Orbán: Az undok dolgokat kiabálókat is képviselni kell

0
2320
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Jókedvűen ülök itt és boldog vagyok – ezzel kezdte a választások után adott első interjúját Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Szerinte a választók április 8-án megerősítették a kormány által eddig is fontosnak tartott célokat. Hozzátette, hogy vannak új kihívások is, és új összetételű kormányra van szükség, amely hamarosan megalakulhat. Az interjúból kiderült, hogy a migráció témája továbbra is a legfontosabb marad, de arról is beszélt, hogy átalakítaná a Miniszterelnökséget, és magyar nőkkel akar megállapodást kötni az ország jövőjéről.

 

Filozófiai kérdés, hogy hogy értékeljük a választást – mondta Orbán Viktor, mikor a műsorvezető erre kérte. Szerinte alapvetően mitikus és rejtélyes dolog, hogy mi történik ilyenkor, hogy hogy jön létre egy közös akarat az emberekben. Ennek eredményét nehéz megjósolni, ezért Orbán alázatot ajánlott a politikusoknak: el kell fogadni, hogy mi lett az eredmény. Hozzátette, hogy a győztesek helyzete könnyebb, ezért „ne osszák az észt”. Veszíteni keserű dolog, ezért megértéssel kell fordulni a vesztesek felé – mondta.

De fontosnak tartotta leszögezni, hogy sokkal többen szavaztak rájuk, mint négy éve, és mint az összes többi parlamentbe jutott ellenzéki pártra. Orbán azokra a kritikákra is reagált, hogy a községekben nyerte meg a választást a Fidesz: elmondta, hogy minden településtípusban ők voltak a legnépszerűbb párt.

Az ellenzéki kritikákra reagálva azt mondta, hogy mindig érdemes odafigyelni az ellenzék véleményére, de más az értelmezésük az ország helyzetéről és jövőjéről. Orbánék szerint a bevándorlás a legfontosabb kérdés, ezért beszéltek ők erről a kampányban, és a szavaiból az derült ki, hogy ez továbbra is így lesz. Mivel ez a legfontosabb üzenet, ezért el kell juttatni a legkisebb településekre is, ezért mondták el „százszor, ezerszer” – fogalmazott a miniszterelnök. Szerinte fontos, hogy „rávegyük” az embereket, hogy ők is ezt gondolják a legfontosabb kérdésnek, amit „mi”.

A tüntetések is szóba kerültek, erre úgy reagált, hogy

harmadszor van kétharmad, de arra törekszik most is, hogy a háromharmad miniszterelnöke legyen.

Azokat is képviselni kell, akik nem szeretik őket, vagy akár „undok dolgokat kiabálnak az utcán”. Orbán hangsúlyozta, hogy az ő érdeküket is képviselni is kell, és hozzátette, hogy tesznek is erre lépéseket. Szerinte mindenkinek jogában áll véleményt nyilvánítani az utcán, de arra kérte a tüntetőket, hogy békésen tegyék ezt.

A műsorvezető viszont nem hagyta annyiban a dolgot, és feltette a kérdést, hogy „ki szíthatja a békétlenséget?” arra a kormánysajtóban is terjedő retorikára utalva, hogy „kívülről” szervezhetik a tüntetést. Orbán megkerülte a kérdést, és inkább az ellenzékből távozó vezetőkről beszélt. Elmondta, hogy ő 16 évig volt ellenzékben, és eddig 12 évig kormányzott, tehát még csak most kerülhet egyensúlyba. Szerinte el kell fogadni, hogy egy politikus gyakrabban veszít, mint nyer, és ilyenkor is szolgálni kell az országot. 

„Egymással lehet birkózni, de nem a haza rovására”

– mondta.

A riporter azonban mindenáron vissza akarta téríteni a beszélgetés Soros-köreire, erre Orbán elmondta, hogy biztos, hogy a „spekulánsok” nem fogadja el a választások eredményét, mert nekik nem jó, ha ilyen kormánya van Magyarországnak.

A Nyílt Társadalom Alapítvány elköltöztetéséről azt mondta, hogy „talán megértik a hallgatók, ha nem hullatok krokodilkönnyeket”. Ezután arról beszélt, hogy véglegesen viszont soha nem lehet nyerni a „spekulánsok” ellen, mert mindig új módszereket találnak a befolyásszerzésre, de ez nem baj, mert az a politika egyik célja, hogy ezeket az embereket és érdekcsoportokat megállítsa. Később, a Figyelő listázásra utalva, a sajtó munkatársait arra kérte, hogy hozzák felszínre azt, hogy mi működik a háttérben.

Az ENSZ migrációs csomagja is szóba került, ezzel kapcsolatban Orbán leszögezte, hogy Magyarország továbbra is saját érdekeit fogja nézni. Szerinte a magyar emberek elmondták a választáson, hogy a kormányhoz hasonlóan rossz dolognak tartják a migrációt, amelyet megállítani és nem támogatni kell.

Arról is beszélt, hogy „nem egy srófra jár az agya” európai miniszterelnök kollégáival. Szerinte kevesebb mint egy évvel az európai választások előtt nem szabad olyan döntéseket hozni az EU csúcson, amelyek kész helyzetet teremtenének az újonnan megválasztott képviselőknek. Aki sürgeti a mostani döntéshozatalt, azaz azt, hogy júniusban már lezárják a migránskérdést, az ellene vannak annak, hogy az emberek demokratikus úton kijelöljék az európai migrációs politika irányát.

A következő négy évről azt mondta, hogy az alapvető célokat a választók megerősítették, de sok minden történt 2014 óta a világban, amihez alkalmazkodni kell. Szerinte

nem a mostani kormány munkájának folytatására szavaztak az emberek, hanem a célokra,

ezért reméli, hogy elfogadják, hogy jelentős mértékben új emberekkel folytassa mindezt.

„Gyorsan lesz új kormányunk” – mondta, de időpontot nem akart kijelölni. Az viszont kiderült, hogy új minisztériumokat nem szeretne, mert a mostani rendszer működik, de 

a Lázár János által felügyelt Miniszterelnökséget átalakítaná egy másfajta „vezetési szerkezettel”.

Arról is beszélt, hogy szeretné, ha még a nyári szünet előtt el lehetne fogadni a jövő évi költségvetést. Erről már tárgyalt is Varga Mihállyal, akire továbbra is számít mint a gazdasági kabinet vezetőjére.

Végül a demográfia kérdését és a családok támogatását hozta szóba a műsorvezető. Orbán arról beszélt, hogy

Csak a hölgyek tudják eldönteni, hogy akarnak-e gyereket,

és nekik kell elmondani, hogy hogyan mehetne ez gyorsabban és könnyebben. Úgy fogalmazott, hogy szeretné kikérni a magyar nők véleményét erről a kérdésről, és szeretne velük „megállapodást kötni” nem csak négy évre, hanem több évtizedre előre. 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .