A léhíjoltság egy régi doktori értekezés címe, és amint olvasható, a magyarított nevű vákuumról szól. Ha a „lég” szócskát behelyettesítjük az „aktuális és az ország szempontjából fontos politikai téma” kifejezéssel, akkor az ország mai, témaszegény állapotát kapjuk eredményül.
Az állapot persze nem mindenkinek az, emiatt olvashatunk vagonszám komolyabbnál komolyabb írásokat például arról, hogy a Parlament újdonsült elnöke, Forsthoffer Ágnes a néhai Tisza István székét egy IKEÁ-ban vásárolt gurulósra cseréltette ki.
A tiszás politikus szerint vannak tárgyak, amelyeket történeti értékük és szimbolikus jelentőségük miatt meg kell őrizni a jövő generációi számára, és mivel egy ilyen értékes bútordarab napi igénybevétele gyorsíthatja a kopást és sérüléseket okozhat (bizony!), a múzeumban történő kiállítása mellett döntött. Helyette egy hétköznapibb széket fog használni.
„Számomra egy egyszerűbb elnöki szék a szolgálati szerepet szimbolizálja: a házelnök nem uralkodó, hanem közfeladatot ellátó tisztségviselő”
– írta Forsthoffer. Aha.
„Hiába hazudta magát nemzetinek a kampány alatt a Tisza Párt, már most látszik, hogy minden szúrja a szemüket, ami a múltra, a hagyományokra, egyáltalán a magyarságra emlékezteti őket. Első lépésben az haza templomát, az Országgyűlést gyalázzák meg az elnöki szék eltávolításával, mert a szék díszítése, kiemelt helye nem az abban ülőnek szól, hanem a nemzetnek. De persze miért is kéne ezt megértenie egy nárcisztikus pszichopatákból álló kormánynak” – írták erre a Pesti Srácok. Aha.
Mivel múzeumista alapon az egész Steindl tervezte Parlamentet el lehetne küldeni valamely szabadtéri kiállításra üléstermekkel, padsorokkal, egyéb helyiségekkel és berendezési tárgyakkal együtt, nehogy sérülést okozzon valakinek, valamint a PS megkövetelte, tiszaistvános, hazatemplomos, illetve templomhazás hagyományok szigorú betartása esetén az összes nőt ki kéne ebrudalni az ülésteremből, mégpedig házelnököstől, kérdés, hogy minek kellett egy kényelmetlen székből nagypolitikát csinálni, ráadásul oda-vissza.
A válasz természetesen nem nehéz. Abban a tényben keresendő, hogy a nép az ilyesmit jobban érti, méltányolja, és dönt ennek alapján szimpátiája szétosztásáról, mint az olyan kérdéseket érintő politikai vitát figyelve, amilyen például a gazdaság helyzete. Annak az országra nézvést komoly hatása van, a házelnöki szék miféleségének meg nincs, nekik mégis az a lényeges.
Így aztán érthetők a kormány lépései.
Az üzemanyag ársapka marad, az orosz gáz és olaj marad, a rezsicsökkentés marad, egyedül a házelnöki szék megy, mert azt nagyobb népszerűségvesztés nélkül lehet indokolni.
Vannak persze fontos lépések is, főleg Alaptörvény ügyben. Az első mindjárt a miniszterelnöki időkorlát Alaptörvénybe iktatása, amennyiben a bevezetésétől kezdve mindenki csak kétciklusnyi ideig lehet kormányfő. Ezzel a magyar miniszterelnökösködés maximális időtartama 8 év. Az időtartamok összegezésének kezdete a benyújtott törvényjavaslat szerint 1990.
Az ugyebár mindenkinek egyértelmű, hogy ennek a módosításnak a következő választásig semmilyen jelentősége nincs, és 2030-ban is csak egy embert fog érinteni, azaz ezt a gránitszilárságba való újabb bevésést nevezhetjük akár lex Orbán Viktornak is. Mondható tehát, hogy ezen Alaptörvény változtatás inkább szimbolikus/populista húzás, mintsem az ország jelen helyzetének a javítása. Megy a vita arról, hogy ez visszamenőleges jogalkotás, vagy sem, és bizony jogi csűréscsavarás nélkül tiszta sor, hogy az. Csűréscsavarással is az, csak úgy kevésbé érthető.
A törvényjavaslat benyújtói azzal érvelnek ugyan, hogy a törvény csak az ezután következő választásokon lesz érvényes, ám ez ellen Orbán bármikor felhozhatja ellenérvként, hogy ő mindig is egy jól fejlett országot akart irányítani, ezért, ha már 1998-ban tudta volna ezt a 8 éves határt, nem vállalja az eddigi miniszterelnökségeket, és csak 2030-ban indul először. De akkor és ott nem tudta, sőt azóta sem, egészen máig, mert csak most írták bele az Alaptörvénybe. A hatása tehát egyértelműen visszamenőleges, ami nem szép dolog.
A következő kormányzati lépés az SzH megszüntetése. Mint tudjuk, a Szuverenitásvédelmi Hivatal egy rendkívül független szervezet, amely csak a mindenkor érvényes törvényeknek felelős. Némi függést azért okoz, hogy a törvényeket a regnálók hozzák, a Hivatal elnökét meg a regnálók miniszterelnökének javaslatára nevezi ki a köztársasági elnök, akit viszont a regnálók többsége által uralt Parlament választ meg. Ha valaki nagyot röhögne a Hivatalnak a mindenkori kormánytól való „függetlenségén”, meg tudnám érteni.
A fentiek alapján egyértelmű, hogy az SzH-t a regnáló FIDESZ/KDNP ellenzékének minél rosszabb helyzetbe szorítása érdekében találták ki. A NER közpénz osztogatása csak a regnálók javára történt (az viszont dögivel), a hazai, nem NER tag oligarcháknak nincsen sok pénze, ami van, az az üzlet fenntartására kell, mert a regnálók őket sem hagyják békén, külföldről meg nem jöhet semmiféle támogatás az ellenzéknek, mert az „a szuverenitásunkat sérti”, vagy ha mégis jönne, a Hivatal lecsap.
Az SzH persze a választás után már működhetne az új kétharmad javára is, és a FIDESZ jól ráfázna vele, de ehelyett Magyarék megszüntetik, ami becsületes lépés az új kormány részéről, mert ebből látható, ők nem kívánnak rendkívül pofátlan módon belülről beavatkozni a választásokba az SzH-t használva erre a célra, mint ahogy a FIDESZ tette a saját maga által kreált Hivatallal.
A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok, azaz a kekvák a negyedik Orbán-kormány által létrehozott olyan szervezetek, mely az eredetileg állami tulajdonú, nagy értékű és társadalmilag fontos értékeket a kormány határozatai során megszerzik és birtokolják, illetve azokkal rendelkezve működnek.
A kekvák fontos tulajdonsága, hogy a szakmaiakon kívül az összes további kérdésben a kuratórium dönt, melynek tagjait (ki hitte volna?) a kormány nevezi ki. Ezzel a kormány egyrészt az általa kinevezett kuratóriumi tagok révén hatalmat szerez a kekvákba kiszervezett intézmények felett (az intézmény szakmai igazgatójának nyilván fontos a fizetése), másrészt zsíros állásokat biztosít a kuratóriumokban a saját embereinek, harmadrészt pedig a közpénzt magánpénzzé tudja konvertálni, mert a kekvák esetében nem kötelező a pályáztatás. Magyarán mondva a kuratóriumok azzal és azt bíznak meg, amivel és akiket akarnak, és természetesen annyit fizetnek érte, amennyit csak tetszik nekik. Az állam által biztosított közpénzből.
Az EU persze ezeken az apróságokon is fennakadt (főleg a közfeladat esetén kötelező pályáztatás hiánya nem tetszett a brüsszeli bürokratáknak, amely révén a magyar közpénz elveszti közpénz jellegét), és az így átalakított működésű egyetemek esetében (22 db) megtiltotta az ott tanulók részvételét az EU Erasmus programjában. Bárki emlékezhet, óriási botrány lett belőle, máig a fülekben cseng a fideszes papagájkórus siránkozása, hogy az EU mennyire kiszúrt szegény magyar diákokkal, holott az úgy kezdődött, hogy az EU visszaütött. Az ottaniak valahogy nem bírják a lopást. Az a nyomorult Tízparancsolat megfertőzte őket. Képesek betartani. Biblikusabbak, mint Orbánék. Hallatlan!
Átgondolván a dolgot, azt mondhatjuk, a kekva rendszer értékelésére célszerű több időt hagyni, hogy mindenki elmondhassa a véleményét, és egy megfelelő szakemberekből álló grémiumnak kell az egyetemek bevonásával eldönteni, hogy mi legyen. Reméljük, hogy így is lesz.
Kíváncsian várjuk a további fejleményeket. Főleg gazdasági vonalon.
