Magyarország éppúgy autokrácia mint Erdogan Törökországa

0
1208
Facebook

Washingtonban a szenátus demokrata párti többségének vezetője, Mark Schumer szenátor nem tett mást mint megismételte Joe Biden korábbi kijelentését, amely autokráciának nevezte a nemzeti együttműködés rendszerét Magyarországon éppúgy mint Erdogan elnyomó rendjét Törökországban.

A Biden adminisztráció fontosnak tartja, hogy a szövetséges országokban a hatalom betartsa az emberi jogokat és a demokratikus játékszabályokat. Az Erdogan rendszer az elmúlt években durván megszegte ezeket, és emiatt bőséges bírálat érte mind Washingtonban mind pedig Brüsszelben.

Hogy látják most Washingtonban a nemzeti együttműködés rendszerét?

A NATO külügyminiszterek brüsszeli értekezletén Blinken amerikai külügyminiszter bírálta az emberi jogok megsértését. Leült tárgyalni a visegrádi négyek külügyminisztereivel. Utána Szijjártó Péter elégedetten nyilatkozott a két állam kapcsolatáról. A Magyar Hang ezután megkérdezte a washingtoni külügyet.

A válasz: „az USA kész az együttműködésre a közös érdekek mentén. A párbeszéd során felvetjük aggályainkat is: a demokratikus intézményrendszerrel, az emberi jogokkal és Magyarország nemzetközi elkötelezettségével kapcsolatban.”

Érdemes megemlíteni, hogy Bob Menendez szenátor, a külügyi bizottság elnöke is az autokrata rendszerek közé sorolta Magyarországot.

Ami pedig a külkapcsolatokat illeti: kicsaphatja a biztosítékot Washingtonban a kínai hadügyminiszter látogatása Budapesten. Ennek kapcsán a pekingi vezetés véleményét tükröző Global Times azt írta: közös hadgyakorlatok is elképzelhetőek a jövőben!

Biden stratégiai ellenfélnek nevezte Kínát, és ezt megismételte Blinken külügyminiszter Brüsszelben is.

A NATO tag Magyarország katonai együttműködése Kínával aligha vált ki felhőtlen örömöt Washingtonban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .