Kezdőlap Címkék Kossuth Rádió

Címke: Kossuth Rádió

Orbán hazug, méltánytalan, voluntarista

Orbán szokásos péntek reggeli rádiónyilatkozatában a médiában sokszor emlegetett aktuális mondandója mellett csak úgy mellékesen megismételt két, korábbról már ismert üzenetet. Ezúttal is elmondta, hogy az ellenzék, „a magyar baloldal a járványügyben csúfosan leszerepelt, túlságosan messzire mentek, nem segítettek, hanem csak ártottak”. És tovább: „azt kell megjegyeznünk mindannyiunknak, hogy ha baj van, a baloldalra nem lehet számítani”.

Ha ő ismétel, én is elismétlem, hogy ez egyáltalán nem igaz. A védekezés szervezése annak dolga, akinek kezében van a végrehajtó hatalom. Országosan ez a kormány. Országosan az ellenzéknek nem a kormány intézkedéseinek támogatása, hanem értékelése és bírálata a dolga.

Márpedig van mit bírálni azon, amit az Orbán-kormány járványügyben tett illetve nem tett.

Immár több, mint egy éve bírálja az ellenzék, hogy az Orbán-kormány más országokhoz képest keveset tesztel, és a tesztek csak azok számára ingyenesek, akiknek már tünetei vannak. Ha valaki például azért kíván tesztet csináltatni, hogy merjen-e találkozni idős, beteg rokonával, ezt csak sok pénzért teheti meg. Ez fékezi a védekezést, mint ahogy fékezi az is, hogy aki saját vagy családtagjának pozitív tesztje miatt nem megy dolgozni, az nem kap száz százalékos táppénzt, és ezért sokan inkább bemennek a munkahelyükre.

Hogyne bírálná ezért az ellenzék a kormányt? Ez a dolga, ezért küldték választói a parlamentbe!

Mint ahogy azért is joggal bírálta, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által nem jóváhagyott vakcinákkal oltanak Magyarországon, hiszen ez sokféle kockázattal jár. Ma sem tudjuk, hogy mennyire hatékony a Sinopharm vakcina, ellentétes értékelések vannak erről. Azért a másfél-kéthónapos előnyért, amit az oltási kampányban szerzett így a kormány, nem érte meg felrúgni a védőoltások alkalmazásának nemzetközi normáját. A csak jóváhagyott vakcinákkal történő, valamivel lassúbb oltási folyamatnak nem kellene több megbetegedést, több halottat jelentenie, ha a más országokban látotthoz hasonló mértékben alkalmazták volna a tesztelést, a kontaktuskövetést, a karantént.

Az ellenzék szerepét a járvány elleni védekezésben annak alapján helyes megítélni, amit ott tett az ellenzék, ahol maga gyakorolja a végrehajtó hatalmat – az ellenzéki önkormányzatokban.

Márpedig az ellenzékiek által vezetett önkormányzatok jelentős mértékben járultak hozzá a védekezéshez: védőeszközöket szereztek be az egészségügyi és szociális intézmények számára, tesztelték az ott dolgozókat és a lakosokat – vagyis azt tették, amit a kormány elmulasztott megtenni –, segítették az oltási kampányt, ha a kormány hagyta. Vagyis

Orbán állítása, hogy az ellenzék nem vesz részt a védekezésében, szemenszedett hazugság.

A Kossuth rádióban elhangzott interjú végén Orbán elismételte: „én azt szeretném, hogy ha azt mondhatnám, hogy nemcsak az életminőség, nemcsak a szívek fölemelése, nemcsak az élet szépségei tekintetében vagyunk előrébb, hogyha gyermekeink vannak, hanem hogy anyagilag is kiszámíthatóan és bizonyíthatóan jobban jár az a család, ahol több gyermeket vállalnak, mintha ezt nem tették volna meg.” És: „Én ugyan erőltetem ezt … de ebben a pillanatban még, bár a helyzet sokat javult, még mindig nem mondhatom azt …, hogy

aki gyermeket vállal, az havi költségvetése szempontjából is jobban jár, mintha nem vállalt volna.

… a havi rezsipénzeknél, költségvetésnél még nem ez a helyet. Tehát még növelni kell a családtámogatásokat, még növelni kell a gyerekek utáni adókedvezményt, és még mindenfajta egyéb támogatásokat kell adni a családoknak, hogy – ha mindent összevetünk, akkor – a havi költségvetés, családi költségvetés megtervezésekor vagy megszervezésekor azt mondhassa egy édesapa meg egy édesanya, hogy így, hogy több gyerekünk van, könnyebb is lesz az életünk.” Nemes célkitűzés? Sokak szerint igen, szerintem nem.

Ha valaki a fizetéséből gyerekeket is eltart, a család egy főre eső jövedelme a világon mindenütt alacsonyabb lesz, mint aki gyerekek nélkül él. A gyermekvállalást a legtöbb fejlett országban családi pótlékkal és/vagy adókedvezménnyel, nálunk emellett gyermekgondozási segéllyel illetve díjjal, a lakásszerzés illetve fenntartás költségeinek részbeni átvállalásával támogatják.

Magyarország a hatvanas évek óta, amikor alanyi jogúvá tették a családi pótlékot és bevezették a gyermekgondozási segélyt, nemzetközileg élen jár a gyermekvállalás pénzbeli támogatásában. Ez mérsékli a gyermekvállalásból eredő anyagi hátrányt, de nem szünteti meg.

A családtámogatások – akár direkt támogatásként, akár adókedvezményként nyújtják azokat – a költségvetésnek jelentenek terhet, a költségvetés forrásai pedig az adókból származnak, tehát azt jelentik, hogy a gyerekvállalás pénzügyi terheit részben a többi polgár fizeti. Nem magától értetődő viszont, hogy korlátlanul helyes a családtámogatások növelése. Bizonyos mértéken túl ez már társadalmilag méltánytalan: az Orbán által kívánatosnak tartott mérték az eleve szerencséseket tenné még szerencsésebbé a kevésbé szerencsések rovására. Különösen így van ez, ha figyelembe vesszük a családtámogatásoknak az Orbán-kormány által kialakított struktúráját. Mint tudjuk,

Orbán számára elvi kérdés, hogy csak a munkaviszonyhoz kapcsolódó támogatásokat, tehát az adókedvezményt növeljék, a családi pótlékot pedig nominálisan se növeljék, annak reálértéke tehát csökkenjen. (Ez a „munkaalapú társadalom” orbáni doktrínájából, a jóléti társadalom elutasításából következik.)

Ugyanígy a lakhatás támogatásában a saját tulajdonú lakás megszerzését támogatják hitelezési kedvezménnyel vagy a lakásvásárlást, lakásfelújítást szolgáló juttatással, a bérlakásban élést viszont nem támogatják. Mindez azt jelenti, hogy a gyerekesek napi megélhetésének támogatását is a stabil foglalkoztatás alapján tisztes jövedelemmel rendelkezőkre irányítják, és a jövedelmük szintje és stabilitása alapján hitelképesekhez irányítják a lakhatás állami támogatását is.

Az eddigi intézkedésekből jól látható, hogy a családtámogatások további bővítése is a Fidesz által kedvezményezett közepes illetve magas jövedelmű társadalmi csoportokra irányul.

Ezért volna kiváltképp méltánytalan, ezért sértené az elemi társadalmi igazságosságot, ha megvalósulna Orbán elképzelése, hogy az állam kifejezetten jobb anyagi körülményeket teremtsen másokhoz képest a gyerekesek számára.

Orbán elképzelése nemcsak méltánytalan, de téves is, amikor azt feltételezi, „hogyha jó gazdaságpolitikát, jó családpolitikát csinálunk, és elhárítjuk azokat az akadályokat, amelyek miatt a fiatalok kevesebb gyereket vállalnak végül, mint amit szerettek volna, akkor Magyariországnak a népesedési, biológiai, szellemi és lelki egyensúlya helyre fog állni.” Ez illúzió.

A családtámogatások erőltetett emelése máshonnan von el pénzt, másutt teremt feszültségeket, és ezek a feszültségek óhatatlanul az egész társadalom közérzetét rontják, márpedig a gyermekvállalást az össztársadalmi közérzet legalább olyan mértékben fékezheti, mint a gyermekvállalás közvetlen anyagi terhei.

A fejlett országokban sehol sem érték el azt a „népesedési egyensúlyt”, amelyet a maga intézkedéseivel Orbán megcéloz, mindenütt szükség van bizonyos mértékű bevándorlásra. Az orbáni családtámogatási politika nemcsak méltánytalan, nemcsak igazságtalan, hanem voluntarista is.

“Heti Orbán” a Kossuth Rádióban

Pontokba szedtük mit mondott Orbán Viktor a szokásos Kossuth Rádiónak adott szokásos péntek reggeli interjújában:

  • V4-ek  tegnapi informális megbeszéléséről – Egyenrangú félként fogunk tárgyalni a németekkel, franciákkal
  • Abban nem született egyértelmű döntés kit támogatnak a bizottsági elnöki versenyben, arról viszont igen: kit nem tartanak alkalmasnak a posztra
  • „Nem akarjuk, hogy brüsszeli bürokraták álmodják meg, milyen adórendszere legyen Magyarországnak.”
  • Soros György maffiahálózatát ki kell szorítani Európából.”
  • Nem ahhoz a pártokhoz tartozik a Fidesz akik Brüsszelt képviselik Magyarországon, ők Magyarországot képviselik Brüsszelben.
  • megpróbálja az Európai Néppártot a Fidesznek is megfelelő keretek között tartani, ha nem megy  „akkor ott nekünk nincsen helyünk”.
  • A néppárti bölcsekről kijelentette: “Nem fogadom el, hogy idejönnek, és mint a lóvásárban, megvizsgálják a fogainkat. Ez egy ország.”
  • „Ebben a pillanatban az fenyeget minket, hogy a nyugati országok fejlődési üteme lassul. Ha ott rosszul mennek a dolgok, kétséges, hogy nálunk mehetnek jól.”
  • A gazdasággal kapcsolatban szerinte jól mennek a dolgok még úgyis, hogy “óvatos duhajok” vagyunk.
  • A Hableány balesetével kapcsolatban kijelentette: A koreai kormánnyal egyeztetve emléket állítanak a baleset áldozatainak. A mentési munkában résztvevőkről elismerően szólt.

Orbán azért nem megy el az EP ülésére, mert az szerinte a bevándorláspártiak kampányeseménye

0

Orbán Viktor a rádióban ma is az állítólagos Soros-tervről beszélt, szerinte ennek a része, hogy az Európai Parlament a jogállamisági előírások betartásához köti az uniós támogatások kifizetését. A kormányfő szerint a Soros terv bevallott célja, hogy minél több migránst hozzanak Európába.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában kampányeseménynek nevezete, hogy a jövő héten újra Magyarország lesz a téma az Európai Parlamentben. Azt mondta, mindig ott van, ahol a magyar nemzeti érdekekért kell harcolni, de ezen a vitán nem vesz részt, mert a bevándorláspártiak kampányeseményét nem fogja segíteni. Ha egy vitának nincs tétje, nem kell benne részt venni, az csak egy Soros György féle szeánsz lesz. Öt hónap múlva ezek az emberek sehol sem lesznek már, ő pedig nem segíti a bevándorláspárti EP-képviselők kampányát.

Orbán: Soros az Európai Bizottságot is el akarja foglalni

Sorosnak erős képviselete van az EP-ben – mondta Orbán azzal kapcsolatban, hogy új szakaszba lépett a Stop Soros törvény, vagyis a civil szervezetek korlátozása miatt indított kötelezettségszegési eljárás. A baloldal Timmermanst akarja a Bizottság élére, aki Soros embere, vagyis Soros az Európai Bizottságot is el akarja foglalni. Soros az európai intézmények nyílt elfoglalására és uralására törekszik.

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament a jogállamisági előírások betartásához köti az uniós támogatások kifizetését, Orbán kifogásolta, hogy az ellenzéki EP-képviselők támogatták a javaslatot.

Szerinte a javaslat “elég primitív”, a jogállamiságot megítélő testületben “mindenféle személyek” ülnének. Miután egyetértésben kell elfogadni a javaslatot, ebből nem lesz semmi, de amúgy is ellentétes egy ilyen lépés az Unió jelenleg érvényes szabályaival. Minden tagállam beleegyezése kellene hozzá, márpedig ő ezt a szabályt nem fogja elfogadni.

A civil szervezetek uniós támogatásának növeléséről, “a Soros-féle NGO-knak” szánt pénzek megháromszorozásáról azt mondta, hogy ezzel a Soros-tervet hajtják végre, a migránsok beengedését.

Orbán szerint a magyar gazdaság jól teljesít

Orbán szerint lehet arról beszélni, hogy ki milyen rangsorban helyezkedik el a gazdaságok között, de a legfontosabb, hogy a befektetők egyik kedvence. Magyarország ma a világ tíz legjobb országa közé tartozik befektetés szempontjából. A magyar gazdaságpolitika serkentő, a fő cél nem önmagában a négyszázalékos növekedés, hanem az, hogy az unió átlagos növekedését minden évben két százalékkal haladja meg a magyar gazdaság.

Orbán úgy véli, kiváló emberek dolgoznak a kormányban, és Matolcsy György is az. A legnehezebb dilemma szerinte, hogy lehetne gyorsan csökkenteni az államadósságot – két év alatt le lehetne vinni a jelenlegi 71 százalékról 50 százalék közelébe -, de akkor nem lehetne gazdaságfejlesztésre költeni.

Orbán hangsúlyozta, a demográfiai problémát nem migrációval kell megoldani

A meghatározó döntése az volt a nemzeti konzultációnak, hogy a demográfiai problémát nem migrációval, hanem családpolitikával kell megoldani, mondta Orbán, majd hozzátette, hogy Novák Katalin államtitkár egy hosszú és drága akciótervet alakított ki, amit nem lehet egyszerre megvalósítani.

A gyerekvédelem a legfontosabb, ez szívkérdés – mondta Orbán. Ezért fölkérte Gulyás Gergelyt, hogy rakjon össze egy koncepciót a gyerekvédelemmel kapcsolatban.

Vannak szerinte olyan elemei a családpolitikának, amiket érdemes alkotmányos szinten rögzíteni, de túl sok részletet nem akar bevinni. Más kormányok is jöhetnek, ezért nem jó, ha szűkre szabja a mozgásterüket az alkotmány, de az alapvető dolgokat rögzíteni kell.

Orbán: Andy Vajna távozása komoly veszteség

A rádiós beszélgetés végén Orbán azt mondta, hogy Andy Vajna magasról tett a pártpolitikára, szerette a hazáját. Nagyszerű ember volt, a távozása komoly veszteség.

Orbán: Szép és kifinomult a Stop Soros

0

Orbán Viktor szép, kifinomult jogi munkaként jellemezte a szerdán elfogadott alkotmánymódosítást és a Stop Soros törvénycsomagot szokásos pénteki rádióinterjújában. 

A miniszterelnök szerint a törvénycsomag komoly filozófiai kérdésekre ad jó válaszokat, és nehéz lesz bárkinek is belekötni egy olyan parlamenti döntésbe, amelyet 80-90 százalékos többséggel fogadtak el az Országgyűlésben. Ezzel pedig minden eszköz, amely az ország megvédéséhez szükséges migrációügyben, a kormány és a parlament rendelkezésére áll – jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Hozzátette, hogy azért szükség lenne egy jól felszerelt hadseregre a migrációtól függetlenül is, mert ha ma Magyarország fegyveres fenyegetéssel nézne szembe, csak korlátozottan lenne képes az ország hadereje ennek elhárítására.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke pénteken Magyarországra látogat, amelyről Orbán azt mondta, „zavar van az erőben”. Szerinte az Európai Unió szervei közötti szembenállás lehet az oka a látogatásnak, mert Tuskot zavarja, hogy az Európai Bizottság túllép a saját hatáskörén.

Az Angela Merkellel való találkozóról azt mondta, hogy az Európai Néppárt egyben tartása a Fidesznek is érdeke, de hogy pontosan mi lesz a találkozó témája és programja, az a németeken áll.

Az is kiderült, hogy a miniszterelnök sajnálja, hogy a peruiak kikaptak a franciáktól, de annak örül, hogy a horvátok legyőzték Argentínát a vb-n.

Orbán: Nem akarunk összekeveredni másokkal

0

A miniszterelnök pénteki rádióinterjújában leginkább a költségvetésről beszélt, amellyel már egy esetleges válságra készülnek, de szóba került Soros György hadserege és az alkotmány revíziója is.

„Masszív és földrengésbiztos” költségvetést készítettek a következő évre, mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök szerint elképzelhető, hogy gazdasági válság lesz, de még így is lehet esély a növekedésre.

Arról, hogy 1,8 százalékos többletkiadással tervez jövőre a kormány azt mondta, hogy a családjában arra tanították, hogy

„sose költsünk többet, mint amennyi pénzünk van”.

Hozzátette, hogy a korábbi kormányok lényegesen nagyobb hiányokkal számoltak, de most stabil gazdaságra van szükség.

Orbán szerint a nemzetközi pénzpiacon nőni fognak a kamatok, és kereskedelmi háború is kibontakozhat Amerika és Európa között, de a magyar kormány az országvédelmi tartalék jelentős megnövelésével felkészült erre.

Arról is beszélt, hogy Európában megjelentek a “kemény fiúk” a politikában, ezt látható Ausztriában és Olaszországban is. Orbán az európai politikában betöltött saját helyéről azt mondta: „én vagyok a legöregebb harcos az Európai Unióban”. Kijelentette, hogy a válságjelenségek sem tántorítják el a kormányt a céljaitól.

Orbán kifejtette, hogy népességcsere zajlik Európában, részben azért, hogy Soros György és a hozzá hasonló spekulánsok sok pénzt kereshessenek a kontinens “tönkretételével”. A kormányfő szerint nyílt sisakkal kell harcolni Soros Györggyel és az ő “hadseregével” szemben, ki kell mondani, hogy bevándorlást akarnak, az ideológiai motivációjuk pedig egy multikulturális Európa.

“Mi nem akarunk összekeveredni másokkal, jók vagyunk úgy, ahogy vagyunk, meg akarunk maradni kereszténynek”

– jelentette ki Orbán, aki szerint Európának „szeretetvallásra épült” kultúrája van. Ezúttal is hozzátette, hogy ezekről a kérdésekről, az értékek ütközéséről szól majd az európai parlamenti választás is.

Az is szóba került, hogy milyen törvénymódosítások szerepelnek a Parlament előtt. „Kimondjuk, hogy idegen népesség Magyarországra telepítése tilos, és kimondjuk, hogy az illegális bevándorlás támogatása, szervezése tilos” – összegezte. Hozzátette, hogy ha már hozzányúlnak az alkotmányhoz, akkor a magánélet védelmére és a közigazgatási bíróságok felállítására vonatkozó módosításokat is megteszik. Elmondta, hogy ősszel elkezdődik egy 1-1,5 éves alkotmányrevízió, amelyben felmérik az alkotmány módosítandó, átértékelendő részeit.

Orbán: A Stop Soros a saját bicepszünket is erősíti

A menekültekről, „migránsokról” azt mondta, nem csak úgy maguktól jutnak el a magyar határra, „hanem őket oda vezetik”, jogsegélyt kapnak és segítséget, amely szerinte nemzetbiztonsági kérdés, és nem emberi jogi, ezért meg kell akadályozni, hogy bejussanak az országba, mert az bűncselekmény.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 Perc című műsorában arról beszélt, hogy szerinte kevés országban fordulhat elő olyasmi, hogy a miniszterelnököt megbírságolják a kampányban, mert óvodásokkal fotózkodik,

„ennyit a magyar demokrácia állapotáról”

– kommentálta a dolgot.

Habár a mandátuma 4 évre szól, 2022-ig, de ezt egy 2030-ig szóló nagyobb tervbe kell beleilleszteni, mert választ kell adni az embereknek arra is, hogy hova vezet minden mostani döntése a kormánynak. „Ez az időtáv belátható”.

Orbán szólt a

“demográfiai kérdésről”,

és azt mondta, szeretnék elérni, hogy 2030-ra Magyarország olyan ország legyen, amely képes fenntartani és reprodukálni magát. Bejelentette, komoly családpolitikai intézkedéseket akarnak bevezetni, amelyet megelőz majd egy nemzeti konzultáció a gyermekvállalásról és gyermeknevelésről.

Hozzátette, bár a férfiak véleményére is kíváncsiak, de főleg a nőkére.

Orbán Viktor beszélt a technológiai fejlődéssel kapcsolatos céljairól is, mint mondta, a mesterséges intelligencia kutatását és az innovációt nagyon fontosnak tartja, ezért hozták létre az innovációs minisztériumot Palkovics László vezetésével.

A kereszténydemokráciáról, mint régi/új eszmerendszerről azt mondta:

a liberális demokrácia kiüresedett, ezért “új vezéreszmére” van szükség.

“Ennek az ideje eljött, Magyarországon mindenképpen, de talán egész Európában is, mert a liberális demokrácia kiürült. Mint eszme lehet, hogy megállja a helyét, de a gyakorlati világban jól látom, hogy ezeknek az eszméknek a jegyében nem lehet eredményes politikát folytatni, mert vannak olyan kérdések, amelyekre a liberális demokrácia nem ad választ” – mondta.

Orbán szerint ilyen a migráció kérdése, mert a liberális demokrácia támogatja és elfogadja a migrációt és nem védi meg a határokat. Szerinte a liberális demokrácia nem véd minket a családok világában is, mert azt mondja, hogy sokféle család van, és ezért tartunk most ott, ahol. Orbán szerint van egy olyan kultúra, amely védelemre szorul, amely a keresztény kultúra, amelyet a liberális demokrácia nem véd meg, ezért van szükség egy új, kereszténydemokrata vezéreszmére.

Hozzátette, le kell porolni a kereszténydemokrácia eszméjét, új formákat keresni és ez megvéd bennünket a migrációtól, megvédi a határokat, és megvédi az egy férfi-egy nő kapcsolatára épülő családokat.

Orbán elmondta, Emmanuel Macron francia államfővel való találkozásakor is rögzítette, hogy Magyarország nem akar befogadni migránsokat, majd ennek kapcsán elmondta, ha ezt belefoglalják az alkotmányba is, akkor sokkal könnyebben lehet ezt az elvet megvédeni itthon és külföldön is, ezért akarják módosítani az alkotmányt.

Mint mondta, a jövő hét elején nyújtják be a “Stop Soros”-féle alkotmánymódosítást a parlamentnek, ennek keretében módosítják majd a büntető törvénykönyvet is. Hozzátette, ki akarják mondani “generális elvként”, hogy ne lehessen zargatni otthon az embereket, mert mindenkinek szüksége van a nyugodt otthonra.

„Egy rendes országban a véleménynyilvánításnak megvan a helye, de nem tartozik hozzá a szabadsághoz az, hogy ne lehessen otthon tartózkodni nyugodtan” – mondta Orbán, hozzátéve, hogy vele is előfordult már, hogy a házánál tüntettek, de ez nem csak politikusokat érint.

Arról, hogy a Human Rights Watch szerint a Fideszt ki kellene zárni az Európai Néppártból, Orbán azt mondta, a HRW is egy Soros Györgyhöz tartozó szervezet, amely nyomást akar gyakorolni.

A menekültekről, „migránsokról” azt mondta, nem csak úgy maguktól jutnak el a magyar határra,

“hanem őket oda vezetik”,

jogsegélyt kapnak és segítséget, amely szerinte nemzetbiztonsági kérdés, és nem emberi jogi, ezért meg kell akadályozni, hogy bejussanak az országba, mert az bűncselekmény.

A Stop Soros a saját bicepszünket is erősíti, és ez a fontos – mondta Orbán arra a felvetésre, hogy ez növelni fogja-e a nemzetközi kritikákat.

Bréking nyúz, május 20. – Tudósítás a másik valóságból

0

Hiába van hosszú hétvége, a kormánypropaganda nem pihen: Kövér László az ellenzékre panaszkodik, gőzerővel megy a jövő heti, budapesti szélsőjobbos rendezvény promóciója, még mindig téma az Eurovízió, és van, aki szerint kiváló humorra utal egy óvodás szintű beszólás: megnéztük, mi újság az alternatív valóságban.

Kövér László az állami rádióban panaszkodott az ellenzéki képviselőkről

„A távollétükkel kifejezték azt, hogy a kudarcból, a választási vereségből semmit sem tanultak, másrészt a jó modorból, valamint a demokrácia tiszteletéből sem sajátítottak el semmit. Hiszen ezzel a gesztussal nem a kormánypárti képviselőket és a miniszterjelölteket, hanem a saját választóikat, valamint a teljes választóközönséget sértették meg – fogalmazott Kövér László. (…)

A házelnök a korábbiaknál harciasabb ellenzékre, nagyobb „ricsajokra” számít.

Kövér László szerint jellemző, hogy mi várható a következő négy évben. „Egy olyan ember is mandátumot szerzett az egyik ellenzéki párt listájáról, aki egészen az új parlament megalakulásáig ki volt tiltva az Országgyűlés összes épületéből, mert olyan magatartást tanúsított, amely nem fogadható el egy civilizált közösségben” – mondta.

A házelnök kijelentette: a képviselői eskütételről távol maradó, az Országgyűlés legitimitását megkérdőjelező LMP-s Hadházy Ákosnak „nem lenne itt semmi keresnivalója, egy normális demokráciában, ahol érvényesülnek a közösen elfogadott írott vagy íratlan normák”.”

A Figyelőben a budapesti, szélsőjobboldali rendezvény újabb szereplőjét mutatják be

„Nemsokára hazánkba látogatnak az Európát végveszély állapotába juttató haladó elitek legkérlelhetetlenebb ellenfelei, hogy együtt próbáljanak meg válaszokat adni a kontinens jövőjét illető kérdésekre. (…) Ebben az írásban a népfelség elve védelmezőjének, és Soros György könyörtelen kritikusának, Frank Füredinek a munkásságára vetünk közelebbi pillantást. (…)

A fentebb már említett véleményterror jellegzetességeit Füredi egy 2017-es előadásában érzékletes hasonlattal jellemezte. A szociológus úgy fogalmazott: a holokauszt borzalmai egy dogmatikus világot hoztak létre Nyugaton, amelyet akár vallásnak is lehet nevezni, és ugyanúgy veszélyes húzás nyilvánosan bírálni ott, mint az iszlám világ területén az iszlámot. (…)

Természetesen a véleményterrornak meghunyászkodó “bezzegkonzervatívokat” sem kíméli. Róluk egyszer úgy nyilatkozott, hogy a 60-as 70-es évek győztes baloldali kultúrharca óta a magukat konzervatívnak nevezők a legkevésbé sem azok. Ezzel szemben az igazi konzervatív irányzat épp most emelkedik fel, és sikere azon múlik, hogy kellő erővel beleáll-e kultúrharc következő felvonásába.”

A 888-nak nagyon nem tetszett az Eurovízió

„Évről-évre szenvedünk az Eurovíziós Dalfesztiválokon, kiváló dalokkal indulunk, de sosem nyerünk. Ezért összeszedtünk 8 kellően európai, politikailag korrekt, és genderbarát stratégiát, hogy végre biztosra menjünk jövő tavasszal. (…)

Pont egy hete, hogy (ismét) botrányos végeredménnyel zárult az Eurovíziós Dalfesztivál, ezúttal Lisszabonban. A kotkodáló infantilizmus, a képmutató moralizálás és az átlátszó értékek idén is győzelmet arattak. Elküldtük minden idők legjobb eurovíziós rockdalát, de ezzel sem tudtunk győzelmet aratni.”

A Pesti Srácok szerint az alpári beszólásairól hírhedt Berlusconinak kiváló a humora

„Természetesen Brigitte Macronra utalt a kiváló humoráról ismert olasz politikus. Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő pártja, a Forza Italia hétfői kampányrendezvényén kijelentette: Emmanuel Macron francia elnök „egy jóképű, 39 éves gyerek, jó munkatapasztalattal a háta mögött, és főképp egy jól karbantartott anyával, aki a kezében hordta, amikor még gyerek volt.” (…)

Slusszpoén: a nyolcvanéves Berlusconi jelenleg egyébként egy nála 49 évvel fiatalabb nővel él együtt.”

Orbán: Erkölcsi kötelességünk az alkotmánymódosítás

0

A kabáthoz keressük a gombot, nem a gombhoz a kabátot – mondta Orbán Viktor arról, hogy miért van szükség a kormány átalakítására. Kiderült, hogy három miniszterelnökhelyettes lesz, de az alkotmánymódosításról és a néppárti vezetőkkel való találkozásról is szó volt a miniszterelnök pénteki rádióinterjújában.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban azzal kezdte, hogy a kormány céljai változatlanok, de minden kormányzati ciklusnak van saját karaktere, és ehhez kell kiválogatni a megfelelő embereket.

Most olyan 14 fős kormány lesz, amelyből heten profi politikusok, és hét ember elismert szakember, aki nem a politikából érkezik. Erre a riporter úgy reagált, hogy ezeket az embereket már el is kezdték támadni. Orbán Viktor szerint ez nem baj, hozzátartozik a munkához, mert a politika világában elkerülhetetlenek a támadások: ez a harcosok klubja – mondta. Szerinte, akit ez zavar, annak nem szabad belépnie a politikába.

Felmerült, hogy a választások után azt mondta, hogy eddig vezette, mostantól irányítani fogja a kormányt. Ezt a különbségtételt Orbán azzal magyarázta, hogy a korábbi időszakokban

mindig volt valami, ami elvonta őt a kormány közvetlen működtetésétől fontosabb dolgok érdekében:

új alkotmány, migrációs válság. Most azonban úgy látja, hogy olyan rendkívüli fejlemény nem lesz, amely eltéríti az energiáit a kormány közvetlen irányításától. Szerinte sokkal inkább lesz lehetősége arra, hogy konkrét feladatokat adjon, és azok eredményét behajtsa. Ezért jön létre a miniszterelnöki kormányiroda is, amelyen belül egy gazdálkodást irányító és egy hírszerzési központ is lesz.

Kiderült, hogy az általános miniszterelnökhelyettes marad Semjén Zsolt, a KDNP vezetője, de lesz két másik helyettes is: egy nemzetbiztonságért felelős Pintér Sándor belügyminiszter, és egy gazdaságért felelős, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter személyében.

Orbán hangsúlyozta, hogy péntektől jogerős a választás végeredménye, és egyértelmű, hogy van a Fidesznek 133 mandátuma, de kár, hogy nem 134. Orbán szerint ezt a Kúria vette el egy téves döntéssel, mikor több ezer szavazatot nem vett figyelembe.

Arra a kérdésre, hogy mivel kezdi az országgyűlés és a kormány a munkát, azt mondta, hogy a célok nem változtak. Adócsökkentéssel és emelkedő bérekkel, és az ország általános biztonságának fenntartásával foglalta össze ezeket, illetve azzal, hogy nem liberális, hanem kereszténydemokráciát építenek. A konkrétumokról azt mondta, hogy mivel régóta ígérik, erkölcsi kötelességük az alkotmánymódosítás.

Magyarországon árulók hadserege működik, akiknek fel kell jönniük a fényre

– mondta a Stop Soros törvénycsomagra és a tervezett, először a 2016-os migrációellenes népszavazás után benyújtott alkotmánymódosítási tervre utalva.

Az európai néppárti vezetőkkel való találkozás kapcsán arról beszélt, hogy az európai parlamenti választás legfőbb célja az állásfoglalás a migráció kérdésében. Tulajdonképpen szerinte egy nagy népszavazásról van szó. Erre kell felkészülnie a Néppártnak, amelyben vannak bevándorlást támogató és ellenző pártok is. A kérdés az, hogy hogyan tudnak dolgozni együttesen az európai választások előtt. Orbán elmondta, hogy a kampányra felajánlotta a saját segítségét is.

Az európai költségvetési tervekről azt mondta, hogy csigavér, hiszen az elfogadását hosszú vita előzi majd meg.

„Nem kell izgulnia a magyaroknak, amíg azt nem mondjuk, hogy mehet, nem lesz költségvetés”

– mondta. Okosan, megfontoltan kell tárgyalni, és akkor szerinte lehetséges egy Magyarország számára jó költségvetés kialakítása.

Leszögezte, hogy a „migránsoknak” nem szabad adni a közös pénzből, és a mezőgazdaságra fordított összegek sem csökkenhetnek. A többi esetben pedig majd a tárgyalások során alakul az álláspont – mondta. Arról, hogy a jogállamisághoz akarják kötni a támogatásokat, azt mondta, hogy „mi vagyunk a demokraták, ők a bürokraták”. Orbán szerint Magyarországnak és Közép-Európának nem kell félnie, mert az EU-nak szüksége van erre a régióra, ezért ő áll a viták elébe.

Behívták Hadházy Ákost az állami rádióba, de valószínűleg megbánták

0

Évek óta nem hívták, most igen, hogy Sallai R. Benedek támadásáról kérdezzék. Ő viszont a propagandáról mondta el a véleményét.

A Facebookon számolt be arról az LMP lemondott társelnöke, hogy két évvel azután, hogy megválasztották, bejuthatott a Kossuth Rádió 180 perc című műsorába. Ahogyan a múlt héten az M1-en, itt is arról az esetről akarták kérdezni, amikor Sallai R. Benedek rátámadt az LMP etikai bizottsági ülésén – ahogy Hadházy a posztban fogalmaz:

„Saller Benedek helytelen viselkedésén akartak csámcsogni”.

Ő viszont ehelyett, ahogy az M1-en is, arról beszélt, hogy „Budapesten lehet hallgatni valódi híreket adó rádiókat is, de vidéken csak a Kossuth agitációs propagandája fogható. Folyamatosan sulykolják azt a hazugságot, hogy az ellenzék csak azért beszél a kormány bűneiről, mert milliószámra akar valamiért “migráncsokat” betelepíteni.”

Azt is elmondta, hogy

soha nem hívták, amikor a korrupciós ügyekről, például Tiborcz Istvánról vagy Farkas Flóriánról beszélt.

Mint írja, valószínűleg tényleg nem kell többet se az M1-hez, se a Kossuth Rádióhoz mennie, de ha lesz egy tüntetés a „királyi rádió és televízió” ellen, arra szívesen elmegy.

Hadházy Ákos egyébként a Független Hírügynökségnek beszélt korábban az esetről, ezt itt olvashatja el.

Azt hiszem, egy nagy tüntetés lassan tényleg aktuális a királyi rádió és televízió elé a Kunigunda utcába. Ma – majd’…

Közzétette: Hadházy Ákos – 2018. május 1.

Szüljetek a köpcösnek!

 – Te jó ég, asszonyom, mit csinál itt?

– Nem vagyok asszony. Lány vagyok.

– Jó, most nem ez a lényeg. Mit művel?

– Nem látja? Szülök.

– Itt? Az utcán?

– Igen. Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség.

– De miért a földön?

– Nekem ez a szülőföldem.

– Nem tudott volna várni? Bemenni egy kórházba, mint a többi rendes magyar nő?

– Nem volt erre idő. Meghallgattam Orbán Viktor miniszterelnök urat a Kossuth rádióban, és úgy éreztem, azonnal cselekednem kell.

– Ő mondta magának, hogy szüljön az utcán?

– Azt mondta, hogy szeretne „egy átfogó, 20-30 éves megállapodást kötni a magyar nőkkel a magyar jövőről, a nekik nyújtható, kiszámítható perspektívákról, mert a demográfia rajtuk áll vagy bukik, ez az ő döntésük.”

– Most látom csak, hogy van egy nagy monokli a szeme alatt. Meg a karja is be van gipszelve.

– Igen, lefejeltem a férjem kezét. Szerencsére a gipsz nem gátol a takarításban, a főzésben. Mosásnál még hasogat egy kicsit.

– Azért ez furcsa. A másik kezében, amelyik nincs gipszben, egy könyvet tart. Maga könyvvel a kezében szül?

– Igen. Orbán Viktor miniszterelnök úr, aki nem csak nekem, de minden magyar nőnek a példaképe, azt is mondta, hogy „a gyermekvállalás a legszemélyesebb, de a közösségnek fontos ügy, és hogy a kormánynak az a dolga, hogy ha a nők gyermeket szeretnének vállalni, és el akarják mondani erről az álláspontjukat, akkor azt meghallgassa, megértse.”.

– De miért kell a könyv?

– Kézikönyv. Valamikor tudtam szülni, de mára elfelejtettem. Volt idő, amikor álmomból felverve is ment a szülés, mint a karikacsapás, de manapság hiába töröm a fejem, nem jövök rá, hogyan kell. Próbáltam többször is, de nem ment. Ezért szereztem be ezt a hasznos kis kézikönyvet. „Hogyan szüljünk gyorsan és sokat?” Írta dr. Orbán Viktor miniszterelnök. Ebben a könyvben minden benne van.

– Hölgyem, a munkahelyén mit szólnak ehhez? Tudják, egyáltalán, hogy Ön terhes?

– Nem vagyok terhes. Soha nem is voltam.

– Már bocsánat, hogy az intimszférájába hatolok, de ha Ön nem terhes, akkor hogyan tud szülni?

– Unortodox módon. Ki mondta, hogy nekünk, magyaroknak ugyanazt az utat kell választanunk, amin mások is járnak?

– És van már elképzelése arról, hogy miből fogja felnevelni a gyereket? Etetni, ruházni, iskoláztatni?

– Ott még nem tartok a könyvben. Megnéztem a tartalomjegyzéket, ez a rész a vége felé van valahol.

– És szabad kérdeznem, hogy hívják majd a gyereket?

– Melyik gyereket?

– Hát, amelyik épp most van születőben.

– Nem egy gyerekről van szó.

– Hölgyem, Ön egyszerre több gyereket szül? Itt az utcán, könyvvel a kezében?

– Igen. Orbán Viktor miniszterelnök úr, aki nekünk, magyar nőknek a példaképünk, nyilván arra gondolt, hogy ne egy gyereket szüljünk, mert azzal semmire sem megy a nemzet, hanem többet. Szerintem igaza van, butaság lenne elaprózni.

– De hát ez kész őrület!

– Én ehhez nem értek. Én csak egy átlagos magyar nő vagyok. Ha szólnak, szülök, mint állat, de a gondolkodás a férfiak dolga.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK