Jöhet Brüsszelből az uniós milliárdok egy része, ha…

0
1235
dreamstime.com

Jöhet pénz az uniótól. Ha „innen” nézem bevált Orbán obstrukciós zsarolása, ha „onnan” nem számítunk annyit, hogy ne adjanak valami számukra jelentéktelen engedményt ahhoz, hogy egy fontos célt elérhessenek, ha már selejtet engedtek a fogaskerek közé.

13 milliárd euró érkezhet amennyiben a magyar diplomácia támogatja a közös uniós költségvetés megemelését, amely elsősorban Ukrajna megsegítésére vált szükségessé. Brüsszel összesen 22 milliárd eurót blokkol arra hivatkozva, hogy a nemzeti együttműködés rendszere leépíti a jogállamot és korlátozza a sajtószabadságot. A Financial Times értesülései szerint a pénz, amelyre nagyon is szüksége lenne a magyar költségvetésnek, még az idén megérkezhetne. Épp most jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy magasabb lesz a költségvetése hiánya a tervezettnél. Az Európai Unió költségvetésébe nem tervezték bele az ukrajnai háborút, ezért annak finanszírozása gondot jelenthet. Különösen azután, hogy a jövő évi amerikai költségvetésből kivettek egy 6 milliárd dolláros tételt, amely Ukrajna támogatását szolgálta volna. A döntés az ellenzéki republikánusok kérésére történt, és Biden elnök elfogadta a kompromisszumot. Az Egyesült Államokban egyre kevésbé népszerű az ukrajnai háború támogatása, és ezt Biden elnöknek is figyelembe kell vennie, mert már zajlik a választási kampány, és a 80 éves államfő még négy évet szeretne a Fehér Házban.

66 milliárd euróval magasabb uniós költségvetés

Ez a brüsszeli bizottság javaslata, de ezt minden tagállamnak meg kell szavaznia hiszen az ő befizetésükről van szó. Felmerülhet persze a közös hitel felvétel is, de ehhez is egységes állásfoglalás szükséges. Ukrajna a 66 milliárd euróból 50 milliárdot kapna – legalábbis ennyit jelentett be Ursula von der Leyen asszony.

Lindner német pénzügyminiszter erre reagálva kijelentette: nincsen több pénz a német költségvetésben Ukrajna támogatására. Magyarország eddig ellenezte a közös uniós költségvetés megnövelését.

Ukrajna is tisztában van a téttel: ezért vette le az OTP bankot a szankciós listáról.

A magyar diplomáciának ez fontos követelése volt.

Orbán Viktornak most döntenie kell: elfogadja-e a Brüsszel által felkínált kompromisszumot. Ha békejobbot nyújtana Brüsszelnek, akkor sokat javítana a magyar gazdaság eléggé kétségbeejtő helyzetén nemcsak azért, mert a beérkező eurómilliárdok jót tesznek Magyarország pénzügyi helyzetének hanem, mert a pénzpiacokat figyelő óriás bankok azt látják, hogy az Európai Unió megenyhül Magyarország iránt, és ezért nem oly méregdrága kölcsönöket kínálnak mint eddig.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .