Kiutasíthatják Németországból az antiszemita bevándorlókat

0
778
Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálem státuszáról tett bejelentése ellen tüntetnek a berlini Brandenburgi kapunál 2017. december 8-án (MTI/EPA/Felipe Trueba)

A két német testvérpárt, a CDU és a CSU közös törvényjavaslatot készít elő, melynek célja az, hogy elejét vegye az iszlám vallású migránsok antiszemita akcióinak Németországban.

Amikor Donald Trump bejelentette, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, sok muszlim is részt vett azokon a tüntetéseken, melyeken izraeli zászlót égették el, és kétségbevonták Izrael jogát a létezésre.

Heiko Maas német igazságügyi miniszter szerint ez megengedhetetlen. A Merkel vezette konzervatív pártszövetség január 27-én, a holokauszt emléknapján szeretné bemutatni a tervezetet a Die Welt szerint. A törvény leszögezné, hogy annak, aki megkérdőjelezi Izraelt, vagy elutasító a zsidósággal szemben, nincs helye Németországban.

Maas elmondta: tanfolyamokat szerveznek a bevándorlóknak, melyeken elmagyarázzák, hogy az antiszemitizmus hogyan vezetett el a holokauszthoz Németországban, illetve a németek által megszállt Európában.

A migrációs kérdések az egyik fő pontját jelentik azoknak koalíciós tárgyalásoknak, melyek újrakezdődtek Németországban a CSU, a CDU és a között.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .