Financial Times: Trump elárulná Ukrajnát

0
182
x.com

A londoni lap egyik vezető újságírója, Martin Wolf arról ír, hogy Trump republikánus barátai akadályozzák Washingtonban az ukrán segélyt – 60 milliárd dollár – noha az eltörpül a koreai, a vietnami, az afganisztáni háború kiadásai mellett.

Oroszország hatalmas összeget költ az ukrajnai háborúra, a költségvetése 40%-át! Ukrajna, amely hősiesen ellenáll Putyinnak miközben csekély összegbe kerül a Nyugatnak – hangsúlyozza a Financial Times publicistája, aki azt is megírja, hogy az Európai Unió sokkal többet költ az ukrajnai háborúra mint az Egyesült Államok. Az ukrajnai háború következménye az is, hogy a NATO tagállamok egyre többet költenek katonai célokra, és mind többen teljesítik a 2%-os normát. Magyarország is ide tartozik, amely korábban csak a GDP 0,9%-át költötte katonai célokra, most viszont már túljutott a 2,4%-on annak ellenére, hogy 2023-ban a GDP csökkent.

Hosszú háborúra számíthatunk

Ebben a Nyugatnak támogatnia kell Ukrajnát – hangsúlyozza a Financial Times, amely siet hozzátenni, hogy a támogatás csak fegyverre és pénzre vonatkozik, emberekre nem. Ez azért érdekes, mert Macron francia elnök már arról beszél, hogy 10 ezer NATO katonát kell küldeni Ukrajnába különben összeomolhat a front. Lloyd Austin amerikai hadügyminiszter, aki nemrég Kijevben járt, arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg Ukrajnában mindenből hiány van: katonából, fegyverből és pénzből is.

Ha most az USA abbahagyná Ukrajna támogatását, akkor sokan arra gondolnának, hogy megkezdődött az Egyesült Államok hanyatlása – írja a Financial Times.

Donald Trump, ha hatalomra kerül, tárgyalna Putyinnal és gyorsan véget vetne az ukrajnai háborúnak. Orbán Viktor miniszterelnök, aki nemrég találkozott Trumppal Floridában, közölte: az USA ex elnöke, ha visszakerülne a Fehér Házba, akkor egy centet sem adna Ukrajnának, mely ily módon kénytelen lenne feladni a háborút. Trump pedig Kijev feje fölött tárgyalna Putyinnal.

Megér-e Ukrajna egy harmadik világháborút?

Ferenc pápa elsőként hívta fel arra a figyelmet, hogy mindenképp el kell kerülni a közvetlen konfliktust a NATO és Oroszország között. Nem szégyen a fehér zászló felmutatása – hangsúlyozta a szentatya, aki mindenképp a béke fontosságát tekinti prioritásnak. A pápa korábban arról beszélt, hogy az ukrajnai háborúból elsősorban az amerikai fegyvergyárak húznak hasznot. Jefferson elnök az alapító atyák egyike már a XIX-ik század eleji török – orosz háború idején arról írt Adamsnek:

“csak öljék egymást Európában a tehén szarváért és farkáért, mi pedig eközben fejjük a tehenet.”

A Biden kormányzat már 2021-ben stratégiai ellenfélnek jelölte meg Oroszországot amikor még szó sem volt Putyin Ukrajna elleni agressziójáról. Most viszont az orosz elnök már arról beszél Macron elnök szavai kapcsán, hogy

“A NATO katonák küldése Ukrajnába közelebb hozhatja a háborút Oroszország és a NATO között.”

Zelenszkij ukrán elnök Ferenc pápa békejavaslatát bírálva már nyíltan a harmadik világháborúról beszélt. Ki akar meghalni Európában Ukrajnáért? Jóformán senki.

Trump meg akar állapodni Putyinnal Ukrajna feje fölött, ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a fegyverszüneti vonal nagyjából a jelenlegi fronton húzódna vagyis Putyin megtarthatná Ukrajna egy részét, ahol a lakosság többsége orosz anyanyelvű.

A világháborúhoz képest egy fegyverszünet mindenképp jó megoldásnak tűnik. Különösen, hogy senki sem hiheti ezentúl, hogy Putyin hadserege egész Európát fenyegeti hiszen Ukrajnát sem tudja legyőzni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .