Kezdőlap Címkék Gulyás Gergely

Címke: Gulyás Gergely

Bukik Orbán vétója?

Emlékszünk még Orbán szavaira? A mi álláspontunk betonszilárd, az övék viszont csak politika – nyilatkozta a minap. Ő nem akar kompromisszumot, hátráljon meg a másik huszonöt kormány. Mindezt a már megfeleződött visegrádiak vezéreként mondta, már csak Jarosław Kaczyński Lengyelországát tudta maga mellett.

Fontos embere, Gulyás Gergely csütörtök délelőtt még mindig azt fejtegette a kormány sajtótájékoztatóján, hogy Magyarország jól megvan az EU újraindítási programja nélkül, az ország finanszírozásához nem kell az Unió pluszpénze, a költségvetési pénz pedig jár nekünk.

Estére azután kiderült, hogy a lengyelek nem így vannak ezzel. Jarosław Gowin lengyel miniszterelnök-helyettes Brüsszelbe utazott, az Európai Bizottság illetékeseivel tárgyalt, majd kijelentette, hogy lát lehetőséget a kompromisszumra.

„Az esetleges vétó és az azzal összefüggő költségvetési provizórium Lengyelország és más tagországok számára hátrányos lenne, szemben egyes, a lengyel közéletben hallható véleményekkel.”

(És szemben a magyar kormány véleményével, tehetjük mi hozzá.)

Ezért annyira fontos, hogy kompromisszumot érjenek el, aminek formája egy, az alapokat a jogállamisághoz kötő, már elfogadott rendeletet értelmező nyilatkozat lenne. Ezt a miniszterelnök-helyettes szerint a Bizottságnak kellene kidolgozni és a Tanácsban kellene a tagországoknak elfogadniuk.

„Biztosítékot kell kapnunk, hogy a feltételesség elve kizárólag az uniós alapok átlátható felhasználására vonatkozik”, mondta Gowin a Gazeta Wyborcza tudósítása szerint.

Kezdettől fogva az volt az érzésem, hogy az egész vétóötlet Orbántól származik, ő nyerte meg hozzá a lengyeleket – mást már nem sikerült –, de ők nem annyira kemények a dologban. A lengyel miniszterelnök-helyettes brüsszeli bejelentése ezt látszik alátámasztani. A jogállamot ők is lebontják, de Kaczyńskiék kormányzását nem a közpénzek iparszerű eltulajdonítása jellemzi. Számukra az effajta értelmezés kielégítő lehet. A jogállamisági feltételről elfogadott rendeleten ezek szerint nem változtatnak, az értelmező nyilatkozathoz viszont nincs szükség az Európai Parlament jóváhagyására. (A takarékos ötökére a Tanácsban igen.)

Kérdés, hogy ugyanúgy belemegy-e ebbe Orbán, ahogy júliusban tudomásul vette, hogy a magyar parlament által jóváhagyatott feltételek nem teljesülnek, mégis elfogadta a költségvetést.

Ha ebbe most így belemegy, akkor idén másodszor kényszerül meghátrálni.

Nyilván azért, mert utolsó szövetségese is magára hagyja. Feltéve, hogy jól olvasom a hírt.

Komoly képpel

Gulyás Gergely miniszter tulajdonképpen tiszteletet érdemel, amiért ezt elmondja a kormányülés utáni sajtótájékoztatóján, és nem neveti el magát. Hogy Orbán ezt már többször elmondta, azt tudjuk, de hát Orbánnál, mint tudjuk, nem arra kell figyelni, amit mond. Ezek szerint Gulyásnál sem?

Hogy is mondta csütörtökön?

„Magyarország az Európai Unióból érkező források tekintetében mintegy nettó négymilliárd eurót kap évente, és körülbelül hatmilliárd euró hasznot visznek ki Magyarországról az európai uniós cégek. Ezt csupán azért mondjuk, hogy nem arról van szó, amit különösen az ellenzéki pártok megszólalásai sugallnak, hogy Magyarország valamilyen könyöradományt, támogatást, juttatást kap az Európai Uniótól. Kölcsönös érdekek alapján fogadtuk el eddig is az európai uniós költségvetéseket, kölcsönös érdekek alapján döntöttünk úgy a rendszerváltoztatást követően, hogy az Európai Unióhoz csatlakozunk. Az Európai Unió gazdagabb tagállamai cégeiken keresztül jelentős hasznot visznek ki ebből az országból. Kétségkívül hoznak is ide modern technológiát, munkakultúrát. Úgy gondoljuk, hogy ez egy kölcsönösen előnyös, nyertes szituáció. Ahhoz, hogy ez így maradjon, a jelenlegi szabályokat kell fenntartani, és a status quot kell megőrizni.

Senkinek semmivel nem tartozunk azért, hogy az Európai Unióból is forrásokhoz juthatunk. Az a mi pénzünk, nekünk járó pénz minden feltételtől teljesen függetlenül.

A feltétel az a közös piac volt, az hogy ma az Európai Unió egy olyan egységes piacot jelent, ahol a tőkeerősebb cégek számára nyilvánvalóan a versenyfeltételek azáltal, hogy vámhatárok nincsenek, lényegesen kedvezőbbek.”

Ez az, amit Orbán keresetlen egyszerűséggel úgy szokott fogalmazni, hogy megnyitottuk nekik a piacainkat, és ennek ellenében kapjuk a pénzt, ami ezért nekünk jár, ez a mi pénzünk. Ahogy a múlt pénteken mondta, a magyarok pénze, amit nem vehet el senki.

Ezt nyilván nekünk, magyaroknak mondja Orbán is, Gulyás is.

Mert a német, osztrák, svéd vagy dán adófizetőnek hiába is mondaná, nem fogadnák el, és csak felháborodnának rajta. Hogy megnyitottuk a piacainkat? Igen, amikor beléptünk az Unióba. Ők viszont,

az EU tagországai már egy jó évtizeddel korábban, már a társulási szerződés megkötésekor egyoldalúan megnyitották előttünk a piacukat.

Ezt valahogy Orbán nem emlegeti. Pedig pontosan tudja ő is. Az, hogy a befektető multinacionális vállalatok profitot visznek ki, a tőkekivitel természetes velejárója, ahogy a szomszéd országokban befektető magyar vállalatok is hoznak ki onnan profitot, de ezt a magyar állam nem kompenzálja oda irányuló költségvetési támogatással. Ez az érvelés bizony sántít. Valamiért sem a Project Syndicate-nak küldött válaszcikkében, sem a Zeitnek adott interjúiban nem szerepel ez az érv. Csak annyit állít, hogy nem helyesli a pénzbeli támogatások és a jogállamiság összekapcsolását.

Érdekes, a júliusi EU-csúcs előtt még azt fogadtatta el feltételként a magyar parlamenttel, hogy a német elnökség zárja le a hetes cikkely szerinti eljárást. Most meg azt mondja, hogy ne a pénzeket kössék a jogállamisághoz, hanem a jogállamisággal csak a hetes cikkely szerinti eljárásban foglalkozzanak. Ezt adta elő csütörtökön Gulyás is:

„A lisszaboni szerződés tartalmazza a hetes cikkely szerinti eljárást. Hogyha valóban jogállamisági kérdések vannak, akkor ennek az eljárásnak a keretében lehet azokat tisztázni.”

Most már nem is fontos annak lezárása? Nem, mert míg a költségvetés és az újraindítási alap jogállamisági feltételeiről elég a Tanácsban a minősített többség, a hetes cikkely szerinti eljárást egyetlen másik tagállam vétója is megakadályozhatja, tehát a lengyel illetve magyar kormány kölcsönösen megakadályozhatja, hogy a másikkal szemben érvényesítsék a szankciót.

Lássuk be tehát, hogy nem kis teljesítmény, hogy Gulyás képes volt ezt komoly képpel végigmondani. Nekünk meg marad a szégyen, hogy ilyen kormányunk van. És nemcsak ez, de tehetetlenül kell néznünk, ahogy szoktatják az országot az EU-val való szakításhoz.

Megátalkodottak

Gulyás Gergely szokásos, kormányülés utáni sajtótájékoztatójának ezúttal az volt a legfontosabb eleme, amit nem mondott.

Elmondta, hogy a kormányülésen a járványhelyzettel foglalkoztak a legtöbbet, azt is, hogy mind a fertőzöttek száma, mind az elhalálozásoké a járvány súlyosbodásáról tanúskodik.

Ugyanakkor – a karanténszabályok megsértése esetén érvényesítendő szankciók növelésén kívül – nem jelentett be semmiféle újabb óvintézkedést.

Amikor arról kérdezték, hogy van-e olyan terv, hogy a középiskolás és felső tagozatos diákoknál áttérjenek a távoktatásra, azt válaszolta, hogy nincs ilyen terv. Amikor újabb korlátozásokról kérdezték, azt válaszolta, hogy nem, a jelenlegi intézkedések következetes érvényesítése jelenleg elegendő, ez a többségi álláspont.
Az ország működőképességét fenn kell tartani, ismételte meg válaszában az Orbán által a második hullám előtt megfogalmazott kiindulópontot. Tegnapi jegyzetemben negyedik melléfogásként jellemeztem azt, hogy a kormány, amikor a kézmosást, a maszkviselés és távolságtartás propagálását (és a maszkviselés kötelező előírásán), valamint a határok lezárását alkalmazza óvintézkedésként, de az emberek közötti érintkezés, találkozások további korlátozásáról lemond.
Látványos és a járványügyi szakértők által támadott elem ebben a nézők jelenlétében tartott labdarúgó mérkőzések, futóversenyek és más nagy rendezvények engedélyezése, és az is, hogy nem korlátozzák a magánrendezvények, házi ünnepségek, egyházi szertartások részvevőinek számát, ami Európa-szerte terjed.

Minden korlátozásnak ára van.

Mindenütt el akarják kerülni az első hullám idején alkalmazott gazdasági leállást és az iskolák lezárását, és ebben igazuk van. A fertőzés gyorsuló terjedése azonban sok európai országban készteti a kormányokat az első hullám idején alkalmazott óvintézkedések visszahozására: maszkviselést írnak elő közterületeken is, korlátozzák a vendéglátóhelyek és üzletek nyitva tartását, és bizony súlyosabban fertőzött területeken az iskolai jelenlétet is korlátozzák, sőt kijárási korlátozásokat is újra bevezetnek.
Ezek, amíg a gyermekintézmények és az iskolai alsó tagozat működését nem érintik, az emberek közötti érintkezések, találkozások olyan korlátozásai, amelyek nem járnak a gazdasági teljesítmény számottevő korlátozásával.
Gulyás azonban mindezt elutasította: „a kormány szándéka az, hogy ne legyenek” a jelenlegihez képest további korlátozások.

A kormány azt tekinti a fő kérdésnek, hogy a megbetegedetteket ellássák, ezt tekinti a járvány első hullámához képest biztosítottnak, és nem azt, hogy minél kevesebben fertőződjenek illetve betegedjenek meg.

Ezt fogalmazta úgy Orbán, hogy egyrészt „működjön az ország”, másrészt „aki elkapja ezt a betegséget, azt meg fogjuk gyógyítani”. Megerősít ez abban, hogy ez rendkívül felelőtlen döntés, s azt negyedik, súlyos melléfogásnak tekintsem.

Gulyás, Keresztes, Ungár hazaárulóz

Gulyás Gergely miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján egy kormánypárti újságírói kérdésre mondta a következőket:

„Ez annak bizonyítéka, hogy a magyar baloldal úgy gondolja, hogy a magyarokkal szemben románokat érdemes támogatni, vagy pedig úgy gondolja, ami talán még aggasztóbb, hogy a magyar nemzetiségi érdekek védelmére a román pártok az alkalmasabbak, vagy pedig számukra ez semmit nem számít.

Úgy gondolom, hogy ha nem koptatták volna el az elmúlt években a magyar politika mindkét térfelén a hazaárulás fogalmát, akkor itt indokolt lenne használni, de miután elkoptatták, ezért maradjunk abban, hogy a Momentum számára a magyar és román közötti választás esetén egyértelműen a román a választandó.”

Miről van szó, mire kérdezett rá az újságíró?

Fekete Győr András, a Momentum elnöke a romániai önkormányzati választás előtt egy rövid, egy mondatos videofelvételen arra kérte a magyar nemzetiségű választókat, hogy szavazzanak az USR, a romániai liberális párt jelöltjeire.

Ugyanúgy, ahogyan korábban, a romániai államfő-választás előtt Dan Barnának, az USR elnökének kampánygyűlésén beszélt, vagy ahogyan Donáth Anna Szlovákiában vett részt a Progresszív Szlovákia párt kampányában.

Vajon elfogadható-e, hogy a Momentum a szomszéd országok választási kampányaiban ottani liberális pártok jelöltjeit támogatja a magyar párt(ok) jelöltjeivel szemben?

A magyar nyilvánosságban a szomszéd országok belpolitikájának szinte egyetlen kérdéséről esik szó, a magyar kisebbségek helyzetéről. Ha eltekintünk attól, hogy a románok, szlovákok, szerbek, ukránok között is vannak demokraták és a demokrácia ellenfelei, vannak a kormányzati korrupció építői és vannak, akik harcot folytatnak ez ellen, vannak jobboldaliak és baloldaliak, akkor ez akár jogos is lehet. De ettől nem lehet eltekinteni. A román, szlovák, szerb vagy ukrán politika sem csupán arról szól, hogy mi történik a magyar kisebbséggel, hanem arról is, hogy európai demokrácia van vagy keleties önkényuralom, hogy felelős gazdaságpolitika folyik vagy felelőtlen kalandorpolitika, hogy a társadalmi különbségek nevelését vagy mérséklését szolgálja-e a kormányzás, hogy integrációbarát vagy protekcionista-e a politika.

Erősít egy magyar politikai pártot, ha a közeli országokban a hozzá hasonló politikai erők nyernek teret.

Ha a rendszerváltás óta a magyar pártok a Fidesztől a szocialistákig meghívták választási kampányaikba európai testvérpártjaik politikusait, miért ne támogathatnák a magyar pártok is a hozzájuk hasonló felfogású pártokat a szomszédos országokban?

A szomszéd országokban kisebbségekben élő magyarok jóléte, szabadsága is függ attól, hogy a többségi népesség politikai pártjai közül melyek erősödnek.

Mindamellett adottság, hogy a kisebbségben élő magyarok számára a rendszerváltást követő szabad helyzetben annyira fontos volt kisebbségi jogaik biztosítása, hogy önálló pártot, pártokat szerveztek, és többségük e kisebbségi pártokban politizál, illetve rájuk adja szavazatát. Noha az induláskor Szlovákiában még a politikai megosztottság szerint több magyar párt szerveződött, a választási törvény kikényszerítette ezek egyesülését, Romániában pedig eleve a magyar kisebbség egységpártjaként jött létre az RMDSZ. A további években a többségi politikához való viszony eltérő megítélése mentén jöttek létre egymással versengő magyar pártok Romániában is, Szlovákiában is, Szerbiában is.

Míg az RMDSZ Domokos Géza és Markó Béla elnöksége idején igyekezett minden politikai irányt befogadni a baloldaltól a kereszténydemokratákig és a liberálisokig, magyarországi pártkapcsolataiban pedig

Markó kifejezésével az „egyenlő közelség” elvét követte, Kelemen Hunor elnökségével a Fideszhez kötődik,

s a 2018-as magyarországi választási kampány idején látványosan utasította el az MSZP–Párbeszéd kapcsolatkeresését.

Ebben a helyzetben kell a demokrácia mellett elkötelezett magyarországi pártoknak mérlegelni, hogy miképpen egyeztetik a hasonló politikát képviselő többségi pártokkal való együttműködés, illetve a magyar kisebbségi pártok támogatásának szempontjait.

A kisebbségben élő magyarság szempontjából is fontos az együttműködés azokkal a többségi pártokkal – miként a Progresszív Szlovákia vagy az USR – amelyek nyitottak a magyar kisebbség jogérvényesítésére.

Ezért helyeselhető a Momentum politikusainak fellépése a szomszéd országok választási kampányaiban.

Gulyás miniszter hazaárulási vádja pedig szégyenletes.

Az igazat megvallva engem nem lep meg, hogy az LMP két vezető politikusa, Keresztes László Lóránt frakcióvezető és Ungár Péter, az elnökség titkára közleményben támadta meg a Momentum elnökét, s ha más szavakkal is, de ugyanazzal vádolja, mint az Orbán-kormány minisztere:

Elítéljük, hogy a Momentum továbbra is román párt mellett kampányol Erdélyben. A Momentum rendszeresen elfelejti, hogy Romániában nagy számban élnek magyarok és miután a romániai elnökválasztáson a magyar jelölttel, Kelemen Hunorral szemben román elnökjelöltet támogatott, most újra a magyarok elleni szavazásra buzdít.

A romániai belpolitika elmúlt 30 évének tapasztalata azt bizonyítja, ahol nincs magyar érdekképviselet önkormányzati, megyei szinteken, ott még kevésbé érvényesülnek a kisebbségi jogok. Ezeket a jogokat román pártok sosem fogják magukénak érezni és tenni érte. Ezért különösen elítélendő a Momentum elnökének újbóli magyar nemzet elleni cselekedete.”

Nem lep meg ez a közlemény, mert a nemzeti kérdés az egyik olyan politikai ügy (nem az egyetlen), amelyben az LMP parlamentbe jutása óta ugyanazt képviseli, mint a Fidesz, és mellesleg a Jobbik is. Ezért sem tudom elképzelni, hogy hogyan állapodhatnak meg önfeladás nélkül közös programban a jelenlegi ellenzéki pártok, és hogyan kormányozhatnának együtt.

Gulyás, Jourová, Barley és a nem kettős mérce

Jót háborgott Gulyás miniszter szokásos, a szerdai kormányülést követő csütörtöki sajtótájékoztatóján. Kormányunk haragját két derék politikus asszonyra, a cseh EU-biztos Věra Jourovára (Figyelem! Nem Jurova a helyes olvasás, franciásan, hanem Jourová, ahogy leírva van!) és a német szociáldemokrata Katarina Barleyra (neki édesapja után angol a vezetékneve), aki korábban igazságügy-miniszter volt, ő vezette a német szociáldemokraták listáját a tavalyi EP-választáson, és most – mint Dobrev Klára – az EP alelnöke.

A háborgás oka nyilvánvalóan az Európai Bizottság jogállamisági jelentése, amelyet az Orbán-kormány természetesen elutasít. Pedig a jelentés éppen azért született, hogy ne lehessen kettős mércéről beszélni: mind a huszonhét tagállam gyakorlatát egységes mércével vizsgálta a bizottság, és ezen az egységes mércén lett a legrosszabb az Orbán-rendszer jogállamisági bizonyítványa.

Věra Jourová a Spiegelnek adott interjújában ennek a jelentésnek a lényegét foglalta össze azzal a mondattal, hogy Orbán, miközben illiberális demokráciát hirdet, beteg demokráciát (ill democracy) épít, ami mellesleg igazán nagyvonalú értékelés, hiszen

valójában a magyar demokrácia már nem beteg, hanem halott.

Ezt tartja Orbán és csapata olyannyira sértőnek, mégpedig nem önmagukra, az Orbán-kormányra, hanem „Magyarország polgáraira” nézve, hogy Jourová lemondását, illetve a Bizottság elnökétől a felmentését követeli, és durcásan hozzátette:

„A magyar kormány a kétoldalú kapcsolatokban nem hajlandó Jourová biztossal tárgyalni, hogy ha az Európai Bizottság elnöke nem váltja le, akkor sem.”

És mit követett el Katarina Barley?

Ő annyit mondott Orbánra (és nem Magyarországra, Lengyelországra pedig végképp nem), hogy „Ki kell őt pénzügyileg éheztetnünk“. (Wir müssen ihn aushungern finanziell.) Ez a mondat a következő szövegrészben hangzott el:

„Orbán nyomást akar gyakorolni a Parlamentre, és a Tanácsra is.

Mindenki a pénzre vár, én pedig egyszerűen odaállok és elveszem a levegőt, Ti pedig semmit sem tehettek, olyan erős lesz a közvélemény nyomása, hogy a végén engednetek kell. (…) Ki kell őt pénzügyileg éheztetnünk. Neki is kell a pénz. És ha azt mondjuk, hogy akkor te sem kapsz pénzt, akkor a végén ezen vagy azon a ponton, gondolom, engedni fog. Ehhez persze szükség van valamennyi támogatásra a közvéleménytől is, hogy az ne sürgesse a gyors megoldást. Hét évre kell most a dolgokat rögzítenünk. Ha most lemondunk a jogállamiságról, akkor további hét évre olyan viszonyok alakulnak ki az EU-ban, amit a polgárok sem szeretnének nálunk, hiszen az adóbefizetéseik olyan rezsimekhez kerülnének, mint Orbáné és Kaczyńskié, ahol mindenekelőtt a saját zsebükbe tömik a pénzt, országukat pedig olyan demokráciává teszik, amelynek az EU értékeihez már semmi köze nincs.“

Majd még hozzáteszi:

„[Orbán] egyáltalán nem akar kompromisszumot kötni, ő ki akarja játszani az EU-t. Ezért lenne annyira fontos, hogy ezen a ponton egyszer kemények legyünk és azt mondjuk, hogy ha az országodat, ahogy ő nevezi, illiberális demokráciává változtatod, Věra Jourová szavaival beteg demokráciává, akkor nem kapsz pénzt.“

Az Orbán kiéheztetéséről szóló mondatra volt képes Gulyás a sajtótájékoztatón ilyeneket mondani: „Egyébként, amikor a lengyelek német politikustól azt hallják, hogy ki akarják őket éheztetni, akkor rossz történelmi emlékeik lehetnek. Arról nem is beszélve, hogy akiről beszélünk, csak hogy a totalitárius rendszerekhez milyen az illető alelnök asszonynak, volt igazságügy-miniszternek és volt SPD-főtitkárnak a hozzáállása, talán néhány évvel ezelőtt egy Marx-szobrot koszorúzott és ennek társaságában mai napig is látható, amint a Marx-szoborra mosolyog. Tehát aki az egyébként a politikai antiszemitizmust a közéletbe behozó Marx szobrát németként megkoszorúzza, az, úgy gondolom, hogy az alapvető emberi jogokkal először neki kellene saját magára vonatkoztatva foglalkozni. Arról már nem is beszélve, hogy mégis csak egy tömeggyilkos eszmének a szülőatyjáról beszélünk. Úgy hogy ez a fajta arrogancia és kettős mérce, az jól jellemzi a német szociáldemokratákat.”

Ugyan minek tanult meg Gulyás jól németül, ha nem tudja, hogy Marxot mint tudóst és mint

a modern német szociáldemokrácia megalapítóját Németországban változatlanul becsben tartják,

s nem teszik felelőssé a szovjet rendszerek szörnyűségeiért. Hogy milyen gondolati összefüggés van Marxnak a polgári demokráciát sok helyen elutasító felfogása és a kommunista rendszerek lenini elmélete és gyakorlata között, arról elmélettörténészeknek érdemes eltöprengeni (meg is teszik), de magát a modern szocialista gondolkodást, amely nélkül a munkásság emancipációjához sosem jutott volna el a nyugati világ, s a modern jóléti állam aligha jött volna létre, tömeggyilkos eszmének nevezni vagy súlyos tudatlanságra, vagy végletes elvakultságra vall. És a megoldás?

Gulyás elismételte a brüsszeli csúcs előtt Orbán által tett javaslatot:

„Az Új Nemzedék Alappal kapcsolatban az a magyar kormány álláspontja, hogy jó lenne ezt a felelőtlen vitát, ami a támogatások kifizetését a déli tagállamok számára is lehetetlenné teszi, elkerülni, végrehajtani az állam- és kormányfők között létrejött megállapodást. Ha azonban ez nem megy, ezt kormányközi alapon is végre lehet hajtani.

… Hogy ha azok az államok, amelyeket a sajtó fukarnak nevezett el, és amelyek sohasem támogatták teljes szívvel a magállapodást, továbbra is úgy gondolják, hogy a jogállamiságra hivatkozással az egész alap működése megakadályozható, akkor keressünk más megoldást, akkor helyezze a többi tagállam kormányközi alapra ezt a megállapodást.

Ebben az esetben Magyarországra a költségvetés vonatkozik, a Next Generation Fund pedig, tehát az Új Nemzedék Alap nem vonatkozik, és akkor kormányközi alapon ezt végre lehet hajtani, és a jogállamisági vitákat zárójelbe lehet tenni, a déli államoknak pedig segíteni lehet.”

Ezzel az ötlettel „csak” az a probléma, hogy az Európai Parlament nagy többsége és számos kormány nemcsak a járvány utáni helyreállítást szolgáló alapból nyújtott támogatásokat és hiteleket, de az EU-költségvetésből folyósított szokásos támogatásokat is jogállamisági feltételekhez kívánja kötni. Erre is vonatkozik a német elnökség erősen felpuhított javaslata is, amelyet Barley az interjúban bírál.

Orbánnak tehát ahhoz, hogy ne kelljen a jogállamisági feltételekkel szembe néznie, nemcsak a helyreállítási alapból várható pénzről, de a kohéziós támogatásokról is le kellene mondania.

Erről pedig – arra hivatkozva, hogy azok az EU alapszerződéséből következnek – nem szól az Orbán-féle „mentőötlet”. Kérdés, hogyan oldható fel akkor a feloldhatatlan konfliktus. Demokráciák és diktatúrák egészen jól tudtak egymás mellett élni a hidegháború évtizedben, és tudnak ma is, ha a Kínához és Oroszországhoz fűződő gyümölcsöző kapcsolatokra gondolunk. De hogy nemcsak egymás mellett, de együtt élni is tudnak-e az Európai Unióban – márpedig a vita erről szól –, az egyelőre nyitott kérdés.

A kormánynak semmi köze

Amikor Gulyás Gergelyt a Színművészeti ügyéről kérdezték az Egyenes Beszédben, majd másnap a kormány sajtótájékoztatóján, rendre azt válaszolta: az egyetem fenntartója immár nem az állam, hanem a kuratórium, úgy hogy forduljanak kérdéseikkel a kuratóriumhoz.

Az egyetem oktatóinak és diákjainak sem a minisztériummal, hanem Vidnyánszky Attilával kell tárgyalniuk, ha megoldást akarnak.
Alighanem ugyanígy fog válaszolni a Klubrádió ügyében is. A frekvenciát nem a kormány veszi el a Klubrádiótól, hanem a független médiahatóság. A kormánynak ehhez semmi köze.

Ezek álszent, képmutató válaszok.

Persze, egy plurális politikai berendezkedésben, liberális demokráciában az ilyen válasz akár igaz is lehetne. Az újságírók sem a kormány miniszterének tennék fel a kérdéseiket.
Csakhogy – mint magától Orbán Viktortól tudjuk – Magyarországon már nem liberális demokrácia van, hanem illiberális állam, magyarul a pluralizmus helyébe monolitizmus lépett, ahol mindenkit Orbán Viktor vagy valamely minisztere, alárendeltje nevez ki, az általa irányított országgyűlési többség választ meg.

Azért, hogy az Orbán egyik minisztere által megbízott kuratórium mit csinál, természetesen Orbán és minisztere viseli a teljes felelősséget.

Azért, hogy az Orbán által a parlamenti többség révén tisztségébe helyezett médiatanács mit dönt, szintén Orbán a felelős, és mindazok – a fideszes képviselők –, akik utasítása szerint szavaznak.
Gulyás miniszter válasza tehát cinikus és arcátlan. Persze nem meglepő,ehhez vagyunk szokva.

Napjaink kommunistája

Amikor Gulyás miniszter szokásos csütörtöki, a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési kiírás ügyében ismertette véleményét, és eljutott ahhoz a ponthoz, hogy a referencia-időszak hossza a ma lehetséges nyolc évnél 2010 előtt még rövidebb volt, csak öt év lehetett, a 2010 előtti kormányt keresetlen egyszerűséggel „kommunista kormányként” aposztrofálta, majd javított: „vagy a szocialista kormány”.

Bizony, Gulyás miniszter Orbán miniszterelnök hűséges híveként politikai ellenfeleiket egyszerűen csak kommunistákként emlegeti. Visszatért ez a számára magától értetődő szóhasználat a sajtótájékoztató egy későbbi pontján is.

Vajon milyen alapon? Tudjuk, a politikai ellenfelet lehet kommunistának, sorosistának, liberálisnak, vagy akár libernyáknak, brüsszeli bürokratának titulálni, ezek számukra szinonimák, rásüthetők bárkire, akit támadni akarnak. Csurka Istvántól származik a gondolat, még 1990-ből, hogy ugyan mit beszélünk itt rendszerváltásról,

a dolog egyszerű, le kell cserélni az országot vezető mintegy harmincezer embert, és kész.

Erről van szó, nem másról. Megjelent ez a gondolat később a már miniszterelnök Orbánnál is, aki, egy amerikai nagyköveti jelentés szerint egyszer azt találta mondani, hogy nem a korábbi rendszerrel volt baj, hanem az emberekkel, akik a hatalmat gyakorolták, és akik nem Orbán és köre voltak.
Mi azonban ne érjük be ennyivel. Kommunistán egy politikai irányzatot, a kommunista párto(ka)t (régi szóhasználattal nemzetközi kommunista és munkásmozgalmat) illetve egy az által létrehozott rendszert (a kommunista egypártrendszert és szocialista tervgazdaságot) célszerű érteni, akkor van a dolognak értelme. Mármost a kommunista egypártrendszernek persze nem az a lényege, hogy egy párt van benne és nem több (az NDK-ban, Csehszlovákiában, Lengyelországban és Bulgáriában például több párt is működött, amelyek azonban egy népfrontban fogtak össze), hanem hogy létezik egy monolit hatalmi hierarchia, amelybe minden közéleti szereplőnek bele kell tagozódnia egészen a bélyeggyűjtő szövetségig és a horgász egyesületig, azon kívül nincs közélet. Ez a monolit hatalmi hierarchia minden tevékenységet átfog, maga alá rendel, tőle függetlenül nem létezhet semmi.

A hatásköri lista (idegen szóval nomenklatúra) révén kezében tart minden személyi döntést az élet minden területén, és az ennek révén általa kinevezett gazdasági, pénzügyi, banki tisztségviselőkön „keresztül minden pénzmozgást is a kezében tart.

Kommunista pártnak nem egy politikai pártot nevezünk, amely bármilyen értelemben a demokráciák politikai pártjaira emlékeztetne, hanem ezt a monolit hatalmi hierarchiát. (Ez még akkor is így van, ha az állampártnak tagjai is vannak, mint a demokráciák politikai pártjainak, bár a párt tagjának lenni – tapasztalatból tudom – semmiféle érdemi jogot nem biztosít az érintett személynek.)
A csütörtöki sajtótájékoztató egy későbbi pontján az egyik újságíró rákérdezett a norvég alap ügyére, amellyel a kormány évek óta nem hajlandó megállapodni, ami mintegy nyolcvanmilliárd forintnyi támogatás elvesztését jelenti az ország számára. Emlékezetes a sok évvel ezelőtti történet: korábban a norvég alaptól sok-sok civil szervezet kapott támogatást a magyar kormánnyal kötött megállapodás alapján, de még Lázár János minisztersége idején a kormány ezt a lehetőséget megszüntette.
Nem tűrte el ugyanis, hogy a pénzek elosztását a norvég kormány által ezzel megbízott civil szervezet intézze, s abba a magyar kormánynak ne legyen beleszólása.
Lázár Akkor egy hasonló sajtótájékoztatón kimondta: magyar civil szervezeteknek nem juttathat a norvég alap úgy pénzt, hogy a kormány abba ne szólhasson bele. Amikor most egy újságíró erre rákérdezett, Gulyás lényegében megismételte Lázár akkori válaszát: „Mi engedünk abban, hogy civilek osszanak pénzt, csak álcivilek ne osszanak pénzt, azt nem szeretnénk. (…)

Azt szeretnénk, ha meg tudnánk állapodni abban, hogy ki ossza a pénzt, de ha Soros György osztja a pénzt, azt mi nem tekintjük a civil szervezetek objektív elosztási kritériumaihoz feltétlenül szükséges adottságnak. (…)

Ha valaki figyelemmel kíséri ezt a vitát, akkor itt a norvég pénzekről van szó. Norvégia tagja az Egységes Gazdasági Térségnek, de nem tagja az Európai Uniónak. Ezért Norvégia fizet a tagállamoknak valamilyen pénzt. Annak idején ezt – szerintem rosszul – úgy alakították ki, hogy legalábbis vitatható, hogy ők szabnak-e feltételeket, vagy sem. A konstrukció szempontjából az lenne a logikus, ha ők semmiféle feltételt nem szabhatnának, hanem odaadnák, átutalnák a pénzt az adott államnak, amely arra fordítja, amire akarja, hiszen ők egyértelműen előnyöket élveznek abból, hogy noha nem tagjai az Európai Uniónak, az Egységes Gazdasági Térségnek tagjai. Az volt a gyakorlat, hogy nem egy civil szervezet, hanem civil szervezetek kooperáltak, álltak össze, és úgy osztották ki ezeket a pénzeket, de ebben a norvég kormány, ha nem is kizárólagosságot akar, de majdhogynem. Vagy megegyezésre tudunk jutni, és szerintünk is az objektivitásra képes minimumban megállapodni, vagy nem.

Vagyis nem oszthatják a norvég pénzt olyan civil szervezetek, amelynek irányultsága a magyar kormánynak nem tetszik.

Gulyás szerint az lenne az ideális, ha minden pénzt a kormány osztana el, nem a kormánynak alárendelt döntéshozó ne működjön az országban. Ezt mondta annak idején Lázár, és ezt mondja most Gulyás.
Ez pedig nem más, mint a monolit politikai berendezkedés logikája. Más szóval a kommunista rendszer logikája. A későbbi Soros Alapítvány a nyolcvanas években, a rendszerváltás előtt csak mint MTA-Soros Alapítvány alakulhatott meg, olyan partnerrel – az MTA-vaL – Soros mellett, amely része volt a monolit politikai rendszernek. Hogy ne tehessen olyasmit, ami az MSZMP-nek ellenére van. Ilyen állapotra törekszik az Orbán-kormány, ezt adta elő Gulyás.

Ma ők, a fideszesek építenek monolit politikai rendszert, amelyben semmi sem történhet Orbán akarata ellenére, tehát ma ők a kommunisták.

Köztük Gulyás miniszter is. Akárcsak korábban Lázár, a kommunista logikát volt szíves kifejteni. Ugyanakkor azt a korábbi kormányt nevezte magától értetődően kommunistának, amelynek – ha voltak is hibái – ilyen törekvései nem voltak.

Gulyás miniszter viccel

Baráti kérdés a Magyar Nemzettől: „A baloldal az Index portál kapcsán egy tipikus kabátlopási ügybe kívánja a kormányt keverni, miközben egyre több bizonyíték mutat arra, hogy itt egy baloldalon belüli hatalmi harcról van csupán szó. Mi a véleménye ezzel kapcsolatban?

Gulyás miniszter válasza: „Addig van Magyarországon sajtószabadság, amíg ezekbe a kérdésekbe a kormány semmilyen formában nem szól bele. Több érdekes hír is volt az elmúlt hetekben. Tehát az egyik baloldali médiatulajdonos úgy vesz ki jelentős osztalékot, miközben harminc százalékkal csökkenti az ott dolgozók fizetését, a másik a főszerkesztő személyéről egyértelműen a baloldalhoz és az Indexhez kötődő döntésre jogosult személy pedig a főszerkesztőt távolítja el. A kormánynak egyikhez sincs köze. Mi annak örülünk, hogy ha mindenki szabadon és kötöttségek nélkül tudja végezni a munkáját. Ez a sajtószabadság. És ugyanilyen elv a magántulajdon védelme.”

Gulyás miniszter jót viccelt velünk.

Persze, a dolog attól függ, hogy mit értünk kormányon. Liberális demokráciában – aminek Magyarország Orbán Viktor és hívei szerint sem tekinthető – az a mondat, hogy a kormánynak nincs köze ahhoz, hogy mi történik a magántulajdonú sajtóban, a médiában, természetesen helytálló. A kormányoknak nincsenek lapjaik, legfeljebb közlönyeik, s a közszolgálati rádió és televízió sem a kormány álláspontját közli a közönséggel. Az ellenzékben levő nyugati kommunista pártoknak valaha voltak napilapjai – az Humanité, a Daily Worker, az Unità vagy a Volksstimme –, de a nagy demokratikus pártoknak, köztük kormánypártoknak már régen nem. Pártállami rendszerben, mint az Orbán-rendszer, persze más a helyzet.
Talán Gulyás miniszter is emlékszik rá, hogy amikor Simicska Lajos ellenzékivé változtatta a Magyar Nemzetet, a Hír TV-t, a Lánchíd Rádiót és a Heti Választ, Orbán Viktor azt mondta, hogy „elvették a sajtónkat”, és sietett intézkedni a Magyar Idők elindításáról, hogy legyen a Fidesznek saját napilapja. A közmédia persze folyamatosan ellenőrzése alatt állt. Az országgyűlési választás után Simicska belátta, hogy veszített, és megegyezett Orbánnal, hogy visszaadja az egész médiabirodalmat valakiknek, akik Orbán hívei. A TV2, a Hír TV, a Magyar Nemzet, a Demokrata és társaik mind-mind „magántulajdonban” illetve alapítványi tulajdonban vannak, miként a vidéki napilapok is. „Magántulajdonos” vásárolta meg a Figyelőt vagy az Origót is, és azok is a Fidesz médiabirodalmához tartoznak. Olyannyira, hogy Orbán parancsára mindezek egyetlen „alapítvány”, a KESMA részévé váltak, s a sajtótulajdon ilyen koncentrációját még Orbán Alkotmánybírósága is alaptörvényszerűnek találta.

Igazán mulatságos, ahogy Schmidt Mária magánpénzéből megvásárolja a nagy múltú Figyelőt, azt a fideszes szennysajtó részévé teszi, majd ingyen és bérmentve átadja a kijelölt alapítványnak.

Tiszteletre méltó képességre vall, hogy Gulyás miniszter az Index körül történtekre komoly képpel azt tudja mondani, hogy a kormánynak, vagyis a Fidesznek a médiában történtekhez semmi köze, és hogy addig van sajtószabadság, amíg ez így marad. A magántulajdon védelméről pedig a magán-nyugdíjpénztári tagok meg azok a vállalkozók tudnának beszélni, akiket fenyegetéssel bírtak rá, hogy eladják cégüket. Meg persze az önkormányzatok, akiktől a járványhelyzet idején kormányrendelettel vonták el a tulajdonukat képező pénzt vagy területet.
Az Index esetében már régen kialakították azt az „üzleti” konstrukciót, amely mellett a portál irányítása kellő időpontban „a magántulajdon védelmét” is biztosítva megfelelő kezekbe kerülhet, a kormány illetve a Fidesz pedig moshatja kezeit: neki az egészhez semmi köze, a sajtószabadság háborítatlanul virágzik.
Ha-ha-ha.

Orbán megint csatába indul

Gulyás miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a kormány megint az országgyűléstől kér mandátumot a jövő héten az Európai Tanácsban folytatandó tárgyalásokra.

Az Európai Tanácsnak – az állam- és kormányfők tanácskozásának – az Unió közös, 750 milliárd eurós válságkezelő programjáról kell megegyezésre jutnia. Gulyás kifejtette, hogy az

Orbán-kormány a programmal, amelynek lényege az Unió közös hitelfelvétele a tagországok válságot követő kilábalásának megsegítésére, alapjaiban nem ért ugyan egyet, de bizonyos feltételek mellett kész azt elfogadni.

Mivel is nem ért egyet?

Azzal, hogy hitelfelvétellel, tehát eladósodással kezeljék a válságot. Merthogy szerintük válságot kezelni nem eladósodással kell, ők sem ezt tették 2010-ben.
Ez persze két értelemben sem igaz. Egyrészt azért nem, mert Orbán ugyan szerette volna növelni a hiányt 2010-ben, a második Orbán-kormány megalakulásakor, csak éppen ehhez nem kapta meg Brüsszelben a jóváhagyást, és ezért tette sajátos doktrínává az eladósodás elleni harcot.
De azért sem, mert

a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások elorozásával valójában növelte az állam implicit nyugdíjadósságát. De mindegy is, ez régen volt, az Orbán-kormányok azóta is rendre vesznek fel hiteleket a szabad piacon, és így görgetik tovább az államadósságot.

Az azonban igaz, hogy Európában ma mindenki más vállalja az átmeneti eladósodást (még az Egyesült Államok is adósságot növel), és ebből biztosítja a munkavállalók, vállalkozók, fogyasztók millióinak túlélését. Az Orbán-kormány nem ezt teszi, nem finanszírozza adósságnövelésből a háztartások millióinak talpon maradását. De tudomásul veszi, hogy mások ezt teszik, és nem akadályozza meg, hogy ehhez, illetve a gazdasági kilábalás hitelezéséhez vesz fel a piacról hitelt közösen az Unió. Csak éppen megkéri az árát a hozzájárulásnak.

Miben is? Gulyás világosan beszélt.

Azt reméljük, hogy az Európai Unió képes a különbségeket félretéve olyan döntést hozni, ami, még ha a védekezés irányát tekintve nem is élvezi a mi támogatásunkat, mégis alkalmas lehet arra, hogy a nehezebb helyzetben levő költségvetésű déli államok számára segítséget nyújtson, de megadja a lehetőséget a közép-európaiak számára is, hogy a gazdaság fejlesztéséhez, újraindításához azokat a forrásokat, amelyeket ma az Európai Unió közösen hitelből teremt elő, jól tudják felhasználni.”
De mi is a feltétele annak, hogy a Magyarországot képviselő Orbán elfogadja ezt a neki egyébként nem tetsző csomagot? „Olyan uniós programra van szükség, amely igazságos, ahol a gazdagabbak nem kaphatnak több pénzt, mint a szegényebbek, amely a gazdasági növekedésre és a gazdaság újraindítására koncentrál, és ami politikamentes, tehát azokat az élményeinket, amelyekből szép számmal gyűjthettünk az elmúlt években, akár a bevándorlás kapcsán elfoglalt kormányzati álláspontot, akár más politikai kérdésekben elfoglalt, a magyar választópolgárok többségének támogatását élvező kormányzati álláspontot politikai kérdésekben jogállami kérdésként tüntették fel, ezt nem tudjuk elfogadni, ezért a kormánynak az az álláspontja, hogy ilyen feltételeket nem lehet a csomaghoz szabni.
Tudjuk, hogy a „brüsszeli bürokraták”, vagyis az Unió és a legfontosabb tagországok vezetői, köztük a most kezdődött fél évben az Uniót elnöklő Németország vezetői is minduntalan arról beszélnek, hogy

az uniós támogatásokat jogállamisági feltételekhez kell kötni.

Orbán azzal készül Brüsszelbe utazni, hogy csak akkor adja hozzájárulását az uniós válságkezelő csomaghoz, ha erről a többiek lemondanak. Az Országgyűlésben pedig olyan határozatot fogadtatnak el, amely ennek megfelelő mandátumot ad a kormánynak, hogy Orbán azután erre hivatkozhasson az Európai Tanács ülésén.
Korábban is akkor fogadtatott el ehhez hasonló határozatot az Országgyűléssel, leginkább a migráció kérdésében, amikor erre volt szüksége a brüsszeli csatában. A mostani szöveget még nem ismerjük, alighanem még csak most szövegezik, de a tartalma valami ilyesmi lesz.
Az iránt nem lehet kétségünk, hogy a „százharminchárom bátor ember” megszavazza majd az elé terjesztett szöveget. A kérdés szokás szerint csak az, hogy mennyire viselkedik majd bátran az ellenzék, kik lesznek készek nemmel szavazni, és hogyan fogják ezt az Országgyűlésben megindokolni.

Akiket Gulyás félreért

Sok mindent értett félre csütörtöki sajtótájékoztatóján a miniszter. Két dolgot emelek ki. Megint elmondta – már a bevezetőben, még az újságírói kérdések előtt –, hogy a járvány elleni védekezésben nemzeti egység volt, csak éppen politikai egység nem, mert a védekezéshez „az ellenzék nem tudott hozzájárulni”, ehelyett „a védekezésben részt vevők nemtelen támadása, az ország külföldön történő folyamatos lejáratása” volt az, amit tett. Ő mondta először egy korábbi hasonló sajtótájékoztatóján, hogy a baloldali ellenzék a vírusnak drukkol.

Gulyás sajnálatos módon összekever két dolgot. A kormány mint a végrehajtó hatalom csúcsszerve irányította, szervezte, intézte a járvány elleni védekezést, nagyjából ugyanolyan korlátozó intézkedésekkel, mint Németország, Ausztria, Csehország vagy Szlovákia. Ez a dolga. Ebben a parlamenti ellenzéknek nincs, nem is lehet szerepe, tehát nem kérhető számon rajta valamiféle összefogás.

Akiknek szerepe lehet, azok a végrehajtó hatalmat helyi szinten jelentő önkormányzatok. Köztük azok is, amelyeket tavaly ősz óta ellenzékiek vezetnek. Részt vettek ők a járvány elleni harcban? Igen, részt vettek, beszereztek és elosztottak védőfelszereléseket, amiket a háziorvosok, a rendelőintézetek, az idősotthonok és más szociális intézmények, a házi gondozók máshonnan nem kaptak meg, segélyt adtak a jövedelmüket elvesztőknek, szervezték a lakásukba zárt idősek ellátását stb. Gulyás tehát, udvariasan fogalmazva, félreérti a dolgot.

Az, hogy a parlamenti ellenzék bírálja a kormányt mindazért, amit bírálni kell, például azért, hogy az első hetekben nem voltak védőfelszerelések, vagy azért, hogy súlyos betegeket küldtek haza a kórházakból és hagytak ellátatlanul, mert Orbán elrendelte kórházi ágyak tömeges „felszabadítását”, nem jelenti azt, hogy ahol kezében van a végrehajtó hatalom, ott ne tett volna meg mindent az ellenzék a járvány ellen.

Gulyás vádja tehát alaptalan.

A másik félreértésnek akkor lett áldozata Gulyás, amikor a fővárosi Fidesz által a Facebookra feltett képen megjelenő Karácsony–Szálasi párhuzamra kérdezett rá egy újságíró. A képpel, amelyen Szálasi helyett Karácsony nézi a Duna-parton a felrobbantott Lánchidat, azt üzenik nekünk, hogy Karácsony úgy rombol, ahogy a németek és nyilas szövetségeseik rombolták az országot 1944-45-ben.

Gulyás elismerte, hogy ez a kép politikai hiba, amiért, aki kitette, helyesen teszi, ha bocsánatot kér.

De mindjárt visszatámadott: „Arra a kettős mércére azonban szeretném felhívni a figyelmet, hogy amikor néhány évvel ezelőtt tüntetni voltunk kénytelenek, mert az egyik baloldali lap Hitlert ábrázolta, akkor sok ellenzéki képviselőt, vagy akár Karácsony – akkor még – polgármester urat nem láttam ott. […] És akkor még nem beszéltem arról a felhatalmazási törvényezésről, ami nyilvánvalóan a náci időszakra utal. […] Ha a politikai ellenfeleink ugyanezt megengedik maguknak, akkor ők büszkék arra, amit tettek.”

Gulyás itt két tekintetben is félreértés áldozata. Egyrészt annyiban, hogy egy lap bármilyen közleménye nem állítható párhuzamba azzal, ami egy párt, mégpedig a hatalmon levő párt egyik szervezetének hivatalos Facebook-oldalán jelenik meg. Gulyás itt azoknak az iszlám fundamentalistáknak a logikáját követi, akik nyugat-európai lapok karikatúráit torolják meg, nem fogadva el, hogy más az állam vagy a hatalmat gyakorló párt, és más a független sajtó. Másrészt Gulyás párhuzama egy, az előbbinél fontosabb szempontból is hamis.

Annak, hogy Karácsonyt ahhoz a Szálasihoz hasonlítják, aki a német szövetségben vívott háború folytatásával tevőlegesen járult hozzá az ország rombolásához, ideértve a budapesti hidak felrobbantását is, semmi alapja.

Annak, hogy valaki Orbánt, aki a demokratikus választás megnyerésével szerzett kormányzati pozíciót arra használta fel, hogy lerombolja magát a demokráciát, Hitlerhez hasonlítja, aki a demokratikus választás megnyerésével szerzett kormányzati pozíciót arra használta fel, hogy lerombolja magát a demokráciát, lehet némi alapja. Annak, hogy valaki Orbánt, aki radikális nacionalizmusra és a politikai ellenfeleknek a nemzetből való kirekesztésére építi táborának felépítését és megtartását, Hitlerhez hasonlítja, aki radikális nacionalizmusra és a politikai ellenfeleknek a nemzetből való kirekesztésére építette táborának felépítését és megtartását, lehet némi alapja. Annak, hogy valaki Orbánt, aki a vezérelv alapján vezeti pártját és uralja az országot, Hitlerhez hasonlítja, aki a vezérelv alapján vezette pártját és uralta országát, lehet némi alapja.

Nem folytatom, inkább mindenkinek Ungváry Rudolf könyvének sürgős tanulmányozását ajánlom az Orbán-rendszerről mint fasisztoid mutációról. Ungváry sem vitatja a fontos különbségeket, és én sem. De aki a lényegi hasonlóságot nem látja, az vagy vak, vagy az Orbán-rendszer apologétája. Nincs itt szó tehát semmiféle „kettős mércéről”, hiszen nem az történt, hogy „a másik oldal” „pontosan ugyanezt csinálja”, mint Gulyás feltételezi.

A másik oldal a valóságról beszél, a Fidesz pedig valótlanságot állít.

Abban persze semmi meglepő nincs, hogy Gulyás így támad vissza, amikor a fővárosi Fidesz akciójával szembesítik. De az, hogy az ATV sztár-műsorvezetője is egyenlőségjelet tesz a Karácsony–Szálasi párhuzam és az Orbán–Hitler párhuzam közé, ugyanúgy alaptalannak és méltatlannak tartva azokat, már a politikai folyamatok megértésének hiányáról tanúskodik.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK