Az ENSZ meteorológiai szolgálata szerint az emberiség belépett a „globális vízcsőd” korszakába: a világ vízigénye már jóval meghaladja azt, amit a természet biztosítani képes. A folyók, tavak, talajvíz és gleccserek egyaránt történelmi mélyponton vannak, miközben a klímaváltozás felgyorsítja az aszályokat és az özönvizeket. A szakértők szerint azonnali szemléletváltásra lenne szükség — de a világ kormányai nem tudnak vagy nem akarnak cselekedni.
Az ENSZ meteorológiai szakértői drámai figyelmeztetést adtak ki: az emberiség belépett a globális vízcsőd korszakába, vagyis a vízigény sokkal nagyobb, mint amennyit a természet képes biztosítani. Jelenleg 2,1 milliárd ember nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvízhez, és a helyzet a klímaváltozás gyorsulásával tovább romolhat. A szakértők szerint a vízgazdálkodás világszerte nem tart lépést a problémák súlyosbodásával, főként a pénzhiány miatt. A szegény országok csak végső esetben szánják el magukat komolyabb vízügyi programokra, a gazdagabb államok pedig gyakran klímaszkeptikus politikát folytatnak — mint az Egyesült Államokban Donald Trump idején. A klímaváltozás politikai csatatérré vált: Németországban például a szélsőjobboldali AfD fő célpontja épp a zöld politika.
Az ENSZ meteorológiai szolgálata szerint a világ édesvízkészlete történelmi mélyponton van.
A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a vízkészletek alakulása a legkevésbé megjósolható meteorológiai folyamatok közé tartozik, és az elmúlt hét évben abnormálisan alacsonyra süllyedt a legtöbb folyó vízszintje. 2010 óta a tavak vízszintje is folyamatosan csökken, a talajvíz-tárolók kiürülnek, a gleccserek pedig gyors ütemben zsugorodnak. Ezek a természetes víztartalékok korábban tompították az aszályok hatását, ma azonban már nem képesek ellensúlyozni a szélsőséges időjárást. Celeste Saulo, az ENSZ meteorológiai szolgálatának vezetője elmondta:
a világ általuk megfigyelt kútjainak kétharmada abnormális állapotot mutat, és ezzel párhuzamosan egyre több vízhiánnyal kapcsolatos természeti katasztrófa történik.
Az El Niño erősödése egyes régiókban aszályt, másutt özönvizet okoz. Kongóban például egy ilyen vízözön több mint száz halálos áldozatot követelt.
Afrika szarván ezzel szemben a szárazság okoz tragédiát: a koldusszegény országoknak nincs pénzük a klímaváltozás hatásainak ellensúlyozására. A helyzet Európában sem sokkal jobb. Mario Draghi jelentésében egy 100 milliárd eurós közös uniós alap létrehozását javasolta, hogy felgyorsítsák a zöld átmenetet és hatékonyabbá tegyék a környezetvédelmet. Mivel szinte minden uniós tagállam költségvetési gondokkal küzd, nemzeti megoldások aligha képzelhetők el. A hétéves uniós költségvetésben nincs elegendő forrás, a közös hitelfelvételhez pedig hiányzik a politikai konszenzus. Az EU így továbbra is csak beszél a problémáról, de cselekedni nem tud.
A vízhiány Európa ipari központjait is sújtja. A Rajna — a Dunához hasonlóan — történelmi mélypontra süllyedt, ami komoly gazdasági károkat okoz. A szállítási költségek több mint háromszorosukra emelkedtek, és ez különösen sújtja azokat a vállalatokat, amelyek a folyó mellé települtek.
A Tageszeitung ironikusan úgy fogalmazott: a Rajna vízszintje Merz kancellár népszerűségi szintjére süllyedt,
utalva arra, hogy a kancellár eddig nem tudott áttörést elérni Németország gazdasági és politikai problémáinak megoldásában — annak ellenére, hogy Münchenben európai szuperhatalmat hirdetett.
Az ENSZ szemléletváltást sürget a vízgazdálkodásban, de nincs hatalma és pénze ahhoz, hogy ezt kikényszerítse. A szervezet évek óta figyelmeztet a globális vízcsőd veszélyére, de a világ döntéshozói mindig találnak sürgősebb ügyeket, mint a vízhiány kezelése. A környezetvédelem drága, a költségvetések szűkösek, így a vízválság csak akkor kerül napirendre, amikor már vészhelyzet van. A helyzet tragikus iróniája, hogy a döntéshozók gyakran Keynes cinikus mondásával vigasztalják magukat:
„hosszú távon mindnyájan halottak vagyunk.”
