Nem leszünk burkanép

2
2136
burka

Épp ideje volt már, hogy valaki végre a sarkára álljon és benyújtsa a burka viseletét tiltó törvényjavaslatot, az pedig kifejezetten üdítő, hogy a Fidesz-KDNP azonnal csatlakozott ehhez az előremutató, de főleg praktikus kezdeményezéshez.

Valljuk be őszintén: évtizedek óta ki nem beszélt problémája a magyar társadalomnak, hogy viselhessenek a nők burkát az utcán, vagy sem. Ezért is jó, hogy a téma most megint előkerült, mert bár lehetett volna beszélni az egészségügyről, az oktatásról, vagy éppen a szegénységről, de ezekről a témákról rendszeresen szó esik, miközben a burkaviselet mély hallgatás övezi. Pedig, ha valami ez valóban megoldásra váró probléma, hovatovább az ember ki sem teheti a lábát az utcára, hogy ne botoljon bele burkát viselő asszonyba, vagy lányba. Bemész egy hivatalba, az első, akit meglátsz, biztosan egy burkás hölgy lesz, akinek jobb esetben is csak a szemét látod, miközben a testének többi részét legföljebb csak elképzelni tudod. Meg aztán, mondjuk meg őszintén: a burka nem tartozik az ősi magyar népi viselethez, és a dolgozó nők mindennapi ruházatától is távol áll

De ha már, hála Dúró Dórának és a Fidesz-KDNP-nek, végre valóban fontos dolgokkal foglalkozunk, a jéghegyeken történő utazást is szabályozni kellene Budapest belvárosában, mert az is legalább olyan gyakori és sokakat irritáló jelenség, mint az, ha valaki burkában jelenik meg a munkahelyén. A nagyobb városokban űzött mélytengeri halászat tilalmát is törvénnyel kellene szabályozni, mert bár nekem személy szerint nincs bajom azzal, ha valaki a belvárosban tengeri halakra vadászik, de azokat is meg tudom érteni, akiket zavar ez a tevékenység.

Dúró Dóra, valamint a Fidesz-KDNP figyelmébe ajánlanám továbbá, hogy sok magyar embert zavar – megjegyzem, jogosan – a szabadesés, valamint a napi középhőmérséklet. Arról nem is szólva, hogy sokféle vércsoport létezik, ember legyen a talpán, aki mindet fejben tartja, sokkal egyszerűbb és áttekinthetőbb lenne, ha mondjuk kétféle vércsoportot engedélyeznének. És az évszakok számát is csökkenteni lehetne, számomra például a tél tejesen fölösleges, de ha valaki az őszt hagyná el, nekem az ellen sincs kifogásom.

Végezetül még annyit: én személy szerint nem támogatnám, hogy tiltsuk be Dúró Dórát és a Fidesz-KDNP-t, azt viszont el tudom fogadni, hogy mind Dúró Dóra, mind pedig a Fidesz-KDNP hölgytagjai nyilvános helyen, különösen mélytengeri halászat alkalmával, kerüljék a burka viselését.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Mindenki saját maga dönthesse el, hogy hol él és mit visel. Viszont ha valaki „vendégségbe” megy egy más vallású országba, annak illik betartani az ottani szabályokat. Nem vagyok se a burka mellett sem ellene. Azért nehezen tudom elképzelni , hogy Szolnokon valaki burkában jelenjen meg, de azt sem, hogy Szaúd Arábiában miniszoknyában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .