Érdekes

Lapszem – 2017. október 25.

0

Október 25-e, szerda van, Blanka és Bianka napja, nézzük, miről írnak a mai újságok.

Indul a választáson az elkergetett polgármester

A Magyar Nemzet szerint elindul az időközi választáson Fülöp János, aki szeptember végén mondott le Őcsény vezetéséről, miután egy falugyűlésen rasszista gyűlölködést váltott ki, hogy egy panziós néhány menekült gyereket üdültetett volna pár napig. A panzióst meg is fenyegették, autója kerekeit pedig kiszúrták.

A volt polgármester

nem akart tippelni, hogy hány ellenfele lesz,

de szerinte olyan véleményeket is lehet hallani a faluban, hogy akár 8-9 induló is rajthoz áll majd december 17-én. A előzetes felmérések szerint azonban ő a legesélyesebb.

Nagyon kevés a fiatal diplomás

A Népszava a OECD egyik friss jelentése alapján arról ír, hogy a tagországok között csak Olaszország és Mexikó áll Magyarország mögött a fiatal diplomások arányát tekintve. A magyar 25-34 évesek körében mindössze 30 százalékot tett ki a diplomások aránya 2016-ban, ami nemcsak az OECD 43 százalékos átlagától, de a régiós teljesítményektől is messze van: az EU-átlag 40 százalék.

A magyar eredmények a lap szerint összefüggésbe hozhatók azzal, hogy

Magyarország a többieknél a GDP jelentősen kisebb hányadát költi felsőoktatásra:

1,6 százalékát az OECD 3,1 százalékos átlagához képest, továbbá az oktatói fizetések is messze elmaradnak az átlagostól. Pedig a diplomások körében az átlagosnál kisebb a munkanélküliség.

Óriási az adótraffipax hatása

A Magyar Idők szerint szépen termeli a bevételt az adóhivatal tavasz óta működő legújabb ellenőrzési módszere, az úgynevezett adótraffipax:

a hatóság előre közzéteszi, mikor, hol és mit ellenőriznek majd,

az ilyen vizsgálatok idején sok érintett vállalkozásnál érezhetően megnő a bevallott forgalom és bevétel.

A lapnak Tamásné Czinege Csilla, a nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkár azt mondta, ez módszer azért jó, mert az adótraffipax időszaka alatt rögzített információk összehasonlíthatók a vállalkozó korábbi bevallásaiban szereplő adatokkal, egyben mércéül szolgálhatnak a későbbi ellenőrzésekhez.

A sportklubok adóterheit csökkentené a balmazújvárosi focicsapat fideszes vezetője

Az Index arról ír, hogy Tiba István fideszes országgyűlési képviselő benyújtott egy törvénymódosító javaslatot, amely csökkentené a sportvállalkozások iparűzési adóját, valamint a sportolók fizetése utáni terheket is.

A javaslat január elsejével lép életbe, ha elfogadják, de

visszamenőleges hatállyal, szeptember elsejétől élnének a kedvezmények.

Tiba István egyébként a balmazújvárosi fociklubot üzemeltető kft képviselője, így a törvénymódosítás saját klubjának is kedvezne.

Tíz éve történt – Feljelenti a Fideszt az MSZP

2007. október 25-én arról írt a Független Hírügynökség, hogy az MSZP közölte: feljelenti a Fideszt, mert az gyanújuk szerint törvénytelen eszközökkel gyűjtött aláírásokat a népszavazási kezdeményezésükhöz.

Nyakó István szóvivő szerdán a Magyar Rádióban nyilvánosságra került hangfelvételre hivatkozik, amely szerint az ellenzéki párt

nem az aláírásokért, hanem adatbázisának frissítésért kereste fel az embereket

és azok politikai nézeteit is rögzítik.

Az MSZP azért vár három napot, mert jogászaik szerint az ügyészségnek hivatalból eljárást kellene indítania az ügyben és a kormánypárt csak akkor tesz feljelentést, ha az ügyészségi vizsgálat nem indul el – mondta Nyakó István.

A rádióban közzétett felvételen az hallatszik, hogy a Fidesz egyik helyi kampányszervezője eligazítást tart az aláírásgyűjtő aktivistáknak. Ebben azt kéri: a név és a cím mellé azt is írják oda, hogy Fidesz szimpatizánstól, esetleg kiábrándult szocialistától kapták-e a szignót. Azt is fel kell jegyezni, hogy ki nem írta alá az ívet.

Nyakó István csütörtökön hangsúlyozta: az emberek politikai nézetei különleges személyes adatnak minősülnek és azokat csak az emberek önkéntes hozzájárulásával lehet beszerezni. A szóvivő hozzátette: ennek megsértéséért akár 3 év szabadságvesztés is kiszabható.

Az MSZP azt kérdezi Tarlós Istvántól a szociális népszavazás 2008 politikai vezetőjétől, hogy kell-e a jövőben egy esetleges kormányváltást követően valamilyen hátránytól tartania annak, akinek a neve mellett a Fidesz adatbázisában az szerepel, hogy szocialista szimpatizáns, illetve visszavonja-e a Fidesz az összegyűjtött aláírásokat és gyűjt helyettük újakat jogszerűen?

Bréking nyúz, október 24. – Tudósítás a másik valóságból

0

Orbán Viktor ünnepi diadalmenetéről és az ellenzéket elmosó esőről mindegyik kormánypárti lap megemlékezett október 23-a kapcsán, de Vona török ismerőseiről és #metoo kampányról is szó esett kedden.

Az Origo Vona szélsőséges muszlimtestvéreiről

Bár, mint tudjuk Vona és főnöke, Simicska mindent megtesz, hogy elhitesse a közvéleménnyel, hogy ők már egy konszolidált közösséget képviselnek, de nincs sok eredménye a próbálkozásaiknak. És nemcsak a rémisztően gyenge közvélemény-kutatási adatokra gondolunk, hanem a rengeteg botrányra. Egyik részük végtelenül nevetséges. Látni Simicska Lajost összecsinált kabátban, látni, hogy tiszta sár is az a kabát, mert részegen elesett, amikor plakátjait festegette dührohamában – elég vicces. Máskor meg előkerül egy horvát neonáci szövetséges. Most pedig felbukkant egy régi, szélsőséges muszlim testvér Törökországból, aki bensőséges üzeneteket írt Vonának október 23-a alkalmából. …

Nos, bármennyire is alaposan dolgozik Simicska és teljes médiabirodalma (például az Index) a Jobbik valódi arculatára utaló jelek kilúgozásán, úgy tűnik, még nem érkezett meg minden korábbi szövetségeshez a hír a Jobbik liberális irányváltásáról. Így lehet az, hogy Vona Facebook-oldalára továbbra is kommentelnek a régi, török szélsőséges, a Szürke Farkasok csoportjába tartozó barátai. (Origo: Vona Gábor szélsőséges muszlim testvérei nem tudnak a macskasimogatásról)

A 888 október 23-áról és a komolytalan ellenzékről

Újfent bebizonyosodott ugyanis, mennyire is vehető komolyan az ellenzék. Rendre azt harsogják, hogy „kormányváltó hangulat” uralkodik az országban, ám a valóság úgy tűnik, teljesen mást mutat. …

Orbán Viktor miniszterelnök beszédét több tízezres tömeg hallgatta meg. Több tízezren tették tiszteletüket a bátraknak, és tettek hitet egyúttal a kormánypártok mellett. …

Válaszoljuk akkor meg a kérdést, mit is mutatott meg az idei október 23-a, illetve pontosabban: mit mutattak meg a magyar emberek október 23-án. Azt, hogy magyar nép köszöni szépen, nem kér az ellenzék megosztást célzó hazudozásaiból és mesterségesen gerjesztett pánikolásából. (888.hu: Október 23-a ismét megmutatta, hogy miért komolytalan az ellenzék)

Aristo a Pesti Srácokon a ronda, hazug és kártékony feministákról

Mindenekelőtt az a benyomásom, hogy Skrabski Fruzsina félreértette az írásomat. Én – Gurmai elvtársnő példáján keresztül – arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy a hirtelen hisztériás divatőrületté fokozódó #metoo kampány egyre valószínűtlenebb és abszurdabb történeteket vet a felszínre. Ezen abszurditások egyikeként utaltam csak az elvtársnő – szerintem meglehetősen bizonytalan – bájaira, mint olyan jellemzőkre, melyek önmagukban teszik kétségessé az előadott esemény valós voltát. …

Az irományom lényege azonban nem ez volt. Hanem az, hogy az illető elvtársnő, a többiekhez hasonlóan – túl azon, hogy ronda és hazug – még roppant kártékony is. Az általa/általuk erőltetett isztambuli egyezmény olyan mértékben kártékony, hogy a terjesztőit/bevezetőit büntetni kéne. Olyan férfi-nő kapcsolatokba akar belebarmolni, melyek a kereszténység évezredei alatt alakultak ki, és amelyek működőképességének a mi puszta létünk is a bizonyítéka. (Aristo blogja/Pesti Srácok: A vita (ha ez az))

Bayer Zsolt az ünnepről a Magyar Időkben

Először is: a rendszer-, a rezsim-, a tudat-, a lélek- stb. váltás elmaradt. Állítólag a rossz idő miatt. …

Tudható volt, hogy el fog maradni, mert már sok-sok nappal előtte sorra kihátrált belőle mindenki. Akik meg maradtak, azok utcára menvén lelepleződtek volna: nemhogy az ország többségét, de még a családjuk egészét sem tudhatják maguk mögött. Ember nem volt, aki annyira könyörgött volna most egy kis rossz időért, mint Gulyás Márton, és könyörgése – érthetetlen módon – meghallgatásra talált, úgyhogy volt mire hivatkozva otthon maradnia. Sajnos. …

Mert esemény, értelmezhető beszéd, mondanivaló és főképpen tömeg csak ott volt: a Terror Házánál, ahol a miniszterelnök beszélt. És a miniszterelnök is elmondta mindazt, amit el kellett mondania. (Magyar Idők: Ünnep, idézőjel nélkül)

Nyíltan utaló jobbikosok a Lokálban

De amúgy se vagyok kíváncsi Harkály Herkulesre, illetve Rácz Vinetu Izidor Kung fu tudására – írta a Jobbik egyik ózdi önkormányzati képviselője. A kitalált nevekkel (Harkály Herkules, Rácz Vinetu Izidor) egyértelműen a sportolók roma származására utalt… (Lokál: Nyíltan cigányoznak a jobbikosok)

Még a Ripost is megdöbbent

Vona Gábor egy igazi tömegrendezvénnyel szerette volna megmutatni pártja erejét, a Jobbik hagyományos ünnepi helyszínén, a Corvin közben. Mindenkit megdöbbentett, hogy jó, ha 200 embert sikerült összetoborozniuk. …

A közös ellenzéki megmozdulás Nagy Imre mártír miniszterelnök II. kerületi házánál lényegében a pártvezérek belsőséges összejövetele lett, jó ha harmincan, negyvenen összejöttek. Hiába koszorúzott közösen az MSZP, a DK, az Együtt, a Magyar Liberális Párt, a Modern Magyarország Mozgalom, a Párbeszéd és a Szolidaritás egy-egy képviselője. Civileket szinte egyáltalán nem lehetett látni. (Ripost: Megdöbbentően kevesen voltak az ellenzéki rendezvényeken…)

Tíz éve történt – Már félmillió aláírásnál tart a Fidesz

2007. október 27-én arról írt ba Független hírügynökség, hogy már félmillió aláírás gyűlt össze a Fidesz-KDNP tandíjról, vizitdíjról és kórházi napidíjról szóló népszavazási kezdeményezéséhez – jelentette be szombaton Tarlós István.

A Szociális népszavazás 2008 politikai vezetője leszögezte: a hitelesített íveket az aláírásokkal már szerdán leadták az Országos Választási Irodának, azóta a támogató aláírásokat gyűjtik. Azért döntöttek így, mert ez megmutatja a népszavazás támogatottságát – tette hozzá.

Szerdán csaknem 322 ezer aláírást adtak le, de az az azóta összegyűltekkel együtt az aláírók száma elérte a félmilliót.

Szombaton, a Szociális népszavazás 2008 kezdeményezéshez aláírásával csatlakozott

Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa, Balázs Péter, Bánffy György, Blaskó Péter, Raksányi Gellért és Reviczky Gábor színművészek, Kerényi Imre rendező, és Kovács P. József médiaszemélyiség.

Tarlós István elmondta: a hitelesített ívek leadása után az aláírás-gyűjtés átalakult, de az eddig meglévő, összesen félmillió, illetve a további aláírások mutatják a népszavazás támogatottságát. A kampány vezetője szerint sokan megpróbálják lejáratni a népszavazás intézményét, de ezzel a demokráciát csúfolják meg. Szintén sokan riogatnak spekulatív, hamis állításokkal, például azzal, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése után súlyos adóemelésekre lesz szükség – fogalmazott Tarlós István, aki ezeket a feltételezéseket teljesen indokolatlannak nevezte.

A népszavazás politikai vezetője utalt arra: az ellenzők körében gyakran elhangzik a kérdés a szolgáltatásokért miért nem azok fizetnek, akik igénybeveszik ezeket. Tarlós István szerint az államnak vannak alapfeladatai, amelyeket el kell látnia. Az egészségügy kapcsán például utalt arra: olyan embereknek is fizetniük kell az ellátásért, akiktől évtizedekig súlyos összegeket vontak le társadalombiztosítási járulékként. Ha megszűnik a társadalmi szolidaritás, akkor tényleg ki lehet tenni a határokra, hogy Magyarország Kft., vagy Magyarország Részvénytársaság – fogalmazott a politikus.

Tíz éve történt: Szünetel a Malév New York-i és torontói járata

0

Ideiglenesen leállhat a Malév két tengerentúli járata, írta tíz éve, 2007. október 24-én a Független Hírügynökség.

Az akkori információk szerint télen nem repültek volna a Malév gépei ezen a két útvonalon, nyáron pedig a bangkoki járatot tervezték szüneteltetni.

A Független Hírügynökség megkeresésére a légitársaságnál azt közölték: a Malévnál a teljes tevékenységét felölelő szerkezetátalakítási és költséghatékonysági program folyik. Ennek részeként

a menedzsment vizsgálja a légitársaság hosszú távú járatainak nyereségességét,

és ezzel párhuzamosan az egyik repülőgépének bérbeadását a téli időszakban. A társaságnak két olyan gépe van, amellyel a tengerentúlra, így Amerikába, Kanadába és Thaiföldre repül. Ezek kihasználtsága azonban télen és nyáron változó.

A Független Hírügynökség úgy tudta tíz éve, hogy a Malév Ománnak tervezte kikölcsönözni az egyik gépet. A cég nem árulta el, mikor lesz végleges döntés a járatok átmeneti leállításáról.

Tíz éve történt: Tüntetések és megemlékezés október 23-án

0

Tíz évvel ezelőtt, 2007. október 23-án a megemlékezésekről és a tüntetésekről is írt a Független Hírügynökség.

A rossz idő miatt két programot is le kellett mondani tíz éve: elmaradt a fényfestés a Kossuth téren, és a „forradalom lángja” sem érkezett meg a héliumgömbbel az Ötvenhatosok terén.

Utóbbi helyszínen volt a központi ünnepség is, amelyet nem zavartak meg tüntetők. Igaz,

néző is csak körülbelül száz volt,

a teret pedig kordonnal zárták le. A megemlékezésen ismert színészek – Jordán Tamás, Hollósy Frigyes, Molnár Piroska, Kamarás Iván, Fullajtár Andrea, Simon Kornél – 1956 verseiből mondtak el részleteket. Korábban, a reggeli zászlófelvonást viszont tüntetők füttykoncertje zavarta meg, akik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását követelték.

Más tüntetések is voltak, de nyugalmasabb volt a nap, mint az előző.

Összesen 16 embert állítottak elő az utcákról. Az Alkotmány utcában összegyűlt, néhány tucatnyi símaszkos tüntető kiszorításához a rendőrség könnygázgránátokat is használt.

Ki veri szét Budapestet ősszel? – 26. Másnap, és azután

Október 23-a még másnap, és napokkal később is folytatódott. Az összecsapások heve persze csökkent, a rendőrség egyre inkább ura lett a helyzetnek, és ha lassan is, de az élet visszatért a normális medrébe. Azt viszont mindenki érezte, hogy minden más lett, mint amilyen előtte volt.

A 2006-os őszi eseményeket bemutató sorozatunk utolsó fejezetéhez érkeztünk. A Független Hírügynökség egykori, szó szerint szövegeit dőlt betűkkel olvashatják.

Olasz lapszemle – Soros György neve is előkerül

Október 24-én szinte minden olasz országos napilap címoldalon hozta az előző napi budapesti zavargások hírét, és külpolitikai rovatában nagy teret szentel neki, bő képanyaggal. Kevés volt azonban az igazi elemzés, a tudósítók általában az akciók leírására és a tüntetők meginterjúvolására szorítkoznak.

„A szélsőjobb és a rendőrség összecsapása a szovjet megszállás évfordulóján, a magyar tévé szerint két halott” – írja a Corriere della Sera, amely tankos fotóival párhuzamot állít az 1956-os és a tegnap események között, bár megjegyzi, hogy a tüntetők között „kevésbé demokratikus elemek” is felbukkantak, úgymint egy Wehrmacht-sisakos motoros. Szürreálisnak nevezi a külföldi delegációk körüli pusztaságot a Kossuth téren, és fényképes interjút közöl Orbán Viktorral, aki tagadja, hogy a Fidesz állna a zavargások mögött, és aki szerint az „újrahasznosított apparatcsik” Gyurcsány veszélyezteti a demokráciát.



A Repubblica tudósítója a tőle megszokott festői leírást adja, most viszont elég drámai elemekkel: lezárt hidak, utak, reptér, ötven évvel visszaállított óráról beszél. A tüntetők eszköztáránál említi az Árpád-sávos zászlót is, és pontosan tudja, milyen szerepet töltött be „a fasizmus alatt”. Leírásába a végén irónia vegyül: a tank nem igazi, blöff, de hát veszi a világ összes televíziója. A lap idéz a „lelkileg összetört” magyar miniszterelnök TV2-beli interjújából is: „Tönkretették a közös emlék pillanatát.”

„Budapest csatatér, a békés tüntetők között szélsőségesek és huligánok is vannak” – írja a Stampa, melynek fotója egy rendőrségi kocsira felugró, símaszkos, rúddal felfegyverkezett alakot ábrázol. Megjegyzi, hogy a megemlékezésre érkezett fiatalok között ott voltak az olasz szélsőjobboldali Forza Italia tagjai is, ám azt nem írja, helyileg hol.

Az Il Giornale beszámol arról, hogy a Forza Nuova nevű neofasiszta ihletésű olasz ifjúsági szervezet militánsai Budapestre indulnak a „magyar nép megsegítésére, mely 56-ban a szovjetek ellen harcolt, most pedig a kormány és a Soros György által jelképezett financiális hatalom ellen”.

Gyurcsány: tüntetni szabad, zavargást szítani tilos

Tüntetni szabad, zavargást szítani és azon részt venni tilos, a tüntetőket védeni kell, a zavargást keltők ellen pedig a rendőrségnek határozottan fel kell lépnie – fogalmazott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök október 24-én a parlamentben napirend előtt.

A miniszterelnök beszédének megkezdésekor a Fidesz és a KDNP képviselői a frakcióvezetők kivételével kivonultak az ülésteremből.

A kormányfő szerint Magyarországnak választania kell, hogy a rend, vagy rendetlenség, illetve a rend, vagy rendzavarók oldalára áll. Gyurcsány szerint a rendzavarók és a vandálok elvették az ünnepet, de nem a kormánytól, hanem az emberektől. „Rajtam akartak ütni és Magyarországon álltak bosszút” – fogalmazott a miniszterelnök.

Gyurcsány azt kérte a rendőrségtől, hogy minden törvényes eszközt használjon fel a rend visszaállítása és fenntartása érdekében, mert ez nem csak joga, hanem kötelessége is a testületnek.



A kormányfő szerint azért kerülhettek az előtérbe a vandálok és az utcán harcolók, mert Orbán Viktor ideológiát adott nekik. Már az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése, a reformok és a kiigazítás bejelentése előtt is a Fidesz elnöke nyílt ellenállásra és a kormánnyal való szembefordulásra buzdította az embereket például a 2002-es választások elvesztése után. Gyurcsány szerint tűrhetetlen, hogy Orbán Viktor hazafias tettnek állította be a vandalizmust és durvaságot.

A kormányfő szerint a Fidesz radikálisokkal kötött szövetséget, „a tűzzel játszottak, de a nemzetet égették meg vele” – fogalmazott Gyurcsány, aki szerint csúfos hatalmi játszma folyik Magyarországon.

A kormányfő azt mondta: könnyű a nyugalmat megzavarni és az embereket az utcára vinni. De ki fogja a békét visszaállítani és az embereket hazavinni.

Wittner Mária színre lép, Révész Máriusz kijött a kórházból

Gyurcsány Ferencet tartja felelősnek Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője a rendőrség hétfői, szerintük brutális fellépéséért. Az egykori 56-os halálraítélt szerint azért, hogy az 50. évfordulón ismét vér folyt Budapest utcáin a miniszterelnök a felelős, „az elmúlt 16 évben példátlan rendőri terrorba torkolló ünnepség” ugyanis szerinte nem következhetett volna be a legfelsőbb hatalom, Gyurcsány Ferenc akarata nélkül. Wittner Mária Gyurcsány Ferencet és kormányát lemondásra szólította fel.

Kedden délután, miután kiengedték a kórházból, bement a parlamentbe Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője. A politikus október 23-án az utcai zavargások idején, egyelőre tisztázatlan körülmények között sérült meg. A fején és a kezén sérült politikus hétfőn este került kórházba, miután eszméletét vesztette a Madách tér közelében. Kedden reggel még meglátogattta őt Navracsics Tibor frakcióvezető, majd kiengedték a kórházból, ahonnan a parlamentbe indult.

Utójáték – összecsapások, oszlatás, sérültek

Minimum tíz rendőr sérült meg a kedd délutántól szerda hajnalig tartó tüntetések feloszlatása közben. A rendőrök a Kossuth téri tüntetőkkel együtt 131 embert állítottak elő, ez a szám azonban folyamatosan nőtt, mert a felvételeken szereplő rendzavarókat sorra azonosították és előállították – mondta Gergényi Péter Budapest rendőrfőkapitánya a szerdán, az október 23-i rendőri intézkedésekkel kapcsolatos sajtótájékoztatóján.

A főkapitány szerint a rendőri intézkedéseket az indokolta, hogy az engedély nélkül összegyűlt emberek közül többen rátámadtak a rendőrökre, legelőször az Alkotmány utcánál dobálták meg őket Molotov-koktélokkal, üvegekkel.


A rendőrség speciális nyomozócsoportot állított fel, mely a dokumentációk és felvételek alapján azonosítani fogja a törvénysértőket. Eddig 131 embert állítottak elő, de számuk folyamatosan nő, leginkább szabálysértési eljárások és hivatalos személy elleni erőszak miatt nyomoznak. Gergényi bejelentette azt is, hogy a Kossuth tér addig marad műveleti terület, ameddig az szükséges, mivel meg kell védeni a Parlamentet.

Visszaadják a lefoglalt tárgyakat

Október 25-én, szerdán arról írt a Független hírügynökség, hogy a Kossuth téren hétfőn körbekerített és lezárt területen lefoglalt tárgyakért a rendőrség Teve utcai székházában lehet jelentkezni. Az otthagyott értékeket ezután azonosítják, és csak egy későbbi időpontban vehetik át személyes holmijaikat a térről kiszorított demonstrálók. A rendőrség a Parlament előtti tér teljes területét műveleti területté nyilvánította, így oda egyelőre nem térhetnek vissza a tüntetők. A Rákóczi szobor körüli részről egyebek mellett sátrakat és

Este ¾ 11-kor körülbelül 2-300 ember maradt a Kossuth téren, mécseseket gyújtottak, virágokat és koszorúkat rögzítettek a kordonra. A tömeg nyugodtan, békésen áll, idősek és fiatalok együtt beszélgetnek. A rendőrök a forgalmat elterelik, a környező utcákban több rendőrautó irányítja az autósokat – jelenti a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.

A forradalom véget ért.

A sorozat előző cikke itt olvasható.

Tíz éve történt: Rendőrökkel csaptak össze a tüntetők

0

Könnygázzal és vízágyúval oszlatták a rendőrök a rájuk támadó tüntetőket – erről írt a Független Hírügynökség 2007. október 22-én.

Több százan tüntettek a Szabadság téren, a Magyar Önvédelmi Mozgalom demonstrációján, írta tíz éve a Független Hírügynökség. A Magyar Televízió székházát és a szovjet emlékművet kordonnal vették körül a rendőrök. Az Opera környékét lezárták.

Bár a vonulást a rendőrség nem engedélyezte, a tüntetők elindultak az Operához, és a Nagymező utcánál összecsaptak a rendőrökkel.

A tüntetők kövekkel, üvegekkel és tűzijáték-rakétákkal támadtak a rendőrökre, akik könnygázzal és vízágyúval válaszoltak.

A demonstrálók autókat és kukákat gyújtottak fel, autókból barikádot is építettek, de a rendőrök eltolták a kocsikat.

Később a Nyugati téren is megdobálták a rendőröket. Fél 11 körülre tűntek el a tüntetők az utcákról. Összesen 12 embert állítottak elő.

Autósok figyelem! – a rendőrség tanácsai

0

Ma estére ugyan fokozatosan megszűnik a sűrű köd az országban, legkésőbb nyugaton és északkeleten, ám az Országos Meteorológiai Szolgálat több megyére még fenntartja a riasztását – a honlapjukon található térkép szerint. Így azután továbbra is hasznos lehet a rendőség tanácsa arra, hogyan vezessünk ilyen időjárásban.

 

 

2017. október 21. A sárga szín a tartós, sűrű ködöt jezi.
Forrás: met.hu

A ködös időben történő közlekedés nagyobb odafigyelést igényel, a legrosszabb vezetési körülmények egyike. Különösen a lakott területen kívüli útszakaszokon lehet veszélyes, ahol a páraréteg olykor átláthatatlan, a járművezető nem tudhatja, milyen akadályok jelennek meg előtte, és a közvilágítás sem segíti a haladást – írja a Police.hu.

Az egyik legfontosabb, hogy ködös útszakaszokon csökkentsük jármű sebességét  – tanácsolják a szakemberek Fontos a követési távolság növelése is, ködben ugyanis nehezebb megbecsülni a biztonságos követési távolságot. Lehetőleg tartózkodjunk az előzéstől.

Ilyen időben fárasztóbb a vezetés, idővel a reakcióképességünk jelentősen csökken.

A feszült figyelem miatt az emberi szem is elfárad, ezért nagyon fontos, hogy hosszabb utaknál tartsunk gyakrabban pihenőt!

Köd esetén használjunk ködfényszórót. Ha járművünk ezzel nem rendelkezik, akkor a tompított fényszórót kell bekapcsolni. A távolsági fényszóró használata kifejezetten kerülendő, hiszen az erős fény a páraszemcsékről visszaverődve vakító, átláthatatlan fehér falat képez.

 

Tíz éve történt – Magyar Gárda: tisztavatás a Hősök terén

0

2007. október 21-én a Független Hírügynökség arról tudósított, hogy nem volt rendbontás a Magyar Gárda újabb tisztavatásán vasárnap délután Budapesten, a Hősök terén. A rendezvény, amelyen 2-3 ezer ember volt jelen, 17 óra körül ért véget.

Fotók: Független Hírügynökség.

Azt nem tudni, pontosan hány új tagot avattak fel, erről senki nem nyilatkozott a helyszínen. Annyi biztos, hogy

körülbelül hatszázan voltak, köztük 50 nő.

Megyénként eredetileg 30 embert akartak avatni, de különböző okokból néhányan nem mentek el vasárnap a Hősök terére.

Vona Gábor, a gárda egyik alapítója, a Jobbik elnöke beszédében azt mondta: a mai napon új erő született, és azt üzente Gyurcsány Ferencnek illetve a kormány tagjainak, hogy féljék a napot, mikor lekerülnek a kormányról, mert felelniük kell majd. Usztics Mátyás, a gárda parancsnoka azt mondta:

a cél, hogy Magyarország sorsát magyarok intézzék, Magyarországon.

Félnie annak kell a gárdától, aki aljas módon gazdagodott meg – tette hozzá.

A gárdának öt óra körül oszoljt vezényeltek, és a tagok a jelenlévő rokonaikkal, barátaikkal kisebb csoportokban kezdték elhagyni a teret. A rendezvényt végig rendőrök biztosították, de közbeavatkozniuk nem kellett.

A gárdatagok most sem beszéltek terveikről és a gárda belső ügyeiről, a Független Hírügynökség információi szerint megtiltották nekik, hogy újságíróknak nyilatkozzanak ezekről a kérdésekről. A Magyar Gárda első tisztavatását augusztus végén tartották a Budai Várban.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!