Orbán nagyot bukhat Szlovákiában

0
1419
Facebook

A magyar kormány sokáig titkolni próbált földvásárlási ügye felélesztette a gyanút a szlovák elitben Orbán Viktor szándékait illetően, ezért Pozsonyban kevés esélyt látnak arra, hogy az energetikában a magyar-cseh versengés ne Prága javára dőljön el. Miről van szó? A Közép Szlovákia-i áramszolgáltató eladja tulajdonrészének a 49%-át.

Az állami tulajdonban levő MVM a hírek szerint igen nagyvonalú ajánlattal jelentkezett az EPH csoportnál, melynek főtulajdonosa a cseh Daniel Kretinsky.

A másik jelölt a CEZ, amely olyan mint az MVM csak épp cseh.

Pozsonyban ezért sokkal kevésbé tartanak tőle. A probléma az, hogy egymilliárd euróval kellene megtámogatnia a cseh igényt a szlovák kormánynak, amely nem akar ennyi pénzt erre áldozni.

Marad tehát a politikai nyomás gyakorlás. A pozsonyi Új Szó szerint a szlovák elit szinte teljesen egységes abban, hogy nem szabad az MVM-nek vagyis a magyar kormánynak átengedni az energetikai szektor e fontos cégét.

Orbán Viktorral szemben nemcsak a földvásárlási ügy miatt nagy a bizalmatlanság hanem amiatt is, hogy a magyar miniszterelnök „háborúzik Brüsszellel” miközben Putyin orosz elnök kegyeit keresi.

És Visegrád?

Orbán propagandája nagy sikerként akarja bemutatni a visegrádi együttműködést, de mind Pozsonyban mind Prágában egyre nagyobb gyanakvás kíséri a magyar miniszterelnök elképzeléseit. Orbán Viktor Babis miniszterelnökkel barátkozott Prágában. Bejött a Piszkos Fred effektus: Babis elbukott a választáson pedig sokáig esélyesnek látszott. Offshore ügyletei épp a választási kampány idején derültek ki. Ez arra mutat, hogy sem az USA sem pedig Brüsszel nem kívánta a folytatást.

Pozsonyban már korábban megbukott a Fico rendszer, amely sokban hasonlított a nemzeti együttműködés rendszerére. Mindkettő kiváltotta az USA és Brüsszel ellenszenvét. Amikor Steinmeier német elnök Pozsonyban járt, akkor arra ösztönözte az államfő asszonyt, hogy erősítse meg liberális mozgalmát, és tegye azt Szlovákia első pártjává. Ez nem lesz épp könnyű vállalkozás. A német elnök azért tanácsolta ezt Szlovákia elnökének, hogy elkerüljék a magyar utat vagyis egy populista rendszer bebetonozását.

Steinmeier német elnök visegrádi körútja során kihagyta Budapestet, mert Orbán Viktor rendszerét nem tartja megreformálhatónak. A szociáldemokrata elnök után valószínűleg szociáldemokrata kancellárja is lesz Németországnak, aki nem fog háttéralkut kötni Orbán Viktorral mint ahogy ezt Angela Merkel megtette.

Orbán így lengyel barátaival magára maradhat a visegrádi négyesben is. Minthogy azonban Varsó viszonya Moszkvával mélypontra süllyedt a belorusz válság miatt, ezért a Putyin barát diplomácia végképp kerülendővé válhat a visegrádi körökben.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .