Kezdőlap Címkék Marton

Címke: marton

Szegény közeli rokonok

0

„Azt gondolom utcai megmozdulások várhatók, és ezeken egyre több rommagyar polgár is részt fog venni, és nemcsak a PSD-ALDE, hanem az őket támogató Fidesz itteni fiókpárt elleni jelszavak sem lesznek ritkák.”

Egyre világosabb, amit az ellenzék és az államelnök hangoztat, hogy a jelenleg hatalmon levő pártok nem kormányozni akarnak, hanem kieszközölni korrupciós cselekedetekkel megvádolt, sőt már elítélt társaik fölmentését, éppen úgy, ahogy azt eredetileg a tavalyi év elején a hírhedt 13-as kormányrendelettel próbálták, ami akkor az utca nyomására nem sikerült. Itt tipikusan arról az esetről van szó, amikor a törvényeket megpróbálják a korrupt közéleti szereplők érdekeihez, elvárásaihoz igazítani, és ezzel a rendszerszintű korrupciót “lepapírozni”, azaz törvényesíteni. A kísérlet része az is – és ezt a Fidesz itteni fiókpártjának képviselője javasolta, erre még visszatérek -, hogy minél kevésbé átláthatóvá, vagy kimondhatóvá váljék a korrupt eljárás, és ezzel esély legyen az ilyen cselekedetek elsikálására.

Ismét nagyot alkotott a Iordache-Nicolicea-Márton parlamenti különbizottság, ezúttal az igazságügyi miniszter javaslatára, amikor arról rendelkezett, hogy a hivatali visszaélés csak akkor bűncselekmény, ha azt saját haszonszerzésre, vagy legfennebb első-, vagy másodfokú rokonok előnyére követik el. A harmadfokú rokonság, szeretők, haverok, szomszédok és távolabbi pereputtyok helyzetbe hozása fog következni, ha a parlamenti különbizottság által elfogadott BTK módosítás lép életbe. A hatalommal való visszaélés – az elfoglalt státusból következő befolyás, mely mindnyájunkat megkárosít – személyre szabása történne meg, ha az csak akkor bűncselekmény, ha közeli rokonok előnyére történne, ez nyilvánvalóan az elévült “kollektivisztikus és hierarchikus” társadalmi rendet idézi, azt erősíti. Ez a “jogfilozófia” semmi másra nem szolgál, csak arra, hogy a hivatali visszaélés egyik leggyakoribb formáját – mely miatt többek között a PSD (a nagyobbik román kormánypárt) elnököt, három és fél évre ítélték alapfokon – a saját párt javára elkövetett korrupt aktusokat, az illegális pártfinanszírozást kivonja a törvény hatálya alól, dekriminalizálja. (Meg kell engedni, hogy enyhít a botrányos megkülönböztetésen, hogy a hivatali visszaélés bűncselekményének tényét alacsony értékhatárhoz szabnák, az elvi kérdés viszont továbbra is marad).

Olyan megkülönböztetéseket vezet be a törvénykező, melyek nem a korrupció visszaszorítását, hanem üldözhetőségének a testre szabását célozzák, egyáltalán nem a mindenki egyenlő a törvény betűje és szellemében (ezt egy kérdésre válaszolva az igazságügyminiszter Tudorel Toader, el is mondja: az “emberek csak kategóriánként (sic!) egyenlők a törvény szerint”), vagyis itt nem az univerzális a vezérszó, hanem a premodern partikularizmus. A hivatali korrupciót családi-rokonsági, azaz nepotizmus alapján minősítik bűncselekménynek, avagy nem, és ezzel újabb “kategóriákat” hoznak létre, valójában elrejtik, relativizálják, de persze, nevetségessé is teszik a problémát magát. A feljelentőnek, majd az eljáró hatóságnak először azt kell kiderítenie, hogy egy korrupciós ügyletben, mondjuk egy megvesztegetésnél, vagy egy szabálytalan közbeszerzési eljárás keretében, az érintettek, milyen rokonsági kapcsolatban vannak, hogy eldönthesse bűncselekmény történt-e, vagy csak kihágás, egyszerű szabálysértés. Holott a korrupciós gyakorlat független a rokonsági viszonyoktól – még a maffia sem vérségi, vagy konszociációs rokonságon, hanem a “fogadott keresztapa” és “fogadott család” erős kapcsolódásán alapul – ellenben a közvagyon és az elérhető erőforrások elpazarlását, a piaci viszonyokat, a közjót támadja és rongálja. És a rokonsági viszonyok ebben semmilyen szerepet nem játszanak, álkérdés ez, a visszaélés vonatkozásában.

A közéleti, elsősorban a közhivatalnokok által elkövetett korrupciós tettek természetének és működési mechanizmusainak teljes félreértését mutatja a mostani javaslat, mert; a hivatali visszaélés a közéleti korrupció gyakori formája, általánosan arról szól, hogy a közvagyon egy részét magánvagyonná alakítják, azokat a forrásokat, melyek a közjót kellene, hogy szolgálják magánemberek javára fordítják, általában egy bonyolult manőversorozat, korrupt forgatókönyv nyomán; ennek a forgatókönyvnek a része, nemcsak a források eltérítésének lebonyolítása, hanem az is, hogy ezt a manővert titokban hajtsák végre, illetve utólag elfödjék, láthatatlanná, nyomon követhetetlenné tegyék. A korrupt hivatalnokok és megrendelőik ritkán követik el azt a hibát, hogy közvetlen hozzátartozókat hozzanak helyzetbe, illetve finanszírozzanak közpénzből. Gyakoribb, hogy az eltérített erőforrások, úgynevezett “közvetítők”, strómanok segítségével végzik párt (vagy mondjuk sportklubok, alapítványok stb.) kasszákban, illetve különféle áttételeken, mondjuk viszontszívességeken keresztül hajtanak hasznot magánszemélyeknek.

Márton Árpád bizottsági javaslata közvetlenül is gyengíti a korrupció-ellenes föllépést, mert ellehetetleníti a visszatartó mechanizmust, azt, hogy nyilvánosan beszéljenek korrupciós ügyekről, hogy a közvélemény nyomása eltántorítsa a potenciális elkövetőket. Ti. a javaslat azt foglalja törvénybe, hogy szigorúan meg kell tiltani az ügyészségnek, hogy a folyamatban levő ügyekről tájékoztasson (a folytatólagosan elkövetett visszaélés nyugodtan folyhat, ha kivizsgálás, illetve akár nem végleges bírói döntés született is egy ügyben), illetve, hogy (“penal”-nak amit, ő a “bűnös/bűnöző” szinonímájaként fordít, holott büntetendőt is jelent) bűnösnek/büntetendőnek lehessen nevezni olyanokat, akik ellen nincs végleges ítélet. A bizottság szerint nagyjából ugyanolyan súlyos büntetés illeti azt, aki beszél egy-egy korrupciós ügyről vagy visszaélésről, mint aki elköveti (ha nem közvetlenül saját magának, illetve első, vagy másodfokú rokonoknak kedvez). A szolgálati visszaélés a javaslat szerint max 5 év börtönnel illethető, ha egy közhivatalnok (gondolom munkaidőben!, mert a visszaélést is csak akkor állapítja meg a törvény, ha munkaidőben követték el. Igazi értelmezhetetlen és “életszerűtlen” törvényről beszélünk!), bűnözőnek/büntetendőnek (“pénálnak”) mond valakit, aki vádlott, vagy csak első fokon elítélt, 3 plusz 1 év börtönre ítélhető. (A leleplezőket, megbüntetik, ugye?). A büntethetőség kereteit szűkíti az is, hogy csökkentették a feljelenthetőségi és elévülési időt. De a javaslat nagyobbrészt dekriminalizálja a valós korrupciós eljárásokat, a hivatali visszaélés gyakorlati formáit, azáltal is, hogy adott esetben, az ügyek elfedésében érdekelt intézményekre bízná a visszaélés megállapítását, és nem a – legalábbis elvben – független ügyészségre és ezzel szinte bizonyíthatatlan lesz a visszaélés.

Botrányos és tarthatatlan nemcsak a módosítások tartalma, hanem a szabályozás, a jogalkotás politikai kontextusa is, hiszen sürgősséggel, meghosszabbított parlamenti szesszióban igyekeznek átverni azt, akkor amikor a perrendtartási törvény elfogadott módosítása még-, sőt egyre inkább borzolja a kedélyeket, illetve közfelháborodást okoz. Ráadásul egy másik témában a verespataki ciántechnológiás aranybánya esetleges megnyitása körül is folyik a cirkusz, azzal, hogy a kormány nem támogatja saját előterjesztését, hogy a terület UNESCO világörökségi műemlék-listára kerüljön, ami mellett igen erős civil elköteleződés van.

Azt gondolom utcai megmozdulások várhatók, és ezeken egyre több rommagyar polgár is részt fog venni, és nemcsak a PSD-ALDE (román kormánykoalíció), hanem az őket támogató Fidesz itteni fiókpárt elleni jelszavak sem lesznek ritkák.

Magyari Nándor László

 

A Marton-ügy után: a Facebookon megjelent egy újabb rendező neve

0

Kalmár Péter nyilvános Facebook-oldalán megosztotta a Borsonline „Robbanás előtt a másik színházi botrány: a szakma már tudja, ki a következő” című cikkét. A sok hozzászóló közül az egyik (Tallos Andrea) meg is nevezi az illetőt: Kerényi Miklós Gábor.

Tallos Andrea szintén nyilvános Facebook -oldalán megosztott egy hozzá intézett üzenetet is, amelyet Lencsó Rita kommunikációs tanácsadó írt alá, aki felszólítja Tallost: “tartózkodjon a Kerényi Miklós Gábor urat rágalmazó kommentektől”. Ellenkező esetben, tehát, ha nem távolítja el azonnal a “rágalmazó kommenteket”, akkor “a becsület csorbítására irányuló utalásának büntetőjogi következményeit viselnie kell”.

A Bors egyébként azt is leírta, hogy újabb rendező került a színházi szakma célkeresztjébe a még el sem csendesedett Marton-ügy kapcsán. „Áldozatok, kollégák és barátok szeretnék elérni, hogy a nyilvánosság is megismerje a nevét, mert titkai Martonénál is mocskosabbak” – áll a cikkben. Azt is írják:

„A molesztálásról, zaklatásról szóló történetekben azonban nem csak Marton László neve bukkant fel:

rendre előkerült még egy név, valahányszor információt, véleményt kértünk szakmabeliektől.

Néhány perc beszélgetés után majd mindig elkanyarodtak egy másik név felé. Közszájon forog annak az elismert rendezőnek a neve, akiről azt beszélik, férfiakkal, nőkkel, sőt kiskorúakkal is volt dolga.”

A Marton-ügy nem Marton Lászlóról szól

Akkor még egyszer a Marton-ügyről, ami már nem Marton-ügy. Nem is volt az soha, már az elején sem. Annak ellenére ebben az ügyben bárki, bármit mond, mindig akadnak, akik félreértik.

Megpróbálom összefoglalni.

Induljunk ki abból, hogy senkit sem szabad zaklatni. Se nőt, se férfit, se gyereket. Senkit. Megverni sem szabad, megalázni. Megerőszakolni, megölni, kihasználni, bántani.

Még akkor is, ha tudjuk, hogy mindez illúzió.

Van tehát egy rendező, elismert, sikeres, nagynevű színházi ember, aki most bajba került. Olyan bajba, amibe mások is kerülhetnének.

Mert senki sem gondolja, hogy Marton László az egyetlen, aki visszaélt mások kiszolgáltatottságával. És az is tudható, hogy nemcsak a színház világában vannak szereposztó díványok – ami most a felszínre került, az lenyomata a mai Magyarországnak.

Mielőtt továbbmennénk, nézzük meg, hogy miről van szó valójában. Nem arról, amit sokan belekevernek: hogy a szexuális erőszak mindennapos, és a családon belül is verik a nőket és a gyerekeket. (Néha a férfiakat is.)

Ez utóbbiak ugyanis bűncselekmények. Amit Marton és rajta kívül még nagyon sokan – tanszékvezetők, vezérigazgatók, minden rendű és rangú kis- és nagyfőnökök – elkövetnek, az csak akkor bűncselekmény, ha törvény tiltja.

Egyébiránt szimplán gusztustalan, morálisan elítélendő.

A történetnek tehát nem az a tanulsága, hogy egy ismert ember visszaélt fiatal lányok tapasztalatlanságával. Ez önmagában elkeserítő és felháborító, és, miután társadalmi szinten is ez megy, vállalhatatlan. Hogy vannak, akik bármit megtehetnek azokkal szemben, akik rangban, beosztásban, bármilyen sarzsi tekintetében lejjebb vannak a hierarchián, mint ők.

És az sem vigasztal senkit, ha tudjuk, hogy ez nemcsak nálunk van így. Tőlünk nyugatra is szép számmal akadnak ilyen esetek – a keletebbre fekvő országok kiskirályairól nem is szólva.

Szóval, csak annyit szerettem volna mondani, hogyha kitomboltuk magunkat Marton Lászlón, akkor nézzünk egy kicsit magunkba. És ne áltassuk magunkat azzal, hogy mi ilyet soha nem tettünk. (Mert tényleg nem.) De tudtunk hasonló esetekről, és nem szóltunk, hanem gond nélkül tudomásul vettük. Azt gondoltuk, de legalábbis, elhitettük magunkkal, hogy ez a világ rendje. És különben is: magánügy.

Marton Lászlónak kellett belebuknia ahhoz, hogy egyre többen rájöjjenek: a hatalommal való visszaélés nem a világ rendje, és nem magánügy.

Magyar nő, kétgyerekes, negyvenes, meztelen

1

Az a sok középkorú néző, főként a férfiak, akik most hirtelen mind elkezdtek érteni a színházhoz és azon belül is rájöttek az alternatív színház ízére elképesztő test és nőgyalázó jelzőkre ragadtatják magukat amikor egy negyvenes, két gyereket szült nőt látnak maguk előtt meztelenül.

A szimbolikus jelentést nem veszik, de felhorgadnak azon, hogy egy nőt meztelenül kelljen nézniük akkor, ha az nem revü-tökéletes. Be is indul a verbális testgyalázás. Vajon ki állítja, hogy nem ugyanezeket a jelzőket gondolják a hozzájuk tartozó nőkre is, akik szintén elmúltak negyven, és szültek néhány gyereket?

Azt mondják az a különbség, hogy az egyik nem vetkőzik le csak nekik, a másik meg mindenki előtt. Holott ez nem különbség, hiszen ők látják mind a kettőt. A saját különbejáratút és a közszemlére tettet is.

Rendre azt szokták meg, hogy minősítsék, osztályozzák, jelzőkkel megalázzák az eléjük táruló női testet. Ha szépnek látják cuppogjanak, ha nem szépnek akkor verbálisan agyonverjék, Ne jöjjünk itt most azzal a dumával, hogy egymáshoz öregedő szeretet, meg azzal, hogy a cirmos mellét külön. Mert az a pasi, aki nem átall undorító jelzőket aggatni egy általa először látott, középkorú, közép-európai, meztelen nőre csak azért, mert az nem fog neki csípőre tett kézzel visszadumálni, azt tényleg csak ez tartja vissza otthon.

Az, hogy az ismeretlent megszégyenítheti és kénytelen is, mert halálosan megijedt tőle. Az idő pusztítását látja, amivel nem akar szembenézni. Inkább a társán sem akarja látni, csak önmagán ne kelljen. Ezért hat rá sokkolóan a hirtelen rátört alternatív színházi izgalom. Ezért szégyenít, hogy eltartsa magától, mert felmetélné az ereit ha őrá is érvényes lenne ez az egész. Káromkodik, szidalmaz, undorodik és retteg, mert felismeri a kétségbeesését ami az előszobai nagytükre előtt szokott rátörni, amikor a régi teste helyett ezt a megváltozott újat szemléli.

Nézik az új nézők a Lúzert, férfiak és nők is, olyanok, akik évtizedek óta semmilyen színházban sem voltak soha. Nem értenek az egészből egy árva szót sem, de mégis üvöltve kérik ki maguknak. A mű íme eljutott a valódi közönségéhez. Nem a kirafinált értelmiséghez aki összekacsint, hanem az izomból reagálókhoz akik zsigerből őrjöngenek, és akikhez talán sose jutott volna el különben.

Tessék, megnyílt a valódi nemzeti színház, csak folyvást-folyvást, esernyőt, botot a nézőtérre vinni tilos!

Szerző: Sándor Erzsi, Facebook

A média-pitbull nem engedi el Marton Lászlót

2

Nem kellett ahhoz különösebb jós-tehetség, hogy előre látni lehessen, mennyire vakvágányra fut, kontraproduktívvá válik, elbulvárosodik és peep-showá válik a Marton-ügy.

Éppen az történik, ami eddig minden hasonló esetben történt nálunk itt, Magyarországon. A közvélemény a bitófa alá állít egy bűnöst, (bízzunk benne, hogy csak) verbálisan kivégzi, majd mintha bármi megoldódott volna, leporolja a kezét-száját és továbblép.

Ez történt a tanítványait molesztáló szerzetes, a rábízott kisgyermekeket abuzáló táborvezető, a diákokat molesztáló tanár vagy kollégiumvezető, a sportolókat erőszakoló úszóedző esetében is. Ők személy szerint lelepleződtek, megszégyenültek, elnyerték méltó erkölcsi és esetenként jogi büntetésüket, életük, karrierjük kettétört, a média begyűjtötte a megfelelő számú kattintást, vagy a kiemelkedő nézettséget, a közvélemény pedig némi szőrnyűlködés és “vérszagra gyűlés” után túllépett az eseten. A kormánypropaganda gépezet pedig, amelyet nem neveznék sajtónak, ebből is politikai hasznot próbál húzni a legaljasabb eszközökkel; ezt is a baloldal és a liberálisok nyakába próbálja varrni, miközben mindannyian tudjuk, hogy a szexuális erőszaknak nincs politikai orientációja, és talán legfrekventáltabb terepe éppen a cölibátus dogmájától szabadulni képtelen katolikus egyház.

Amúgy pedig nők elleni erőszakkal összefüggő bántalmazási ügye eddig csak kormánypárti politikusnak volt. Csak éppen a nem kormánypárti média, bármennyi probléma van is vele, odáig még soha nem züllött, hogy egy ilyen abúzusból politikai ügyet kreáljon. Mindenesetre – a nyilvános térben ható erők együttműködésének eredményeképpen – ezeknek az ügyeknek a kapcsán éppen az nem történik meg soha, aminek pedig meg kellene történnie, ami hozzásegíthetné ezt a társadalmat, hogy túllépve félfeudális, elnyomó, az erővel visszaélő, a zsarnokot támogató általános attitűdökön, közelebb kerüljön egy igazságosabb, emancipáltabb, a gyengéket és kisebbségeket emberi jogaikban egyenjogúsító szemlélet elsajátításához.

Hogy egy-egy ilyen történetnek ne a szenzációhajhászás, a kukkolás, egy-egy szakma megbélyegzése, az önmutogatás és a fensőbbséges igazságosztás legyen a végeredménye, hanem annak megértése, hogy milyen társadalmi struktúrák, a közmentalitás és közgondolkodás milyen patriarchális-feudalisztikus vonásai vezetnek oda, hogy ma Magyarországon a nők közel fele vallja be, hogy élete során több alkalommal is átélt szexuális molesztálást, erőszakot, (és ez nem a ténylegesen abúzált nők aránya, hanem csak azoké, akik ezt bevallják), hogy a lakosság 70 százaléka úgy gondolja, hogy a gyermekek elleni „nevelési célzatú” testi erőszak elfogadható, és ugyanígy véli a gyerekek közel fele is. Hogy a gyerekekkel szembeni bántalmazásoknak mindössze 5 százaléka derül ki, hogy Magyarországon minden nap meghal egy nő a családon belüli erőszak áldozataként.

És a sor vég nélkül folytatható. Nemcsak Magyarországon, hanem a fejlett világban is. Most derült ki, hogy az Európai Parlamentben is csaknem mindennapos a nők molesztálása, abúzálása és egymás után tudjuk meg Svédországról, Angliáról, az Egyesült Államokról és a többi országról, hogy ez a probléma mindenhol élő és agyonhallgatott, csak amikor kitör egy botrány, akkor lovagol néhány napig ezen a média, aztán ugyanúgy a szemétbe kerül, mint az összes többi 2-3 napos szenzáció.

És mivel meg sem próbálunk a dolgok mélyére hatolni, hanem a nyilvánosságban csaknem mindenki a felszínt kapargatja és igazságot oszt, a végeredmény káros és elkeserítő. Már a 10. Marton-féle abúzálás részletes leírását olvashatjuk az internetes médiában, jól lehet szerintem Sárosdi Lilla esete önmagában elég volt ahhoz, hogy megértsük, miről van szó. Persze szükség volt más áldozatokra, hogy igazolják SL állítását, de az esetek részletes leírása már csak peep-show. Számomra minősíthetetlen a kritikus, Fáy Miklós megnyilvánulása, aki mindenféle hallomásokra hivatkozva vádolja Eszenyi Enikőt. Taszít, amikor a bocsánatkérés mikéntjét is elő akarják írni a vádlottnak. És persze rosszul vagyok az inkvizítori-purifikátori dühtől, amely ráadásul egyértelműen – és lehet, hogy nem is véletlenül – abba az irányba tolja az ügyet, mintha itt Marton László lenne az egyetlen abúzáló és nem egy társadalmi jelenségről beszélnénk.

Most, hogy erről több szó esik, a saját környezetemben jószerivel nem találkoztam nővel, akit ne ért volna abúzus – és itt nem az utcai beszólásokra gondolok, jól lehet azok is tudnak borzalmasan megalázóak, bántalmazóak lenni. És miközben nem vitatom, hogy a művész világban látszólag többet engednek meg maguknak az emberek, biztos vagyok benne, hogy ugyanez történik a médiában, a politikában, a felsőoktatásban és mindenhol, ahol az egyik embernek – akár sorsdöntő – hatalma lehet a másik felett. (Apropo’s, mind a mai napig nem hallottunk arról a meggyilkolt prostituáltról, akinek az akkori hírek szerint a mobilján fontos politikusok telefonszáma volt, és a mobil valamint a notesza a gyilkosság pillanatában eltűnt. Ahogyan csak szórványos megjegyzéseket hallhatunk a politikusok számára fenntartott nyilvánosházakról is).

Arról pedig, hogy mennyire taszítanak az eseményeket bagatellizáló, áldozathibáztató, szerecsenmosdató megjegyzések talán szólnom sem kell.

Most oda jutottunk, hogy a média, mint a pitbull kutya nem engedi el Marton Lászlót, jól lehet az ő történetéhez már jó ideje nincs mit hozzátenni. Mintha mindenkinek az lenne az érdeke, hogy azt a benyomást keltse, hogy itt mindössze egyetlen ember beteg személyiségéről. nem pedig egy beteg társadalmi berendezkedés egy megnyilvánulásáról van szó. De abban is biztos vagyok, hogy ebből a történetből – éppen kezelési módja miatt – minden érintett, sajnos maga Sárosdi Lilla is áldozatként fog kikerülni. Mindebből a média és közvélemény számára mindössze annyi fog megmaradni, hogy mindenki ízlése szerint Marton áldozata vagy tönkretevőjeként fogja emlegetni. Pedig nyilván nem ez volt a célja.

És – ne legyen igazam -, de attól tartok, áldozatként fog kikerülni a Vígszínház közössége és a szabadság egyik utolsó szigeteként még mind a mai napig létező fővárosi színházi élet. Pedig ezt valójában senki nem szeretné, akinek még fontos a szabadság és a szabad művészet.

Szerző: Vásárhelyi Mária, Facebook

Kishantos a Vígszínházban

0

A magyar bohózat most éppen ott tart, hogy kirúgták Marton Lászlót a Vígszínházból.
Még nem tépkedik ki képeit a lapok archívumaiból (vannak még ilyenek?), még nem nyilvánították munkáit a judeoplutokrata bolsevik ízlés deviáns megnyilatkozásainak, ez még nem a nácizmus, ez még csak a Kristallnacht.

A sok szemforgató nyaller szolidaritásról pofázik, miközben prejudikál, bíróvá tolja fel magát egy zavaros ügyben.

Megtagadják a legminimálisabb együttérzést is a korszakos magyar rendezőtől, aki nélkül a Vígszínház soha nem lett volna, és már soha nem is lesz az, ami volt – nem lesz európai színházi műhely.

Helyette lesz még egy magyarkodó dalitársulattal több, igazodva Orbán Viktor legendásan kifinomult izléséhez, melyet jól példáz a Nemzeti Színház Honthy Hanna kiskalapját idéző épülete, meg a Budai Vár átalakítása – Ferenc József szellemében.

Nem irigylem Eszenyi Enikőt, kétségkívül nehéz helyzetben, egyúttal súlyos tévedésben is van, azt hiszi, gerince árán megúszhatja a dolgot, majd éppen ő kimarad a jóból.
Hát téved, nézze meg Gyárfás sorsát és töprengjen el azon, hogy rendelkezik-e hasonló beágyazottsággal a nemzetközi színházi szakmában, vagy mellette is csak olyan módon állnak majd ki, mint ő tette, teszi Martonnal.

Ha ő olvassa fel az ítéletet, az nem fog számára egérutat nyitni, legfeljebb kap majd egy asztalt Szili Katalin asztalával szemben, nézegethetik majd egymást.

A módszer ismert.

Ha valakinek a helye kell, először meg kell vádolni köztörvényes bűncselekménnyel, vagy érzékeltetni kell, hogy akár ez is lehet a vádból, majd le kell ülni a pálya szélére és figyelni a vergődő áldozatot, akit aztán már önállóan tépnek darabokra a magukat ünneplő, fennkölt eszmeiségű, de nem túl értelmes piranhák.

Marton László is tévedett, mert azt hitte, hogy megússza azzal, hogy bocsánatot kér azért, ha valakit sértett volna a közeledése, ami soha nem csapott át erőszakba.
Ha valaki nem akarta tűrni, módja volt nemet mondani, Marton nem tett semmit, hogy ezért bosszút álljon, vagy pályáján ellehetetlenítse a fiatal nőt, merthogy ma már csupa-csupa tizenhat évesről, meg gimnazistról folyik a lotyogás, jóllehet az “áldozatok” egy része a (kiheréletlen) kecskével is megtiszteltette volna magát egy nyúlfarknyi szerepért.
Az érintett nők közül a botrán kirobbantóján kívül egyetlen vállalta a nevét, ő is azt nyilatkozta, hogy a rendező közeledését nem élte meg zaklatásként, és ez szerintem a normális álláspont, hiszen holnap Schilling Árpád is sorra kerülhet, ha szétrugdalja az előszobában a cipőjét, vagy túlzottan beleéli magát valamelyik helyzetgyakorlatba.
Végülis még egy színházban sem könnyű szétválogatni a szerepeket: Hölgyem, felpróbálnám Önt férfiként, vagy meg szeretném pocséklani főrendezőként…
Ezt mindig az adott szituáció dönti el, és ezt utólag, évek múltán eldönteni reménytelen.

Marton László helyében perelnék, a sok nevetlen hősnő vállalja a nevét, aztán bizonyítsa azt, hogy állítása nyilvánosságra hozatalához érdeke fűződik, majd magát a szituációt, merthogy a bizonyítási teher azon van, aki állít valamit.
És most már van konkrét anyagi sérelem is, azt is lehet követelni a kissé már molyrágta művésznőkön.

Nem kell velük a bulvárban vitázni, nem kell azzal törődni, mit mndanak – mondjanak, amit akarnak.

De akkor bizonyítsák is.

Lehet a korabeli BMW hátsó ülésén egyik szemünkkel az előttünk térdelő csúnyáját, másikkal a Nemzeti Nagycirkuszt nézegetni, aztán jöhet a nagyhalál, a sértett szűz zokogásával egybekötve.

És még csak meztelenre se kell vetkőzni hozzá, itt a rendezőt nem Schillingnek, hanem Orbánnak hívják, vagy Habonynak, esetleg másnak – etikátlan selejtember mindig akad.

Ez az ügy iskolapéldája annak, hogy miként lehet egy rendes hajtóvadászatot megszervezni.
Miközben az erdőt akarjuk megszerezni, előtte el kell lehetetleníteni lakóit.
Most éppen a Szent István körúton találjuk Kishantost, javában folyik a permetezés glialkával, meg a termő parcellák felszántása – a majdani tulajdonos már a kapun belül van.
Nálunk a tehetséges gázszerelő leszármazottai is tehetségesek, és ez így van színházi körökben is…

Rettenetes elnézni, ahogy becsületben megőszült művészek és művésznők rettegve szlalomoznak az Orbán-rendszer sziklái között, próbálva őrizgetni egzisztenciájukat és emberi tartásuk roncsait.

Na, ez az, ami velejéig erkölcstelen és embertelen a diktatúrában, a fortélyos félelem és a jellemtelenség üli torát.

Ha azt érzik, hogy az áldozat fél, ezek addig ütik, míg mozog.
Ha viszont számukra is van kockázat, akkor azért van, hogy meghátrálnak, csak ehhez meg kell tanulni, hogy legalább akkor ne rettegjünk, mikor már nincs vesztenivalónk.
Lehet, hogy Marton bepróbálkozott néhány nőnél az elmúlt években, hetvenöt éves, ideje éppen volt rá.

Az élet már csak ilyen, a nő metakommunikációja alapján a férfi kezdeményez, aztán a nő – függően menstruációs ciklusa fázisától – dönt: vagy belemegy a kalandba, vagy visszautasítja a delikvenst, mert éppen fogékony állapotában inkább a havi fix fizetést abszolváló színházi asztalost tartja jobb választásnak leendő gyermeke szempontjából.
Az ember bonyolult szerkezet, emellett olyan, mint a Trabant – megy, de maga sem tudja miért és hova…

Drukkolok, hogy Marton Lászlónak megjöjjön a bátorsága, felszívja magát és nekimenjen üldözőinek.

Sajnos erre kevés az esély, emberek milliói estek áldozatul annak a tévedésnek, hogy ha ellenállás nélkül engednek a zsarnokoknak, akkor megúszhatják.

Soha.

Viszont ez a társadalom már nagybeteg, itt a kutyafalka mentalitása érvényesül – a falka sebesült tagját széttépik a többiek.

Sajnálom azokat is, akik magukat demokratáknak hiszik, miközben éppen kiszolgálják a hatalmat, a zsarnokságot.

Nem elég hőbörögni ugyanis valami elvont, szép eszme nevében, néha gondolkodni is kellene.

Álom…

P.S: Még mielőtt rázendítene a kórus a “kövezzük meg!” tradicionális nótájára, tájékoztatásul elmondanám, hogy ez a poszt nem Marton Lászlóról, hanem a szolidaritás hiányáról és a majdan bekövetkező mélységes csalódásokról szól.
És kérem, ha lehet, ne engem méltassatok, én többé-kevésbé elégedett vagyok magammal és nem hiszem, hogy ebből az állapotomból ki tudnátok billenteni…

Forrás: Pupu blogja.

Magyar nőnek magyar himbilimbit!

Semjén Zsoltot egy zalaegerszegi fórum után arról kérdezték, hogy tervez-e a kormány felvilágosító programot, hogy elkerüljék a mostani zaklatási ügyhöz hasonló eseteket.

Semjén Zsolt első megközelítésben persze nem autentikus a témában, sőt, valójában semmilyen megközelítésben nem az. Legfőképpen azért nem, mert ő egy mérhetetlenül alacsony támogatottságú párt elnöke. Mely párt, ha egyedüliként indulna a választáson, akkor sem szavazna rá senki.

Másfelől viszont Semjén pártelnök Orbán Viktor miniszterelnök helyettese, utóbbi funkciójában tehát akár komolyan is lehetne venni. Vennénk is komolyan, de Semjén pártelnök nem engedi. Semjén pártelnök ugyanis a fenti, amúgy nem túlságosan bonyolult kérdésre azt válaszolta, hogy a nemrég kirobbant zaklatási ügy eltörpül amellett, ami majd akkor lesz, ha elözönlik hazánkat a migránsok.

Semjén pártelnök nagyon jól tudja, hogy jelen állás szerint Magyarországot nem kívánják elözönleni a migránsok. Mint ahogy feltehetőleg az világos a számára, hogy Marton László nem migráns, tehát, nem illegális gazdasági bevándorlói minőségében zaklatott fiatal színésznőket. És nem migránsok azok a magyar férfiak sem, akik nem színházat igazgatnak, hanem más szakmákban élnek vissza a hatalmukkal.

Semjén pártelnök válaszában egyébként nem volt semmi meglepő. Ez ugyanis egy olyan ország, ahol magyar férfiak, akik történetesen parlamenti képviselők, beszólhatnak olyan magyar nőknek, akiket szintén a választók küldtek a magyar országgyűlésbe. Bekiabálhatják nekik, hogy Vetkőzz, Ági!, vagy azt, hogy Hol a babydoll? Mindezzel nincs baja Semjén pártelnöknek, még sohasem hallottuk, hogy rosszallását fejezte volna ki ezzel kapcsolatban.

Semjén pártelnöknek csak az nem tetszene, ha idegen férfiak zaklatnák a magyar nőket. Hiszen a főnöke, a miniszterelnök énekelte kissé pityókás hangulatban, hogy megjöttek a fehérvári huszárok, akik sok kislányt meghágtak.

Mi rossz van abban, ha a fehérvári huszárok sok kislányt meghágnak? Vagy, teszem azt, a fehérvári, vagy más városban dolgozó színigazgatók? Tanszékvezetők, vezérigazgatók, főszerkesztők?

Na ugye! És amelyik nőnek erről más a véleménye, az jöjjön ki a ház mögé! Kap egy akkora maflást, hogy a vak komondor adja a másikat!

Ez volt ma – 2017. október 24.

Nem perel a színházi rendező, tudta meg a Független Hírügynökség és Elmarad a Vadkacsa bemutatója a Pesti Színházban. “Eddig is eltökéltek voltunk, de most még nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden hasonló esetnek elejét vegyük, hogy ezeket idejében felismerjük, és az ügyben eljárjunk” – írja a Vígszinház közleményében; közben Orbán Viktor veje bevásárolt; Moszkvában yyakon szúrták a Putyint bíráló műsorvezetőt; Kárpátalján 90 ezer új magyar állampolgár lehet.

Nem perel Marton
A Független Hírügynökség információi szerint Marton László rendező végül is eláll attól, hogy beperelje Sárosdi Lillát, vagyis azt a színésznőt, aki elsőként állt a nyilvánosság elé és előbb még csak név nélkül, majd néven nevezve beszélt az őt ért zaklatásról.

MTI Fotó: Czimbal Gyula

Marton, amikor még csak Sárosdi volt az egyetlen, aki az abúzusról beszélt, közleményben jelentette be, hogy a színésznő által elmeséltekből semmi nem igaz, és minden lehetséges eszközzel szembeszáll a váddal, amit egyértelműen úgy lehetett értelmezni: bírósághoz fordul jogorvoslatért.

A rendező azóta sem szólalt meg, ám forrásaink arról számoltak be, hogy – feltehetően ügyvédje, Bánáti János tanácsára – nem fordul bírósághoz, tekintettel arra, hogy immár nyolcan vannak, akik zaklatással vádolják őt, márpedig egy ilyen típusú pernek semmilyen pozitív végeredménye nem lehetne Marton szempontjából, még akkor sem, ha senki nem tudja bizonyítani állítását. Oly erős a társadalmi nyomás, és nem tudni hányan állnak még a nyilvánosság elé, hogy ebből a rendező szempontjából nem lehet pozitív hozadéka.

Elmarad a Vadkacsa bemutatója a Pesti Színházban
A Vígszínház közleménye

Elmarad Ibsen A vadkacsa című darabjának bemutatója a Pesti Színházban. A Vígszínház társulatát mélységesen megdöbbentették a Marton Lászlóval, a színház egykori igazgatójával kapcsolatos vádak. Szeretnénk kifejezni együttérzésünket és támogatásunkat mindazok felé, akik akaratuk ellenére megalázó, emberi méltóságukat, vagy személyi szabadságukat sértő, érzelmi törést okozó helyzetbe kerültek. A Vígszínház elítél minden ilyen jellegű cselekményt. 

Eddig is eltökéltek voltunk, de most még nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden hasonló esetnek elejét vegyük, hogy ezeket idejében felismerjük, és az ügyben eljárjunk. A Vígszínház első lépésként csatlakozik a Független Előadó-Művészeti Szövetség kezdeményezéséhez és aktívan részt vállal a hatalommal való visszaélések és a szexuális zaklatások megelőzését célzó közös munkában. Továbbá kezdeményezi egy színházi szektor szintű anonim bejelentő vonal, vagy online-felület létrehozását, amelyen minden magát érintettnek érző színházi dolgozó, vagy akár színházba járó név nélkül jelentheti be a hasonló eseteket, amelyeket minden esetben kivizsgálunk.

 

Budapest, 2017. október 24.

Többszáz milliós villát vett Orbán veje
Június óta a főváros egyik legdrágább környékén Tiborcz István tulajdonában van egy villa. A XII. kerületi Kútvölgy negyedben lévő 1536 négyzetméteres kertes ingatlan több százmillió forintba kerülhetett.

Idén júniusban írták Tiborcz István nevére az 1536 négyzetméteres kertes telket és a rajta lévő villát – derül ki az Átlátszó írásából. Az oknyomozó portál szerint a környéken kínált telkek mindegyike sok száz négyzetméterrel kisebb ennél, egyetlen ehhez hasonlót találtak a Kútvölgy negyednek ebben a részében,

azt 396 millió forintért kínálták.

A Hegyvidéken a lakások átlagos négyzetméter ára több, mint 600 ezer forint – írta az Átlátszó.

Nyakon szúrták a Putyint bíráló műsorvezetőt
Az Eho Moszkvi rádió székházában támadták meg a 32 éves Tatyjana Felgenhauert, aki egy népszerű reggeli műsort vezet, melyben gyakran bírálja Oroszország elnökét.

A rádióst hétfőn, ebédidőben támadta meg egy férfi, aki betört a rádióba, átküzdötte magát a biztonságiakon és nyakon szúrta Felgenhauert. A műsorvezetőt gyorsan megoperálták, és túl van az életveszélyen – közölte a rádió. Jelenleg mesterséges kómában tartják.

A támadó a rendőrség beszámolója szerint egy 48 éves, izraeli-orosz kettős állampolgár, aki blogján számtalanszor írt a rádiós műsorvezetőről. Borisz Gric a posztokban többek között azt állítja, hogy a nő beférkőzött az elméjébe.

90 ezer új magyar állampolgár lehet Kárpátalján
Viktor Baloga befolyásos kárpátaljai politikus egy tv-interjúban elárulta, hogy szerinte hány magyar állampolgár él Kárpátalján. Hozzáfűzte: Kárpátalján nem volt, nincs és nem is lesz szeparatista hangulat.

A politikus úgy számol, hogy 90 ezer olyan ukrán állampolgár lehet a vidéken, akik rendelkeznek magyar állampolgársággal is. Pesszimistább becslések szerint is minimum 70 ezren lehetnek, tette hozzá. Kifejtette, a kárpátaljai magyarok döntő többsége már felvette az anyaországának az állampolgárságát. Hozzátettet azt is, hogy a magyar kormány azzal érvel a jelenség kapcsán, hogy a Kárpátalján élő, magyar gyökerekkel rendelkezők folyamodtak állampolgárságért, és azt nem a magyar állam osztogatta csak úgy.

Elmarad a Vadkacsa bemutatója a Pesti Színházban

0

Iskolapszichológus fogja segíteni a Színház– és Filmművészeti Egyetem hallgatóit, hogy amint az intézmény hallgatói önkormányzata írja, a „művészeti tanulmányokkal járó intenzív érzelmi igénybevételt, az emberi kapcsolatokat érintő konfliktusokat megértsék.”

A hivatalos megfogalmazás szerint tehát szakmai okok miatt van erre szükség, ám az időzítés nem véletlen. Az ügy, amely néhány hete robbant ki, látszólag néhány napos történetnek indult. (Annak idején Schmitt Pál plágium-ügye is így kezdődött.) Ám Sárosdi Lilla bejelentése után más színésznők is jelentkeztek a saját történeteikkel, és ezekben az elbeszélésekben nagyon sok közös vonás volt tapasztalható.

Ezzel együtt az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy a fiatal színésznők zaklatása bevett szokás a színház világában, hanem arról is, hogy az elkövetés módja alapján a „nyomok” egy irányba vezettek. Végül, miután többen kérték, Sárosdi Lilla megnevezte zaklatóját, Marton Lászlót.

Miután a botrány kirobbant, kiderült – amit persze sokan sejtettek -: hogy nem a színház világa az egyetlen olyan terep, ahol a hatalommal rendelkezők visszaélnek a nekik alárendeltek kiszolgáltatottságával. Ezért fontos ez a kérdés, merthogy a szexuális zaklatás nem a szexről szól. Sőt, arról a legkevésbé. Sokkal inkább a hatalmukkal visszaélő főnökökről, akik nem csak a világot jelentő deszkák környékén, de sok más területen előfordulnak.

A Marton-ügy megosztotta az embereket. A legtöbben persze az áldozatok mellé álltak, de voltak más vélemények is. Egyfelől a más esetben szokásos „Miért ült be az autóba?”, „Miért öltözött kihívóan?” jellegű mondatok hangzottak el, másrészt az, hogy Marton László milyen nagy művész, hány nagyszerű rendezés fűződik a nevéhez, és milyen sok kezdő színész köszönheti neki, hogy elindult a pályán.

Utóbbiakat – bármi is legyen óe történet vége – senki nem vonta kétségbe.

A Vígszínház közleménye

Elmarad Ibsen A vadkacsa című darabjának bemutatója a Pesti Színházban. A Vígszínház társulatát mélységesen megdöbbentették a Marton Lászlóval, a színház egykori igazgatójával kapcsolatos vádak. Szeretnénk kifejezni együttérzésünket és támogatásunkat mindazok felé, akik akaratuk ellenére megalázó, emberi méltóságukat, vagy személyi szabadságukat sértő, érzelmi törést okozó helyzetbe kerültek. A Vígszínház elítél minden ilyen jellegű cselekményt.

Eddig is eltökéltek voltunk, de most még nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden hasonló esetnek elejét vegyük, hogy ezeket idejében felismerjük, és az ügyben eljárjunk. A Vígszínház első lépésként csatlakozik a Független Előadó-Művészeti Szövetség kezdeményezéséhez és aktívan részt vállal a hatalommal való visszaélések és a szexuális zaklatások megelőzését célzó közös munkában. Továbbá kezdeményezi egy színházi szektor szintű anonim bejelentő vonal, vagy online-felület létrehozását, amelyen minden magát érintettnek érző színházi dolgozó, vagy akár színházba járó név nélkül jelentheti be a hasonló eseteket, amelyeket minden esetben kivizsgálunk.

Eddig is eltökéltek voltunk, de most még nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden hasonló esetnek elejét vegyük, hogy ezeket idejében felismerjük, és az ügyben eljárjunk. A Vígszínház első lépésként csatlakozik a Független Előadó-Művészeti Szövetség kezdeményezéséhez és aktívan részt vállal a hatalommal való visszaélések és a szexuális zaklatások megelőzését célzó közös munkában. Továbbá kezdeményezi egy színházi szektor szintű anonim bejelentő vonal, vagy online-felület létrehozását, amelyen minden magát érintettnek érző színházi dolgozó, vagy akár színházba járó név nélkül jelentheti be a hasonló eseteket, amelyeket minden esetben kivizsgálunk.

2017. október 20-án Marton László a személyét érintő ügy tisztázásáig lemondott a Vígszínház főrendezői pozíciójáról, a Vígszínház a lemondást elfogadta. A december 15-re tervezett Ibsen A vadkacsa című darabjának bemutatója elmarad a Pesti Színházban. A bérletes nézőinket hamarosan tájékoztatjuk a megváltozott műsortervről.

A Vígszínház társulata ebben a  különösen fesztült érzelmekkel teli helyzetben is mindent megtesz azért, hogy magas művészi színvonalú előadásokat tarthasson mindhárom játszóhelyén.

Budapest, 2017. október 24.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK