Erdogan szürke farkasai Európa ellen

0
1528
Pinterest

Bécs belvárosában brutálisan támadtak rá Erdogan ellenfeleire a szürke farkasok. Azok a fanatikus török nacionalisták, akik közül Ali Agca II. János Pál pápa merénylője is kikerült.

Szakálluk és körmük hosszú – a farkasokat idézi. Kiképzésüket a török titkosszolgálat segíti. Feladatuk az, hogy leszámoljanak Erdogan elnök ellenfeleivel – belföldön és külföldön egyaránt.

Hagia Sophia

Az ősi keresztény katedrálist újra muzulmán mecsetté alakítja Erdogan elnök. Ferenc pápával az élen sokan tiltakoznak ellene. Az államfő a szürke farkasokat bízta meg azzal, hogy leszámoljanak a tiltakozókkal. Ali Agca életveszélyesen sebesítette meg II. János Pál pápát a Szent Péter téren.

Az orosz kapcsolat

A II. János Pál elleni merényletben nyakig benne volt a KGB is, mely azzal gyanúsította a pápát, hogy a Vatikánból irányítja a Szolidaritást, mely 1980 táján megkérdőjelezte a szocialista rendszert Lengyelországban. A szovjet titkosszolgálat a szürke farkas szervezet legkiválóbb gyilkosát küldte Rómába, de hiába. II. János Pál túlélte a merényletet, még 2006-ig irányította a katolikus egyházat. A szocialista rendszer viszont megbukott Lengyelországban. Túlélte a Szovjetunió bukását az orosz titkosszolgálat és a szürke farkasok kapcsolata is. A 2016-os párizsi merénylet sorozat idején arról cikkezett a francia sajtó, hogy az orosz és a török titkosszolgálat támogatása nélkül aligha lett volna sikeres az Iszlám állam nagyszabású terrorakciója. A szürke farkasok kapcsolták össze a titkosszolgálatot az iszlamista terroristákkal.

A párizsi Le Figaro most arra figyelmeztet: a szürke farkasok ismét aktívak egész Európában. Üldözik Erdogan ellenfeleit, akik elmenekültek az önkényuralom elől. Igyekeznek megfélemlíteni az Európában működő kurd szervezeteket, melyek a nemzetiségi elnyomás ellen tiltakoznak Törökországban.

Pántürk ideológia

A szürke farkasok eszmerendszere a türk nacionalizmus vagyis a török nyelvcsaládhoz tartozó népek egységes birodalommá szervezése. A Türk Tanács, melybe Magyarország is belépett, ennek fedőszerve lenne. De nem lehet, mert a hatalmi realitások felülírják Erdogan terveit.

Erdogan eladta a pántürk eszmét egymilliárd dollárért

Több mint tízmillió ujgur él Kínában, akiknek nyelve a török nyelvcsaládhoz tartozik, a vallásuk pedig az iszlám. Nehezen viselik a kínaiak uralmát szülőföldjükön, ahol korábban csak nagyon kevés kínai élt. Erdogan aktívan támogatta az ujgurok lázongását, melyet a kínaiak brutálisan vertek le.

Aztán Erdogan rendszere pénzügyi válságba került: a török líra elveszítette az értékének felét. A fenyegető katasztrófa idején a kínaiak 1 milliárd dolláros életmentő gyors segélyt ajánlottak. Erdogan elfogadta. Cserébe aztán elutazott Kínába, ahol kijelentette: a török nyelveken beszélő nemzetiségek (ujgurok, kazahok, kirgizek) ügyeit kiválóan kezeli a kínai kommunista párt, élén Hszi Csinping elnökkel! Az ujgurok elveszítették legfőbb támogatójukat, mert Erdogan elnök eladta a pántürk eszmét egymilliárd dollárért.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .