Erdogant meghívták Németországba

0
974
(MTI/EPA/BPA/Jseco Denzel)

Hivatalosan még nem erősítették meg, de a Bild Zeitung úgy értesült, hogy államfői látogatásra hívták meg Törökország elnökét.

Németország és Törökország között számtalan ellentét feszül, ugyanakkor Merkel kancellár és Erdogan elnök paktuma egy újabb bevándorlási hullám megakadályozására továbbra is érvényben van.

Az Európai Unió évente 3 milliárd eurót fizet ezért Törökországnak,

amelynek jelenlegi helyzetében ugyancsak szüksége van a pénzre. A török líra mélyrepülésben, és Törökország egy gazdasági katasztrófa közelében van, miután Trump szankciókkal fenyegette meg Ankarát. A törökök ugyanis fogságban tartottak egy amerikai tiszteletest, akit azzal vádoltak, hogy részt vett az elbukott puccskísérletben 2016-ban. A tiszteletest az amerikai tiltakozások miatt házi őrizetbe helyezték, de Trump a szabadon bocsátását követeli Törökországtól.

Németországnak is több hasonló ügye van függőben, mert a puccs bukása óta ezerszámra tartóztatják le az embereket Törökországban.

Erdogan a választási győzelem következtében szinte teljhatalmat élvez. Ezt arra használja fel, hogy leszámoljon mindenféle ellenzékkel.

Emiatt Németországban sokan ellenzik, hogy leterítsék a vörös szőnyeget Erdogan elé.

A másik ok a Németországban élő törökök ügye. A több mint hárommillió török jórésze Erdoganra szavazott a legutóbbi választások alkalmából. Ezt azzal indokolták, hogy másodrendű polgároknak érzik magukat Németországban. Ugyanezzel indokolta kimaradását a német futball válogatottból Mesut Özil. A török származású sztár Gelsenkirchenben született, de azt állította, hogy faji és vallási megkülönböztetés áldozata Németországban. Közös választási plakáton szerepelt Erdogannal – emiatt rengetegen támadták, ezért mondta le a válogatottságot.

Tárgyalni tehát bőven lesz miről, ha Erdogan Németországba érkezik. Korábban Törökország arra törekedett, hogy bekerüljön az Európai Unióba, de ezt épp a németek akadályozták meg. Törökország lakossága nemrég meghaladta Németországét. Erdogan rendszere számtalan ponton sérti az Európai Unió alapelveit. Az együttműködés Törökországgal ugyanakkor már csak azért is létfontosságú az EU első számú hatalma számára, hogy ne induljon újabb bevándorlóhullám, mint 2015-ben, mely alapjaiban rengette meg Németország politikai rendszerét – meggyengítve Angela Merkel pozícióját.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .