Netanjahu: együttműködésünk megváltoztatta a viszonyokat a Közel Keleten

0
803
youtube

Ezt hangsúlyozta Benjamin Netanjahu miniszterelnök, aki közös sajtóértekezletet tartott Jeruzsálemben Nyikolaj Patrusevvel, az orosz védelmi tanács titkárával. Putyin az elnöke a védelmi tanácsnak Oroszországban. Nyikolaj Patrusev azon a háromoldalú tanácskozáson vesz részt, melyet az USA, Oroszország és Izrael nemzetbiztonsági vezetői tartanak – ezúttal első ízben. Netanjahu miniszterelnök kifejezte a reményét, hogy a trió több hasonló tanácskozást is tart majd.

A Haaretz értesülései szerint Szíria és Irán szerepelt a napirenden. Izrael azt szeretné elérni , hogy Irán legkésőbb 2021-ig vonja ki a katonáit Szíriából. Moszkva álláspontja az, hogy az irániak katonai jelenléte jogos Szíriában hiszen Asszad elnök hívta be őket oda, hogy megvédjék a hatalmát. Netanjahu személyesen kérte meg Putyin elnököt arra, hogy érje el Irán kivonulását az Izraellel határos Szíriából. Putyin a kérésre azt válaszolta, hogy nincs módjában annak eleget tenni. Sem Asszadot sem pedig az iráni vezetőket nem tudja rávenni erre. Irán Izraelnek még a létjogosultságát sem ismeri el, ezért a zsidó állam szeretné a határaitól minél messzebb tudni az iráni forradalmi gárdát.

John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó Jeruzsálemben kijelentette: nyitott ajtó várja Iránt, ha tárgyalni akar. Ebben Teheránban kételkednek, mert épp hétfőn jelentett be Trump újabb szankciókat Irán vallási vezetőjével, Ali Khamenei-el kapcsolatban. Az amerikai elnök a szankciókat azzal indokolta, hogy az irániak lelőttek egy amerikai drónt a nemzetközi légtérben. Nyikolaj Patrusev ezzel kapcsolatban Jeruzsálemben úgy nyilatkozott, hogy az amerikai drón berepült az irániak légterébe vagyis Irán jogos önvédelemből lőtte le az amerikai drónt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .