Vélemény

Robbanhat a Fidesz a választások előtt?

Robbanás-közeli feszültség van a Fideszben, legalább is így értesült a Független Hírügynökség. Első megközelítésben meglehetősen lehetetlennek tűnik az állítás, hiszen – különösen választások előtt -, pont nem ez a jellemző erre a pártra. Sőt: sokkal inkább mutatja azt a képet, hogy bármily nagy frakcióval és kiterjedt hálózattal rendelkezik, mégis képes uralni tagságát, érdekköreit, híveit. Ahogy mondani szokták: amíg Orbán Viktor létezik, ő uralja a csapatot, nem engedi, hogy a külvilág bármily ellentétről értesüljön, ám ha ez elkerülhetetlen, akkor gyorsan lép, lokalizálja a problémát, és hatástalanítja az esetleges következményeket.

Ebből a szempontból tisztára olyan, mint Kádár, persze azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az MSZMP vezére igyekezett a kemény diktatúra évei után konszolidálni az országot, megnyerni magának minden társadalmi réteget, no de az egypártrendszer volt, Orbán viszont igyekszik kiélezni az ellentéteket, mert hát ez mégiscsak többpártrendszer. Azaz: nem kell szeretni a politikai ellenfelet, akkoriban meg nem volt, nem lehetett politikai ellenfél. Mégis, bizonyos szempontból megáll az összehasonlítás; Orbán is kivívott magának legalább akkora tekintélyt a maga táborában, mint amilyen Kádár Jánosnak volt. Kezében tartja a szálakat, mozgatja azokat, és amíg belátja a „határt” minden döntést fölfuttat magához.

Természetesen ennek a rendszernek ez egyben a rákfenéje is; ahogy növekszik a párt, ahogy szaporodnak a kisebb és nagyobb hatalmi centrumok, úgy távolodnak el a Vezér látóköréből az alsóbb szinten megjelenő érdekviszonyok, és döntési pontok. Egyre több a pénzcentrum és egyre több az éhes száj is. Az éhes szájat ne tessenek szó szerint érteni; alapvetően a gazdagodási vágy vezérli a cselekvéseket. A minta is adott: fent – értsd: legfelül – olyan pénzmozgások vannak, amelyek a hétköznapi emberek számára már felfoghatatlanok, annyi azonban eljut belőlük, hírként, a középrétegekhez, hogy érezzék, sőt tudják: a dolgok, így, nincsenek teljesen rendben. A naponta milliókkal gyarapodó Mészáros Lőrinc, a sorozatos pályázatnyertes Garancsi, valamint az Orbán család tagjai mind-mind szabad szemmel jól látható haszonélvezői a rezsimnek. És azt már nem lehet a szőnyeg alá söpörni, kommunikációs trükkökkel eltakarni, mindenki, aki Orbán közelében „járkál” – mint például Rogán Antal – nem pusztán a rendszer kegyeltjei, hanem a pénzcsapok kezelői is. Persze, amit most látunk egyáltalán nem újkeletű, ezt csinálja a Fidesz, mondanám, nyolc éve, de ez sem lenne igaz, mert sokkal korábban kezdte, és nem volt éppen vesztese a szocialista kormányzásnak sem.

Vagyis: ettől a folyamatos pénzgyűjtő akciótól, amelynek láthatóan soha nem lesz, lenne vége, még nem alakulna ki feszültség a párton belül. Elsősorban azért nem, mert a Fideszen belül az élni és élni hagyni elve érvényesül- ameddig Orbán engedi. De, ha már nem engedi, akkor sincs nagy baj, aki nem fordul szembe látványosan a szervezettel, annak nem engedik el a kezét; új pozíciót, új lehetőséget kap, s lehet, hogy – olykor csak átmenetileg – kivonják a forgalomból, teljesen kegyvesztetté nem válik. De ha így van, márpedig így van, akkor vajon mi magyarázhatja azt a robbanás közeli állapotot, amelyről, eléggé autentikus forrásból értesültünk, és amelynek feltétlenül érdemes hitelt adni. Mi történhet a Fideszen belül olyan, amit már Orbán Viktor sem tud kézben tartani?  Mondják: ilyen feszültségeket, ellentéteket csak a pénz tud teremteni.  Illetve az a helyzet, amikor olyan mértékben túlnő önmagán egy közösség, amikor már átláthatatlanokká válnak a viszonyok, kusza kapcsolatrendszerek alakulnak ki, és amikor olyan egymástól eltérő érdekek feszülnek egymásnak, amit lehetetlen hosszú távon hatalmi szóval féken tartani. Itt is erről van szó: Orbán szava és tekintélye ugyan nem engedi még felszínre törni az indulatokat, illetve a szereplők igyekeznek elrejteni előle a belső háborúkat, ám egyre több konfliktus tör fel a mélyből, egyre több kis háború jut el a nyilvánosság kisebb csoportjaihoz, hogy aztán onnan utat találjanak maguknak a nagyobb nyilvánosság felé.

Átélt már a Fidesz nehéz napokat, olyan időszakot, amikor csupa rossz döntést hozott, növelve ezzel a társadalmi feszültséget és az elégedetlenséget – körön kívül. Orbán pontosan akkor talál rá a migráció problémájára, amikor már kezdett felborulni a rend, megroppant a pártja és saját népszerűsége is. A párizsi merénylet azonban fordulatot hozott, sikerült Orbánnak visszarántania a kormányrudat, és ugyan egy ügyűvé tette a kormányt és a Fideszt, ennek hatásai, akciói elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy győzelem-közeli állapotba vezesse újra csapatát.

Akkor miért lennének újra viharfelhők, két hónappal a választások előtt? Milyen indoka lehet a feszültségnek, ha egyszer a párt magabiztosan vezeti a felmérések szerinti esélylistát?  Rosszak lennének az információink? Szándékosan félre akarnák vezetni a Független Hírügynökséget? Aligha, értelme sem volna. Az indokok között ott találjuk Altusz Kristóf óvatlan nyilatkozatát a Times of Maltanak, amivel igencsak megnehezítette – bár el nem térítette – a kizárólag migránsozásra, illetve az ellenfeleket bevándorláspárti szerepbe szorító kampányt. (Csak zárójelben: tudja valaki hova tűnt Altusz Kristóf? ) Igen, ez komoly gondot okozott a Fidesz stratégáinak, de mivel Orbán már nem engedett változtatni az irányvonalon, nem készült fel más csapásra, kénytelenek tovább folytatni az akciót, végigjárni az utat, végrehajtani a tervet. Ez a hiba azonban nem járhat együtt a belső válság megjelenésével. Annak oka, bizony most is a pénz. Úgy hírlik egyesek már tényleg túlzásnak tartják azt a felhalmozást, amit Mészáros Lőrinc végez, vagy végeztetnek vele. Kisebb körökben már úgy viselkednek, mint a szocialisták: egymást szidalmazzák a fideszesek, nem kímélve magát Orbánt sem. Az is elégedetlenséget hozott magával, hogy egyes pénzforrások mellől elzavartak olyanokat, akik pedig korábban ott ültek a csapok mellett, jelentős mennyiséget merítve önmaguknak. Hírlik: a tao-pénzek is tipikusan ilyen forrást jelentenek, amelyeket most már a minisztériumi emberek, másként: a kormány saját hatáskörébe vont.

Nem állítjuk, hogy a választások előtt feltétlenül fel is fog robbanni a Fidesz–bomba, bár ütőképesebb ellenzék képes lenne ezt előidézni. Ütőképes ellenzék azonban nincs, azt sem látni, hogy képes kilépni saját maga elleni háborújából, így aztán kizárólag azon múlik, hogy Orbán meddig képes visszaszorítani a dugót a palackba. Ha a Fidesz nyer, nyilván új fejezet kezdődik; Orbán azonnal hozzálát a rendcsináláshoz, ha nem szerez többséget, minden ki fog borulni. És ne legyen tévedés: van minek kiborulnia.

Gyurcsány, vagy Simicska dobja le Orbánra az atomot?

Amint arról a Független Hírügynökség is beszámolt, csütörtökön a Hír TV-ben sokat sejtetően arra utalt Gyurcsány Ferenc, hogy még az áprilisi választás előtt napvilágra kerülhetnek terhelő bizonyítékok Orbán Viktorral kapcsolatban. Egy nappal később, pénteken, már egy fokkal konkrétabban fogalmazott a Klubrádióban. A Demokratikus Koalíció elnöke a rádió Megbeszéljük című műsorában arról beszélt, hogy hallotta az Orbánra nézve terhelő felvételeket, jelenleg gépelik a szöveget és biztos benne, hogy ezek közül valami még a választás előtt nyilvánosságra kerül. Gyurcsány Ferenc mindehhez még hozzátette: szerinte más pártoknál is lehetnek bizonyítékok.

Ezzel ismét téma lett az, amiről a DK elnöke nem egészen egy évvel ezelőtt beszélt először. Akkor folyamatosan csöpögtette az információt, s azt állította, hogy felajánlották neki az Orbán svájci bankszámláinak létét bizonyító dokumentumot, de nem akar lyukra futni, szeretne megbizonyosodni arról, hogy a dokumentum eredeti-e. Később arról beszélt a volt miniszterelnök, hogy egymillió eurót kérnek a papírokért, és ha bebizonyosodik, hogy a dokumentum hiteles, akkor kész azt megvásárolni.

Aztán – egészen mostanáig – úgy tűnt, hogy elhalt az ügy. Most azonban Gyurcsány már konkrétan fenyegeti Orbánt azzal, hogy megvannak a dokumentumok, és a választásig nyilvánosságra kerülnek.

Ez mindenképpen új fejlemény az eddigiekhez képest.

A történetnek egyébként van egy másik szála is, amely Simicska Lajoshoz vezet. Az Orbán egykori barátjával és üzlettársával rendre kapcsolatba hozott Jobbik-elnök, Vona Gábor, tavaly ősszel szintén beszélt egy neki felajánlott dokumentumról, amely Orbán Viktor zsarolhatóságát bizonyítaná, ám hozzátette, hogy már nem foglalkozik vele, mert a kapcsolat elhalt.

Amúgy meg, már napokkal ezelőtt lehetett sejteni, hogy valami készül. A kormánypárti sajtó az elmúlt napokban feltűnően sokat foglalkozott Gyurcsány osztrák bankszámlájával – ebből a sokat megélt olvasó, aki ismeri a politikai kommunikáció természetét, sejthette, hogy a másik oldalon készül valami, ezért kezdett megelőző csapásba a miniszterelnök kommunikációs csapata és médiája.

Gyurcsány egy évvel ezelőtti bejelentése egyébként megosztotta a közvéleményt. Nem kevesen vannak, akik azt gondolták (és gondolják ma is), hogy a volt miniszterelnök blöfföl. A levegőbe beszél, és a végén majd szépen kitöri a nyakát, mert kiderül, hogy kamu az egész.

Mások szerint egy jól megírt forgatókönyvet látunk, és az sem kizárt, hogy már jó ideje Gyurcsány kezében vannak az Orbán zsarolhatóságát alátámasztó dokumentumok, és a DK elnöke csak a kedvező időpontra vár, hogy kiterítse a lapjait.

Az elmúlt két nap történései alapján erősödött annak az esélye, hogy Gyurcsány Ferenc „fenyegetését” komolyan kell venni. Kérdés persze, hogy egy botrányos és bizonyító erejű dokumentum képes-e megrengetni Orbán és a Fidesz hatalmát. A magyar választók ugyanis beárazták már a pártokat, így az Orbán Viktor vezette Fideszt is – nehéz nekik bárkiről újat mondani.

Ha Gyurcsány azt szeretné, hogy a bejelentése nagyot üssön és mély sebet vágjon a miniszterelnök rendszerén, akkor nem elegendő elmenni a Hír TV-be, vagy megszólalni a Klubrádióban. Ha azt akarja, hogy az ország polgárainak nagyobb részéhez eljusson az általa közölni kívánt információ, akkor minimum egy nemzetközi sajtótájékoztatón kell bemutatnia az Orbán bűnösségét és zsarolhatóságát igazoló dokumentumokat.

Lehet, még ez is kevés a sikerhez. A kormánypárti média feltehetőleg nem fog kapkodni, hogy mihamarabb megossza az ország lakosságával a miniszterelnökkel kapcsolatos negatív híreket, és legföljebb akkor mondanak majd valamit, amikor már készen állnak egy cáfolattal. Ezt a cáfolatot fogja látni, hallani és olvasni az ország népe – Mari néni Dunarettentőn és Józsi bácsi Balatonborzadályon.

Nem elég tehát kitálalni – ki is kell találni, hogy miként jusson el az információ azokhoz, akik eddig csak a közmédia adásaiból, vagy a döntően Mészáros Lőrinc fennhatósága alá hajtott megyei napilapokból tájékozódtak. Mindez nem ígérkezik könnyű feladatnak.

Mindenesetre, az a sugalmazás, hogy Gyurcsány Ferenc szerint más pártoknál is lehetnek terhelő dokumentumok Orbán Viktorra vagy/és kormányára nézve, új frontot nyit ebben a különös bozótharcban. Hogy mi lesz a vége, azt ma még nem lehet megjósolni. Ha Simicska Lajos is színre lép – ne feledjük, közeledik a nevezetes G-nap évfordulója – akkor a választásig hátralévő időben minden korábbinál mozgalmasabb heteknek nézünk elébe.

Lezsák, Horthy és a zsidó honfitársak

Ment a maszatolás rendesen a január 27-re tervezett Horthy Miklós emlékére tartott volna szentmise kapcsán. Különösen akkor élénkült meg az ezzel kapcsolatos kommunikáció, amikor kiderült, hogy ez a nap egybeesik a holokauszt nemzetközi emléknapjával. (Mely nap amúgy az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulója.)

A magyar politika magas rangú prominensekkel készült képviselni magát az eseményen. Felszólalt volna Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke és Boross Péter volt miniszterelnök. Utóbbi közölte, hogy zavarban volt, amikor megtudta, hogy ez a nap a holokauszt emléknapja egyben, de ott lesz a szentmisén, beszélni is fog, mert mint mondta, az embernek vállalnia kell a tévedését.

Lezsák Sándor nem mondott semmit, ezzel szemben a Magyar Hírlap leközölte a magyar országgyűlés alelnökének – a szentmise elmaradása miatt el nem mondott – beszédét.

Mely beszédből kiderült, hogy nem igaz, amit a szervezők állítottak, miszerint nem tudtak arról, hogy a szentmise a holokauszt emléknapjával esik egybe. Tudtak róla, és tudott róla Lezsák Sándor is. Az országgyűlés alelnöke ugyanis a többi között ezt mondta volna január 27-én, szombaton, a belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánián tartandó szentmisén: “Nem botrány tehát – inkább természetes gesztus –, hogy az iszonyú és embertelen holokauszt, a vészkorszak emléknapján, szentmise keretében katolikus hívőként emlékezünk Magyarország kormányzójára, családjára is. Zsidó honfitársaink példát vehetnének azon zsidó honfitársainkról, akik méltányolták Horthy Miklós kormányzó bátor döntéseit, és ezt számos formában kifejezésre is juttatták. Részükről sem kellene több mint méltányosság a megítélésben”.

Lezsák úr zsidó honfitársai tehát példát vehetnének Lezsák úr azon zsidó honfitársairól, akik méltányolják Horthy Miklós kormányzó bátor döntését. Még akkor is, ha nem minden zsidó honfitárs méltányolhatja a kormányzó úr bátor döntését, mert sokan közülük már a múlt század negyvenes éveiben sem voltak abban a helyzetben, hogy ezt, vagy bármi mást méltányoljanak. Lezsák úr zsidó honfitársai közül ugyanis sokakat elpusztítottak a vészkorszak idején. Mások túlélték valahogy, de számos családtagjukat, gyerekeiket. testvéreiket, szüleiket megölték. Lezsák úr is beláthatja, hogy ezek a zsidó honfitársai nem méltányolhatják a kormányzó úr bátor döntését.

Persze, bizonyosan vannak Lezsák úrnak olyan zsidó honfitársai is, akik méltányolják Horthy úr döntésének bátorságát. Egy ilyen zsidó honfitársunkról, néhai Blumgrund Jánosról, későbbi nevén: vitéz Szabó Attila Jánosról a Független Hírügynökség is írt néhány nappal ezelőtt.  Ő volt az a zsidó honfitársunk, aki a bécsi Horthy Miklós Társaság elnökeként koszorút helyezett el Horthy Miklós újratemetésén Kenderesen.

Horthyra emlékezni, érte szentmisét mondani mindenkinek jogában áll. Akinek így jó, lelke rajta

Lezsák Sándor Horthy kormányzó és bátor döntése iránti rajongása azonban nem magánügy. Lezsák Sándor ugyanis a magyar parlament, az ország legfőbb döntéshozó testületének az alelnöke. Vagyis, a közhatalom magas rangú tisztviselője, s ha ő részt vesz és beszédet mond egy ilyen megemlékezésen, azáltal olyan látszat keletkezik, mintha ott a magyar közhatalom is megjelent volna.

Tanulságos utóirat: január 27-én ugyan elmaradt a szentmise, de a Horthy Miklós Társaság szervezésében február 11-én emlék-istentiszteletet tartanak a kormányzó halálának 61. évfordulója alkalmából a Hazatérés Templomában.

Nyilván Lezsák Sándor azon zsidó és nemzsidó honfitársait is várják, akik méltányolják a kormányzó úr döntésének bátorságát.

Zöldül a Fidesz: újrahasznosított, szelektív kampánnyal támadják Vonát

Nem tudni, hogy Habony Árpád megint Ibizán piheni ki akut orrfolyásos influenzáját, így kiveszett a pártból a kreativitás, vagy pedig Schiffer András gondolt egy nagyot és belépett a Fideszbe. Azt viszont látjuk, hogy bezöldült a narancs, a Fidesz újrahasznosított, szelektív kampány keretében igyekszik lejáratni Vona Gábort, a Jobbik elnökét.

A Mandiner YouTube-csatornáján látott napvilágot nemrégiben az a néhány videó 2013 őszéről, amelyen Vona Gábor törökországi turnéjának egy-egy félreérthető jelenete látható. Az egyiken elvileg a Szürke Farkasok török terrorszervezet nevét skandálják közvetlenül a jobbikos politikusé előtt. A másikon Vona azt fejtegeti, hogy számára az iszlám az utolsó fénysugár “a globalizmus sötétségében”, továbbá, hogy ha nem veszik fel Törökországot az Európai Unióba, akkor kilépünk és szövetkezünk turáni barátainkkal. Megint egy másikon pedig azt merészeli mondani a politikus, hogy “mi Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság, akik bátran ellenállnak a rossznak, és senkitől nem félnek, csakis Allahtól”.

Aztán ahogy azt már megszokhattuk, a videók áttétesen szétterjedtek a propagandamédia beteg testében: a Lokál, az Origo, a PestiSrácok, a 888.hu és a Magyar Idők is átvették az anyagot. Persze mindenki a maga fűszerezésével, saját szája íze szerint adagolta hozzá a válogatott blődségeket, mert hát elvégre médiapluralizmus van. Nem mennék most bele a részletekbe, hogy mi miért csúsztatás vagy hazugság. Aki nem hisz a kormány lejáratásainak, az úgyis utánajár.

Nos, én ezen kívül is utánajártam valaminek, mégpedig annak, hogy hol is hallottam már ezeket a szólamokat. Nem pontosan ugyanezeket, de annyira déjà vu-m volt, hogy elő kellett kukáznom egy bizonyos Fidelitas-röpiratot tavaly júniusból. Íme:

A másik oldalon persze ott virít egy szövegkörnyezetéből kiragadott mondat Botka Lászlótól is – akit természetesen Soros György Marionett bábként irányít –, de ez most már legfeljebb annyiban számít, hogy továbbra sem tudok szomorúbb sorsot elképzelni egy fának, minthogy a Fidesz NER-lovag- és bólogatókutyaképző szakiskolájának szóróanyagaként végezze.

A lényeg itt Vona Gábor 2013 őszén elhangzott kijelentése, amely szerint “az iszlám az emberiség utolsó reménye”. Ez a téma lett újra előhúzva a kalapból, kiegészítve pár félreérthető videóval. Ebben önmagában semmi meglepő nincs. Kezdődik a kampány, tudtuk, hogy mindent be fognak vetni.

Az viszont már fölöttébb érdekes, hogy múlt szombaton Hídvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt nyilatkozta az MTI-nek a Jobbik évértékelőjével kapcsolatban, hogy “Vona Gábor és pártja, a Jobbik a pénzért és a hatalomért mindenre képes”.

Nocsak, úgy látszik nem én vagyok az egyetlen, aki megőrizte az Orbán-úttörők lejárató anyagát tavalyról! A Habony-Rogán-féle Igazság-minisztérium is előtúrta, hogy aztán ismételten felmondják azt szóról szóra, persze Botka nélkül.

És mit ad Isten, a szórólap hátoldalát is újrahasznosították a minisztérium lelkes-lelketlen dolgozói:

Forrás: Fidesz / Facebook

Ez a Fidesz hivatalos Facebook-oldaláról származó kép gyakorlatilag a tavalyi Fidelitas-röpirat hátoldalának újragondolása Botka nélkül. Csak most a megbuktatott Botka helyett Soros, Vona, Gyurcsány, Szél és Karácsony akarja lebontani a kerítést. Még a piros mezőben fehér szöveges dizájnt is meghagyták.

A tavalyi Soros-tévészpot múlt heti Stop Sorossá változtatása után ismételten egy lenyűgöző, százszázalékos újrahasznosításnak vagyunk szemtanúi, amely egyben gondosan szelektív is: Orbán Viktor az iszlám civilizációt méltató beszéde az Arab Bankok Szövetségének 2015-ös közgyűléséről valahogyan lemaradt.

Összefoglalva: elővették valahol a Fidesz ifjúsági szervezetének a Fidesz politikáját támogató szórólapját, majd a véletlenek összjátéka során egy az egyben átvette az anyagot a kormányközeli “független” média minden egyes szereplője, illetve maga a párt is.

A propaganda kreativitásánk feladásával a Fidesz már leplezni sem akarja, hogy az egész országot központilag vezérlik, hogy minden szál összefut, és minden erő egy ember kezében összpontosul.

Száz Hegedűs Lacit, ezeret!

Lakossági fórumon kampányolt a Fidesz jelöltje mellett Lázár János Hódmezővásárhelyen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, volt vásárhelyi polgármester, otthon érezte magát a hazai pályán, amelynek – futballhasonlattal élve – minden fűszálát ismeri.

Ilyenkor az ember jobban elengedi magát, és még egy-két olyan trükköt is megenged magának, amelyet idegenben eszébe sem jutna kipróbálni.

Lázár János közlése szerint „170-180 ezer ember van közmunkában. Akinek reggel 6-kor el kell mennie melózni, és mondjuk Hegedűs Laci dolgoztatja itt, a hódmezővásárhelyi városházán, annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni.”

Nem tudjuk, hogy kicsoda Hegedűs Laci, utánanézhetnénk a Google-n, de annyira nem érdekes. Feltehetőleg olyan ember, aki nagyon meghajtja a közmunkásokat. Szigorú, de igazságos, nála nincs lógás, semmittevés, kamuzás, aki nála dolgozik, annak jártányi ereje sem marad a nap végére, örül, ha elvánszorog hazáig, hogy belerogyjon az ágyába, nemhogy munka után még lopni legyen kedve.

Aki fáradt és kimerült, az nem lop, akinek van energiája, az tolvaj. Ha az ország teli lenne Hegedűs Lacikkal, akkor már rég felszámoltuk volna a korrupciót.

A szocialisták persze rögtön rárepültek Lázár János mondandójára és lecsapták a magas labdát. Rövid közleményt adtak ki, melynek lényege, hogy az összes fideszes menjen el közmunkásnak, és akkor megszűnne a lopás.

Ha ez ilyen egyszerű lenne! Mert, és ezt már mi tesszük hozzá, hány Hegedűs Lacira és hány városházára volna szükség ahhoz, hogy ez a szép álom beteljesüljön? Ebben az országban ugyanis sokan és sokféleképpen lopnak, mindennek lába kél. És nemcsak annak, ami mozdítható, de azt is megfújják, amiről korábban azt hittük, hogy mozdíthatatlan.

Mondjuk, nem kellene ahhoz munkában megfáradt közmunkás, vagy az őket a jelek szerint keményen megdolgoztató Hegedűs Laci. Elég lenne, ha mindenki betartaná a törvényeket. És nemcsak azok, akikkel betartatják, de azok is, akik ezeket a törvényeket megalkotják, és a parlamentben megszavazzák.

Simicskának két hónapja van, hogy legyőzze Orbánt

Itt az ideje, hogy áttekintsük, miként is áll az Orbán-Simicska háború. Számos okot találhatunk erre, de hogy a legalapvetőbbet említsük: hamarosan elindul a 2018-as parlamenti választás hivatalos kampánya, és ugye ez lesz az első alkalom, amikor a két jóbarát egymás ellen fog harcolni. Ezen felül, említsük meg azért ezeket is: január 28-án töltötte be Simicska az 58. születésnapját, márpedig egy férfi életében a hatvanadik év közeledte már önmagában is válságot tud okozni, vagy egyfajta katarzist, tegyük hozzá: ritkán jót. De indok lehet az is, hogy mindjárt itt a G-nap évfordulója; február 6-án lesz három éve, hogy nyilvánossá vált a háború a két korábbi cimbora között. Arról persze már mindenki tudott, a zuhanyhíradók öntötték a híreket, hogy megromlott a kapcsolat; az agyat és a pénzt képviselő Simicska szembefordult patronáltjával, és elhagyni készül a birodalmat. Vagy fordítva: Orbán akarja őt eltávolítani, egyrészt mert túl sok beleszólást engedélyezett neki, másrészt pedig már megtanult tőle mindent, amit meg kellett tanulnia. Ne higgyük, hogy ezek pozitív dolgok; ma már Simicska is szégyelli őket, bár azt nem tudni, hogy miért. Azért, mert szembesülnie kellett azzal, hogy feleslegessé vált, hogy rájöttek: az a rafinált, agyafúrt, minden helyzetre jogi megoldást találó tanácsadó, és ehhez elegendő pénzt is biztosító személy helyettesíthető, vagy valóban azért, mert úgy érezte: ő maga is sokat ártott a demokráciának.

Ma Simicska ezt vallja, és ezzel párhuzamosan azt is vállalja: nemtelen szerepet játszott Orbán mellett. Hogy valóban: a működése alatt olyan dolgok történtek, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak a mai helyzet kialakulásához, vagyis ahhoz, hogy Orbán autoriter hatalmat építsen ki. Ő a válás konkrét pillanatait az orosz kapcsolattal magyarázza; az már neki is sok volt, hogy a szovjet-gyűlöletből orosz-barátság lett, amelynek alapjait sokkal inkább a pénz, az anyagi haszonszerzés dominálja, nem pedig a valódi értékazonosság.

Érdekes módon arról kevesebb információ jutott a nyilvánosság elé, hogy Orbánnak mi is volt a baja Simicskával. Hogy egyáltalán volt-e baja? Arról ugyan beszéltek, hogy a fehérvári diáktárs, akit maga Orbán nevezett nagyon okos fiúnak, túl nagymit?

Hatalmat akart magának, bele kívánt szólni személyi ügyekbe is, de ez a magyarázat eléggé halványnak tűnik ahhoz képest, mi mindent hajtott végre együtt az addig elválaszthatatlannak hitt két barát.

De hagyjuk is a múltnak ezt a szálát, egyszer talán kiderül minden, de az sem kizárt, hogy soha. Nyilván ez is a magyarázata annak, hogy időről időre felbukkannak olyan vájtfülű értesülések, miszerint az egész csak színjáték, a háttérben minden ugyanúgy zajlik, mint korábban. Termesztésen egy ilyen okfejtésben nincs semmi racionalitás, de pont azért jelennek meg ilyen vélemények, mert a történéseket nagyon nehéz ésszerű oldalról megközelíteni.

Ha már az ésszerűség került szóba: az elmúlt három év – hogy a G-naphoz nyúljunk vissza – Simicska részéről meglehetősen furcsa futamokat hozott; a trivialitástól kezdve, Orbán egyértelmű minősítéséig, minden belefért. Belefért, anélkül, hogy bármi érdemben történt volna. Orbán hatalmát egy cseppet sem sikerült megrendíteni, sőt támadási felületet adott maga ellen, hogy – előbb csak rejtve, utóbb nyíltan vállalva – a Jobbik oldalára állt. Pontosabban mellé. Tette ezt azért, és sokak szerint erről szentül meg van győződve, mert szerinte a Jobbik le tudja, le fogja győzni a Fideszt. Azt, hogy a Jobbik ma nem ugyanaz a párt, mint néhány éve volt, és az a Vona, aki Orbán köpönyegélből bújt ki, már nem az Vona, aki korábban volt, azt a legtöbben Simicskának tulajdonítják. Merthogy ő valóban nem tűri az antiszemitizmust, nem szívleli a rasszizmust, a szélsőségeket, még akkor sem, ha olykor éppen a saját alpári megszólalásai tűnnek szélsőségesnek. De, mondják, és ez feltehetően így is van: ez pusztán egy indulatos ember olykori kitörését mutatja, nem pedig azt, hogy maga hajlamos lenne a politikai szélsőségre.

Azt is rebesgetik különben, hogy Simicska még fogadásokat is hajlandó kötni arról, hogy a Jobbik legyőzi a Fideszt, persze ezek a fogadások olyanok, hogy a vele szemben álló fél szívesen veszít.

A kérdés az, hogy van-e ennek bármi realitása? Lehetséges-e a Jobbik, vagy bármely párt, esetleg pártszövetség számára a választási győzelem? Kiváltképp akkor, amikor a Fidesz hatalmas médiafölényben van, az ország jelentős részéhez el sem jutnak az ellenzéki információk; a kormányzathoz tartozó média – és ez ma már az összes médiafelület kilencven százaléka – be sem számol az olyan ügyekről, amelyek a Fidesznek és a KDNP-nek kellemetlenek lennének. Így aztán hiába van Simicskának is médiabirodalma, ez csak a tíz százalékon belül számít birodalomnak.

Az igazi probléma azonban még sem ez. A nagyobbik baj, és erről nem beszél Simicska, viszont annál nagyobb örömet okoz Orbánnak, hogy a Jobbik a demokratikus pártok számára továbbra sem elfogadható partner. Mi tagadás: tagjai között változatlanul találhatók kirekesztő véleményeket hangoztatók, és a múlt e téren elkövetett bűneit sem sikerült lemosniuk magukról. Így aztán Simicska teljesen magára maradt a pártjával együtt, és bár időnként hallani szirénhangokat, esetleges együttműködési hajlandóságot, ezek inkább csak a találgatásoknak számítanak. Márpedig az önálló indulás kevés esélyt kínál, még akkor is, ha sokan vélekednek úgy, hogy a közvélemény-kutatások egyáltalán nem megbízhatóak. Éppen a Jobbik házatájáról származik az az információ, hogy ma a választó polgárok közül tizenegy megkérdezettből csak egy ad hiteles választ arra kérdésre, hogy kire adja majd a voksát. Nem tudhatjuk, hogy ez így van-e, annyi azonban bizonyos, hogy az emberekben van félelem, és nem biztos, hogy őszintén hajlandóak nyilatkozni saját akaratukról. Ezzel együtt néhány időközi, helyi választás azt mutatja, hogy a Fidesz valóban a legnépszerűbb párt, vagyis Orbán kellő önbizalommal várhatja április 8-át. És ez az önbizalma meg is van: láthatjuk mozgásából, hallhatjuk nyilatkozatiból. Mégis: az szintén nyilvánvalónak tűnik, hogy képtelen megszabadulni Simicska-fóbiájától, amit nevezhetünk akár Jobbik-fóbiának is. Ami azt jelenti, hogy valahol ott, legbelül, tart még az egykori kollégiumi társtól. Mi laikusok, vagy az Orbán-rezsim bukásában reménykedők, azt hisszük: Simicska mégiscsak tartogat valamit, ami megrendíti a mostani hatalmat. Pedig ő maga világossá tette: nincs ilyen – ahogy mondani szokták –  „atombomba”- a birtokában, meg különben sem akar öngyilkos tempóba kapcsolni. És ezt az öngyilkos kifejezést értse mindenki úgy, ahogy akarja.

Ám, ha így van, miért hisz mégis a leváltásban? Azt mondják az őt jól ismerők: nagyon is racionális típus, megtervezi a lépéseit, és bár egyesek szerint sokszor az alkohol befolyásolja, – erre utalt Deutsch Tamás a legutóbbi, meglehetősen bárdolatlan megjegyzésével -, a logikus lépéseket és döntéseket akkor sem véti el. Ebben az esetben viszont látnia kell, hogy magára van utalva, és nem tud olyan szenzációt szállítani, ami ledöntené a bálványt, alias Orbán Viktort. Mondják: nagyon sokat vár attól, hogy az 1300 menekült titokban történt befogadása megrendítő erejű csapást mért és mér a Fideszre és Orbánra. Hogy a hívők többsége rádöbben: folyamatos hazudozás áldozata lett. Csakhogy – és ezzel senkit nem akarunk megfosztani a reménytől – idézzük ide Vásárhelyi Mária ezzel kapcsolatos mondatát. Próbáld meggyőzni a hívőt arról, hogy nincs Isten. Próbáld meg meggyőzni a hívőket arról, hogy nem Orbán az Isten.

Mitől fél a Fidesz?

Orbán Viktor pártja utcahosszal vezeti a közvélemény-kutatásokat és minden jel szerint, akárcsak az elmúlt két választáson, rajt-cél győzelmet arat.

Ezzel együtt, sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy a Fidesz fél. Sok jel utal erre, legfőképpen az évek óta tartó, milliárdokat felemésztő és egyre fokozódó sorosozás, a migráns- és civilellenes kampány

Mintha nem lennének biztosak magukban a párt vezetői, a nagyvonalúságnak még a látszatát is kerülik, mintha attól tartanának, hogy bármiféle engedmény a gyengeség jele lenne a közvélemény számára.

Legújabban a Nemzeti Választási Bizottság piszkált bele a levesbe. Sajátos – de mondhatjuk így is: önkényes – jogértelmezése még az eddiginél is hátrányosabb helyzetbe hozza az amúgy is ezer sebből vérző ellenzéki pártokat, megnehezítve számukra a koordinált indulás, valamint az egymásra javára történő visszalépés lehetőségét.

A Fidesz egyes vezetőinek néhol arrogáns megnyilatkozásai is arról tanúskodnak, hogy hiába a tetemes előny, valamitől mégis tartanak. Pedig, az előjelek szerint legföljebb a győzelem aránya lehet kérdéses. Igaz, ez sem mindegy: egy kétharmados, vagy annál is magasabb választási győzelem nemcsak bebetonozza Orbán Viktort és kormányát, de az eddigi és az eljövendő lépéseket is legitimálná: Mindez ráadásul jelzésértékű is lehetne: azt mutatná, hogy bár a társadalom többsége, ha nem is ért egyet a kormány minden intézkedésével, de belenyugodott abba, hogy ez a világ a létező világok legjobbika.

Ha a Fidesz csak egy kicsit nyer, akkor már más a helyzet. Ebben az esetben oda a legyőzhetetlenség nimbusza, hiszen mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy rezgett a léc, és ez azokat is elbizonytalaníthatja, akik nem sziklaszilárdan hisznek Orbán pártjában, csak jobb híján szavaztak a Fideszre.

Ha a Fidesz veszít – ha nem is tennénk rá komolyabb tétet, de ez is benne van a pakliban – akkor mindennek vége.

Ezek az opciók, és ezek fényében érdemes beszélni arról, hogy tényleg fél-e a Fidesz, vagy csak a kötelező szerénység mondatja velük, hogy a verseny még nincs lefutva. Utóbbi persze annyiban igaz, hogy a játéknak csak akkor van vége, amikor a bíró hármat fúj a sípjába – onnantól kezdve gólt sem rúgni, sem kapni nem lehet. De addig még minden megtörténhet. Ha a Fidesz valóban tart valamitől, az Simicska Lajos lehet. Mert Orbán Viktor egykori barátjának sok van a tarsolyában. Olyan információk, amelyek nagyon kedvezőtlenül hatnának a kormányzópárt megítélésére.

Tud valamit a Fidesz, és ezért ez a korábbinál is erősebb hektikus hangvétel, vagy egy számára ma még ismeretlen rossztól tart? Utóbbi talán rosszabb, mint a bizonyosság. A Hitchcock-filmekben is azok a legfélelmetesebb jelenetek, amikor a vásznon éppen nem történik semmi, de a szereplők és nézők is tudják, hogy a csend mögött csak látszólagos a nyugalom. Mert hamarosan történik valami, és ami történni fog, az minden korábbinál félelmetesebb és pusztítóbb lesz.

Az élet azonban nem film. Tegyük fel, hogy február végén, vagy március elején Magyarország összes szabad hirdetőfelületén megjelenik Orbán Viktor állítólagos svájci bankszámlájának másolata, rajta a pontos összegekkel és a feladóval. Akkor vajon történik-e valami?

2006-ban az őszödi beszéd napvilágra kerülésekor elég volt egy hangfelvételből kivágott rövid részlet, melyen az akkori miniszterelnök bevallotta, hogy hazudtak a magyar embereknek. Akkor földindulás lett a bejelentéstől.

Ha most hangzana el hasonló a regnáló miniszterelnöktől, nagy valószínűséggel semmi sem történne. A magyarok már beárazták a kormányt, beárazták az ellenzéket és úgy általában Magyarországot. Ismerik a küzdő feleket, és tudják, hogy kitől mit várhatnak.

Ettől persze még félhet a Fidesz. Akár van rá oka, akár nincs.

Válaszlevél Magyarország miniszterelnökének

Tisztelt Honfitársam!

Megkaptam a levelét, amelyre ezúton igyekszem illő módon válaszolni. Először is hadd fejezzem ki nagyrabecsülésemet, amiért Ön pénzt, s fáradságot nem kímélve, velem együtt mintegy 8 millió honfitársamnak írt levelet. Nem lehetett olcsó mulatság, s bár úgy sejtem, hogy Ön tehetős ember, félő, hogy ekkora postaköltség még az Ön családi költségvetését is megterheli. Nem szeretném, ha e mostani költekezés miatt anyagi gondjai támadnának, és ebből kifolyólag problémát okozna a sárga csekkek befizetése.

Nem tudom, Ön volt-e már ilyen helyzetben, ha nem, akkor elárulom, amit sokmillió magyar polgár rendre a saját bőrén tapasztal: a befizetés elmaradása esetén a szolgáltatók előbb figyelmeztető felszólítást küldenek, majd – további nemfizetés esetén – beszüntetik a szolgáltatást.

Ön azt írja levelében, hogy „a nemzeti konzultáció során az ország polgárai elsöprő többséggel nemet mondtak a Soros-tervre.”

Ha nem lett volna gyerekszobám, akkor most arra kellene gondolnom, hogy Ön nem mond igazat. (Magyarul: hazudik). Az ország polgárainak nagy többsége ugyanis nem válaszolt az Ön nemzeti konzultációnak nevezett levelére. Vagy azért, mert nem érdekelte őket a téma, vagy azért, mert nem értettek egyet azokkal a nyilvánvaló képtelenségekkel, amelyet az Ön nemzeti konzultációnak nevezett levele tartalmazott. A hozzávetőlegesen nyolcmillió nagykorú állampolgár közül a hivatalos közlés szerint 2 356 811-en küldték vissza a levelet. Ha ez a szám igaz – és sokan ebben is kételkednek – akkor sem felel meg a valóságnak, hogy az ország polgárainak elsöprő többsége nemet mondott a Soros-tervre.

Mely terv, Ön is tudja Tisztelt Honfitársam, nem létezik. Ön azt írja, hogy Soros György „lebontaná a határokat, és milliókat akar betelepíteni Afrikából, és a Közel-Keletről.” Ilyen tervet, vagy elgondolást sem Sorostól, se más normális embertől eddig nem hallottunk. Ha Sorosnak, vagy bárki normális embernek létezne ilyen terve, akkor Ön, Tisztelt Honfitársam, bizonyára már előhozakodott volna az ezt bizonyító szövegekkel.

Tudom, most már Ön sem kíván milliókat behozni Magyarországra, bár volt idő, amikor erről még másképp gondolkodott. Például 2001-ben, amikor az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti ebédjén Ön úgy fogalmazott, hogy az elkövetkező öt évben Magyarországnak a gazdasági növekedés fenntartása érdekében több millió gazdasági bevándorlót kell befogadnia. Mindehhez még azt is hozzátette, hogy ennek érdekében az országnak át kell gondolnia a bevándorlási szabályokat.

Ezek nem Soros György gondolatai voltak Tisztelt Honfitársam, hanem az Ön szavai. Persze, mint mindenkinek, Önnek is változhat a véleménye, ám ebben az esetben több szerénységet, visszafogottságot várnánk el Öntől, valamint annak a beismerését, hogy két eset lehetséges: Ön 2001-ben rosszul mérte fel a helyzetet, vagy 2018-ban nem mond igazat.

Levelének vége felé Ön azt írja: ragaszkodunk ahhoz, hogy csak mi, magyarok dönthessük el, hogy kikkel élünk együtt. Rossz hírem van az Ön számára Tisztelt Honfitársam: mi, magyarok, már most sem dönthetjük el, hogy kikkel élünk együtt. Én magam például számos olyan honfitársamról tudok, akikkel, ha rajtam állna, eszem ágában sem lenne egy országban élni. Feltételezem, hogy Ön bizonyára hasonlóképpen van ezzel, és sok olyan embert fel tudna sorolni, akiket szívesebben látna a határainkon kívül.

Így megy ez, tisztelt Honfitársam.

Honfitársi tisztelettel,               

                                      Föld S. Péter

Soros nem fog válaszolni

Soros Györgyről szólt az elmúlt két nap itthon és külföldön egyaránt. A magyar-amerikai üzletember Davosban, a világgazdasági konferencián szólalt meg, ahogy ezt megteszi minden évben, és beszélt egyórás előadásában a világban zajló folyamatokról, az Egyesült Államok helyzetéről, állítólag ki is váltotta Trump elnök haragját, mivel egy pillanat alatt ellopta tőle a show-t. Azzal persze, hogy alaposan nekiment az amerikai elnöknek.

Magyarországnak is jutott mintegy öt perc, igaz nem az előadás részeként; kérdésre válaszolva fejtette ki röviden álláspontját, ezzel viszont alapos vihart kavart eredeti hazájában. No nem azzal, hogy a Fideszt és annak vezetőjét lemaffiázta; ebben, mint tudjuk, nincs semmi új. De még csak az sem kívánkozott a hírek élére, hogy azt állította: Orbán akkor tért le a helyes útról, amikor az édesapja üzleti vállalkozásait kezdte állami pénzből támogatni. Az igazi bombát az jelentette, és ezzel a mondatával repült valamennyi hírösszefoglaló élére, hogy lényegében megismételte Botka László állítását, miszerint az MSZP vezetését megvásárolta a Fidesz (szerinte egyébként a kisebb pártokba is beépült), ezért pedig – mély sajnálatára – Orbán újra meg fogja nyerni a választásokat.

Eközben itthon is, mint másfél éve szinte minden nap, téma volt a milliárdos. A parlament nemzetbiztonsági ülésén hivatalosan lett volna téma, illetve az a terv, amely az eddigi tudásunk szerint csak Orbán Viktor és vazallusainak fejében létezik, ám Németh Szilárd, a magyar demokráciában új fejezetet nyitva, egészen sajátos módon hiúsította meg a tárgyalást: a többség nevében tiltakozva társaival együtt kivonult a teremből. Lássuk be, ez igazán innovatív magatartás, egyszer biztosan tanítani fogják. Mint negatív példát, persze.

A bizottság elnöke, a szocialista Molnár Zsolt, aki mellesleg a Németh Szilárd-i fogalmak szerint ugyanúgy nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mint az LMP-s Szél Bernadett, bejelentette: ez esetben magához Soros Györgyhöz fognak fordulni, válaszoljon levélben a bizottság kérdéseire. Ezek a kérdések alapvetően arra irányulnak, hogy van-é neki terve Magyarország menekültekkel való feltöltésére, lakosságcserére, illetve a határvédő kerítés lebontására.

Nos, a Független Hírügynökség megpróbált utánajárni: milyen esély van arra, hogy Soros válaszoljon egy ilyen levélre. Sorosig ugyan nem jutottunk el, de közvetett információk alapján állíthatjuk: a milliárdos nem fog válaszolni a levélre, illetve – ha megkapja – nagy valószínűséggel ugyanazt a levelet fogja elküldeni, amelyről már korábban beszámolt a magyar sajtó, és amely lépésről lépésre cáfolja a nemzeti konzultáció állításait. Félő azonban, hogy az ismétlés sem hoz majd változást a kormány, illetve a Fidesz kommunikációjában; hiába van – ahogy Soros állította – immár bírósági ítélet a nemzeti konzultáció hazug állításáról, a választásokig semmi nem fog változni. Ömlenek a milliárdok a kampányba, korbácsolva tovább a gyűlölet hullámait. Emiatt aztán különösen rosszul jött a szocialistáknak Soros rájuk vonatkozó súlyos állítása; a kijelentés alkalmas arra, hogy elterelje a figyelmet a betelepített 1300 menekült ügyéről, arról, hogy világossá váljon a többség előtt: a Fidesz tematikája, a migránsozás, csak blöff volt. Nagyon drága blöff.

Az összeomlás

Még nem a Fidesz omlott össze, csak az idegengyűlöletre alapozott médiastratégiája. Kezdődött a Times of Malta nevű lapnak nyilatkozó államtitkárral, aki elmondta, hogy Magyarország annak európai rendje és módja szerint befogadott és oltalmaz mintegy 1300 migránst. És a bohózat befejező aktusaként a fideszesek, az elmaradhatatlan Németh Szilárd vezetésével kivonultak a parlament nemzetbiztonsági üléséről. Mi jöhet még?

Az utóbbi években kihagyhatatlan mémmé vált A bukás című német film legújabb feliratozása azzal a momentummal kezdődik, amikor a vezérrel közlik: „Altusz Kristóf elmondta a sajtónak, hogy titokban mégis betelepítettünk 1300 muszlimot és így valószínűleg a migránsellenes kampány megbukott”. A másik kulcsmondat a tárgyalószobából kiszűrődő hangokat rémülten figyelő hölgytől származik, aki a mellette álló másik hölgyet vigasztalja:

„Ne sírj, Ráhel, az OLAF még nem csukja le a férjedet”.

A mém gyártója valószínűleg a fején találta a szöget. Az egész migráncsozás, sorosozás egyik célja, hogy elvonja az agyonrémisztett, egyébként igencsak bárgyú és hiszékeny közvélemény figyelmét a miniszterelnök, annak családja, rokonai, barátai, beosztottjai, alattvalói mérhetetlen és szédületes meggazdagodásáról.

Ennek az eddig kérlelhetetlennek tűnt kampánynak van arca is: Németh Szilárd.

Megbízható kommunikációs szereplő: már a kötelező tananyaggá tett rezsicsökkentéses kalandfilmben is jelesre vizsgázott.

Az egyik nagy pillanata ebben a régi/új szerepkörben a parlament nemzetbiztonsági bizottsága ülésének megakadályozása volt. Lehetett az abszurdot fokozni, azaz Szél Bernadettet nemzetbiztonsági kockázattá nyilvánítani, aki előtt Soros nevét és annak bonyolult, álságos tevékenységét boncolgatni egyenlő lenne a hazaárulással. Inkább a tömeges kivonulás jelenetét volt illendő bemutatni. Némethet eme nemzetféltő távozásakor követte a többi között Lezsák Sándor, a parlament alelnöke is, csak azt nem tudni, hogy döntésében szerepet játszott-e

az a kellemetlen körülmény, hogy közben lefújták a Holokauszt emléknapjára tervezett Horthy-misét. Amin ő szívesen részt vett volna.

Az említett két fejlemény: kivonulás a bizottsági ülésről és a hatalmas tiltakozást kiváltott Horthy-mise lemondása vajon arra utal, hogy a Fidesz vezérkar, a migránsügyi bukta után csillapítani igyekszik az indulatokat, ideiglenesen visszavonul, és rendezi sorait? Hiszen minden csoda három napig sem tart.

Logikus lenne a fenti érvelés, azonban az Orbán-csapat eddigi tevékenysége nem szolgál megnyugtató kiinduló pontként egy racionális következtetésre.

Inkább az látszik valószínűbbnek, hogy a miniszterelnök ilyen válsághelyzetekben még nagyobb sebességre vált,

ami újabb abszurdabbnál abszurdabb helyzeteket teremt.

Ez utóbbi érv mellett szól az is, hogy hivatalosan is beindul a kampány és mikor, ha most nem. Ezenkívül minden meghátrálás a NER-ben vereségként könyvelendő. Ezért nagyon nehéz elképzelni, hogy csillapodnának a kedélyek.

Viszont, ha már a migránsokról van szó (persze egyáltalán nem), az Orbán kormány nyilvánosan meghirdetett, ám titokban kijátszott politikája egyre inkább terjed máshol is. Például az eddig túlságos engedékenységgel vádolt német kancellár asszony menekültpolitikája is mintha 180 fokos fordulatot vett volna. Azaz beleegyezett a bajor testvérpárt (CSU) követelésébe, hogy limitálják a befogadandó menekültek számát, azzal, hogy a limit szót ki sem ejtik. A Spiegel nemcsak ezt kifogásolja, hanem azt is, hogy erről Angela Merkel valahogy a nagy kormányalakítási tárgyalások hevében elfelejtette értesíteni a közvéleményt. A hetilap epés megjegyzése:

ez történik, ha valaki túl sokáig van hivatalban.

Vagy éppen nincs mellette egy Németh Szilárd.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK