Ez volt ma – 2017. december 12.

0
647

Jöhet az orosz modell, vagyis a nem kívánatos szervezetek betiltása; határozatot fogadott el az Országgyűlés az Európai Parlament a „Soros-terv végrehajtásáról szóló” határozatával szemben; Most éppen biztosítóba fektet Mészáros Lőrinc; ma reggel háromnegyed kilenckor robbanás történt az osztrák Weiden an der Marchenben település mellett található baumgarteni földgázelosztóban. 

„Soros-terv”: jön az orosz megoldás?

A Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormány januári ülésére intézkedéseket dolgoz ki a „Soros-terv” megakadályozása érdekében – közölte Rogán Antal, a kabinetiroda vezetője hétfőn az Országgyűlés igazságügyi bizottságában.

Krekó Péter, a Political Capital ügyvezetője szerint a jogszabályok betűje egyre kevésbé érvényes Magyarországon, a Soros-féle alapítvánnyal szemben eddig is politikai fellépések történtek, legutóbb Pécsett, Debrecenben és Miskolcon.

Rogán szavai viszont arra utalnak, hogy valamilyen intézményes, jogi lépésen törik a fejüket. A politológus szerint ebben az esetben az orosz modellt tudja elképzelni. Oroszországban törvényt hoztak a „nem kívánatos szervezetekről”, amelyek tevékenységét betiltották. Ezek közt található a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány (az ismert angol betűszóval: Open Society Found – OSF) is.

Nemet mondott a parlament

Határozatot fogadott el az Országgyűlés az Európai Parlament november 16-án megszavazott, a „Soros-terv végrehajtásáról szóló” határozatával szemben. A dokumentumot 142 kormánypárti és jobbikos igen és 3 – független képviselőtől érkezett – nem szavazattal fogadták el a képviselők.

A parlament ezzel kimondja, hogy

FELHÁBORÍTÓNAK TARTJA, EZÉRT ELUTASÍTJA A BEVÁNDORLÓK BEFOGADÁSÁRA ÉS SZÉTOSZTÁSÁRA IRÁNYULÓ RENDELETI JAVASLATOT, AZT, HOGY ÁLLANDÓ BETELEPÍTÉST ÉS KÖTELEZŐ SZÉTOSZTÁST INDÍTSANAK EL AZ EURÓPAI NEMZETEK KÁRÁRA.

A bevándorlók kötelező kvóta alapján történő szétosztása visszafordíthatatlanul megváltoztatná Európa jövőjét és kultúráját – olvasható a határozatban.

Most éppen biztosítóba fektet Mészáros Lőrinc

A CIG Pannónia csaknem negyedét veszi meg a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Konzum Nyrt. – közölték a cégek. A 8,2 milliárdos ügylet kölcsönös részesedésszerzéssel zajlik.

A valamikor az első Fidesz-kormány pénzügyminisztere, majd tőzsdeelnök Járai Zsigmond által alapított CIG Pannónia életbiztosító és a Konzum Nyrt. bejelentette, hogy kölcsönös részesedést szerez egymásban.

A konzum megszerzi a CIG 24,85 százalékát, 8,2 milliárd forint értékben tőkeemelést hajt végre. Ennek sorában 4,1 milliárdért új részvényeket bocsát ki, amelyeket lejegyez a Konzum. Ugyanezzel párhuzamosan a Konzum is kibocsát új részvényeket ugyanennyiért, amelyeket pedig a CIG vesz meg.

Lángokban állt Ausztria legnagyobb földgáz terminálja

Ma reggel háromnegyed kilenckor robbanás történt az osztrák Weiden an der Marchenben település mellett található földgázelosztóban. A baumgarteni terminál az osztrák-szlovák határ mentén, Pozsonytól mindössze harminc kilométerre helyezkedik el. A beszámolók szerint a hatóságok urai helyzetnek, a tüzet rövid idő alatt sikerült eloltani.

A robbanásban egy ember életét vesztette, további 18-an megsebesültek, egy súlyosan és 17-en könnyen. Több mint két tucatnyi dolgozónak sikerült sérülés nélkül megúsznia a robbantást. Az osztrák rendőrség a Twitteren közölte, hogy

nincs szó terrortámadásról,

valószínűleg „műszaki okok” állnak a robbanás hátterében, de ezzel kapcsolatosan további információkat nem árultak el, mivel jelenleg is tart a nyomozás.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .