Nem támaszkodhatunk sem Kínára sem az USA-ra

0
996
facebook

A 67 éves Arkagyij Rotenberg gyerekkora óta ismeri Putyint, mert egy dzsúdó klubban edzettek abban a városban, melyet ma Szentpétervárnak hívnak, de akkoriban Leningrád volt.

Ez több mint 50 éves barátság – nyilatkozta Sophie Sevardnadzenek, az Rt.com munkatársának. A nagyhatalmú oligarcha, akinek vagyonát a Forbes magazin 2,6 milliárd dollárra becsüli, csak igen ritkán ad interjút. Különösen arról beszél ritkán, hogy milyen a kapcsolata Putyinnal.

Most azonban kiderült: az elnök rábízta annak a hídnak az építésé , mely a Krím félszigetet összeköti Oroszországgal. Ezen a hídon azután Putyin elnök elsőként hajtott át – növelve ezzel népszerűségét. A Krím félszigetet – egy népszavazást követően – 2014-ben annektálta Oroszország. Emiatt a Nyugat mindmáig szankciókkal sújtja Moszkvát. Arkagyij Rotenberg az elsők között volt, akit mint Putyinhoz közelálló oligarchát az amerikaiak feketelistára tettek.

Putyin barátja ebből is azt a következtetést vonja le, hogy nem szabad az USA-ra támaszkodni. Érdekes módon ugyanezt állítja Kínáról is pedig Hszi Csinping elnök nemrég Szentpéterváron ünnepelte a hatvanhatodik születésnapját – Vlagyimir Putyin társaságában. Oroszországnak a saját útját kell járnia, ehhez megvannak a tehetséges tudósai. Csak a nép mentalitása akadályozza azt, hogy Oroszország igazában világhatalommá váljon – állítja Arkagyij Rothenberg, aki Putyin elnök talán legközelebbi barátjaként interjút adott az Rt.com portálnak, mely gyakran képviseli a Kreml álláspontját.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .