Ki is valójában Ukrajna erős embere?

0
51
Facebook

“Putyin bármikor kész lenne nekünk 100 milliárd dolláros kölcsönt nyújtani” – nyilatkozta a New York Timesnak Ihor Kolomijszkij, akit nyugtalanít, hogy az IMF nem utalja át a korábban megígért kölcsönt.

Ukrajna erős emberének az aggodalma érthető, mert a Nemzetközi Valutaalap épp azért késlekedik az ország számára létfontosságú kölcsön folyósításával, mert korábban azt tapasztalta: annak jelentős része a PrivatBankban landol. Azután pedig nyoma vész. A PrivatBank Ihor Kolomijszkij ukrán oligarcha üzleti birodalmának pénzügyi központja.

Ihor Kolomijszkij a zsidó közösség vezetője Ukrajnában, ahol elég mélyek az antiszemita hagyományok. 2014-ben Petr Porosenko elnököt támogatta, aki nyugatbarát politikát kezdeményezett miután elődje Oroszországba menekült. Porosenko cserébe kinevezte Kolomijszkijt Dnyepropetrovszk kormányzójának. Ebben a minőségében fontos szerepe volt abban, hogy az ukrán hadsereg és az azt támogató milíciák ellen tudtak állni az orosz nyomásnak Ukrajna keleti részén. Ihor Kolomijszkij pénzelte a milíciák egy részét – nem feledkezve meg természetesen a saját hasznáról sem.

Vállalat birodalmában fontos szerepet játszik a média, ahol Ukrajna jelenlegi államfője megalapozta hírnevét. Volodimir Zelenszkij színész hazája államfőjét alakította egy televíziós sorozatban. Oly nagy sikerrel, hogy Ihor Kolomijszkij pénzügyi támogatásával Ukrajna államfőjévé választották meg. Ebben a minőségében új politikát hirdetett meg:

Kibékülés Oroszországgal

Volodomir Zelenszkij többször is tárgyalt telefonon Putyin orosz elnökkel a két állam kapcsolatáról. És főképp arról a helyzetről, mely Ukrajna keleti orosz többségű részén kialakult. Két kormányzóságban olyan milíciák tartják kézben a valóságos hatalmat, melyek Moszkvának engedelmeskednek. Zelenszkij elnök mindenképp békét szeretne Moszkvával hiszen Ukrajna gazdasági stabilizációja addig nehezen képzelhető el amíg háborús állapotok uralkodnak az ország keleti felében. Csakhogy Putyin elnöknek van egy alapvető feltétele:

Ukrajna semmiképp sem léphet be a NATO-ba

Az Egyesült Államok viszont azt szeretné, ha Ukrajna a nyugati katonai szövetség partnere lenne. “Önök fenn akarják tartani a háborús állapotokat Ukrajnában” – érvel Ihor Kolomijszkij a New York Timesban. Amely azért is kérte az interjút Ukrajna erős emberétől, mert a Trump elleni impeachment eljárás több ponton is kapcsolódik az USA kül- és belpolitikájának összekeveréséhez.

Trumpot sokkal jobban érdekelte a Biden család mint Ukrajna sorsa

Ezt vallotta több magasrangú diplomata a washingtoni képviselőház hírszerzési bizottsága előtt. Amely arra keresi a bizonyítékot, hogy Donald Trump megzsarolta Ukrajna elnökét: ha nem szállít bizonyítékot Biden szenátor fiának kétes üzleti ügyeiről, akkor Ukrajna búcsút mondhat a fegyver szállításoknak, melyek oly fontosak a hadsereg számára. Biden szenátor Trump talán legveszélyesebb ellenfele lehet a jövő évi elnökválasztáson.

Az amerikai belviszálynak Ukrajna fizetheti meg az árát

Erre mutat rá Ihor Kolomijszkij a New York Timesban. Csakhogy Ukrajnának is megvan a maga zsarolási potenciálja: a kibékülés Moszkvával! Egyértelműen utal erre Ukrajna erős embere mondván egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy lepaktálnak Moszkvával. Akkor pedig az orosz tankok közel kerülnek Varsóhoz és Krakkóhoz.

A NATO belepiszkíthat a pelenkába

Ezzel fenyegetőzik Ihor Kolomijszkij, aki csalódott a nyugati szövetségben, amelyből kevés haszna származott Ukrajnának. Az orosz vétó miatt sem arra nincs esélye, hogy bekerüljön a NATO-ba sem pedig arra, hogy az EU tagja legyen. Közben viszont millió számra menekülnek az ukránok nyugatra, mert a kétségbeejtően alacsony életszínvonal csak nem akar emelkedni. Egyedül Lengyelországban több mint egymillió ukrán munkavállalót tartanak számon!

Ukrajnában nagyszabású privatizációs programot hirdetett meg az új elnök. Ebben külföldiek is részt vehetnek. Különösen az állami gazdaságok földjei jelentenek nagy vonzerőt a külföldi befektetőknek hiszen a kiváló minőségű földeken a nyugati technológia alkalmazásával kiváló eredményeket lehetne elérni. Ukrajna Európa éléskamrája lehetne. Ez persze problémákat vet fel az Európai Unióval, amely elszántan védelmezi a maga agrár piacát az olcsó kívülről jövő exporttal szemben.

A Nyugatban csalódott Ihor Kolomijszkij ezért is fenyegetőzik most azzal, hogy Ukrajna lepaktál Moszkvával. “Ők az erősebbek” – ismeri el Ukrajna erős embere, aki nyilván figyelemmel kísérte a Közel Keletet is: Szíriában Oroszország kerekedett felül miközben az amerikaiak szépen csendesen kivonulnak.

Ezért még a Varsói szerződés is eszébe jutott Ihor Kolomijszkijnak. Ez a katonai együttműködési szerződés tette lehetővé a csehszlovák reformok eltiprását 1968-ban. Miután a szocializmus megbukott Európa keleti felén, a Varsói szerződés feloszlott. Ha Kijev és Moszkva együttműködési szerződést kötne az még távolról sem jelentené a Varsói szerződés helyreállítását. Jelenleg ugyanis annak tagjai mind a NATO-ban vannak. Amellyel kapcsolatban viszont nemrég Macron francia elnök kijelentette: a NATO agyhalott!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..