Oroszország pácban: csökken a fegyverek exportja

0
1669
wikimedia

Hiába adott Putyin Törökországnak SZ 400 rakétavédelmi rendszert, az USA hiába tiltakozott, de válaszként fokozatosan szorítja ki a fegyverpiacról az oroszokat. Habár Putyinnak a jövő évi választások miatt égetően szüksége lenne  bevételekre az olaj ára is katasztrofális mértékben csökken.

 

Putyin elnök egyik legnagyobb gondja az, hogy Oroszország – éppúgy mint a Szovjetunió – olajon és földgázon kívül elsősorban fegyvert tud exportálni, mert másra a vásárlók nemigen tartanak igényt. A svéd kutató intézet, a SIPRI most közzétette jelentését a nemzetközi fegyver piacról, és ebből kiderül: Oroszország részesedése a világ fegyver exportjából csökkenőben van. Az elmúlt öt év során 18%-os a csökkenés, a korábbi 27%-ról 21%-ra mérséklődött az oroszok részesedése a világ fegyver exportjából. Oroszország még mindig második az USA mögött, de az amerikaiak mindent megtesznek, hogy visszaszorítsák az oroszokat.

Az USA dührohamot kapott amikor Erdogan orosz rakétavédelmi rendszert vett

Az Sz 400-as rakétavédelmi rendszer jól használható az amerikai vadászgépek ellen is, melyek a NATO-ban vannak rendszeresítve. Törökország a NATO tagja vagyis egyetlen repülőterén lehetnének elvben az amerikai repülőgépek és az orosz rakétavédelmi rendszer – orosz kiképző tisztekkel! Washington ragaszkodott ahhoz, hogy az orosz műszaki tisztek ne kerülhessenek közel a harci repülőgépekhez nehogy kifürkészhessék annak gyenge pontjait.

Az orosz fegyverexport másik célpontja India, amely újabban mindinkább Washingtonnal barátkozik. Korábban az USA Pakisztánt támogatta, ezért India orosz fegyvereket vásárolt, de Trump ezen változtatott: India oldalára állt, mert ellensúlyt akar teremteni Kínával szemben Ázsiában. Trump nemrég Indiában járt, ahol fegyverekről is tárgyalt Narendra Modi miniszterelnökkel.

Az olajár is csökken

Oroszország másik fő exportcikke, az olaj sem áll jól. Moszkva ugyan úgy nyilatkozik, hogy elboldogul hordónként 25 dolláros olajár mellett is, de a szakértők szerint hosszú távon ez katasztrofális jövedelem kiesést jelent az orosz gazdaságnak. Épp a legrosszabbkor: Putyinnak emelnie kellene az életszínvonalat, mert jövő ősszel választást tartanak, mely meghatározhatja Oroszország jövőjét. Putyinnak olyan parlament kell, mely megszavaz egy alkotmány reformot. Ezt még csak most készítik elő, de mindenki tudja: egyetlen célja van, hogy Putyin életfogytig a Kreml ura maradhasson. Ehhez viszont minden oroszok urának sok pénzre lenne szüksége…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .