaly a GDP 6,6 százalékát költöttük az egészségügyre, csakhogy ebből az állam csak 4,6 százalékot adott bele, a többit az állampolgároknak közvetlenül kellett kifizetnie.
Ebből két dolog azonnal következik. Az egyik, hogy az állam már 200 milliárd forintot amúgy is kivett lakosság zsebéből elsősorban a járóbeteg rendelés egyharmadának magánegészségügybe terelésével, másrészt a fejlettségi szintünkhöz képest a lakossági közvetlen hozzájáruláson túl amúgy is hiányzik 1200 milliárd forint a magyar egészségügyből, ami GDP arányosan plusz 3 %-t jelentene.

Ennek a pótlásán kellene elsősorban iparkodni a kormánynak inkább mint az államadósság gyorsított törlesztésén. Az adósság jól el van, nem is rosszak a kamatfeltételei, ahogyan Reagan mondta: az majd gondoskodik magáról, az élet viszont kegyetlen biológia törvények szerint lepörög, mint egy film.

A fentebb említett hiányzó és berakandó 1200 milliárdból évente növekvő mértékben, de legfeljebb 600 milliárd a következő 3 évben elérendő egészségügyi bérkorrekció és annak fenntartása, a másik 600 milliárd pedig maradhatna fejlesztésre, azaz 3 év alatt 1800 milliárd.

Látszik tehát, hogy további vidék fejlesztések kihagyása nélkül is kigazdálkodható 3 év alatt a főváros 1000 milliárd forintos fejlesztési igénye.

A kormány gyakran hivatkozik arra, hogy most 700 milliárddal többet költ az egészségügyre mint 2010-ben azonban ennek az összegnek a 80%-a az EU-tól címkézve kapott vidéki kórház felújítási program, illetve az egészségügyi dolgozók 2010-óta égetően szükségessé vált minimális többszöri bérkorrekciója volt, azaz elmaradt a szükségessé vált magasabb szintű ellátás finanszírozása saját költségvetési pénzekkel, még az amortizáció pótlásával.

Fontos hangoztatni, hogy a magyar orvosok és reálisan gondolkodó politikusok nem azért nem támogatják lelkesen egy bécsihez hasonló, amúgy „csak azért is” alapon annál is nagyobb, ott 1500 milliárd euróba kerülő kórház ötletét mert kisstílűek volnának vagy ne mernének nagyot álmodni, hanem azért mert pontosan látják, hogy a magyar egészségügy javításában a következő állomás nem egy botanikus kertes, színháztermes, stb. intézmény hanem a megfelelő centrumkórház hálózat kialakítása.

Az Ausztriától való 70-80 éves lemaradást tekintve kicsit nevetséges is ez a monarchiás időkre hajazó utánzás, de elsősorban arról van szó, hogy ha átfutunk a Szuperkórház mellett általában felhozott érveken akkor azt látjuk, hogy azok között szakmai alig van, néhány szempont másodlagos és vannak olyanok is amik egyszerűen nem igazak.

Ilyen utóbbi például az állítólagos jó megközelíthetőség vagy annak hangoztatása, hogy többen vannak akik támogatják mint akik megkérdőjelezik a kórház szükségességét.

Blöff az is, hogy az emberek többsége úgy gondolja, hogy szükség van olyan egészségügyi intézményre, amelyben a legmagasabb szintű ellátás érhető el bármilyen betegségcsoportban. Ezzel szemben az emberek többsége szerint mindenütt, de minimum régiónként szükség van erre a képességre, szolgáltatásra.

A sem igazán érv, hogy a szuperkórház bizonyos szakmai profilokban országos hatáskörű ellátást fog nyújtani, mert erre most is megvannak a profilonkénti legjobb intézmények.

Nem egyetlen Szuperkórházban kell országos hatáskörű ellátást biztosítani, hanem vidéken, a regionális központokban és budapesti decentrumokban kell emelni a színvonalat. A kimondottan nagyon speciális eseteket az országos hatáskörű intézményekben vagy egy jóval kisebb méretű kórházban lehetne kezelni.

A lézerrel tájékozódó gyógyszer-, étel- és szennyes szállítást végző robotok vagy a papírmentes, okos eszközökön való működés pedig bizonyára érdekes jó játékok lennének és bizonyára haladást jeleznének a korral , de biztos nem tartoznának a mai magyar egészségügy több tízezer megelőzhető haláleset csökkentését célzó küzdelme frontjára.

Nehéz mit kezdeni azzal is, hogy a kórház egyik vonzereje a gyorsreagáló képessége lesz. Gyors reagálás csak a sürgősségi ellátáshoz kell, azt pedig Budapesten nem lehet egyetlen kórházzal biztosítani a távolságok és lakosság száma miatt. Ráadásul nem elég fizikailag felépíteni egy intézményt, azt élettel kell megtölteni és működtetni kell.

A Szuperkórház tervezett 1200 ágyára, azon túl, hogy nagyon nem világos milyen létszámú lakosságra kalibrálták ezt, egyszerűen nem lesz kellő számú szakápoló és felkészült orvos. A jelenlegi helyzetben a kórház csak úgy tud beindulni, hogy máshonnan viszik át a komplett részlegeket (ahogyan Bécsben is) a személyzettel együtt. Ez egyben

elindítja a még meglévő kórházhálózat és a decentrumok leépülését is vagyis összességében rontani fog az egészségügyi ellátás színvonalán és eredményességén és nyíltan szembemegy a kívánatosnak gondolt megoldással.

Zavaros és sanda gondolatokat tükröznek az olyan apróságok is, hogy miért is kellene 10-15 magánellátási részleg részére ab ovo kapacitást, helyszínt biztosítani az új kórházban.
Az egészségügy finanszírozásának kérdései nemcsak nálunk, hanem más országokban is mindennapos témák. Annyi talán a szembeötlő különbség, hogy máshol érdemben is tesznek a rendszer fenntarthatósága érdekében, nálunk viszont csak toldás-foldás van.

A legmarkánsabb mozgása a kormánynak sajnos az, hogy a magánegészségügy felé tereli az ellátást, ezzel a költségek egy jelentős részétől tehermentesítve a központi költségvetést.

Szakrális része már életünknek amikor minden év vége felé a kormány megdorgálja, megfenyegeti a kórházakat az év során felhalmozott adósságaik miatt, az idén ez 70 milliárd forint lett.

Lehet erre sok mindent mondani – például azt is -, hogy esetleg nem jól gazdálkodnak a kórházak, és mohók a beszállítók, de ugyanekkora erővel azt is lehet mondani, hogy isteni csoda, hogy 70 milliárd forint adóssággal (eleve hiányzik ugye a rendszerből 1200 milliárd forint) ebben az évben is működött a rendszer, amit továbbra is elsősorban az orvosokban meglévő felelősségtudat tartott fent.

Az sem kis teljesítmény, hogy a kórházak vezetői 10-20 évvel ezelőtt megállapított HBCS pontok és finanszírozási kvóták alapján lássák el számos ellátási kötelezettségüket, pld sürgősségi vagy intenzív kezelés során.

Lehet rárontani adminisztratív feladatokat kirovó kormányrendeletekkel a kórházvezetőkre, lehet kívül-belül kifesteni a portált, hogy szebbnek tűnjön, de nem lehet elleplezni az egészségügy ordító forráshiányosságát, a terület érthetetlen kormányzati mellőzöttségét és nem lehet büntetlenül és következmények nélkül hagyni, hogy a beton lobbi kicsavarja a nép kezéből a hosszabb élet és a hatékonyabb gyógyulás jogát és lehetőségét.

Tömörebben: ne settenkedjen a beton lobbi az egészségügy környékén.

Karácsony Gergely hosszú posztban reagált Orbán Viktor mai beszédére, amiben Budapest főpolgármestere elsősorban azokra a kérdéskörökre fókuszált, amelyek a fővárost is érintik. Kérdés, hogy miért csak klímaügyben várna el a mai Kormányinfón elhangzottakhoz képest ambiciózusabb programot.

A francba az euróval?

Tartalmában és időzítésében is elég különös történetnek tűnik Matolcsy György euró ellenes kritikája az FT-ben, így röviden reflexiót mindenképpen megér.

Az euró bevezetésétől nem azt várták, hogy már másnap a gazdaságok emiatt jobban teljesítsenek (ennek ellenére mégis így lett), teljesen világos volt, hogy kell egy átmeneti időszak, amíg az euró kezelése, a hozzá kapcsolódó intézményrendszer kiépül és gördülékeny lesz, amíg az európai egységes gazdaság teljes integrálódása befejeződik, stb.
Nem is volt gond, ezért nem is lehetett kizárólagos rövidtávú cél a GDP növelése, az EU GDP-je ugyanis az euró bevezetése előtt 2o évig végig magasabb volt az mint az USA-é, a termelékenységből fakadó hátrányt pedig jó 50 évvel korábbról örökölte meg Európa.
Az euró bevezetése után a gazdasági integráció mélyítése nem az euró bevezetése hanem a tagállamok egy részének, főleg a 2004 után, lehet, hogy idő előtt csatlakozottaknak a politikai fenntartásai miatt nem ment gyorsabban. Főleg ezért nem lett hamarább közös költségvetés, közös pénzügyminiszter stb.

Az senkit nem zavart, hogy az EU GDP 10-15%-át kitevő országokban nem lehetett még bevezetni az eurót, mert senki nem akart kötekedni vagy problémázni a három V4 ország meg egyéb, fenntartásokban élenjáró országokkal.

Türelmet tanúsított a mag, különös tekintettel arra, hogy az EU vezetése látta, az érintett országoknak a tényleges lemaradása min 70-90 év a maghoz képest.

Ez egyben magyarázat arra is, hogy a közös költségvetés aránya miért ilyen alacsony.

Nem ildomos de nem is tényszerű, hogy Matolcsy azt veti az Euró zóna országai szemére, hogy többségük jobb teljesítményt nyújtott az euró bevezetése előtt..

Először is az euró bevezetése után igenis azonnal megugrott hosszú évekre az EU növekedési üteme, magasan az USA felé került. Másodszor nehogy elfelejtsük már, hogy ezek az országok saját költségvetéseikből jelentős összegeket fordítottak már immár 16 éven keresztül a később csatlakozó és fejletlenebb kelet-európai és más országok felzárkóztatására.
Az olasz példája is tanúságos lehet, mert Olaszország az elmúlt 50 évben is már erősen ciklikus volt, minimum öt komoly válságot produkált a felívelő szakaszok között és évente volt átlagban kormányváltás. De mivel Olaszország szerves része a Európának, ezért sem hagyja magára az EU Olaszországot, amelyik az EU nélkül simán csődbe menne( lásd görögök esete).

Nem értelmezhető a cikk azon kitétele, hogy nem sikerült megakadályozni az erős Németország létrejöttét, ilyet senki nem is tervezhetett reálisan, mindegy ki kinek mit mondott a múltban, felejtsük el a városi legendákat meg a személyes villongásokat, nagyotmondásokat.

Tekintettel arra, kb. 1100 év óta fekvésük, nagyságuk, produktivitásuk miatt a germánok Európa összefogói, komoly ember arra nem is gondolhatott, hogy majd Németország nem őrzi meg ezt a vezető szerepét.

A franciáknak nagyon jól jön az erős Németország, mert hozzá kapcsolódóan, rá akaszkodva a francia gazdaságot is tudják menedzselni és közben a politikai akaratukat is keresztül tudják vinni német hátszéllel. Erős német gazdaság nélkül nincsen EU, egységes piaca pedig kell a globális verseny miatt, ez itt a lényeg.

Kohl kancellár maga is gyakran hangoztatta, amikor Európa jövője került szóba, hogy neki egy álma egy víziója van, amit majd még el kell érni, szóval tudta, hogy a jól működő EU odébb van még, de csinálni kell.

Ami tény és könnyen visszakereshető az az, hogy az Európai Unió megálmodói és építői már jóval korábbról kezdve végig egy teljes integráció elérését látták maguk előtt és céljaik nem attól függtek hogy időnként valamelyik európai ország vezetője beszólt valamit. Kohl és Mitterrand is cserkészfiú volt még akkor amikor az európai politikai és szellemi elit a 60-es években korszakos művekben (pld. Jean-Jacques Servan-Schreiber: Le défi américain, Az amerikai kihívás, 1967) kimutatta a teljes integráció szükségességét annak érdekében, hogy ne szakadjon le a világtól Európa.
Ezek a művek és a nyomukban kibontakozó viták (15 nyelvre fordították le azonnal a könyvet) tulajdonképpen már akkor visszavonhatatlanul megvetették az Európai Unió elméleti alapjait.

Tetszik vagy nem a közös valuta bevezetése szükséges, de rögös út ahhoz, hogy az egységes piac kialakuljon Európában.

Hogy az integráció és a felzárkózás útja mennyire rögös és szinte hihetetlen mély árkokkal szántott arra jó példa, hogy Nyugat-Németország 28 év alatt a magyar GDP 30 szorosát pumpálta bele pluszba a volt NDK-s keleti tartományokba és azok még mindig csak a nyugati szint 75%-án állnak, ráadásul le is lassult a felzárkózás az elmúlt 6-7 évben.
Ettől persze még fel sem merült senkiben, hogy ezt nem így kellene csinálni.

Erre gondolhatta azt Kohl, hogy minden nehézség ellenére neki igenis van víziója, hite a jövőre!

Ami az EU-nak az USA-val való versengését illeti, nos a két kontinens közötti hatékonyság különbség kb. 50 éve is ekkora volt, tehát erre nagyon nincs miért hivatkozni a közös pénzzel kapcsolatban.
Abszolút értékben pedig az EU által megtermelt GDP egészen a dollár 2017-es erősödéséig több volt mint az ​USA-é és majdnem a kínai GDP kétszerese volt. 2017 után már a dollárban számolt GDP az USA-ban magasabb volt a dollár erősödése miatt mint az EU-ban de nominálisan így is messze vezet Kína előtt.

Az euró káros hatása ellen szól az is, hogy az euró bevezetése óta háromszor annyi ideig volt magasabb az EU GDP fejlődési rátája mint az USA-é.

Gond a termelékenységgel van, hiszen azt USA ugyanazt a GDP-t fele akkora lakossággal éri el, azaz a termelékenysége az EU termelékenységének kétszerese.
Semmiképpen nem tekinthető hibának, hogy az EU az USA-t tekintette kihívásnak. Egyrészt, ahogy láttuk,az USA termelékenysége kétszerese az EU-nak és az USA gazdasága, szemben a megélhetési jósokkal és elemzőkkel még évtizedekig a világ legnagyobb gazdasága marad. Vagyis jó az irány azaz nincs azzal semmi gond ha az EU az USA-t akarja utolérni (bárcsak ott járnánk már).

Ehhez sok minden egyéb mellett elsősorban az egységes EU piac kell, ehhez pedig alapvető feltétel a közös pénz.

A fentebbi vitatkozó elmélkedés ellenére azonban nem zárnám ki eleve annak a lehetőségét, hogy az euró nem lesz sikertörtének, hogy a rövidlátás, a nacionalizmus, az emberi gyarlóság,a világpolitika alakulása stb. véget vet az integráció folytatásának stb.
Mindössze azt akartam csak érzékeltetni, hogy Matolcsy György cikke még önmagában nem győzött meg arról, hogy dolgok feltétlenül ilyen irányba fordulnának.

Ha nem mutatna az FT cikk különös időbeli egybeesést egy másik megnyilvánulással, akkor még azt is lehetne gondolni, hogy a cikk maga sem több, mint egy szerző előítélet mentes töprengése az euró életéről.

De az FT cikk euró elleni hangolása egybeesik azzal, hogy néhány nappal korábban Matolcsy maga olyan térség (Eurázsia) közös valutájának a lehetőségét villantotta fel, amelyben a fejlettségbeli és az integrációhoz szükséges egyéb elvárt kritériumok messze alatta maradnak az Európai adottságoknak. Arról nem is beszélve, hogy abban a szervezetben nem zavarná a szerzőt a Németországnál háromszor erősebb Kína csak az erős Németország a baj vagyis az EU-ban semmi sem jó, mint a nyuszi sapkás viccben. Az időzítés valószínűleg azért sem véletlen, mert a jelek szerint az eurót molesztáló cikk nem az FT felkérésére hanem Matolcsy kezdeményezésére íródott, azaz ő fontosnak tartotta, hogy az egybeessen az Eurázsia pénz ötletének bedobásával.

Ne kerteljünk, innentől kezdve számtalan spekulációra nyílik meg a lehetőség.

Ebbe a rövid reflexióba terjedelmileg nem fért bele annak konkrét részletekbe menő elemzése, hogy hogyan is lehetne összetákolni egy olyan Eurázsiai gazdasági övezetet és hozzá közös pénzt, amely tagjainak egy része nyílt diktatúra, ahol a tagállamokban nem ritkán ezreket csuknak le egy nap alatt, ahol van, hogy milliók élnek lágerekben és olyan is van ,ahol az európai reneszánsztól kissé eltérően az államok vezetői magukról csináltatnak arany szobrokat.

Roppant izgalmas elemzést lehetne készíteni erről.

A rettegés foka

Igen, van egy ilyen című film is, nem is rossz, de most sajnos egy hétköznapi ” magyar filmről” lesz szó. Egyik többdiplomás nyugdíjas ismerősöm vitába keveredett szomszédjával lakása ügyében egy belvárosi társasházban. A külső fizikai jelek alapján a helyzet, az ok okozati összefüggések elég nyilvánvalóak, de a szomszéd nem hajlandó elismerni a felelősségét és a folyamatos fizikai károkozást ismerősöm lakásában.

Ilyenkor csak perelni lehet, nincs más lehetőség.

Ám az átlagnál valószínűleg jobb nyugdíjjal rendelkező ismerősöm nem mer pert indítani, mert annyira fél a várható költségektől, hogy napokig nem tud aludni ,ha arra gondol , hogy esetleg mégis elveszíti a pert és ezzel együtt akár 1-2 millió forintját is, amit talán már a temetésére tesz félre.

Az új , minden vonatkozásában megdrágult és kockázatosabbá vált polgári perrendtartás szerint csak úgymond jobban előkészített és emiatt egyben magasabb ügyvédi költségekkel is járó kereseteket lehet beadni és könnyebb, egyben szubjektívabb lett a bíróság részéről a keresetek azonnali elutasítása.

Nem részletezném tovább a dolgot, ismerős ez a többség számára, inkább röviden nevén nevezném: ez a helyzet valójában az amúgy is lecsúszó aktív és nyugdíjas rétegek tűrhetetlen jogfosztása.

Ma ugyanis egy átlag fölött élő számára is komoly stresszt és kockázatot jelent az, ha igaza érdekében a bírósághoz fordul és ez így nem marathat, mert nem az ember van a jogért hanem a jog van az emberért!

Mindez történik ráadásul akkor, amikor nap mint nap alaptalanul sok százmilliós vagy milliárdos ügyvédi díjakat fizetnek ki , sokszor közpénzekből is olyan munkákért is , ami szimplán egy menedzsment dolga volna.

Ismerősöm nincsen egyedül, magam is találkoztam az elmúlt 1-2 évben további hasonló helyzetbe került és őrlődő emberrel.
Nincs mese, létre kell hozni egy olyan szociális alapot (sokféle modell kidolgozható erre), amelyik megfelelő szűrés után részben vagy teljesen biztosítja a rászorultak elsősorban elemi egzisztenciális körülményeikkel kapcsolatos minőségi szintű jogi képviseletét.
Ha ez nem valósul meg akkor azzal, hogy nincsen anyagi lehetőségük jogaik gyakorlására, megvédésére 5 millió magyart lényegében kizárunk a jogrendszerből és ezzel a jogállamból is.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!