Kezdőlap Címkék Dúró

Címke: dúró

Nem leszünk burkanép

Épp ideje volt már, hogy valaki végre a sarkára álljon és benyújtsa a burka viseletét tiltó törvényjavaslatot, az pedig kifejezetten üdítő, hogy a Fidesz-KDNP azonnal csatlakozott ehhez az előremutató, de főleg praktikus kezdeményezéshez.

Valljuk be őszintén: évtizedek óta ki nem beszélt problémája a magyar társadalomnak, hogy viselhessenek a nők burkát az utcán, vagy sem. Ezért is jó, hogy a téma most megint előkerült, mert bár lehetett volna beszélni az egészségügyről, az oktatásról, vagy éppen a szegénységről, de ezekről a témákról rendszeresen szó esik, miközben a burkaviselet mély hallgatás övezi. Pedig, ha valami ez valóban megoldásra váró probléma, hovatovább az ember ki sem teheti a lábát az utcára, hogy ne botoljon bele burkát viselő asszonyba, vagy lányba. Bemész egy hivatalba, az első, akit meglátsz, biztosan egy burkás hölgy lesz, akinek jobb esetben is csak a szemét látod, miközben a testének többi részét legföljebb csak elképzelni tudod. Meg aztán, mondjuk meg őszintén: a burka nem tartozik az ősi magyar népi viselethez, és a dolgozó nők mindennapi ruházatától is távol áll

De ha már, hála Dúró Dórának és a Fidesz-KDNP-nek, végre valóban fontos dolgokkal foglalkozunk, a jéghegyeken történő utazást is szabályozni kellene Budapest belvárosában, mert az is legalább olyan gyakori és sokakat irritáló jelenség, mint az, ha valaki burkában jelenik meg a munkahelyén. A nagyobb városokban űzött mélytengeri halászat tilalmát is törvénnyel kellene szabályozni, mert bár nekem személy szerint nincs bajom azzal, ha valaki a belvárosban tengeri halakra vadászik, de azokat is meg tudom érteni, akiket zavar ez a tevékenység.

Dúró Dóra, valamint a Fidesz-KDNP figyelmébe ajánlanám továbbá, hogy sok magyar embert zavar – megjegyzem, jogosan – a szabadesés, valamint a napi középhőmérséklet. Arról nem is szólva, hogy sokféle vércsoport létezik, ember legyen a talpán, aki mindet fejben tartja, sokkal egyszerűbb és áttekinthetőbb lenne, ha mondjuk kétféle vércsoportot engedélyeznének. És az évszakok számát is csökkenteni lehetne, számomra például a tél tejesen fölösleges, de ha valaki az őszt hagyná el, nekem az ellen sincs kifogásom.

Végezetül még annyit: én személy szerint nem támogatnám, hogy tiltsuk be Dúró Dórát és a Fidesz-KDNP-t, azt viszont el tudom fogadni, hogy mind Dúró Dóra, mind pedig a Fidesz-KDNP hölgytagjai nyilvános helyen, különösen mélytengeri halászat alkalmával, kerüljék a burka viselését.

Egy 7, 1 hét, egy hét – Ott, ahol a párt szakad

  • Dúró Dóra hiába közölte, hogy marad a Jobbikban, mert számára fontos a párt, már késő volt: a frakció és az elnökség is úgy döntött, hogy a továbbiakban nem számít rá.

  • Rónával egy ikon távozott Schiffer András egykori pártjából, melynek romjain hovatovább csak a Szél Bernadettel szimpatizálók maradnak.

  • A hét legfontosabb belpolitikai eseményére nem Magyarországon, hanem Washingtonban került sor.

Ez a hét megint nem az ellenzéké volt. A Jobbik kizárta a párt parlamenti frakciójából Dúró Dórát, és felszólította, hogy adja vissza képviselői mandátumát. Dúró, lapzártánkig legalábbis, erre nem volt hajlandó, így az ügynek nyilván még lesz folytatása.

Dúró Dórát több jobbikos vezető is pártjuk egyik legnépszerűbb politikusának tartja,

és emiatt sajnálják is, hogy nem dönthettek másképp. A Jobbikból évekkel korábban már eltávolított Novák Előd feleségének egyetlen bűne – legalábbis a Jobbik szempontjából – az volt, hogy a Jobbik-frakció egyetlen tagjaként az elnökválasztáson alulmaradt és emiatt új platform létrehozásán ügyködő  Toroczkai Lászlóval tartott volna.

A Jobbik elnöksége azonban nem díjazta Toroczkai platformalapítási törekvéseit, közölték, hogy ez ellentétes az alapszabállyal, és fegyelmi eljárás indul vele szemben. Amikor ezt követően Dúró Dóra közölte, hogy marad a Jobbikban, mert számára fontos a párt, már késő volt: a frakció és az elnökség is úgy döntött, hogy a továbbiakban nem számít rá.

Az LMP házatáján sincs ok az unalomra. Róna Péter bejelentette, hogy szakít a párttal A közgazdászprofesszor az LMP politikai mindennapjaiban az utóbbin évben már nemigen vett rész, távozása tehát inkább szimbolikus jelentőségű  – annak viszont igencsak erős. Rónával egy ikon távozott Schiffer András egykori pártjából, melynek romjain hovatovább csak a Szél Bernadettel szimpatizálók maradnak.

Szél Bernadett, MTI Fotó: Bruzák Noémi

Érdekesség egyébként, hogy

sorra kapják a fegyelmiket azok az egykori LMP-s képviselőjelöltek, akik a választási kampány során visszaléptek más ellenzéki pártok jelöltjei javára.

Ez a persze csak azok számára meglepő, akik komolyan vették, hogy lehet más a politika, azaz, az LMP által (is) támogatott összefogás.

A Momentum sem úszta meg távozás nélkül. Bár a párt jelenleg távolról sem annyira jelentős, mint az előbb említett két másik – azok sem túlságosan izmosak, és a jövőbeni kilátásaik sem túl bíztatók– de vélhetően Fekete-Győr András pártjából is távoznia kell egy embernek. Galgóczi Péterről van szó, akinek a fegyelmi eljárás lefolytatása után azért kell majd mennie, mert a választási kampányban Pest megye 11. számú választókerületében visszalépett az MSZP-Párbeszéd közös jelöltje, Kücsön Sándor javára.

A visszalépéssel akkor nem volt baja a Momentumnak, mint március végén kelt közleményükben írták, „A visszalépést a Momentum vezetősége is támogatja, és kiáll Galgóczi Péter döntése mellett. A Momentum vezetősége ismét leszögezte: mindent megteszünk a kormányváltásért, és addig fogjuk ütni a rendszert, amíg össze nem roppan.”

Ez volt március végén, de most már június eleje van, és Galgóczi ellen eljárás zajlik a párton belül – ha az ügyét vizsgáló grémium úgy dönt, ki is zárhatják a Momentumból.

A hét legfontosabb belpolitikai eseményére mégsem Magyarországon, hanem Washingtonban került sor – Szijjártó Péter ott találkozott ugyanis amerikai kollégájával, Mike Pompeoval.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Washingtonban, (MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

A találkozás magyar szempontból nagy diplomáciai sikernek számít, hiszen

2010 óta ilyen szinten nem fogadtak magyar politikust az Egyesült Államokban, nem is szólva egy esetleges Orbán-Trump találkozóról.

Pedig ez utóbbi lenne Orbán Viktor álma, hiszen ezzel olyan politikusnak tűnhetne, akivel Trump elnök és úgy általában az amerikai politika is számol.

És bár a mostani külügyminiszter találkozó bíztató jelnek mondható, elbizakodottságra nincs ok. A két ország ugyan hagyományosan jó viszonyt ápol egymással – ezt egyik fél sem szokta kifelejteni a közleményeiből –s Magyarországot megbízható NATO szövetségesnek tartják, ám sok megoldatlan probléma van, amelyek nehezítik Orbán számára, hogy az épp regnáló amerikai elnökkel találkozhasson. Most épp a Stop Soros törvénycsomag és a CEU körüli méltatlan huzavona az ütközőpont, nem mellesleg pedig a mindkettővel összefüggő emberi jogok helyzete Magyarországon, különös tekintettel a civil szervezetek kormányszintű vegzálására, valamint a sajtószabadság kérdésére. E két utóbbira az amerikaiak hagyományosan és különösen kényesek.

Pompeo és Szijjártó találkozója után nem volt közös sajtótájékoztató, közlemény azonban igen. A magyar fél beszámolójából kimaradt, hogy az amerikaiak nyomatékosan figyelmeztették Szijjártón keresztül a magyar kormányt a Putyinnal való barátkozás veszélyeire, és arra, hogy mennyire aggódnak a civil társadalom elleni támadások miatt. E két utóbbi gondolat nem szerepelt a magyar változatban – tálán a kormány, és hű fegyverhordozója, a  Magyar Távirati Iroda, nem akarta ilyen szomorú megfogalmazásokkal beárnyékolni a magyar emberek egyre derűsebbnek mutatott mindennapjait.

Ettől eltekintve még minden lehet, ha Trump elnök hajlandó találkozni az észak-koreai vezetővel – és most megint úgy néz ki, hogy június 12-én összefutnak Szingapúrban – akár még az is előfordulhat, ami ma nem látszik nagyon valószínűnek, hogy egy nap Orbán Viktor is meghívást kap a Fehér Házba.

A Jobbik minden frakciótagot nyilatkoztatott, támogatják-e Toroczkait

0

Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere nem lép ki a Jobbikból, de Mi magunk néven saját platformot alapít a párton belül. Ez volt a keddi hír, amelyre a Jobbik gyorsan reagált. Közleményt adtak ki, amelyben azt írták, hogy az alapszabály nem teszi lehetővé, hogy a párton belül frakció jöjjön létre. A kialakult helyzetről Mirkóczki Ádám szóvivő nyilatkozott a Független Hírügynökségnek.

Mirkóczki Ádám az ATV Egyenes beszéd című műsorában is megismételte a párt véleményét. Szerinte Toroczkai már rég csinálhatott volna egy radikális pártot, mert:

„a Jobbik nem egy gittegylet,

nincs olyan, hogy valaki veszít egy kongresszuson és nem veszi tudomásul a párt legfőbb döntéshozó szervét”.

Mint mondta, az sem életszerű, hogy a „házon belül létrehoznak egy közösséget és programot is hirdetnek, hiszen a Jobbiknak van hivatalos, elfogadott programja, ezt akarják megvalósítani a következő években. Amit Toroczkai László és néhányan csinálnak, az a zsarolás kategóriája”.

Mirkóczki Ádám
MTI Fotó: Balogh Zoltán

A Jobbik közleménye szerint a 26 tagú frakcióból egyedül Dúró Dóra tart Toroczkaival. A Független Hírügynökség megkereste Mirkóczki Ádámot, és megkérdeztük tőle, honnan tudják ezt. A Jobbik szóvivője kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy

a frakció minden tagját megkérdezték erről, mindenkinek nyilatkoznia kellett,

hogy támogatják-e Toroczkai László platformalapítási törekvéseit, vagy sem. Mirkóczki szerint Dúró Dórán kívül senki sem jelezte, hogy Toroczkaival tartana.

Hogy mi lesz Toroczkai bejelentésének a következménye, arra a Jobbik szóvivője azt válaszolta, hogy erről a párt elnöksége csütörtöki ülésén dönt. Arra a kérdésünkre, hogy kizárhatják-e Toroczkait a Jobbikból, azt válaszolta, hogy akár ilyen döntés is születhet, ám erről nem tud többet mondani, mert ez az elnökség kompetenciájába tartozik.

Szigetvári: Dúró Dóra kitiltaná a melegeket a mozikból

0

A Jobbik néppártosodása csak látszat, valójában ma is csak egy Putyin-barát, gyűlölködő, szélsőséges párt. Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke szerint ezt bizonyítja Dúró Dóra kirohanása is, miszerint ő még a mozikból is kitiltaná a melegeket.

Dúró Dóra közölte: szemen szedett hazugság az MTI tudósítása, mely szerint az országgyűlési képviselő azt nyilatkozta, pártja örül a melegektől kapott szavazatoknak is.

Szigetvári Viktor szerint Dúró Dóra szélsőséges reakciója jól bizonyítja, hogy a Jobbik semmit nem változott. Ugyanaz az oroszbérenc, megosztó, gyűlöletkeltő szélsőjobboldali párt maradt, ami volt. Dúró Dóra és pártja másodrendű állampolgárnak tekintik a szexuális kisebbségeket. Ha rajtuk múlna, megfosztanák a melegeket eddig kivívott jogaiktól és megakadályoznának minden értelmes társadalmi vitát, illetve jogkiterjesztést.

Ezzel pedig magyar és magyar állampolgárok között teremtenének törvényekkel egyenlőtlenséget.

Forrás: Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!