Leváltották Orbán és Rogán bizalmi emberét, a NAV elnökhelyettesét

0
200
MTI

A NAV egyik legfontosabb vezetőjének leváltása újabb fejezetet nyit a titkosszolgálatok és az adóhatóság politikai felhasználásának történetében. A háttérben az ukrán aranykonvoj botrány, egy rejtélyes haláleset és a korrupciós piramis csúcsáig érő felelősségi lánc körvonalazódik.

Kármán András pénzügyminiszter közösségi oldalán jelentette be, hogy a mai nappal felmentette Demeter Tamás pénzügyőr altábornagyot, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesét. A NAV szabályzata szerint Demeter feladatait a jövőben a hivatal bűnügyi igazgatóságának főigazgatója, Domokos Ferenc dandártábornok veszi át.

A leváltott vezető neve legutóbb az úgynevezett ukrán aranykonvoj ügyében került előtérbe.

A választási kampány hajrájában a TEK feltartóztatott egy Bécsből Ukrajnába tartó járművet, amely nagy mennyiségű devizát és aranyrudakat szállított. Az ukrán kísérőket letartóztatták, és – a beszámolók szerint – orosz nyelven hallgatták ki őket, feltehetően az orosz titkosszolgálat emberei. A cél egy puccskísérlet látszatának megteremtése lehetett, ám a művelet kudarcba fulladt: az ukrán kísérők minden engedéllyel rendelkeztek, fegyverük nem volt. Miután a forgatókönyv összeomlott, a hatalom pénzmosási ügyet próbált kreálni, amelyben Demeter Tamás altábornagy a NAV oldaláról nyújtott segítséget.

Demeter ezt követően megünnepelte előléptetését, amelyet Rogán Antalnak és elsősorban Orbán Viktornak köszönhetett. Az ünnepségen azonban máig tisztázatlan körülmények között meghalt egy pénzügyőr dandártábornok, aki Demeter egyik vetélytársa volt.

Orbán Viktor vészhelyzetben és választási kampányok idején személyesen irányította a titkosszolgálatokat és a NAV-ot

2014-ben a kampány hajrájában a miniszterelnök összehívta a szolgálatok és a NAV vezetőit, és utasította őket, hogy „szálljanak rá” ellenzéki politikusokra és újságírókra, ezzel javítva a kormánypártok esélyeit. A stratégia működött: a Fidesz–KDNP ismét kétharmados többséget szerzett, és folytatódhatott az Orbán-rendszer kiépítése. Mindezt Cséfalvay Tamás altábornagy mondta el, aki korábban a NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese, később pedig Lázár János titkosszolgálati tanácsadója volt. Cséfalvay hangsúlyozta: Orbán, a „Főnök” fegyverként használta a NAV-ot és a titkosszolgálatokat az ellenzéki szereplők megfélemlítésére.

- Hirdetés -

Öt fő felelőse van az Orbán-rendszer korrupciós piramisának

Hadházy Ákos volt független képviselő Pogátsa Zoltán podcastjában arról beszélt, hogy a NAV-nál minden adat rendelkezésre áll ahhoz, hogy felelősségre vonják az elmúlt 16 év legnagyobb haszonélvezőit: Orbán Viktort, Rogán Antalt, Lázár Jánost, Mészáros Lőrincet és Tiborcz Istvánt. Hadházy szerint az ügyészeknek erre az öt személyre kell koncentrálniuk, különben a vagyonvisszaszerzés sokezer apró ügyre esik szét. A tét óriási: a büntetési maximum 15 év börtön.

„Ki akar ennyi időt ülni a főnökéért?”

– tette fel a kérdést.

A rendszer kártyavárként omolhat össze, különösen, ha az Európai Ügyészség is bekapcsolódik a vizsgálatokba. Laura Codruța Kövesi, az intézmény vezetője már Romániában is bizonyította, hogy miniszterek is börtönbe kerülhetnek korrupció miatt.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .