Kezdőlap Címkék Tarlós István

Címke: Tarlós István

ÖNKORMÁNYZAT ÉS PÁRTPOLITIKA

Legutóbb az a konfliktus állította előtérbe az önkormányzati tevékenység és a pártpolitika viszonyát, amikor a DK-s kerületi polgármesterek többsége nem volt hajlandó külön-külön tárgyalni Láng Zsolt kormánybiztossal az energiaköltségek emelkedése miatti kompenzációról, és emiatt ezek a kerületek nem is kapnak semmit.

Sokan érveltek úgy velük szemben, hogy a polgármesterek feladata a települési polgárok érdekének képviselete, és nem szabad pártszempontokat érvényesítniük azzal szemben.

Csak úgy mellesleg említem, hogy a DK-s polgármestereknek ebben a dologban igazuk volt.

Emlékezzünk csak arra, hogy a koronavírus-járványra hivatkozva a kormány megfelezte az önkormányzatokat megillető iparűzési adót, és az azokat emiatt ért veszteséget egyeseknek kompenzálta a költségvetésből, másoknak nem, és a válogatásban a fideszes vezetésű önkormányzatok jártak jól, az ellenzéki vezetésűek rosszul. Annak egyik eleme volt ez, ahogy a Fidesz az önkormányzatok önállóságának, biztonságos finanszírozásának felszámolására törekszik, s azokat a kormánytól hozza mindinkább függő helyzetbe. E gyakorlat újabb lépésére számítottak a kerületi polgármesterek, és ennek elkerülésére akartak nem egyenként, hanem együttesen találkozni a kormánybiztossal. Nem tévedtek: a fideszes vezetésű városok illetve budapesti kerületek megint jobban járnak, az ellenzéki vezetésűek pedig rosszabbul.

De továbbmegyek az általános kérdésre.

Vajon igaz-e az a tétel, hogy a pártpolitikának nincs helye az önkormányzatokban?

Vajon igaz-e, hogy az önkormányzatokban nem „ideológiával”, „pártállásponttal”, hanem ügyek megoldásával kell foglalkozni, mint azt több, három éve az ellenzéki pártok támogatásával megválasztott polgármestertől is hallani?

Miért szavaztunk három éve Karácsony Gergelyre, és nem Tarlós Istvánra? Miért szavaztunk a Fidesz jelöltjével szemben az ellenzéki polgármesterjelöltekre? Azért, mert abban bíztunk, hogy városukban is más politikát folytatnak majd, mint amilyet Tarlós és a többi fideszes polgármester vezetésével folytatna az önkormányzat. Vannak ebben ideologikus elemek is, például a közterületek átnevezése: Karácsony aligha szüntette volna meg Budapesten a Köztársaság teret vagy a Roosevelt teret, Tarlós pedig biztosan nem nevezett volna el közterületet kínai ellenállókról. De ennél fontosabb a különbség a társadalompolitikában: Tarlós partnere volt Orbánnak a hajléktalanok üldözésében, Karácsony – akárcsak a maga idejében Demszky – támogatja Iványiék erőfeszítéseit a segítésükre. A Karácsony vezette fővárosi önkormányzat kétségtelenül zöld politikát igyekszik folytatni, nem függetlenül attól, hogy Karácsony zöldpárti politikus. Igen, az önkormányzatokban ügyeket kell megoldani, ahogy az ország kormányzásában is. Csakhogy az ügyek megoldásában más prioritásokat követnek a különböző pártok politikusai. Ezért azután – kiváltképp a nagyvárosokban –

az önkormányzati politika is szükségképpen pártpolitika.

Nálunk is, mint szerte a világon. A főpolgármesteri székekért többnyire pártjelöltek versenyeznek, a nagyvárosok képviselőtestületeiben pártképviselők ülnek, a kampányok a pártok eltérő várospolitikai elképzeléseiről szólnak.

Annak az igénynek, hogy a pártok vonuljanak ki az önkormányzatokból, s amit legutóbb az Öt részvevőitől, majd egy másik műsorban Kukorelly Endrétől, a neves írótól hallottam, és amit most a Jobbik is képvisel, Vona Gábor alapítványának ötletét felkarolva, szerintem nincs értelme.

Arra szoktak hivatkozni: a polgármesterek, önkormányzati képviselők ne „pártérdekeket”, hanem a helyi lakosok érdekeit képviseljék. Ez is félrevezető érvelés. A pártok nem saját érdekeiket, hanem eszméiket képviselik, amely eszmék egyes embercsoportok érdekeinek, törekvéseinek adnak politikai megfogalmazást. Nem hiba, hanem erény, ha az önkormányzati politikusok az őket jelölő pártok eszméihez igazodnak, ahogy ezt Budapesten a maga idejében Demszky Gábor és önkormányzati képviselőtársai, most pedig Karácsony Gergely és képviselőtársai teszik, és tették illetve teszik kollégáik sokfelé az országban.

Politikai hamisságnak tartom, amikor egy párt által indított polgármester kilép pártjából és függetlenként csak a város érdekéről beszél, mint az egykori Jobbik-politikus Mirkóczki Ádám, aki pedig pártjának szóvivője is volt.

Ugyanarról a félreértésről van szó, mint amikor „szakértői kormánytól” várják az ország problémáinak megoldását. Ilyenkor is azt felejtik el, hogy az ország problémáira is különféle megoldásokat kínálnak a politikai erők. Az önkormányzatoknál is ez a helyzet. Ezért van helyük a pártoknak az önkormányzatokban, ezért helyénvaló, ha polgármesteri és önkormányzati képviselői helyekért is versenyeznek.

Andy Landy mosolyalbuma – Tarlós rémálma

Egy kampányrendezvényre Varga Mihály pénzügyminiszter mellett Tarlós István Budapest egykori főpolgármestere is meghívást kapott. Tarlós utódjáról Karácsony Gergely főpolgármestert és az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjét egyaránt nem kímélte Márky-Zayról szólva, gúnyosan hozzátette: „Akárhányszor az arcára nézek, az jut eszembe, hogy csecsemőként felsírtam volna, ha Márki-Zayról álmodom…”. Kedves Tarlós Úr! Ha a várakozásától eltérően Márki-Zay lesz a miniszterelnök, déjà vu érzése támadhat, javasojuk, hogy legyen a párnája mellett a zsebkendője, de egy erős altató sem árthat.

Visszakerült az uniós zászló a fővárosi közgyűlésbe

Csaknem kilenc év után visszakerült az EU-zászló a Fővárosi közgyűlés üléstermébe. Ezt még Tarlós István száműzte, Karácsony Gergely most visszatette.

A rohamtempóban munkába állt Fővárosi Közgyűlés határozatok sorát hozta a Városligettől a „rabszolgatörvény” budapesti tilalmáig. A képeken azonban az is látszik, hogy a tárgyalóteremben feltűnt az Európai Unió kék alapon aranycsillagos zászlója. Ezt még 2011 januárjában Tarlós István száműzte.

Tarlós 2011. január végén vetette le az EU lobogóját, mondván „egy nemzetnek elég egy lobogó”.

Szigetváry Zsolt MTVA

Ezzel megelőzte a kormányt. A 2014-es parlamenti választás után lekerült az Országház homlokzatáról az EU-zászló, helyébe a székely lobogó került.

Kövér László parlamenti elnök szerint a Parlamentre nem kell kitűzni az Európai Unió zászlaját,

ezt az erre vonatkozó törvény sem teszi kötelezővé.

Pár hónappal később, 2014 novemberében a házszabály módosításról szóló javaslatot nyújtott be MSZP annak érdekében, hogy az Országgyűlés épületére tűzzék ki az Európai Unió zászlaját – jelentette be Tóbiás József. A szocialisták akkori elnöke szerint Kövér László házelnök utasítására távolították el a patkóból az általuk bevitt „fölös számú zászlókat”.

Kövér László azzal utasította rendre az ellenzéket, hogy

„ez most a magyar nemzeti parlament, tetszik tudni, itt a magyar nemzeti lobogónak van helye. Ha majd egy másik nemzeti parlament ülésezik itt, akkor más lesz a rend”.

Tarlós István a törvényes három havi végkielégítés dupláját kapja a közgyűlés döntése alapján.

Miniszterelnöki megbízott lett Tarlós

Közlekedési és közszolgáltatási miniszterelnöki megbízott lett Tarlós István – közölte Orbán Viktor sajtófőnöke.

Orbán Viktor miniszterelnök országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízottá nevezte ki  Tarlós Istvánt – közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtökön.

Az indoklás szerint Budapest volt főpolgármestere Magyarország legtapasztaltabb és legsikeresebb önkormányzati szakembere, akinek tudására és javaslataira a miniszterelnök és a kormány is igényt tart.

Az önkormányzati választás estéjén – amikor már biztossá vált Tarlós veresége – azt mondta Orbán, hogy

„Budapest vesztett egy főpolgármestert, én viszont nyertem egy kiváló tanácsadót”.

Ezután Tarlós meg is erősítette ezt pár nappal később, azzal, hogy aktuális politikai és budapesti ügyekkel nem akar foglalkozni. S főleg nem szeretne vitatkozni az új főpolgármesterrel, Karácsony Gergellyel. Akivel az átadás-átvétel kifejezetten laza és barátságos beszélgetéssel történt meg. Karácsony pedig bejelentette, hogy – Demszky Gáborral egyetemben – Tarlós Budapest díszpolgári címére fogja jelölni.

Díszpolgárok, terek

Csupa rokonszenves döntéssel kezdte főpolgármesteri munkáját a győztes Karácsony Gergely. A kilakoltatások leállítása, a biciklivel érkezés, a Liget-program leállításának tervezett kísérlete biztosan közéjük tartozik. Ilyennek tűnik az a válasza az újságírói kérdésre, hogy nem akar utcanév-táblákat cserélni, és az is, hogy kezdeményezi két elődjének, Demszky Gábornak és Tarlós Istvánnak Budapest díszpolgárává választását. Meg is indokolta a javaslatot: mindkettőjükre nagyon sokan szavaztak, mindketten követtek el hibákat, és mindketten nagyon szeretik Budapestet.

Ezek a hivatkozások helytállóak, és a gesztus valóban szépnek tűnik. Viselkedjünk, ahogy Gergő sokszor mondja, normálisan, intézzük úgy a vezetőváltást Budapesten, ahogy az normális demokráciákban magától értetődik. Csakhogy nem élünk normális demokráciában. Demszky húszéves, illetve Tarlós kilencéves főpolgármestersége között a hasonlóságok mellett volt egy nagyon fontos különbség, ami fontosabb a hasonlóságoknál. Demszky húsz éves főpolgármestersége a szabadság újjáépítésének két évtizedébe illeszkedett, Tarlós főpolgármestersége a szabadság felszámolásának kilenc évébe.

Demszky főpolgármesterségét határozott szegénység-ellenes intézkedések jellemezték, Tarlósét határozott szegényellenes intézkedések, a hajléktalanok kiszorítása.

(Remélem, az aluljárók éjszakai lezárásának Tarlós-féle tervét az új fővárosi vezetés nem hajtja végre.) Demszky főpolgármesterségét Budapest kulturális virágzása jellemezte, Tarlósét az Új Színház szélsőjobboldali kézbe adása, a Fesztiválzenekar támogatásának megkurtítása stb. Igaza van annak a hozzászólónak, aki arra figyelmeztet: először Kertész Ákos díszpolgárságát kellene helyreállítani.
És, gondolom, vissza kellene tenni a helyére Lukács György szobrát is a Szent István parkba. (Emlékeztetőül: a korábbi fővárosi közgyűlésben a Jobbik kezdeményezte az eltávolítását, a Fidesz pedig megszavazta.)
Ami az utcanév-táblákat illeti, általában igaza van, de van szerintem kivétel.

Tarlós ciklusának elején megszüntették Budapesten a Köztársaság teret, a Moszkva teret és a Roosevelt teret.

Ez a három tér a második világháborút követően kapta ezeket a neveket, amelyekhez az 1990-es rendszerváltást követően nem nyúltak, holott a kommunista illetve szovjet személyiségekről, a pártállami korszak neves dátumairól, intézményeiről elnevezett közterületeknek visszaadták a korábbi nevüket.
Így lett a Lenin körút újra Erzsébet- illetve Teréz körút, a Népköztársaság útja Andrássy út, a Kun Béla tér Ludovika tér, a November 7. tér Oktogon, a Majakovszkij utca Király utca, a Szamuely utca Lónyay utca és így tovább. A Köztársaság tér azonban más: nem kommunista intézményről vagy személyről kapta a nevét, hanem azt fejezte ki, hogy Magyarország 1945-ben szakított a régi Magyarországgal, ha tetszik az úri Magyarországgal, amely királyság volt, és ezzel állították szembe az előbb 1918-ban, majd 1946-ban kikiáltott köztársaságot. (Eltérően a skandináv és a Benelux országoktól, de hasonlóan Franciaországhoz, Németországhoz és Ausztriához, a monarchia a reakció, a köztársaság a progresszió korszakainak államformája.) Ugyanígy más a Moszkva tér és a Roosevelt tér: azt szimbolizálták, hogy a második világháború végén Magyarország Debrecenben megalakult ideiglenes kormánya szembefordult a tengelyhatalmakkal és csatlakozott az antifasiszta koalícióhoz.
Tudjuk, hogy a Fidesz 2010 óta számtalan módon juttatta kifejezésre, hogy elutasítja az ország 1945-ben tett átállását a tengelyhatalmaktól az antifasiszta koalíció oldalára, és nem szereti az 1918-as és 1946-os köztársasági fordulatot, a magyar történelemben jelen levő progresszív törekvéseket. E három tér elnevezésének kiemelkedő politikai jelentősége van, teljesen függetlenül attól, hogy mit gondolunk Széchenyiről, Széll Kálmánról és II. János Pálról. Változatlanul bízom benne, hogy előbb-utóbb visszakapják 2010 előtti nevüket.

Karácsony: átvette, Tarlós és Demszky díszpolgár lehet

Átvette hivatalát Tarlós Istvántól Karácsony Gergely. Új korszakot akar nyitni, amiben nem nem lesz „vérengzés” a hivatalban. Díszpolgárnak javasolja elődjét és Demszky Gábort.

Megtörtént a főpolgármesteri átadás-átvétel Tarlós István és Karácsony Gergely között a Főpolgármesteri Hivatalban, ahová biciklivel érkezett az új városvezető. Tarlós és Karácsony találkozója több mint egyórás volt, benne egy hosszú kötetlen beszélgetéssel.

Ezután sajtótájékoztatón Karácsony elmondta,

rendkívül korrekt, a város iránt elkötelezett és barátságos volt

az átadás-átvétel, amely a jogszabályoknak megfelelően megtörtént. Tarlós István ígérete szerint nyitott arra, hogy információval, véleményével segítse munkáját.

Budapesten új korszakot kell nyitni, amely visszaadja a főváros megtépázott szabadságát,

és felkészíti arra, hogy reagálni tudjon a világ összes nagyvárosát érintő nagy kihívásokra – mondta Karácsony. Nagyon kemény kampány után vagyunk, és nagy a felelősségünk abban, hogy a háborgó lelkeket megnyugtassuk és Budapest továbbra is békés város legyen, ahol az együttműködés a meghatározó – jelentette ki. Olyan főpolgármester szeretne lenni, aki mindenkit képvisel, azokat is, akik nem rá szavaztak. Kiemelte, tudja, hogy a bizalmat meg kell szolgálnia.

A hivatalban

„semmilyen vérengzésre vagy politikai boszorkányüldözésre nem kell felkészülni”,

fél év türelmi időt kapnak az ott dolgozók, hogy kiderüljön, hogyan tudnak együtt dolgozni a továbbiakban – jelentette ki.

A Liget projektről Karácsony elmondta, hogy az építési engedélyekről tájékozódik hivatalba lépése után. Az új Fővárosi Közgyűlés az első ülésén meghozza azokat a döntéseket, amelyek alapján

a Városliget területén új épület nem épülhet.

Azokkal az épületekkel kapcsolatban, amelyekre már van építési engedély, jelezte, hogy több olyan építkezés is van, ahol az építési engedélyt a bíróságon megtámadták, és ennek nyomán azt törölte a bíróság.

A sportberuházásokról azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette, hogy a Tarlós István és a kormány között korábban létrejött egyezség fennáll, és ez biztosítja a vétójogot a főpolgármesternek. Ezzel a jövőben tervezett sportberuházásokkal kapcsolatosan ennek

a vétónak érvényt fog szerezni.

A főpolgármester-helyettesek személyére vonatkozó javaslatait a jövő hét második felére meghozza. Addig semmilyen nevet nem erősít meg és ne is cáfol.

Karácsony Gergelyt Tarlós István bőrdzsekiben fogadta. Mondván ebben kezdte harminc éve politikai pályafutását, és most így fejezi be.

Demszky Gábor és Tarlós István

korábbi városvezetők díszpolgárrá választását kezdeményezi

a magyar önkormányzatiság – jövő évben esedékes – 30. évfordulója alkalmából Karácsony Gergely. Mindkettőjükre nagyon sokan szavaztak, egyikőjük sem volt hibátlan, voltak jó és rossz döntéseik, de mindketten nagyon szerették Budapestet – indokolta javaslatát Karácsony Gergely.

Nem kis rés a pajzson

„Az ellenzék szenzációs győzelme – Orbán pártja veszített Budapesten” – ezzel a címmel közölte Boris Kálnoky cikkét a jobboldali konzervatív német lap. Az ellenzék több várost is elvett a Fidesztől, így Budapestet is, és a főváros azonnali hatállyal az ellenzék Orbán elleni hatalmi bázisa lesz – írta Kálnoky.

Az első jele annak, hogy az este fájdalmas lehet a kormánypártnak, hogy az újságírókkal kora este közölték: ezúttal zárt helyen beszél majd Orbán, aki rendszerint szabad ég alatt ünnepelteti magát a híveitől. És valóban: a Fidesz ugyan domináns maradt a megyei önkormányzatokban – ezek szinte mind a Fidesz kezében maradtak -, de számos nagyvárosban az ellenzék vezetett este. A legfontosabb eredmény persze Budapest, ahol nem csak a főpolgármester lesz ellenzéki, hanem számos kerületi vezető is: ez annyit tesz, hogy Budapest mostantól az Orbán-kormány ellenzékének hatalmi bázisa lesz.

A győzelem kulcsa az ellenzék közös fellépése volt – írta Kálnoky. A Fidesz relatíve mindig erősebb volt, mint az egymással küzdő öt ellenzéki párt, de az összefogás megoldotta ezt a problémát.

„A kérdés az, hogy mennyi időre: nem biztos, hogy az öt párt egymás iránti új rokonszenve kitart-e a 2022-ben esedékes következő parlamenti választásig. Ha igen, akkor kifut a talaj Orbán lába alól: egész rendszere arra épül, hogy a Fidesz áll középen, és tőle jobbra és balra helyezkedik el a többi párt, most azonban Magyarország bipoláris rendszer felé tart, amelyben a Fidesz a jobboldalon, és vele szemben egy baloldali liberális tömb áll majd”

– véli Kálnoky.

Az előző önkormányzati választásokhoz képest magas részvételt a szerző azzal magyarázta, hogy szinte minden párttal szemben bevetettek botrányos felvételeket, és külön részletezte Borkai Zsolt botrányát, amely – mint írta – „bombaként csapott be”: „a hólabda-effektus révén Borkai az Orbán-kormány és praktikái jelképévé vált”.

Ismertette a cikk a Fidesz reagálását, és ezen belül azt, hogy Tarlós István, „aki tisztának és nem korruptnak számít, és soha nem szokott beszélni semmiről, ami nem közvetlenül Budapestet érinti, többször is követelte Borkai lemondását. Addig vezetésben volt, de megbotlott a kormány saját Achilles-sarkában, abban, hogy a Fidesz-politikusok gyakran tűnnek ki a luxus iránti vonzódásukkal. Orbán megjelenése egyszerű, de körülötte sok politikus újra és újra újgazdag proccsággal kerültek be a negatív szalagcímekbe – ez ellen Orbánnak sürgősen fel kell lépnie” – írta Kálnoky.

Ara-Kovács Attila

Tarlós István nem veszi át fővárosi képviselői mandátumát

Tarlós István nem lesz fővárosi képviselő. Indoklást nem közölt.

A világ egyik legrövidebb közleményét bocsátotta közre a Főpolgármesteri Hivatal. Eszerint „Tarlós István közleményben tudatja, hogy a listavezetésből származó fővárosi képviselői mandátumát nem kívánja átvenni.

Főpolgármesteri Hivatal

Kommunikációs Igazgatóság

Ez nyilván összefüggésben áll azzal, hogy vasárnap jelentősnek mondható különbségű vereséget szenvedett a választáson Karácsony Gergellyel szemben.

Tarlós: az eredményen el kell gondolkodni

Az eredmény országosan szép, Budapesten el kell gondolkodni – mondta Tarlós István a vereség bejelentésekor. Orbán szerint országosan a Fidesz a legerősebb.

Tarlós István eddigi főpolgármester gratulált és sok szerencsét kívánt Karácsony Gergelynek a főpolgármester-választáson az ellenzék közös jelöltjeként elért győzelméhez vasárnap este Budapesten, a Fidesz-KDNP eredményváróján. Elsőként azoknak mondott köszönetet, akik rá szavaztak, „az egész közösségnek”. Ezután megköszönte Budapestnek a 13 évet és Óbudának a 29 évet.

„Országosan az eredmény szép, Budapesten el kell gondolkodni” – értékelte az önkormányzati választást a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje. Nincs mit mondani, Budapest ma így döntött, Karácsony Gergelyt választotta meg a főváros, éjféltől ő Budapest főpolgármestere – jelentette ki Tarlós István, majd úgy fogalmazott: „köszönöm, hogy köztetek lehettem, szép volt ez a 29-30 év számomra, nem feledem. Van ilyen, hetvenéves korban előfordul az emberrel, lesz még szebb is”.

A mai önkormányzati választáson bebizonyosodott, hogy továbbra is a Fidesz-KDNP a legerősebb Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap késő este a Fidesz eredményváróján. A kormányfő kiemelte: nehéz választási kampány, nagy és nyílt politikai csata volt, ahogyan annak egy pártok közötti versenyre épülő demokráciában lennie kell. Hangsúlyozta: az elmúlt kilenc évben eddig szokás volt, hogy a kormánytöbbséget adó politikai erő adta Budapest vezetését is, de ezúttal a fővárosiak úgy döntöttek, hogy most „valami más következik”. Ezt tudomásul vesszük, és az ország és a Budapesten élők érdekében készen állunk az együttműködésre – közölte.

Orbán Viktor megköszönte a vidéki Magyarország bizalmát, és azt mondta: a jövőben is „számíthatnak ránk”.

Karácsony: történelmi győzelem

Történelmi győzelem született vasárnap Budapesten, ez a győzelem arról szól, hogy Budapest zöld lesz és szabad – mondta Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester az önkormányzati választás eredményét értékelve vasárnap este.

Az ellenzéki politikus fővárosi eredményváró rendezvényén úgy fogalmazott: ez a győzelem arról szólt, hogy a hatalom embereinél mindig erősebb az emberek hatalma, a szeretet és az együttműködés mindig legyőzi a gyűlöletet, a hazugságot mindig legyőzi a valóság. Ez a győzelem arról szól, hogy Budapestet a 20. századból átviszik a 21. századba és a fővárost „mind a tíz körmükkel ott tartják, ahova a történelem mindig is emelte”, visszaviszik Európába – tette hozzá.

Azt mondta, hogy az elmúlt évtizedek leggyomorforgatóbb kampánya volt a mostani, de ő a lélekemelő pillanatokra emlékszik. A kampány során a budapestieket bevonták a döntésekbe, az ellenzéki pártok pedig megértették, hogy akkor lehetnek sikeresek, ha szövetségeseket keresnek egymásban és a változást akaró emberekben – mutatott rá.

Karácsony Gergely úgy értékelt, október 14-én „egy másik országban ébredünk”, egy olyanban, ami elkezdte visszaszerezni a saját szabadságát. Közölte, nem az ő és nem az ellenzéki pártok, hanem a budapestiek győzelméről van szó, amit azért vívtak, hogy visszaszerezzék a fővárost.

Budapest holnaptól mindannyiunk közös otthona lesz és azokat is képviselni fogom, akik nem rám szavaztak – jelentette ki a politikus, aki köszönetet mondott az őt támogató politikusoknak, civileknek és szavazóknak.

A kampány véget ért, most a munka következik, neki pedig az a dolga, hogy békét hozzon a felzaklatott fővárosban valamint a feszültséggel és gyűlölettel teli országban – mondta. Szólt arról is, hogy új alapokra helyezné a főváros és kormány közötti viszonyt: nem háborúra, hanem méltányos együttműködésre készül a mindenkori magyar kormánnyal.

Egy budapesti vagyok a sok közül, de az a sorsom, hogy az elkövetkező öt évben annak a Budapestnek legyek a polgármestere, ami ebben a ciklusban fogja ünnepelni a 150. születésnapját – fogalmazott.

Elmondta, Tarlós István telefonon gratulált neki. Karácsony Gergely megköszönte a leköszönő főpolgármester eddig elvégzett munkáját.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK