Horn Gyula állítólagos antiszemitizmusától a német külpolitika évtizedes stratégiáján át Orbán Viktor nemzetközi mozgásterének beszűküléséig ível Havas Henrik legutóbbi megszólalása. A volt újságíró és egykori kommunikációs államtitkár egy podcastban azt állította: Horn Gyula döntései mögött antiszemita motivációk állhattak. A kijelentés azonban nemcsak a rendszerváltás utáni médiaharcokat idézi fel, hanem egy tágabb geopolitikai történethez is kapcsolódik, amely Európa, Oroszország, Kína és az Egyesült Államok viszonyának átalakulásáról szól.
„Horn Gyula antiszemita volt!” Ezzel a meglepő, több mint két évtizeddel az egykori miniszterelnök halála után érkező kijelentéssel lepte meg a Mahlzeit podcast hallgatóit és nézőit Havas Henrik.
A 77 éves újságíró, aki az 1994 és 1998 közötti szocialista-szabaddemokrata kormány idején rövid ideig kommunikációs államtitkárként dolgozott, állítását egy máig vitatott médiapolitikai döntésre alapozta. Értelmezése szerint Horn Gyula azért nem az Iris TV, hanem az RTL csatorna indulását támogatta, mert az Iris mögött olyan személyiségek álltak, mint az Egyesült Államok egykori budapesti nagykövete, Mark Palmer, illetve a televíziós szakma egyik legelismertebb alakja, Baló György.
Kétségtelen tény, hogy a döntéshez annak idején több, antiszemitizmussal vádolt politikus, köztük Csurka István is elismerő szavakat fűzött. Ebből azonban önmagában nem következik, hogy Horn Gyula döntésének valóban antiszemita megfontolások lettek volna a mozgatórugói.
Más magyarázatok is felmerültek. Ismert volt például, hogy Horn a kilencvenes évek végére szívesebben látta volna koalíciós partnerként a kisgazdákat az SZDSZ helyett, ám ez a politikai konstrukció végül nem valósult meg. Torgyán József más utat választott.
A német kapcsolat súlya
Horn Gyula politikai pályájának egyik legfontosabb nemzetközi tőkéje a német kapcsolatrendszer volt. Az 1989-es páneurópai piknik során a magyar-osztrák határ megnyitása lehetővé tette, hogy NDK-állampolgárok ezrei Nyugatra távozzanak. A történelmi esemény jelentősen hozzájárult a német újraegyesítés folyamatához, és rendkívüli népszerűséget hozott Helmut Kohl kancellár számára.
A német vezetés ezt nem felejtette el. A legenda szerint Kohl az 1990-es magyarországi választások után Horn Gyulát is szívesen látta volna külügyminiszterként az új magyar kormányban. Antall József azonban világossá tette, hogy a magyar diplomácia irányát saját politikai elképzelései szerint kívánja meghatározni, ezért Jeszenszky Gézát nevezte ki a tárca élére.
A nagy kontinentális együttműködés álma
A berlini fal leomlása után a német stratégiai gondolkodás egyik fontos eleme az volt, hogy Európa minél szorosabb gazdasági kapcsolatokat építsen ki Oroszországgal és Kínával. A koncepció hívei szerint létrejöhetett volna egy olyan eurázsiai gazdasági térség, amely az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig húzódik, és páratlan növekedési lehetőségeket kínál a kontinens számára.
Helmut Kohl, Gerhard Schröder és Angela Merkel politikája különböző hangsúlyokkal, de alapvetően ezt a vonalat követte. Schröder a kancellárság után a Gazpromhoz került, Merkel pedig rendszeres kapcsolatot ápolt Vlagyimir Putyinnal, miközben német üzleti delegációk élén gyakran látogatott Kínába.
Ebbe a stratégiai irányba illeszkedett a legtöbb magyar kormány külpolitikája is. A szerző értelmezésében Orbán Viktor is ennek a hagyománynak a folytatója volt, ám a nemzetközi környezet időközben gyökeresen megváltozott.
Amerikai fordulat és ukrajnai háború
Az Egyesült Államok hosszú távon fenyegetésként tekintett az Európa, Oroszország és Kína közötti szoros együttműködés lehetőségére. Washington stratégiai riválisként kezdte kezelni Moszkvát és Pekingt, majd az ukrajnai háború kitörése után felgyorsult az a folyamat, amely az európai-orosz gazdasági kapcsolatok visszaszorítását eredményezte.
A folyamat egyik legismertebb szimbólumává az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantása vált, amely sokak szerint végleg lezárta az olcsó orosz energiára épülő európai gazdasági modell korszakát.
Orbán mozgásterének beszűkülése
A szerző szerint Putyin ukrajnai inváziója után Orbán Viktor külpolitikai stratégiája jelentősen nehezebb helyzetbe került. Az orosz kapcsolatokra épülő politika egyre inkább szembement az Egyesült Államok és több nyugat-európai hatalom prioritásaival.
Ebben a megközelítésben David Pressman amerikai nagykövet aktív szerepet vállalt az Orbán-rendszer nemzetközi elszigetelésében, míg Magyar Péter politikai felemelkedése jelentős támogatást kapott több európai fővárosból is.
Orbán Viktor sokáig egy esetleges Trump-Putyin-megállapodásban reménykedett, ám az események nem ebbe az irányba haladtak. A korábbi geopolitikai képlet felborult, és a magyar külpolitika számára is új korszak kezdődött.
Európa előtt álló kérdés
A nagy kérdés ma már nem Horn Gyula vitatott öröksége vagy egy negyed évszázaddal ezelőtti médiadöntés, hanem az, hogy visszatérhet-e valaha a kontinenseket összekapcsoló együttműködés politikája. Ennek esélyei nagyban függenek a washingtoni és pekingi vezetés viszonyától, valamint attól, hogy Európa képes lesz-e végrehajtani azokat a gazdasági és intézményi reformokat, amelyek nélkül versenyképessége tovább gyengülhet a globális színtéren.
