Figyelemreméltó Trump és az oroszok kapcsolatának végig követése olyan személyek elmondása alapján, akik mint KGB-s tisztek közelről figyelhették az USA elnökének felemelkedését.
“A KGB már régen figyelte őt, és rájött arra: morálisan és intellektuálisan gyenge viszont végtelenül hiú. Ezért megpendítették neki, hogy egyszer még elnök lehet Washingtonban” – írta a kezdetekről Jurij Svec, KGB tiszt, aki szerint július negyedikén írta alá a belépési nyilatkozatot 1987-ben az USA jelenlegi elnöke.
Natalija Dubinyina, a szovjet nagykövet lánya hívta meg Moszkvába azzal az ígérettel, hogy Trump tornyot építhet a Vörös téren is. Az egész akciót Krjucskov tábornok irányította, aki később a KGB főnöke lett a Szovjetunió végnapjaiban. Miután Trump aláírt, Csurkin lett a tartótisztje, aki azután Oroszország ENSZ nagykövete lett New Yorkban. Ebben a minőségében többször beszélt Trumpról, akkor még senki sem tudta, hogy miért. Csurkin nem érhette meg Trump sikerét: 2017 februárjában nem sokkal az elnöki beiktatás után meghalt. Hirtelen halála 64 éves korában mindenkit meglepett. Talán túl sokat tudott…
Vele együtt öt orosz diplomata halt meg villámgyorsan az Egyesült Államokban
Idén februárban megerősítette a Trump beszervezési sztorit Alnur Muszajev, aki fiatal korában Moszkvában szolgált a KGB központjában, majd nyugdíjazás előtt Kazahsztán állambiztonsági főnöke volt. Szerinte Krasznov volt Trump fedőneve.
“Trump most Putyin legfontosabb forrása“
– állította a KGB veterán.
Így érthető, ha kettejük telefonbeszélgetése nem azt az eredményt hozza, amit az USA elnöke elvárna. Trump a legutolsó Putyinnal folytatott telefonbeszélgetésről is kiábrándultan nyilatkozott:
“az orosz elnök nem hajlandó változtatni az álláspontján Ukrajnában.”
Orosz Windows: kizuhant a toronyház ablakán a Transznyefty alelnöke
Öngyilkosság – sietett tudatni a TASZSZ hírügynökség noha az orosz olajóriás alelnöke, Andrej Badalov, aki 2021 óta állt a posztján, senkinek sem jelezte, hogy problémái lennének.
Minden valószínűség szerint másoknak voltak vele problémái éppúgy, mint a Lukoil alelnökével, aki egy kórház ablakán esett ki Moszkvában. A brit hírszerzés akkor azt közölte: azért kellett az orosz gazdasági vezetőnek meghalnia, mert átadta nekik Putyin listáját azokról a nyugati politikusokról, akiket az orosz elnök pénzelt. Putyin ellenfelei azért esnek ki az ablakon, hogy ország – világ láthassa: mi jár azoknak, akik megsértik a hatalom érdekeit Oroszországban.
Az ukrajnai háború pompás alkalom Putyinnak, hogy megszabaduljon ellenfeleitől az elitben. Az orosz Windows program áldozatai általában fontos emberek, de nem meghatározó figurák. A szilovik elit olyan tábornokokból áll, akiktől Putyin is tart. Nariskin tábornok például, a hírszerzés vezetője, és aki ellenezte az ukrajnai háborút, továbbra is a helyén maradt. Annál is inkább, mert kiderült, hogy Putyin háromnapos villámháborús terve villámgyorsan kudarcba fulladt, és az orosz hadsereg fuldoklik az ukrajnai mocsárban, ahol rengeteg az áldozat, de annál kevesebb az eredmény.
Kilőtték az ukránok az orosz haditengerészet vezérőrnagyát
Hála az amerikai hírszerzési technikának telibe találtak az ukránok egy parancsnoki harcálláspont Kurszk tartományban: a dandárparancsnok és 10 másik katonatiszt meghalt. Mihail Gudkov vezérőrnagyot márciusban nevezte ki a haditengerészet parancsnok helyettesének Vlagyimir Putyin, aki egyidejűleg a kurszki területre küldte, hogy kiűzze onnan az ukránokat, akik meglepetésre elfoglaltak egy jelentős föld darabot az orosz határterületen, ahonnan csak nagy áldozatok árán sikerült kiszorítani őket. 10-12 ezer észak-koreai katona is részt vett a hadműveletben, melyet az a tengerészgyalogos dandár irányított, melyet Gudkov vezérőrnagy vezetett. A tengerészgyalogos haderőnemet amerikai mintára vezette be az orosz hadsereg, és éppúgy elit alakulatnak számít mint az Egyesült Államokban.
Az SZBU szisztematikusan likvidálja az orosz tábornokokat: Kijevben magukat megnevezni nem kívánó titkosszolgálati tisztek elmondták a sajtónak, hogy programjuk van Moszkva tábornokainak likvidálására. Ennek keretében végeztek most Gudkov vezérőrnaggyal, akit háborús bűnök elkövetésével vádoltak. Korábban Moszkva mellett robbantották fel Igor Kirillov altábornagyot, és idén januárban pokolgép robbant egy moszkvai autóban, melyben Jaroszlav Moszkalik tábornok üldögélt. Már több mint egy tucat tábornok meghalt, de eredmény még sehol. Putyinnak viszont fogytán a pénze: bejelentette, hogy jövőre már kevesebbet akar katonai célokra költeni.
Lepaktál-e Trump Putyinnal? Orbán Viktor erről ábrándozik szuverén pillanataiban. Éhes disznó makkal álmodik…