Második „sárga lap” Orbán Viktornak?

0
3444
MTI Fotó: Veres Nándor

„Judith Sargentini, az Európai Zöld Párt képviselője Soros György megbízható szövetségesének számít, munkássága tipikus példája annak, hogy egyes politikusok az amerikai milliárdos érdekeit érvényesítik az Európai Parlamentben. Soros György emberei a legnagyobb frakciót alkotják a testületben.” Néhány nappal az EP keddi plenáris ülése előtt a magyar kormány ezzel a „felütéssel” indította el védekező kampányát.

Nem ez lesz az első olyan bíráló jelentés az elmúlt nyolc esztendőben, amely kifogásokat emel a magyarországi demokrácia torzulásaival kapcsolatban. Korábban a Tavares-jelentés már számos visszásságot tárt fel, akkor a jelentéstevő portugál politikus azt nyilatkozta, hogy az EU kötelessége betartani azt ígéretét, amit a ’90-es években tett a magyaroknak:

soha többé nem fogják megengedni, hogy az alapvető jogaik és a demokrácia veszélybe kerüljön hazájukban!”

Azzal, hogy 2013-ban a aportugál politikus jelentését elfogadták, gyakorlatilag „sárga lapot” kapott a magyar kormány. Egy ilyen átfogó jelentés a korai figyelmeztetés eszköze lett, amely lehetővé tette a Bizottság számára, hogy hasonló esetekben párbeszédet kezdjen bármelyik tagállammal, ha a jogállamiságot érő, rendszerszintű fenyegetést tapasztal  elejét vegye a folyamatok súlyosbodásának. Ha ezek után sem születik megoldás, végső eszközként a 7. cikk továbbra is minden esetben alkalmazható a válság megoldására, és az Európai Unió értékeivel való összhang biztosítására.

A jövő héten az EP elé kerülő

Sargentini-jelentés már az a bizonyos „második figyelmeztetés”.

Ha a képviselők kétharmada igennel szavaz, vagyis egyetért azzal, hogy Magyarországon szűkülnek a szabadságjogok, akkor megindulhat az uniós 7. cikkely szerinti eljárás, amely végső esetben az ország szavazati jogának megvonásával is járhat.

Fontos válaszúthoz érkezett a magyar kormány. A kiszivárgott hírek szerint a Fidesz-frakció következő ülésén egy országgyűlési határozat megszövegezésével szeretnék majd kihúzni a várható brüsszeli lépés belpolitikai méregfogát: a magyar parlament alighanem kétharmados többséggel ki fogja mondani, hogy a jelentés minden szava hazugság, mindazok, akik elfogadják azt, Soros szekértolói.

A Fidesz-frakcióban már arról vitatkoznak, hogyan lehet az újabb brüsszeli támadást a közelgő EP-választási kampány javára fordítani, mondta a nevét nem vállaló informátorunk. Minden képviselőnek

feladták a „leckét”, hogy tegyen javaslatot arra, a körzetében milyen akciókkal lehet ismét felébreszteni a választókban egy újabb migrációs hullám iránti félelmet.

Várhatóan hamarosan elkészül egy „nyilatkozat-gyűjtemény”, amelynek fordulatait minden kampányrendezvényen változtatás nélkül fel kell idézni.

Szombaton ismét Kötcse lesz a fideszes támogatók találkozóhelye. Informátorunk szerint Orbán most a szokásosnál szűkebb körben állította össze a vendégnévsort, elsősorban a közelgő strasbourgi határozat következtében beálló politikai helyzet feldolgozásához szeretne muníciót kapni híveitől. A jövő májusi európai parlamenti választást helyezi a fókuszba, az előzetes hírek szerint a politikai helyzetértékelése során a bevándorlás-migráció témakörben az EP-választási stratégiáé lesz a főszerep.

Orbán Viktornak most keményebb csatára kell felkészülnie a brüsszeli „ellenséggel” szemben, hiszen a napokban megszólalt Manfred Weber is, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője, aki az osztrák köztévének adott interjúban keményen fogalmazott:

„Ki fognak állni az európai uniós alapjogokért, és ebben a tekintetben „semmilyen engedményt” nem fognak tenni Orbán Viktor magyar kormányfő pártjának, a Fidesznek.”

Brüsszeli hírek szerint a jelentést alighanem a képviselők többsége el fogja fogadni, de ez önmagában még kevés ahhoz, hogy ne kerüljön le napirendről az Orbán-kormányt elitélő jelentés. Ha kétharmados többséggel szavazzák meg, akkor a 7. cikk szerinti eljárás folytatódik, és a következő fázisába lép. Ha a zöldek, a szocialisták és a liberálisok, meg a többi baloldali párt képviselői egységesen is szavaznak, akkor sem lenne meg a kétharmados többségük. A néppárti képviselők azonban fele-fele arányban támogatják a javaslatot, és ha így is szavaznak majd, akkor meglehet a kétharmados támogatottsága Sargentini előterjesztésének. Ebben az esetben a jelentés az Unió Tanácsa elé kerül, ahol egy újabb hosszadalmas és bonyolult eljárás veszi kezdetét.

Fideszes informátorunk úgy tudja, erre is készül kampány-forgatókönyv, amely azt sugallja majd a választóknak, hogy

a liberális európai baloldal a magyar népet, a magyar embereket akarja megbüntetni,

amiért nem támogatja a kormány Soros betelepítési terveit.

Hogy a Sargentini jelentés nem a magyar embereket, hanem csak a magyar kormányt ítéli el? Pontosan azokért az intézkedéseiért bírálja Orbán Viktort, amelyekkel a szabadságjogokat szűkítette, a sajtó- és véleményszabadságot korlátozta és az igazságszolgáltatás függetlenségét is kétessé tette? Aligha ezek térnek majd vissza a Fidesz uniós választási kampányában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .