Lapszem – 2017. november 11.

0
739

Szombat van, november 11-e, Márton napja megnéztük, miről írnak a mai lapok.

Orbán elszámoltatására készül Vona

A Magyar Nemzetnek adott interjút Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Többek között azt mondta: személyesen Orbán Viktor elszámoltatását ígéri hatalomra kerülésük esetén, bár az nem derült ki, hogy miért. Szerinte a jövő tavaszi választásig még történhet valami, ami kikezdi a jelenlegi rendszert. Úgy érzi, Polt Péter legfőbb ügyész még 2019 előtt „átadja a helyét”. Azt is mondta:

Soros-terv nem létezik, ez egy „kommunikációs termék”.

Arról is beszélt, hogy a Jobbiknak szerinte eddig is voltak meleg szavazói, és bár korábban betiltotta volna a Pride-ot, és több dolog neki se tetszik ott, most már azt gondolja: törvényes keretek között bárki felvonulhat, amíg másokat nem sért.

Kertvárosban gyakorlatozik a TEK

Budapest 15. kerületében, az egykori orosz katonai kórház területén, az egyik elhagyatott, több szintes épületben tart rendszeresen robbantásokkal, füsttel, lövöldözéssel, járó gyakorlatokat a Terrorelhárítási Központ – írja a Népszava. Az épület tüdőgondozó, másik oldalán pedig pszichiátriai, pszichológiai, addiktológiai szakrendelés működik,

a közelben általános iskola is van.

A lap szerint a környéken lakók közül többen panaszkodnak a gyakorlatok miatt, a TEK viszont azt válaszolta: engedéllyel használják az épületet, panaszokról pedig nem tudnak.

Készen áll a Fidesz a választásra

Gulyás Gergely, a párt alelnöke és frakcióvezetője a Magyar Időknek azt mondta: a pártban mindenki tudja, hogy óriási a választás tétje,

szerinte „ijesztő”, mit kezdene a baloldal a hatalommal, ha győzne.

Beszélt a párt vasárnapi kongresszusáról is, amelynek a legfontosabb feladata szerinte a választásra való felkészülés és a számadás. Azt is mondta: december elején az országos választmány fogja megerősíteni az egyéni választókerületekben induló jelölteket.

Egyre rosszabb a magyarok angoltudása

Az Education First kutatása alapján írja a 24.hu, hogy egyre gyengébben beszélnek angolul a magyarok. 2012-höz képest 11 helyet esett vissza az ország a rangsorban, most 19. a 80-ból (igaz, 2015-ben 21. volt). A világon ez elfogadható eredménynek számít, Európában azonban csak a középmezőnyhöz elég.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .