Még a múlt hónapban telefonon került sor a CIA és az orosz hírszerzés vezetője közötti megbeszélésre, de egyáltalán nem véletlenül a NATO csúcs idején tették közzé az erről szóló hírt Moszkvában.
A Washington Post és a New York Times korábban jelezte a beszélgetés tényét, de azt nem, hogy Ukrajna jövőjéről tárgyalt Szergej Nariskin, az SZVR főnöke William Burns-szel, aki korábban az Egyesült Államok moszkvai nagykövete volt. A CIA főnöke volt az utolsó magasrangú vezető, aki Moszkvában tárgyalt 2021 őszén mielőtt Putyin 2022 februárjában megindította a háborút Ukrajnában.
Moszkvai hírek szerint Szergej Nariskin annak idején ellenezte a háborút Ukrajnában éppúgy mint Geraszimov vezérkari főnök. Az orosz hírszerzés csúfos kudarcot szenvedett Ukrajnában, ahol Putyin háromnapos villámháborúra készült, mert alábecsültek Moszkvában az ukrán hadsereg szervezettségét és a társadalom ellenálló képességét.
“A háborúk tárgyalással érnek véget”
Ezt a sejtelmes mondatot közölte a TASZSZ hírügynökség Szergej Nariskintól. Az SZVR vezetője arról semmit sem mondott, hogy konkrétan miről is tárgyaltak William Burns-szel. Korábban Zelenszkij elnök az ABC amerikai televíziónak úgy nyilatkozott, hogy Biden elnök öt perc alatt békét tudna teremteni Ukrajnában, ha elfogadná a területért békét elvet. Ezt azonban mi nem fogadnánk el – hangsúlyozta Ukrajna elnöke, akinek csalódnia kellett a NATO közgyűlésen, mert Ukrajna nem kapott határidőt a tagságra. Korábban a Washington Post olyan amerikai béketervet szivárogtatott ki, mely fegyverszünetet hirdetne a jelenlegi helyzetben, majd pedig olyan béketárgyalást készítene elő, mely összekötné a területért békét elvet Ukrajna NATO tagságával. Nem kizárt, hogy erről egyeztetett az orosz és az amerikai titkosszolgálat vezetője amikor “megvitatták Ukrajna jövőjét.”
Megkérdezték erről Zelenszkij elnök tanácsadóját is, aki ezt válaszolta:
“Szergej Nariskinnak már nincs befolyása Ukrajna jövőjére”.
Mihajlo Podoljak szerint “Ukrajna megnyeri a háborút, ezért olyan emberekkel nem lehet tárgyalni mint Szergej Nariskin.
“Zelenszkij elnök problémája az, hogy már mind kevesebben hisznek abban a szövetségesek közül, hogy Ukrajna megnyerheti a háborút a nála jóval erősebb Oroszországgal szemben.”
Itt az idő a tűzszüneti tárgyalások megkezdésére, mert lehet építeni azokra a stratégiai eredményekre, melyeket Ukrajna elért. Az USA 99 éves ex külügyminisztere már a háború kitörése óta javasolja a tárgyalásokat, mert ezek nélkül folytatódik a vérontás, és egyre nagyobbak a veszteségek mind a két oldalon. Ráadásul Oroszország az infrastruktúra lerombolásával mérhetetlen károkat okoz a polgári lakosságnak is Ukrajnában.
Kissinger, aki összehozta az Egyesült Államokat és Kínát, amelyek korábban fegyverrel álltak egymással szemben a koreai háborúban, és irányította a béketárgyalásokat Vietnammal, ahonnan az USA kivonult egy teljesen fölösleges háború után, most arra mutatott rá, hogy két nukleáris fegyverekkel rendelkező szuperhatalom verseng egy konvencionális fegyverekkel bíró államért. A helyzet azért különösen veszélyes, mert az oroszok mindinkább úgy fogják fel a háborút mint szembenállást a NATO-val, melyet az Egyesült Államok vezet.
Hogy lehetne eljutni a tűzszünethez?
Kissinger javaslata
Oroszországnak vissza kellene vonnia csapatait arra a vonalra, ahonnan 2022 február 24- én elindultak. Ez a Krím, a Donyecki és Luhanszki Népköztársaság, melyeket Ukrajna saját területének tekint. A többi megszállt területet vissza kellene adni Ukrajnának. Ezen az alapon lehetne tűzszünetet kötni. Utána kezdődhetnének a béketárgyalások, melyek feltehetően sokáig elhúzódnának.
Mi lesz Ukrajna NATO tagságával? A háború következtében Oroszországnak bele kell törődnie abba, hogy Ukrajna a NATO tagja lesz vagy valamilyen nagyon szoros szerződés kapcsolja hozzá.
Ezek után viszont a NATO-nak ajánlatot kellene tennie Moszkvának:
jöjjön létre új biztonsági rendszer, amely mind a NATO mind pedig Oroszország számára elfogadható.
A republikánus Kissinger bírálja a jelenlegi demokrata adminisztráció politikáját Ukrajnában. A hidegháborús vonal helyett inkább megegyezésre kellene törekedni Putyinnal.
Kissinger azzal érvel, hogy különböző értékrenddel bíró nagyhatalmak alkották meg a Szent Szövetséget is a napóleoni háborúk után Európában. Ezen az alapon paktált az USA a kommunista kínai rendszerrel 1972-ben az ugyancsak kommunista Szovjetunióval szemben.
Amerikának most mindenképp el kellene kerülnie, hogy Oroszország és Kína egységfrontot alkosson az USA ellen – hangsúlyozza Henry Kissinger, aki 99 éves korában is a szakértő szemével figyeli a világot. Csak a világ már nem úgy működik ahogyan az ő aktív politikusi idején, azaz a két nagyhatalom egymással megállapodik anélkül, hogy figyelembe kellene venni egy harmadik szuverén ország érdekeit.
És akkor még Kína és az Európai Unióról nem is esett szó…
Miközben tavaly a nemzetközi sajtó a küszöbön álló újabb koreai háborúról cikkezett, most azzal van tele, hogy a két ország egy „történelmi megállapodás” küszöbén áll. Ugyanis az április 27-én megrendezésre kerülő elnöki találkozó legjelentősebb eredménye egy békeszerződés aláírás lehet, habár ennek megvannak a maga buktatói.
A dél-koreai Phjongcshangban tartott XXIII. téli olimpiai játékok óta látványosan enyhült a feszültség Kelet-Ázsiában: egy évvel korábban még úgy tűnt, hogy Donald Trump bármelyik percben elindíthatja az Észak-Korea elleni támadást, ami végső soron Kínával való közvetlen konfrontációval és egy atomháború kitörésével fenyegetett. Ezzel szemben a februári nyitóünnepségen Kim Dzsongun (Kim Yo-jong) észak-koreai diktátor húga és egyben különleges megbízottja Kim Jodzsong (Kim Yo-jong) személyesen vett részt. Találkozott Mun Dzseinnel (Moon Jae-in), átadta neki bátyja meghívóját, amelyre a dél-koreai elnök igennel válaszolt.
A február 9-i nyitóünnepség egyik legérdekesebb eseménye volt, amikor Mike Pence amerikai alelnök látványosan ignorálta Kim Jodzsongot. A kép forrása: MTI/EPA/Yonhap.
Ettől kezdve gyakorlatilag nem volt megállás, egymást követték a látványos gesztusok. Április elején bejárta a világsajtót, hogy dél-koreai popsztárok léptek fel a phenjani Nagyszínházban. Az előadásukat Kim Dzsongun szintén megtekintette, s utána többször hangot adott a tetszésének. Ezen a héten a dél-koreai vezetés leállította a propaganda híradásokat sugárzó hangszóróit az észak-koreai határon, illetve a két koreai elnök közötti közvetlen telefonvonal, az ún. “forró drót” (újbóli) létrehozásáról döntöttek.
felfüggeszti a 2006 óta tartó nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, valamint bezárja az ország nukleáris kísérleti telepeit.
Sőt, egyenesen garanciát vállalt arra vonatkozóan, hogy nem fog alkalmazni atomfegyvert, csak akkor, ha ellene ilyet vetnek be. Ugyanúgy biztosított arról, hogy senkinek sem adja tovább az atomfegyverek előállításához szükséges műszaki és tudományos ismereteket, illetve eszközöket.
Észak-Korea visszatérése a nukleáris leszereléshez már önmagában komoly eredmény, de a péntekre szervezett csúcstalálkozó egy még nagyobb horderejű áttöréssel kecsegtet. Ugyanis felmerült annak lehetősége, hogy Phenjan és Szöul véget vet egy 65 éven át tartó állapotnak:
vagyis de jure vége lenne az Észak-Korea és Dél-Korea közötti háborúnak.
Egy koreai híradást néznek az emberek a szöuli főpályaudvar egyik kijelzőjén 2018. április 21-én. Kim Dzsongun ezen a napon bejelentette, hogy Phenjan felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti telepét. A kép forrása: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun.
Kétségtelen, hogy ez történelmi jelentőségű esemény lenne, amely azonkívül, hogy lezárna egy évtizedek óta fennálló vitát, alapvetően hozzájárulna a kelet-ázsiai térség stabilizálódásához.
A 2017-ben megválasztott baloldali Mun Dzsein dél-koreai elnök mindent erre tett fel: kezdettől fogva elkötelezett híve az északi szomszéddal való viszony rendezésének. Több tucatszor kritizálta Trumpnak az Észak-Koreával alkalmazott agresszív politikáját, egyesülést és a megbékélést támogató miniszterek ültetett a tárcák élére, számtalan kölcsönös gazdasági és kulturális programot hirdetett. Ráadásul az Észak-Koreával “megértőbb” kormányzati propaganda azt is elérte, hogy a dél-koreai fiatalok a saját országuk biztonságára nézve nagyobb veszélynek lássák az Egyesült Államokat, mint Kínát, Japánt vagy Észak-Koreát.
Csakhogy minden előzetes remény ellenére korántsem egyszerű békét kötni, ebben az elemzésben a négy legjelentősebb akadály kerül terítékre.
A békekötés joga
Az első problémát mindjárt az jelenti, hogy nemzetközi jogi szempontból egyáltalán van-e joga Phenjannak és Szöulnak békét kötni egymással. Ugyanis hivatalosan még fegyverszünetet sem kötöttek: a koreai háborút lezáró 1953. július 27-i panmindzsoni fegyverszünetet lényegében két nagyhatalom – az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság – írta alá, mégpedig az ENSZ, a dél-koreai kormány és az észak-koreai kommunista vezetés nevében. Sőt, az akkori dél-koreai elnök, Li Szin Man (Syngman Rhee) kezdetben még a tűzszünetről sem akart hallani, mivel mindenképp ő akarta egyesíteni az Koreai-félszigetet. Idővel az amerikai pénzügyi és katonai támogatás meggyőzte őt a harcok befejezéséről, de a fegyverszünetről szóló egyezményt a dél-koreaiak a mai napig nem írták alá.
A Panmindzsonban lévő határátkelő és legfontosabb “érintkezési pont”. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Ezért sem véletlen, hogy a pénteki csúcstalálkozó megszervezése rendkívül körülményes és mindkét fél különösen ügyel a hivatalos keretek betartására. A találkozó helyszínének a tűzszüneti egyezmény által a 38. északi szélességi foknál meghúzott határvonalat jelölték meg, amely a mai napig a világ egyik legismertebb és legveszélyesebb demilitarizált övezete (DMZ). Ezen a “senki földjén” fogják tartani az április 27-i Dzsein-Dzsongun-találkozót, mégpedig úgy, hogy
a vonal fölé emelnek egy asztalt, s mindenkét elnök lényegében a saját országa területén írna alá a szerződést.
Szúrós szemmel
Tavaly nyáron még úgy tűnt, hogy Donald Trump, ha kell a szövetségesei nélkül indít katonai hadjáratot Észak-Korea ellen, ami miatt az ENSZ elmarasztalta Washingtont, mert egy nukleáris háborút kockáztatott. Ez (szerencsére) nem történt meg, de függetlenül az amerikai külügyminiszter személyétől, Észak-Korea még mindig központi szerepet tölt be Washington kelet-ázsiai politikában, s a katonai opció semkerült le a Pentagon asztaláról. Egy koreai békeszerződéshez pedig mindenképp szükséges rendezni Phenjan és Washington közötti viszonyt, főleg mivel még csak el sem ismerik egymást.
Már a téli olimpia alatt – a dél-koreaiak közvetítésével – megindultak az óvatos egyeztetések az amerikai és az észak-koreai diplomácia között, amelynek megvoltak az eredményei. Az észak-koreai diktátor jelezte, hogy legszívesebben a Fehér Házban találkozna az amerikai elnökkel, ahol megegyeznének a kapcsolatok normalizálásáról, a feszültség csökkenéséről, illetve a szankciók enyhítéséről. Donald Trump elfogadta Kim Dzsongun meghívását (bár azt még egyelőre nem tudni, hogy erre esetleg Svédországban vagy valóban az Egyesült Államokban kerülne sor). Amikor az amerikai elnök a múlt héten Japánban járt, akkor lényegében „áldását adta” a békére.
A legfontosabb bázisok és létesítmények a Koreai-félszigeten. A kép forrása: BBC.
Viszont egyelőre még nem tudni, hogy mi lenne a koreai béke és az amerikai-észak-koreai kapcsolatok rendezésének az ára. Ugyanis Kim Dzsongun már 2016 óta követeli az amerikai csapatok kivonulását Dél-Koreából, és nem alaptalan feltételezés, hogy ehhez köti a leendő békemegállapodást is. Ha így történne, akkor több mint 28 ezer főt számláló amerikai kontingensnek a lehető leggyorsabban kellene elhagynia az országot és bezárnia a katonai bázisait. Még, ha ezt Trump elfogadná, az esetleges kivonulást megtorpedózhatja a Szenátus, vagy akár az elnök közvetlen környezete. A nemrég kinevezett John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó vagy a külügyminiszteri pozíció küszöbén álló Mike Pompeo még mindig nem mondtak le Észak-Korea megtámadásáról, valamint a republikánusok és a neokonzervatívok szintén a kommunista rendszer összeomlásában reménykednek, nem pedig a kiegyezésben.
Az utolsó “barát”
Miközben Dél-Korea szempontjából az Egyesült Államok hozzáállása az elsődleges, addig Észak-Koreának Kína reakciói a mértékadóak. Évtizedeken át Peking számított Phenjan egyetlen komoly külföldi támogatójának. Észak-Korea a kereskedelemének 90 százalékát Kínával folytatta, tőle vásárolta az energiahordozókat, élelmiszereket és gyógyszereket, miközben az ENSZ-ben megvétózta az ország elleni szankciókat.
Csakhogy miután 2011 decemberében Kim Dzsongun hatalomra került, Kína fokozatosan elvesztette az irányítást Észak-Korea felett. Az észak-koreai diktátor teljesen kiszámíthatatlanná vált, és sorban végezte ki a Kínához-közel álló politikusokat, tábornokokat, illetve még a saját rokonainak sem kegyelmezett. A kínai vezetés hiába gyakorolt nyomást Észak-Koreára, például leállította bizonyos áruk – főleg a luxustermékek és a elektrotechnikai eszközök – bevitelét, vagy zárta le ideiglenes a határátkelőket, nem tudta megakadályozni az észak-koreai műholdfellövéseket, a rakétateszteket vagy a kísérleti földalatti atomrobbantásokat. Sőt, már azt rebesgették, hogy Kína Kim Dzsongun mostohafivérét, Namot (Kim Jong-nam) akarta felhasználni egy puccs megszervezésére, ezért gyilkolták meg őt idegméreggel a malajziai nemzetközi repülőtéren.
Egyre nehezedett a nemzetközi nyomás Kínára, hogy “regulázza meg végre” a patronáltját. Kim Dzsongun kiszámíthatatlansága és lépései nem kevés vitát szültek a Kínai Kommunista Párton belül is. Végül a tavaly októberben tartott XIX. KKP-kongresszuson megállapodtak abban, hogy mivel Kína egy felelős szuperhatalommá szeretne válni, ezért térség stabilitása érdekében meg kell oldaniuk a “koreai kérdést”. Akkor is, ha ez a gyakorlatban az Egyesült Államokkal való bizonyos fokú együttműködést jelenti. Trump a 2017-es novemberi kelet-ázsiai útja során szintén felvetette a kooperáció ötletét. Miután távozott a kínai fővárosból, a kínaiak egy különleges elnöki megbízottat menesztettek Észak-Koreába. Végül együttes diplomáciai-gazdasági nyomással sikerült “észhez téríteni” az észak-koreai diktátort. Ennek legfőbb jele az volt, amikor Kim Dzsongun március végén három napig tartó nem hivatalos látogatáson vett részt Pekingben, s megbeszéléseket folytatott Hszi Csin-ping (Xi Jingping) kínai államfővel.
A KCNA észak-koreai hírügynökség által 2018. március 28-án közreadott dátummegjelölés nélküli képen Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt és feleségét, Zsi Szol Dzút (b) fogadja Hszi Csin-ping kínai államfõ (j2) és felesége, Peng Li-jüan Pekingben. A kép forrása: MTI/EPA/KCNA.
Ugyanakkor az továbbra is megválaszolatlan kérdés marad, hogy Peking miképp reagálna egy koreai békeszerződésre. Ezzel ugyanis felborulna a kínai vezetés által évtizedek óta preferált status quo, és így a két Korea egy lépéssel közelebb kerülne az egyesüléshez (mégha magára az unifikációra évtizedeket kellene várni). Valószínűleg az amerikai katonai jelenlét csökkentése (ha a teljes kivonulás nem is), Kim Dzsongun “maradék nukleáris ambíciójának” visszafogása, és a dél-koreai kormánnyal való viszony szorosabbá tétele lennének a kínai vezetés feltételei. Viszont a helyzetet rendkívül bonyolítja, hogy a koreai béke megkötése miatt Pekingek sűrűn és részletesen kellene egyeztetnie Washingtonnal. Csakhogy ezeket a tárgyalásokat beárnyékolhatja az idén januárban kitört amerikai-kínai kereskedelmi háború, amelynek egyelőre messze a vége.
A mosolyok mögött
A Koreai-félsziget történelmét vizsgálva látható, hogy a felek 1953 óta nem egyszer próbálkoztak egy békeszerződést a tető alá hozásával. 1972-ben egy közös kommünikét adtak ki, amellyel szerintük “megteremtették a béketárgyalásokhoz szükséges pozitív légkört”, de a határmenti konfliktusok miatt hamar elhalt a kezdeményezés. A két ország diplomáciája 1992-ben megállapodott arról, hogy a „fegyverszünetet egy szolid államközi békévé” alakítják át, de a tárgyalások az észak-koreai rakétatesztek miatt félbeszakadtak.
A kettészakítás óta 2000-ben tartott először csúcstalálkozót a két ország elnöke, de itt sem tudtak átütő sikert elérni. Maga Kim Dzsongun még 2013-ban arról beszélt, hogy békülne a déli szomszédjával. Viszont pár héttel később önkényesen felmondta a fegyverszünetet, bezáratta a közösen működtetett Keszong ipari parkot, valamint megszüntette a Phenjan és Szöul közötti forró drótot. Azóta pedig az észak-koreai vezetés hol Dél-Koreát, hol Japánt, sőt, nem egyszer az Egyesült Államokat fenyegette meg. Mindezekből a történelmi előzményekből kifolyólag aa térségbeli országok (Japán) és a dél-koreai lakosság felől érezhető némi szkepticizmus Kim Dzsongun szándékait illetően. Szerintük ugyanis könnyen arról lehet szó, hogy Phenjan csak időt akar nyerni, pénzt szeretne kicsikarni a déli szomszédjától, vagy a nemzetközi szankciók enyhítését akarja elérni.
B-2 Spirit lopakodó bombázó Dél-Korea felett egy 2013-as hadgyakorlat során. A kép forrása: Youtube.
Egyik kezével ad, a másikkal…
A koreai békét illetően egyelőre minden ütőkártya Kim Dzsongun kezében van. Ebbe, ha fogcsikorgatva is, de a nagyhatalmak kénytelenek beletörődni és türelemmel kell várniuk az észak-koreai diktátor következő lépésére.
Már csak pár nap és választ kapunk az elmúlt hetek legnagyobb nemzetközi talányára. Vajon ez az egész megbékélés nem más, mint Kim Dzsongun újabb, egyáltalán nem komolyan vehető “szeszélyének” megnyilvánulása? Vagy pont ellenkezőleg: kiderül, hogy a korábbi vélekedésekkel ellentétben mégis több racionalitás és jobb manőverezési képesség szorult az észak-koreai diktátorba?
Az ENSZ és az amerikai külügyminisztérium javasolja ezt. Az amerikaiak közben a szíriai rezsim katonáit bombázták, miután a kormánycsapatok ismét civilekre támadtak és állítólag vegyi fegyvert is bevethettek.
Az amerikai külügy közleménye szerint az Egyesült Államokat megdöbbentik azok a nemrégiben nyilvánosságra került jelentések, amelyek szerint
az Aszad-rezsim vegyi fegyvereket alkalmazott.
A közlemény elítélte az egyre szélesebb körű bombázásokat, amelyek az elmúlt 48 órában több tucat civil halálát okozták. A rezsim csapatai civil célpontokat, kórházakat is bombáznak a felkelők által uralt területeken.
Előtte az amerikai hadsereg a szíriai kormánnyal szövetséges csoportokat bombázta, miután mintegy 500 fegyveresük támadást indított Deir-ez-Zór tartományban az ellenzéki erők és a kíséretükben lévő amerikai katonai tanácsadók ellen. Amerikai katonák szerint
a légicsapásokat önvédelemből rendelték el,
és mintegy 100 katonát öltek meg.
A szíriai kormány elítélte a légicsapást.
Amerikai források szerint a kormánycsapatok igyekeznek elfoglalni azokat a területeket, beleértve az olajmezőket is, ahonnan a felkelők kiűzték a dzsihádistákat az elmúlt hónapokban.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű szervezet azt közölte:
legalább 58 civil, köztük több gyerek meghalt,
miután a kormánycsapatok a felkelők kezén lévő Kelet-Gútát bombázták. A területet ostromgyűrűbe zárták, az ENSZ szerint súlyos az élelmiszerhiány és hiányos az orvosi ellátás is.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
