Vélemény

Még mindig Gyurcsány egyenlő Orbán?

Valamiért kimaradt nekem Balavány György május végi reakciója az EP-választás eredményére a hvg.hu-n. Kár, mert Balavány fontos, figyelemre méltó szerző, akitől sok nagyon szép írást olvastam az elmúlt hónapokban az Orbán-rendszerről. Ez az írása azonban alapjaiban téves, és ezt két hónap elteltével sem késő megmutatni.
Balavány azon esik kétségbe, hogy az EP-választás eredménye szerint „a DK a Fidesz egyetlen szóba jöhető kihívójává magasodott” és „újra az a kérdés, hogy Gyurcsány vagy Orbán. Erre bírt redukálódni a stupid magyar közélet”. Balavány ezt azért tartja kétségbeejtőnek, mert szerinte „Gyurcsány a napnál fényesebben bizonyította a kormányzása idején, hogy semmi, mondom: semmi, még egyszer mondom: semmi lényegi különbség nincs közte és Orbán Viktor között.”
Mivel próbálja Balavány alátámasztani ezt az abszurd állítást? Ide kell másolnom írásából egy hosszabb passzust, hogy megcáfolhassam. Íme:
Szokták mondani, hogy „ő azért nem lopott annyit”. Hű, de meg vagyok hatva. Annyit tényleg nem lopott, de nem az a kérdés, hogy mennyit lopott, hanem hogy lopott-e? Mi az hogy, nagyon is. Gyurcsány demokrata volt valaha, egy nyomorult percig is? Lószart, mama. Nem tekintette az ország egyik felét, az ún. jobboldaliakat (Magyarországon nincsenek jobboldaliak, ez csak egy ostoba ellenségcímke) leverendőnek és eltaposandónak? Dehogynem. Vetült rá a konszenzuális politizálásnak akár az árnyéka? Egy percre sem. Tisztogatott, káderpolitikát folytatott és hatalomkoncentrációra törekedett? De mennyire. Démonizált és háborús retorikát alkalmazott? Abszolút. „Le kell verni a jobboldalt, és én megteszem hezitálás nélkül.” A független sajtó és a közszolgálatiság nagy tisztelője volt? Ezzel végképp nem vádolható. Széthullott alatta a magyar egészségügy? Apró darabokra. Rendbe hozta a gazdaságot, vagy súlyosan eladósította az országot? Utóbbi. Hát közérdekű adatokat hamisított-e vajon? Szemrebbenés nélkül. Lekordonozta a Kossuth-teret, korlátozta a gyülekezési szabadságot, vérbe fojtotta az ellene folyó tüntetést?! Bizony ám. Hazudott reggel, éjjel, meg este? Mint a vízfolyás.”

Lássuk a vádakat, pontról-pontra.

Soha senki nem hozott még fel tényt annak alátámasztására, hogy Gyurcsány lopott volna.

Vagyonát azt megelőzően szerezte, hogy beszállt volna a politikába.
Privatizált, vállalkozott, de sem a vállalkozás, sem a privatizáció nem lopás. Amióta politikus, semmivel sem nőtt a vagyona. Szó sincs róla, hogy Gyurcsány élén állt volna a közvagyon elsajátítására irányuló szervezett akciósorozatnak, mint Orbán. Mi több, Gyurcsány miniszterelnökként megpróbált fellépni az MSZP-n belüli korrupcióval szemben, éles ellentétben állt azokkal, akiket azzal szoktunk kapcsolatba hozni, kezdeményezte az összeférhetetlenségi szabályok megszigorítását. (Ezzel kapcsolatban ellenállásra talált az MSZP-frakcióban.)

Nem volna különbség Orbán és Gyurcsány között?

Az őszödi beszéd részleteit Gyurcsány miniszterelnöksége idején tette közzé egy ismeretlen eredetű felvételről a közszolgálati Magyar Rádió. Megtehette? Megtehette, megtette. Mert Gyurcsány miniszterelnöksége idején a közszolgálati Magyar Rádió és Magyar Televízió közszolgálati volt, és a kormánytól, a parlamenti többségtől függetlenül tette, mert tehette a dolgát. Gyurcsányt a baloldalon sokszor bírálják, amiért kormányzása idején nem hozott létre baloldali, az MSZP-től függő, azt szolgáló médiát, ahogy a Fidesz tette. Gyurcsány erre mindig azt válaszolja, hogy nem tehette, mert ahhoz közpénzt kellett volna erre fordítani, vagyis ellopni.

Nem volna különbség Orbán és Gyurcsány között?

Az első Orbán-kormány idején közpénzből hozták létre a jobboldal ikonikus intézményét, a Terror Házát. Sokan gondoltuk és mondtuk is 2002-ben, hogy a Terror Háza költségvetési finanszírozását fokozatosan meg kellene szüntetni. Maradjon fenn, de nem állami intézményként. Ezzel szemben Medgyessy miniszterelnök – Gyurcsány tanácsára, kíséretében Gyurcsánnyal – elment a Terror Házába, megnézte a kiállítást. Fenntartották a költségvetési finanszírozását is. Gyurcsány ott állt Medgyessy „árokbetemetési” próbálkozása mögött. Orbán és pártja egy pillanatra sem hagyta, hogy megpróbálják betemetni az árkokat, az ellenzéki nyolc évben végig fenn akarta tartani a belpolitikai hidegháborút.
Gyurcsány 2007. januárjában Szembenézés című, a Népszabadságban közzétett írásában tett hitet a jobboldallal való együttélés szükségességéről. Természetesen le akarta győzni a jobboldal nagy pártját, a Fideszt, de sohasem akarta a jobboldalt eltaposni, együtt akart vele élni.
Széthullott Gyurcsány alatt a magyar egészségügy? A második Gyurcsány-kormány tette az elmúlt két évtizedben az egyetlen komolyan vehető kísérletet a magyar egészségügy átfogó reformjára, a Fidesz pedig mindent megtette ennek megakadályozására. Ugyanazt tette a Fidesz, amit a Horn-kormány idején a nyugdíjreform ellen próbált tenni, csak akkor a népszerű reformot nem tudta megakadályozni, azért sem, mert akkor a reform mögött állt az egész kormánykoalíció, az egészségügyi reformot viszont sikerült megakadályozni, mert csak a koalíció egy része, az SZDSZ támogatta, és addigra a Fidesz sokkal erősebb lett, mint a nyugdíjreform idején volt. Hogy mi lett a reform megakadályozásának eredménye, azt ma láthatjuk az egészségügy állapotán.
Hazudott, közérdekű adatokat hamisított? Ezek legendák. Ő maga vádolta meg hazugsággal saját kormányát, de ez nem volt igaz, csak retorikai fogás volt az őszödi beszédben. Közérdekű adatok hamisításával a Fidesz vádolta meg, de még soha senki nem mutatta meg, hogy milyen adatot hamisítottak meg Gyurcsány miniszterelnöksége idején. Az állítás egyedüli alapja, hogy

az aktuális hiányadatot nem a 2006-os választás első fordulója előtt, hanem utána tették közzé. Ez nem hamisítás.

A magyar adatszolgáltatás olyan szorosan kapcsolódik az európaihoz, hogy adathamisítás nincs is lehetőség, akkor sem volt.

A 2006. szeptemberi és októberi tüntetésekkel szembeni rendőri fellépés semmivel sem volt durvább, mint erőszakot alkalmazó tüntetőkkel a világ bármely demokráciájában lett volna. Tessék Franciaországra gondolni! Ha hiba történt, az a rendőri fellépés utólagos politikai minősítésében volt tetten érhető.

Az elterejdt, és Balavány által is visszhangzott vádak alaptalanok.
Nekem a DK-ban komoly nézeteltéréseim alakultak ki Gyurcsánnyal, ezért mondtam le immár öt évvel ezelőtt a DK-ban viselt alelnöki tisztségemről. Ezek túlnyomórészt gazdaság- és társadalompolitikai nézetkülönbségek egy szocialista és egy liberális gondolkodású ember között. Nem érintik azonban azt, hogy Gyurcsány demokrata politikus, demokratikus keretek között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, a magyarországi demokrácia helyreállítására törekedve vezet egy ellenzéki pártot, Magyarországot a demokratikus Európa részének tekintette és tekinti.
Elismerem, a győzelem akarása olykor kínos hibákba viszi bele, mint öt évvel ezelőtt egy rasszista gesztusairól ismert polgármester-jelölt támogatása Miskolcon, vagy a tavalyi országgyűlési kampány ukránellenes videoklippje, de ezek a hibák – melyeket utólag el is ismer – nem állnak nála össze rendszerré, nem illeszkednek egy következetes politikai vonalvezetésbe, megmaradnak félrelépésnek.

Párhuzamba állítani őt Orbánnal, aki átgondolt terv alapján felszámolta Magyarországon a demokratikus jogállamot és önkényuralmat épített föl helyette, aki az országot kivezette a demokratikus országok közösségéből, aki politikájának alapjává tette a rasszizmust, súlyos félreértés.

Az Orbán–Gyurcsány párhuzam felújításával nemcsak az a baj, hogy hamis és méltánytalan. Ennél is fontosabb, hogy hibás politikai következtetésre vezet. Balavány írásának végén az alábbi következtetésre jutott: „Ja, és tisztelt momentumosok, kettős kihívás van: nemcsak a Fideszhez, de a másik politikai förmedvényhez képest is hiteles alternatívát kell felmutatni.” Az nyilvánvaló, hogy a Momentum más párt, más politikával, mint a DK, hiszen ha nem így lenne, nem kellett volna vezetőinek új pártot alapítaniuk. Balavány azonban ennél többet kíván, olyasmit, ami ugyanúgy ellentétes a DK, mint a Fidesz politikájával. Az eddigi legjelentősebb kísérlet arra, hogy egy politikai erő egyszerre mutasson fel alternatívát az egykori MSZP–SZDSZ kormányokkal és a Fidesszel szemben is, az LMP volt, és ez a törekvés – leginkább az LMP alapítójánál és legszínvonalasabb politikusánál, Schiffer Andrásnál – vehemens antikapitalizmusba, a létező Nyugattal szembeni ellenérzésekbe, gyanakvásba (és mellesleg a Fidesz nacionalizmusának átvételébe és a Jobbikhoz való közeledésbe) torkollott.
Az egykori MSZP–SZDSZ kormányok politikájával szemben sokféle fenntartása lehet az embernek, de az nem vitatható, hogy Magyarország jövőjét kapitalista gazdasági berendezkedésben, illetve demokratikus jogállamban és a nyugati demokráciákhoz való hasonulásban látták. Gyurcsány miniszterelnöki tevékenysége ennek jegyében telt, és alapjában véve ezt képviseli ellenzéki pártvezetőként is. Aki az LMP-hez hasonlóan egyszerre akar Orbánnal és Gyurcsánnyal szemben alternatívát, az óhatatlanul valamiféle harmadikutas megoldás irányába tolódik. Nagy szerencse, hogy ettől a Momentum nagyon messze áll, a jórészt néhányéves nyugati tanulmányok és munkakezdés után hazatért alapítók többé-kevésbé a mai Nyugat-Európához hasonló viszonyokat szeretnének Magyarországon is, ami semmiképpen nem „alternatívája” Gyurcsány politikájának.

Aláíró János

Rekordgyorsasággal, néhány óra leforgása alatt írta alá Áder János a lakástakarék-pénztárak állami támogatásának megszüntetéséről szóló törvényt. Nem szokott ennyire gyors lenni az államfő, korábban többnyire kivárta a törvényben előírt néhány napot, s volt olyan is, amikor a törvényt megfontolásara visszaküldte az országgyűlésnek. (Mely megfontolás a gyakorlatban azt jelentette, hogy a parlament fideszes többsége valamilyen jelentéktelen, többnyire formai változtatással újra elfogadta a törvényt, s ezt követően az államfőnek már nem maradt mérlegelési lehetősége.)

Ezúttal azonban Áder a tőle elvártnál is gyorsabban cselekedett, így a kedden elfogadott törvény szövegét már másnap, azaz szerdán reggel ki is hirdethették a Magyar Közlönyben.

Áder János első hivatalba lépésekor azt nyilatkozta, hogy száz jó törvényből százat aláír, száz rossz törvényből pedig százat visszaküld a parlamentnek. Szerencséje volt Áder Jánosnak, hiszen szinte kizárólag jó törvényeket toltak elé aláírásra – ezt onnan lehet tudni, hogyha nem lettek volna jók a törvények, akkor azokat ígérete szerint nem írta volna alá.

Áder most annyira gyors volt, hogy hivatala még csak nem is mentegetőzött. Pedig ez utóbbi is előfordult, például, amikor a sokak által vitatott médiatörvény módosítását jóváhagyta, azt közölte a nyilvánossággal: nem tehetett mást, jogászai megvizsgálták a törvény szövegét, és mivel nem találtak rajta fogást, nem volt más választása, mint aláírni.

Most nem mondott semmit az államfő, csak rekordgyorsasággal aláírt. Állítólag azért kellett a szokottnál is gyorsabban lezavarni a lakástakarékok állami támogatását felszámoló törvényt, mert a kormány azt akarta, hogy annak hatályba lépéséig már ne lehessen új szerződéseket kötni. Ha ez így van, és ezt a feltételezést semmi nem cáfolja, akkor ebbe a folyamatba a törvényhozástól és a kormány működésétől elvileg független államfőt is bevonták. Csakis így fordulhatott elő, hogy Áder egyetlen napot sem várt, hanem amilyen gyorsan csak lehetett, aláírta a törvény szövegét.

Áder János elődje, a plágiumügye miatt dicstelen körülmények között távozó Schmitt Pál beiktatásakor azt mondta: ő nem fékje, hanem motorja kíván lenni a kormány működésének. Ennek megfelelően minden elékerülő törvényt gondolkodás és mérlegelés nélkül azonnal aláírt.

Áder idáig legalább a látszatra adott, futott néhány kört, mielőtt beadta volna a derekát. Ezúttal azonban gyorsan megadta magát – talán azt gondolta, így hamarabb túl van  rajta.

ÉLES CSATA A CORVIN-LÁNCRÓL

Aki követte az interneten az Országgyűlés plenáris ülését, váratlanul éles csatának lehetett tanúja. Nem az inflációról, nem a pedagógusok jogállásáról szóló törvényről, nem a rendőrség erőszakos fellépéséről, hanem egy szimbolikus ügyről, amit az ellenzéki pártok általában igyekeznek elkerülni. Az ellenzéki pártok többsége most is ezt tette, a DK azonban nem.

Az Orbán-kormány a hatalom visszaszerzése után, 2011-ben vezette be újra a Corvin-láncot mint a tudomány és művészet kiemelkedő képviselőinek adott elismerést, amelyet eredetileg – Klebelsberg Kunó kezdeményezésére – Horthy Miklós vezetett be 1930-ban, és ő adományozta a kiválasztottaknak. Igaz, annak idején a mindössze 12 személynek adott Corvin-lánc mellett létezett a szélesebb körnek adott Corvin-koszorú is, de ahhoz hasonlóan, ahogy Horthy idején a kitüntetettek Corvin-rend tagjai voltak, az Orbán-rendszerben a kitüntetettek a Corvin-lánc Testület tagjai. Az új Corvin-lánc immár 12 éve létezik, miért került most újra az Országgyűlés napirendjére? Az új törvényjavaslatnak csupán az a tartalma, hogy külön törvényben szabályozza a Corvin-láncot, míg eddig a többi kitüntetéshez hasonlóan egy törvény szabályozta a Corvin-láncot is. Nem zárható ki, hogy az új törvényt csak arra találták ki, hogy, miként azt a szimbolikus törvényeknél, aktusoknál szokták, provokálják az ellenzéki pártokat: azonosulnak a Fidesz világképével, vagy mernek annak ellent mondani.

Az ellenzéki pártok többsége meg sem szólalt az ügyben. A DK viszont megszólalt, és nem is akárhogy. Kálmán Olga alaposan felkészülve elmondta azt a két alapvető ellenvetést, amit az ügyben egy demokratának el kell mondania. Egyfelől azt, hogy

a Corvin-lánc felújításával a második Orbán-kormány a Horthy-korral való kontinuitást juttatta kifejezésre.

A Horthy-rendszer összeomlása után az új magyar állam nem folytatta a Corvin-láncok és – koszorúk osztogatását, és a már a kommunisták kezébe került magyar állam 1948-ban a Kossuth-díj bevezetésével váltotta fel azt. Az ötvenes években a kiemelkedő tudósok és művészek mellett gazdasági szakemberek, munkások és parasztok, üzemi brigádok is kaptak évről-évre Kossuth-díjat, de a kádári konszolidáció után ez a gyakorlat megszűnt, a Kossuth-díjat művészeknek osztották, a tudósoknak, kiemelkedő szakembereknek Széchenyi-díj járt, a munkásoknak és parasztoknak be kellett érniük az állami kitüntetésekkel. A legkiemelkedőbb teljesítményekre ott volt a Kossuth-díj nagydíja. Az Orbán-rendszer azonban minden lehetséges módon hangsúlyozza a kontinuitást az 1945 előtti magyar állammal és a diszkontinuitást az 1945 és 1990 közöttivel. A Kossuth- és Széchenyi-díjat ugyan nem szüntették meg – azt a magyar tudományos és kulturális élet elfogadta – de visszahozták szűkebb körre a Corvin-láncot.

Az Orbán-kormányok a Kossuth- és Széchenyi-díjak odaítélésénél is érvényesítenek politikai preferenciát, és még inkább így történik ez a Corvin-lánccal. Nem arról van szó, hogy a kitüntetettek többsége ne valóban kiemelkedő tudományos és művészi teljesítményekkel kerülne be a körbe, de az Orbán-rendszer kritikusai nem kerülhetnek be a körbe akkor sem, ha világhírre tesznek szert. Kálmán Olga második ellenvetésével mint a

Fideszhez közel állókként jellemezte a kitüntetettek körét.

Emellett részletesen bemutatta felszólalásában, hogy hogyan újítottak fel és rendeztek be drága bútorokkal és festményekkel 6 milliárd forintért egy villát a Corvin-lánc Testület és Iroda számára. Részletesen taglalta, hogy mi mindenre lehetett és kellett volna ennyi adófizetői pénzt fordítani.

A KDNP-s Nacsa Lőrinc rendszeresen mond vezérszónoklatot a KDNP részéről, és a frakciók sorrendjéből adódik, hogy mindig a DK-s vezérszónok után következik. A kormányoldalon ezért neki jut a DK ledorongolásának rendszeres feladata. Így volt ez ezúttal is, és Nacsa példátlanul élesen támadta meg Kálmán Olgát. Ehhez a támadáshoz később Mátrai Márta fideszes háznagy és a törvényjavaslatot előterjesztő Soltész Miklós államtitkár is csatlakozott. Az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik képviselője, Ander Balázs szólalt fel, és ó egyetértett a törvényjavaslattal, helyesli a Corvin-lánc visszahozatalát. Nincs ebben semmi meglepő, a magyar történelem kérdéseiben a Jobbik mindig közel állt a Fideszhez. Más ellenzéki pártok nem szólaltak meg a vitában. A DK-ból Arató Gergely állt ki Kálmán Olga mellett.

Vajon nem volt-e hiba a DK részéről, hogy belement ebbe a konfliktusba?

DK

a DK-t kivéve mindenki elfogadta a Fidesz álláspontját, kisebbségből többséggé lettek a kettős állampolgárság támogatói.

Amíg az ellenzéki pártok világnézeti kérdésekben elbliccelik a vitát a Fidesszel, semmi esély arra, hogy a Fidesz valamikor is kisebbségbe szoruljon a magyar választók között. A közhiedelemmel ellentétben az embereket nemcsak a megélhetésük érdekli. Ezért tette helyesen a DK-frakció és személy szerint Kálmán Olga, hogy vállalta a vitát a Fidesszel (és, mint kiderült, a Jobbikkal) a Corvin-lánc ügyében.

Új világrend?

Nézem a Híradót. Szijjártó Péter arról beszél Podgoricában, a montenegrói vezetőkkel való találkozója után, hogy a magyar kormány érdekelt a nyugat-balkáni országok mielőbbi felvételében az Európai Unióba, mert az Európai Uniónak „az új világrendben elfoglalt pozíciója és ereje szoros összefüggésben lesz a bővítés sikerességével”. Miért jön Szijjártó szájára az „új világrend” kifejezés? Vagy a következő mondatban „új világpolitikai rend”? Nyilván nem véletlenül használ ilyen kifejezést. Vajon mit jelent ez?

Ha új világrendről beszél valaki, akkor abból érdemes kiindulni, hogy az illető alapvető változásokat lát a világban ahhoz az állapothoz képest, amelyet eddig érzékeltünk magunk körül. Vajon milyen régi világrendhez képest beszél Szijjártó új világrendről, és gondolja ezt természetesen nemcsak ő, hanem mindenekelőtt Orbán? Nem ebből a sajtótájékoztatóból tudjuk meg ezt, hanem abból, hogy mit beszélnek minden más alkalommal.

Ha figyelemmel kísérjük a fideszes vezetők megszólalásait, mindenekelőtt Orbán beszédeit, akkor észre kell vennünk, hogy amihez képest új világrendre gondolnak, azon – tehát az eddigi, régi világrenden – azt a második világháború nyomán kialakult helyzetet értik, amikor az Egyesült Nemzetek alapdokumentumaiban rögzített demokratikus-humanista normarendszert különféle intézményekben, két- és többoldalú megállapodásokban érvényesítik és az egyes államokon számon is kérik.

Ennek a normarendszernek egyaránt fontos pillére a háború elutasítása és az emberi jogok katalógusa.

Ezeket a dokumentumokat úgy fogadta el a második világháború után az antifasiszta koalíció, hogy annak egyik országa, a Szovjetunió azokat sosem vette igazán komolyan és belső gyakorlatában nem is követte, mégis névleg elfogadta, és hasonlóképpen viselkedett a szintén győztes országként fellépő Lengyelország és Csehszlovákia, amelyek a németek millióinak kitelepítésével máris durva jogsértéssel indultak neki az akkori új világnak.

Azután három évtizeddel később megerősítette ezt a normarendszert a Helsinki Egyezmény is, amely legalábbis hivatkozási alapot adott a kelet-európai emberjogi mozgalmaknak, és így előkészítette az 1989-es rendszerváltást. A teljes siker akkor jött el, amikor 1989-et követően a kelet-közép-európai volt szocialista országok immár nemcsak szavakban, de ténylegesen is magukévá tették a Nyugat demokratikus-humanista értékrendjét. Egy ideig úgy tűnt, hogy a Jelcin-féle új Oroszország is csatlakozik ehhez, s az orosz közvéleményben is többsége volt az Európai Unióhoz való csatlakozásban.

A Putyin vezette Oroszország azután gyorsan elállt ettől, de Orbán 2010-es győzelméig úgy tűnt, hogy a kelet-közép-európai új NATO- és EU-tagok végérvényesen elfogadják ezt a normarendszert, hiszen erre épül a NATO és az EU deklarált és mind ez ideig többé-kevésbé érvényesített jogállami értékrendje.

Orbán 2010 után a nemzetközi rendet illetően tulajdonképpen azt vette át, amit Kína és a putyini Oroszország elég következetesen képvisel:

a nyugatival szemben egy másfajta értékrendet képviselnek, és nem tűrik el, hogy bárki a nyugati értékrendet kérje számon rajtuk. Orbán rendre ismételgeti, hogy általában is ellenzi „a demokrácia exportját”, és nem tűri el, hogy bárki hozzánk akarja a nyugati liberális demokráciák normáit exportálni. Nemzetközi kapcsolataiban a szóba jöhető partnerországokat sem hajlandó a szerint megítélni, hogy megfelelnek-e ezeknek a normáknak.

Ez az alapja nemcsak az ázsiai önkényuralmakkal ápolt szívélyes kapcsolatainak, de valójában ennek érvényesítésére használja a visegrádi együttműködést is. Annak tartalma a kilencvenes évek elejéhez képest, amikor azt Václav Havel kezdeményezte, teljesen megváltozott. (Akkor a Nyugathoz való közös közeledésről szólt, míg most Orbán intenciója szerint a Nyugattól való közös távolodásról.)

A tavalyi EP-választás előtt Orbán abban reménykedett, hogy a nyugati szélsőjobboldali pártok nagyarányú előretörésével meghatározó szerephez juthat az EU-ban. Ez nem sikerült, az azonban igen, hogy a visegrádi együttműködésre támaszkodva kiépítsen egy blokkoló kisebbséget az EU-ban. Elérte, hogy a Bizottság ne lépjen fel vele szemben.

A nyugat-balkáni országok EU-tagságát is azért szorgalmazza, hogy újabb szövetségeseket szerezzen, és megerősítse ezt a blokkoló kisebbséget. Márpedig ha a Biztonsági Tanács állandó tagjai közül a putyini Oroszország, a Xi uralta Kína és a Trump vezette Egyesült Államok, ha különböző megfontolásokból is, egyre távolabb kerül az 1945-ös normáktól, és emellett az Uniót az Orbán vezette blokkoló kisebbség bomlasztja, amely különböző ügyekben hol a baltiakban, hol Ausztriában talál további szövetségesekre, akkor Orbán lényegében eléri a célját. Ha nem is ő diktál a világnak, de a világ sem diktál neki és szövetségeseinek, és a régi, az eddigi, az 1945-ben született világrend, ahogy évtizedeken át meghatározta a nemzetközi viszonyokat, nincs többé. Természetesen nem ő egymaga éri ezt el, de ő az egyik azok közül, akik ezt elérik.

A nyugati világ normáit rögzítő nemzetközi egyezményekkel szembeni általános viszolygás jut kifejezésre például abban, hogy a Fidesz ma már nem hajlandó az Országgyűlésben ratifikálni a nők elleni erőszakról szóló isztambuli egyezményt, és az is, ahogy Vejkey Imre, az Országgyűlés igazságügyi bizottságának elnöke felvetette, hogy Magyarország függessze fel az Emberi Jogok Európai Bíróságának illetékességét az országban.

Elnémulás

– Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként – mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje.

Ilyen szöveg olvastán az ember azonnal felkapja a fejét. Egyrészt azért, mert íme, a jelölt asszonynak tervei, sőt Tervei vannak (bizony!), másrészt azért, hogy vajon mik lehetnek azon tervek, amelyek ilyen döbbenetes hatást okoznak, mármint a regnáló főpolgármester elnémulva reagálását. Ez pont olyan megdöbbentő, mint az ordibálva csöndben maradás vagy a hasmánt kézenállás, azaz nem lehetett kis munka mindezt kitalálni! Vajon ki állíthatta össze? Nyilván országunk legjobbjai, gondolok itt Deutsch Tamásra, Németh Szilárdra, Wintermantel Zsoltra, sőt… te jó Isten… tán még a miniszterelnök úr is besegített, mert ennyi nagyágyúhoz szükséges ám a józanész! Ami, mint tudjuk, csakis neki van!

Utána nézve mondhatom, hogy nem csalódtam. Egyrészt szédületes Tervek, másrészt mind felkiáltójeles, ráadásul pontokba szedve láthatók, mely pontok beteljesedésével a város végre bizton fellélegezhet.

Kezdjük talán az első nagy fellélegzéssel.

  • Kiszabadítjuk Budapestet Gyurcsány fogságából!

A jelölt asszony nem habozott soká, rögtön egy konkrétummal indít, amelyből megtudhatjuk, Budapest jelenleg Gyurcsány fogságában van. A logika egyértelmű, a gyurcsányfióka Karácsony „Gyurcsány embereit” alkalmazta, ami aztán végképp tűrhetetlen. A kiszabadítás, azaz az ő gyors kirúgásukat követvén Orbán fogságában sokkal kedvezőbb lesz minden budapesti helyzete… illetve bocs, nem az övék, hanem az orbánfiókáké, mert nagyon kell már a hely, a pénz meg a megfelelő pozíció Nyuszi rokonainak, barátainak és üzletfeleinek. Ez egy különösen pozitív fejlemény lenne Budapesten, hiszen például Putyin országában nincsenek ám renitens városok navalnijfiókákkal, sőt már Navalnijok sincsenek, így aztán semmi sem zavarja a demokrácia olajozott működését. Az ilyes működés az „önként és dalolva” viselkedési móddal jellemezhető. Ezt szeretné Orbán is elérni, az ősi kipcsák elv szerint.

  • Véget vetünk a városházi korrupciónak!

Utána nézve hamar kideríthetjük, hogy korrupcióra utaló jel, azaz számottevő vagyona a városvezetésben csak Mártha Imrének, a Budapesti Közművek vezérigazgatójának van, akit Orbán nevezett ki első jelentősebb beosztásába 2001-ben, ahol az állami felsővezetésben négy kormány alatt is dolgozott. 2011-ben ment át a magánszektorba, ahol hat éven át az Invitel Távközlési Csoportot vezette operatív főigazgatóként nyilván fillérekért, 2017-2021 között pedig a Vodafone Magyarország Alapítvány elnökeként nyomorgott, hogy aztán 2021-től ismét közszolgálatba lépve a Fővárosi Közművek vezérigazgatójaként jól összekorrumpálhassa magát. Mint tudjuk, szédületes, nyolcmilliós prémiumot is kapott, nyilván a budapestiek ilyetén kifosztása révén vette az 500 000 dolláros floridai nyaralót (~200 millió HUF). Igaza van Szentkirályinak, itt már akkora a korrupció, hogy a vezetők a prémiumfeladatok elvégzéséért még prémiumot is kapnak, amit ráadásul a FIDESZ frakció is megszavaz, mégpedig Wintermantel Zsolt vezetésével. Elképesztő és persze tűrhetetlen is! Wintermantelt ki kell rúgni, mégpedig minél hamarabb. Lehetőleg frakcióstul, ezzel a Mártha féle prémiumos korrupció magszüntethető.

  • Felszámoljuk a pazarló budapesti bürokráciát!

De még milyen nagyszerű lépés! Pfúj, pazarló bürokrácia! Meg is írta korábban az újság, hogy Karácsony csak úgy szórja a pénzt a Városházán, ugyanis a személyi kiadások 2019-ben, az áldott emlékű Tarlós idejében havonta 357 554 344 forintot tettek ki, ami aztán a teszetoszán gonosz vagy gonoszul teszetosza Karácsony regnálása alatt 2023-ra 547 743 194 forintra nőtt. Ez több mint 60 %-os emelkedés! Bizony! Kár, hogy a derék origo elfelejtette megemlíteni az inflációt. Sajnos, az eltelt évek alatt volt ilyesmi is (~67 %), azaz a bürokratikus kiadások reálértéke a Városházán nem nőtt, hanem csökkent, következésképpen Szentkirályi ezen Terve csak egy kövér blöff. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Gyurcsány embereinek kirúgása után érkező Orbán emberek jövedelmi igénye jóval nagyobb, mint a kirúgottaké, akkor könnyen belátható, hogy a polgármester váltás inkább szolgálná a FIDESZ fiókákat, mint a budapestiek érdekét.

  • Megszüntetjük a közlekedési káoszt!

Hát az jó lenne. Azt kellene elintézni kedves Alexandra, hogy mindenki, aki autóba ül, háztól-házig folyamatos zöldhullámban vezethessen, és a célállomáson üres, ingyenes parkoló várja, így automatikusan megszűnne a káosz, elhagyhatók lennének a drága tömegközlekedési beruházások, és olcsóbbodhatnának a taxi tarifák. Tudom, hogy nem egyszerű a megszüntetése, pláne, hogyha nincs, de az ön képességeivel biztos menni fog, hiszen ide is leírta nagyszabású Tervét! Úgy megszüntetik majd, mint a sicc! Ha van, ha nincs, érdektelen! Csivo zse bolje, nem igaz?

  • Tisztaságot és rendet teremtünk a városban!

Azon töprengek, a tisztaság itt vajon mit jelent? Minden hajléktalan kap egy seprűt, amellyel aztán tisztán tartja az aluljárót meg a teret? Nem lenne rossz ötlet, mert a hajléktalanok pont ott vannak, ahol a tömeg, vagyis a koszkeletkezés, de nem bízom benne, hogy vállalnák a dolgot… hacsak nem fizetnének nekik. Tudván viszont, hogy mennyi pénz kell a FIDESZ fiókáknak, nem hiszek benne, hogy maradna pénz ilyesmire. Egyébként Budapest tisztaságával komolyabb baj nincsen, vagyis ez a tisztaság „teremtés” csak üres szlogen. De mit is várhatnánk a hölgytől, tessék mondani?

Van aztán még a rendteremtés. Olyan sok lehetőséget nemigen tudnék mondani, na, talán a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Pintér alá szervezése. Abból lehetne valami. Az oktatás meg az egészségügy már úgyis ott van, aminek nagy előnye, hogy rendőrileg nem prémiummal csábítják, hanem paranccsal kényszerítik a beosztottakat. Ha az is megvan, akkor már csak a kultúra rendőrség alá szervezését várom, és akkor végre ott is meg fog szűnni az undorító öncélúság meg a „szórakoztatás”, és megkezdődhet a rendről, meg a fegyelemről szóló darabok előadása. Aztán ugyanez zenés változatban, valamint a festészet és szobrászat porondjain is. Azt a liberális, indivindu mindenit!

  • Otthonossá és élhetővé tesszük Budapestet!

Fotelt és tévét minden parkba, emberek! Bevezetjük a pizsamás templombajárást, hol is nem padok, hanem ágyak várják az érdeklődőket, és az elhangzott szentbeszéd után ébresztőóra érdes hangja szól. Vasárnapi ebéd a Blahán, utána alagútlátogatás metróval. A kandeláberek otthoni állólámpaszerűségre való átalakítása, és a budapesti elhalálozások teljeskörű betiltása, hogy a város remek élhetősége még nyilvánvalóbb legyen. Aki a vesztét érzi, annak az azonnali vidékre költözése kötelező. Az otthonosságot és élhetőséget illető további ötleteket a Nagy Pályázat keretében várjuk. Az első díjat nem adjuk ki. A másodikat sem. Majd hülyék lennénk kiadni! Nekünk is kell a pénz.

  • Újra naggyá tesszük a nemzet fővárosát!

– Make America great again – mondotta Trump. Fentiek szerint a Szentkirályi féle Terven érződik némi plágium, de ezt vállalni kell, mert ezen Terv kellően és elegendően bombasztikus, populista, semmitmondó és rövid (a tömeggyűlésen felállított pódium mikrofonjába való kiabálás feltétele), így aztán jól is használható. A gondolkodási szükséglet hozzá minimális, illetve nulla, így aztán minden választópolgár könnyedén tudja appercipiálni, és világosan látszik belőle, hogy a FIDESZ főpolgármester jelölt nagyasszonya pontosan mit akar. Legalábbis a beavatottak számára látszik. Sapienti sat, mint köztudott. A nemzet fővárosa eddig Gyurcsány miatt kicsi volt, de ennek ezennel vége! A részletek kidolgozása később, a lényeg az, hogy mind szavazzatok a FIDESZ lánglelkű és lángeszű jelöltjére, Orbán Viktorra… jó, jó, a FIDESZ győzelme esetén Szentkirályi lesz ugyan a főpolgármester, de igazából azért mégiscsak Orbán. Érthető?

Nem csodálom, hogy ettől a Mestertervtől kikészült Karácsony. Én is csak nehezen bírtam abbahagyni a röhögést.

Jelentés a csőszkunyhóból

Ha valaki kitalálja, hogy valakit megvádolnak azzal, hogy árt a népnek, az országnak, nemzetnek, akkor vagy Sorosról beszélnek, vagy egy Duna-menti csőszkunyhóról.

Rólam most azt találta ki a Ripost meg a TV2, és átvette a kiváló 888, hogy én vezénylem a Momentumot. Meglesték, hogy ott voltam szombat délután a Momentum évértékelőjén az Európa-hajón, a táskámból húztam elő anyagokat és adtam oda a momentumosoknak, és szemkontaktusban voltam a rendezvény közben Fekete-Győr Andrással és Cseh Katkával, és bólintottam, ha megfelelőnek találtam, amit mondtak.

„Jelképerejű volt, ahogy a Momentum évértékelőjén, szombat délután az Európa hajón, a hátsó sorokból Bauer Tamás az SZDSZ korábbi „legendás” vezetője irányította, dirigálta a rendezvényt.”

Be kell vallanom, hogy nemcsak a Momentumot irányítom, hiszen voltam már többször Párbeszéd-rendezvényen, MSZP-rendezvényen, sőt, amíg volt, Együtt-rendezvényen is, ott voltam a tüntetéseiken. Nem is beszélve a DK-ról, hiszen Gyurcsány Ferenccel is sokszor volt már szemkontaktusom, amikor őt hallgattam a DK valamely rendezvényén. Én lennék ezek szerint a fiók-Soros?

Hát nem nevetséges?

Valójában arról van szó, hogy annak idején, amikor a Momentum egy olimpiai népszavazásért gyűjtötte az aláírásokat Budapest csomópontjain, jelentkeztem náluk, és részt vettem a gyűjtésben Budapest csomópontjain. Akkor ismertem meg Cseh Katkát, Fekete-Győr Andrást és több nagyszerű fiatal politikust. A Párbeszéd vezetőit is személyesen ismerem, baráti kapcsolatban vagyok velük. Mindkét „fiatal” pártnál rajta vagyok azok listáján, akiket meghívnak nyilvános rendezvényeikre. Ahogy az MSZP listáján is rajta vagyok. Miközben alapító tagja vagyok a DK-nak, kapcsolatban vagyok több demokratikus párt politikusaival. Beleszólásom természetesen egyikük politikai döntéseibe sincs, azokat velem nem egyeztetik, csak utólag szerzek róluk tudomást.
A legtöbb fontos kérdésben egyetértünk, miközben vannak olyan fontos dolgok is, amiben nem értek velük egyet. Ha van rá mód, és érdekli őket, ezt is megírom nekik. Megírom, mert tiszteletben tartom, hogy az első vonalbeli pártvezetők idejébe nem fér bele, hogy leüljenek hosszasan vitatkozni velem, az idős politikai gondolkodóval, aki nem tölt be semmiféle pozíciót sem saját pártjában, sem másutt a mai magyar politikában. A legtöbbjüknek még a telefonszámát sem ismerem. Ennyi.
A Momentum rendezvényén ki sem nyitottam a táskámat, amelyben semmiféle „anyag” nem volt, csak az És, a Magyar Narancs, a HVG és a napi bevásárlás.

Szívtől az égig – és ami mögötte van

Kubatov Gábor, az FTC elnöke – nem mellesleg a Fidesz alelnöke – nem akar kockáztatni. Ő maga mondta ezt egy sajtótájékoztatón. Nem szeretné, hogy a csapatát sokadszorra is megbüntessék, esetleg kitegyék a nemzetközi kupasorozatból. Márpedig van erre esély, a Ferencváros ugyanis a jövő héten a Maccabi Tel-Aviv csapatával játszik. Izraeli csapat a Maccabi – innentől pedig nem kell mondani senkinek, hogy miért az elnök-alelnök úr fokozott aggodalma.

Kubatov Gábor felelős vezetője a Ferencvárosnak, bántaná, ha balhé lenne és emiatt hátrány érné a csapatát. Az FTC elnöke szerint „arra a kérésre keressük a választ, hogy a Ferencváros nemzetközi porondon tud-e jól teljesíteni és viselkedni a lelátón.” Majd meg is válaszolja, hogy miért keresik a kérdésre a választ. „Az UEFA ugyanis nagyon komolyan veszi ezt a témakört (a rasszista megnyilvánulásokat kell témakör alatt értenünk – a szerk.) A Maccabi ellen kijön 10-12 ezer ember várhatóan, és nem szabad, hogy közülük akár egyetlen ember is csináljon olyat, ami nem helyénvaló. Ha akár egy is ilyet tesz, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek.

Kubatov Gábor azt is elmondja, hogy milyen következményekre gondol. „Ha kitiltanának a nemzetközi porondról, akkor itt minden összeomlana, elveszítenénk a támogatóinkat, de nem tudnánk igazolni se.”

Ezt szeretné elkerülni Kubatov, mert nem lenne jó, ha a Fradi elveszítené a támogatóit és ezért nem tudnának igazolni. Ezért kéri a drukkerektől, hogy a sokat vitatott karmozdulatot, a Szívtől az égig! karlendítést ne használják, mert „ezért nagyon komolyan büntetnek, hiába próbáltuk megértetni a szervekkel, hogy ezeknek semmilyen mögöttes tartalmuk nincs.”

Talán nem csak a szervekkel kellene megértetni, hogy a náci karlendítésre hajazó mozdulat nem az, aminek látszik. És nemcsak az izraeli sportolókkal, valamint a Magyarországon élő zsidó származású emberekkel, hanem minden olyan polgárral, akit zavarnak a rasszista megnyilvánulások. Nemcsak a zsidózás és a cigányozás, de huhogás és a rasszizmus minden más megjelenési formája. És ha nem lehet megértetni, akkor talán nem kellene náci karlendítésre hasonlító mozdulatokkal drukkolni. Ki kell találni valami mást, ami egyáltalán nem hasonlít náci karlendítésre, vagyis nem olyan, ami sokakban rossz emlékeket ébreszt és félelmet kelt.

Mert hiába mondja Kubatov Gábor, hogy a Szívtől az égig karlendítésben nincs mögöttes tartalom, ha egy állat hápog, úgy totyog és úgy néz ki, mint egy kacsa, akkor az az állat bizony kacsa.

Megnyugtatóbb lenne, ha az elnök úr nem a lehetséges retorziókra való hivatkozással kérné a drukkereket a renitens magatartás mellőzésére, hanem közölné velük, hogy a szurkolásnak ez a módja minden tisztességes ember számára gusztustalan, gyomorforgató és megbotránkoztató.

MÉG EGYSZER A PARLAMENTI TISZTSÉGEKRŐL

Miközben néztem tegnap a parlamenti honlapon az alakuló ülés közvetítését, megnéztem ugyanott Kövér László előterjesztését a bizottságok tagjairól és tisztségviselőiről.

Azt már korábban hallottam, hogy az ellenzék a DK-s Varju Lászlót, aki az előző ciklusban a költségvetési bizottság elnöke volt, ezúttal a népjóléti bizottság elnökének javasolja. Kövér előterjesztésében azonban Varju nem a bizottság elnökeként, hanem csak tagjaként szerepelt. Ma a 24.hu cikkében azt olvasom, hogy Varju büntetésből nem lehet bizottsági elnök, és ugyanúgy a szintén DK-s Arató Gergely sem jegyző. Nem lehet jegyző Jámbor András párbeszédes képviselő sem.

Az új magyar parlamentarizmus fontos jogszokása volt harminc éven keresztül, hogy a parlament megalakulásakor a pártok megegyeztek a parlamenti és bizottsági tisztségek, bizottsági helyek elosztásáról a pártok között, arról pedig az egyes pártok maguk döntöttek, hogy kivel töltik be ezeket a posztokat. Az is része volt ennek a szokásjognak, hogy az egyes pártok jelöltjeit a házelnöktől az egyes bizottsági tagokig a parlament minden képviselője megszavazza. (Emlékszem, például, hogy milyen vita volt az SZDSZ-frakcióban arról, hogy megszavazzuk-e az Országgyűlés alelnökének G. Nagyné Maczó Ágnest, a Kisgazdapárt szélsőséges kijelentéseiről ismert jelöltjét. Végül úgy döntöttünk, hogy a parlamenti szokásjognak megfelelően meg kell szavazni, és Maczó Ágnes azután fölöttébb korrekt módon vezette az üléseket.)

Az előfordult, hogy valakit lemondásra szólítottak fel (például az első ciklusban Horn Gyulát a Külügyi Bizottság elnökségéről, amit meg is tett), de hogy ne fogadták volna el valamely párt jelöltjét, az nem.

Az tehát, hogy most, amikor a pártok között nem alakult ki egyetértés a tisztségek elosztásáról, és Kövér László tett előterjesztést, politikai retorzióként nem jelöli Varjut és Aratót, újabb súlyos visszaélés.

Állítólag azért nem jelölte őket, mert neki nem tetsző módon beszéltek az Országgyűlés ülésén arról, hogy hatályon kívül helyeznék a fideszes Alaptörvényt.

Alkotmányos alapelv, hogy országgyűlési képviselőt az Országgyűlés ülésén elmondott véleménye miatt semmiféle hátrány nem érhet.

Ezt sértette meg Kövér. Jámbor más okból nem lehet jegyző: állítólag azért, mert nem megfelelően beszélt a jegyzői feladatról.

Aki ezt a szöveget ezen az oldalon olvassa, bizonyára tudja, hogy szerintem a magukra adó ellenzéki pártoknak semmiféle parlamenti vagy bizottsági tisztséget nem kellene a Fidesz parlamentjében elfogadniuk. A Momentum ezt hasonlóképpen gondolta, nem jelölte tagjait ilyen tisztségekre, a DK és a Párbeszéd viszont másképpen gondolta, és jelölt. Ezzel kitették magukat Kövér önkényének. Ha viszont így történt,

az összes ellenzéki frakciótól elvárható, hogy tegnap parlamenti és bizottsági tisztségekbe megválasztott tagjaik visszalépjenek ezekből a tisztségekből, amíg Kövér Varjut és társait nem jelöli, és az Országgyűlés meg nem választja a kérdéses tisztségbe.

Vajon megteszik-e? Vagy azt gondolják, hogy az embereket csak az infláció, a bérük és a nyugdíjuk érdekli,

demokráciakérdésekben nem érdemes konfliktust vállalni?

Lassú főzés receptje

A társadalom ingerküszöbével való machinálás a politikusok eszköztárának hatékony módszere és előszeretettel alkalmazzák is. A kérdés az, hogy mindenre érdemes e rácsodálkozni vagy csak arra ami valóban újdonság.

Az ingerküszöb és a politikai kommunikáció

A társadalom, ahogyan minden egyén, rendelkezik egy ingerküszöbbel. Az egyének és társadalom ingerküszöbét politikai értelemben alakítják a politikai vezetők, véleményformálók és a különböző politikai indíttatású cselekvések, történések.

Amennyiben magát a fogalmat szeretnénk leírni, az valahogy így hangozna: Az ingerküszöb az a minimális erősségű inger, ami valamilyen reakciót vált ki.

Ez annyit jelent politikai értelemben, hogy az egyén és a társadalom egy politikai jellegű történést követően, foglalkozik e, az adott történéssel vagy sem.

Az ingerküszöb kifejezés gyakran felsejlik a közbeszédben, főleg a Fidesz-KDNP kormányzása kapcsán napjainkban. Ez egyáltalán nem véletlen, hiszen a kormány rendkívüli hatékonysággal képes formálni a közgondolkodást és a közbeszédet, ami nagy kihatással van az egyének és a társadalom ingerküszöbére is.

Amennyiben a társadalom, politikai értelemben vett ingerküszöbe alacsony úgy a kisebb hírek, történések, könnyedén felkavarhatják az állóvizet. Például egy korrupciós botrány nyilvánosság elé kerülése képes lehetne megrázni a társadalmat, tüntetések egész sorozatát válthatná ki, rengeteg részvevővel. Egy megosztó politikai beszéd, egy megosztó törvény vagy annak tervezetének nyilvánosságra kerülése is nagy kavarodást okozna.

Egy ellenkező esetben, amikor is a társadalom ingerküszöbe magas, úgy a kisebb-nagyobb politikai botrányok, határon belüli vagy azon túli fenyegetések, mind megszokottá válnak és beépülnek a társadalom, politikáról alkotott képébe.  Erre egy nagyon egyszerű de nagyszerű példa az a közkedvelt állítás, miszerint minden politikus korrupt és lopja az adófizetők pénzét, párt és párt között pedig csupán annyi a különbség, hogy az egyik kevesebbet míg a másik többet lop.

Vagy akár példaként lehet említeni a bevándorlási hullám okozta aggodalmat, mely 2015 óta a hazai közbeszéd szerves részévé vált, de ide sorolható még a Jobbik által itthon meghonosított, cigánybűnözés kifejezés elterjedése és hétköznapivá válása, ami napjainkban egyre kevésbé veri ki a biztosítékot az embereknél.

Mire jó az ingerküszöb kitolása?

Röviden politikai haszonszerzés céljából érdemes kitolni a társadalom ingerküszöbét.

A politikai vezetők többnyire tisztában vannak azzal, hogy hol húzódnak azok a határok, melyek átlépése felháborodáshoz vezet a társadalmon belül.

Az egyes társadalmi csoportok eltérő ingerekre reagálnak eltérő intenzitással. A kormányzat saját szakmai háttérstábja folyamatosan figyeli a társadalmi viszonyokat és a várható társadalmi reakciókat valamennyi intézkedésre vonatkozóan.

A CEU-t nehéz helyzetbe hozó felsőoktatási törvény például egy olyan intézkedés, melynek kiszámítható politikai és társadalmi következményei voltak és vannak. A Fidesz-KDNP valószínűleg előre számított arra, hogy milyen társadalmi reakció érkezik a törvény hírére és milyen társadalmi csoportokat fog megmozgatni.

Emlékezhetünk arra, hogy a CEU ügyéért a tüntetők százezrével vonultak utcára Budapesten és több nagyvárosban is demonstrációk voltak, mint Szegeden vagy Miskolcon. Ebből arra lehetne következtetni, hogy a Fidesz-KDNP valamit nagyon elszámolt és nem várt méreteket öltött a felháborodás. Azonban fontos megnézni, hogy a CEU ügye elsősorban a budapesti értelmiséget és fiatalokat mozgatta meg.

A 2018-as választások tanulságaiból kivehető, hogy a Fidesz-KDNP szavazótábora elsősorban nem Budapesten koncentrálódik, sokkal inkább vidéken. Így alapvetően nem ütött akkorát a téma a Budapesten kívüli településeken. Ezzel együtt kijelenthető, hogy a Fidesz-KDNP a választás közeledtével sokkal inkább arra rendezkedett be, hogy saját szavazótáborát bebiztosítsa és nem arra, hogy újabb és újabb társadalmi csoportokat szólítson meg.

Saját szavazótábora számára a CEU ügy nem a prioritási lista élén szerepelt és tökéletesen illeszkedett a Soros György ellen indított háborús retorikába.

Felmerülhet a kérdés tehát, hogy mi haszna volt ebből az egészből a Fidesz-KDNP-nek. A válasz az, hogy megosztotta az ellenzéket abban az értelemben, hogy a legtöbb ellenzéki párt saját témájává kívánta tenni a CEU ügyét és a Jobbik-ot is fejvakarásra kényszerítette.

Az ingerküszöb kitolásának eszköze: A média

A jelenleg működő rendszerben a kormány saját médiabirodalommal rendelkezik. Ezen médiabirodalom lehetővé teszi a kormány számára, hogy könnyedén és nagy hatékonysági fokkal képes formálni a hazai közbeszédet. A Fidesz-KDNP saját szavazótáborának ingerküszöbét is elsősorban a média különféle csatornáin keresztül képes kitolni és alaktani.

Tradicionálisan a politikai ellenzék kezében lévő médiáról nem igen beszélhetünk. Ezzel együtt kormánykritikus sajtó jelen van és erőteljesen ellenőrzi a kormányzat tevékenységét. Az ellenzéki politikusok is rendszerint a független médiában jelennek meg, adnak interjúkat és fejtik ki véleményük közéleti,politikai kérdésekben.

Az ellenzék a Fidesz-KDNP legtöbb intézkedését negatívan fogadja, legyen az bármilyen területen végzett tevékenység.

A legtöbb intézkedés, törvény, lapbezárás, korrupciós ügyleteknél az ellenzék és a független sajtó sok esetben a demokrácia végét, halálát véli felfedezni, mely egy idő után rettentően általánosító vélekedéssé válik.

Az általános vélekedés pedig súlytalanná teszi a konkrét esetek társadalomra gyakorolt hatását.

Így ott tartunk, hogy a kormányt rossz színben feltüntető hírek a Fidesz-KDNP szavazótáborának ingerküszöbét a legtöbb esetben nem érik el vagy nem jut el hozzájuk. Az ellenzéki szavazók ingerküszöbe pedig alapvetően alacsony, hiszen szinte bármilyen kormányzati tevékenységet negatívnak bélyegez.

A sajtó felelőssége igencsak nagy, hiszen amennyiben nagy rendszerességgel hoznak le korrupciós és kormányt látszólag semmiségek miatt kritizáló írásokat és híreket,

az emberek egyre inkább hozzászoknak és megtanulnak velük élni a helyett, hogy felháborodnának újra és újra.

A negatív tevékenységek egész sorozata a közgondolkodás részévé válik, ennek következtében egyre kevesebb emberből képes bárminemű érzelmet kiváltani.

Az ellenzéki pártok kommunikációja így a legtöbb esetben a helyett, hogy feltüzelné a kormánykritikus indulatokat, csak annyi hatást ér el, hogy kitolja saját szavazótáborának ingerküszöbét.

Ezzel nem azt mondom, hogy nem kell megjeleníteni kormánykritikus híreket és véleményeket, csupán azt, hogyha ezt a tevékenységet a politikai racionalitást mellőzve végzi a társadalom egy része, azzal pont azt valósítják meg, ami ellen küzdenek.

Egy önbeteljesítő jóslatként az állandó negatív hozzáállás révén, a valódi problémák és a társadalmat valóban negatívan érintő történések, intézkedések jelentősége elveszik.

Ennek következtében a kormány tudatában van annak, hogy tevékenysége nem fog akkora port kavarni a társadalomban, így egyre merészebb és bátrabb lépéseket tehet saját politikai céljainak elérése érdekében.

Mivel az ingerküszöb lassú és fokozatos kitolása zajlik, az a bizonyos pohár nem fog egyhamar betelni! A pohár űrtartalma egyre nő és a benne felhalmozódott indulatok és felháborodás mértéke pedig állandó marad.

Életünkre kiható kormányzati cselekvés és a korrekciós folyamat

Amennyiben valamilyen politikai tevékenység megüti a társadalom egy jelentős részének ingerküszöbét akkor egyfajta korrekciós mechanizmus indul be a kormányzat részéről.

Általában azok a kormányzati törekvések és cselekvések ütik meg a társadalom jelentősebb részeinek ingerküszöbét, melyek közvetlenül érintik őket. Ilyen témák lehetnek az internet, az üzemanyagok ára, a bolti élelmiszer árának drasztikusabb növekedése, bércsökkentés vagy a bérek emelése és egyéb létszükségleti kérdések.

Forrás: Wikimedia

Ezt a folyamatot könnyű tetten érni, például a netadó elleni felháborodás esetében. Az internetadó törvénytervezetének napvilágra kerülése és Varga Mihály adatforgalomhoz kötött adóról tett nyilatkozata párját ritkító társadalmi felháborodást keltett még 2014. október hónap végén. Több százezres tömeg vett részt a tüntetéssorozatban, mely nem csupán Budapesten zajlott, hanem az ország egész területén.

Erre válaszul a kormány visszakozott, először nemzeti konzultációban kérdezte meg az állampolgárokat az internetadó kérdéséről majd 2016-ban már az internet-használat általános forgalmi adójának 27%-ról 18%-ra való csökkentését jelentették be. Ezzel sikerült megzabolázni a további bizonytalanságot és a kormány ellen táplált heves indulatokat. A netadó problémája pedig meg is lett oldva a kormányzat részéről, az ellenzék elvesztett egy jól megfogható a kormányt rossz színben feltüntető témát.

Az ellenzék számára ez a korrekciós tevékenység, melyet a kormány végez, nagyon nagy nehézséget okoz.

Mivel amint előkerül egy népszerű kormány kritizálására lehetőséget adó téma, röviddel utána tárgytalanná is válik. Ilyen volt a netadó esete, vagy a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazás esete is.

Ciklikusság

Ha megnézzük a nagyobb társadalmi felbolydulást keltett intézkedéseket, mint például a CEU-ért a civil törvény ellen szervezett megmozdulásokat melyek 2017. áprilisában voltak jellemzőek, vagy a netadó ellen szervezett demonstrációkat, melyek 2014. októberében történtek, azt láthatjuk, hogy tudatosan olyan időpontokban törtek ki ezek a botrányok és kerültek elfogadásra a vitatott intézkedések, amik távol esnek a választás időpontjától. Ezek az ügyek tulajdonképpen a társadalom politikai eredetű feszültségeinek levezetésére rendkívül alkalmasak.

A tüntetéssorozatok kiüresednek és vesztenek népszerűségükből az idő múlásával.

Így a társadalom kitombolhatta magát úgy, hogy a probléma valamilyen módon el lett sikálva és pár hónap múlva az emberek már alig tudják felidézni a történtek miértjét.

Mindez hatalom technikai racionalitás következménye. A választói emlékezet rövid távú. A fontosabb politikai eseményeket az átlagos választó pár hónap után elfelejti vagy nehezen képes felidézni. Ugyan ezen logika mentén történik a választásokat közvetlenül megelőző pozitívnak megítélt kormányzati tevékenység is. Így például az Erzsébet-utalványok kiosztása vagy a téli rezsicsökkentés, ami 2018. márciusában és áprilisában a választást megelőzően uralta a közvéleményt.

A hit és a hívő

Fontos kiemelni, hogy a pártokhoz való érzelmi kötődés és viszonyulás nagyon erőteljesen jelen van a magyar társadalomban. Ez azért fontos, mert az érzelmi alapú kötődést racionális érvekkel nagyon nehéz megbontani.

A pártokba vetett hit, a pozitív és negatív érzelmek gyakran felülírják a racionalitást, mind ellenzéki, mind pedig a kormánypárti oldalon.

Ez olyan lenne hétköznapi példával élve, mintha egy mélyen vallásos, hívő embert akarnánk meggyőzni arról, hogy így rossz meg úgy rossz az, amiben hisz. A racionális érvek egy ilyen esetben nem sokat segítenének, például, ha azt állítanánk, hogy Mózes nem is választotta ketté a Vörös tengert vagy, hogy Jézus Krisztus nem is támadt fel, megfeszítése után.

Összességében elmondható, hogy a társadalom ingerküszöbének tudatos kitolása zajlik úgy, hogy a témákat beemelik a közbeszédbe a politikai erők és a sajtó egyaránt.

A magas ingerküszöb a legtöbb esetben a Fidesz-KDNP-nek kedvez, mivel így a kormányzását ért kritikák egy jelentős része súlytalanná válik.

Saját szavazótáborát nagyon hatékonyan fogja egybe a Fidesz-KDNP, így a kormánykritikus vélemények nincsenek nagy kihatással szavazótábora hűségére.

Bocsánat, Magyarország!

Megint lecsapott a hülyeség, ezúttal Csongrádon tört ki az őrület. Migránsnak néztek egy nőt, rendőrt hívtak rá. Aztán kiderült, hogy az illető nem is menekült, csupán fodrásznál volt az édesanyjával.

„Szeretném megköszönni annak a csongrádi lakosnak, aki a mai nap folyamán rám és édesanyámra hívta a rendőrséget az utcán sétálva, azt állítva, hogy menekültek vagyunk, csupán azért, mert a fodrásztól kilépve nem szerettem volna elázni, és a fejemre hajtottam a sálamat” – írta Facebook-posztjában egy Barbara nevű hölgy.

Nem kellett volna. Valaki, éber honfitárs, jelentette a rendőrségen. A közegek hamar megérkeztek, autójukkal eltorlaszolták a fejkendős hölgy és édesanyjának menekülési útvonalát, majd intézkedtek.

Miután kiderítették, hogy nem migránsokkal, hanem fodrásznál járt helyi lakosokkal állnak szemben, a két nőt elengedték.

Hogy kértek-e bocsánatot, arról nem jött hír.

Persze, nem is nekik kellene bocsánatot kérniük, hanem azoknak, akik ezt az őrületet rászabadították Magyarországra. És nemcsak Barbarától, hanem minden normális magyartól. Hogy olyan hellyé lettünk, ahol az emberek kivetkőznek emberi méltóságukból, felrúgnak minden emberi normát, tisztességet, barátságot, megértést.

Amúgy meg nem kizárt, hogy az eső a hibás. Száraz, napos időben ugyanis Barbara nem tesz kendőt a fejére, ebben az esetben nem jelentik fel, és nem intézkednek vele szemben a rendőrök.

A történet tanulsága: esős időben ne nézzünk ki úgy, mintha menekültek lennénk. Se Csongrádon, se bárhol máshol Magyarországon.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK