Kezdőlap Címkék Burka

Címke: burka

Nem leszünk burkanép

Épp ideje volt már, hogy valaki végre a sarkára álljon és benyújtsa a burka viseletét tiltó törvényjavaslatot, az pedig kifejezetten üdítő, hogy a Fidesz-KDNP azonnal csatlakozott ehhez az előremutató, de főleg praktikus kezdeményezéshez.

Valljuk be őszintén: évtizedek óta ki nem beszélt problémája a magyar társadalomnak, hogy viselhessenek a nők burkát az utcán, vagy sem. Ezért is jó, hogy a téma most megint előkerült, mert bár lehetett volna beszélni az egészségügyről, az oktatásról, vagy éppen a szegénységről, de ezekről a témákról rendszeresen szó esik, miközben a burkaviselet mély hallgatás övezi. Pedig, ha valami ez valóban megoldásra váró probléma, hovatovább az ember ki sem teheti a lábát az utcára, hogy ne botoljon bele burkát viselő asszonyba, vagy lányba. Bemész egy hivatalba, az első, akit meglátsz, biztosan egy burkás hölgy lesz, akinek jobb esetben is csak a szemét látod, miközben a testének többi részét legföljebb csak elképzelni tudod. Meg aztán, mondjuk meg őszintén: a burka nem tartozik az ősi magyar népi viselethez, és a dolgozó nők mindennapi ruházatától is távol áll

De ha már, hála Dúró Dórának és a Fidesz-KDNP-nek, végre valóban fontos dolgokkal foglalkozunk, a jéghegyeken történő utazást is szabályozni kellene Budapest belvárosában, mert az is legalább olyan gyakori és sokakat irritáló jelenség, mint az, ha valaki burkában jelenik meg a munkahelyén. A nagyobb városokban űzött mélytengeri halászat tilalmát is törvénnyel kellene szabályozni, mert bár nekem személy szerint nincs bajom azzal, ha valaki a belvárosban tengeri halakra vadászik, de azokat is meg tudom érteni, akiket zavar ez a tevékenység.

Dúró Dóra, valamint a Fidesz-KDNP figyelmébe ajánlanám továbbá, hogy sok magyar embert zavar – megjegyzem, jogosan – a szabadesés, valamint a napi középhőmérséklet. Arról nem is szólva, hogy sokféle vércsoport létezik, ember legyen a talpán, aki mindet fejben tartja, sokkal egyszerűbb és áttekinthetőbb lenne, ha mondjuk kétféle vércsoportot engedélyeznének. És az évszakok számát is csökkenteni lehetne, számomra például a tél tejesen fölösleges, de ha valaki az őszt hagyná el, nekem az ellen sincs kifogásom.

Végezetül még annyit: én személy szerint nem támogatnám, hogy tiltsuk be Dúró Dórát és a Fidesz-KDNP-t, azt viszont el tudom fogadni, hogy mind Dúró Dóra, mind pedig a Fidesz-KDNP hölgytagjai nyilvános helyen, különösen mélytengeri halászat alkalmával, kerüljék a burka viselését.

Bréking nyúz, augusztus 4. – Tudósítás a másik valóságból

0

Már a lábasainkban, tányérjainkban is a magyarellenes érzelmeket keresi a „nemzeti oldal”, a vega, vegán elszakítja a jobbérzésűek cérnáját. Jaj, a legyőzötteknek! – mondhatnánk a kirúgott Hír TV-sekre keresetlen szavakkal rátámadó cikk kapcsán. A Magyar Időkben Pilhál György  fröcsög azokra, akik másként látják a világot – és Trianont. A nemzeti hírügynökség pedig megmenti a napot, amely ennek köszönhetően nem marad migránsozás nélük. 

888.hu: Majd egy liberális transznemű feminista fogja megmondani nekem, hogy mit egyek?!

Nagy Gábor jegyzi azt a cikket, amely már a magyar étkezési kultúra változását is nemzeti alapon bírálja. A szerző azt írja: „Egy ideig tűrőm (sic!) a „haladók kulturális érzékenyítését”, de a cérna egyszer elszakad. Nálam ez épp most történt.”

Majd így folytatja: „Azt vettem észre mostanság, hogy idehaza, a paprika, a kolbász, a sonka (és még sorolhatnám) birodalmában egyre jobban fut a vega és a vegán szekta lobbija, hobbija. (Kinek hogy tetszik.) Bekapcsolom a tévét, és azt látom, hogy a főzőműsorban minden héten főznek valami vegát, valami vegánt. (Mert a vega és a vegán nézőket is ki kell szolgálni.) Elmegyek egy magyaros étterembe, és kiszúrja a szemem: vega és vegán menü kapható! (Gyerekeknek is!) Most meg hazafele a melóból kinyitom az internetet, és mit dob fel nekem?

Tudom, manapság nagyon menő vegának lenni, és még istenibb, ha valaki vegánnak számít.

És látom azt a kulturális hájpot is, hogy ha mihamarabb beállunk a szektába, annál jobban fognak tisztelni a liberális barátaink.

De ez az egész vegetarianizmus, vegánizmus egy mesterségesen létrehozott valami. Egyszer valakik kitalálták, azóta promózzák, most meg már ott tartunk, hogy „kutatási területnek” is számít.

Pesti srácok: Koldulnak, siránkoznak és szitkozódnak a műsor nélkül maradt exhírtévések

„Méltósággal még továbbállni sem képesek az elmúlt években Hír TV-t bitorló balliberális műsorvezetők, képernyős megmondóemberek. Sorsukért, ami valljuk be, előre borítékolható volt, még csak véletlenül sem a volt kenyéradójukat hibáztatják, aki miután nem hozta az általa remélt jobbikos politikai sikereket, úgy dobta odébb médiabirodalmát és az addig bosszúhadjáratához pitiző kollégákat, mint más a használt zoknit. Az elmúlt időszak egyik legordenárébb műsorának, a Szabadfogásnak szereplői más felület híján a közösségi médiában siránkoznak. A legmesszebb Konok Péter ment, aki elismerte, hogy minden bevétele a Hír TV-től származott, így ezután internetre sem tud előfizetni.

A szakállas libsi most konkrétan azt várja, hogy Simicska helyett ezután a köz tartsa el. Konkrétan koldulni kezdett.

Wahorn András augusztus elsején Gulyás Balázzsal közös élő videóüzenetben jelentkezett az átszabott netes műsor, Szamizdat néven, hol máshol, mint a Magyar Hang Facebook oldalán. Nem véletlenül, hiszen van, aki még a széteső Jobbik és propagandamédiája roncsaiba is kapaszkodik. Ha a jobbikos N1TV már nincs, vagy szünetel – ki tudja, azt cáfolják, hogy megszűnt volna, de a négy dolgozóból három felállt, új videó azóta nem is készült -, így

maradt a Simicska által bezárt Magyar Nemzet utód, az állítólag szintén adományokból összegründolt Magyar Hang.

Puzsérnál sem maradhatott el a nagy összegző, “‘mi lesz most velünk” Facebook poszt. Abban persze biztos, hogy műsora a Sznobjektív megszűnik. Majd puhítva a dolgon, Kálmán Olgához hasonló kijelentéseket tett, miszerint ő sosem törődött “sem a sarokban lévő logó színével és alakjával, sem az előtte meg az utána sugárzott műsor tartalmával”.

Magyar Idők: Nekik tetszett

Ezzel a címmel írt jegyzetet Pilhál György, aki egy idézettel indít „Trianon igazságos és jogos büntetése volt a háborúban vesztes Magyarországnak (…) – írja minapi cikkében bizonyos Ferincz Jenő. – Nem a döntést meghozók a felelősök, hanem az akkori jobboldali politikusok (…), akikre kísértetiesen emlékeztet a mai Fidesz.” A szerző figyelmeztet: a politikai gesztusok, az állampolgárság és a választójog kiterjesztése mérgezi a szomszéd országokkal való jó kapcsolatokat. A cikk a Népszava gyűlöletrovatában jelent meg.

Pár esztendeje Bauer Tamástól is olvastam valami nagyon hasonlót. Ő azt bizonygatta, hogy a trianoni békeszerződés (neki „szerződés”, nekünk diktátum) nem sorstragédiája a magyarságnak, szamárság ilyet állítani. Természetesen ő is belemart az Orbán-kormányba: „A nemzeti összetartozás jelszava nemcsak a kőkemény realitást tagadja, de harcias igénybejelentés is. Az ilyen nyilatkozatok szembeállítják a határon túliakat azzal az állammal, amelyben élnek, megosztja a szomszéd országok magyar közösségeit.”

A Ferinczek, Bauerek mindig provokálnak. Ez létezésük lényege.

Most, hogy újra izmosodik a nemzet, gyakrabban szól a Himnusz, ijedten lépnének a fékre – csakhogy már nem ők ülnek a volánnál. Így aztán csak aggodalmaskodnak. Meg nemzetet árulnak.

M1/ MTI : A migránsok 85-90 százaléka gazdasági bevándorló

Horváth József biztonságpolitikai szakértő a köztelevízióban nyilatkozva leszögezte, hogy a bevándorlóknak csak a 10-15 százaléka valódi menekült. Kifejtette, hogy komoly politikai szándékkal és megfelelő módszerekkel – például adatbázisokkal – ki lehetett volna szűrni, hogy ki mond igazat. Hozzátette, az Európai Unióban különböző vélemények vannak, de a 2019-es európai parlamenti választásokkal el fog dőlni, hogy hol szeretné a társadalom visszakapni a biztonságát, és hol gondolják, hogy a bevándorlás jó.

Nagy kérdés, hogy Európa meddig hajlandó elmenni az önfeladásban” – ezt már Dániával kapcsolatban mondta, amikor beszélt arról, hogy az arcot is eltakaró viselet megtiltása biztonsági kérdés, az öngyilkos merénylőket ugyanis nem lehet azonosítani az öltözék emiatt.

Emellett erkölcsi és politikai alapon is végig kell gondolni ezt a kérdést, mert ha ott engedélyeznék a burkát, azzal elismernék a többi között a többnejűséget és a gyermekekkel kötött házasságot.

Tüntetéssel tiltakoztak a bírságolás ellen

0

Dániában megbírságoltak egy muszlim nőt, aki a hagyományos, az arcot teljesen elfedő nikábot viselt. Nem kellett sokáig várni a reakcióra. Többszáz, az arcát elfedő nő gyűlt össze Koppenhágában tiltakozásképpen az ítélet ellen.

Egy 28 éves nő azután került a rendőrség látókörébe, hogy összeakaszkodott egy másik nővel egy bevásárlóközpontban. Az intézkedő rendőr kérte, hogy távolítsa el az arcát fedő fátylat, ám anem tett ennek eleget – ezután bírságolták meg. Tették ezt annak az új törvénynek a nevében, amely tiltja az arc elfedését a nyilvános helyeken.

A  hét közepén hatályba lépett jogszabály nem nevezi néven sem a burkát, sem a nikábot, ennek ellenére emberi jogi csoportok tiltakoztak a hatályba léptetése ellen.

Hasonló teljes vagy részleges tilalom van érvényben Belgiumban, Franciaországban, Ausztriában, Bulgáriában és Bajorországban – emlékeztet a BBC.

Burka tilalom Ausztriában

0

A rendőrök október elsejétől felszólíthatják a muzulmán nőket, hogy mutassák meg az arcukat! A teljes arcot elfedő burka ugyanis illegális Ausztriában. „Meg akarjuk őrizni a társadalom kohézióját” – hangsúlyozta a törvény elfogadásának idején  szociáldemokrata kancellár.

Ausztriában október 15-én választásokat tartanak, amelynek a menekültkérdés az egyik legfőbb témája. Eredetileg ez a szélsőjobboldali Szabadságpárt vesszőparipája volt, és ők kívánták begyűjteni az iszlámellenes tiltakozó szavazatokat.

Sebastian Kurz, a Néppárt fiatal vezetője azonban elébük vágott: a 31 éves politikus a választások nagy esélyese lett azzal, hogy meglehetősen határozottan hallatta a hangját menekültügyben.

Az osztrák társadalom megváltozott, mégpedig negatívan a migránsok beáramlása óta – nyilatkozta Sebastian Kurz az egyik német televíziónak. A választások után valószínűleg ő alakíthat kormányt Ausztriában, és nem kizárt, hogy koalícióra lép a Szabadságpárttal.

A burka tilalom egész Európában vitás kérdés. Évekkel ezelőtt Franciaországban vezették be, komoly tiltakozást váltva ki. Emberi jogi szervezetek is tiltakoztak mondván: mindenkinek joga, hogy úgy öltözön, ahogy akar. Csakhogy a rendőrség arra hivatkozott, hogy ilyen módon nem lehet felismerni a burka viselőjét. A nők jogait képviselő szervezetek pedig arra mutattak rá: nem biztos, hogy a burkát a nők a saját akaratukból viselik.

Mindenesetre Ausztriában október elsejétől bevezették a tilalmat. Ha valaki rendőri felszólításra sem mutatja meg az arcát, akkor 150 eurós bírsággal sújtható.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK