Falak és helyőrségek – Déli kávé Szele Tamással

1
174
wikipedia

A mai kávé mellé vegyünk elő egy érdekes, kérdéses, mi több, ellentmondásos témát: beszélgessünk kicsit a szíriai helyzetről. Állítólag van valahol, egy vidéki elmegyógyintézetben egy házmester, akit kizárólag azért tartanak a zárt osztályon, mert makacsul ragaszkodik hozzá, hogy érti, mi történik a Közel-Keleten. Minket ez a veszély csak érintőlegesen fenyeget: mi csak próbáljuk érteni.

Mondjuk arra sem vennék mérget, hogy a helyzet alakítói értik, mit tesznek: Donald Trump nyilatkozatai és az azokban tapasztalható ellentmondások arra utalnak, hogy az Egyesült Államok elnökének fogalma sincs arról, mit művel, de nagyon határozottan cselekszik… A többi érintett félnek, Erdogannak, Putyinnak, Asszadnak és a kurdoknak már pontosabb fogalmaik vannak arról, mi folyik arrafelé, csak éppen ők – Trump kiszámíthatatlansága miatt – egy mérhetetlenül bonyolult, halálos sakkjátszmába keveredtek, amiből nem lehet már kiszállni, de nem várható egyhamar az sem, hogy eldőljön valamiképpen az állás. Trump barátai mindeközben a kapkodó, kiszámíthatatlan húzásokat igyekszenek valamiféle zseniális, komplikált politikai koncepció részeinek feltüntetni – elég nehéz a dolguk, ugyanis mindig Trump adogatja a labdát, nekik kell utána szaladni, leütni, megmagyarázni, mi miért volt bölcs lépés: egy idő után már nem is fog menni.

De lássuk a tényeket, szép sorban.

Donald Trump még decemberben közölte, hogy ki akarja vonni az amerikai katonákat Szíriából, méghozzá szoros határidőn belül. A váratlan döntés sokkolta az Egyesült Államok szövetségeseit és az amerikai katonai és biztonságpolitikai szakembereket. A lépésre reagálva lemondott James Mattis védelmi miniszter.

Az is kiderült, hogy erre egy, Erdogan elnökkel folytatott telefonbeszélgetés során határozta el magát a POTUS. Erdogan természetesen nem tétovázott: azonnal bejelentette, hogy hadműveletet indít, benyomul Szíriába, konkrétan Manbidzs térségébe, melyet a kurd erők ellenőriznek. Ez gyakorlatilag nem pusztán a független Kurdisztán ellehetetlenülésével járt volna, de tömeggyilkosságokkal is. Nem csoda tehát, hogy a kurd erők egy váratlan fordulattal kiegyeztek a szír kormánycsapatokkal, kissé megátkozták Trumpot és az Egyesült Államokat az árulás miatt, átadták Asszadnak a helyőrséget és most együtt járőröznek a szír kormányerőkkel. Független Kurdisztán ezáltal egyelőre nem lesz, de legalább a mészárlás elmaradt.

Időközben Trump is rájött, hogy furcsa dolgot művelt, váratlanul – és hívatlanul – látogatást tett a nyugat-iraki al-Aszad légitámaszponton, katonákkal találkozott és megpróbálta megvédeni az álláspontját. Karácsony másnapján még ott tartott, hogy az Iszlám Államot igenis legyőzték, és ezért nincs sok értelme az amerikai jelenlétnek a térségben.

Aztán január 2-án módosította bejelentését. Akkor arról beszélt a sajtó előtt, hogy „nincs menetrend és nincs határidő az amerikai katonák kivonására”, előbb le kell győzni az Iszlám Állam maradványait. Ebben a harcban a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia az Egyesült Államok fő szövetségese.

Egy héttel korábban még le volt győzve az IS, úgy látszik, sokat változott ennyi idő alatt a hadi helyzet… És a mostani helyzetben a YPG hűségére sem számíthat  már.

Tegnap pedig John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó bejelentette: a kivonulást Északkelet-Szíriából ahhoz kötik, hogy az Iszlám Állam vereséget szenvedjen, és hogy Törökország vállaljon kötelezettséget az Egyesült Államok kurd szövetségeseinek a biztonságáért. Megerősítette, hogy a kivonulásra nem szabtak határidőt, de nem is akarnak hosszú ideig Szíriában maradni.

„Törökországnak egyeztetnie kell szíriai katonai akcióit az Egyesült Államokkal. Az a minimum, hogy ne sodorja veszélybe a katonáinkat, de az (amerikai) elnöknek azt az elvárását is figyelembe kell vennie, hogy ne kerüljenek veszélybe azok a szíriai ellenzéki erők, amelyek az oldalunkon harcoltak” – mondta Bolton.

Ez lényegében véve azt jelentené, hogy Törökországnak garanciát kell adnia, miszerint megvédi az Egyesült Államok kurd szövetségeseit. Ahogy Erdogan elnököt ismerjük, ad az olyan garanciát, amilyent csak kérnek tőle, más kérdés, hogy utána egészen pontosan azt fogja tenni, amit akar. És nem akar ő jót a kurdoknak. Nagyon nem.

Mármost, ha a tegnapi Bolton-nyilatkozat a Trump-Erdogan telefonbeszélgetés előtt hangzik el, akkor sem lett volna nagyon sok praktikus haszna, de mégis, legalább megőrizte volna az Egyesült Államok méltóságát a Közel-Keleten – annak dacára, hogy a kurd erők természetesen tudták volna, mit gondoljanak a „garanciákról”, de legalább nem történt volna nyílt árulás. Azzal azonban, hogy Trump minden tárgyalás és diplomáciai előkészítés nélkül döntött egy világpolitikai kulcskérdésben, egyrészt elveszítette leghűségesebb kurd szövetségeseit, másrészt teljesen komolytalanná tette az amerikai diplomáciát. Ez az egész művelet mintha fordítva zajlana: a vége kellett volna történjen az elején, az eleje a végén, és a közepe sincs a helyén.

Persze, ha valaki nagyon meg akarja magyarázni, lehetséges: csak se haszna, se értelme nem volna, ha az átgondolatlan kapkodást túlértékelnénk.

De miért ragadtatta magát ilyen meglepő lépésre a Fehér Ház ura?

Azért, mert nagyon kellemetlen helyzetben van. Éspedig otthon, Amerikában kellemetlen a helyzet.

Az amerikai törvényhozók ugyanis hosszas tárgyalások után sem tudtak megegyezni a kormányzat működését biztosító költségvetésben, így december 22-e éjféltől leállt az amerikai kormányhivatalok egy részének működése. Ilyenkor a nem létfontosságú hivatalok dolgozóit átmeneti időre fizetés nélküli szabadságra küldhetik, a létfontosságú intézmények – például a rendfenntartó erők vagy a nemzetbiztonsági szervek – alkalmazottai viszont továbbra is dolgoznak, és munkahelytől függő majd, hogy ezért ki kap fizetést és ki nem.

Ez a helyzet azért alakult ki, mert az elnök már korábban bejelentette, hogy ha a képviselők nem szavaznak meg 5 milliárd dollárt a választási kampányában megígért mexikói határfal megépítésére, akkor nem írja alá a költségvetést. Az elnök pénteken újra megerősítette, hogy amíg nem kap pénzt a falra, addig nem fog működni az állam.

És nem kapott. Három hete tart a részleges leállás, amire pont Trumpnak kellett a leginkább számítania, hiszen ő volt az, aki megzsarolta a demokratákat. Ebben a helyzetben volt szüksége valamilyen pozitív, jó hangulatot keltő hírre – és mi lenne kellemesebb annál, hogy hazajönnek a katonák a világ másik feléről? Szíriából teljesen, Afganisztánból is sokan.

Csak hát Manbidzs nem Vietnam, és az ottani alakulatok nem is szenvedtek komoly veszteségeket: általában véve a körülbelül kétezer amerikai katonának csak az volt a dolga, hogy ott legyen és a lehetőségekhez képest ne csináljon semmit.

Ez tehát nem növelte lényegesen Trump népszerűségét, amely most szó szerint mélyrepülésbe kezdett: az elnök nem hajlandó kompromisszumra a demokratákkal, tegnapi jelentések szerint azt nyilatkozta: „Fel kell építenünk a falat, ez a biztonságról szól, országunk biztonságáról. Ezt a csatát meg kell nyerni.” Sőt, Megismételte azt a pénteken a kongresszusi vezetőkkel tartott megbeszélése után hangoztatott álláspontját, miszerint szükségállapotot is elrendelhet a déli határ mentén. Vasárnapi állásfoglalása szerint ez akár napokon belül is megtörténhet. Az amerikai törvények értelmében a szükségállapot elrendelése a határ teljes lezárására és katonai jellegű építkezésre is feljogosítja az elnököt. Donald Trump ismét leszögezte ugyanakkor: elfogadhatónak tart „acélból készülő” falat is.

Tehát akkor, végső soron mi történt?

Az Egyesült Államokban nem szavazták meg a költségvetést az értelmetlen falépítkezés miatt, minek következtében az elnök megkötötte magát: mint egy elkényeztetett gyermek, úgy ragaszkodik a falához, inkább vállalja a bizonyos mértékű belpolitikai válsághelyzet kialakulását is, sőt. Ennek enyhítését szolgálta volna az a csapatkivonási utasítás, amely végső soron védtelenül hagyta a kurdokat és Asszad karjaiba kergette őket.

Ha belegondolunk, hogy ezt mind meg lehetett volna spórolni, ha Trump elnöknek gyermekkorában jut elég építőkocka és legó… ha hatévesen elég falat építhetett volna, talán most nem ragaszkodna ennyire ehhez a rögeszméhez.

De akár így lett fixa ideája a fal, akár másként, most már mindenképpen meg akarja építeni. Ha a kormányzat megszűnik, ha rendkívüli állapotot kell elrendeljen, akkor is.

Makacs egy ember ez a Donald.

És meg merném kockáztatni: nem is túlzottan meggondolt.

Reméljük, a holnapi kávé mellé vidámabb témánk lesz.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..