Kezdőlap Címkék újság

Címke: újság

Lapszem – 2018. január 31.

0

Ma a Marcellák ünneplik a névnapjukat. A Marcella latin eredetű, a Marcellus férfinévből alakult női név. Jelentése: neki szentelt. És egy jó hír: itt van a lapszemle!

Népszava: lenyúlták a fogorvosoknak szánt 3 milliós támogatást

Nem jutott el minden alapellátó fogorvoshoz a kormány hárommillió forintos év végi ajándéka – tudta meg a Népszava.

Noha ezt a pénzt feltétel nélkül, szabad felhasználásra utalta az állam, hogy javítsanak a fogorvosi praxisok finanszírozásán, az önkormányzatok által működtetett körzetek jó részében a helyhatóságok nem adták tovább az összeget az érintetteknek. Annak ellenére sem, hogy az intézkedést bejelentő sajtótájékoztatón november végén Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár azt közölte: bár az esetek egy részében önkormányzatoknak utalnak, a pénz nem az övék, azt azonnal tovább kell utalniuk az ellátást végző fogorvosnak.

Magyar Hírlap: Az MSZP szerint nem róluk beszélt Soros György

A jogászaink azt tanácsolták, kezdeményezzünk valamennyi olyan sajtóorgánummal szemben helyreigazítási pert, ahol azt állították, hogy a Fidesz megvásárolta az MSZP-t, ilyet ugyanis nem állított Soros György a hivatkozott davosi világgazdasági fórumon – mondta a Magyar Hírlapnak Gőgös Zoltán.

Az MSZP elnökhelyettese szerint ugyanis az amerikai milliárdos szociáldemokrata pártról beszél, amiből több is van Magyarországon, de az MSZP nevét ki sem ejtette a száján. Egy helyreigazítási perben – fogalmazott Gőgös – mindenkinek lehetősége van a bizonyítékai előterjesztésére, vagy ha félreértelmezte Soros György szavait, arra is, hogy bocsánatot kérjen a tévedéséért – tette hozzá. Gőgös hétfőn az ATV-ben még annak a lehetőségét sem zárta ki, hogy csatlakozik párttársa, Molnár Zsolt, a parlament nemzetbiztonsági bizottsága szocialista elnökének Soroshoz intézett leveléhez, s számon kéri azt a bizonyítékot, amely szerint például őt „kilóra megvette a Fidesz”.

Magyar Idők: Gyanúsítottat indíthat Szombathelyen az MSZP

Annak ellenére, hogy előzetes letartóztatásban van, párttársai országgyűlési képviselőjelöltet csinálnának Szombathelyen a hárommilliárdos csalással gyanúsított Czeglédy Csabából – értesült a Magyar Idők. MSZP-s forrásuk szerint Gyurcsány Ferenc és Botka László egykori ügyvédjét úgy próbálnák eladni a választóknak, mint a „fasizálódó Orbán-rendszer üldözöttjét”. Mint fogalmazott, ő lehetne a mi Táncsics Mihályunk. Szavai szerint Czeglédy az országos pártlistán is előkelő helyre kerülhet, így mandátumszerzése majdnem biztosra vehető.

Fontos szempont továbbá, hogy a mentelmi jog a képviselőjelölteket is megilleti. Ez ugyan a Czeglédy Csaba ellen folyamatban lévő eljárásokat nem érinti, de újabb bűncselekménnyel csak akkor lehetne meg­gyanúsítani, ha a választási kampányban a Nemzeti Választási Bizottságtól, megválasztása vagy listás mandátum szerzése után pedig az Országgyűléstől mentelmi jogának felfüggesztését kéri a nyomozó hatóság. Amennyiben ez megtörténne, azt a szocialisták belföldi és nemzetközi fórumokon egy­aránt a demokrácia elleni támadásként próbálnák meg tálalni.

Magyar Nemzet: Bécs menekültügyi gyakorlatára épít Budapest

Bécsi, linzi és salzburgi tapasztalatokat is felhasználva nyílt meg Budapest belvárosában még tavaly októberben egy migrációs ügyfélpont, amelyet a fővárosi önkormányzat és az ENSZ égisze alá tartozó Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) partnerségi megállapodásban idén június 30-ig közösen üzemeltet olvasható a Magyar Nemzetben.

Egy belügyminisztériumi szakportálon tavaly májusban megjelent pályázati felhívás szerint az IOM szervezésében a Főpolgármesteri Hivatal, a Budapest Esély Nonprofit Kft. (fővárosi tulajdonú társaság), a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (a fővárosi önkormányzat hajléktalanellátó szervezete), a Belügyminisztériumhoz tartozó Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, valamint egy integráció területén tevékenykedő civil szervezet munkatársai tavaly június 26–30. között tanulmányúton vettek részt Bécsben, Linzben és Salzburgban. „A tanulmányút tapasztalatai és az elkészítendő integrációs akcióprogram iránymutatásai alapján egy migrációs ügyfélpont kialakítására is sor kerül” – olvasható a pályázati felhívásban.

Lapszem – 2018. január 30.

0

Ma a Martinák és a Gerdák ünneplik a névnapjukat. A Martina Latin eredetű, a Martinus (Márton) férfinév női párja. Jelentése: Mars istenhez hasonló, merész, bátor, harcias, vitéz. A Gerda Germán eredetű, a gerte német szóból. Jelentése: ág, vessző. Itt van a lapszemle, olvassa el, hogy mit olvastunk az országos lapokban!

Magyar Hírlap: Sikeres volt a közigazgatás átalakítása

Varga Mihály a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal kibővített ügyfélszolgálatának átadásán azt mondta: könnyebbé, gyorsabbá és olcsóbbá vált az ügyintézés – olvasható a Magyar Hírlapban. E folyamat része az adóhivatali ügyfélszolgálatok kormányablakokba költözése. 64 újabb településen válik elérhetővé a személyes ügyintézés – tette hozzá.

A miniszter kitért arra, hogy 2017-ben az adóhivatal átalakítása meghozta a várt eredményeket. Tavaly majdnem 609 milliárd forinttal több adóbevétel érkezett be, mint 2016-ban, mindezt úgy sikerült elérni, hogy az adócsökkentések 2017-ben 860 milliárdot hagytak a lakosságnál, a családoknál, a vállalkozásoknál.

Népszava: Matolcsy-rokon autóbuszait erőltetnék a BKV-ra

Folytatódik a buszbotrány Budapesten. A Népszava több forrása is megerősítette, hogy a múlt héten a Nemzetgazdasági Minisztérium nyomatékosan próbálta meggyőzni a BKV vezérigazgatóját, hogy minél hamarabb vegye át a Modulo csuklós buszokat.

A jelek szerint azzal sem foglalkozik a kormány, hogy a Matolcsy jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségébe tartozó Ikarus Egyedi Autóbusz Gyártó Kft. (IEAG) által gyártott Modulo 168d busznak még típusengedélye sincs, ráadásul a BKV-t vezető Bolla Tibort korábban a közlekedési cég felügyelő-bizottsága arra kötelezte, hogy a járművet előbb független minősítő intézettel vizsgáltassa át, s az állásfoglalást megfontolva döntsön az átvételről.

Hiába nyomorgatja azonban a tárca a vezérigazgatót, sem a BKV nem tudja megkezdeni az átvételi eljárást, sem a független szakértő nem tud addig vizsgálódni, amíg a gyártó át nem adja a típus teljes műszaki dokumentációját.

Magyar Idők: Budapest után vidéken is erősít Soros György hálózata

Vidéki újságírókat keres „erős helyi kapcsolatrendszerrel” a Soros György hálózata által támogatott Átlátszó.hu – írja a Magyar Idők. A portál felhívásában azt írja, „tisztességes honort” fizet a leendő tollnokoknak, cikkeiket pedig a „független vidéki nyilvánosságot támogató” Országszerte rovatukban teszik majd közzé, melyet kormánykritikus tartalmak megjelentetésére hoztak létre. Érdemes felidézni, hogy az Átlászó.hu is részt vesz a Transparency International Magyarország újságíróképzésében.

Az ötödik alkalommal meghirdetett programban idén először vesznek részt Budapesten kívüli szerkesztőségek.

Magyar Nemzet: Összefogásra szólítanak fel értelmiségiek

Harminc évvel a pártállam lebontsa után egy új pártállam kiépülésének vagyunk tanúi – idézi a Magyar Nemzet azt az ellenzéki pártoknak írt levelet, amelyben 26 köztiszteletben álló értelmiségi arról ír, hogy miért van szükség a Magyarország történetében eddig példátlan összellenzéki koordinált indulásnak a választáson.

Arra kérik a pártokat, hogy a választókerületi versengést félretéve minden velük szimpatizáló választópolgárt a legesélyesebb helyi ellenzéki jelölt támogatására buzdítsanak, ami esélyt teremthet a Fidesz által felszalámizott ellenzéki oldalnak a kormányváltásra. Hozzáteszik, a Fidesz jelenlegi sikere az ellenzék felelőssége is, a választók bizalmát pedig az elkövetett hibák helyrehozására kérhetik a pártok.

Lapszem – 2018. január 25.

0

Ma a Pálok ünneplik a névnapjukat. A név Latin eredetű, a Paulus névből származik. Azt jelenti: kicsi, kistermetű. Itt a lapszemle, olvassa el, hogy mit olvastunk a reggeli országos napilapokban!

 

Magyar Hírlap: Migránsbarát akciók külföldi százmilliókból

Százkilencvenhárman összesen alig több mint egymillió forintot ajánlottak fel szja-egyszázalékokból a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesületnek – ferítette ki a Magyar Hírlap az adóhatóság tavalyi évről szóló, legfrissebb adataiból.

A hazai társadalmi támogatottsággal látványos kontrasztot képez a szervezet legutóbbi, még a 2016-os évre vonatkozó közhasznúsági beszámolója, amely szerint összesen 185 329 000 forint bevételük volt, ebből pedig csaknem hetvenezer dollár – csaknem tizennyolcmillió forint – érkezett a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványoktól. Egyébiránt a támogatásaik döntő része külföldi forrásból származik, a beszámoló szerint ráadásul pályázati külön támogatásként kaptak mintegy három és fél millió forintot 2016-ban a szintén a milliárdos spekulánshoz köthető Open Society Institute-tól társadalmi bázisépítésre, médiamegjelenésekre, a közreműködők aktivitásának növelésére.

Magyar Nemzet: A Fidesz saját embereiben sem bízik

Miután a Fidesz nemrég szigorú kommunikációs sorvezetőt küldött szét képviselőinek migrációs témában, máris újabb utasítás érkezett a politikusokhoz – értesült a Magyar Nemzet. Ezúttal január 22-én, a magyar kultúra napjának alkalmából kellett posztolniuk közösségi oldalukon. Információink szerint a képviselőknek kedvenc magyar költőjüktől vagy festőjüktől kellett kitenniük egy-egy versidézetet vagy alkotást.

A kormánypárti ukáz a posztolás veszélyeire is figyelmezteti a politikusokat. A levélben többek között az áll: „Arra kérünk benneteket, hogy úgy végezzétek el a feladatot, hogy abban ne legyen kockázat. Ne feledjétek, az ellenzéki sajtó minden megmozdulásunkat aprólékosan figyeli, nem hibázhatunk egy ilyen bejegyzéssel.” Úgy tűnik ráadásul, hogy a Fidesz saját embereiben sem bízik: még azt is ellenőrizték, eleget tettek-e a képviselők az utasításnak. Posztolás után ugyanis el kellett küldeniük a felület linkjét. Ha mégsem posztoltak, mert például a választókerületi elnök nem egyezett bele, akkor azt is vissza kellett jelezniük.

Magyar Idők: Kampánynyitó kongresszust rendeznek a szocialisták

Az MSZP február 10-i kongresszusával kezdődik a párt hivatalos kampánya, amelynek legfontosabb eleme Kará­csony Gergely miniszterelnök-­jelölti beszéde lesz – értesült a Magyar Idők elnökségi forrásokból. Szavaik alapján a decemberi elhalasztott kongresszus után most nyugodtan várják az eseményt, ahol a hivatalos program szerint határoznak a más pártokkal való válasz­tási megállapodásról, véglegesítik a párt országos listáját, illetve jóvá­hagyják a párt Tegyünk igazságot! című választási programját.

Bár a lap elnökségi forrásai szerint nem lehet gond a Párbeszéddel való közös indulás miatt öt- helyett tízszázalékos parlamenti küszöb megugrása, azt egyikük sem merte kijelenteni, hogy a két párt végül valóban közös listát állít. Úgy tudjuk, ebben az esetben a szocialisták saját listájukon kínálnak majd helyeket Karácsony Gergelyéknek és a Fodor Gábor vezette Liberálisoknak.

Népszava: Lenyúlták az egészségügy EU-s pénzeit?

Milliárdokat lophattak el az egészségügyre szánt uniós forrásokból – idézi a 444.hu információját a Népszava. Az MR, CT és röntgengép beszerzéseket érintő ügyben a  Gazdasági Versenyhivatal(GVH) kartellgyanú miatt immár harmadik éve vizsgálódik és gyakorlatilag az összes nagyobb iparági szereplővel szemben megindította az eljárást. A portál számításai szerint összesen legalább 6,5 milliárd forintnyi EU-s pénz vándorolhatott illegálisan magánzsebekbe.

Lapszem – 2018. január 23.

0

Ma a Zelmák és a Rajmundok ünneplik a névnapjukat. A Zelma héber és latin eredetű név, jelentése: Istenség védelme alatt álló nő. A Rajmund germán eredetű, jelentése: tanács, döntés. És már itt is van a lapszemle! Olvassa el, hogy mit olvastunk az országos napilapokban!

Magyar Hírlap: Szél Bernadett Soros zsebében van

Halász János, a kormánypárti frakció szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Szél Bernadett maga is egy bevándorlásszervező Soros-szervezetnél dolgozott, a Soros-terv, a bevándorláspárti politika és a kvóták támogatója, „le akarja bontani a kerítést” – írta a Magyar Hírlap.

Kiderült róla az is – folytatta -, hogy egy olyan embert akar beültetni szakértőként az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságába, aki megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon. Utóbbi személyről a frakciószóvivő azt mondta: „nem a származása gond, hanem az, hogy papírja van róla, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarországra”.

Szerinte Szél Bernadettnek fel kellett volna mérni, hogy óriási felelősség beültetni valakit a nemzetbiztonsági bizottságba, aki ugyanis ebbe a testületbe bekerül, akár képviselőként, akár szakértőként, az felelősséggel tartozik az ország biztonságáért.

Népszava: Visszaüthet a kormányra a migránsozás

Akár a Belügyminisztériumot is államellenes menekültsegítőnek minősíthetik a Stop Soros törvénycsomag alapján olvasható a Népszavában. Miközben ugyanis a kormány büntetné a „migránsokat” segítő civil szervezeteket, kiderült: a belügyi tárcánál működő „Menekültügyi Migrációs és Integrációs Alap” tízmilliókat csatornázott át a Magyarországra érkező menekültek támogatására és letelepítésére.

2015-ben – azaz miközben Orbán-kormány belevágott az első nagy menekültellenes kampányba – az alapból 82 millió forint jutott a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei „a nemzetközi védelemben részesülők önálló lakhatásának segítése” című pályázatára. Az alap legfrissebb, 2016-os pályázata szerint a minisztérium több mint 700 millió forintot ítélt meg olyan szervezeteknek, illetve pályázatoknak, amelyek menekültek érkezését, beilleszkedését segítik.

Az uniós összeg zömét állami intézményekhez csatornázták. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 370 millió kapott a „befogadási feltételek fejlesztését célzó kiegészítő támogatások biztosítására a tranzitzónákban”. Bő 130 millió jutott a bicskei és a békéscsabai befogadó állomásoknak „egy új élet reményében” valamint a „mindannyian mások vagyunk” nevű projektre. De olyan civil szervezetek is kaptak támogatást menekültek integrációját segítő programokra, amelyeket a kormány most a „Stop Soros” törvénnyel bélyegezne és büntetne meg.

Magyar Idők: Zavart keltenének a Soros-féle civilek

Több, Soros György támogatását is élvező partnerszervezetével együtt tanulmányt készített a Helsinki Bizottság a „beteg demokráciákról” – olvasható a Magyar Időkben. A hatvanoldalas dokumentumban javaslatokat is tesznek: egyebek között a hálózatosodást, a zavarkeltést és a megfigyelést, valamint a második világháború végén hatalomra törő kommunisták által is kedvelt szalámitaktikát ajánlják az illiberális államok ellen küzdő csoportok figyelmébe.

Az iromány kiindulópontja az, hogy a Kelet-Közép-Európában megerősödő nemzeti kormányok a „Kremlben megtervezett modellek alapján” lépnek fel a szerzők és a hasonszőrű liberális jogászkodó szervezetek, a nyílt társadalom úttörőinek befolyásszerzésével szemben. Ez pedig – csakúgy, mint az, hogy a lengyel, magyar, horvát vagy éppen a szerb vezetés különféle marginális csoportokkal szemben a többség számára kedvező döntéseket igyekszik hozni, támogatva a hagyományokat és a hagyományos társadalmi szerepeket – nem más, mint a zsarnokság előszobája.

Magyar Nemzet: Buszbajok

Egyelőre bizonyosan nem fognak metrópótlóként szolgálni azok a magyarnak mondott buszok, amelyeket múlt pénteken adott volna át a gyártó, az Ikarus Egyedi Kft. a BKV-nak – derült ki Bolla Tibornak, a fővárosi közlekedési cég vezérigazgatójának a Magyar Nemzet kérdésére adott válaszából. – Az csak protokolláris esemény volt. A két jármű műszaki vizsgálata jelenleg is zajlik, s a BKV csak akkor veszi át őket, ha a gyártó dokumentumokkal igazolja, hogy a csuklós buszok megfelelnek a típusengedélynek és a szigorú biztonsági előírásoknak. – Bolla ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a korábban Mabi-Bus néven a Modulo típusú buszokkal jelentkező cég legújabb termékei a sajtóhírek szerint balesetveszélyesek lehetnek.

Pénteken a Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, valamint Bolla Tibor által bemutatott járművek nem egyeznek meg a forgalomban már bizonyított, üzemképes prototípussal. Ezt megerősítette a lapunknak Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének (Mabusz) elnöke is, aki szerint azonban a vázszerkezetében könnyített, csuklós részein módosított, rövidebb karosszériájú, dízeles hajtású autóbuszok megfelelnek a tavaly novembertől hatályos típusengedélynek.

Meghekkelt interjúk – Mészáros Lőrinc nem stróman, csak időnként vesz ezt-azt a gazdájának

– Mészáros úr, elárulná a titkát, hogyan tud ennyi pénzt keresni?

– Nem tudom. Pedig ez engenm is érdekel, meg is kérdeztem a Viktort, de nem akarta megmondani.

– Nem mondta meg Orbán Viktor, hogy Önnek honnan van a vagyona?

– Azt mondta, örüljek, hogy nem tudom.

– Azt mondják, hogy ami az Ön nevén van, az valójában Orbán Viktor pénze.

– Erről őt kellene megkérdezni, a mások pénzéről én nem nyilatkozhatom.

– Ezek szerint elismeri, hogy Ön Orbán Viktor strómanja?

– Nem tudom, mit jelent az a szó, hogy stróman.

– Magyarul csendestársnak mondhatnánk. A stróman olyan ember, aki a saját nevére veszi valaki másnak a pénzét.

– Ja, így már értem! A Viktor, aki nekem ugye gyerekkori pajtásom, időnként megkér, hogy vásároljak neki ezt, azt. Jachtot, villát az Adrián, mikor mi adódik.

– És akkor maga vásárol?

– Mi mást tehetnék? Ha magát odahaza megkéri az asszony, hogy hazafelé jövet a munkából vegyen a boltban zöldséget, húst, kenyeret, akkor visszautasítja?

– Ön földeket vásárolt Mészáros úr, televíziót, hotelt, lapkiadót, futballcsapatot. Azért ez más, mint kiflit venni a boltban.

– Nem szoktam kiflit vásárolni. Ha kiflit akarok enni, veszek egy pékséget. De ha a Viktor megkér, akkor veszek neki valamit. Eléggé macerás, de az ember, ahol tud, segít.

– Ön szerint az életszerű, hogy egy gázszerelő Magyarország leggazdagabb emberei közé tartozik?

– Ez így azért nem teljesen igaz.

– Nem tartozik a legvagyonosabbak közé?

Lapszem – 2018. január 18.

0

Ma a Piroskák ünneplik a névnapjukat. A Piroska latin eredetű név, jelentése: régi, egykori, tiszteletre méltó. Itt a lapszemle, olvassa el, hogy mit olvastunk az országos napilapokban!

Magyar Idők: Lamperth pereli a kerület fideszes képviselőjét

Négyoldalas keresetlevélben fordult a kaposvári Jegesy Ügyvédi Iroda a Fővárosi Törvényszékhez Lamperth Mónika felperes nevében a László Tamás országgyűlési képviselő (Fidesz–KDNP) alperes elleni személyiségi jogi perben – írja a Magyar Idők.

Lamperth 800 ezer forint sérelmi díj, valamint 300 ezer forint ügyvédi munkadíj megfizetését követeli László Tamástól, mivel a képviselő több újságcikkben is politikai véleményt mondott a szocialisták egykori tárcavezetőjéről, kerületi jegyzőről és munkájáról, amit Lamperth pontról pontra valótlannak nevez, tagad és visszautasít.

Népszava: Tízezernél többen lesznek a pénteki diáktüntetésen

Szerda estig több mint 11 ezren jelezték a „Ne menj suliba – demonstrálj az oktatásért!” elnevezésű megmozdulás Facebook-oldalán: ott lesznek péntek délután a Parlament előtt, hogy kiálljanak egy modernebb oktatási rendszerért – olvasható a Népszavában. A tüntetést olyan középiskolások szervezik, akik elégedetlenek a jelenlegi oktatási rendszerrel, és ennek nem félnek hangot adni.

A diákok arra szeretnék ráirányítani a figyelmet, hogy a hazai közoktatás mind a tananyag mennyiségében és minőségében, mind pedig módszertanában elavult. Mint írták, diákkoruk nagy része felesleges anyagok túlrészletezésével telik, és nem akarnak „agyonhajszolt zombik” lenni. „Elegünk van, hogy a 19. századi egyetemes anyagot olyan részletezve tanuljuk, mintha tegnap történt volna, és hogy ezt 7, 8 vagy 9 órában kell megoldani” – fogalmaztak. Nem értenek egyet az egyentanterven alapuló oktatással sem: „Nem akarunk mind ugyanúgy viszonyulni a világhoz, mert mind mások vagyunk, ezért az oktatás se faragjon minket egy és ugyanazon mintára”.

Magyar Nemzet: Titok, hogy hogy mennyit költünk a triatlonközpontra

Titkolja a Magyar Triatlon Szövetség, mennyi pénzből építenék meg a tervbe vett nemzetközi triatlonközpontot és a hozzá tartozó akadémiát, illetve a szintén eltervezett edzőközpontokat – legalábbis nem válaszolt a Magyar Nemzet ezt firtató kérdéseire.

A sportághoz közel állók közül többen nem is csodálkoztak ezen, ugyanis a szövetség jelenlegi elnöke Bátorfi Bála, aki épp a miniszterelnök fogorvosa – így feltételezik, nem az elért eredmények, hanem ez a kapcsolat lenne a sportág támogatásának az alapja. A triatlon egyébként nincs a 16 kiemelt sportág között, így alanyi jogon nem kapnak állami támogatást. A szövetség célja ugyanakkor, hogy a magyar triatlonosok minél nagyobb számban jussanak ki az olimpiára. Ennek érdekében kidolgozták a sportág 2016-tól 2024-ig tartó stratégiáját, ebben 6 milliárd forint szerepel az edzőközpont és a versenyhelyszínek költségrubrikájában, ami akár reális összeg is lehet.

Magyar Hírlap: A migráció pokollá tette a mórahalmiak életét

Ha bevezetik az Európai Unió által erőltetett kvótarendszert, több tízmillió bevándorló érkezhet a kontinensre, és nemcsak a határ mentén, hanem az ország mélységében élőknek is szembesülniük kell a migráció okozta problémákkal – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Mórahalom polgármestere. Nógrádi Zoltán elmondta, a polgármesterek épp ezért közösen kérik a kormányt, segítsen ezeket elkerülni, hogy Magyarország ne legyen bevándorlóország.

Az önkormányzatok képviselői és a polgármesterek azért gyűltek össze a múlt héten a Megyei Jogú Városok Szövetsége által szervezett konferencián, hogy kifejezésre juttassák, az illegális bevándorlás, a kötelező kvótarendszer ügyéhez nem kizárólag a kormánynak és az országos politikának, hanem az önkormányzatoknak is köze van – mondta lapunknak Nógrádi Zoltán. A mórahalmi polgármester szerint abban az esetben ugyanis, ha az Európai Unió által erőltetett kvótarendszert bevezetik, az meghívó lesz azok számára, akik azon gondolkodnak, útnak induljanak-e a szubszaharai térségből vagy a Közel-Keletről Európa felé.

Ez esetben több tízmillióan érkezhetnek, és a települések sem vonhatják ki magukat a migráció negatív hatásai alól – hangsúlyozta. Így nemcsak a határ mentén, hanem az ország mélységében is olyan súlyos problémákkal kell majd szembenézni, mint az átvonuló idegen kultúrájú tömegek vagy a letelepedésük esetén a párhuzamos társadalmak kialakulása, amelyeknek rossz példáit Nyugat-Európában tapasztaljuk – tette hozzá a polgármester.

Lapszem – 2018. január 16.

0

Ma a Gusztávok ünneplik a névnapjukat. A Gusztáv északi germán eredetű név. Jelentése: harc és támasz. Olvassa el, hogy mit olvastunk az országos napilapokban!

Magyar Hírlap: Lázár János Hódmezővásárhelyen kampányolt

Lázár János a Hódmezővásárhelyhez tartozó tanyaközpont olvasókörében rendezett lakossági fórumon elmondta, az ellentéteket félretéve azon kell dolgozni, hogy a városlakók életkörülményei javuljanak – írja a Magyar Hírlap. Hódmezővásárhelyen a rendszerváltás óta nem volt ennyi munkahely, mint ma, 2010-ben 3 ezer álláskereső volt a városban, tavaly decemberben hatszáz – hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus mintegy ötvenfős hallgatósága előtt.

Lázár János kifejtette, Hódmezővásárhelyen 3 ezer ipari technológiával épített lakás van. A kormány támogatásával az önkormányzat minőségi otthoncsere programot indított, annak érdekében, hogy az emberek ki tudjanak költözni ezekből a panelépületekből. Próbaképpen az önkormányzat a Csengettyű köz egy tízemeletesében élőknek kínálta fel, hogy megvásárolja lakásukat. Ennek árából és az önkormányzat támogatásából a városban álló régi házat, vagy külterületi kertes házat vásárolhat.

Magyar Idők: Szél Bernadett megszólalásaival Sorost és a migrációt támogatta

A bevándorlási válság kezdetekor Szél Bernadett Soros véleményével megegyező nyilatkozatokat adott, együtt tüntetett a Soros-szervezetekkel, kiállt a kvóta mellett, és elítélte a kerítésépítést is. A Magyar Idők az origo.hu által összeszedett néhány nyilatkozatot idéz Szél Bernadettől.

Aki, mint a lap írja, korábban Soros egyik szervezeténél dolgozott, pártja, az LMP a Soros-féle NGO-közegben szerveződött, ő maga többször tüntetett a Soros-szervezettel a migránsválság kezdetén.

Népszava: Falunyi ember fagyott meg tíz év alatt

Majdnem 2500 ember hűlt ki a téli hónapokban 2006 és 2016 között Magyarországon – derítette ki a Népszava a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összesítéséből. A legtöbben (332-en) 2010-ben haltak fagyhalált.

A KSH adatai többé-kevésbé megegyeznek a hideg idő miatt bekövetkezett halálozásokról rendszeres jelentéseket közlő Magyar Szociális Fórum (MSZF) adataival. Míg a KSH szerint 2016-ban 238-an fagytak meg, az MSZF is majdnem 200 halálos áldozatról értesült (az eltérések abból is adódhatnak, hogy míg a KSH év eleji és végi adatokkal számol, addig az MSZF az adott év őszétől a következő év tavaszáig bekövetkezett haláleseteket összesíti). Az emberjogi szervezet szerint az idei télen, január közepéig 81-en fagytak halálra.

Magyar Nemzet: Hűségeskük az egyházi vezetőktől

Országszerte nagy felháborodást keltett, hogy a hódmezővásárhelyi plébános kormánypárti kortesbeszédet mondott vasárnap a templomban – olvasható a Magyar Nemzetben. Németh László azért emelkedett szólásra, hogy a híveket arra buzdítsa: szavazzanak a Fidesz jelöltjére a február 25-én esedékes időközi polgármester-választáson.

Bár lépése több okból is újszerűnek hat – érveit jórészt anyagi okokkal támasztotta alá –, egyáltalán nem előzmény nélküli. A vallási vezetők ugyanis egyértelműen közszereplőnek számítanak, ezért logikus, ha fontos közéleti kérdésekben megnyilvánulnak, ugyanakkor az is beszédes, amikor bizonyos esetekben csendben maradnak.

Lapszem – 2018. január 11.

0

Ma az Ágoták ünneplik a névnapjukat.  A név az Agáta régi magyar női névből ered, azt jelenti: jó. Olvassa el, hogy mit olvastunk az országos napilapokban!

Népszava: Határvédelem luxusáron

270 milliárd forint felét követeli a kormány Brüsszeltől – tavaly nyár végi igényében a kabinet a szolidaritásra hivatkozott, mondván ennyit költött a menekültügyi helyzet kezelésére, többek között a határkerítésre, amely szerinte megvédi Európát a migránsáradattól – olvasható a Népszavában. Azt azonban a kabinet azóta sem tisztázta, hogy ez az összeg pontosan miként állt össze.

Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője ezért írásban kérte az érintett szervezetektől: évre és kiadási csoportra lebontva ismertessék a költségeket. Az ellenzéki politikus kérésére a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda csak egy összesítő táblázatot készített arról, hogy mennyi volt 2015-ben, 2016-ban és 2017 első félévében az egyes állami szervezetek „menekültkiadása.” Ezért Harangozó mind a 19 érintett apparátusnál közérdekű adatigénylési eljárásban próbált érdemi információhoz jutni.

Így is elnagyolt választ adott Országos Rendőr-főkapitányság, amely mintegy 100 milliárd forintot számolt el a „migrációs helyzetre”. A legnagyobb tétel 60 milliárd forint volt, a szűkszavú indoklás szerint ennyit vittek el a személyi kiadások és járulékok, illetve dologi és egyéb költségek. Azaz az ORFK érdemben nem közölt semmit. Hallgatagságának okáról csak találgatni lehet, ám megeshet: azért nem közlékenyebb a szervezet, mert olyan beszerzéseket is „számlázna” az EU-nak, amelyek nem kapcsolódnak a menekülthelyzethez. Mint ismert, 2015 őszén a kormány bevezette a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”, majd többször meg is hosszabbította azt – így 2018 márciusában fut ki.

Magyar Idők: Gyurcsány a baloldal karmestere

Gyurcsány Ferenc az MSZP meggyengítésében érdekelt, demonstrálni akarja, hogy a baloldalon az ő kezében van a karmesterpálca. Ezt a helyzetet előre lehetett látni. Az MSZP mindenkori vezetését leszámítva szinte mindenki tudta – idézi a Magyar Idők Galló Bélát.

A politológus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elemezte Gyurcsány Ferenc szerepét a közelgő csepeli választások fényében.

Csepelen a szokásos baloldali ellenzéki képletet látjuk – kezdte a szakérőt. Szabó Szabolcs legutóbb megnyerte a körzet parlamenti mandátumát az Együtt színeiben, de most megkereste az MSZP, hogy támogatásáról biztosítsa, amennyiben az MSZP–Párbeszéd színeiben indul el. Ő erre nem hajlandó, a szocialisták ezért a nem helyi érdekeltségű Bangóné Borbély Ildikót indítják el – idézte fel.

Magyar Hírlap: Tarlós megvédi a Szent Margit kórházat

Érthetetlennek tartja a főpolgármester, hogy ellenzéki politikusok a Szent Margit Kórházat támadták, szerinte az intézményben kiváló orvosok és ápolók dolgoznak – írja a Magyar Hírlap.

Ha bármelyik párt székházába besétál két rühes ember, akkor a párt egészére kijelenthetjük, hogy rühes? – vetette fel Tarlós István, párhuzamot vonva azzal a szerinte méltatlan üggyel, amelyben egy tavaly őszi eset kapcsán ellenzéki politikusok azzal vádolták a Szent Margit Kórházat, hogy fertőtlenítés híján rühtünetesek a dolgozók és a betegek. A kórház közölte, nincs náluk fertőzés.

Kikérem magamnak, és ős-óbudaiként visszautasítom, hogy ellenzéki politikusok egy retard információ köré szőtt mese alapján támadjanak meg olyan embereket, akiknek semmi köze a politikához és védekezni sem tudnak megfelelően az őket ért vádak ellen – reagált a lapnak Tarlós István főpolgármester azokra a többek között szocialista, DK-s és Jobbikos nyilatkozatokra, amelyek a Szent Margit Kórházat azzal vádolták, nincs elég pénzük fertőtlenítésre, ezért „az egészségügyi dolgozók és betegek rühesek lesznek”.

Magyar Nemzet: Lemaradt a végrehajtásban a NAV

A 2016-os 90 milliárdos visszaesés után 2017 első kilenc hónapjában 107 milliárd forinttal csökkentek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtási bevételei az előző év azonos időszakában elért eredményekhez képest – derül ki a szervezetnek a Magyar Nemzet közérdekű adatigénylésére küldött válaszából.

Bár a NAV egyik kiemelt feladata lenne a költségvetés bevételeinek biztosítása céljából a végrehajtások hatékonyságának növelése, a gazdasági válsággal terhelt 2010-es év behajtási eredményétől is fényévekkel elmarad jelenleg a Tállai András vezetése alatt álló adóhivatal teljesítménye. Akkor még 247 milliárd forint folyt be az államkasszába ezen forrásból, szemben a 2016. január–szeptemberi 213,7 és a tavalyi 197,25 milliárd forinttal.

Lapszem – 2018. január 3.

0

Ma a Genovévák és a Benjáminok ünneplik a névnapjukat. Akinek vannak ilyen nevű ismerősei, ne felejtse el őket felköszönteni! A Genovéva germán eredetű név, jelentése: nemzetségbeli. A Benjámin héber eredetű, a Biblia szerint Jákob legfiatalabb fia, egyike a zsidó törzsek ősatyjának. A név jelentése: a szerencse fia. Már itt is van a lapszemle!

 

Magyar Hírlap: Kiderül, kap-e bírságot a Jobbik

Január első felében elkészülhet az Állami Számvevőszék végleges jelentése a Jobbik gazdálkodásának ellenőrzéséről, amely – hacsak Vona Gáborék észrevételei a jelentés tervezetéről nem bizonyítják az ellenkezőjét – megállapítja, hogy a párt tiltott támogatást fogadott el – tudta meg a Magyar Hírlap.

Bár a vonatkozó törvény szerint január 21-ig van ideje az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) elkészíteni a Jobbik gazdálkodásának ellenőrzéséről szóló végleges jelentését, információink szerint ez már a hónap első felében megtörténik. Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, az ÁSZ értékelte a Jobbik gazdálkodására vonatkozó, hatósági kockázatjelzés alapján birtokába jutott dokumentumokat. Eszerint a Jobbik 2017. első félévi plakátszerződéseivel – a gazdasági társaságok hirdetési listaáraitól jelentősen elmaradó egységárak miatt – 331 millió 660 ezer forint összegben tiltott támogatást fogadott el.

Magyar Nemzet: Embert csempészett a Csíki Sör tulajdonosa

Érdekes ügy jutott a Magyar Nemzet tudomására: Lénárd Andrást, a magyar kormány által is támogatott székelyföldi sörgyár, a Tiltott Csíki Sört előállító üzem tulajdonosát embercsempészet miatt keresik az Amerikai Egyesült Államokban.

A lap birtokában lévő periratok szerint (az ügyet tárgyaló kerületi bíróság New York állam Syracuse nevű városában van) Lénárd Andrást 2001. január 21-én Champlain település közelében fogta el a rendőrség, amint Kanada és az Egyesült Államok közötti zöldhatáron, két mérföldre a hivatalos határátkelőhelytől autójában három külföldi nőt csempészett az országba. Utóbbiak állampolgársága nem derült ki a periratból, de nevük alapján vélhetően magyarok.

Az Erdélyi Átlátszó újságírója elérte egyiküket, aki Facebook-profilja szerint ma is Pécsett él, és az erdélyi portálnak azt mondta: egy amerikai sztriptízbárban táncoltak volna, de nem kaptak vízumot. Így Kanadába utaztak, ahol Lénárd várta őket autóval, hogy a zöldhatáron csempéssze át őket az Egyesült Államokba.

Magyar Idők: Alakul a Szél-Vona paktum

Szél Bernadett és Vona Gábor néhány évvel ezelőtt még valószínűleg felháborítónak tartotta volna azt a feltételezést, hogy a Jobbik és az LMP között választási szövetség jöhet létre – írja a Magyar Idők. Volner János, a Jobbik frakcióvezetője azonban tegnapi sajtótájékoztatóján már arról beszélt, hogy míg az MSZP-vel és a DK-val sehol nem támogatnak egyetlen közös választási jelöltet sem, a Momentummal és az LMP-vel készek tárgyalni.

Így akár már a választásokat megelőzően létrejöhet a szövetség a Jobbik és az LMP között, holott néhány napja még csupán az esetleges koalíciós kényszer esetére, vagyis az általuk remélt kormányalakításkor tartották elképzelhetőnek az együttműködést.

Népszava: Cáfolja a NATO a kormányt

Diplomatikusan, de cáfolta az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) brüsszeli központja Dömötör Csabát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárát, aki a hétvégén azt nyilatkozta, hogy az Orbán-kormány egy „NATO-kötelezettség” miatt kér az iskoláktól és óvodáktól úgynevezett Honvédelmi Intézkedési Tervet (HIT) – olvasható a Népszavában.

Az óvodák és iskolák december végén fél évet kaptak a humántárcától, hogy elkészítsék saját intézményük terveit arról, hogyan működnének egy szükségállapot idején. A programban le kell írniuk, hogyan készítik fel saját oktatási intézményüket egy ilyen helyzetre, hogy szervezik meg a rájuk háruló honvédelmi feladatokat, illetve a válságkezelés katonai feladatainak támogatását. Dömötör szerint azért vezetik be az új rendszert, mert „a migrációs válság következtében Európának nincs olyan pontja, ahol ki lehetne zárni, hogy terrorcselekményt követnek el.”

A lap érdeklődésére azonban a NATO-nál úgy reagáltak a magyar kormány kezdeményezésére: a nemzeti hatóságok felelőssége, hogy az állampolgárokat és az ország infrastruktúráját megvédjék a terrortámadástól és annak következményeitől. „A NATO tagállamok eltökéltek, hogy megerősítsék az ellenálló képességüket a fegyveres támadásokkal szemben, a szövetség azonban csak tanácsokat ad és minimum elvárásokat fogalmaz meg a tagjai felé, továbbá fórumot biztosít a tapasztalatcserére” – mondta el lapunknak egy NATO hivatalnok.

Lapszem – 2017. december 14.

0

Ma a Szilárdák ünneplik a névnapjukat, Igen, nem elírás, nem a Szilárdok, rájuk majd máskor gondolunk. A Szilárda latin eredetű női keresztnév, azt jelenti: szilárd, állhatatos, következetes. Már itt is van a lapszemle.

Magyar Hírlap: Tarlós szerint nincs remény teljes konszenzusra a Római-parti mobilgát ügyében

Még amúgy józan emberek is rájuk nem jellemző módon reagálnak az ügyben – mondta Tarlós István főpolgármester a Magyar Hírlapnak nyilatkozva.

Hosszú évtizedekkel ezelőtt már világos volt, hogy a Csillaghegyi-öblözetet meg kell védeni. Érdekes módon akkor csend volt, senki nem reklamálta az ottani állapotokat, miközben a folyamatos ígérgetésen kívül nem történt semmi. Amikor pedig végre nekiálltunk rendbe tenni a problémát, beindult az ellengépezet, amelynek teljesen értelmezhetetlen a motivációja. Amióta 2011-ben, még Rogán Antallal, az első forrásokat megszereztük, egyfolytában azon dolgozunk, hogy az ügy egyről a kettőre jusson. Nem akarok már leállni vitázni állítólagos környezetvédőkkel, hiszen vita vitát követ, és komoly szakemberek által készített szakvéleményeket az ellenzők oldaláról mostanra már szerkesztők, filozófusok kérdőjeleznek meg, olykor minősíthetetlen formában.

Ez semmi másról nem szól, mint hogy elszántan, időt és energiát nem sajnálva izgatják a közvéleményt. Egyedül azokat értem meg, akiket közvetlenül érint a probléma, sajnos, ők mostanra elbizonytalanodtak és félnek. A teljes konszenzust így nem is remélhetjük, mindig akad, aki nem lesz elégedett, viszont annak a lehetősége megvan, hogy mindenki számára elfogadható megoldást találjunk. A mi dilemmánk egyébként kezdettől abban áll, hogy az 1914 óta beépülő hullámtérben szabad-e épített értékeket szándékosan védelem nélkül hagyni.

Népszava: Krónikus baj lett a gyógyszerhiány

Mind több gyógyszer hiányzik a magyar piacról hosszabb-rövidebb ideig – olvasható a Népszavában. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) hiánylistáján csak az idén 190 készítmény több száz kiszerelése szerepelt. Köztük olykor olyan „életmentő” vakcina is, mint az agyhártyagyulladás-elleni, illetve a tetanusz-oltás.

Például a Bexsero hiányát, amely az agyhártyagyulladás baktériumának B-törzse ellen nyújt védelmet, január óta csak néhányszor néhány hétre sikerült megszüntetni. A hatóságok Ausztriából és Portugáliából származó vakcinával próbálták meg tavasszal megoldani az ellátást. A lapnak egy olvasó arra panaszkodott, hogy az érszűkületére fölírt gyógyszert súlyos mellékhatásai miatt le kellett cseréltetnie, az újtól jelentősen enyhültek a panaszai, ám az gyártási probléma miatt eltűnt a patikából. Azóta – a gyógyszerésztől úgy tudja – már a törzsszámát is törölték. A helyette kapott újabb orvossággal visszatértek a panaszai. A lábában lévő érszűkület fájdalmassá teszi a járást, egyhuzamban csak kisebb távolságok megtételére képes.

Magyar Nemzet: Durva bűnügy a letelepedési kötvényprogram

Nem állná ki egy esetleges hatósági ellenőrzés próbáját a letelepedési kötvényprogramban részt vevő közvetítő cégek engedélyeztetési eljárása – írja a Magyar Nemzet.

Ezeket az eljárásokat eleinte Rogán Antal, majd miniszterré történő kinevezése után Bánki Erik fideszes parlamenti képviselők, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökeként folytatták le. A Transparency International Magyarországgal közösen a Magyar Nemzet másodfokon is megnyerte az engedélyeztetéssel kapcsolatos adatigénylési pert, és a jogerős bírósági ítélet szerint a bizottság nevében Bánki Erik kiadta a kért információkat. A lap a dokumentumok áttekintése során számtalan szabálytalanságot talált, végső soron egyetlen vállalkozás esetében sem volt hibamentes az engedélyeztetési procedúra. A bizottság kisebbségben lévő, ellenzéki tagjai semmit sem tudhattak a háttérben zajló folyamatokról, a testületi ügyintézést igénylő kérvények egy részéről a testület elnöke, vagy valamelyik ügyintéző – a bizottságot kizárva – önkényesen dönthetett, illetve elhallgatta az ügyet a testület előtt. Ez a gyakorlat még a közvetítő vállalkozások parlamenti engedélyezésére vonatkozó, finoman szólva is megkérdőjelezhető hatékonyságú eljárás mércéjével mérve is szabálytalan.

Magyar Idők: Baloldali össztűz Karácsony Gergelyre

Baloldali össztűz alá került Karácsony Gergely, miután az MSZP miniszterelnök-jelöltje lett. Bírálói szerint a Párbeszéd társelnöke megbízhatatlan és hiteltelen. Eközben a szocialisták és maga Karácsony is zavaros, ellentmondásos történeteket adnak elő különös egymásra találásukról – értesült a Magyar Idők. Az MSZP elnöksége már fel is sorakozott mögé, a döntést a párt januári kongresszusán szentesíthetik. „Minden héten valami mást mondasz. Gondold csak végig, hogyan váltogattad a véleményedet az elmúlt hetekben. De még most sem lehet tudni pontosan, hogy mit akarsz, mi az, amit komolyan gondolsz, és mi az, amivel csak »játszol«” – üzente Karácsonynak közösségi oldalán a DK alelnöke, európai parlamenti képviselője.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!