Kezdőlap Címkék Tarlós István

Címke: Tarlós István

Ez volt ma – 2018. február 8.

0

Az Elios-botrány újabb fejezetei, Tarlós visszavonná a Göncz-állomás nevét, folytatódik a cirkusz a nemzetbiztonsági bizottságban, az Európai Bíróság előtt a civiltörvény, Mészáros Lőrinc Spar-boltokat vett, elkezdődött a Filmhét – összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Elios: Szolnokon is az általános modell ment, az MSZP Poltot kérdezi

Tiborcz István
MTI Fotó: Burger Barna

Szolnokon is a már megismert minta alapján ment az Elios közvilágítási projektje: módosított lámpa-élettartam, ugyanannyival rosszabb „konkurens” pályázatok,

személyi összefonódások a nyertes és a pályázati közreműködők között

és így tovább.

Az MSZP 13 helyi önkormányzatban kérte az OLAF-jelentések kiadását, és közben Polt Pétert kérdezik a nyomozásról, akit a Párbeszéd lemondatna. Az LMP pedig Tiborcz-illetéket javasol a miniszterelnök vejének cége miatt.

Tarlós visszavonja a Göncz Árpád elnevezést

Mégsem lesz Göncz Árpád állomás az Árpád hídi metrómegállóból. Tarlós István a Független Hírügynökségnek azt mondta:

„újra kell gondolnom, hogy mi a helyes döntés”.

Spar-boltokat vett Mészáros Lőrinc

A Mészáros-féle Appeninn 18 Spar-üzletet vesz meg 4,5 milliárd forintért – jelentette be a társaság a tőzsdén. Az épületeket a Spar bérli a szintén osztrák Erste befektetési alapjaitól.

Folytatódik a nemzetbiztonsági cirkusz

MTI Fotó: Soós Lajos

A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtökre összehívott rendkívüli ülése is határozatképtelen lett. Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke szerint a kormánypárti képviselők távolmaradása azt jelzi, “kínos” volt nekik, hogy eljöjjenek, és

“összedőlt a Soros-terv”.

Minden két hétben megkísérli a testület összehívását.

Az Európai Bíróság előtt a magyar civiltörvény

Beérkezett az Európai Bizottság keresete, és ezzel hivatalosan is az Európai Bíróság elé került a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás.

„A Fidesz visszaélt a többségével”

youtube

Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere, az Orbán-kormányok előbb washingtoni, majd oslói nagykövete nem szeretné, ha a Fidesz nyerné meg a választásokat, de ha igen, akkor is koalícióra kényszerüljön. A Független Hírügynökségnek adott interjújában elmondta: Orbán Viktor becsapta őket, még 1996-ban, többek között ez is közrejátszott az MDF megszűnésében. Ezzel együtt csak 2014 után  szakított vele, mert

vállalhatatlannak tartotta azt, amit a norvég civil alappal tett a kormány.

Jeszenszky úgy látja: mind bel-, mind pedig külpolitikailag rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon, az ország tekintélye óriásit zuhant. Amit pedig Sorossal művelnek, azt kifejezetten gusztustalannak tartja.

Európai Parlament: ne legyen téli/nyári időszámítás

Az EP többségi szavazattal határozatot fogadott el, amelyben javasolja, hogy szüntessék meg a nyár és a téli időszámítást. Vagyis megszűnne a márciusi és októberi óraállítás.

Törökországot és Oroszországot zavarja az EU bővítési terve

A héten jelentette meg a nyugat-balkáni országokra vonatkozó bővítési stratégiáját az Európai Bizottság. Oroszország és Törökország viszont saját érdekszférájának tekinti a régió bizonyos részeit.

Szabó Istvánt köszöntötték a Filmhét megnyitóján

MTI Fotó: Kovács Tamás

Szabó István Bizalom című filmjének vetítésével, és a rendező köszöntésével

megkezdődött a 4. Magyar Filmhét.

A vasárnapig tartó vetítéseken új helyszínen, a Corvin moziban összesen 150 filmet nézhet meg a közönség.

Egy súlyosan beteg rajongó már megnézhette a Valami Amerika 3-at

Csak jövő héten kerül a mozikba a Valami Amerika új része, de egy rajongó már jóval a premier előtt megnézhette, milyen lett: Herendi Gábor rendező és a Tamást alakító Pindroch Csaba személyesen mutatta meg a filmet a gyógyíthatatlan betegsége miatt ágyhoz kötött Csorba Dávidnak.

Tarlós visszavonja a Göncz Árpád elnevezést

Bayer Zsolt az Echo tv Sajtóklub című műsorában szembesült azzal a korábbi döntéssel, mely szerint az Árpád híd lábánál lévő metróállomást Göncz Árpádról neveznék el, már csak azért is, mert magát a városrészt is a volt köztársasági elnökről nevezték el. Bayer akkor erre úgy reagált, a többi szereplő mély egyetértését kivívva, hogy amennyiben ez bekövetkezik, akkor le kell verni a névtáblát.

Tarlós István állítja, semmilyen összefüggés nincs a szélsőséges nézeteiről ismert publicista és a most szárnyra kapott hír között. A hír ugyanis arról szólt, hogy mégsem lesz Göncz Árpád állomás.

„Újra kell gondolnom, hogy mi a helyes döntés – közölte a főpolgármester a Független Hírügynökség érdeklődésére. – A magyarázat egyszerű: a volt államfőnek, akinek én nagy tisztelője voltam és vagyok, több olyan emlékhelye, közterülete van, amely a nevét viseli, tehát érdemes felülvizsgálni a kérdést.”

Információink szerint egyébként a főpolgármester egyszer már elkötelezte magát a Göncz név irányába, így nehéz nem összefüggést találni a Bayer-féle hozzáállás és a mostani visszalépés között. Tarlós ugyan nem beszélt arról, hogy végleg elvetné a gondolatot, mégis meg kell kockáztatnunk, hogy ez fog történni. A főpolgármester ezzel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy a nem túl távoli jövőben meg fogja hozni a döntést. Ezt egyébként csakis ő teheti meg, hiszen az ő hatáskörébe tartozik.

Egyesek szerint a támadások jobboldalról – nem pusztán Bayertől – azért is érkeznek, mivel azt a korábbi elképzelést, amely Mádl Ferencnek, Göncz Árpád utódának adta volna oda a Hegyalja utat, a heves ellenállás miatt le kellett venni a napirendről. A Mádl-pártiak azt mondják, hogy Göncznek már van emléktáblája, szobra, városrésze, fája; szerintük 5-0 a javára Mádl Ferenccel szemben, ami persze így nyilvánvalóan nem igaz állítás, de mégis ezzel a mondással igyekeznek nyomást gyakorolni Tarlós Istvánra.

A Mádl elleni tiltakozás, amúgy, egyáltalán nem összevethető a Göncz ellenivel, hiszen az előbbinél a lakók lázadtak az átkeresztelés ellen, és persze nem politikai okok miatt, miközben Göncznél egyértelmű a politikai gyűlölet. Ráadásul, ahogy Tóth Józseftől, a XIII. kerület polgármesterétől tudjuk: a Göncz Árpád városrész elnevezés a lakók számára semmilyen változás nem hozott, nem kellett volna lakcímeiket átíratni, míg a Hegyalja út esetében ezt meg kellett volna tenniük. Az itt lakók tehát a hagyomány és a kényelem alapján, nem pedig Mádl Ferenccel szembeni ellenszenvük miatt voksoltak a változatlanság mellett.

Megkérdeztük a Göncz Árpád Alapítvány elnökét is, mit gondol arról, hogy Tarlós István újra gondolja a metróállomás elnevezését. Azért fordultunk az alapítványi vezetőhöz, Gulyás András volt nagykövethez, mert információnk szerint Tarlós az alapítványnak is elkötelezte magát a Göncz-állomás mellett, vagyis úgy tudjuk, hogy a főpolgármester egyszer már hozott ilyen döntést. Gulyás András azonban, nem lévén hivatalos értesülése a fejleményekről, egyelőre nem kívánt állást foglalni az ügyben.

A Független Hírügynökség a váratlan fordulat alapján azt tippeli, hogy az ügyben a választások előtt már nem lesz döntés. Vagyis Fidesz-győzelem esetén aligha lesz az Árpád hídnál Göncz Árpád állomás. Ami nem azért szomorú, mert a volt elnök emlékezete szempontjából múlhatatlanul fontos lenne egy ilyen gesztus, sokkal inkább azért, mert ha tagadják, ha nem, teljesen nyilvánvaló, hogy ismét a szélsőjobb nyomásának engednek.

120 perc – 2018. január 30. 18:00

0

Újabb jelölőszervezeteket vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési a Nemzeti Választási Bizottság, ezzel már 63-nőtt az induló pártok száma.

LMP: a Fidesz azon az áron teremtett teljes foglalkoztatottságot, hogy ma tömegek robotolnak éhbérért.

Tarlós István szerint értelmetlen a hármas metró akadálymentesítéséről szóló népszavazási kezdeményezés.

8,6 milliárd forintot fizetett ki tavaly jégkár miatt a négy legnagyobb biztosító.

A kétoldalú kapcsolatokat megterhelő barátságtalan lépésnek nevezte Vlagyimir Putyin, hogy az amerikai kormány listát állított össze orosz üzletemberekről és tisztségviselőkről.

Palesztin tüntetők betörtek egy Betlehemben tartott továbbképzésre és elkergették az amerikai oktatókat, így tiltakozva az ellen, hogy Trump Izrael fővárosának ismerte el Jeruzsálemet.

120 perc – 2018. január 19. 10:00

0

Orbán: a „Stop Soros” törvénycsomag új helyzetet teremt

A migrációs törvénycsomag új helyzetet teremt, mindenki, így Soros György is eldöntheti, hogy mit csinál: abbahagyja vagy folytatja az illegális migráció szervezését, támogatását – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Stop Soros névvel illetett törvénycsomagról. Arról is beszélt, a tavaly az országba érkezett 1300 menekült kapcsán, hogy Magyarország politikája változatlan: nem fogad bevándorlókat, senkit sem telepít be az országba, de ha úgy látják, hogy valaki nemzetközi védelemre szorul, akkor neki átmeneti oltalmat biztosítanak. (Kossuth Rádió/MTI)

Az Együtt közös éjszakázásra hívta Tarlóst az utcán

A főpolgármester 2018. január 12-i sajtótájékoztatója alapján munkacsoportot hozott létre a hajléktalanprobléma kezelésére, azzal a céllal, hogy – megfogalmazása szerint – a budapesti aluljárók funkciójuknak megfelelő állapotba kerüljenek. Az Együtt szerint a hajléktalanság nem rendészeti, hanem szociális kérdés, ezért elnökségének tagjai arra kérik Tarlós Istvánt, hogy töltsön velük egy éjszakát az utcán, hogy eldönthessék ezt a vitát. (Együtt sajtóközlemény)

Elutasította az orosz alkotmánybíróság Navalnij panaszát 

Elutasította az orosz alkotmánybíróság Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus kérését, hogy vizsgálják felül azt a döntést, amelyben törvényi előírásokra hivatkozva megtiltották indulását a márciusi elnökválasztáson. A Központi Választási Bizottság (CIK) arra hivatkozott, hogy Navalnij gazdasági bűncselekmény miatt 2017-ben felfüggesztett börtönbüntetést kapott, ezért tíz évig nem indulhat jelöltként választásokon. Navalnij ezzel szemben azt állította, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) neki adott igazat az elítéltetése ügyében, és nem vesztette el passzív választójogát. (MTI)

Zaklatási botrányba keveredett az ENSZ

Az ENSZ irodáiban virágzott a szexuális zaklatás. Több tucat korábbi és jelenlegi dolgozó szerint a hallgatás kultúrája volt érvényben a szervezetnél: a zaklatókat nem vonták felelősségre, az áldozatok pedig eltűrték a nem megfelelő viselkedést. A visszaélések a szóbeli zaklatástól egészen a nemi erőszakig terjedtek a Guardian által meginterjúvolt alkalmazottak szerint. (Guardian)

Fidesz-kongresszus: Semjén szerint az ellenzék olyan, mint egy tál skorpió

A választások előtti utolsó kongresszusát tartja a kormánypárt. Várhatóan miniszterelnök-jelöltté választják Orbán Viktort.

Résztvevõk érkeznek a Fidesz kongresszusára
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A mostani a párt 27. kongresszusa. Az első felszólaló a FüHü-nek a napokban interjút adó Tarlós István volt, aki azt mondta:

nem állítja, hogy súrlódásmentes lenne az együttműködés a Fidesz, a főváros és a főpolgármester között.

Utána viszont hosszan felolvasta a 2010 óta elért eredményeket. Azt is mondta: Orbán képes az ország kormányzására, az ellenzéki oldalon viszont nem lát ilyet.

Ezután megválasztották levezető elnöknek Selmeczi Gabriellát és Kocsis Mátét, akik szerint ez a Fidesz eddigi legnagyobb kongresszusa. Megjelent több, határon túli magyar politikus is.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Semjén Zsolt beszéde következett,

aki szerint az ellenzék olyan, mint egy tál skorpió.

A Fidesz és a KDNP szövetségét viszont értékközösségnek nevezte. Azt is bejelentette, hogy megvan az egymilliomodik új magyar állampolgár.

Orbán Viktor is megérkezett
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ezután a megbukott köztársasági elnök, Schmitt Pál következett, aki szerint újabb verseny jön. Beszélt a budapesti olimpiai pályázatról, szerinte „kirajzolódni látszott egy nemzeti összefogás”, és költségvetési fedezet is volt rá, de „jött egy álomgyilkos mozgalom”, amely hazugságokkal támadt, de az ötletgazda már tervezi szerinte a 2032-es olimpiát, mert még

„akkor is ő lesz döntéshozó helyzetben”.

Szerinte a választáson a magyar nemzet jövője lesz a tét.

Ezután megszavazták a kongresszus napirendjét. A fejleményekről napközben újabb cikkekkel jelentkezünk.

Tarlós szerint nem kizárt az önkormányzatok felszámolása

Szíve szerint már nem lenne újra főpolgármester, nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Tarlós István, de már abból is elege van, hogy minden ellenzéki, balliberális újságíró, már az újraválasztás pillanatától azt firtatja, meddig marad a posztján. Ez a kérdés azért sem egyszerű, mert nem tudni, hogy a jövő évi országgyűlési választások után, Fidesz győzelem esetén, hogyan alakul majd az önkormányzatok sorsa. Tarlós nem tartja kizártnak azt a variációt sem, hogy megszűnnének az önkormányzatok, szerepüket elöljáróságok vennék át. Egyébként pedig, állítja a főpolgármester, az elmúlt hét évben több beruházás, felújítás gazdagította a Budapestet, mint 2010 előtt összesen. Tarlós, amúgy arra is megkérte a Független Hírügynökség újságíróját, ne erősítse róla azt a hitet, hogy indulatos volna, ellenkezőleg: türelmesen, csendesen és szofisztikáltan válaszol, az amúgy felkészületlen ballib zsurnaliszták kérdéseire.

Szűk három éve, hogy újraválasztották és hét, hogy vezeti ezt a várost. Volt-e olyan időszaka főpolgármesteri működésének, amikor úgy érezte, nem akarja folytatni, inkább otthon marad, ágymelegben?

Az ágymeleg ugyan nem jelent meg az agykérgemen, de nem volt bennem olyan, ami majdnem elhatározássá érlelődött, annak inkább az az oka, hogy valami rendíthetetlen kitartást örököltem a nagyanyámtól. Megkockáztatom: átlagosan ütésálló ember talán nem maradt volna meg ebben a szobában. A kérdés tehát nem alaptalan, de én eddig soha semmit nem adtam föl.

Az olykori, nevezzük bizonytalanságnak, az a magyarázata, hogy zavarosok a viszonyok, annyi ellenség veszi körül, vagy esetleg ön hibázott olyan sokat?

A kérdés vége árulkodik arról, hogy milyen orgánumot képvisel. De őszintén szólva, senki nem gondolhatja magáról, hogy tökéletes. Azonban ha a tényszerű eredményeket nézzük, amit a kormánnyal együtt ebben a városban az utóbbi hét évben elértünk, az a nehézségek ellenére mégis inkább sikernek mondható. Különösen a 2010-et megelőző időszakhoz képest. Aki leltárt készít, és nem elfogult, nemigen mondhat mást. Nyilván azt nem gondolhatom, hogy hiba nélkül dolgozom, akár én, akár a környezetem, akár a kormány. A kérdésnek azonban nem ez a veleje, arra nem olyan könnyű válaszolni. Kezdjük onnan, hogy túl sok érdekközösség, túl sok akarat mozog a főváros körül, mindenféle irányból, mindenféle motivációval. Eligazodni közöttük nem könnyű dolog. Egy kerületet vezetni egy ilyen nagy rendszerhez képest, mint a főváros, szinte gyerekjáték. Mondhatok ilyet, hiszen tizenhat évig irányítottam Budapest egyik legnagyobb kerületét. Valamikor rég Demszky bizonygatta ezt nekem, úgy tűnik, ebben igaza volt. Amiről beszélek, nem elsősorban pénzről szól, annál sokkal szélesebb spektrum… Aztán persze vannak emberek is, ki-ki valamilyen sajátos egyéni érdek okán, akik próbálnak mozgolódni, kavarni… Van még egy elem, amelyet Ön nem említett. Az az ellentét, ami a főváros és a vidék között feszül a források elosztásának, megszerzésének ügyében.

Természetesen mindenki a saját közössége érdekében küzd, de az tagadhatatlan, hogy a főváros finanszírozása nem mindig áll arányban Budapest fontosságával és teljesítményével.

Ez most a kormány bírálata?

Elhiszem, hogy Ön szívesen fogalmazza meg így a dolgot, én viszont általában inkább problémákra koncentrálok; ez nagy „hibám” a politikában. Elmondom a legsúlyosabb észrevételemet, ami úgy hangzik: a főváros közlekedése a napokban ugyan nem omlott össze, de a kommunikáció az országban az utóbbi években igen.

Szinte senki nem azzal foglalkozik a sajtóban, hogy valójában mi történik, hogy mik a tények, sokkal inkább törekednek arra, hogy ez vagy az az érdekcsoport mit szeretne látni, hallani, és akkor is így kommunikálnak, ha az általuk kommunikált jelenségeknek nem sok közük van a valósághoz.

Szerintem most ebben ön kifejezetten téved

Nem tévedek.

De szerintem igen.

Hát persze, hogy egy ellenzéki újságíró ezt mondja.

Nem, nem, vannak érveim is. A napokban, épp a metróügy kapcsán olyan védelmet kapott Horváth Csabával szemben…

Na ne, ne, ne… Ki beszélt itt az említett, volt főpolgármester-helyettesről?

Várjon, hadd mondjam végig, szóval ebben az esetben a teljes magyar sajtó szembement Horváth Csaba állításaival.

Ismétlem, én másról beszélek. Nagyságrenddel szélesebb értelmet szántam annak a kijelentésemnek, hogy összeomlott a kommunikáció.  Több év, de különösen az utolsó egy, fél esztendő stabilizálta bennem ezt a meggyőződést. Vagyis az ön által említett szocialista képviselő eszembe se jutott, bár igaza van, a konkrét ügyben még a velem kifejezetten ellenséges orgánumok sem tehettek mást, mint amit tettek. Horváth úr rendszerint bombalövéssel talál – a saját kapujába.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Akkor mit jelent az, hogy összeomlott a kommunikáció?

Például azt, hogy szériában jelentek meg hamis információk akár a BKV-ról, a metróról, az árvízvédelemről, bizonyos alapfogalmakról, és ezek ellen egyszerűen lehetetlen védekezni, ellenőrizetlenül jelennek meg álhírek. 2010 óta nem tudom hányszor írták le, volt, aki havonta, hogy mindjárt össze fog omlani a BKV, ehhez képeset a valóság az, hogy a cég 2010 óta egy fillér működési hitelt nem vett fel. Ilyenekről beszélek, nem az elmúlt napokról. Az is egyre gyakoribb, hogy – tisztelet a kivételnek – az újságíró az írásban szinte észrevétlenül „csiszolgatja” a válaszadó szavait, ami olykor a mondanivalóban érdemi módosulást eredményez.

Onnan indult a beszélgetésünk, hogy megfordult-e a fejében a lemondás gondolata. Azt összeszámolta, hogy hányszor szólították fel mások a lemondásra?

Ezt kizárólag két személytől hallottam, egyiket sem nevezem meg, mert nem kívánom érdemtelenül felemelni őket. Egyébként, miért is kellett volna ezen gondolkodnom?

Nem kellett volna, pusztán a következő kérdést készítettem elő vele. Van egy olyan kép Önről, hogy folyamatos verbális háborúban van…

Ezt a képet rólam nagyobb részt újságírók formálgatták, ha nem is mindig alaptalanul. Ennek kapcsán szeretném megkérdezni, hogy a baloldali, liberális újságírók, mikor döntik el, hogy az Orbán-kormány „bábja” vagyok, vagy a saját közösségemen belül is ádáz harcos. Ez a két minősítés kissé kizárja egymást, ráadásul a kettőt olykor naponta váltogatják.  Ön mit mondana erre? Talán következetességnek nevezné?

Én erre csak a magam véleményét tudom mondani, vagyis azt, hogy Ön szerintem szuverén egyéniség, aki olykor harcban áll a kormánnyal, olykor pedig az ellenzékkel.

Az ellenzéki sajtóban folyik visszatérően a kísérletezgetés, hogy melyik szélsőséges jelzővel illessenek. A kormánnyal való vitáim változóak, de az eredmény oldaláról közelítve nem cáfolható, hogy felújítjuk a 3-as metrót, a Lánchidat, az alagutat, megépítettük a Széll Kálmán teret, a fonódó villamost, 99 százalékosra alakítottuk Budapest csatornázását, befejeztük a 4-es metrót, épül az Állatkert, a Margit-sziget, most hirtelen ezek jutnak eszembe. Már ez több, mint ami 2010 előtt történt.

Most fölsorolt egy sor eredményt, miközben a legtöbb esetben érte Önt támadás. Nézzük a metrót. Itt az a gond, mondja az ellenzék, hogy nem olyan kocsik jöttek, mint amit ígértek, ráadásul drágábban vette meg a főváros…

Ez nem igaz, így nem is gond.

Melyik része nem igaz?

Mi végérvényesen az új kocsik mellett tettük le a voksunk, de csak a felújítottokra kaptuk meg a pénzt.

Hogy egyesek azt állítják, hogy drágább a felújítás, mint az új kocsik vásárlása, arra csak azt tudom mondani, hogy irdatlan blődség, méltóságon aluli reagálni rá. A felújított kocsikra előbb azt mondják, hogy ócskavas lesz, majd, amikor megérkeznek, akkor megdermednek, és azt állítják, túl szép, biztos új. Végül amikor átmeneti problémák adódnak vele, akkor újra visszatérnek arra, hogy ócskavas. Ezt megint nem akarom kommentálni. Ami pedig az árat illeti; összehasonlítják a körtét az almával, amikor pedig mindez kiderül, elhallgatnak.

Ugyancsak súlyos vádak hangzanak el a Római-parti mobilgátak ügyében. Többek között az is, hogy kimenekült a népszavazásból… Azzal illették önt, hogy becsapta a népszavazás kezdeményezőit…

Én is illethetném Önt azzal, hogy fürtökben lóg a hosszú, szőke haja, de ettől még nem lesz igaz. Hogy ki milyen motivációval ír le valamit, főleg hogy erről milyen kommenteket írnak felbérelt emberek az interneten, az külön műfaj. Tőlem lehetett volna népszavazás, bár eleve félremagyaráztak azt, amit a köztévében mondtam róla. Nem azt mondtam, hogy lesz népszavazás, csak azt, hogy felvetem a lehetőségét, de rögtön hozzátettem, miért tartom kétes ötletnek. Először is azért, mert mi csak budapesti szintű népszavazást rendezhetünk, ahol a közvetlenül érintettek szűk kisebbséget képviselnek. Másodszor pedig azért, mert az sem egyértelmű, hogy érdemes-e mindenben népszavazást kiírni. Itt például egy komoly szakértelmet igénylő, katasztrófavédelmi műtárgyról van szó. Egyébként pedig nem az én személyemen múlt, hogy lesz-e népszavazás, vagy sem. A legsúlyosabb azonban az, hogy a feltett kérdés értelmetlen volt, ráadásul nyíltan be is vallották, hogy a céljuk a kormánnyal szembeni elégedetlenség kifejezése volt. Ezt persze megtehetik, de mi köze van a Római-parti védmű műszaki, gazdasági paramétereihez? A kérdés, amit feltettek, arról szólt, „akarja-e, hogy vonja vissza a főváros az ilyen és ilyen számú határozatát”. Ebből miként tudhatjuk meg, hogy akkor hol legyen a védmű? Időhúzó kérdés volt, amit nem tudom, ki miért tett fel.

Az egész árvízvédelmi ügy úgy kapott nyilvánosságot a sajtóban, hogy szinte mindenkit megkérdeztek, csak mondjuk a Vízügyi Főigazgatóságot vagy a Katasztrófavédelmet nem.

Ezt ön milyen kommunikációnak tartja? Nem vagyok hálás, hogy ennek a problémának a megoldását is rám hagyták, jóllehet a feladat hatvan éve ismert. Mindenesetre most kinyitottuk a vitát a parttal párhuzamos szakaszról, amit a következő négy-öt hónapban a szakma folytathat a szakmával. Ezzel kifogtuk a szelet a vitorlából, amin persze néhányan bosszankodnak, de hát ez van. Párhuzamosan pedig de facto elkezdjük a munkát az Aranyhegyi-árok menti védműépítéssel, ezzel megvédve a Pók utcai lakótelepet.

Azt mondták többen, hogy Önök trükköztek, a közgyűlés előtti határozati javaslat számát vonták csak vissza, lényegében nem a határozatot…

Azt vontuk vissza, amit kértek, egyébként szó szerint a határozatot.  Ha már trükköt említ, akkor ezt inkább a beterjesztőkre mondanám: a népszavazást nem arra akarták használni, amit hivatalosan meghirdettek. Ezt ők maguk vallották be.

Beszélt az előbb a népszavazásról, mondván, hogy azt nem lehet mindenre felhasználni. Erről meg eszembe jut, hogy éppen Ön vezette tíz évvel ezelőtt a vizitdíjra vonatkozó referendumot…

Nem lehet az almát a körtével összehasonlítani. Az nagyon konkrét kérdés volt: akarnak-e az emberek vizitdíjat fizetni. Ezt a kérdést el tudja dönteni mindenki, de hogy egy komplikált katasztrófavédelmi műtárgyat hova kell megépíteni, azt aligha.

Lenne persze ezzel vitám, de most nem mennék bele…

Jól jár vele…

Szerintem Ön jár vele jól.

Én azért járnék jól vele, mert megint ott kötnénk ki, hogy a Tarlós agresszív, nyers…

Én ilyet nem mondtam.

Ne vegyen mindent magára.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Akkor beszéljünk a hátralévő két évről. Mit tervez addig, illetve utána? Maradna?

Már megint ez… Az ellenzéki sajtó folyton firtatja: „újra indul?”. Van a „jobboldalon” erről egy vélemény, amit én sem feltétlenül vitatok. Hosszú időn keresztül, amikor a baloldal a Parlamentben ellenzékben volt, a főpolgármesteri hely volt a számukra elérhető legmagasabb pozíció. Húsz évig stabilan birtokolták, illetve stabilan inkább 16 évig. Azóta viszont nehezen viselik, hogy már nem az övék. Ezért nagyon fontos nekik ez a kérdés. Ha viszont a választások eredményét nézzük, tulajdonképp már 2006 óta, hiszen akkor már hajszálon múlt a vereségük, vagy ha akár a jelenlegi közvélemény-kutatások nagyobbik részét nézzük, akkor azt lehet gondolni, hogy személyem nem elhanyagolható akadályt jelent számukra a visszaszerzés útján. Talán ez is szerepet játszik abban, hogy az ellenzéki újságírók folytonosan, okkal, ok nélkül ezt kérdezik tőlem, ki tudja?

Önnek voltak olyan válaszai, amelyekből arra lehetett következtetni, hogy nem akar legközelebb indulni.

Ilyet konkrétan nem mondtam. Évekkel korábban épelméjű ember ad erre kategorikus választ? Kiváltképp akkor, amikor másfél évvel korábban lesz egy parlamenti választás, amelynek az eredménye elvileg az egész önkormányzati rendszert, különösen a budapestit megváltoztathatja? Komolyan meg akar győzni arról, hogy ez értelmes kérdés, évekkel korábban? Egyébként annyit mondhatok, már csak azért is, mert nincs olyan ellenzéki újságíró, aki ezt ne kérdezné meg tőlem, hogy a szívem szerint nem akarok még egyszer indulni. De két évvel korábban nem volna szerencsés pontot tenni a válasz végére.

Mert kicsit belefáradt?

Nem tudom, lehet-e ilyen sommásan fogalmazni. Ez az érzés alakult ki bennem az utóbbi egy-két év során. De, hogy mi történik, milyen intézkedések lesznek az önkormányzatokkal kapcsolatban, azt ma még nem lehet tudni.

Most másodszor említi az önkormányzatokat érintő esetleges változásokat. Mire kell számítani? Van olyan tudása, hogy a Fidesz-győzelem esetén megszűnnek a kerületi önkormányzatok, és elöljáróságok veszik át a helyüket?

Nekem ebben nincs tudásom. Helyzetismeretem, rutinom van abban, hogy előre tudjak gondolkodni, lehetőségeket mérlegelni.

Konkrétan: amiről én beszéltem az lehetséges?

Részletkérdés, de elvileg az is benne lehet. Elvileg. Engem nem ez foglalkoztat leginkább. De ebben nem vagyok döntéshozó.

De befolyása csak van a folyamatokra.

Nem tudom. Csak annyit említettem, hogy ez a rendszer, jövőre, a kormányalakítás után el is mozdulhat. Akár negatív, akár pozitív irányba.

Hogy konstruktívak legyünk: mi várható a következő két évtől?

Az a baj, hogy újságírók ahelyett, hogy megnéznék a fejlesztési terveinket, találgatnak. Ha az ellenzéki újságírók nem pusztán kis ellenzéki pártoknál és aktivistáknál érdeklődnének…

Bocsánat, de itt ülök Önnél…

Mindig egy pillanatnyi helyzetet említ, én pedig hosszabb idők tapasztalatáról beszélek.  Szóval néhány dolgot a kérdésére: a 3-as metró felújítását elkezdtük, mi fejeztük be négy év munkával a 4-est is, csatornázási feladatainkat is befejezzük, javarészt az állatkerti és a margitszigeti projektet is, felújítjuk a Blaha Lujza és a Széna teret, építünk még körülbelül nyolc-tíz P+R parkolót, tovább folytatjuk a járműcseréket a BKV-nál, elkezdjük a Lánchíd felújítását, az alagút felújítását, meghosszabbítjuk az 1-es villamos vonalát… Kapásból talán ennyi. Ha figyelmesen tanulmányozza a főváros honlapját, előbbre jut, mintha kis ellenzéki pártok képviselőire hallgat.

Ezek valódi indulatok önben?

Jézusom. Indulatosan beszéltem?

Nagyon szofisztikáltan válaszolt, de amit mond, az talán igen, indulatot takar…

Nagyon kérem, ne erősítse ezt a téves vélekedést. Ennél türelmesebben, csendesebben, ahogy Ön mondta, szofisztikáltabban nem lehet beszélni. Ha tényeket említek, nagy nyugalommal, azt miért nevezi indulatnak?

Visszavontam.

Ez volt ma – 2017. november 6.

0

Magyarországra is elértek a legújabb offshore-botrány hullámai, 26 embert ölt meg egy ámokfutó egy texasi templomban, mielőtt öngyilkos lett, Tarjányi Péter nyilatkozott a FüHü-nek, elmaradt a metrófelújítás miatt várt káosz, Tarlós kirúgta Földi Lászlót – összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Magyarországra érnek az újabb offshore-botrány hullámai

Nagy István svájci nagykövet
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

II. Erzsébet és Donald Trump közeli munkatársai is érintettek az offshore-botrány legújabb hullámában, a Paradise Papersben. Itt is előkerültek magyar szereplők, a Direkt36 többek között Nagy István svájci nagykövetről, Orbán Viktor régi ismerőséről, és Andy Vajnáról ír.

Nagy Istvánnal kapcsolatban Mesterházy Attila, az országgyűlés külügyi bizottságának MSZP-s tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez fordult. Azt kérdezi:

„Magyarországi berni nagykövetének van-e olyan tevékenysége, ami összeférhetetlen nagyköveti szerepvállalásával?”

Agyonlőtte magát a texasi mészáros

26 embert ölt meg egy texasi baptista templomban egy ámokfutó. A lövöldözés után elmenekült, de két fegyveres civil üldözni kezdte és tűzpárbaj alakult ki köztük.

Végül az ámokfutó kocsija megállt, ekkor agyonlőtte magát.

Hogy miért lövöldözött a templomban, azt egyelőre nem tudni.

„Az elemzőknek gőzük sincs, hogy mi van ebben az országban!”

 

Tarjányi Péter
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

„Ha az ellenzéki pártok a kormány megbuktatása helyett egymás szavazóinak elcsábítására törekszenek, akkor annak súlyos választási vereség lesz a következménye” – ezt mondta a Független Hírügynökségnek a Magyar Progresszív Mozgalom megalapítója, Tarjányi Péter.

Szerinte a Fidesz megbuktatható, az Orbán-rezsim embereit – a főügyésszel, Polt Péterrel az élen – el lehet zavarni. Az interjúban arról is beszélt, hogy a demokrácia visszaállításához nincs szükség kétharmados győzelemre, elég lenne az egyszerű többség, de a Fidesz leváltásához nélkülözhetetlen a demokratikus ellenzék együttműködése.

Nem volt káosz a metrófelújítás miatt

Hétfőn elkezdődött a 3-as metró több mint egy éven át tartó felújítása a Lehel tér és az Újpest-Központ közötti szakasz lezárásával. Tarlós István főpolgármester szerint a BKV és a BKK szakemberei mindent megtettek, hogy a legkisebb fennakadással járjon a felújítás. Horváth Csaba MSZP-s politikus szerint a főváros által tervezett hatvan busszal nem tartható a 3-as metró pótlása.

Teljes a csönd az erdélyi „magyar kórház” körül

Csaknem másfél éve sokat beszéltek az Erdélyben építendő „magyar kórházról”, tavaly április óta azonban

mély csend van körülötte.

Legutóbb két hete a parlamentben nem válaszolt képviselői kérdésre az Emmi államtitkára. Lehet, hogy a héten a MÁÉRT-en elhangzik valamilyen bejelentés, de az is, hogy a választások előtt a kormány már nem forszírozza ezt. Mindenesetre semmilyen magyar jogszabályban nincs nyoma a kórház tervének, sem a felröppent 5,5 milliárdos költségkeretnek.

Kirúgta Földi Lászlót Tarlós István

Sértődött interjút adott Földi László a Magyar Időknek: az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója, sok egyéb mellett, arról beszélt, hogy az Echo tévés megnyilatkozását, amelyben a civilszervezetek vezetőit likvidálásra ítélte, szándékosan félremagyarázták, „elindult a karaktergyilkosság ellene”, amelyet szerinte a balliberális oldal oly kiérlelt technikával művel, és amelynek ő már sokszor lehetett részese.

Ez volt az az interjú, ami után Tarlós István eltiltotta attól, hogy migrációs témában nyilatkozzon, most viszont erről is beszélt. Így aztán a főpolgármester délután közleményt adott ki, amelyben azt írja:

„A történtek után nem maradt választási lehetőségem. Földi Lászlóval megegyeztem, hogy 2017. november 30-ával munkaviszonya a Városházán megszűnik.”

Az Amnesty International konzultálna a kormánnyal

A nemzeti konzultációban is emlegetett szervezet közleménye szerint úgy döntött, emlékezteti a kormányt, hogy „egykoron a magyar állam legmagasabb szintű vezetése számára is fontosak voltak az emberi jogok és az azokért dolgozó civil szervezetek”. Ezért elindítottak egy weboldalt, amelyen keresztül mindenki üzenhet a kormánynak.

Feltételesen szabadlábon a volt katalán elnök

A belgiumi vizsgálóbíró több mint tíz órán át tartó kihallgatás után azt közölte, hogy

Carles Puigdemontot és volt minisztereit szabadlábra helyezi,

amíg az illetékes bíróság nem dönt arról, hogy kiadhatók-e a spanyol hatóságoknak

Túszokat ejtettek az Iszlám Állam dzsihádistái

Jemenben öngyilkos merénylők támadtak az ádeni rendőrkapitányságra, majd túszokat is ejtettek. Több órás tűzharc után sikerült megölni az összes dzsihádistát. 23 rendőrtiszt halt meg az akciójukban.

A szélsőjobb veresége Szlovákiában

A hétvégi szlovák megyei választásokon az antifasiszta egységfront megbuktatta Marian Kotleba kerületi kormányzót Besztercebányán. A szélsőjobboldali politikus 2013-ban került a közép-szlovákiai tartomány élére, ahol a leszakadó régió frusztrált lakói őt látták a legalkalmasabbnak, hogy változtasson a rossz helyzetükön. Mostanra viszont, többek között az EU-ellenes üzenetei miatt, jelentősen csökkent a támogatottsága.

Casey Afflecket is elérte a hollywoodi zaklatási botrány

Egy petíció azt követeli, hogy az Oscar-díjas

Casey Afflecket tiltsák ki a jövő évi Oscar-gáláról.

Az online ív aláírói szerint a színészt több korábbi kolléganője vádolta meg szexuális zaklatással. Már több mint ezren kérték azt, hogy Casey Affleck ne vehessen részt az Oscar-díjátadó gálán, ahol pedig a hagyományok szerint ő adná át a legjobb színésznőnek járó díjat.

Sztárok verekedtek az NFL-meccsen

51 pontot ért el a ligát vezető Philadelphia Eagles és az idény egyik meglepetéscsapata, a Los Angeles Rams is. Az NFL kilencedik játékhetének vasárnapi meccsein tulajdonképpen az volt a legnagyobb meglepetés, hogy alig született meglepetéseredmény. Izgalmas meccs persze akadt és volt két verekedés is: az egyik két sztár, A.J. Green és Jalen Ramsey között.

Bréking nyúz, október 20. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az uniós vezetők Orbán szavait visszhangozzák, de mégis erőltetik a Soros-tervet, a fővárosban megszűnt a korrupció, Soros adóelkerülés miatt jótékonykodott és már baszni sem lehet úgy, mint régen.

Origo: Brüsszel harcol a Soros-terv végrehajtásáért

„Miközben a brüsszeli EU-csúcson az uniós vezetők sorra visszhangozzák Orbán Viktor szavait, az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) csütörtöki döntése azt mutatja, Brüsszel nem adja fel a harcot a kötelező kvóta bevezetéséért. A bizottság döntésével a szolidaritásra hivatkozva a migránsok felső keret nélküli áthelyezését és a befogadásukat ellenző  tagállamok szankcionálását teszi lehetővé.”

„A menedéket kérő migránsoknál nem állapíthatnak meg biztonsági kockázatot, viszont felajánlanak nekik négy olyan országot, amelyik kevés embert fogadott be – vagyis olyanokat, amelyek ellenzik a kötelező kvótákat. Közülük a migránsok szabadon választhatnak.” (origo.hu)

Tarlós szerint a fővárosban megszűnt a korrupció, Demszkynek pedig mentális gondjai lehetnek

Tarlós Istvánnal készített interjút Magyar Idők, amelyet a kormánypárti lapok is rendre vezetők cikként szemléztek, olyan címekkel, hogy hét éve nincsen korrupció a fővárosban. Az interjúból ugyanis kiderül, hogy Tarlós arra a legbüszkébb, hogy a budapesti önkormányzatban sokat változott a szellemiség. „Ellenfeleink hiába kiabálnak mindenféle oligarchákról meg korrupcióról, ha visszatekintünk, 2010 óta nem volt a fővárosban ilyen ügyből származó politikai botrány” – mondta.

Tarlós arról is beszélt, hogy Demszky Gábor össze-vissza beszél, és aggasztó az állapota. „A napokban biztosítottam neki egy parkolót itt, a díszudvarban, hogy ha a városba jön, ne kelljen helyet keresgélnie. Nem haragszom rá, mélységesen sajnálom.”

Pörge újra szurkolt a 888-on

Ezt a pályát egyszerűen nem lehet nem szeretni címmel: „Vasárnap hosszú idő után visszatértem Pesterzsébetre, az ESMTK-pályára. Nagyon hiányzott már ez a közeg, tegnap újra megbizonyosodtam róla, hogy nem véletlenül. Csak imádni lehet ezt a csapatot, és főleg ezt a pályát. Mondom ezt úgy, hogy dél-pesti csapatról van szó, balos közegben, ezek mind taszítanak, és mégis…” (888.hu)

A Pesti Srácok arról érdeklődik, hogy szabad-e még baszni

„Mivel meggyőződéses szexista volnék, ezért azt az ellentétet, miszerint a nők egyszerre szeretik különböző haladó portálokon világgá kürtölni afelett érzett fájdalmukat, miszerint „hol vannak az igazi férfiak?”, hogy aztán ugyanezeket az igazi férfiakat jól feljelentsék, mivel „ajánlatot tettek nekik”, azzal oldottam fel magamban, hogy hát az igent tisztelt gyengébbik nem megint nem tudja eldönteni, mit akar. Nyilván kellene melléjük egy férfi, aki két feljelentés között megfogná a megfelelően manikűrözött, ápolt kis kezecskéjüket és segítene ebben (is) eligazodni. Sajnos azonban a valóság sokkal kevésbé vicces.” (Tutiblog a Pesti Srácoktól)

Soros nem jótékonykodott, hanem trükközött a Lokál szerint

„Soros György amerikai milliárdos 18 milliárd dollárt (4716 milliárd forint) utalt át magánvagyonából az általa létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványba (a szervezet világszerte, így Magyarországon is rendelkezik helyi alapítvánnyal). Habár eleinte sokan ezt a spekuláns „jótékony cselekedetének” értékelték, a valóság ezzel szemben az, hogy Soros mindössze el akarta kerülni azt, hogy adót fizessen. Minderre az amerikai Bloomberg hírügynökség hívta fel a figyelmet.” (lokal.hu)

Lapszem – 2017. október 20.

0

Elérkezett a hosszú hétvége előtti utolsó munkanap: a Vendelek ünneplik névnapjukat, és már megérkezett a mai lapszemle is.

Népszava: Pedagógusi robot – Több tízezer tanórán kell helyettesíteni

Legalább 1300 álláshely betöltetlen a Klebelsberg Központ által fenntartott iskolákban, hetente több tízezer tanórát csak a túlóráztatással tudnak megtartani – írja a Népszava. Országosan a harmincezret is meghaladhatja azoknak a tanóráknak a száma, amelyeket csak helyettesítéssel tudnak megtartani a tankerületi központok által fenntartott iskolákban – ez derült ki a Klebelsberg Központ (KK) által a lapnak küldött adatokból. Miközben a kormány próbálja elbagatellizálni a problémát, és Rétvári Bence államtitkár szerint is csak „helyi szintű” a pedagógushiány, a Pedagógusok Szakszervezete nem ezt tapasztalja.

Magyar Nemzet: „Attól tartok, betilthatják a szcientológiát”

Nyílt támadás indult a Magyarországi Szcientológia Egyház ellen – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában a szervezet elnöke, Mikovicz Attila azzal összefüggésben, hogy a rendőrség és az adóhivatal több tucat helyszínen megszállta a felekezet misszióit. Szerinte kommunista módszerekkel akarják ellehetetleníteni az egyházukat, ezért tartottak vezetőknél, magánlakásokban is házkutatásokat. Titkos nyomozásról van szó, és húsz évre szóló titoktartási nyilatkozatot írattak alá a nyomozók a kollégáival. „A szcientológia egyház nem követett el semmit, az eljárások ismeretlen tettesek ellen zajlanak. Ugyanakkor a jogászaink szerint példátlan módon folynak a nyomozások, a történtek pedig nem felelnek meg a házkutatás szabályainak” – mondta Mikovicz.

Magyar Idők: Tarlós: Demszkynek orvosnál a helye

Önálló projektként valósítaná meg az Aranyhegyi-árok és a Barát-patak védelmét a fővárosi önkormányzat, amíg a római-parti gát körül minden vitás kérdés tisztázódik – mondta Tarlós István a Magyar Időknek. A főpolgármester a lapnak adott interjúban beszélt a védmű körüli, szerinte egyértelműen politikai természetű hangulatkeltésről, az MSZP és a DK pálfordulásáról, a 3-as metró felújításáról és a metrópótlásról, de arról is, hogy Demszky Gábornak szerinte nem börtönben, hanem orvosi kezelésen lenne a helye. Azt is kifejtette, hogy hét éve nincsenek korrupciós ügyek és ebből származó botrányok a fővárosban, és ezt tartja a főváros elmúlt hét évben elért eredményei közül a legfontosabbnak.

Magyar Hírlap: Megszólalt Simon vagyonőre

Az államcsődtől félt az MSZP volt elnökhelyettese 2008-ban, ezért inkább külföldre vitte összekuporgatott és budapesti széfben őrzött, eltitkolt euró- és dollárszázezreit – ez derült ki a volt szocialista politikus ügyének csütörtöki tárgyalásán a Magyar Hírlap beszámolója szerint. Egy budapesti széfben is voltak Simon Gábornak megtakarításai, ám 2008-ban ezt az összeget is egy osztrák bankba vitte ki, mivel a Gyurcsány-kormány államtitkáraként államcsődtől tartott. „Ezek összegek, amelyeket Simon Gábor pénzintézetünknél elhelyezett, számomra hihetőek voltak” –mondta tegnap a bíróságon a költségvetési csalással vádolt egykori politikus osztrák vagyonkezelője, Maria Weiglt, akit távmeghallgatással hallgatták ki tanúként a Fővárosi Törvényszéken Simon Gábor és társa büntetőperében.

Akasztják a hóhért? – Letiltották a nyilatkozatoktól Földi Lászlót

0

A szerdai Budapestinfón az Azonnali arról kérdezte Tarlós Istvánt, hogy jó ötlet-e alkalmazni Földi László nemzetbiztonsági tanácsadót, aki az EchoTV-ben a menekülteket és az őket segítő civileket háborús bűnösöknek nevezte, és szabad likvidálásukról elmélkedett.

A főpolgármester nem nevezte kellemetlennek a kérdést, és leszögezte: Földi Lászlónak  nem a menekültekről való nyilatkozgatás a feladata, nem ezért kapja a hétszázezres fizetését sem.

Földi László, amíg itt dolgozik főtanácsadóként, addig semmilyen minőségben ilyen kérdésekben nyilatkozatokat nem tehet.

Akkor sem beszélhet nyíltan, ha hívják, vagy ha önként akar menni. Tarlós kiemelte, hogy véleményét, mint egykori biztonságpolitikai szakértő fogalmazta meg és nem fővárosi főtanácsadói minőségében tette. Ugyanúgy nem akarta részletezni azt sem, hogy menekültügyben miben van igaza Földinek és miben nincs

„Amíg viszont Földi önkormányzati főtanácsadó, addig a véleményét nem tárhatja a nyilvánosság elé” –

zárta le a témát Tarlós.

Azonban később a Népszava újságírója visszatért Földi László ügyére, mire a főpolgármester azt mondta: kezdi őt emlékeztetni ez az ügy Kövér László „köteles” mondataira, amit anno kiforgattak, és úgy állították be, mintha a politikus bárkit is fel akart volna akasztani.

Nem Tarlós volt az egyetlen, aki bírálta „a migrációs szervezetek likvidálni akaró” nemzetbiztonsági tanácsadót. Lázár János a múlt heti kormányinfón szintén elhatárolódott Földi szavaitól, és azt mondta, hogy nem találkozott a kormányülésen ilyen nevű emberrel, és nem is ismeri őt.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!