Különös cáfolatot adott ki a jegybank a kormányszóvivő megjegyzésére a forint sokadik megzuhanása után. Még különösebb, hogy eközben nem avatkozik be az árfolyam érdekében. A volt bankvezér szerint a kormány és az MNB saját sikereik foglyaivá váltak.
Érdekes jelenség tanúi voltunk csütörtökön, amikor a forint árfolyama megállíthatatlanul zuhant már lényegében hetek óta. Először Kovács Zoltán beszélt arról, hogy
„elképzelhető, hogy spekuláció lehet a forint ellen”,
és arra utalt, hogy ezt ki fogja vizsgálni a kormány.
Nem sokkal később a Magyar Nemzeti Bank rövidke közleményt bocsátott ki, amelyben megismételte tézisüket arról, hogy elsődleges céljuk az árstabilitás elérése és fenntartása. Mint írják, álláspontját a Monetáris Tanács a múlt héten ismertette közleményében és a hozzá kapcsolódó inflációs jelentésben. Az MNB elnöke a Költségvetési Tanács tagjaként folyamatosan tájékoztatja a kormányt a makrogazdasági környezetről és annak változásairól.
„Nem osztva Kovács Zoltán kormányszóvivő véleményét, az MNB sem most, sem a jövőben nem kíván napi árfolyammozgásokat kommentálni”
– áll a közleményben a legsúlyosabb megjegyzés.
Különös ez főképpen azért, mert a hazai és nemzetközi pénzpiac hetek óta éppen azt rója fel az MNB-nek, hogy azt az infláción kívül semmi más se érdekli, és egyre hangosabban követelik a beavatkozást, a fordulatot a térségben már egyedülállóan alacsony alapkamat ügyében. Bő egy hete az MNB már belekerült abba a kínos helyzetbe, hogy a csak az inflációra fókuszáló magatartását védő közleményét követő forintzuhanás láttán szerkesztőségekhez elküldött e-mailben mégis közölte, hogy a következő egy-másfél évben nem tartható fenn a példátlanul alacsony kamat.
A Portfolio kommentárjában az áll, hogy Kovács Zoltán ennél rosszabb üzenetet nem küldhetett volna a piacnak. Erdogan török elnök küldött hasonló üzeneteket a közelmúltban, amelyben a külföldi befektetőket hibáztatta a líra gyengülése miatt, és spekulációs támadásokról beszélt. Nem meglepő módon Kovács Zoltán üzenete nem nyugtatta meg a befektetőket, hiszen a kormány úgy tesz, mintha nem értené a gyengülés okát, miközben teljesen egyértelmű, hogy milyen tényezők okozzák a forint esését.
Felcsuti Péter. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Nem használt a pénzügyminiszter megszólalása se. Varga Mihály a devizahitelek forintosítását dicsérő szavaiban azt mondta, hogy „ennek köszönhető, hogy a magyar családok és Magyarország védve van a devizaspekulációtól”. Ezt mindenki a kormányszóvivő kijelentésével egyetértésként értelmezte.
Érdekes jelenség ez a cáfolat, ahogyan a kormánnyal szorosan együttműködő MNB korrigálta a kormányszóvivőt, de még érdekesebb, hogy nem avatkozik be a folyamatokba – mondta a Független Hírügynökség kérdésére Felcsuti Péter. A volt bankvezér és bankszövetségi elnök szerint
indokolt lenne az alapkamat megemelése, de szakmailag rendkívül kínos, mert mindeddig egészen mást mondtak.
A jegybankok hitelességének talán legfontosabb fokmérője, hogy következetesek-e álláspontjukban, ezért elmondható, hogy
az MNB komoly hitelességi válságba került
– fogalmazott Felcsuti.
Azzal a különös jelenséggel állunk szemben, hogy fő mutatóiban jól teljesít a gazdaság, mégis zuhan a forint (erre hivatkozott a szóvivő is). Az elmúlt nyolc évben a kormány és a jegybank egymást kiegészítve sikeresen leszorította az inflációt, szintén sikerrel érte el a kamatok csökkenését, ami kedvező a beruházásoknak, rengeteg pénzt öntöttek a piacra.
Úgy tűnik, hogy az MNB és a kormány saját sikereik foglyaivá váltak,
elhitték, hogy ezek a sikerek kizárólag nekik köszönhetőek,
most pedig bebizonyosodik, hogy ennek nagyrészt külső okai voltak – mondta Felcsuti. Eddig szerencsénk volt, tíz éve nagyon kedvező a nemzetközi gazdasági környezet, ezt meg tudták lovagolni, de most ennek vége is van a jelek szerint – fűzte hozzá.
A világon mindenütt beállt a fordulat, szigorítás van napirenden a jegybanki (és gazdaságpolitikai) gyakorlatban, csak nálunk nem (pontosabban a gazdaságpolitikában mintha rejtve elindult volna egy megszorítás). Felcsuti Péter szerint ennek oka lehet az is, hogy Matolcsy György attól fél, kamatemelés után (amikor óhatatlanul drágulnak a hitelek) veszélyeztetnék a kormány igen magas, 4 százalék és afeletti jövőbeni növekedési tervének fenntarthatóságát. (Amit független elemzők egyébként teljesíthetetlennek tartanak.)
És most bizonyosodik be az is, hogy a páratlan lehetőséggel élve nem mennyiségi (pénzbőségbeli) növekedést kellett volna csinálni idehaza, hanem minőségi bővülést serkenteni. Igaz, akkor a versenyképesség javult volna, de nem lehetett volna ennyi pénzt zsebre tenni – fűzte hozzá Felcsuti Péter.
Az exbankár idézett egy mondást az MNB jelenlegi helyzetére: Csak apályban látszik, kin van fürdőruha.
Parragh László kamarai elnök belebegtette a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) lehetséges módosítását. A szakma egy része bárminemű változtatást a leghatározottabban elutasít, mondván, Orbán is 2030-ig tervez, a gazdaság is azt akarja tenni. Ha már változtatás – vélik mások –, akkor az alanyi áfamentesség határát kellene felemelni a kata bevételi határának évi 12 millió forintos szintjére. Ehhez uniós engedély kellene, az eljárást – tavaly őszi nyilatkozatok szerint – a kormány már elindította.
„A katások szempontjából a legfontosabb az alanyi áfamentesség jelenlegi 8 millió forintos korlátjának a megemelése 12 millió forintra; ezzel megegyezne a kata bevételi határával, s a katásoknak nem kellene visszafogniuk a bevételeiket, ami egyébként ma nem ritka jelenség” – mondja a katasleszek.hu szakmai koordinátora. Lakó Enikővel, a Nueva Könyvelő és Adótanácsadó Iroda adótanácsadójával azt a négy, a kata jövőjét befolyásoló lehetséges változatot vettük végig, amelyeket – Parragh László elnök elmondása szerint– a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jelenleg modellez.
Lakó Enikő, a katasleszek.hu szakmai koordinátora
Lakó Enikő szerint, ha ilyen szinten felmerül már a módosítás kérdése, akkor valószínűsíthető, hogy lesz is valami változás. Azt nem tartja valószínűleg, hogy önmagában megemelik a kata díját, s azt sem, hogy azt a mindenkori minimálbérhez igazítanák, hiszen az „túlbonyolítaná és így megölné a katát”. Ugyanakkor viszonylag keveseket érintene, ha a díj emelése mellett feljebb tolnák a jelenlegi 12 millió forintos éves bevételi határt.
A katások problémáit, gyakorlatát és gondolkodásmódját ismerve („rengeteg katás ügyféllel dolgozunk együtt”) a szakértő úgy látja, hogy a legfontosabb és leginkább várt változás az lenne, ha megemelnék az alanyi áfamentesség határát.
Ez jelenleg évi 8 millió forint, így a 12 milliós bevételi határral működő katásoknak erre nagyon kell figyelniük, mert ha túllépik és ÁFA adóalanyok lesznek, akkor úgy érzik, hogy az nagyon megbonyolítaná a vállalkozás életét, ezért nem ritka, hogy bevételeiket visszafogják.
Fotó: Ecofin
Az áfamentesség határának az emelése egyébként tavaly ősszel már a nyilvánosság előtt is terítéken volt. Varga Mihály, akkor még nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek nyilatkozva beszélt a 12 millió forintos alanyi áfamentesség lehetőségéről. Mint akkor jelezte: a kormány egyeztetést kezdett az Európai Bizottsággal a kérdésben, az összeghatár ilyen mértékű emeléséhez ugyanis az Európai Unió engedélyére is szükség van. Az EU engedélyezte már a magasabb értékhatárt Luxemburgnak, Lettországnak, Szlovéniának, Romániának és Olaszországnak is, mondta hozzátéve: akár már 2019. január 1-jétől életbe léphet az új szabályozás.
Kérdésünkre, hogy mennyivel látnák célszerűnek/elfogadhatónak megemelni a kata havi díját az alanyi áfamentesség maximumának emelésével párhuzamosan,
Lakó Enikő azt mondta, hogy az alacsonyabb – ötvenezer forintos – havi díjat lehetne esetleg 5-10 ezer forinttal megemelni.
A katások túlnyomó többségét érintené ily módon az emelés, s habár lennének ugyan olyanok, akik ezt sokallnák (főként azok, akik már a vállalkozói létüket katásként indították), ám azzal azonban nem árt tisztában lenni (s ilyenek is vannak szép számmal a régi vállalkozók közül), hogy a kata még úgy is a legkedvezőbb és legegyszerűbb adózási forma maradna.
„Az emelés persze hogy nem tetszene a vállalkozóknak, de végül azért elfogadnák, hiszen még ezekkel a feltételekkel is jobban járnának”
– tette hozzá a szakértő.
Az adatok és az ő tapasztalataik szerint is viszonylag kevesen választják a 75 ezer forintos havi díjat, amely után magasabb értékű szolgáltatás jár, zömmel inkább az idősebbek, akiknek már a közelgő nyugdíj miatt fontosabb az az után járó hosszabb szolgálati idő, illetve a magasabb járulékalap; továbbá a szülés előtt álló nők.
A többiek nagyon is tudatosan döntenek az alacsonyabb díj mellett – cáfolta azokat a véleményeket, hogy sokan az öngondoskodásra kevésbé odafigyelve, a spórolni vágyva, illetve pénzhiány miatt választják a kisebb befizetést.
Lakó Enikő szerint ha valaki vállalkozik, amúgy sem számol azzal, hogy táppénzre menjen, másrészt, az érintettek nem igazán bíznak abban, hogy egyszer majd nekik is lesz nyugdíjuk, így inkább maguk takarékoskodnak előre azokra az évekre.
MKOE: Elegünk van a játszótérből!
Fotó: Ruszin Zsolt, az MKOE alelnöke (Facebook)
Kemény szavakkal kiállt a kata változatlan hagyása mellett Ruszin Zsolt, az 1200 tagot számláló Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke. „Szeretnék emlékeztetni arra, hogy mit mondott Orbán Viktor kormányfő, azt, hogy 2030-ig lehet tervezni” – szögezte le. Hozzáfűzte: persze az ötletelés mindig hasznos.
Amire Magyarországnak szüksége van, az egy állandó, alacsony kulcsú, kedvezménymentes adórendszer.
Állandó, mert elegünk van a játszótérből; alacsony kulcsú, mert ez kell a versenyképességhez; kedvezménymentes, mert a magyar ügyeskedésnek az adórendszer az alapja.
A kisadózásnak szigorú, unalmas adóváltozatnak kellene lennie – szögezte le, hozzátéve: az alacsonyabb szintű ellátást biztosító 50 ezer forintos havi díj helyett szabadon lehet a magasabb, 75 ezer forintosat választania annak, aki magasabb ellátást igényel.
Néhány tény a katáról
Az adófajta népszerűsége és sikere 2012-es bevezetése óta töretlen: folyamatosan emelkedik a katát választók száma (zömmel egyéni vállalkozók döntenek egyébként mellette).
Forrás: katasleszek.hu
Ezzel párhuzamosan nem csak a kata által generált költségvetési bevételek összege emelkedik, de az egy katás által generált éves bevétel is. A katasleszek.hu számításai szerint a vállalkozások átlagos éves nettó árbevétele 2013-ban 2.678 millió forint volt, 2016-ban pedig már 3.182 millió, ami, ha havi bontásban nézzük, meghaladja a magyarországi átlag nettó keresetet.
Rekordgyenge árfolyam – jegybanki közlemény – kormányszóvivő vélemény a külföldi spekulációs szerepéről – ezek voltak a forinttal kapcsolatos legfontosabb mai fejlemények. Bod Péter Ákos egyetemi tanár, volt jegybank-elnököt kértük arra, hogy segítsen eligazodni a kérdésben. Az egyik legfontosabb tanulságnak ő azt tartja, hogy „az euróövezeti tagság védelmet kínálna, ám a jelenlegi kormányzat még a belépést sem hajlandó megfontolni”. Arról is beszélt, hogy a jelek szerint spekulánsok millió élnek Magyarországon.
„Nem a spekulánsokat kell ostorozni, hanem fel kell tenni önmagunknak a kérdést, hogy rendben mennek-e dolgok, s ha arra jutunk, hogy nem, akkor lépni kell” – reagált a forint gyengülése kapcsán elhangzott kormányzati kommunikációra Bod Péter Ákos, aki azonban leszögezte: arról nem kíván véleményt nyilvánítani, hogy konkrétan mit és mikor kellene csinálni a forint mostani gyengülésével kapcsolatban, mert „az esetleges beavatkozás időzítésének és mértékének helyes felbecsléséhez ott kellene ülni a tanácsteremben a legfrissebb információkkal ellátva”.
Újabb történelmi mélypontra esett a forint árfolyama a bankközi piacon csütörtökön az euróval szemben, a szerdai 328,07 forintos – szintén történelmi – mélypont után csütörtökön 329,02 forintot ért el az európai fizetőeszköz jegyzése – áll az MTI esti összefoglalójában.
Az euró jegyzése 328,89 forintra emelkedett este fél hétre a reggel nyolckor jegyzett 327,71 forintról.
Napközben 327,60 és 329,02 forint között adtak egy euróért.
A dollárral és a svájci frankkal szemben is gyengült a forint: a svájci frank árfolyama 284,24 forintról 284,74 forintra, a dolláré pedig 283,53 forintról 284,00 forintra emelkedett.
Kovács Zoltán kormányszóvivő mai tájékoztatóján egy kérdésre válaszolva elképzelhetőnek mondta, hogy spekuláció van a forint ellen.
Fotó: Wikipedia
Bod Péter Ákos a következőt reagálta erre: abban van némi igazság, hogy spekuláció folyik – hiszen minden olyan magyar vállalat és magánszemély is spekulál, amely és aki elgondolkodik azon, érdemes-e forintban tartani a megtakarításait akkor, amikor nulla közeli kamat mellett 3 százalék fölé kúszik az infláció. Azok is „spekulánsok”, akik egyszerűen nem akarnak rosszul járni a forint folytatódó gyengülése miatt, mint azok, akik az utóbbi napokban sorra állították őt meg az utcán, hogy mikor vegyenek a nyaralásukhoz kunát vagy eurót.
„S az biztos, hogy a magyar cégek, családok, és mindenki, aki valamifajta döntési helyzetben van, észrevette, hogy nem jár jól a forint tartásával”. Ilyen értelemben sok millió spekuláns van Magyarországon.
Ugyanakkor azt feltételezni, hogy külföldön valakik a magyar forint ellen játszanak, nem igazán reális:
„aligha a magyar piac mérete mozgatja meg a világ pénzügyi spílereinek a fantáziáját”
– szögezte le Bod Péter Ákos.
Nem lehetséges-e, hogy valakik – értve ez alatt a tűzhöz közel állókat – nagyon is jól járnak idehaza a forint rángatásával, s esetleg egy valamikori jegybanki beavatkozás hatásaival? – kérdeztük. Bod Péter Ákos igen diplomatikusan annyit reagált: „Nem akarok ilyet feltételezni. De azt azért tudjuk, hogy
a kialakult különleges furcsa szabályozási konstrukciók mellett a központ banknak nagy papírnyeresége támad a forint gyengülésekor, amiből nem nehéz tényleges nyereségre szert tenni, ám abból kell elvileg kiindulnunk, hogy egy közintézmény a közjót szolgálja, és nem az intézmény érdekét követi”.
S hogy most mi megy éppen végbe? A volt MNB-elnök szerint új pozíciók nyitásának és korábbiaknak a zárása folyik felfokozottan. Meg kell érteni a piacot: először a hírek gerjesztik a mozgást, de egy ponton túl már mozgások gerjesztik a mozgásokat”.
Ami pedig azokat az érveket illeti, hogy a forint gyengülését külső hatások okozzák, erre Bod Péter Ákos válasza: előre lehetett tudni, hogy egy rendkívüli időszak – a nulla vagy akörüli állampapírhozamok és betéti kamatok periódusa – lezárult a világban,
„ez csak azok számára okozhatott meglepetést, akik meg akartak lepődni vagy akik átszunyókálták az elmúlt másfél évet”.
A változó helyzetben természetes dolog a pozíciók újragondolása. S hogy mi a tanulság? Hát az, hogy a kis terjedelmű nemzetgazdaságok csak kivételes esetben tudnak kívül maradni a külső rángatásokon; az euróövezeti tagság ugyanakkor védelmet kínálna, ám a jelenlegi kormányzat még a belépést sem hajlandó megfontolni.
Most valóban elérkezett a monetáris politizálás időszaka
– húzta alá Bod Péter Ákos. Ennek van egy verbális része – szerencsére legalább az már elhangzott, hogy a központi bank figyel, s úgy véli, nem tart öröké az extrém monetáris lazaság állapota. De e jelek szerint ennyi szóbeli intervenció a jegybank részéről nem volt elegendő. Intézkedéshez több eszköz is rendelkezésre áll az alapkamat emelésén túl vagy annak híján is: lehet kamatfolyosót változtatni, tartalékolási szabályokon állítani, stb. – természetesen ezt jól tudják az az MNB-ben is. (A volt jegybankelnökkel folytatott ma délutáni beszélgetés után adta ki a jegybank a közleményét, amelyről keretes írásunkban olvashatnak bővebben.)
S van az egész dolognak még egy eleme, az infláció, amivel kapcsolatban Bod Péter Ákos megjegyezte: gyorsuló inflációs időszakban különösen abszurd a megtakarítók masszív büntetése. „Nulla körüli betéti kamat és 3 százalék körüli vagy azt immár meghaladó infláció mellett érezhető a jövedelemátcsoportosítás azoktól, akik etikusan és bölcsen eljárva megtakarítanak a jövedelmükből” – fejtette ki.
Ami a forint esetleges további gyengülését illeti, Bod Péter Ákos emlékeztetett arra, hogy a J. P. Morgan szerint az euró árfolyama akár a 340 forintos szintet is elérheti. De mindig nagy kockázatnak van kitéve az olyan kis valuta, mint a forint, amely mögött olyan állam áll, amelynek nemzetközi kockázati besorolása éppen csak egy szinttel jobb a bóvli fokozatnál. A mostani nemzetközi turbulenciák közepette egy ilyen kisméretű („egzóta”) fizetőeszköz árfolyamában nagy kilengések lehetnek. Ez persze azt is jelenti, hogy a mostani gyengülés után visszaerősödhet a kurzus, különösen egy esetleges jegybanki piaci intervenció után, vagy a kedélyek lecsillapodásával és egy nagyobb uniós pénzügyi tétel beáramlása után visszaállhat a korábbi szint környékére. Egyet nem szabad elfelejteni – szögezte le az egyik tanulságként:
„Minél kisebb egy pénznem terjedelme, annál jobban mozgatják a hírek és a napi események. Ez kicsit olyan, mint amikor feltámad a szél: a nagy hajó csak meginog, a kis bárkát viszont erősen dobálja a hullám, s ez utóbbi utasainak jobban kell kapaszkodniuk, hogy ki ne boruljanak”.
Késő délután közleményt adott ki a Magyar Nemzeti Bank, amelyben leszögezi: elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Azt is hozzáteszi: „Nem osztva Kovács Zoltán kormányszóvivő véleményét, az MNB sem most, sem a jövőben nem kíván napi árfolyammozgásokat kommentálni”.
Orbán Viktor felmelegítette lekicsinylő állítását az EU-tól kapott támogatások jelentőségéről. Ismét azt kell megállapítanunk, hogy nincs igaza. Csak egy tétel: a beruházások mostani növekedésének felét a közösség fizeti.
Orbán Viktor hétfőn a parlamentben arról beszélt, hogy „régi legenda”, miszerint a magyar gazdaság az európai uniós támogatásoktól függ. Kifejtette, hogy az uniós nettó támogatás 4 milliárd euró, míg a teljes magyar GDP 114 milliárd euró.
A miniszterelnök tavaly szeptemberben ugyanerről értekezett egy rendezvényen, akkor éppen „színvonaltalan érvelésnek” nevezte, hogy bárki az uniós támogatásoknak tulajdonítsa a magyar gazdaság fejlődését. Azt mondta, hogy nem szabad a mostani gazdasági sikereket külső tényezőknek tulajdonítani, az, ahogy ma a magyar gazdaság működik, nem külső segítségnek tudható be, hanem a magyar gazdaság szereplőinek. Ez a mi magyar sikerünk, saját erőfeszítéseinknek köszönhető – mondta.
Már akkor kénytelenek voltunk rámutatni arra, hogy
az állítások mindegyikét hivatalos adatok, a kormány által rendelt jelentés, nemzeti banki tanulmány megállapításai cáfolják.
Amikor a korábbi években a legbővebben ömlött hozzánk a pénz, 2013-2015-ben, évente 1800-2500 milliárd forint érkezett támogatásként, azaz akkor a bruttó hazai termék (GDP) 5,5-7 százaléka. Ha ehhez hozzászámítjuk a ma már 600 ezerre becsült külföldön dolgozó magyar által hazautalt évi körülbelül 1100 milliárdot, akkor levonható a következtetés, hogy akkori adatok szerint
a GDP 8-10 százalékát nem az országban állították elő.
A miniszterelnökség által megrendelt KPMG-GKI-tanulmány egyenesen arra a következtetésre jut, hogy 2006-2015 között a GDP 4,6 százalékkal nőtt,
az EU pénze nélkül viszont 1,8 százalékkal masszív recesszió lett volna.
A részadatok (lakossági fogyasztás, beruházások) mind azt bizonyítják, hogy a közösségi hozzájárulással éppen a víz felszínén maradt a magyar gazdaság, a fejlesztések finanszírozása szinte kizárólag EU-forrásból történik – áll tehát a kormány által megrendelt (és minden bizonnyal uniós finanszírozású) elemzésben.
Az EU segítsége és a hazai növekedés közvetlen összefüggését igazolja az is, hogy 2016-ban, amikor az új uniós költségvetésből még alig csordogált a pénz, a hazai gazdaság növekedése azonnal lezuhant két százalék közelébe.
Az már másik kérdés, hogyan hasznosul ez a temérdek pénz. Ha Orbán erre vonatkoztatja lekicsinylő szavait, abban még akár igaza is lehet. A kormány gazdaságpolitikáját támogató Magyar Nemzeti Bank tavalyi tanulmányában foglaltak nagyon szomorú képet festenek fel. Eszerint a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklusban 2500 milliárd forint közvetlen gazdaságfejlesztési támogatást kaptak a hazai vállalkozások, ebből cirka 1700 jutott a legkisebbeknek (kkv-knak). A jegybanki elemzők szó szerint „a támogatásokra való számottevő ráutaltságról” írnak: a kis cégek külső forrásainak 63 százaléka uniós támogatás, sőt, 37 százalékuknál az arány 80 százalék.
Az MNB-sek megállapításainak veleje:
a támogatások nem javították a kkv-k termelékenységét
(vagyis egy időegység alatt előállított értéket).
Az uniós pályázatok (hitelek és vissza nem térítendő összegek egyaránt) javították az alkalmazotti létszámot, növelték az árbevételt és a hozzá adott értéket (az árbevétel és a megvett anyagok és szolgáltatások értékének különbözetét).
„A munkatermelékenység azonban egyik esetben sem változott szignifikánsan a támogatások hatására” – e szikár konklúzió azt jelenti, hogy amint kifutnak a támogatási programok, az ezeket igénybe vevő kkv-k eredménye jellemzően visszazuhan a stagnáló hatékonyság miatt.
Nézzünk néhány friss adatot és megállapítást. Az Európai Bizottság idei dátumú országjelentése úgy fogalmaz, hogy Magyarország az európai strukturális és beruházási alapok (esb-alapok) kedvezményezettje, az általa kapott jelentős támogatás 2020-ig elérheti a 25 milliárd eurót. A 2014–2018-as időszakban ez évente a GDP mintegy 3 százalékának és
a közberuházások 43 százalékának felel meg.
A tavalyi év végéig az előzetes becslések szerint 23,5 milliárd eurót (a teljes összeg 94%-át) lekötötték hazai fejlesztésekhez. E támogatások révén 11 ezer vállalkozás bővítette kapacitásait, és több mint 200 cég vezetett be új termékeket; javult a városi tömegközlekedési rendszer fenntarthatósága, és csökkent a középületek éves primerenergia-fogyasztása. Az uniós finanszírozásból a tervek szerint 2,3 milliárd eurót (a 2007–2013-as időszakbelinél lényegesen nagyobb összeget) pénzügyi eszközök révén bocsátanak Magyarország rendelkezésére.
Azt is írja az országjelentés, hogy Magyarország jól halad az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) forrásainak felhasználásával. 2017. decemberében az ESBA keretében jóváhagyott műveletek teljes finanszírozási volumene 73 millió euró volt, és várhatóan összesen 1,2 milliárd euró összegű magán- és közberuházást generál. A kkv-keretből 12 ezer kisebb vagy induló vállalkozás részesülhet.
Ami azonban a lényeg: az uniós források erősen befolyásolják a magyarországi beruházásokat.
A magán- és állami beruházások forrás szerinti megoszlását mutatja az ábra
Forrás: Európai Bizottság
A szaggatott vonalak érzékeltetik, hogy a három szektorban az uniós hozzájárulás legenda-e.
„2017-ben a reálértéken mért bruttó állóeszköz-felhalmozás az előrejelzések szerint
több mint 20 százalékkal nőtt, és ennek körülbelül a felét közvetlenül uniós forrásokból finanszírozták”
– olvasható. (Az országjelentés készítői is hivatkoznak a fentebb idézett KPMG-GKI-tanulmányra és az MNB-s elemzésre, az általunk felvetett megállapításokat felhozva.
Érdemes pár pillantást vetni a naponta frissülő adatokat is tartalmazó adatbázisra. Ebből kiderül, hogy hazánk uniós kerete a mostani költségvetési ciklusban felfelé kerekítve 29 650 milliárd euró, ebből a többi tagállam befizetéséből 25 014 milliárdot (mint írják, fejenként tehát 2532 ezer eurót) kapunk, a „saját erő” mindössze 4,64 milliárd euró.
A keretből tavaly év végéig a kormány lekötötte (odaítélte) a pénz 94 százalékát a kedvezményezetteknek, de ebből csak 13 százalékot (3,991 milliárd eurót) utaltak át Brüsszelből. A mai állapot szerinti szám se sokkal szívderítőbb, az időközi kifizetés 14 százalékon áll.
Ennek nem csak az az oka, hogy a kormány villámgyorsan kiírta a pályázatokat a támogatásokra, amit csak késve követ az uniós kifizetés. A rendkívül alacsony összegű tényleges átutalás másik magyarázata alighanem az, hogy a hírhedetté vált OLAF-vizsgálódások mellett szinte minden egyes projekt-elemzés rendkívül súlyos szabálytalanságokat tár fel (a legújabbakról a 24.hu írt), emiatt egyelőre nem is kérik a számlákat a magyar kormánytól.
Felfordulást nem okozna a 2019-es költségvetés, a szociális területen mintha tűzoltás jellegű kiadásnövekedést tervezne a kormány, másutt viszont infláció alatti a növekmény. Az egyik legnagyobb vesztesnek a közmunkások serege látszik.
Semmi különös, búcsú az álmoktól: részletesebben áttekintve így foglalható össze a jövő évi költségvetés tervezete. Marad a robusztus, 4,1 százalékos növekedés, bár csökkenő ütemű, de még mindig impozáns (8,8 százalékos) béremelkedés van a tervasztalon. Az első kockázati elem a növekedési ráta, sok elemző szerint ez kissé túl ambiciózus. Valószínűleg részben erre válaszul a kormány felével megtoldja a költségvetés tartalékait.
A kormány vélelmezett kőszívűségét cáfolni látszik néhány fontos tétel. A kórházi ellátások soron csaknem 6 százalék, a gyógyszerár-támogatásban 7,5 százalék a növekmény az ideihez képest. Sőt, a gyógyászati segédeszközökhöz hozzájutást 10 százalékkal segítik.
Ezek lényegesen meghaladják a 2,7 százalékra tervezett inflációt,
de leginkább tűzoltásnak foghatók fel az elmúlt években felgyülemlő feszültségek láttán.
Más előirányzatokból viszont az látszik, hogy a kormány változatlanul a magas jövedelműek helyzetét akarja erősíteni, a lopakodó elvonás az alsó jövedelmi tizedekben lévőket sújtja jövőre is.
A családi támogatások csökkennek,
ezen belül a messze legnagyobb tétel, a családi pótlék tíz év után is változatlanul fagyásban marad. Ez a szegény sorban élők terheit súlyosbítja. Némiképpen, de az infláció felével növekszik (vagyis reálértéken veszít értékéből) a közgyógyellátásokra szánt összeg.
Ezzel szemben éppen inflációkövető lesz a lakásépítési támogatás (közismert nevén a csok), jövőre már 242 milliárdot szán erre a kormány.
Ez egyre inkább a tehetősek jövőjét szolgálja,
ha figyelemmel vagyunk a legutóbbi folyamatokra, ahogyan az ingatlanpiaci drágulásban rohamosan veszíti el értékét a legnagyobb, 10+10 milliós csok-támogatás is.
A kormány – miután elmúlt a 2008-as válság közvetlen hatása és a magyar gazdaság a kedvező nemzetközi környezetnek, valamint a beözönlő uniós támogatásoknak köszönhetően emelkedő pályára állt a gazdaság – erőteljesen látott hozzá
a közmunkások kiszorításához a munkaerőpiacról.
A programban három éve (januárban) 180 ezren, 2016-ban már 223 ezren, tavaly 211 ezren kaptak nem túl értelmes munkát.
Forrás: BM
Bár a közmunkásoknak csak csekély része (körülbelül 13 százaléka) képes idővel rendes foglalkoztatásban részesülni, a szorító munkaerőhiányt is látva a kormány hozzálátott a közfoglalkoztatás alapos megvágásához. A tavaly év elején még 211 ezres tömeg ennek az évnek elejére 50 ezerrel zuhant, hogy aztán idén áprilisban – a pár napja készült statisztika szerint – a közfoglalkoztatásban részt vevő személyek havi átlagos száma 145 445-re zuhanjon. Ez 2017 áprilisával összehasonlítva 29 ezres csökkenés – olvasható a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi (!) helyettes államtitkársága jelentésében.
Persze itt minden leginkább a pénzről szól,
a közmunka-kassza most nominálisan éppen annyi, mint 2014-ben: 225 milliárd forint.
Közben megjárta a 270 milliárdot, de 2019-ben szekercével hasítanának le a kiadásokból: a 180 milliárd 20 százalékkal lesz kevesebb az ideinél. Ezzel akár 130 ezer körülire eshet a közmunkások száma 2019-ben.
A programból kiesőket a versenyszférának kellene felvennie. A költségvetés tervezete a foglalkoztatás másfél százalékos bővülésével számol. Nem biztos, hogy ezt a 66 ezres igényt az ellátásból kieső közmunkások köréből képes lesz magába olvasztani a gazdaság. Az álláskeresési ellátás bukszáját talán nem véletlenül bő egyharmadával tervezi megfejelni a kormány.
Semmi se látszik az egy hónapja felvázolt – 2022-ig szóló – nagyívű gazdaságpolitikai tervből a 2019-es költségvetés tervezetében. Varga Mihály bejelentette: vannak válságra utaló jelek az eurózónában. Jövőre marad a 15 százalékos szja, tovább tolják a csok-ot, a nyugdíjak 2,7 százalékkal nőhetnek.
A jelek szerint a kormány már nem számol azzal, amit pár hete „négyéves terv” keretében átnyújtottak az Európai Bizottságnak hatalmas beruházásokkal, folyamatosan magas növekedési kilátással. A 2019-es költségvetés tervezetének ismertetésekor a parlamentben Varga Mihály az Orbán Viktor által másfél hete hirtelenjében bevezetett „válság-kommunikációval” kezdett. (A korábban felfestett fényes jövőt a pénzügyminiszter már egy ideje lényegében eltörölte.)
Eszerint minket kedvezőtlenül érinthető folyamatok zajlanak a világban, ezért óvatosan készítették el a költségvetést. A magyar gazdaság kilátásai jók, de az eurózónában tapasztalhatók válságra utaló jelek – mondta a pénzügyminiszter.
Erre figyelemmel – ugyancsak a miniszterelnöki bejelentéssel összhangban – az általános tartalék és az országvédelmi alap összegét az idei évhez képest megtoldják 50 százalékkal.
S ha bárkinek kétsége lenne, marad a szigorú gazdálkodás:
a működési költségvetés nullás, hiányt csak a beruházások állíthatnak elő.
Kiszámítható adórendszert ígér Varga, s szavaiból kiderült, hogy lényeges változásokat nem akarnak. Vagyis marad az egykulcsos, 15 százalékos szja, és a célzott áfacsökkentés eddigi mértéke. Tehát a rekordmagas 27 százalékos főkulcshoz nem nyúl hozzá a kormány.
Az lakásépítőket izgató kérdésre egyelőre nincs válasz, csak 2019-ben évközben döntenek arról, mi legyen a jelenleg a kedvezményes, 5 százalékos újlakás-áfával, ami 2020-ra kifutna, és visszaállna a 27 százalék. A bizonytalanság miatt leálltak az éven túli fejlesztések.
Folytatják a szociális hozzájárulási adó csökkentését, jövőre 17,5 százalékra mérséklődik. Ezzel 100 milliárd forintot spórolnak a vállalkozások.
Varga szavaiból kiderült, hogy a nyugdíjasok foglalkoztatását úgy segítenék, hogy ezt semmilyen közteher se sújtsa.
A családtámogatások körében nagyon újat nem jelentett be a pénzügyminiszter. Az otthonteremtést támogató csok-ot folytatják, 2019-ben 242 milliárd forintot költenek el erre. Marad a gyed és gyed extra, a családi adókedvezmény gyerekenként 20 ezer forintra emelkedik, vagyis a kétgyerekeseknek 40 ezer jár 2019-ben. Ez 350 ezer családot érint – mondta.
Az inflációt 2,7 százalékra tervezik, tehát ennyivel emelkednek a nyugdíjak.
A konvergenciaprogramban leírtaknak megfelelően folytatják a közszféra béremelését. Bár ebben némi bizonytalanság volt kihallható Varga szavaiból, amikor arról beszélt, hogy tartalékot képeznek e célra, a béremelés fedezetére. A mértékről zajlanak az egyeztetések.
A versenyképességben valóban előrelépett Magyarország, de egy jelentés ismertetésekor a pénzügyminiszter arról nem szólt, hogy a magyar gazdasági összteljesítmény viszont romlott. A szerzők szerint tehát egyelőre szó sincs fordulatról.
Megkezdődött a versenyképességi fordulat Magyarországon – ezzel értékelte sajtótájékoztatón az ICEG European Center és az IMD intézet csütörtökön megjelent 2018-as versenyképességi jelentését. Varga Mihály pénzügyminiszter. A Világgazdasági Fórum általi tavalyi „felminősítést” is megemlítve azt mondta, hogy „két nagy intézet már nem téved, a mérések jól igazolják vissza azt a gazdaságpolitikai váltást, ami egyre inkább a versenyképességre, a hatékonyságra és a termelékenységre helyezi a hangsúlyt”.
S valóban, a nemzetközileg irányadónak tekinthető ICEG tanulmánya a tavalyi 52-ikről a 47-ikre emelte fel Magyarországot a 63-as rangsorban (vagyis még így is csak a mezőny második felében vagyunk).
Változást sürget azonban a jelentés a szociális kohézióban, a protekcionizmus csökkentésében, az elöregedés lassításában, valamint a fogyasztási adók csökkentésében.
üzleti hatékonyság, 60-ról 58-ikra: termelékenység és hatékonyság emelkedése, a finanszírozás kissé javulása.
infrastruktúra: 49-ről 39. helyre: digitális technológiai készség, ami így is nagyon alacsony szintű, még mindig szegényes nyelvtudás.
Az ICEG szakértői mindehhez hozzáteszik, hogy
a javulás inkább csak a gazdasági értelemben békésebbnek és ígéretesebbnek tűnő európai környezet miatt válhatott reális perspektívává.
Következésképpen – folytatódik az értékelés – strukturális változtatások hiányában Magyarország sérülékenysége és és az uniós forrásoktól való krónikus függősége a jövőben is folytatódni fog.
A térség országai versenyképességének alakulása
Forrás: ICEG, IMD
De ami ennél is fontosabb, hogy az ICEG szerint
„a magyar versenyképességet a bizonytalanság egész sűrű köde lengi be, az elkövetkező hónapok és évek döntik el, hogy az öt helyes javulás valós és fenntartható fordulatot szimbolizál-e, avagy inkább csak csalóka délibáb a mai nap erősebb fényénél”.
A szerkesztők a bizonytalanságok közé sorolják:
az autokratikus és antidemokratikus jegyeket hordozó kormányzást;
a szerkezeti reformokkal kapcsolatos kormányzati politikát;
és a túlságosan nagy függést az uniós támogatásoktól.
A jelentésben az is olvasható, hogy a legfontosabb területek egyike (az elején felsoroltak mellett), a gazdasági összteljesítmény a 36-ikról a 39-ikre süllyedt. A romlás okai:
a kedvező foglalkoztatási adatok pusztán látszólagos és fenntarthatatlan volta: sok közmunkás, fokozódó agyelszívás, a fiatal és képzett munkaerő elvándorlása, aggasztó munkaerő-hiány;
a régió adataihoz képest is vérszegény nemzetközi befektetési pozíciók a befelé és a kifelé irányuló beruházásokban egyaránt (mindkettőben a sor legvégén vagyunk).
A jelentés arra inti a kormányt, hogy érdemes volna meghaladnia az ad hoc és átmeneti megoldásokat eredményező kormányzati szemléletet a jó kormányzás előre lendítése és a demokratikus uniós értékek szentségének helyreállítása jegyében.
Az öt legversenyképesebb gazdaság a megszokott, csak sorrendjében tér el a korábbitól. Az
Egyesült Államok (1) visszaszerezte első helyét, őt követi Hong Kong (2), Szingapúr (3),
„A most felesküdött kormány ugyanazt a hibát látszik elkövetni, mint az egymást követő Gyurcsány-kormányok, amelyek azt gondolták, hogy a gazdaság fenntartható növekedési pályáját 4 százalék körüli egyensúlyi növekedésre lehet állítani, és tették ezt mesterséges élénkítéssel” – von egy érdekes párhuzamot Mellár Tamás, független parlamenti képviselő, közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke. A FüHü őt is megkérdezte arról, szerinte milyen gazdaságpolitika várható a 4. Orbán-kormánytól. Bod Péter Ákos volt jegybankelnök szerint a célok nem reálisak, Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese szerint pedig folytatódni fog az egyközpontú magyar modell további kiépítése.
„A jövő terhére folytatott gazdaságpolitika az összes eddigi Orbán-kormányra jellemző volt, s ez várható a negyediktől is” – véli Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese. Az eddigi Orbán kabinetek gazdaságpolitikáján végigvonul az egycentrumú magyar modell kiépítésére való törekvés, aminek lényege a független intézmények jogi és személyi függésen alapuló „bedarálása”, a piaci verseny korlátozása, a vállalati tulajdonviszonyok lojalitáson alapuló átrendezése. Ugyanakkor a gazdaságpolitika egésze nem teljesen folytonos. Például a költségvetési politika szigorában 2010-ben a retorika más volt, mint a tettek. Nem volt ugyanis igaz, amit 2010-ben a hatalomátvételkor az új kormány sulykolt a rettenetes örökölt állapotokról, az államháztartási hiányról, s hogy ők teremtették meg az egyensúlyt. Hiszen a Bajnai-kormány már egy erősen javuló gazdaságot adott át, miközben a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosításával az Orbán-kormány kezdett nagy költekezésbe.
Ez egyben látványos példája is volt a jövő már említett felélésének.
Ám amikor kiderült, hogy így nem tudjuk teljesíteni a túlzott deficiteljárás megszűntetésének – s ezzel az EU-transzferekhez való hozzájutásnak – a feltételeit, akkor villámgyorsan irányt váltottak, és az államháztartási hiány és a GDP-arányos államadósság csökkentését tűzték a zászlajukra.
Karsai szerint azonban ezen belül is van egy hullámzás az egymást követő Orbán-kormányok irányvonalában. Így bár nagy eredmény, hogy a hiányt évek óta jóval a GDP 3 százaléka alatt tartják, nem szabad elfeledkezni arról, hogy a jelenlegi „aranyidőszakban” a jól teljesítő tagállamok deficitje sokkal kisebb, sőt, nem egy többletet produkál.
Idén várhatóan a magyar deficit lesz a harmadik legnagyobb az EU-ban,
s az is ritkaságszámba megy, hogy 2017-hez képest várhatóan emelkedik a hiány. Holott fel kellene készülni az előbb-utóbb elkerülhetetlenre, a nemzetközi kamatok emelkedésére, a konjunktúra romlására, az EU-transzferek mérséklődésére. A választási megfontolások azonban felülírták az anticiklikus gazdaságpolitikát. Ez a nehezebb időkben fog visszaütni, amikor már alig lesz mód a költségvetési lazításra.
Ami a várható gazdaságpolitika legfontosabb vonásait illeti, Karsai úgy véli, hogy
folytatódni fog az egyközpontú magyar modell további kiépítése.
Ez éppen úgy jelenti a független intézmények elleni offenzíva folytatását, mint az igazságszolgáltatás átszervezését, az elzárkózást az Európai Ügyészséghez való csatlakozástól, vagy a piaci verseny további korlátozását. A versenyképesség folytatódó romlása, az EU-val való viszony kiéleződése, az EU-támogatások 2020 utáni csökkenése azonban nagy kihívást jelent e politika fenntarthatóságával kapcsolatban.
Az már most látszik, hogy a miniszterelnök nagy hangsúlyt helyez a növekedésre.
„Sajátos módon” már előre bejelentette, hogy olyan gazdasági miniszterrel akar együtt dolgozni, aki garantálja a ciklus ideje alatt a 4 százalék feletti növekedést. „S érdekes módon, hirtelen módosultak a prognózisok, a Brüsszelnek benyújtott konvergencia programban már ez szerepel”.
Pedig Karsai szerint több komoly akadálya is van az ilyen dinamika elérésnek. Kihívást jelent a versenyképesség, amelynek romlása hosszú ideje, több mint másfél évtizede tart. Láthatóan kiéleződött a viszony az Európai Unióval. Komoly esélye van annak, hogy 2020 után nemcsak a Brexit és az új uniós prioritások miatt, hanem a mindinkább többsebességessé váló EU miatt is csökkenni fognak EU-források, ami azt jelentheti, hogy az európai jogrenddel szembemenő, az euróövezetből kimaradó országok az eddigiekhez képest érzékeny veszteséget szenvednek.
„A racionális persze az lenne, ha a kormány módosítana az uniós politikáján”
– mondja Karsai.
A kormány látszólag nem nézett szembe azzal, hogy milyen meghatározó szerepet játszottak az uniós támogatások az elmúlt években a magyar gazdaság növekedésében, „a konvergenciaprogram összefoglaló fejezetében erről gyakorlatilag egy szó nincs, igaz, később a részletező fejezetben egy kevés már igen” – mutat rá a gazdaságkutató. Holott e transzferek fontosságát a GKI és a KPMG két évvel ezelőtti, a Miniszterelnökség számára készített közös tanulmánya is kimutatta, jelesül, hogy ezek nélkül a magyar gazdaság nem is növekedett volna.
Az EU-források pótlásának a lehetőségét azonban keresni kezdték.
Az MNB már hirdetni kezdte a „nyilván a kormánnyal közösen kitalált” hitelezési boomot;
a több mint egy évtizeden át évente kétszámjegyű vállalati és lakossági hitelkihelyezés-növekménnyel nyilván a mérséklődő uniós forrásokat gondolják kiváltani.
Ám középtávon nagyon kockázatos és egyben aligha lehetséges ezzel az eszközzel élénkíteni. A magyar tulajdonú – az állami vagy a kormányzó pártokhoz közelállók tulajdonában lévő – bankoknál van erre elvileg a leginkább esély, ugyanakkor éppen ezeknél a legnagyobb annak a veszélye is, hiszen a szubjektív szempontok felülírják a felelős hitelezést, ami nagyon súlyos következményekkel járhat.
A hitelezés megugrása mellett a termelékenység és a versenyképesség növelését is feltételezné a tartós 4 százalék feletti növekedési cél elérése, ám
az üzleti környezet valójában csak a „lojális vállalatok” számára „kiszámítható”.
Emiatt sok cég óvatos, nem mer nagyra nőni, hacsak nincsenek kormányzati kapcsolatai, nehogy felkeltse maga iránt az érdeklődést. A külföldi tőke pedig csak rohamosan növekvő állami támogatás mellett hajlandó a befektetésre. Nincs igazi piaci verseny, ami visszafogja a hatékonyságot – említ még egy problémát Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese.
Egy érdekes gazdaságpolitikai párhuzam: Gyurcsány és Orbán
MTI Fotó: Beliczay László
„Ha valamihez hasonlítani lehet az előttünk álló időszakot, akkor a 2002-2008-assal lehetne összevetni: a most felesküdött kormány ugyanis ugyanazt a hibát látszik elkövetni, mint az egymást követő Gyurcsány-kormányok, amelyek azt gondolták, hogy a gazdaság fenntartható növekedési pályáját 4 százalék körüli egyensúlyi növekedésre lehet állítani, s tették ezt mesterséges élénkítéssel. A Fidesz most valami hasonlót tervez, hiszen egyszerűen nincsenek meg egy ilyen dinamikának a reálgazdasági forrásai” – von egy első hallásra meghökkentőnek tűnő párhuzamot Mellár Tamás, független parlamenti képviselő, közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke. Hozzáteszi:
a mesterséges élénkítés nyomán akkor is – késleltetetten, pár év múltán – jelentkeztek az egyensúlytalansági feszültségek,
amelyek utóbb komoly nehézségeket okoztak. Most is az lesz, ha a magyar gazdaságban meglévő 1,5-2 százalékos potenciális növekedési ütemet mesterségesen 4 százalék körülire pörgetik fel.
Pedig ezt akarják, Mellár Tamás szerint is a növekedés az új kormány kiemelt gazdaságpolitikai célja, ehhez próbálnak forrásokat hozzárendelni, azzal is számolva, hogy az uniós támogatások mérséklődni fognak, ám bízva abban, hogy nőni fog a versenyképesség és a termelékenység, s e mellett jelentősen – két számjegyű mértékben, 15 százalék körüli ütemben – bővítenék a hitelállományt.
„Ez a gazdaságpolitika lényegét tekintve új a megelőző két kormányzati periódushoz képest, s új az első – 1998-2002 közötti – Orbán-kormányéhoz képest is” – szögezi le Mellár, hozzáfűzve: ez még akkor is így van, ha Matolcsy György, még nemzetgazdasági miniszterként évi 7 százalékos dinamikát vizionált, ám akkor ez nem vált deklarált kormányzati céllá. Most azonban úgy tűnik, hogy az uniós támogatásoktól függetlenül akarják 4 százalék körüli növekedési pályán tartami a gazdaságot, ami
„veszélyes és hosszabb távon mindenképpen rontja az egyensúlyt”
– mondja. Szerinte rövid távon ilyen veszély azonban nem fenyeget, mivel a külső egyensúly, a folyó fizetési, illetve a külkereskedelmi mérleg nagyon jó állapotban van. Ugyanakkor az államadósság csökkenő tendenciája rövid távon is megkérdőjelezhető, s ami még fontosabb, felpöröghet az infláció, amely az elkövetkező időszakban valószínűleg meghaladja majd a 3 százalékot,
„még akkor is, ha a Központi Statisztikai Hivatal majd próbálja úgy számolni, hogy ne legyen olyan magas”.
Mellár mindenesetre azt mondta, hogy tájékozódni fog, hogyan zajlik az infláció számítása napjaikban.”
A gazdaságpolitika a növekedési ütem magasan tartása érdekében nagy szerepet szán a lakossági és a vállalati hitelezés felpörgetésének, erre vonatkozóan van is a Magyar Nemzeti Banknak egy tanulmánya, amely szerint a 4 százalékos növekedéshez 12-15 százalékos hitelbővítésre van szükség. Habár a válság nyomán alaposan lecsökkent hitelállomány, ezért növelésére Mellár szerint is tényleg van tér, ám félő, hogy ha erőltetik, akkor nem csak a hitelképesek, hanem a jövedelmezően gazdálkodni képtelenek is szép számmal fognak kapni kölcsönöket, miként az megtörtént a 2008-as válság előtt is. Ráadásul most történelmileg alacsonyak a kamatok – hívja fel a figyelmet egy újabb reális kockázatra, a kamatok várható emelkedési trendjére a szakértő.
További akadályt lát a munkaerő-hiányban, illetve a termelékenységnövekedés gyengélkedésében – ez utóbbi nálunk az elmulasztott technikai-technológiai fejlesztések miatt az elmúlt nyolc évben 2 százalék körüli volt csupán, miközben például a környező, volt szocialista országokban 15-20 százalékos ütemet értek el.
Mellár szerint mindenesetre
a gazdasági nehézségek 1-1,5 évig nem nagyon fognak élesen jelentkezni.
„A kormány ülhet a babérjain, mivel a feltételek és a mutatók egyaránt jók, a gazdaságot az előre kiosztott uniós támogatások még pörgetik. A negatív következmények majd csak később jelentkeznek, első lépésben a munkaerőhiány és az infláció képében, de utána kumuláltan fognak jelentkezni az egyensúlyi feszültségek” – mondja.
Lehetnénk sikeresek, de csak piaci verseny mellett
Fotó: Wikipedia
Nem számít gazdaságpolitikai fordulatra az előző orbáni ciklusokhoz képest Bod Péter Ákos egyetemi professzor, aki szerint fordulatot az jelentene, ha a kormány a verseny felé fordulna. Erre nem lát sok esélyt, hiszen a kormányerőknek fel kellene hagyniuk az eddigi tételeikkel, hogy a tőkepiac csupa spekuláció és eltőzsdézés, vagy, hogy a külföld tőkés kizsákmányolja a magyarokat, és a legjobb, ha a politika csúcsán döntik el a folyamatokat. De mégis lesz új a gazdaságpolitikában, mivel elkerülhetetlenül diktálni fognak a meg nem oldott feladatok, egyebek között az oktatás és az egészségügy területén, az ország területi és társadalmi szétszakítottsága miatt, a súlyosbodó demográfiai helyzet nyomán. Mindezekre nem megoldás az, hogy Orbán továbbra is erősen kézben akarja tartani a gazdaságot.
De láttunk már olyat – tette hozzá a volt ipari miniszter, később jegybankelnök – hogy a szerkezeti gondokra a gyorsítás („uszkorenyije”) volt az első megoldási kísérlet.
Bod az elemzők többségéhez hasonlóan, komoly akadályokat lát az évi 4 százalékos, sőt e feletti bővülési ütem elérése útjában. A Brüsszelnek benyújtott konvergenciaprogramból nagyon sok minden látszik – mondja, megjegyezve, hogy
„az azért nincs igazán rendjén, hogy az Európai Unió ilyen részletezésű gazdaságpolitikai tervet kap, ám a magyar választóknak semmilyen információt nem adtak április 8-a előtt”.
A konvergencia-programba beállított több éves 4 százalékot meghaladó növekedési ütem elérése nem lehetetlen, de roppant valószínűtlen. Az kellene hozzá, hogy az utóbbi néhány év rendkívül kedvező nemzetközi konjunkturális viszonyai fennmaradjanak.
Maga a kormánydokumentum továbbra is alacsony nemzetközi kamatszinttel, folyamatosan bővülő világkereskedelemmel, stabil euró-forint árfolyammal, 60 dollár alatti kőolajárral számol. Ugyanakkor a nemzetközi feszültségek éleződése nyomán már megkezdődött a nemzetközi olajár emelkedése, és a korábbi pénzügyi viszonyok elmúltával növekedésnek indultak a kamatok. A program a további évekre is kivetíti a mai erős európai növekedést, holott a gazdaságok ciklikus természete miatt elkerülhetetlenül jön bizonyos korrekció, amely nyomán lendületet veszít a növekedés. Az pedig nem világos a mai demográfiai folyamatok ismeretében, hogy
honnan jönne az 1-2 százalékos hazai foglalkoztatásbővülési ütem.
„Úgy tűnik, az államapparátus minden olyan számot beleírt a konvergenciaprogramba, amelyek megvalósulása esetén teljesülhetne Orbán nyolc évvel ezelőtti ígérete, hogy tíz éven belül egymillió munkahelyet hoznak majd létre; de a tényleges teljesüléshez az kellene, hogy tartósan dübörögjön a gazdaság, itthon maradjon a munkaerő, és százezrek kerüljenek be a magángazdaságba, hatékonyan és termelékenyen” – mutat rá Bod Péter Ákos. A FüHü-nek adott korábbi interjújában már kitért erre, mondván: „a Bajnai-kormány alatt kidolgozott foglalkoztatási akció („Út a munkához”) , majd a Fidesz 2010-es győzelme után nagy lendületet vett közmunkaprogram adekvát válasz volt az akkori helyzetre, a tartós munkanélküliség riasztóan nagy mértékére, ám ez a munkaerőpiaci megoldás elérte a korlátait, sőt, mára már a növekedést gátoló tényezővé vált. Az egyébként mobilizálhatóvá tehető negyedmillió ember döntő hányada nem tud továbblépni, és munkavállalóként belépni a munkaerőpiacra. Innováció kellene arra, hogy az így megmozgatott embereket hogyan lehet beterelni vagy a képzési rendszerbe vagy pedig a munka világába.”.
Az egymillió munkahely tíz év alatt Bod szerint ugyan elvben lehetséges, de igen kis valószínűséggel bekövetkező pálya. Bár – fűzte hozzá ironikusan – esetleg
„a Központi Statisztikai Hivatal addig oszt és szoroz, amíg meg nem lesz a bűvös egymilliós szám”.
„A célok mindenesetre egyszerűen nem reálisak, így valószínűleg most is az fog történni, ami korábban is: mást mondanak és mást csinálnak majd”” – állítja.
Az elmúlt orbáni kormányciklusok alapján nem látszik annak tényleges esélye, hogy a 4. Orbán-kormány ideológiai fordulatot elkövetve felfedezné magának a piaci versenyt, mint hajtóerőt. Pedig a verseny által kikényszerített nyomások nélkül nem várható a versenyképesség növeléséhez elengedhetetlen termelékenységjavulás. Félő, hogy
folytatódik a piaci versenyt korlátozó, fékező gyakorlat, és az új technológiák és eljárások bevezetését övező szkepszis.
A közbeszerzések gyakorlata, az állami egyedi döntések sora jelzi az állami versenykorlátozás elterjedtségét. Ha ez a felfogás megváltozna, az hatalmas fordulatot jelentene, ám a kormány névsorából és Orbán megnyilatkozásaiból ilyennek jelét sem látja Bod Péter Ákos, aki úgy fogalmaz: „ez a konvergencia-program így mechanikusan kivetített vágy, ami nem ad támpontot a kormány tényleges szándékaihoz, papíron hozza ki az ideális végállapotot”.
Csökkenteni kell az újraelosztást, a munkaadói járulékot, s a személyi jövedelemadót – ezt is tartalmazza a kormány felkérésére a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által összeállított gazdaságpolitikai javaslatcsomag. Parragh László az MKIK elnöke a Független Hírügynökséggel közölte: mind a két terhet egyszámjegyűre, 9 százalék körülire kellene mérsékelni. A költségvetési egyensúly tartása peremfeltétel, de Varga Mihály túl nagy józansággal kezelte ezt eddig – véli.
Parragh László. Orbán Viktorral és Varga Mihállyal a Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
AZ MKIK már benyújtotta a kormány számára azt az 50 oldalas javaslatcsomagot, amely az egyik alapjául szolgálhat a felálló új kormány gazdaságpolitikájának a kialakításához, s keretet szabhat a kormány és a reálszféra elkövetkező időszakban megvalósítandó együttműködésének. Parragh László portálunknak kifejtette, hogy a kormány felkérésére (még a választások előttre datálódik ez a felkérés) készült kamarai csomag (a Magyar Nemzeti Bank is összerakott egy sajátot) alapjául egy 1500 vállalat kikérdezéséből kapott felmérés szolgált. Ebből ismét bebizonyosodott az, ami nem jelent persze újdonságot – mondta –, hogy a munkaadók szerint a munkát terhelő adók és járulékok mérséklése eredményeként vagy nő a jövedelmezőségük („ami nem ördögtől való dolog”), vagy nő a fejlesztési hajlandóságuk, hiszen sokszor a pénzt nem veszik ki a cégből, hanem inkább beruháznak.
„Bármilyen furcsán is hangozhat, a növekedés motorja lehet, ha az állam lemond bizonyos jövedelmekről”
– szögezte le Parragh.
Nem kevés pénzről van szó: jelenleg ugyanis a munkaadók szociális hozzájárulásként a bruttó bér 19,5%-át fizetik be az államkasszába, az szja mértéke pedig egységesen 15%. A Parraghék által javasolt mérséklés tehát mondhatni akár drámainak is. Szociális hozzájárulási adóból tavaly mintegy 4500 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, szja-ból pedig közel 1800 milliárd forint –
ebből eshetne ki egy durván a felére, illetve több mint harmadára rúgó bevétel, ha megvalósulna a 9 százalékos kulcs.
Egy ilyen jelentős mérséklésnek persze gátat szab(hat) a költségvetés egyensúlyban tartásának az igénye – hívja fel a figyelmet Parragh. A kamara elnöke úgy fogalmazott: „a mérséklésnek nagyon merev korlátot szab, mondhatni peremfeltételt jelent az egyensúly követelménye”. Ennek megborulása senkinek nem áll az érdekében, a reálszféra szereplőinek sem, s a kormánynak kellő józansággal kell ehhez hozzáállnia, ám
„Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter még talán túlságosan is nagy józansággal állt eddig ehhez a kérdéshez”
– mutatott rá, de „a mozgástér nagyobb volt, mint, amilyent a kormány eddig kihasznált”. A költségvetés túlságosan is stabil, van benne tartalék arra, hogy növekedésösztönző pályát teremtsen.
Természetesen mi csak egy javaslatot készítettünk – igaz, tettük ezt 1500 vállalkozás véleményére alapozva –, de a döntés nem a mi kompetenciánk – szögezte le az MKIK elnöke. „A döntés és annak a felelőssége a kormányé, ezt mi nem tudjuk és nem is akarjuk átvállalni”, fűzte hozzá.
Az MKIK 50 oldalas előterjesztése persze nem csak az újraelosztással foglalkozik. Kitér számos, a reálszférát érintő területre,
az állam hatékonyságának a növelésére, a bérfejlesztésre, az oktatás átalakítására (az MKIK oktatásfejlesztési javaslatcsomagot is készít), s persze a munkaerőpiacra és az iparban végbemenő folyamatokra is.
A kamarai csomag – hangsúlyozta Parragh – figyelembe veszi a cégek véleményét. Arra kértük őket – mondta –, hogy őszintén mondják el, miben látják a versenyképesség legnagyobb korlátait. Az egyik leggyakrabban emlegetett elem a beruházási hajlandóság legalábbis limitált volta volt. Ezt pedig a következőkre vezették vissza.
Közel tizedakkora az egy autóra jutó üzemi eredmény (a gyártás közvetlen haszna) a Mercedesnél Magyarországon, mint az egész anyavállalatnál. A kutató szerint ugyan önmagában nem zsákutca ez a jelenség, de az összeszerelő üzemek nagy támogatású erőltetése mögött „beteg logikájú” gazdaságirányítás áll.
Ahogyan az eddig is tudható volt, óriási szórást mutatnak a nagy európai autógyártóknál elért eredmények. A tényleges gazdálkodást leginkább szemléltető üzemi eredmény egy autóra jutó összege nyugat-európai gyártóknál 408 euró (Seat) és 16 234 euró (Porsche) között szóródik – derül ki a Portfolio minapi gyűjtéséből. (Érdekesség, hogy a legmagasabb „polcon” lévő Bentley darabonkénti előállítási nyeresége csak ötezer euró.)
Ebben a sorban a felső-középrégióban található a Mercedes-Benz Cars, a Mercedest és a Smartot, valamint a Maybach luxusmárkát is magában foglaló személyautó-üzletág, ahol 3878 euró volt tavaly az egy járművön elért üzemi (üzleti) eredmény.
A német óriás hazai, kecskeméti leányvállalatának 2017-es adatai még nem ismeretesek a nyilvánosság előtt, de összevetésre alkalmasak az egy évvel korábbi összegek is. Üzleti beszámolója alapján a „közel 190 ezer” Mercin számításunk szerint az árbevétel-arányos üzemi eredmény (marzs) nagyjából negyede az egész anyacég tavalyi értékének, az egy autóra jutó átlagos üzemi profit viszont ennél is alacsonyabb hányadú, 420 euró.
Nem csodálkozott el a számokon a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásvezetője. Némethné dr. Pál Katalin szerint ez is alátámasztja azt a megállapítást, hogy
az összeszerelő üzemek alacsony hozzáadott-értékű termelést folytatnak,
sokkal kevesbé járulnak hozzá a gazdaság növekedéséhez, mint az anyacégek eredményei.
A kép persze ennél összetettebb, mert az ilyen üzemek (amellett, hogy nem kevés adót fizetnek) sose csak maguk érkeznek, hozzák magukkal teljes beszállítói hátországukat, s jellemzően lépésről lépésre keresik a hazai partnereket. Egyre több más iparágat (autóknál például textil-, üveggyártást) vonzanak magukhoz – mondta a kutató.
Önmagában tehát ez nem zsákutca, tőkehiányos országban normális fejlődési folyamat ez, de
az erre és ennek kiszolgálására épülő magyar kormányzati gazdaságpolitika nem egészséges
– mondta Némethné Pál Katalin. Ami pedig emögött meghúzódik, nevezetesen az azonnal használható és bármikor eldobható munkaerő képzése, „beteg logikájú” gazdaságirányítást és -felfogást mutat, ami leragadt valahol az 1920-as években.
Nagyon káros változások indultak el az elmúlt években:
az egyszerű, lebutított tevékenységet igénylő feldolgozóiparba áramlik a tőke, a nagyobb hozzáadott értéket elérni képes szolgáltatószektorból pedig távozik.
Ezt egyébként az egyik nagy, multinacionális tanácsadó cég hazai vezetője is megerősítette a Független Hírügynökségnek. A „munkaállam” koncepciója, az „értelmiségi okoskodás” elutasítása, és ennek jegyében az oktatás elbutítása rendkívül messze vezetően okoz óriási kárt az országnak – derül ki Pál Katalin szavaiból. Szerinte „ezerrel” kellene pénzt költeni a közoktatásra, ezen belül is az általános iskolákra, hogy legyőzhetők legyenek az otthonról hozott hátrányok.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
„A jövő terhére folytatott gazdaságpolitika az összes eddigi Orbán-kormányra jellemző volt, s ez várható a negyediktől is” – véli Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese. Az eddigi Orbán kabinetek gazdaságpolitikáján végigvonul az egycentrumú magyar modell kiépítésére való törekvés, aminek lényege a független intézmények jogi és személyi függésen alapuló „bedarálása”, a piaci verseny korlátozása, a vállalati tulajdonviszonyok lojalitáson alapuló átrendezése. Ugyanakkor a gazdaságpolitika egésze nem teljesen folytonos. Például a költségvetési politika szigorában 2010-ben a retorika más volt, mint a tettek. Nem volt ugyanis igaz, amit 2010-ben a hatalomátvételkor az új kormány sulykolt a rettenetes örökölt állapotokról, az államháztartási hiányról, s hogy ők teremtették meg az egyensúlyt. Hiszen a Bajnai-kormány már egy erősen javuló gazdaságot adott át, miközben a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosításával az Orbán-kormány kezdett nagy költekezésbe.
