Érdekes

Bréking nyúz, 2018. 09. 20. – Tudósítás a másik valóságból

0

Orbán Viktor politikai szupersztár lehetne, de ő remélhetőleg a nehéz, keskeny utat választja, iMerkel viszont katonai megszállás alá helyezné Magyarországot. A hároméves, önmagát ünneplő 888-ban az első leütött billentyű sorsából megtudtatta a világ, hogy mi vár arra, aki az útjukba kerül. A harc az, ami jól áll nekik. A liberális lény undorral, fintorogva, orrát befogva megmártózott a pörköltben.

 

Németh Sándor levelét megírta

„Levelet írt a nemzetközi evangéliumi-karizmatikus mozgalom vezetőinek az Európai Parlament (EP) Magyarországot érintő döntéséről és annak következményeiről Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze. Németh szerint Soros György és a háttérhatalmak más képviselői mindent megtesznek azért, hogy meghiúsítsák az antiglobalista, bevándorlásellenes, nemzeti és keresztény politikai erők megerősödését Európában. Szerinte Orbán Viktor magyar miniszterelnök felvette a kesztyűt. Ha Orbán feladná elveit, az ifjú osztrák kancellárhoz hasonlóan politikai szupersztár is lehetne belőle, de remélhetőleg ő a nehéz, keskeny utat választja jövőben is, ami az eljövendő új korszakba vezeti Magyarországot…

… Merkel így akarja biztosítani a tömegméretű legális migrációt Európába, a migránsok beengedésében és elosztásában is európai központi hatalom döntene, vagyis német dominancia alá helyezné a bevándorláspolitikát is. Gyakorlatilag ez a döntés az országunkat katonai megszállás alá helyezné, és gyarmati helyzetbe taszítaná, mert ha az országba történő be- és kiutazásokat nemzetközi határőrség ellenőrizné, az a magyar államhatár megszűnését jelentené…”. (Origo: Németh Sándor szerint Angela Merkel katonai megszállás alá helyezné Magyarországot)

Három(éves) a magyar igazság

„Immáron harmadik születésnapját ünnepli a jobboldal legerősebb, legizmosabb online hír- és véleményportálja, a 888. Sokat változott a világ és sokat változtunk mi is azóta, hogy leütöttük az első billentyűt. Annak a szegény billentyűnek a sorsából igazán gondolhatta volna a világ, hogy mi vár majd rá, ha az utunkba kerül. Most már tudja. Ennyit tehát az erőről.

Most pedig nézzük, hogy milyenek is lettünk. Minden nappal izmosabbak. Az izom történetét pedig úgy is megírhatnánk, hogy bár a lényegünk ugyanaz maradt – igazság és bátorság –, a tartalom egyre csak formásodott. A 888 ma már egy egészen más lap, mint ami a kezdetekkor volt…

…Nálunk blogol az Origo főszerkesztője, Gábor Laci, a CÖF erős embere, az ifjabb Lomnici és az ECHO TV informátora, Bohár Dani is… A harc az, ami jól áll nekünk! (888: Hároméves lett a 888).

Sörözve dagonyázó pörköltszagú posványlakók

„Ónody-Molnár Dóra A pörkölt című vérlázító írásának apropóját egy Kötcsén készült fénykép adta, amelyen helyi asszonyok egy nagy edényben pörköltöt visznek a polgári piknik vendégei számára. Ónody-Molnár Dóra nagyon sokat képzelt ebbe a fényképbe. Neki ugyanis elég egy szempillantás, és már látja, hogy ezek az asszonyok mennyire nyomorúságosak, szerencsétlenek, életük egy nagy szarkupac, ráadásul a férjük meghalt rákban (esetleg szív- és érrendszeri betegségben), vagy jobb esetben otthon sörözve dagonyázik…

… Mert a liberális elképzelés szerint a vidéki magyar asszony csak szerencsétlen lehet, aki nyilván az otthon sörszagúan dagonyázó férjét igyekszik kiszolgálni. Ugyan milyen más élet sarjadhatna vidéken, mint ez a pörkölszagú posvány, amit a liberális hiperművelt értelmiségink leolvasott róla?

Liberáliséknak már egy ideje gyűlölt célpontja a magyar vidék, a falusi ember, vagyis „a paraszt”. Ezért merült alá egy írás erejéig a megvetett parasztok világába a liberális lény, és mártózott meg undorral, fintorogva, orrát befogva a pörköltben, hogy aztán annál élesebb gyűlölettel köpje le őket, és nyomja bele hajsűrűségük, testsúlyuk, sörissza férjük, személyes tragédiájuk, vagy bármi más által a disznószaros, moslékos sárba, ahová valók lehetnek írása szerint ezek a parasztok.” (Magyar Idők: Pörköltös képű liberális újságírók és parasztasszonyok)

Partizánból kurtizán – Rákosi unokahúga a Gellért Szállóban

A miniszterelnök veje nemrég szerezte meg a Gellért Szállót, melyet most felújít. Arról ne elmélkedjünk, hogy miből telik neki minderre, s el is tereli gondolatainkat ilyen apróságokról, inkább merüljünk el a patinás szálló múltjában.

Itt van például egy frissen megjelent könyv, melyet a Gellért Szálló új tulajdonosa, Tiborcz István és szerzőtársa jegyez  a jelen helyett ehelyett a régi idők rejtélyeit kutatja: hogyan lett Dékán István ÁVH-s vezérőrnagy özvegye prostituált a Gellért Szállodában? D. Kardos Éva, aki egyébként Rákosi Mátyás unokahúga volt, így vallott erről önéletrajzi könyvében:

”Férjem a világháború harmincadik évfordulójára Moszkvába utazott, ahol holtan leltek rá a szállodai szobájában. A halál és annak rejtélyes körülményei nagyon megviseltek”

– írja Dékán István haláláról, mely 1975-ben következett be amikor az a Jurij Andropov állt a KGB élén, aki 1956-ban szovjet nagykövet volt Budapesten.

“Férjem halála után a kurvaságba menekültem. Magamra maradtam, elfogyott a pénzem. Ötvenéves koromban leszólított valaki a bárban a Gellért Szállóban, és én elmentem vele. Százötven nyugatnémet márkát kaptam. ”D. Kardos Éva azután folytatta, mert “élve töröltek az élők sorából. Kellett a pénz, és én partizánból kurtizán lettem” – írta Rákosi Mátyás unokahúga, aki Nógrádi Sándor rádiósa volt a második világháború idején.

Ki kit figyelt?

Kardos Éva korábban Péter Gábor titkárságán dolgozott, a férje belügyminiszterhelyettes volt a Rákosi rendszerben. Ezért a rendőrök a Kádár korszakban azt hitték, hogy a prostitúció csak szerepjátszás, D. Kardos Éva felsőbb utasításra ismerkedik a Gellért Szállóban és más bárokban gazdag külföldi vendégekkel. Minderről Zsigmond Gábor történész irt a könyvben, melyben felidézi a Gellért Szálloda rejtélyes múltját Tiborcz Istvánnal, az új tulajjal együtt.

Vajon Tiborcz István viselt dolgairól is csak évtizedek múltán szerzünk majd tudomást?

Kilépett a pártból az MSZP Orbánt éltető volt frakcióvezetője

0

Németh Árpád levélben közölte döntését a szocialisták győri szervezetével. Mint írta, számára a Sargentini-jelentés megszavazása volt az utolsó csepp a pohárban. Azért vannak más érdekességek is, ezekről írásunk végén olvashatnak.

Németh Árpád felidézi, hogy több mint 25 éve azért lépett be a Magyar Szocialista Pártba, mert szeretett volna aktívan tenni az emberekért. Erre az MSZP-t tartotta a legalkalmasabbnak.

Eltelt negyed évszázad, és úgy látja, hogy – nem csak Magyarországon, de szinte mindenütt látható – „a baloldalt egyre inkább elnyeli a neoliberalizmus, ennek következtében pedig önnön ellentétébe fordul át… Mára ez odáig fordult, hogy a baloldal a leggazdagabb globálnyik milliárdosok érdekeinek kiszolgálójává, támogatójává, megvalósítójává vált. Ezt láthatjuk Magyarországon is. Sajnos már nem csak a Demokratikus Koalíció, de a Magyar Szocialista Párt is ezt az utat követi. Ezt mutatja, hogy az MSZP vezetése, a Sargentini-jelentés kapcsán, annak támogatására, megszavazására kérte a párt EP-képviselőit, akik ezt meg is tették.”

Mint Németh írja, sokáig reménykedett, hogy az MSZP-n belül is megindult szomorú folyamatok változhatnak még, ám most már azt látja, hogy ezek a folyamatok megállíthatatlanokká és visszafordíthatatlanokká váltak, amivel viszont nem tud, és nem is akar azonosulni.

Mintha egy Fidesz-fant olvasnánk

Aztán megnéztük Németh úr Facebookoldalt és sok minden megvilágosodott. Persze, nem minden. Azt például végképp nem értjük, hogy ez az ember miért és hogyan lehetett hosszú évekig az MSZP egyik helyi vezetője.

A kérdés nemcsak a szocialistáknak szól, de Németh Árpádnak is. Posztjai és megjegyzései bármelyik Fidesz-fan oldalán is megjelenhettek volna. Merkelt szidja, Orbánt dicsőíti – amihez persze minden magyar állampolgárnak joga van. Mint ahogy bárkinek joga van bármelyik pártba belépni – főként, ha a párt felveszi őt a tagjai közé.

Mondjuk, nem hátrány, ha az illető azonosul a párt céljaival, ha úgy tetszik, vállalt értékeivel.

Németh Árpád Facebook oldalát nézve, csoda, hogy még nem talált el a Fideszhez. Persze, lehet, hogy mindez csak idő kérdése. Nem ő lenne az egyetlen, legutóbb például Szili Katalin volt szocialista hátelnök vádolta hazaárulással a baloldalt.

Bréking nyúz, 2018. 09.21. – Tudósítás a másik valóságból

0

A szexuális ragadozók is Soros kottájából játszanak, Dzsudzsáknak a magyar válogatott az első számú klubja, de az Emirátusokban több a pénz, a PestiSrácok elképzelte, hogy Szél Bernadett élete párja későn hazajáró és isiászos.

 

Dzsudzsák, az internacionalista hazafi

„Mivel a pénz velem kapcsolatban régen is, most is központi téma, egy dolgot fontos tisztázni. Amikor a fejembe vettem, hogy visszatérek, tisztában voltam vele, hogy az eddigi bérem töredékét kereshetem meg Európában. Ezért kész is voltam a kompromisszumra, mert tudtam, hogy ezért nekem is áldozatot kell hozni. Szívemhez közeli és szép befejezése lett volna a karrieremnek a holland élvonal, de sajnos ez sem jött össze, mert az érdeklődők között nem volt olyan klub, amelyikkel egyezett volna az ambíciónk…Lépnem kellett, mert nem várhattam tovább. Marco Rossi szövetségi kapitány – érthető módon – csak akkor látja helyemet a válogatottban, ha van csapatom. Nekem pedig – ahogy mindig, úgy most is – Magyarország és a magyar válogatott az első számú klubom!” (Origo: Dzsudzsák elmondta, miért megy vissza az Emirátusokba)

Soros mocskos mancsa a zaklatók közé is betette a patás lábát

„Mint ismert, Amerika legújabb MeToo-botránya ezúttal Brett Kavanaugh, Donald Trump elnök főbírójelöltje ellen irányul. A vádló egy több mint 30 évvel ezelőtti eset miatt szólalt fel Kavanaugh ellen.

Közben újabb részletek láttak napvilágot. Debra Katz, az „áldozat” ügyvédje például egy olyan – magát civilnek mondó – szervezet alelnöke, amely a Soros György által finanszírozott szervezetek egyikének támogatását élvezi – írja a The Washington Times.” (888: Soros keze is benne van a legújabb MeToo-botrányban)

Szél Berni virtuóz módon forgatja a sodrófát

„Szél Berni más kurzusokon vesz részt, neki kifejezetten csajos témákat kerestek. Ő Washingtonban a női konfliktuskezelésről, Dallasban a szexuális zaklatás és a családon belüli erőszak kezelésének kérdéseiről hallgathat előadásokat.

Ezt olvasva sajnos elakadtam az események analízisében, mert belém villant a kép, amint Berni – a kiképzésen tanult női konfliktuskezelési technikákat felhasználva – virtuóz módon forgatja a sodrófát élete párjával szemben, mikor az kissé későn és némileg isiászosan tér haza. De mit szól majd ehhez az etikai bizottság? A sodrófa és egyéb konyhai eszközök használatán túl nem tudom elképzelni, miben különbözik a női és a férfi konfliktuskezelés.

Zárójel. Sohasem értettem, hogy miért gondolják a haladók, hogy a férfiakban, amint nőt látnak, felébred a bennük lakozó juhászpéter és verni kezdik. Számomra ez azért kínos, mert bizonyára probléma lehet a férfiasságommal, ugyanis még sohasem emeltem kezet nőre. Jó, az óvodára nem emlékszem. Zárójel bezárva.” (PestiSrácok: A kiképzés)

A nap kérdése – Kampányol a kormány

0

Kampányt indít a kormány, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá tegye: a Sargentini-jelentés egyértelműen hazugságokon alapul, az Európai Parlament pedig szabálytalanul szavazta meg.

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint az embereket befolyásolják a kampányokban megfogalmazott állítások?
×

Bréking nyúz, 2018. 09. 19. – Tudósítás a másik valóságból

0

Judith Sargentini kihúzta a gyufát az alternatív valóság hadrendbe állított talpasainál. A mindig cizellált, finoman fogalmazó Bayer Zsolt például Csúri kolléga remeke címmel tett közzé egy írást, amelyben arról vizionál, hogy Judith Sargentinit eritreaiakkal kellene megerőszakoltatni. Csúri kolléga (bárki is legyen) viszont remekelt, a csenyétei ember pedig válaszolt.

 

Az ismeretlenség homályából kiugró rész

„Mesterházy Attila, ex-MSZP-elnök, és Bajnai Gordon, korábbi magyar kormányfő nevével is lehet találkozni a névsorban. Összesen 502 szereplő tett „hűségesküt” az amerikai milliárdos szervezetének, az Amnesty Internationalnek a 2014-es európai parlamenti választás előtt. Feltűnő, hogy sok román és litván politikus látta el kézjegyével a bevándorláspárti spekuláns szervezetének szándéknyilatkozatát.

Judith Sargentini, a Magyarország lejáratását célzó jelentést előkészítő, holland zöldpárti politikus nem szerepel ezen a listán (pártja viszont igen), ugyanakkor egy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy ő sem maradt ki a jóból. Ugyanis Sargentini 2014-ben, a szintén erősen Soros-kötődésű, holland Transparency Internationallal (TI) kötött együttműködési megállapodást. Ezt nehéz másként értelmezni, minthogy az európai parlamenti képviselő az amerikai üzletember érdekeit képviseli az európai törvényhozásban. A  Soros-hálózat egy újabb része ugrott ki ezzel az ismeretlenség homályából.… (Origo: Nyilvánosságra került egy újabb lista Soros György embereiről)

Csúri kolléga remeke

„Nem kellene összeszedni egy-két vállalkozó kedvű fiatal eritreai férfit, hogy tegyenek Sargentini asszony kedvére a hűs amszterdami éjszakában? Vagy ez megoldható lehet Schengenen belül is? Sargentini kulturális önfeladása miatt nem kell szálloda és escort-szolgálat, belefér (ha Judith asszony befér…) egy kapualj is.” (Bádog – Bayer Zsolt blogja: Csúri kolléga remeke)

Válasz Csenyétéről

„Valami újszerűségre, trendiségre, de minimum szexiségre számítottunk, amikor elolvastuk a 888 cikkének a címét: A csenyétei ember válasza Seres Lászlónak, a HVG publicistájának. Ez volt a cím és kerestük a cikket. Hogy mit válaszol a csenyétei ember, úgyis, mint a 888 olvasója Seres Lászlónak, aki a HVG publicistája.

Hát, nem sokat. A csenyétei ember szűkszavú, másképp fogalmazva: lényegre törő. Úgyhogy, kapaszkodjanak meg, mert teljes terjedelmében idézzük a csenyétei ember válaszát, amely így szól: A k888rva any888dat.(888: A csenyétei ember válasza Seres Lászlónak, a HVG publicistájának)

Szürreális levélváltás Áder János meghibásodott repülőjéről

Induljunk el onnan, hogy Áder János köztársasági elnök kedden Romániába utazott volna, ám az őt és kíséretét szállító repülőgép kisebb baleset szenvedett a ferihegyi repülőtér kifutópályáján, ezért az államfő nem tudott elutazni a Három Tenger elnevezésű konferenciára.

Ez volt a hír, amely felkeltette az érdeklődésünket. Nem a baleset részletei érdekeltek bennünket, hanem az, hogy

a hivatalosan a honvédség kötelékébe tartozó két Airbust miért az államfő és a miniszterelnök használja.

Különös tekintettel arra a körülményre, hogy Simicskó István – még honvédelmi miniszterként – a gépek vásárlásakor bejelentette, hogy ezek nem kormánygépek lesznek, hanem katonai célokat szolgálnak.

Írásban tettük fel kérdéseinket a Köztársasági Elnöki Hivatalnak és a Honvédelmi Minisztériumnak. A következőt kérdeztük: „…Olvasóink tájékoztatásra érdeklődni szeretnénk, hogy az eredetileg katonai célokra szánt gépeket miért a miniszterelnök és a köztársasági elnök céljaira használják. Annak idején, Simicskó István még honvédelmi miniszterként azt közölte a nyilvánossággal, hogy a gépeket kifejezetten a HM fogja használni, katonai célokra.

Történt-e azóta valamilyen változás a gépek tulajdoni, vagy használati viszonyaiban?

Megtisztelnének bennünket, ha válaszolnának a kérdéseinkre és segítenének bennünket abban, hogy olvasóinkat minél behatóbban tájékoztathassuk.”

Vagyis, igyekeztünk érzékeltetni a minisztériummal, hogy nem rólunk, újságírókról van szó. Nem mi akarunk mindenféle dolgokat öncélúan megtudni, hanem az olvasókat szeretnénk tájékoztatni.

Áder János hivatala megkeresésünkre nem válaszolt, a HM a fenti kérdésekre következőt volt szíves közölni.

„A Honvédelmi Minisztérium Kommunikációs Osztályára érkezett megkeresésére hivatkozva az alábbiakról tájékoztatjuk: A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről készült felszállni 2018. szeptember 18-án a reggeli órákban a Magyar Honvédség azon Airbus A-319 repülőgépe, amellyel Áder János köztársasági elnök utazott volna Bukarestbe.

Egy földi kiszolgáló emelődaru rakománya a repülőgép egyik ajtajának nyomódott, ami ettől kisebb mértékben behorpadt, így a gép biztonsági okokból nem szállhatott fel. 

A Magyar Honvédség csapatszállító repülőgépén a szükséges javításokat rövid időn belül elvégzik, majd visszatér a kecskeméti bázisra.”

Szövegértésből elégtelen. Nem ez volt ugyanis a kérdés. Persze, nekünk azonnal feltűnt, hogy nem a mi kérdésünkre jött válasz. Azt gondoltuk, hogy

talán összekevertek bennünket egy másik kérdezővel,

aki a baleset körülményeiről kérdezte őket.

Ezért viszontválaszlevelet írtunk a HM-nek.

„.. köszönjük a válaszukat, amelyben tájékoztatnak bennünket a kisebb reptéri baleset körülményeiről. Kérnénk, hogy amennyiben lehetséges, a levelünkben feltett kérdésre is válaszoljanak, vagyis arra, hogy az eredetileg katonai célokra szánt gépeket miért a miniszterelnök és a köztársasági elnök céljaira használják. Annak idején, Simicskó István még honvédelmi miniszterként azt közölte a nyilvánossággal, hogy a gépeket kifejezetten a HM fogja használni, katonai célokra.

Történt-e azóta valamilyen változás a gépek tulajdoni, vagy használati viszonyaiban?

Egyúttal megragadnánk az alkalmat, hogy megkérdezzük: fizet-e a kormány és a köztársasági elnök hivatala a Honvédelmi Minisztériumnak az eredetileg katonai célokra szánt gépek használatáért?

Válaszukat előre is köszönjük.”

Az utolsó mondat optimizmust feltételezett a részünkről, amire, mint kiderült, semmi okunk nem volt. Második levelünkre ugyanis már nem jött válasz – igaz, gyakorlatilag az elsőre sem. S ha már itt tartunk: arra már gondolni sem merünk, mi történt volna, ha nem Áder János, hanem Orbán Viktor gépével történik hasonló „háztartási” baleset. A miniszterelnök ugyanis nagyjából ugyanabban az időben Putyinhoz indult látogatóba, aki biztosan nem vette jó néven, ha vendége nem érkezik meg a megbeszélt időre.

Hazugságon kapták a TV2-t

0

A Nemzeti Választási Bizottság szerdai ülésén megállapította, hogy a TV2 megsértette a választási törvény jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét azzal, hogy a Tények című műsorában valótlanul állította, hogy Vona Gábor hitet tett Allah mellett.

A Jobbik Sajtóosztálya közleményében magyarázatképpen hozzáteszi, hogy a Fidesz-KDNP által nívódíjjal kitüntetett „hírműsor” a tiszavasvári választási kampány időszakában közölt hazugságoktól hemzsegő lejárató anyagot, mellyel egyoldalúan próbálta befolyásolni a választást.

Ez az elmarasztalás erkölcsi elégtétel lehet ugyan a Jobbik számára, ám, ahogy azt mondani szokás, kenhetik a hajukra. Az ilyen és ehhez hasonló határozatoknak ugyanis nincs visszatartó erejük, épp ellenkezőleg: az, hogy egy ilyen hazugságot ilyen „olcsón” meg lehet úszni, a TV2-t és másokat is arra bátorít, hogy adott esetben hasonló módon járjanak el

Az első fehér menyasszonyi ruha története

0

Ahogy az amerikai filmekben látjuk, a menyasszonynak a nagy napon valami régit, valami újat, valami kölcsönvett és valami kéket kell viselnie, hogy szerencsét hozzon a házasságban. Ez a hagyomány a viktoriánus időkig nyúlik vissza.

Ugyanígy a menyasszony feldobja a csokrot, felvágja a tortát választottjával, a férj pedig egy szatén menyasszonyi ruha kíséretében karjában viszi feleségét, amikor az átlépi a ház küszöbét a szertartás után. De a menyasszony mindig fehér ruhát viselt az oltárnál? Semmiképp!

A leendő menyasszony legtöbbször fehér ruhát vagy a fehér lehetséges változatait választja. A szín az ártatlanságot, a tisztaságot és a tökéletességet szimbolizálja. De ez a divat a fehér menyasszonyi ruhával egészen a 19. századig nem létezett.

Az esküvők rövid története

Az esküvők magukba foglalnak egy évszázados múltra visszatekintő szertartást, hiszen már a bronz- és a vaskor óta tartanak. A hagyományos szertartás azonban, ahogyan ma ismerjük, az ókori Görögországban és Rómában kezdett kialakulni. Abban az időben két ember közötti szövetség gyakorlati okokból jött létre, hogy törvényes gyerekeket hozzanak a világra. Az esküvői szertartás az 1070-es években vált hivatalossá Európában, ahol a házassági törvények kezdtek formálódni, és egy pap megáldotta a menyasszonyt és a vőlegényt.

De mit viseltek a menyasszonyok a nagy napjukon?

A menyasszonyok saját ruhatárukból választották ki a legjobb ruhájukat, és azzal jelentek meg az esküvőn, nem számított a szín. A gyász színének tartott fehéret azonban kerülték. Fontos volt az esküvői ruha elkészítéséhez felhasznált anyag mennyisége. Minél terjedelmesebb volt, annál nyilvánvalóbb volt a magas társadalmi státusz.

A fehér ruha, amely divatot teremtett…

Nem Viktória királynő volt az első nő, aki fehér esküvői ruhát viselt, de ő indította el a hagyományt. Az egykori uralkodó ahelyett, hogy koronázási ruháját viselte volna az esküvőn, úgy döntött, hogy fehér ruhában jelenik meg a nagy napon.

Az esküvő 1840-ben volt, amelyen egy szatén ruhát viselt, és nem viselt koronát. Azért döntött így, hogy nem viseli a koronát, hogy Albert őt, Viktóriát vegye feleségül, és ne egy királynőt. Sok más esküvővel ellentétben az övék szerelemből jött létre.

Miért választotta a fehéret?

Mert a fehér hozta ki a legjobban a csipke finom részleteit. És azt a csipkét választotta, amelyet Beerben, egy nagy-britanniai faluban készítettek kézzel, hogy támogassa országa virágzó feldolgozóiparát.

A világ minden tájáról érkező újságok és folyóiratok a brit királynő képét reprodukálták a nagy napon. Mindenki csodálkozott a fehér esküvői ruha választásán. Miután a nagyközönség festményeken és illusztrációkon keresztül megcsodálhatta, minden menyasszony olyan akart lenni, mint ő. Így született meg az a hagyomány, hogy menyasszonyként fehéret kell viselni az esküvőn.

A nap kérdése – Európai Ügyészség

0

Amint arról a Független Hírügynökség is beszámolt, mától indítja országos aláírásgyűjtési akcióját Hadházy Ákos, aki egymillió ember támogatását megszerezve kíván politikai nyomást gyakorolni Orbán Viktor kormányára annak érdekében, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint csökkenne a magyarországi korrupció, ha hazánk is csatlakozna az Európai Ügyészséghez?
×

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK