Vélemény

Beteg beszéd

Orbán Viktor, láthatóan, érezhetően valamiféle vírussal küzdve tartotta meg 20. évértékelő beszédét; becsületére legyen mondva végigküzdötte magát az ötvenpercnyi szövegen. Miközben mielőbbi gyógyulást kívánunk a miniszterelnöknek, gyorsan biztosítjuk őt afelől is: nem vagyunk ellenzékiek, nem hatja át mondandónkat a gyűlölet – mint ahogy ő azt kijelentette a politikai ellenfelekkel kapcsolatban, – tehát, amikor gyógyulást kívánunk neki, akkor azt komolyan is gondoljuk.

Még akkor is, ha ő maga a magyar egészségügy állapotáról egy szót sem ejtett; ebben az állapotában talán érthetően.

Mint ahogy az oktatásról is csak abban az összefüggésben, hogy a felsőoktatásba mennyivel több cigány jutott be, ami persze fontos körülmény, de talán még sem meghatározója annak, ami e területen hazánkban történik.

Ezt azért is érdemes hangsúlyozni, mert ez a miniszterelnöki év-, vagy nyolc év értékelő a nemzeti tudat, a nemzeti függetlenség megtartása, kivívása, megharcolása köré épült, márpedig ha nemzet, ha haza, ha magyarság, akkor mégis csak illett volna, kellett volna szólni az oktatásról is, kiváltképp akkor, amikor a magyar diákok éppen egyfajta választ várnak, remélnek az ország vezetőjétől, azokra a problémákra, amelyek bénítják a szakágat. Ilyet azonban nem kaptak Orbán Viktortól; természetesen nem várható a kormányfőtől, ráadásul ötven napnyira a választásoktól, hogy önbírálatot gyakoroljon egy ilyen ünnepi alkalommal, amikor a kiválasztottakhoz szólhat. Nem, tudjuk, hogy ilyet egyetlen vezető sem tenne; megbocsátható tehát, ha kizárólag az eredményekre koncentrál, és az is, ha a politikai ellenfeleket bírálja. Nincs abban semmi illegitim, ha csak saját magát, és az őt követőket tartja hazafinak, ezt más országok más vezetői is megteszik; ilyen a politika. Talán még az is belefér, hogy a vetélytársakról olyan stílusban szóljon, mint ahogy tette.

Belefér, mondjuk, miközben arra gondolunk, hogy Magyarország legnagyobb, vagy inkább: legjelentősebb közjogi méltóságától elvárható lenne az árnyaltabb tiszteletadóbb fogalmazás.

De persze értjük mi: ötven nap, az ötven nap, a választások meg választások, azaz semmit nem szabad a véletlenre bízni. Azt az emberek jobban értik, ha a vetélytársat csődgondnoknak nevezik, Gyurcsányt virtigli kommunistának, az összes létező pártot mindenre alkalmatlan hazafiatlan, nemzetellenes társaságnak. Mi több, mi azon sem akadunk fenn, hogy Orbán Viktornak egyetlen szava sem volt a korrupcióról, és zavartalanul folytatta migránsozó retorikáját, meg sem említve saját kormánya szerepét az általuk befogadottakról. Mondjuk azt: nem is vártuk tőle.

Folytassuk a sort, mi az, amit még ugyanígy elfogadhatónak tartunk, a jelen helyzetben és az orbáni évértékelő hagyományokat tekintve. Rendben van, ha úgy látja, és úgy akarja láttatni a szónok, hogy az elmúlt nyolc év kiemelkedő, még az általa vártnál és jobb eredményeket hozó időszaka volt az országnak. Gondolhatja úgy, hogy itt az új, hétszázezer munkavállaló nagyszerűen érzi magát, mint ahogy a nekik munkát adó vállalkozók is. Gondolhatja úgy, hogy a fiatalok családépítése is jó mederbe került, hála a Fidesz – na jó, a KDNP is – kormányzásának.

De, ha ennyi minden rendben volt ezzel a beszéddel, akkor mi volt benne, ami nem? Hát úgy az egész együtt. Mert ennek a mostani beszédnek igazában nem volt tartalma. Nem volt súlya. Fogalmazhatunk így is: rossz kampány-nyitó volt.

Színvonaltalan, a hazai és nemzetközi politika szereplőit alábecsülő, néhányat érthetetlenül felülértékelő (például Berlusconit). Igazán nem tudom hova tenni Orbán ama kijelentését, amit a Jobbikkal kapcsolatban hallottam: az egykor szebb napokat megélt pártól szólt. Vajon mire gondolt? Azokra az időkre, amikor még EU-s zászlót égettek, vagy nyíltan zsidóztak, cigányoztak? Merthogy ennek a pártnak ez volt az előélete. Ezek lennének a szebb napok? Hogy az elnök egy iszlámra vonatkozó mostani kijelentésével operált, miközben ezt megtehette volna éppen saját korábbi iszlámot dicsérő mondatának idézésével is.

De nem ezt tette. Nyilván azért nem, mert nem illett volna bele a szónoklatba.

Amelynek igazi veleje – bár nem illik ide ez a szó – mégiscsak az utóbbi két év kormányzati politikájának lényegét tükrözte: a migránsozást.

Ezzel kapcsolatban pedig már korántsem lehetünk oly megengedőek, mint a beszéd egyéb részeivel voltunk. A sorosozás újabb, hazug és igaztalan fokára lépett a miniszterelnök, kiterjesztve a támadás irányát Brüsszel, Párizs, és Berlin után az ENSZ-re is. Olyan fordulattal élt – biztosak lehetünk, hogy a következő napokban párttársaitól is hallani fogjuk -,

mely szerint egy nemzetközi vezető elkottyintotta magát, és arról beszélt, hogy kitenyésztik a homo sorosenzicust, mégpedig épp a bevándorlókból, mert azt látja, hogy a magyarok reménytelenül átformálhatatlanok.

Ezért kell minden szinten megharcolnunk velük, mert ezek ilyen nézeteket vallanak és ezt a gyakorlatot követik. Európát bevándorló földrésszé akarják tenni; itt válik ketté a nyugat-európai és a közép-európai akarat. Mert mi itt, a kereszténység utolsó bástyájaként védelmezzük az európai kultúrát és a nemzeti identitást. Orbán szerint győzelemre állunk.

Itt többes szám első személyt használt. De biztos, hogy csak magukat értette bele, mert meghirdette a tovább harcot – és kitiltást – azok ellen, akiket ők bevándorlás pártiaknak minősítenek, a majdani új törvény szerint.

Ha nyernek, lesz ilyen törvény. Azok pedig, akiket érinteni fog, boldogok lesznek, ha kitiltják őket ebből az országból.

Soros, Tiborcz, meg a többiek

Hivatalosan szombaton megkezdődik a 2018. évi választások kampánya, ha hinni lehet a jelzéseknek, többszáz párt és képviselőjelölt startol el, hogy pártját, vagy saját magát bejuttassa a parlamentbe. Az persze, hogy a hivatalos jelzőt használjuk, semmit nem jelent, tekintettel arra, hogy eddig is bőszen kampányolt mindenki, aki csak tehette, már ha anyagi erőforrásaiból futotta rá. Meg egyébként is: akadnak itt bőven olyanok, akik a törvényeket szabadon értelmezik és nem is kell attól tartaniuk, hogy bármely szervezet felelősségre vonná őket, netán szankcionálná is. Különösen erős tulajdonságokat mutat fel e téren a vezető kormánypárt – a másik alig létezik -, szabadon használva a kormányzati lehetőségeket és a költségvetésben található pénzeket, vagy az országgyűlés fórumait, nem utolsó sorban pedig médiáit.

Ez utóbbinál érdemes egy kicsit elidőznünk, már csak annak érdekében is, hogy olvasóink is lássák azt, mi történik ebben az országban. Az ugye már senki számára nem szolgál új információval, hogy mára a magyarországi média nagyjából kilencven százalékát uralja a Fidesz, beleértve azon tartalmakat is, – lám, a törvények…- ahol kiegyensúlyozott információ-szolgáltatásra lennének kötelezve.

Vagyis a köztévé és rádió, illetve az MTI is maximális kiszolgálója Orbán Viktornak, híven csatlakoznak a kormány és a Fidesz különböző információs attakjaihoz, mintegy ráerősítve, vagy olykor előkészítve a Mészáros-Vajna-Habony háromszög témaválasztását.

De hogy ennél egy kicsit konkrétabb legyek: hetek óta slágertéma Juhász Péter házasságának, pontosabban válásának, gyermekelhelyezésének ügye. Ugye ennek látszólag semmi köze a kampányhoz, ha nem tudnánk, hogy Juhász képviselő-jelöltként indul az egyik belvárosi választókerületben. Tegyük fel magunknak azt a kérdést: egy ilyen ügyhöz, vajon mi köze van a komplett  jobboldali médiának? Miért vállalják a tökéletesen etikátlan fellépést, hozzák nyilvánosságra a perlekedő felek egyikének állításait, egy amúgy semmiképp nem a nyilvánosságra tartozó ügyben.

Miért teheti meg a kormánypárti média, hogy félredobva minden erkölcsi megfontolást, és főként a volt házaspár gyerekeinek esetleges érzékenységét,

kitárják a hálószoba ajtaját, és onnan olyan jeleneteket vetítenek elénk, amelyek igazán nem tartoznak ránk, és nem biztos, hogy úgy történtek, hiszen csak az egyik, alaposan elfogult fél állításait közvetítik? Mi ez, ha nem a kampány része?

És vajon nem a kampány része, ha az egyik miniszter óvodásokat látogat meg, avagy ígér újra uszodát egy város lakóinak?

De ne legyünk elfogultak és egyoldalúak: voltaképpen senkit nem érdekel, hogy a választási kampány hivatalos időszaka mikor indul, ha egyszer a mai Magyarországon a törvények rugalmasan értendők és használandók, ennek összes kockázatával persze.

A kockázat nyilván az ellenzékre értendő; még akkor is belefuthat a hatalom lesújtó öklébe, ha nem követ el semmit – lásd: Állami Számvevőszék -, hát még akkor, ha el is követ valamit.

Márpedig elkövet; a jelöltjeik szórólapjai például már ott landoltak a postaládákban, pedig – mint jeleztük – a hivatalos rajtpisztoly még nem dördült el.

Mégis: vegyük komolyan a paragrafusokat, nézzünk előre:

mi várható az előttünk álló ötven napban?

Azt már tudjuk, és látjuk, hogy a kormánypártok számára tulajdonképpen egy téma létezik, mégpedig a migrációs válság. Igaz ugyan, hogy ennek hullámai éppen elcsendesültek, ráadásul hazánkban már hosszú ideje nem is tapasztalhatók, mégis: a Fidesz számára nem létezik más ügy, csak ez. Olyan helyzetbe akarja tolni az ellenzéket, hogy ő maga is ezt a témát válassza, kénytelen legyen védekezni; számára az is kedvezőbb helyzetet teremt, mintha a kormányzás részleteiről – oktatásról, egészségügyről, például – beszélnének. Az a médiafölény itt válik hatalmas erővé: a magyar lakosság nagy része csak arról értesülhet, hogy miközben Orbán Viktor és Fidesz megvédi őket a beáramló afrikai, közel-keleti millióktól – akiket ugye Soros György küld ide -, aközben az ellenzék pont az ellenkezőjét teszi; általa kiszolgáltatottá és idegen kultúrájúvá válik az ország.

A Fidesz-féle kommunikáció menthetetlenül kétfelé osztja a társadalmat – de elsősorban a politikai ellenfeleket -: itt vannak ők, a nemzet védelmezői, és ott vannak ők, a bevándorlás-pártiak.

Igen, erről fog szólni a kampány, ma még nem látjuk milyen innovációval ellátva, de ne legyen kétségünk: lesznek új ötletek. Mindent áthat majd az idegen-gyűlölet, csúcsra lesz járatva az ellenzék lejártatása, besározása, minek következtében ez a gyűlölet átcsap majd azon magyar emberekre is, akik nem sorakoznak fel a Fidesz mögé.

Sokszor leírtuk már, így választási hajrában, hogy minden idők egyik legmocskosabb kampánya jön. Most biztosak lehetünk benne, hogy az jön.

Miután a kormányoldal korlátlan forrásokkal rendelkezik – akár a dolgok anyagi, média, vagy intézményrendszer-beli oldalát nézzük  -, ezeket mind hadrendbe fogja állítani.  Ahova pénz kell, oda pénzt transzferál, ha a médiát kell mozgósítani, azt fogja tenni, úgy, hogy a kiválasztott téma végigfusson a köztévén, rádión, napilapon, kereskedelmi tévén és rádión, vidéki sajtón, közterületi reklámhordozókon; hogy még véletlenül se legyen egyetlen választó sem, aki nem találkozzon vele, végül pedig ha szükséges, az állam által kontrollált – amúgy függetlennek kikiáltott – intézményeket veti be a küzdelembe.

Mi állhat ezekkel szemben?

Az ellenzék lehetőségei, már ami a forrásokat, eszközrendszert illeti, meglehetősen szegényes. Programalapon semmiképp nem kampányolhat, kénytelen lesz azokra a témákra koncentrálni, amelyek valóban kriminálisnak tűnnek, és talán elérik az emberek ingerküszöbét. Ezért aztán biztosan uralni fogja az ellenzék számára rendelkezésre álló szűk terepet a nehezen védhető Tiborcz-ügy, valamint a kormány hazug bevándorlás-politikája.

Ma ez a két terep látszik olyannak, amelyben tettenérhető és nyilvánvaló a kormányoldal erkölcsi deficitje – hogy finoman fogalmazzak -, és ahol védekezésre kényszeríthető.

Ha és amennyiben az ellenzék valóban ezt az utat követi – és erre használja fel nem túl nagy mennyiségű felületeit -, akkor összességében is elmondható: nehéz erőpróba előtt áll a magyar lakosság. Olyan mértékben zúdul majd rá a gyűlölködő, lejárató kampány, hogy legszívesebben elmenekülne az országból; ne halljon, ne lásson semmit.

De elmenekülni nem lehet; választani kell.

Ami nem könnyű egy morálisan teljesen lezüllött országban, ahol nem pusztán a kampány időszakában, hanem folyamatosan kell szembesülni a rágalmazásokkal, hazugságokkal, korrupcióval. És ahol hiába kiáltana mindenki stopot, csak így önmagában, név nélkül. Hiába, mert úgy is más jön vele szemben.

Népszavazás a bulinegyedről: a tiltás csak rontana a helyzeten

Népszavazást tartanak vasárnap a VII. kerületben, arról, hogy a bulinegyedben be kelljen-e zárni éjfélkor minden bárnak, szórakozóhelynek. A szavazás pont azt akadályozza meg, hogy értelmes párbeszéd legyen az ügyben, a létező problémákat nem oldja meg, de veszélybe sodorja Budapest legizgalmasabb kerületét.

A népszavazást a kerületi önkormányzat írta ki. Az igen válaszokért erőteljes kampány is indult, szórólapokkal, plakátokkal árasztotta el a kerületet egy Facebookon szerveződő, több médiumban komoly hátszelet is kapó, néhány száz fős csoport. Ők magukat gyakran „lakókként” emlegetik, holott ez a kerület 56 ezres lakosságát tekintve durva általánosítás. Ugyanis

egyáltalán nem igaz, hogy minden itt lakó meg akarja szüntetni a bulinegyedet.

Itt kell megjegyezni: én is a Belső-Erzsébetvárosban, a bulinegyed közepén lakom, vagyis én is naponta találkozom a problémákkal: hogy reggelente szeméttel vannak tele az utcák, sok kapualjat összevizeltek vagy -hánytak, és elismerem azt is, hogy van, akit zavar az éjszakai zaj.

Ezekre azonban a szórakozóhelyek éjféli kötelező zárása nem csak, hogy nem nyújtana megoldást, hanem egyenesen

rendkívül káros hatása lenne a kerületre.

Ennek megértéséhez először is azzal kell tisztában lennünk, hogy a Belső-Erzsébetváros, a régi zsidónegyed jelenleg az ország egyik első számú turisztikai célpontja, a Kazinczy utcában működő Szimpla Kert a különböző turisztikai magazinoknál, szaklapoknál rendszeresen bekerül a világ legjobb bárjai közé. A környék jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy Budapest újra „cool” helynek számít: a Magyar Turisztikai Ügynökség adatai szerint a külföldi turisták a vendégéjszakák közel kétharmadát Budapesten töltik el.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

És egyáltalán nem igaz az az állítás, hogy „csak brit bulituristák jönnek ide”, akiknek egyetlen céljuk van: hogy olcsón leigyák magukat. Persze, jönnek ők is szép számmal, mint ahogy rengeteg magyar is bulizik hétvégente a környéken, ugyanazzal a céllal. De legalább annyian vannak azok, akik az esti szórakozás mellett megnézik a műemlékeket, elmennek a múzeumokba, vásárolnak, költenek az éttermekben – vagyis

rengeteg pénzt hagynak itt.

2016-ban például egymilliárd dollárnyi összeget, vagyis körülbelül 300 milliárd forintot költöttek itt a turisták. Ezzel pedig nem csak a vállalkozások járnak jól, hanem mindenki: a nyáron kiderült, hogy a környék 6,6 milliárd forintnyi adóbevételt hoz a költségvetésnek. Fontos, hogy nem a kerületnek, hanem az állami büdzsének – hogy ez miért gond, arra még később visszatérünk. De az idegenforgalmi adóból így is több száz milliós az önkormányzat bevétele, 2015-ben az V. kerület után Erzsébetváros országosan is a második helyen állt az ebből az adónemből származó bevétel szempontjából.

Emellett a szórakozóhelyeket működtető vállalkozások több ezer embernek adnak munkát, akiknek egy része a környéken is lakik, ez is hozzájárul ahhoz, hogy a kerületben a budapesti átlagnál jóval alacsonyabb a munkanélküliség.

Ingatlanpiaci elemzések szerint a budapesti átlagot jóval meghaladva

a lakásárak a duplájára nőttek a kerületben,

amivel pont az itt lakók jártak jól. A néhány évvel ezelőtt lepusztult, kutyaszarral teli utcák megújultak, újjáépült a Gozsdu udvar, a romos házakat felújították, éttermek, designer boltok nyíltak bennük.

Az itt működő szórakozóhelyeknek köszönhetően működnek olyan kezdeményezések, mint a Szimpla Piac, vagy a Heti Betevő, pedig utóbbit még az önkormányzat is megpróbálta ellehetetleníteni. Egyre népszerűbbek a városrész történelmét bemutató séták is, amelyek szintén a bulinegyed kialakulása után futottak igazán fel.

Ami a népszavazással kapcsolatban a legnagyobb probléma:

senki nem mérte fel, milyen következményekkel járna a kötelező éjféli zárás.

Annyi biztos, hogy, ahogy azt több más város példája is mutatja, ebben az esetben a több ezer, esetenként több tízezer bulizó egyszerre tódulna ki az utcára – el lehet képzelni, hogy ez mekkora zajjal, felfordulással járna.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A kötelező zárás komoly hatással lenne a szórakozóhelyekre is: sok helyen a bevétel nagy része éjfél után termelődik, vagyis előbb-utóbb be kellene zárniuk, ezzel pedig

sokan elveszítenék a munkájukat is.

A tiltás pártján lévők azzal érvelnek, hogy nem baj, mert majd nyílnak helyettük kis üzletek. Ez viszont egyszerűen nem igaz. Az elmúlt években ugyanis nem nagyon nyíltak ilyen boltok a negyedben, hiába van sok üresen álló üzlethelyiség. Ahogy Ongjerth Richárd, a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont vezető tanácsadója egy, a bulinegyedben bevált megoldásokat bemutató blognak fogalmazott: „Ahhoz, hogy egy vásárló utca versenyezni tudjon a plázákkal,

ugyanazokat a feltételeket kell nyújtani, mint amit a bevásárló központok biztosítanak:

kellemes környezet, biztonság, egységes marketing, jó megközelíthetőség, stb.”

Márpedig ezen a környéken leginkább az utóbbi hiányzik: eddig se nagyon lehetett hol parkolni, ráadásul az elmúlt hónapokban sorra zártak be a foghíjtelkeken lévő parkolóudvarok. Ráadásul azzal is lehet számolni, hogy a már meglévő designerboltok közül is bezár majd több, ha elmaradoznak a turisták a környékről, nem lesz ugyanis elég vásárlójuk.

Emellett

az ingatlanárak jelentős csökkenése is várható.

Egyrészt valószínűleg sok olyan lakás kerülne piacra, amelyet most Airbnb-ként hasznosítanak, másrészt a környék vonzerejének csökkenésével a kereslet is csökkenni fog.

Arról nem is beszélve, hogy rengeteg egyéb dolgot fel lehetne sorolni, amelyek sok embert zavarnak, mégsem indult a szórakozóhelyek ellenihez hasonló hadjárat ellenük: sokan nem takarítanak fel a kutyájuk után, hangosak a templomok harangjai, az iskolába menő gyerekek, vagy az, ahogy hajnalban ürítik a kukákat…

Annak ugyanis ára van, ha valaki a belváros közepén akar lakni. Itt soha nem lesz akkora csend, mint a zöldövezetben, viszont közel van minden, jó a tömegközlekedés, és nem kell este negyedórát autózni, ha valaki rájön, hogy kell valami a boltból.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Mindezek mellett az is tény, hogy a bulinegyed a jelenlegi formájában sok kellemetlenséggel jár az itt lakóknak, és ezzel valóban foglalkozni kell. Első lépésként mondjuk érdemes lenne külföldi példákat megnézni, hiszen bulinegyed természetesen nem csak Budapesten működik.

Az önkormányzat hosszas semmittevés ugyan az utóbbi időben végre próbálkozott, például több közterületfelügyelő és rendőr járőrözik az utcákon, vagy emelték a takarításra fordított összeget, de ez kevés, az utcákat például nem mossák minden reggel. Lehetne például több nyilvános WC-t nyitni, nagyobb utcai szemeteseket kitenni, vagy támogatni, hogy hangszigetelőre cseréljék az ablakokat, de

ehhez mind pénz kellene.

Például annak az összegnek az egy része, amely a bulinegyedből folyik be a költségvetésbe. Elvileg a kerület vezetése jó kapcsolatokat ápol a kormánnyal, talán sikeresen tudnának ezért lobbizni.

Sokat segítene az is, ha sikerülne betartatni az érvényes törvényeket: sokakat zavar, hogy drogot árulnak az utcán, vagy prostituáltak szólítják le a potenciális ügyfeleket – a járőröző rendőrök ez ellen is tudnának tenni, mint ahogy lehetne büntetni az utcán vizelőket is. Kriminalisztikai tanulmányokból lehet ugyanis tudni: igazi visszatartó erő, ha megnő a lebukás, a büntetés esélye.

Emellett az érkező bulituristákat lehetne tájékoztatni arról, akár már a repülőkön vagy a reptéren, hogy mit lehet és mit nem lehet megtenni. És ami a legfontosabb:

együtt kellene működni a szórakozóhelyekkel.

A többségnek ugyanis éppúgy a békés együttélés az érdeke, mint a lakóknak. A biztonsági emberek például segíthetnek abban, hogy a vendégeik ne zajongjanak az utcán – erre egyébként több szórakozóhely esetében már évek óta van példa.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a környék nem mostanában vált szórakozónegyeddé. Évtizedekkel ezelőtt híresek voltak már a környékbeli kávézók, a Király utca szórakozóhelyei, amelyekről már Krúdy is sokat írt, vagy például a Fészek klub.

Novemberben az alapvető jogok biztosa egy korábbi alkotmánybírósági döntésre hivatkozva azt írta állásfoglalásában, hogy a vállalkozáshoz való jogot ki kell békíteni más jogokkal, például a pihenéshez való joggal. Itt a kibékíteni szón van a lényeg, a tiltást ugyanis nehezen lehetne ennek nevezni.

A népszavazás ugyan demokratikus döntés, csakhogy

indulatból, a következmények felmérése nélkül nehéz jól dönteni,

és ahogy a brexit népszavazás is mutatta, könnyen születhet olyan döntés, amelyet később sokan megbánnak. Mellesleg a népszavazás eredménye nem is kötelezi majd semmire az önkormányzatot.

Borítókép: MTI/Balogh Zoltán

A 888 megjavítja a magyar-amerikai kapcsolatokat

A magyar-amerikai kapcsolatok javításában reménykedik a 888.hu. Nemcsak a portál szerkesztői bíznak ebben, de azt is szeretnék, hogy a magyar emberek elhiggyék, hogy sokévi fagyos viszony után végre elindul valami.

A 888.hu mindezt egy meglehetősen kacifántos képlettel vezeti le.

Amint arról a Független Hírügynökség is írt, tegnap hivatalossá vált, hogy az amerikai kormány David Cornsteint jelöli az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének.

A 888. hu az értesüléshez hozzáteszi, hogy ezzel „újabb pofont kapott kedden a hazai ellenzék, ugyanis véget érni látszik a goodfriendi örökség.”

Ez utóbbi megállapítást arra alapozzák, hogy – amint azt cikkük címében is írják – Finkelstein jó barátja lesz az új amerikai nagykövet. Megfogalmazásuk szerint ugyanis David Cornsteint, amikor “tizenhat évvel ezelőtt New York-i számvevői pozícióra hajtott, Donald Trump és Arthur Finkelstein is támogatta.”

Ebből következtet arra a magyar kormánytól nem túl távoli 888, hogy David Cornstein Finkelsteinnek és Trumpnak is jó barátja. Ami persze nem zárható ki, elképzelhető, hogy rendszeresen összejárnak, pontosabban a nemrégiben elhunyt Finkelstein – akit a gyűlölet karmestereként tart nyilván a szakma – esetében ez már csak múlt idő.

Elképzelhető ez is, de erre nincs semmi bizonyíték. (Ha csak azt nem fogadjuk el bizonyítéknak, hogy a 888 ezt írja.) Amit tudunk: David Cronstein tizenhat évvel ezelőtti – amúgy sikertelen – kampányára mind Finkelstein, mind pedig Donald Trump ezer-ezer dollárt adott.

Döntse el mindenki magában, hogy mekkora pénz ez az Egyesült Államokban. (Segítségképpen: Magyarországon Mészáros Lőrinc le sem hajolna ekkora összegért.)

Mindezt a 888.hu is érezheti. Mármint azt, hogy ez így kevés lesz, és kell még valami kapaszkodó. Ezért aztán a cikkben egy Trumpról készült fotót is közölnek, ahol az amerikai elnök ökölbe szorított kézzel mosolyog. A kép aláírása: Orbán egy erős és bátor miniszterelnök.

Nem a képhez tartozik ugyan a mondat, merthogy nem Trump mondja ezt, hanem a 888.hu. De az olvasónak így is jó lesz – legalábbis a 888 olvasóinak.

Ettől még persze javulhatnak az amerikai-magyar kapcsolatok. Már csak azért is, mert ennek természetesen minden normális ember örülne. De nem David Cornstein fogja ezeket a kapcsolatokat megjavítani, és különösen nem az elhunyt Finkelstein állítólagos barátsága révén. A magyar politikának kellene – legalább nyomokban – olyan jeleket felmutatnia, amelyek az amerikai diplomácia és politika számára szalonképessé teszik.

Jánosom Kastélyom

Nagyon úgy néz ki, hogy az a vadászkastély, ott a Hódmezővásárhely melletti tanyavilágban, Lázár Jánosé. Igaz, nem az ő nevén van, tehát jogilag nem az övé, hanem Kulik Jenő ügyvédé. Utóbbi úr gyakornoktársa volt Lázárnak a vásárhelyi városházán, de a környező földek Lázáréké. Egy részük a miniszter nevén van, más területek a gyerekei, vagy az édesanyja nevén.

Ha valami olyan, mint egy kacsa és hápog, akkor az az állat nagyon nagy valószínűséggel kacsa. De arra mérget vehetünk, hogy semmiképpen sem zsiráf, vagy elefánt.

Ha a valóságban is Kulik Jenőé a vadászkastély, akkor az ügyvéd úr, aki foglalkozásából kifolyólag nézve nem lehet buta ember, nagyon rossz boltot csinált. Meg lehetne kérdezni persze, hogy Kulik úr, aki nem szeret vadászni, miért épített magának vadászkastélyt, és Lázár miniszter, aki viszont szokott vadászni, miért földeket vásárol, miért nem vadászkastélyt.

Sok mindent meg lehet kérdezni, de nincs semmi értelme, mert mindenre ugyanaz a válasz: a kérdező a Soros-tervet hajtja végre.

Úgyhogy, most az van, hogy az ügyvéd úr megvett egy drága telket, épített rá egy nagyon drága kastélyt, és mindezt csak messziről nézheti, mert nem tudja, hogyan megközelíteni. Hacsak Lázárék meg nem szánják, és nem adnak neki engedélyt az átjárásra. Amúgy meg biztosan adnak, mert Lázárlék nem szőrősszívűek, de hát az mégsem ugyanaz, amikor az embernek kérni kell, hogy bemehessen a saját kastélyába.

Próbáljuk meg elképzelni: Kulik Jenő eltöltene egy kis időt a kastélyában, ennek érdekében megkeresi Lázár Jánost, engedje már át a földjén, mert be szeretne menni a birtokára. Mondjuk nem éri el Lázárt, mert ő épp egy nagyon fontos tárgyaláson van. Például Tiborcz Istvánnal egyeztet a közvilágításról. Ha nem éri el a minisztert, akkor még mindig nincs veszve semmi, mehet Lázár anyukájához, vagy valamelyik gyerekéhez engedélyért.

De mi van, ha mindegyik gyerek éppen iskolában van? Akkor sincs baj, a tanárok is emberek, megértik, hogy vannak helyzetek, amikor engedni kell. Ha, teszem azt, Lázár Boldizsár azt mondja, hogy tessék elengedni engem a földrajz óráról, mert apa telekszomszédját be kell engedni a birtokára, biztosan elengedik. Majd a következő órára bepótolja.

Nem akarunk tippeket adni, de megoldás lehetne, ha Kulik Jenő megvásárolná a környező földeket a Lázár családtól, vagy a Lázár család megvenné Kulik Jenő vendégháznak nevezett kastélyát. Egyszerűbb lenne a helyzet és érthető.

Két férfi, egy titok

„Ez maradjon a kettőnk titka.” Ezt válaszolta Lázár János a Hír TV kérdésére, és még azt is elmondta, hogy nemcsak 2017. őszén beszélgettek Tiborcz Istvánnal, Orbán Viktor vejével, hanem más alkalmakkor is.

Maradhatna a kettőjük titka, hogy miről szoktak beszélgetni, ha Lázár János nem a Miniszterelnökséget vezető miniszter lenne, és Tiborcz István nem Orbán Viktor miniszterelnök veje. Utóbbi honfitársunk évekig az Elios egyik tulajdonosaként funkcionált, mely cég a magyarországi közvilágítás elsőszámú haszonélvezője volt. Döntően a sokat szidott, gyarmatosítónak nevezett Európai Unió pénzéből. Arról a közvilágítási programról van szó, amellyel kapcsolatban az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) nemcsak számos szabálytalanságot, de szervezett csalást is megállapított.

A magyar szervek nem állapítottak meg semmit. Pedig, lett volna mit: az OLAF gyanúja szerint az Elios, Tiborcz István egykori cége, már a pályáztatásnál jogtalan előnyöket élvezett, emberük a pályázatok kiírásában is részvett, ebből kifolyólag sok pályázatot annyira „testre szabtak”, hogy a feltételeknek egyedül az Elios nevű volt képes megfelelni.

Ezt nevezik szervezett csalásnak. Emellett még volt némi túlszámlázás, arról nem is szólva, hogy az érintett települések közvilágítása nemhogy javult volna Tiborczék munkája eredményeként, hanem kifejezetten rosszabb lett annál, mint amilyen előtte volt.

Ha másért nem, ezért tartozna a két férfi beszélgetése az ország polgáraira. Azokra a kormány által magyar embereknek nevezett személyekre, akik többnyire bérből és fizetésből élnek. Pontosabban: a bérükből, a fizetésükből próbálnak megélni.

Sokasodnak a titkok Lázár és Tiborcz urak körül. Lázár Jánosról évek óta tudjuk, hogy szeret fácánra vadászni, és erre a hobbijára nem sajnálja a milliókat. És ha külföldön jár, hivatalos úton, akkor előfordul, hogy nagyon elegáns szállodában lakik. Olyan hotelekben, amelyekben a mienkénél gazdagabb országok miniszterei is kétszer meggondolják, mielőtt szobát foglalnának. És azt is sokan tudják róla, hogy évekkel ezelőtt, az akkor tízéves kisfiának egy hozzávetőlegesen 70 millió forintba kerülő budai lakást vásárolt. Amikor erről kérdezték, azt válaszolta, hogy akinek semmije sincs, az annyit is ér. Ennek a mondatnak a szó szerinti magyar fordítása ezt jelenti: mindenki kapja be!

Tiborcz István körül azóta kezd forrni a levegő, hogy kiderült: ügyeskedései mintegy 12 milliárdba kerülnek az országnak. Ennyi büntetés kiszabását javasolta ugyanis az OLAF az Elios üzletei körül tapasztalt visszaélések miatt.

A két férfinak nincs oka az aggodalomra: közös titkuk még sokáig nem fog kiderülni, mert ez egy olyan ország, ahol Tiborcz apósa a miniszterelnök, Polt Péter a legfőbb ügyész, és Pintér Sándor a belügyminiszter.

Ameddig ez így lesz, jobb híján kénytelenek vagyunk arra gondolni, hogy hőseink teljesen köznapi témákról beszélgettek. Nőkről, fociról, időjárásról.

Örülök, hogy láttalak, Jánosom. Én is nagyon örülök, Pistám.

Csók a család.

Miért nem lesz Karácsony-Orbán vita?

Karácsony Gergely az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje vitára hívta ki Orbán Viktort. Azt mondta, hogyha Orbán Viktor nem áll ki vele vitázni, akkor az azt jelenti, hogy a miniszterelnök fél a valódi vitától és tovább akar hazudozni.

Karácsony Gergely ugyanúgy tudja, mint mindenki más ebben az országban, hogy Orbán Viktor nem fog vele – és mással sem – vitatkozni. A jelenlegi miniszterelnök utoljára 2006-ban vitázott, akkor Gyurcsány Ferenccel szemben látványosan alulmaradt.

Orbán azóta nem vitatkozik senkivel, interjút is csak baráti – értsd: kormányhoz közeli – mikrofonállványoknak ad. De még az ellenzéki politikusokkal is kerüli a kontaktust, ha a parlamentben mégis rákényszerül arra, hogy kérdésekre válaszoljon, viccelődéssel (boldog karácsonyt kívánok) vagy humorosnak szánt otrombasággal (szemöldökcsipesz) üti el a dolgot.

Könnyű lenne mindezt azzal elintézni, hogy Orbán Viktor fél a vitától. Nyilván ez is benne van a pakliban, hiszen a legutolsó vitáiból nem jött ki jól.

De inkább másról van szó.

Jelesül arról, hogy Orbán már nem is érti, miért kellene neki bárkivel is vitatkoznia. Ő Magyarország miniszterelnöke, és ha valakinek ez nem tetszik, az ő baja. Neki, mármint Orbánnak, amúgy nincs ellenére, ha a többiek vitatkoznak egymással, még tán örömét is leli abban, ha kihívói hajba kapnak. De őt kéretik ebből kihagyni.

Valljuk be, hogy Orbánnak a maga szempontjából igaza van. Egy vita – még ha netán jól is jönne ki belőle – nem hozna hasznot a konyhájára. Ezzel csak azt bizonyítaná, hogy vele lehet versenyezni, miközben ennek épp az ellenkezőjét szeretné sugallni a magyaroknak: hogy ő nem egyszerűen első az egyenlők között, hanem ő a Number One. És ameddig ő a miniszterelnök, és a Fidesz kormányoz, addig ez nem változik.

Karácsony Gergely azt javasolja, hogy hozzanak törvényt, amelyben előírják, hogy választások előtt a mindenkori miniszterelnök köteles legyen vitázni a legesélyesebb kihívójával.

Jó lenne, ha lenne ilyen törvény, de nem lesz. Persze, a legjobb az volna, ha a miniszterelnök-jelölti vitát nem törvénnyel szabályoznák, hanem minden valódi demokrata számára követendő hagyomány lenne: a politikusi tisztesség és rátermettség egyik fokmérője.

Pisti a vérzivatarban: a súlytalan Tarlós

Pár hete még arról tudósítottunk, hogy Göncz Árpádról nevezik el a 3-as metró Árpád hídi megállóját, ma pedig azt voltunk kénytelenek leírni, hogy Tarlós István kitáncol az eldöntöttnek gondolt terv mögül. S bár igyekszik elkenni a várható kimenetel tényét, a metrófelújítás honlapjáról máris törölték a névváltoztatásról (így a többi állomáséiról is) tudósító közleményt – a galériából a gondatlan kezek sajnálatosan elfelejtették kigyomlálni a Göncz-állomás látványtervét.

Mindez azután történt, hogy az ötös számú tagkönyv birtokosa az Echo tv Sajtóklub című műsorában közölte: ha ez bekövetkezik, akkor le kell verni a névtáblát.

Kollégám aligha tévedett, amikor akként értékelte ezt, hogy „a főpolgármester egyszer már elkötelezte magát a Göncz név irányába, így nehéz nem összefüggést találni a Bayer-féle hozzáállás és a mostani visszalépés között”. Továbbá, hogy „ha tagadják, ha nem, teljesen nyilvánvaló, hogy ismét a szélsőjobb nyomásának engednek”.

Isten mentsen attól, hogy felülértékeljem az „ötös számút”, de az eset arra világít rá talán minden eddiginél élesebben, hogy Tarlós mennyire súlytalan figura. Arról eddig se nagyon lehetett senkinek kétsége, hogy „földim” bárdolatlansága (például „lerúgom a szemüveged, és még rá is ugrok”, ahogyan arról még óbudai elöljáróként hírhedetté vált) vagy szánalmas sértődöttsége (sajtótájékoztatók helyetti világfájdalmas tirádái) mintha karakteresebb tulajdonsága lenne városvezetői képességeinél.

De az még engem is meglep, hogy – ha valóban ez lesz a Göncz-állomás sorsa – ennyire nincs befolyása arra, mi történik a fővárosban. Most nem Budapest módszeres kifosztásáról, az iskolák, kórházak elvételéről van szó, még csak nem is a baráti cég által „ajánlott” használhatatlan buszok kényszerű megvételéről – a tenderen jogszerűen nyertes gyártó termékei helyett -, amelyekkel nem tudott (nem akart?) szembeszegülni.

Most igazán pimf ügyről van szó. Olyan pillanatban, amikor a Fideszben kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy elneveznek-e közlekedési csomópontot a nagyszerű államférfiről. Akit amúgy okuk van rühelleni, mert minden tulajdonságában holtában is élő tagadása a fennállónak, a humortalan, ostoba, agresszív, cinikus úrhatnámságnak.

De éppen akkor, amikor az egész Orbán-família ragad bele derékig a korrupció mocsarába, nos, egy ilyen kritikus időben nem érez magában erőt Tarlós ahhoz, hogy nemet mondjon? Ha így lesz, azzal beismeri, hogy még egy kivénhedt intellektuális verőember is fajsúlyosabb ebben a személyi függőségekkel terhes hálózatban.

MSZP: átjut-e a túlsó partra?

Egyelőre lehetetlen megjósolni, hogy mi fog történni a szocialisták péntek délutáni választmányi ülésén. Ennek a testületnek a feladata, hogy végső javaslatot tegyen a másnapi kongresszusnak arra, hogy kik szerepeljenek a párt választási listáján, hányadik helyen, arról pedig döntenie kell a testületnek, hogy kikkel folytat szövetségi politikát.

Az elmúlt napok meglehetősen viharosra sikerültek, főként a gyöngyösi intermezzo keltett zavart, és mutatott rá arra, hogy a viszonylagosan csendesen telt időszak nem azt jelentette, hogy eljött a béke az MSZP soraiba. Sőt, mint hírlik: most jöhet el az igazi kataklizma ideje, amikor is többeknek azzal kell szembesülniük: nem ők lesznek a kiválasztottak, avagy olyan helyet javasolnak számukra, amely biztosan nem lesz befutó. Nagy itt a tét: nem juthat mindenkinek parlamenti ülés azok közül, akik korábban tagjai voltak az országgyűlésnek, és olyanoknak sem, akiknek korábban azt ígérték.

De még mielőtt az egyéni aspirációkról szólnánk, érdemes egy pillantást vetni a tervezett szövetségre. Döntés ugyan még nincs, elkötelezettség azonban igen, arra nézvést, hogy a párt a Párbeszéddel közös listán nevez be a választásokra. Ez viszont azt jelenti, hogy kettőjüknek együtt tíz százalékot kell elérniük; már 9.99 százalék esetében is elbuknak, kiesnek a parlamentből. Korábban ez soha nem jelentett gondot a szocialisták számára, az elmúlt időszak – nem csak a Botka-féle kilenc hónap a végére elbukott építkezése -, hanem a korábbi esztendők bizonytalankodásai miatt ezúttal kockázatosnak tűnik. Kiváltképp egy önbizalomhiányos párt számára. Márpedig nagyon is illik ez a jelző a szocialistákra; az a temérdek konfliktus, ami kísérte őket útjukon alaposan megtépázta a tekintélyüket. Éppen ezért akadnak bőven olyanok, akik inkább elállnának a Párbeszéddel kötött megállapodástól, ez azonban lehetetlenné teszi, hogy Karácsony Gergely szerepet vállaljon a lista élen, azaz miniszterelnök-jelöltként álljon a startvonalra.

Egyes információk szerint Karácsony fellépése nem hozott jelentős előrelépést a közvélemény-kutatási adatok szerint, de megállította a visszaesést. Tavaly a szocialisták állítólag közel négyszázezer szavazót veszítetek el, ma még nem látni, hogy közülük hányat lehet visszahozni. A bizonytalanok továbbra sem látják, hogy merre induljanak, főként annak fényében, hogy Botka lemondás után sem oldódott meg a két párt, az MSZP és a DK közötti konfliktus, sőt, bizonyos értelemben Gyurcsány Ferenc élesebbé is tette azt. Elsősorban azzal persze, hogy a választásokhoz közeledvén sem fordult vissza korábbi önmagához, azaz nem kívánt már közös listán indulni az egyéni partnerekkel. Ez utóbbi megállapodás is meglehetősen későn, csak karácsony előtt köttetett meg, de mint jeleztük: a megállapodás nem hozta el a nyugalmat. Azért sem, mert a szocialisták egyre élesebben követelték a közös listát, mint az egyetlen üdvözítő utat a Fidesz leváltása felé, a DK viszont egyre élesebben reagált ezekre az üzenetekre. Nincs kizárva, nyilván egy későbbi elemzés adhat majd erre végleges választ, hogy bár az MSZP-nek lehet igaza ebben a kérdésben, talán túl későn szállt le – ha leszállt egyáltalán – erről a vonalról, miáltal a saját építkezését hanyagolta el. Feltételezhető, hogy abban a hitben éltek: a végén maga Gyurcsány is kénytelen lesz beadni a derekát, hiszen ő is hallja a választók hangját, követelését. Azt a követelést, amely a Fidesz leváltására vonatkozik, és amelyet nem lát másként megoldhatónak, mint az ellenzék együttes fellépését.

Márpedig, most már nyugodtan kijelenthetjük: ilyen fellépés nem lesz, a piacon lévő baloldali pártok túlságosan is önmagukra koncentráltak, miközben fúj Fideszt kiáltottak. Ez az elhúzódó folyamatos lánykérés bizony nem pusztán ártott az MSZP-nek, de a máskor stabilnak hitt szavazókat is elbizonytalanította.

Éppen ezért van most a dilemma: vállalható-e a tízszázalék elérése, vagy sem? Az igen mellett voksolok egyik érve az, hogy ma már lehetetlen Karácsony Gergely nélkül indulni, ha ugyanis a Párbeszédet kitessékelné maga mellől az MSZP, az együtt járna Karácsony távozásával, és egy újabb válsággal – alig két hónappal a választások előtt. A másik érv szerint, amennyiben a szocialisták a tíz százalékot sem érnék el, olyan marginális párttá válnának, ahonnan nincs visszaút, azaz megállíthatatlanul rohannak a megszűnés felé. Ezért aligha lehet többsége a választmányi szavazáson a Párbeszéd elutasításának, de mert a szocialisták üléseiről minden kiszivárog, így a várható ellenvélemények is, ezek nyilvánosságra kerülése is romboló hatású lesz. Márpedig az borítékolható, hogy lesznek a koalíciót ellenző felszólalások.

Épp a bizonytalanság az oka, hogy a Liberálisokat, a Fodor Gábor vezette pártot, bármennyire is voltak közös fellépések, az együttműködésre utaló jelek, végül nem vették be útitársnak, sőt egyelőre – Fodor Gábor gyöngyösi eseténél láthattuk – az egyéni körzetben sem vállalják fel őket. A Liberális párt ugyan közleményben kérte az MSZP választmányát: biztosítson lehetőséget Bősz Anett ügyvivő és Sermer Ádám elnökhelyettes felszólalására a választmányi ülésen, ez a kísérlet, még ha meg is kapják a lehetőséget, aligha visz eredményre. Ez alapján viszont az MSZP következetes közös-lista politikája végeredményben totális kudarc lett: csak egy olyan pártot tudott maga mellé emelni, amelynek a támogatottsága egy százalék körül mozog, igaz viszont az egyik legnépszerűbb politikust tudhatja soraiban. Néhány órával a végső szót kimondó ülés előtt tehát kimondhatjuk: az MSZP és a Párbeszéd együtt indulnak a listás szavazatokért, vagyis mindenképpen tíz százalék fölött kell áprilisban végezniük.

Nehezebb diónak látszik az egyéni körzetekben indulók a rajtlistáját összeállítani. A DK-val kötött megállapodás jelentősen lecsökkentette a mozgásteret, miközben a Fidesszel szemben egy ellenzéki jelölt  induljon elvét nem sikerült megvalósítani. A mozgástér lecsökkenésének nagyon nagy a jelentősége: ma a szocialisták azon a határon vannak, hogy nehezen tudnak átadni más pártok képviselőinek újabb helyeket. Ennek pedig az a magyarázata, hogy a választási törvény úgy rendelkezik a költségvetési támogatások megszerzéséről, hogy határszámokat állít fel. Egy-egy határszám átlépése – visszafelé – 160 millió forint elvesztését jelenti, márpedig ezekre a pénzekre minden pártnak nagy szüksége van. Ha tehát, mondjuk, mégiscsak visszaléptetik Bangóné Borbély Ildikót Csepelen, mégpedig az Egy képviselőjének, Szabó Szabolcsnak átadva a helyet, máris bekorlátozzák magukat. Ami azt jelenti, ha az LMP mégis hajlandónak mutatkozik – a szocialisták szerint – racionálisan gondolkodni, és belemegy kompromisszumokba, akkor már újabb pénzügyi zuhanást kell az MSZP-nek elviselnie. Ráadásul, ha ez be is következne, nyilván azoknak a jelölteknek, akik keményen dolgoztak, és biztos ígérteket kaptak, valami más helyet kell felajánlani.

Nem könnyű játék ez, és csak távolról tűnik egyszerűen megoldhatónak. Mert mindenki szolgálat- és áldozatkésznek tűnik, mindaddig, amíg nem saját magáéról van szó.

Azt mondják, az ilyen listák és helyek elkészítése akkor sem megy botrányok, sértődések nélkül, ha egy párt várhatóan jól fog szerepelni. A pénteki választmánynak, és a szombati kongresszusnak azonban nem ezzel kell szembenéznie, sokkal inkább azzal: hogyan tudják a pártot átvinni a túlpartra

Tiborcz és csapata: az érinthetetlenek kasztja

Polt Péter még nem szólalt meg a Tiborcz-ügyben és a rendőrség is meglehetősen visszafogott. Amint arról a Független Hírügynökség is beszámolt, az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF), hosszan tartó vizsgálódás után visszaélésekre és szervezett csalásra utaló jeleket fedezett fel az  Elios Innovatív Zrt. 2011 és 2015 közötti tevékenységében. Ennek a cégnek 2009 és 2015 között Tiborcz István, Orbán Viktor miniszterelnök veje is tulajdonosa volt.

Az OLAF jelentése szerint, amelyet egyébként a kormány igyekezett eltitkolni az állampolgárok elől, nemcsak túlárazással vádolja Tiborczékat, de megállapításaik szerint már a pályáztatás feltételei is annyira „testre szabottak” voltak, hogy kimerítik a szervezett csalás fogalmát: rendre olyan paramétereket jelöltek meg, amelyeknek egyedül a miniszterelnök vejének a cége felelt meg.

Hogy mekkora nagyságrendekről van szó, azt mi sem jelzi jobban, minthogy az OLAF – miután Tiborczék üzleteit az Európai Unió támogatta  – mintegy 12 milliárd forintot követel vissza Magyarországtól.

Most azonban visszakérik a pénzt. Hogy ki fogja visszafizetni, afelől nincsenek kétségeink. Jobb híján a magyar adófizetők lesznek kénytelenek a zsebükbe nyúlni, hogy visszaadják az Európai Uniónak a Tiborczékra kiszabott büntetés összegét.

A 2010 előtti időkben, különösen nem sokkal a választások előtt, az ilyen ügyek gyanúsítottjait nagy és szervezett sajtóérdeklődés kíséretében, vezetőszáron és bilincsben vitték volna el. Most, hivatalosan ugyan megindult a nyomozás, ám ennek a kimenetele igencsak bizonytalan. Az Elios szerdai közleménye szerint mind a pályáztatásnál, mind az elvégzett munkáknál minden rendben volt. Amit persze jogukban áll kijelenteni, a gyanúsítottnak nem kötelező maga ellen vallani.

A tanúknak azonban muszáj igazat mondaniuk. Márpedig tanúk vannak szép számmal ebben az ügyben. Tanúnak tekinthetők ugyanis azok, akik a pályázatok kiírásában, majd elbírálásában közreműködtek, valamint azon személyek, akik elvégezték a munkát. És persze azok is tanúk, akik átvették a Tiborczék cége által elvégzett, és – sok település panaszai alapján fogalmazhatunk így – nem mindig minőségi munkát.

A legfőbb ügyész, Polt Péter hallgat, de még hivatalának szóvivője sem mond semmit. Pedig, miután a miniszterelnök családja is érintett, ez az utóbbi évtizedek legnagyobb közéleti botránya. Függetlenül attól, hogy az ország lakosságának nagy része, a köszönhetően a kormány és a hozzá közelállók tájékoztatási túlsúlyának, nem, vagy csak nagyon keveset tud arról, hogy van egy nagyon súlyos ügy, amelyben a miniszterelnök veje is érintett.

A botrány azonban előbb-utóbb kínos lesz a kormány és a Fidesz számára.

Nem is feltétlenül a nyilvánosság miatt – ez ugyanis a fenti okokból következően eléggé korlátozott. Ám ez az ügy még azoknál a Fidesz-hívőknél is kiverheti a biztosítékot, akik feltétel nélkül hisznek Orbánban, és tűzbe tennék érte a kezüket.

Nem is feltétlenül azért, merthogy a történtek erkölcsi elveikkel ütköznének. Azért sokallhatnak be, mert veszélyben érezhetik a Fidesz öröknek és megbonthatatlannak tűnő hatalmát. Attól tartanak, hogy a botrány, ha nem sikerül időben mederbe terelni, elsodorhatja de legalábbis, jelentősen meggyengítheti Orbánt és kormányát.

Ráadásul az Elios-ügy miatt a párton belüli nimbusz is odaveszni látszik. Az a vélekedés, hogy Orbán Viktor becsületes és tisztességes, csak hát milyen nagy kár, hogy tisztességtelen emberekkel van körülvéve. A mostani botrány főszereplője azonban nem valamelyik miniszter, vagy államtitkár, hanem az Orbán-család egyik tagja – és ezt a Fidesz-hívők közül sem mindenki fogja megbocsátani.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK