Hajók

0
1335

Érdemes ám nézni az M1 Híradóját, hogy megtudjuk, hol is élünk. Aki nem nézi, az nem tudja, hogy azok a hajók, amelyeket nyugat-európai civil szervezetek működtetnek, és magánszemélyek adományaiból tartanak fenn, a személyzetük pedig önkéntesekből áll, valójában csempészhajók.

Azt is megtudjuk belőlük, hogy ezek a hajók szándékosan vesznek fel több menekülőt a Földközi-tengeren hánykolódó lélekvesztőkről, mint amennyien kényelmesen elférnek rajtuk, hogy mielőtt vészhelyzet álljon elő a zsúfolt hajón, és be kellene engedni őket a kikötőkbe. Ahelyett, hogy amikor hivatalos befogadóképességüket elérik, a lélekvesztőn hánykolódó többi menekülőnek nemet mondanának, felhúznák a létrát, és búcsút intenének, és sok szerencsét kívánnának a lemaradóknak. Így szemléli a világot Orbán állami televíziójának híradója.

Nekik, emlékszünk rá, a háború elől menekülők definíciószerűen „illegális bevándorlók” voltak, miközben a nemzetközi egyezmények szerint, amelyeket Magyarország aláírt és saját jogrendjébe is felvett, a menedékkérő akár úti okmányok nélkül is átlépheti a határt, azzal sem sért törvényt. Az Orbán-rendszer persze az egész jogrendjét hozzáigazította ahhoz a propagandacélhoz, hogy félelemben tartsa az ország lakóit, és válsághelyzetet tartson fenn a menekültveszélyre hivatkozva.

Amikor a frankfurti pályaudvaron az a szörnyűséges gyilkosság történt, az M1 Híradója vagy tíz percen keresztül beszélt arról, hogy a német médiában letagadták, hogy a tettes afrikai. Nem tagadták le, csak éppen nem ismételgették állandóan, hogy Eritreából származik az illető, aki mellesleg már tizenhárom éve élt Svájcban, szorgalmasan dolgozott a zürichi közlekedési vállalatnál, ott az integráció mintapéldájának tekintették, viszont Frankfurtba utazása előtt már a családjával is csúnyán összeveszett. Minden bizonnyal súlyos lelki helyzet juttatta el szörnyű tettéig, nyugodtan lehetett volna keresztény fehér ember is (mellesleg keresztény afrikai, akárcsak a mostani fekete-afrikai vándorlók jelentős része, és nem muzulmán), mint a norvégiai, új-zélandi vagy egyesült államokbeli lövöldözők. Az, hogy afrikai származásának ismételgetését kérte számon az M1 Híradója a német médiától, igazi rasszizmus.

A mentőhajók csempészhajóként emlegetése pedig igazi uszítás. Közpénzből.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .