Jobbik: Magyar-magyar kerekasztalt a kárpátaljai helyzet kapcsán

0
833

Véglegesen vereséget szenvedett a megelőlegezett bizalomra és egyoldalú gesztusokra épülő eddigi kormányzati stratégia, amely feltételek nélkül kívánta szélesre tárni Ukrajna előtt az Európai Unió kapuját. És amely egyébként hasonlóan tesz Szerbia esetében is.

A Jobbik felháborodással értesült, hogy a magyarországi pártok, a kárpátaljai magyar szervezetek, a görög, lengyel, román, bolgár és magyar kormányok, illetve a nemzetközi közvélemény tiltakozása ellenére Petro Porosenko ukrán elnök aláírta európai normákkal és Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásaival súlyosan ellentétes új oktatási törvényt. Ha e jogszabályt végrehajtják, akkor a még helyben maradt magyar családok is tömegesen fogják átíratni gyermekeiket a magyarországi iskolákba, akiket tanáraik is követni fognak.

E helyzeten pedig immár a magyar kormány által adott és általunk is támogatott különféle gazdasági-pénzügyi támogatások sem segíthetnek majd.

A Jobbik az elmúlt hónapok során számos alkalommal felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény elfogadását minden eszközzel meg kell akadályozni. Ezért üdvözöltük a magyar kormány ez ügyben tanúsított, bár véleményünk szerint megkésett határozottságát, frakciónk pedig örömmel támogatta azt az országgyűlési határozati javaslatot, amely nemcsak elítélte a jogtipró törvénymódosítást, de az ellene való fellépésre is felkérte a kormányt.

Bár értékeljük a Magyarország által is előmozdított nemzetközi tiltakozást, ám ez végül nyilvánvaló módon megkésettnek bizonyult és ezért nem volt eredményes.

Véglegesen vereséget szenvedett a megelőlegezett bizalomra és egyoldalú gesztusokra épülő eddigi kormányzati stratégia, amely feltételek nélkül kívánta szélesre tárni Ukrajna előtt az Európai Unió kapuját. És amely egyébként hasonlóan tesz Szerbia esetében is. A Jobbik mindig azon az állásponton volt, hogy a szomszédos országok, így Ukrajna számára fontos ügyekben Magyarországnak nem előre kell támogatást nyújtania, hanem csupán elszakított nemzetrészeink irányába tett vállalások és ígéretek teljesítése után. Ennek megfelelően a magyar kormánynak csak a súlyosan diszkriminatív törvénymódosítás visszavonását követően szabadott volna támogatnia az ukrán vízummentességet vagy a társulási egyezményt.

2014-ben az ukrajnai biztonsági helyzet súlyosbodásával már indítványoztuk egy rendszeresen ülésező kárpátaljai magyar-magyar kerekasztal létrehozására a magyar kormány, a hazai pártok, a kárpátaljai magyar politikai és civil szervezetek, valamint az egyházak képviselőinek bevonásával. Ezt a Fidesz akkor elutasította. Most ismét megtesszük ezt a javaslatot annak érdekében, hogy minél hamarabb és minél hatékonyabban, nemzetközi szövetségeseket keresve, közösen, egységet és minél nagyobb erőt felmutatva léphessünk fel a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás megőrzéséért.

A közleményt Szávay István országgyűlési képviselő, Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke írta alá.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .