Kezdőlap Címkék Közpénz

Címke: közpénz

Hajók

Érdemes ám nézni az M1 Híradóját, hogy megtudjuk, hol is élünk. Aki nem nézi, az nem tudja, hogy azok a hajók, amelyeket nyugat-európai civil szervezetek működtetnek, és magánszemélyek adományaiból tartanak fenn, a személyzetük pedig önkéntesekből áll, valójában csempészhajók.

Azt is megtudjuk belőlük, hogy ezek a hajók szándékosan vesznek fel több menekülőt a Földközi-tengeren hánykolódó lélekvesztőkről, mint amennyien kényelmesen elférnek rajtuk, hogy mielőtt vészhelyzet álljon elő a zsúfolt hajón, és be kellene engedni őket a kikötőkbe. Ahelyett, hogy amikor hivatalos befogadóképességüket elérik, a lélekvesztőn hánykolódó többi menekülőnek nemet mondanának, felhúznák a létrát, és búcsút intenének, és sok szerencsét kívánnának a lemaradóknak. Így szemléli a világot Orbán állami televíziójának híradója.

Nekik, emlékszünk rá, a háború elől menekülők definíciószerűen „illegális bevándorlók” voltak, miközben a nemzetközi egyezmények szerint, amelyeket Magyarország aláírt és saját jogrendjébe is felvett, a menedékkérő akár úti okmányok nélkül is átlépheti a határt, azzal sem sért törvényt. Az Orbán-rendszer persze az egész jogrendjét hozzáigazította ahhoz a propagandacélhoz, hogy félelemben tartsa az ország lakóit, és válsághelyzetet tartson fenn a menekültveszélyre hivatkozva.

Amikor a frankfurti pályaudvaron az a szörnyűséges gyilkosság történt, az M1 Híradója vagy tíz percen keresztül beszélt arról, hogy a német médiában letagadták, hogy a tettes afrikai. Nem tagadták le, csak éppen nem ismételgették állandóan, hogy Eritreából származik az illető, aki mellesleg már tizenhárom éve élt Svájcban, szorgalmasan dolgozott a zürichi közlekedési vállalatnál, ott az integráció mintapéldájának tekintették, viszont Frankfurtba utazása előtt már a családjával is csúnyán összeveszett. Minden bizonnyal súlyos lelki helyzet juttatta el szörnyű tettéig, nyugodtan lehetett volna keresztény fehér ember is (mellesleg keresztény afrikai, akárcsak a mostani fekete-afrikai vándorlók jelentős része, és nem muzulmán), mint a norvégiai, új-zélandi vagy egyesült államokbeli lövöldözők. Az, hogy afrikai származásának ismételgetését kérte számon az M1 Híradója a német médiától, igazi rasszizmus.

A mentőhajók csempészhajóként emlegetése pedig igazi uszítás. Közpénzből.

Csendes kiáltás

0

„Legitim igény, hogy a hálózatot finanszírozó közösség lássa, mi történik a forrásokkal” – mondta a minőségi újságírás magasiskolájának, a Magyar Hírlapnak adott interjújában Palkovics László.

Jó mondat, felvezetőnek különösen jó.

Szóval, ha egy intézményi hálózat átláthatóan, ellenőrzötten, a részére megadott keretek között működik, annak a működési szabályzatát azért kell megváltoztatni, hogy a finanszírozó – tehát a magyar állam (mi) – továbbra is láthassa átláthatóan, ellenőrzötten a részére megadott keretek között működik. Az csak a rosszindulatú, fake news-gyártó ellenzéki médiumokban merül fel, hogy az egész csupán arra megy ki: ellenőrizni lehessen a jól működő kutató hálózatokat, és amelyik netán-tán kutatásai során felfedezni vél a tökéletes kormányzásában (NER), sőt egyenesen annak vezetésében némi hiányosságot, azt egyszerűen nem finanszírozzák tovább, s ezzel, ha nem is a problémát, de az arra rávilágító kutatóintézetet megszüntetjük.

Ez persze csak rágalom, annak ellenére, hogy közel sem véletlenül dobták oda némi cupákkal a média szenzációkra éhes konteo-gyáros falkájának.

Addig sem foglalkoznak azzal az uniós tervvel, ami miatt a Palkovicsot irányító felsőbb hatalmak a kutatás-fejlesztés felé fordultak. Csak a legelvetemültebb konteóművesek jönnek elő olyasmivel, hogy az unió az elkövetkezendő hétéves ciklus során kiemelten kívánja fejleszteni a kutatás-fejlesztési ágazatot, és ebből következőleg lényegesen több pénzt fog kiosztani azon országoknak, amelyek arra érdemesek. És, ha már arra érdemesnek bizonyulunk, akkor nehogy már azok a nyikhaj tudósok osszák el maguk között azt a halom pénzt intézeteik fejlesztésére!

Hát hol éltek ti? Ez Magyarország, itt nemcsak a közpénz veszíti el közpénz jellegét, de az unió pénze is!

Mennyivel előnyösebb egy „finanszírozó közösség” ellenőrzése alá vonni a kutatásra fordítandó pénzeket, átváltva közpénzről alapítványi pénzre, aminek elosztásáról az általunk kinevezett stróman gondoskodik, pontosan tudva, hogy milyen az éppen aktuális átváltási arány és mennyi annak „kezelési költsége”.

Magyarán: tartson csak az MTA Küldöttgyűlést, hozhat bármilyen határozatot, itt egyetlen „észérv” érvényesülhet: az erősebb kutya elve.

B…ssza meg…

Ráhel, a divatos – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, valami nagyon csicsás kávét kérnék, színes napernyőkkel és gumicukorral a tetején, habosan és csillogóan, ma a divatról lesz szó, arról csak így lehet beszélni. Üzlet ám az is, méghozzá nagy és komoly, rengeteg pénz van benne – és rengetegbe is tud kerülni. Csak sajnos a divatiparnak épp úgy megvannak a saját törvényei, mint mondjuk a gépiparnak.

Foglalkoztunk már lapunk hasábjain ezzel a kérdéssel, pontosabban azzal, miszerint a magyar divatszakma Orrbán Ráhel kacsóiba került, és komoly pénzeket is kapott ennek az ágazatnak a fejlesztésére, de most, hogy fejlemények vannak az ügyben, nem hagyhatjuk azokat szó nélkül.

Ugyebár, ott maradtunk el, hogy – pontosan fogalmazva, ilyen ügyekben első a pontosság – egymilliárdos dotációban részesült márciusban az a Magyar Divat & Design Ügynökség, melyet történetesen, de egészen véletlenül Orbán Ráhel barátnője vezet, akit Bata-Jakab Zsófiának hívnak. Információink szerint a cégnek összesen tizennyolc alkalmazottja van, bár Bata-Jakab Zsófia fizetése havonta bruttó 1,95 millió forint – az ügynökséget felügyelő szervezet, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője, Guller Zoltán, csak havi bruttó 1,75 millió forintot keres. No, de a kemény munkát meg kell fizetni. Hogy az alkalmazottak mivel foglalkoznak, azt ez idő szerint senki sem tudja, de hogy egy milliárd forint éves kormánytámogatás elég kell legyen a bérükre, az hétszentség.

Vagy mégsem.

Lesz ott közpénz…

Ugyanis tegnap reggel adta ki az MTI a hírt, miszerint

„Hamarosan tárgyalhatja a kormány a magyar design- és divatipar fejlesztéséről szóló átfogó stratégiát – mondta Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat- és Design Ügynökség vezérigazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió közös reggeli műsorában.

A vezérigazgató elmondta, a stratégia kiterjed az oktatásra, a gyártásra, érinti a tervezőket és tárgyalja a megjelenést a nemzetközi, illetve a magyarországi piacon.

A hat pilléren nyugvó stratégia egyik alapvetése, hogy a magyar divatiparban szükség van egyfajta koordinációra, ami azt jelenti, hogy az ügynökségnek segítenie kell a tervezők kapcsolatfelvételét bizonyos iparági szereplőkkel.

Fontos továbbá a hatékony kommunikáció, s ennek keretében egy ernyőmárkán (Budapest Select) keresztül mutatják be a tervezőiket külföldön – tette hozzá.” (MTI)

Sőt, a napokban megjelent kormányhatározat értelmében „a nagy növekedési potenciállal rendelkező szakágazatok újabb, kiemelt támogatásra számíthatnak”, ami még érthető volna, de melyek ezek?

a) az egészséggazdaság tekintetében az orvosi diagnosztikai eszközök és berendezések, a traumatológiai implantátumok, a traumatológiai és radiológiai termékek, a biotechnológia, valamint a gyógyszergyártás,
b) az élelmiszergazdaság tekintetében, a hús- és baromfi termékek, valamint a zöldség-gyümölcs tartósítóipari termékek,
c) az építésgazdaság tekintetében a mérnöki szolgáltatások és innovatív építőipari megoldások,
d) a mezőgazdaság tekintetében a mezőgazdasági szaporítóanyag, a mezőgépgyártás és az agrárinformatika,
e) a kreatívipar tekintetében a divat- és designtevékenység

Szóval, a nehéz- és gépipart kivéve majdnem minden.

Vagy inkább az, amire rá tudjuk fogni, hogy nyereséges lehet. De mi most maradjunk a divatágazatnál. Hát, ha lesz fejlesztésről szóló átfogó stratégia, márpedig lesz, hiszen tárgyalja a kormány, akkor lesz ott pénz is, jóval több, mint egymilliárd: de nem vagyok abban olyan nagyon bizonyos, hogy a befektetés belátható időn – mondjuk hat-nyolcezer éven – belül meg is térül.

Nincs az ellen semmi kifogásom, nem is lehet, hogy ha valaki a divatágazatban próbál érvényesülni, légyen bár akárkinek a leszármazottja, vagy akárki leszármazottjának a barátnője. Még az ellen sem emelhetnénk panaszt, ha szülői támogatásból nyitnának egy kis butikot, egy divattervező ügynökséget, aztán, ha jól megy, fejlődik az magától, ha nem megy jól, csődbe jut, ez a világ sora. A gond az, hogy ezt a kis játékot most országos méretben kapta meg egy baráti kör, és közpénzből fogják csinálni.

Kicsit nagyra nőtt ez a butik, de hát ők sem hajlandóak kicsiben játszani.

Aztán arról se feledkezzünk meg, hogy a divatipar sajátosan működik. Nekem a szerszámgép-gyártásban vannak bizonyos, felületes tapasztalataim, de ha valamelyik kormány rám bízná az ágazat fejlesztését, világos volna, mit kéne tennem: átnézném a világméretű trendeket, megtudnám, miféle szerszámgépekre van kereslet, kiképeztetném a szakembereket, fejleszteném a gyárakat, és időközben imádkoznék, hogy mire mindez összejön, ne lépjen túl rajtunk a világpiaci igény. De a gépiparban megjósolható a technológia fejlődése alapján, mit akarnak majd venni teszem azt, jövőre – a divatiparban ilyen meghatározó elem nincs, a divatágazat saját maga teremti meg az igényt saját magára, technológiától, fejlődéstől, mindentől függetlenül. Mondhatnánk, hogy megjósolhatatlan, mi lesz a divat jövőre, bár vannak trendek, de ezek változhatnak – ám az az igazság, hogy ha felbukkan valaki egy egyéni és jó ötlettel, akkor az lesz és kész.

Jó, akkor bukkanjunk fel mi ezekkel az éceszekkel.

Nem fogunk: ugyanis az sem mindegy, hol és mikor kerül elő az az új ruha vagy cipő, Párizsban, Londonban, Milánóban vagy ne adja Isten, Traktoristapusztán, ugyanis utóbbi esetben akárhogy reklámozzuk, kommunikáljuk, soha nem lesz belőle divat. Mi vagy megyünk a divat fővárosai után, és így vagy úgy, de megélünk belőle, vagy nekiállunk a délibábos fejlesztéseknek, és annyi sikerrel járunk, mintha gumipitypangot termesztenénk a Hortobágyon.

De ne keseredjünk el, történelmileg így alakult, ahogy az is úgy alakult, hogy a magyar számítástechnikai ipar nem került a világ élvonalába néhány, igen korán hozott, ideológiai alapú, téves döntés és egy rejtelmes tűzeset miatt, amivel egyszer még foglalkozni fogok. Egyszerűen vannak olyan iparágak, amikben nem vagyunk és nem is leszünk piacvezetők. Óragyártásban sem jeleskedünk, pedig pont ugyanannyink van hozzá, mint a svájciaknak – kivéve, hogy nincsenek svájci órásaink.

Akkor viszont miért erőltetjük ezt a divatágazat-fejlesztést?

Nyilván igazolása ez annak, hogy a NER-közeli családtagok a saját lábukon állnak,

és nem a közpénzek elsikkasztásából dúsgazdagok, habár maga a vállalkozás, a Magyar Divat- és Design Ügynökség végső soron közpénzből él és abból is fejlődik: azonban lehet mondani, ha valaki nagyon akarja, hogy ez a kis, összetartó baráti kör annak bevételéből gazdagodik. Gyenge érvelés, de érvelés.

Hogy miféle divatot fognak ők kreálni, arról sejtelmünk sincs, legfeljebb azt jósolhatjuk, minden garancia nélkül, hogy míg a nyolcvanas évek butikjait az mozgatta, hogy Nyugat akartunk lenni, a mostani Nagy Butikot inkább az, hogy nem akarunk Nyugat lenni, mert komoly bevételt valóban csak az önálló ötletek, saját indítású trendek hozhatnának.

Mérhetetlenül csodálkoznék bármiféle üzleti sikeren, de mondjuk nem is azért létezik ez a cég – és megannyi társuk – hogy sikeres legyen.

Ez egy kifizetőhely. Ahol látszattevékenység folyik.

Az már bizonyos, hogy a magyar divatszakmát kivették az ahhoz értő szakemberek kezéből – a HVG információi szerint az idei Fashion Week exkluzív díszvacsorájára nem kapott meghívót sem Náray Tamás, sem Herczeg Zoltán, a kívül rekedtek azt a tanácsot kapták, hogy „szakmai jegyért forduljanak Bata-Jakab Zsófiához”. A vacsorán különben Orbán Ráhel foglalta el az asztalfőt – pedig ő elvben csak tanácsadó a Magyar Turisztikai Ügynökségnél.

De azért fontos tanácsadó lehet, legalábbis le merném fogadni, hogy megnézheti magát, aki nem hallgat a tanácsaira.

Az a baj ezzel a divatüggyel is, ami a sajtóval vagy a kultúrával: mivel a kormány kicsit sem ért hozzá, és fontosnak sem találja, fél kézzel teszi tönkre az ágazatot, pillanatnyi és személyes érdekek miatt, és évtizedek munkájával sem lehet majd helyrehozni.

Bár ezek az évtizedek még meg sem kezdődtek, egyelőre sajtóban is, kultúrában is, divatban is a politikai alapú szabályozás irányít újra, az ideológiai tévedéseknél tartunk és szorgos, megbízható hajdúk öntik a harangokat.

Ha ez a mezőgazdaságban zajlana, azt mondanám: visszatértünk a gyapot- és gumipitypang-termesztéshez, micsurini elvek alapján.

Azt azért még megvárom, mikor párizsi dívák állnak sorban a Váci utcában, tumultuózus jelenetek közepette, mert kijött Orbán Ráhel legfrissebb tavaszi kollekciója.

Divatmilliárdos

Kérem, azt Karinthy óta tudjuk, hogy minden másképpen van, de azóta nagyot fordult a világ: manapság még a másképpen lévő dolgok sem úgy vannak, ahogy vannak, hanem eltérően. Nem akarok rébuszokban beszélni: arról van szó, hogy adott-e a kormány Orbán Ráhelnek egymilliárd forintot divattervezésre, avagy nem adott?

Ha bíróság előtt kéne bizonyítanom, hogy ő kapta a pénzt, bajban lennék, ugyanis formailag, hangsúlyozom, formailag nem ő kapta az összeget. Hanem a Magyar Divat & Design Ügynökség kapott ekkora támogatást, idei tevékenységére. Az ám, csakhogy az illető ügynökséget Bata-Jakab Zsófia vezeti, aki a kormányfő lányának jó barátnője, mi több, maga a cég is a Magyar Turisztikai Ügynökség keretein belül működik, mely cégnek Orbán Ráhel tanácsadója. Nem ő vezeti, azt nem mondanám, csak épp megnézheti magát a vezetőség, ha nem hallgat a tanácsaira.

No jó, de mi is az az egymilliárd? Villamospénz, kérem, nem több, gondoljunk bele, hogy 2017 decemberében ugyanez a Magyar Divat & Design Ügynökség kétmilliárdot kapott, kormányhatározat útján (a mostanit is úgy kapták), tavaly sem maradtak üres zsebbel, hát mit irigykedünk, kell az a kis pénz a magyar divatiparnak, pláne, hogy csupa megbízható ember dolgozik az ügynökségen, olyanok, akikről azért tudjuk, hogy megbízhatóak, mert majdnem mind Orbán Ráhel baráti köréhez tartoznak. Talán a takarító néni nem, de mindenki más igen. Ennél nagyobb megbízhatóság nincs is, ez az első kézből származó információ, ami mindent felülír.

Jó, hát rendben van, de mivel foglalkoznak ők ott?

Mint nevük is mutatja, divattal és designnal.

Pontosabban, mikor az állam megalapította a céget a Magyar Turisztikai Ügynökség kebelén belül, pontosan meg is határozták a feladataikat. Ezek szerint az ügynökség:

  • átveszi a szakmai koordinációt,
  • koordinálja a szereplők belföldi és külföldi megjelenéseit,
  • stratégiát dolgoz ki divat- és designiparban illetve
  • javaslatokat is ad a divat- és designipar szereplőinek.

Tetszik látni, így megy ez nálunk, államosítottuk a divatot is, minden terv szerint működik, bezzeg a dekadens Nyugaton ha egy divatcég nem él meg, hát csődbe jut, nálunk ez – ebben az esetben például – mondhatni elképzelhetetlen.

Tehát, ha a tényeknek megfelelően akarom közölni a hírt, úgy, hogy az akár bíróság előtt is megállja a helyét, nem azt mondom, hogy „egymilliárdot kap az Orbán Ráhel-féle állami divatcég”, mert az a megfogalmazás pontatlan, hanem azt, hogy „egymilliárdos dotációban részesül az a Magyar Divat & Design Ügynökség, melyet történetesen, de egészen véletlenül Orbán Ráhel barátnője vezet, akit Bata-Jakab Zsófiának hívnak”.

Hát így van másképp nálunk minden, ami ugyanúgy van.

Különben a héten odaítélt támogatások közül ez még csak a középmezőnyben fut.

Van ennél jóval több is, kevesebb is. Lássuk, még mire költöttünk?

Például 2,4 milliárd forint jut idén és még egyszer ennyi 2020-ban az Ugandai Köztársaságban megvalósuló nemzetközi fejlesztési programra.

Ami ezt az ugandai beruházást illeti, tipikusnak mondanám, oda lehet állítani a többi mellé, amiktől a magyar választó xenofóbiás rohamokat kap, ugyanis nem gondolja át, hogy az így elköltött pénzek valószínűleg sosem jutnak el a célországig, ha mégis, csak azért, hogy visszautalhassák őket. Ilyen – a teljesség igénye nélkül – a vietnámi rákkórház, a hanoi Magyar Ház, a Fülöp-szigetek öbölkotrása, a mexikói templomrestauráció – ezeket mind-mind megígérte a magyar állam, fel is háborodott rajta a magyar választó, de arra semmi bizonyítékunk, hogy azok a politikusok, akik határon belül ellopnak mindent, ami nincs lehegesztve, határon túl nem teszik ugyanezt, illetve az a valószínűbb, hogy teszik bizony.

A vietnámi rákkórház esetében például egészen pontosan tudjuk, hogy kétszer is költött rá a magyar állam, de ebből rejtelmes módon csak második alkalommal valósult meg egy alapkő-letétel, azon kívül egy kapavágás nem sok, annyi sem esett. De a Fülöp-szigeteken sem, annyira, hogy az már okozott egy kisebb diplomáciai botrányt is (Duterte elnök ideküldött egy államtitkárt, hogy legalább a pénzt adjuk oda. Nem adtuk…).

Szóval, a majdnem ötmilliárdhoz képest, amit nem kap Uganda két év alatt, a divatra fordított egymilliárd tényleg nem összeg.

Kérdezhetnénk persze, hogy mi kerül nekünk ezen a divaton egymilliárdba, holott termelő tevékenység nem folyik – de ne kérdezzük, pont az, ami tavaly is, és ami tavalyelőtt kétmilliárdba került.

És különben is, hagyjuk meg ezt a kérdést a halhatatlan Márkus Lászlónak. Őt már érdekelheti, „mi került ezen a fotelon 7200 forintba”, ugyanis őt már nem lehet felelősségre vonni.

Mi csak ne kérdezősködjünk annyit.

Vegyük tudomásul, hogy minden másképpen van ugyanúgy.

Inkább örülnénk, hogy a magyar divatot milliárdos tervezi.

Külköltekezések

Kérem, ha már itt van ez a ghánai ügy, illetve nem egy van, hanem több is, akkor ezzel kapcsolatban hadd nyugtassam meg a kedves közönséget, úgy általában. Az ugyanis a helyzet, hogy amint felröppen a hír, miszerint Magyarország kormánya nagyobb összegű külföldi beruházásba kezd, felhorgad a magyar választó vére és elkezdi mélyen, keserűen gyűlölni – a célországot, annak minden polgárával együtt.

Akik azért többnyire nem tehetnek arról, hogy a mi gazembereink üzletelnek az ő gazembereikkel. Most éppen Ghána a harag tárgya, korábban Mexikó volt, azelőtt Vietnám, még azelőtt Irán, még azelőtt… nem érdemes visszamennünk a másfél-két évvel ezelőtti, földtörténeti korokba, lássuk, most mi a baj?

Első sorban az, hogy idén január harmincadikán felröppent a hír, miszerint Magyarország egy 70 millió dolláros (19,5 milliárd forintos) beruházással beszáll egy ghánai gázerőmű felépítésébe. Ezt több ghánai újság beszámolója szerint az ottani magyar nagykövet, Szabó András jelentette be. Az 1 milliárd dollárosra tervezett Bridge Power nevű, olajjal és gázzal vegyesen működő hőerőmű egy közel 200 ezer lakosú óceánparti városban, Temában épül fel. Ez a 28 milliós Ghána második legnagyobb erőműve lesz. A magyar nagykövetség közölte: a beruházást a GE magyarországi leányvállalatának turbináival szerelik fel. A követség szerint ezen kívül Magyarország több millió dollár értékben szállít majd eszközöket a projekt második szakaszához.

Vérlázító, mondja a polgár, a mi pénzünkön?

Jogilag nem, ugyanis az Eximbank közleményt adott ki az ügyben:

„A magyar állam támogatást nem nyújtott sem az exportőr sem a vevő részére. Az Eximbank természetesen minden olyan exportügyletben, amely megfelel a nemzetközi és hazai szabályozásnak szívesen megvizsgálja a hitelnyújtási lehetőséget. Az exporthitelezés segíti a magyar gazdaság növekedését, munkahelyek megtartását és létrehozását.”

Akkor nem az állam, bár az Eximbank majd – mint látni fogjuk – más hasonló ügyekben is érintett volt, egyiket-másikat még meg is mentette. No, de ha nem az állam pénze, vagyis nem a miénk, akkor nincs baj, ugye? Dehogy nincs: tegnap is hír érkezett Ghánából, most szennyvíztisztító telepet építünk!

„Magyar technológiával épül szennyvíztisztító-telep és épülhetnek készházak Ghánában. Erről Joó István, a külgazdasági és külügyminisztérium helyettes államtitkára számolt be kedden telefonon a ghánai fővárosból az MTI-nek.

A nyugat-afrikai ország második legnagyobb városában, a mintegy kétmillió lakosú Kumasiban tették le hétfőn egy 10 millió euró értékű szennyvíztisztító-komplexum alapkövét. Fekete-Afrikában ez az első vízgazdálkodási projekt, amelyet az Eximbank finanszíroz. A telepet a Pureco Kft. tervezte és építi meg. Ez jelentős siker Magyarország számára, mert a ghánai befektetők meglehetősen erős versenyben választottak végül magyar technológiát – mondta Joó István.

Az üzem több mint 100 ezer ember életminőségének javításához fog hozzájárulni 2020 közepétől, és a cég tárgyalásokat kezdett a ghánai féllel további szennyvíztisztító-telepek építéséről – tette hozzá a helyettes államtitkár.” (MTI)

Akkor ez megint nem közpénz, hanem eximbankos,

bár nem árt, ha tudjuk, hogy az Eximbank tulajdonosa száz százalékban a magyar állam – ugyanakkor üzleti alapú vállalkozás, de állami tulajdonban. A honlapja szerint:

„A Magyar Export-Import Bank Zártkörű Részvénytársaság (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zártkörű Részvénytársaság (MEHIB) célja, hogy a magyar exportőrök számára hatékony finanszírozási és biztosítási konstrukciókat szolgáltasson. Az Eximbank és a MEHIB küldetése, hogy gazdaságpolitikai ösztönző eszközként támogassa a hazai exportáló vállalkozásokat, elősegítve a munkahelyek megőrzését, a foglalkoztatás növekedését és a magyar exportkapacitások bővülését. Az állami tulajdonban lévő, a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alatt álló Eximbank és MEHIB látják el Magyarországon az exporthitel-ügynökségi feladatokat, melyet OECD és uniós keretek szabályoznak, azzal az alapvető célkitűzéssel, hogy elősegítsék a magyar áruk és szolgáltatások külpiacokon történő értékesítését. Az integrált keretek között működő bank és biztosító a feladatát közös szervezetben és megjelenéssel, EXIM elnevezéssel végzi.”

Jogilag ez rendben van – de hol is találkoztam már a nevükkel?

Igen, a Fülöp-szigetek! Az bizony érdekes volt…

Történt pedig, még 2017 körül, hogy a magyar kormány 20 millió eurós támogatást ajánlott fel a Fülöp-szigetek kormányának a Manila-öböl és a Laguna-tó megtisztítására. Ennek van némi szimbolikus jelentősége is, hiszen a Duterte-rezsim tömegmészárlásai után az áldozatok tetemeit ezekbe a vizekbe hajigálták (és hajigálják). Mi valami olyasmit gondolhattunk, hogy ez is ugyanolyan írott malaszt marad, mint azok a vízügyi szerződések, amiket korábban Indonéziával, Malajziával, Vietnámmal vagy Mongóliával kötöttünk, különösebb tekintet nélkül a Valóságnak nevezett ténykörülményekre, és arra, hogy az illető államokban van-e egyáltalán víz, valamint ha van, akkor mennyi.

Hanem Duterte komolyan vette a szerződést, tehát egyszer csak, 2017 májusában megjelent Budapesten a mezőgazdasági államtitkára, bizonyos Emmanuel Pinol, és – kérte a pénzt. Azt, ami erre fel a Külügyben kitört, nehezen nevezhetnénk másnak, mint sikítozós körberohangálásnak, hajtépéssel egybekötve. Arra hivatkoztak, hogy szó sem volt támogatásról, főleg nem államiról – „a találkozón arról esett szó, hogy az Eximbank az 510 millió eurós országlimit terhére tudna finanszírozást nyújtani többek között a cikkben is szereplő projektekhez, amennyiben azok magyar vállalatok bevonásával valósulnak meg”. Az országlimit pedig nem hitelkeret, hanem kockázati besorolás, így az ügyön csak az Eximbank veszíthet, nem ér a nevünk, káposzta a fejünk!

A diplomáciai botrány valahogy elsimult, mindenki életben maradt, pedig Pinol államtitkár esetében erre nem kötöttem volna nagyobb összegű fogadást – de azért az eset minimum pikáns.

És itt evezünk át már nem eximbankos vizekre: ott van a vietnámi rákkórház esete.

Még a Bajnai-kormány kötött 2009-ben egy megállapodást egy ötszáz ágyas onkológiai kórház építéséről az 1,2 millió lakosú Can Thoban, a Mekong deltájában. Ezt azonban segélyhitelből finanszírozták volna, amit azért vissza kell fizetni, mármint mi hiteleztünk volna Vietnámnak. Nem is kevés segélyhitelből: húszmilliárd forintra rúgott a summa. Na ezt a projektet futtatta sajátjaként 2010 után az Orbán-kormány, bár nem sok sikerrel: 2012-ben ugyan pályázatot nyert egy cég a Can Tho városában tervezett beruházás teljes körű lebonyolítására, ám a pályázatot érvénytelenítették, és ezzel az ügy évekre le is került a napirendről. A pályázat indítása körül is volt jó néhány furcsaság. A beruházás mérete és nemzetközi jelentősége ellenére kizárólag a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara internetes oldalán közöltek a tenderről egy rövid közleményt… Békés megyének bizonyára különös affinitása van a Mekong deltájához.

Ezek után Orbán Viktor miniszterelnök 2017 szeptember 25-én bejelentette, hogy Magyarország kórházat épít Vietnamban. Nem, nem egy másikat. Ugyanazt! Amit egyszer már nem építettünk meg. Hát, a Mekongnak tényleg mindegy, hogy hány kórházat nem építünk a deltájában.

Kis kórház a nagy Mekong mentében, óh, mi drága e kórházacska nékem!

Tényleg drága: húszmilliárd forint kihelyezésébe kerül, most már másodszor. Na mármost, ha hiszik, ha nem: a Nhan Dan Online beszámolója szerint ennek a kórháznak viszont már lerakták az alapkövét! Éspedig tavaly, október tizenegyedikén. Az alapkő feltételezhetően azonnal elsüllyedt, ugyanis Can Tho teljes, millió fölötti lakosságú városa cölöpökre épült, a mocsaras talaj miatt, mint egy indokínai Velence, de megvan az az alapkő, ha a dágványban elmerülve is.

Ehhez az esethez hasonlít a mexikói templomfelújítások ügye is

Ott kétmilliárd forint kihelyezése homályos. Az iráni busztenderről és a 25 megawattos atomerőművekről már nincs is terjedelmem szólni, de hát ezer és egy ilyen történet gyűlik fel az újságíró tarsolyában… Én már csak egyvalamit nem értek.

De azt nagyon nem.

Ha Budapesten elindul egy állami beruházás, akkor jó eséllyel minden tapasztaltabb ember tudja, mennyit fognak belőle elsikkasztani, mennyivel lépik túl az előirányzott keretet, és mennyit fog késni az átadás. Ahogyan azt is tudjuk, hogy egy stadion egyenlő tízmilliárd forint, ez már mértékegység, mint az ógörögöknél, csak azok távolságot mértek stadionban, mi kiadást.

De ha ezt ilyen jól tudjuk, ha látjuk, hogy ez a rezsim itthon mindent ellop, ami nincs kellőképpen lebetonozva és/vagy odahegesztve, honnan vesszük, hogy mikor átlépi a magyar határt, megszállja őket a Szentlélek és hirtelen minden vörös centet arra költenek, amit ígértek?

Nem lenne különös, meglepő és abszurd?

Dehogynem. Hihetetlen is volna.

Szóval hagyjuk csak a külföldiek elleni gyűlölködést, rendszerint nem látnak azok egy vasat sem ezekből a pénzekből, vagy maximum a tíz százalékát, azt is csak az ottani cégek, azt is csak a látszat kedvéért. És ha nagyon muszáj mutatni nekik valamit.

Tőlünk tűnik el a befektetett pénz, igen. De náluk nem jelenik meg, ne a népet utáljuk, hanem a politikusaikat. Amelyek pont úgy lopnak, mint a mieink.

Semjénexpó, milliárdok

Kérem, érdekes és nagy dolgok vannak készülőben. Hogy mennyire nagyok, az persze vitatható: a rendezvénysorozat nemzetközi visszhangja várhatóan a lőtéri kutya ugatásával lesz azonos nagyságrendben mérhető, no de a költségei! Azok viszont valóban grandiózusak. És még mennyivel fognak nőni, lévén, hogy Hunniában élünk!

Egyelőre ötven milliárdot irányoztak elő amiatt, hogy Semjén lovag szeret vadászni. De hát még van időnk, lévén, hogy csak 2021-ben kívánják megrendezni az „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítást és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozatot, melyet Semjén Zsolt régi álmának és vadászati világkiállításnak nevez (bár nem lesz az). Erre az érvre Semjén szó szerint azt válaszolta a HVG-nek, hogy:

„Nem mindegy, hogy hogy hívják? Világkiállítás lesz és kész!”

És annyiban igaza van, miszerint tökéletesen mindegy a rendezvénysorozat neve, mindenképpen ki fogjuk fizetni, ha a szemünk ki is guvad belé. Ez ugyanis nem olimpia, amelynek a költségeibe beszáll a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, ráadásul szigorúan városi és nem állami költségvetésből szervezik (de az állami büdzsé beszállhat), ez vadászati főbanzáj, ezt majdnem kizárólag a rendező állam támogatja.

Mindenképpen – a HVG utánanézett – a világkiállításokat koordináló nemzetközi szervezet, a BIE tudomása szerint sem világkiállítás, sem speciális világkiállítás nem lesz Magyarországon 2021-ben, ami napnál világosabban bizonyítja, hogy ezt a valamit saját szakállunkra és költségünkre rendezzük.

Mármost ilyen világkiállítás volt már Magyarországon, csak épp 1971-ben, és ennek az ötvenedik évfordulóját szeretné megünnepelni Semjén, aki többször és nyilvánosan a saját „rendezvényálmának” nevezte ezt a valamit. Hát, akkor rendezze meg: de otthon csinálja, négy fal között. Egyelőre „Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás” a neve.

De nem is az a fontos, hogy hívják: az a fontos, mennyibe kerül.

Sokba.

Irdatlan sokba.

Nem tisztem meghatározni a vadászat társadalmi vagy etikai megítélését, mely amúgy is mindenkinek a szorosabban vett véleményéhez tartozik, azon sem fogok polemizálni, sport-é, avagy sem, bár szerintem kicsit sem az, de még ha sportnak is tekintjük, akkor sem tömegsport.

De mit akarok én itt a sporttal?

Azt, hogy ez a rendezvény szervezésében egyelőre a legjobban a vizes VB-re hasonlít. Azt sikerült megrendeznünk, össze sem rogyott semmi, mert szeretik az úszókat és a közönséget az istenek (illett is volna bemutatni egy komolyabb áldozatot Poszeidónnak hálából), de annak a költségvetése sem alakult akárhogyan.

24,5 milliárdról indult, majd felemelték 50 milliárdra, de kiderült: ennyiből csak a Duna Arénát lehet összehozni, azt is csak úgy, hogy másképp nézzen ki, mint a terveken (és úgy is marad most már). De kellett még ezer és egy létesítmény, valósággal zabálta a pénzt a sportesemény: először 104 milliárdra emelkedett a büdzsé, aztán tovább, végül olyan 200 milliárd magasságában titkosították, durva becslésem szerint mintegy 300 milliárd forintunkba került.

Ennek a valaminek a költségvetése 50 milliárdról indul. Kétszer annyiról, mint a vizes VB.

Magyarországon képtelenség akár csak közelítőleg is pontos pénzügyi prognózist mondani, csak remélni merem, hogy a végösszeg nem éri tán el a 600 milliárdot, de bizony az sincs kizárva. Lássunk pár intézkedést az MKI/2235/2018-as számú kormányzati előterjesztésből!

„A Rendezvénysorozat legfőbb látványeleme a 2021. szeptember 25. – október 15. között a Hungexpo területén megrendezendő kiállítás lesz. Itt egy központi magyar tárlat „vezeti” végig a látogatót a természethasználat módjának, ezen belül a vadászatnak a változásán, fejlődésén az elmúlt ezer év során a Kárpát-medencében. A központi magyar kiállítás körül kapnak helyet a meghívott országok standjai. A Rendezvénysorozatra meg kívánjuk hívni a világ valamennyi országát, hogy jelenítsék meg a profiljukba eső értékeiket, eredményeiket bemutató önálló standdal. A bemutatás, tudatformálás céljait szolgáló pavilonokban a vásárokkal ellentétben árusítás nem történik, ugyanakkor a kiállításra megjelenő könyveket, emléktárgyakat stb. egy külön üzletben, „kiállítási shop”-ban vásárolhatják majd meg a látogatók a helyszínen.

(…) Reálisnak tekinthető ezek alapján az év során országszerte zajló események, rendezvények látogatói összlétszámára az 1 millió 300 ezer fős becslés. Mindezek a számok ugyanakkor nagyon sokban függenek a hazai és nemzetközi marketingkampány intenzitásától, sikerességétől, illetve a különböző belépőjegyek árkalkulációjától stb.”

Reklám és marketing tevékenységre az előterjesztésben található táblázat szerint milliárdos tétel áll rendelkezésre. A szöveg szerint:

– Reklámcég: weboldal, poszterek, reklámfilmek, magyar vadgazdálkodásról film, stb… 1 000 000 000 forint.
– Megjelenések más országokban 50 000 000 forint.
– Logó tervezés és gyártás (matricák, 3D formában, különböző méretekben és anyagban) 250 000 000 forint.
– Reklámcsomag kidolgozása és kiküldése a nagykövetségeknek 50 000 000 forint.
– Uralkodó házak/közjogi méltóságok – VIP vendégek meghívására vonatkozó kiadások 2 500 000 forint.
– Emléktárgyak gyártása, eladása 750 000 000 forint.

A központi kiállítással kapcsolatos javaslat és koncepció kidolgozása 150 000 000 forint.
Az itt felsorolt, csak a kommunikációhoz tágan tartozó kiadások összesen 2 252 500 000 forintot tesznek ki.” (magasles.reblog.hu)

Jó, ez a public relations. És még vékonyan is fogott a ceruza. De mi a helyzet a többivel? Szintén a Magasles számol be arról, miszerint:

„A Rendezvénysorozat megrendezése több éven keresztül az ország több helyszínét is érinti. Ez a tény, valamint a 2021-es évben az egész évben zajló eseménysorozat és a 2021. szeptember 25. – október 15. között megrendezendő központi rendezvény mérete és jellege, illetve a szervezési és koordinációs feladatok a Rendezvénysorozat színvonalas lebonyolítása érdekében szükségessé teszik egy állami tulajdonú gazdasági társaság (továbbiakban: Projektcég) létrehozását (ez a projektcég a beruházások bonyolításában-szervezésében nem vesz részt!), amivel jelentős forrás- és munkaerő-megtakarítás érhető el.

Gazdálkodó szervezet alapítására az állam nevében az MNV Zrt. jogosult. A Projektcég létrehozását követően a cég tulajdonosi joggyakorlója az „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás és az ehhez kapcsolódó Rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos munkaszervezetét is adó Innovációs és Technológiai Minisztérium lesz. A Projektcég alapításához (tőkejuttatás) a 2018. évben 563 085 600 Ft forrás biztosítása szükséges.” (Magasles)

Ezek a számok is a kormányzati előterjesztésből származnak. Hoppá, itt is elröppent félmilliárdocska, és ezek csak az adminisztratív költségek!

Képzelhető, még mennyibe fognak kerülni a létesítmények, szállások, a baráti cégek megbízásai…

Hölgyeim és uraim: ez csak indul ötven milliárdról.

Ez olyan lesz, mint a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?

Én öt-hatszáz milliárdra saccolom a végét, a vizes VB tapasztalatai alapján.

Mindezt azért fizetjük, hogy Semjén lovag illő körülmények között fogadhassa vadásztársait a világ minden részéről.

Ha valaki azt mondja, hogy ez nekünk megéri, forduljon kezelőorvosához, gyógyszerészéhez.

Rekordpénzért kevesebb munkahely a BMW-től

Hosszú évekig közpénzből fogják kapni fizetésüket a BMW leendő alkalmazottai, mivel az eddigi támogatások átlagának dupláját, 19 milliót ad a kormány fejenként. Ráadásul az ígért ezer ember „összement” 645-re. A támogatásokban változatlanul az autóipar dominál.

Csak a közvetlen támogatásból (12,3 milliárd forint) is évekig a magyar adófizetők állják a Debrecenbe telepítendő BMW-gyár összes alkalmazottjának bérét:

fejenként 19,1 milliót ad a kormány a német autógyárnak

azért, hogy az idehozza új üzemét. A hatalmas összeg azért lett ekkora, mert a külügyi tárca friss adatai szerint a bejelentéskor ígért ezer fős induló létszám már csak 645 fő.

Az egyedi kormányzati támogatásokat összegző táblázat csak a készpénzes dotációkat tartalmazza. A BMW esetében például valóságos pénzesőről beszélhetünk, hiszen a 12 milliárd tízszeresét, 125 milliárdot fordít a kormány a gyár teljes környéke komplett infrastruktúrájának kiépítésére. Az itt megspórolt rengeteg pénzből még további sok éven át Magyarország tartja el a BMW-t. Ennek ismeretében érdemes idézni Szijjártó Pétert, aki szerint ez a töméntelen pénz „busásan meg fog térülni”.

Az év második felében eddig 21 egyedi támogatási döntésről határozott a kormány 32,5 milliárd összegben, amelyek nyomán 3799 új munkahely alakulhat. Két cég (Denso és Ceva-Phylaxia) esetében nincs erre adat, a rajtuk kívüli cégek 29,3 milliárdjából

7,7 millió a munkahelyenkénti közvetlen támogatás

(az egyebek, például adókedvezmény ebben nincsenek benne).

Jelenleg is domináns az autóipar: a 21 támogatott gyártó harmada ezt az ágazatot képviseli. Az Orbán-kormány nehezen magyarázható vonzalmát a négykerekűek itteni összeszerelése iránt támasztja alá az is, hogy az eddigi (egy munkahelyre vetített) támogatások rekorderei mind járműipariak.

Az abszolút éllovas az Audi, amely sokadik egyedi támogatásként idén júniusban csaknem 39 milliót kapott 30 új álláshoz. Eddig az Apollo gumiabroncs-gyártónak 2014-ben odaítélt 16,5 millió volt a második, a Mercedes 12,8 milliója (2016-ban) a harmadik. Ebbe a sorba tört be most a BMW a 19 milliós fejenkénti ingyenpénzzel, de, mint írtuk, ennél sokkal többet fog kapni a területfejlesztésen keresztül. Ahogyan a nyáron írtunk erről, az eddigi összes egyedi támogatás munkahelyenként átlagosan 10 millió forint körüli, ami nagyjából duplája a 14 évvel ezelőttinek.

Kevesen értenek egyet ezzel az iparpolitikával. Mindenekelőtt azért, mert a feldolgozó-ipar termelésének csaknem 30 százaléka ebből az egy ágazatból származik, ami egy

következő recesszióban hatalmas veszteséget okozhat.

A vita lényege azonban arról zajlik, amit a Független Hírügynökségnek a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásvezetője, Némethné dr. Pál Katalin fogalmazott meg korábban. Mint mondta, nagyon káros változások indultak el az elmúlt években:

„az egyszerű, lebutított tevékenységet igénylő feldolgozó-iparba áramlik a tőke, a nagyobb hozzáadott értéket elérni képes szolgáltatószektorból pedig távozik”.

Ezt az orbáni felfogást a jelek szerint már a kormányon belül is kritizálják (legalábbis szavakban): Palkovics László innovációs miniszter éppen tegnap sürgette a „leányvállalat-ország” helyett a versenyképesebb területek fejlesztését, hazai beruházásokat.

Tovább javíthatja a nagy multik helyzetét a rabszolgatörvény, ami ugyanannyi embertől több munkát segíthet kipréselni, összességében akár kevesebb pénzért.

Tízszeres pénz a BMW-nek

Nem 12,3 milliárd, hanem (eddig) 137 milliárd forinttal járul hozzá a költségvetés a BMW debreceni megtelepedéséhez. A kormány forintosította az eddig elhatározott infrastruktúra-építéseket: 125 milliárd.

Eddig azt tudtuk, hogy a vártnál kevesebb közvetlen támogatást, 12,3 milliárd forintot fizet a költségvetés a BMW-nek, hogy az ide hozza új európai gyárát. A döntést július végén jelentették be. Kezdetben ezer új munkahely, évi 150 ezer autó, a telket az önkormányzat 44 milliárdos hitelből veszi meg. A támogatási szerződés októberi aláírásakor Szíjártó Péter azt mondta, hogy az adómilliárdok odaítélése

„busásan meg fog térülni”.

Már szeptemberben sejteni lehetett, hogy a 12 milliárd nem a vége az adakozásnak. Ekkor jelent meg ugyanis az a kormányhatározat, amely egy sor infrastrukturális beruházást jelentett be a debreceni Észak-Nyugat Gazdasági Övezetben. Új autópálya-csomópont, új autóút az ipari övezet körül, új sávval bővítenek meglévő útszakaszt. Ugyancsak az autógyár érdekében új logisztikai és konténerterminált húznak fel. Mindemellett kiépítik a teljes villanyáram-, gáz-, víz-, csatorna- és távközlési hálózatot a 400 hektáros területen.

Nos, mostanra meglettek a számok is. Új kormányhatározat értelmében 2019-21-ben útépítésre 44,115 milliárdot, vasútépítésre 71,591 milliárdot, közművekre pedig még idén 10 milliárdot fordít

a kormány mindannyiunk pénzéből.

Ez összesen több, mint 125 milliárd forint. A 12 milliárdos közvetlen támogatással együtt 137 milliárdért a BMW készpénz mellé készen kapja az üzemben és környezetében a komplett infrastruktúrát.

DK: Orbán a saját zsebpénzeként kezeli az adóforintokat

0

A Fidesz-kormány több, mint ezer milliárd forintot költött el titokban, nyílt közbeszerzés megkerülésével az elmúlt hónapokban.

A Demokratikus Koalícó szerint 650 milliárdot a választás előtt tapsoltak el, április óta pedig 1000 milliárd forintnyi állami költés ment a süllyesztőbe. Összehasonlításként: a teljes magyar katonai költségvetés az egész 2018-as évre körülbelül 428 milliárd forint.

A Demokratikus Koalíció szerint vérlázító, hogy már a Nemzeti Közszolgálati Egyetem körül ültetett bukszusok kapcsán felmerülő költségeket is titkosítani akarták. Teljesen nyilvánvaló, hogy

a kormány nem súlyos hadititkokat, hanem feltehetően háttérmutyikat akar leplezni a titkosításokkal.

Elfogadhatatlan, hogy Orbán Viktor a saját zsebpénzeként kezeli a magyar állampolgárok befizetett adóját, titkolja, hogy mire költötte. Ameddig a Fidesz kormányon marad, és marad egyetlen einstandolható fillér is az országban, ezen a stratégián nem is fog változtatni.

Az őrkutyák ugatnak, a karaván korrupt

Juhász Péter, az Együtt elnöke felszólította Orbán Viktort, hogy számoljon el azzal, mennyi közpénzt tettek zsebre családtagjai. Juhász Péter ugyanolyan jól tudja, mint bárki ebben az országban, hogy Orbán Viktor nem fog ezzel (sem) elszámolni. Ha a miniszterelnök fülébe jutna a felszólítás, akkor sem számolna el semmivel. Igaz nem is valószínű, hogy hall ilyen dolgokról, mert emberei bizonyára gondosan óvják attól, hogy rossz híreket kapjon.

Mások is rendre felszólítják a miniszterelnököt. Például arra, hogy fékezze meg a korrupciót, ne fenyegesse a bíróságok függetlenségét, ne veszélyeztesse a sajtó szabadságát. Ne kössön az ország számára előnytelen szerződéseket, például Paks 2-ről az oroszokkal. Ne szítson gyűlöletet, ne növelje a feszültséget – ne izgassa, hanem igazgassa az országot.

Már mindenre felszólították Orbánt és társait ebben az országban, ám ők a fülük botját mozgatják. Röhögnek magukban, vagy még azt sem – más, ennél fontosabb dolgokkal vannak ugyanis elfoglalva.

Merthogy, bár fogyóban a szabad legelők, de még van mit szétosztani a haverok és a csókosok között. Addig pedig, ameddig marad még néhány falat a húsosfazékban, senki sem fog az urak közül holmi felszólításokkal foglalkozni.

Ezzel együtt – bár „a helyzet reménytelen, de nem komoly” – van értelme annak, hogy az őrkutyák, mint most Juhász Péter, időnként jelezzenek. Egyfelől azért, mert mindig vannak olyanok, akik meghallják. Nem túl sokan, mert a mai magyarországi médiaszerkezet miatt csak kevesekhez jut el a valódi információ, a legtöbben tájékoztatás helyett propagandával kénytelenek beérni.

Ezért is el kell mondani, minél többször, minél hangosabban és érthetőbben, hogy korruptnak lenni bűn, lopni szintén. Erre azért van szükség, hogy azok, akik mindezeket elkövetik, ne gondolhassák. hogy mindezt büntetlenül tehetik. Merthogy semmi nem tart örökké, az uralkodók hatalma is véges. A legújabb irodalmi Nobel-díjas, Bob Dylan dalával szólva: The Times They Are A Changin’.

FRISS HÍREK

Dízeltilalom...

A parlamenti...

Nagyon rossz...

Putyin is ré...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK