Kezdőlap Címkék Színház

Címke: színház

„Ott van a haza, ahol a haszon”

Vidnyánszky Attila végletekig eldurvult világot mutat Bánk bán rendezésében, a Gobbi Hilda Színpadon. Ottó a nyílt színen otrombán megerőszakolja Melindát, valóságos udvari orgia tanúi is lehetünk, és ez az orgia persze jelképezi mindazt a mocskot, káoszt, aljasságot, ami itt honol.

Vidnyánszky akkurátus alapossággal lepucol Katona József darabjáról minden üres fennköltséget, értelmetlen pátoszt, a mából kiindulva, de napi aktualitásokat nem használva, rendezi meg a produkciót. Megnöveli Biberach fajsúlyát, már-már főszereplővé teszi, érzékeltetve ezzel, hogy elszaporodtak ezek az alattomos képmutatók, gyakorlott bajkeverők, haszonleső, nagyzoló, csúszómászók. Biberach harsogja az inkriminált mondatot, „ott van a haza, ahol a haszon.” És ennek megfelelően lúdbőröztetően tenyérbemászó fickót játszik, remekül, Horváth Lajos Ottó. Megmutatja, hogy egy alapvetően okos, agyafúrt ember hogyan válik a gerinctelenség, a számító elvetemültség, a rideg agresszió megtestesülésévé.

Vidnyánszky színre visz egy egész televényt, ott van a félkörívben körülült színpadon Biberach sok-sok inkarnációja, és nagy elánnal mérgezik a levegőt. Gyakran állandó a mozgás, párhuzamosan többféle cselekmény is zajlik, mint amikor megyünk az utcán, és jó néhány dolgot látunk és hallunk magunk körül egyszerre. Mindehhez a kaposvári színinövendékek még élő zenét is szolgáltatnak, de színészként is jelen vannak, táncolnak is, pulzál, lüktet, él az előadás, amihez jelentős mértékben hozzájárulnak Olekszandr Bilozub parádés jelmezei, riasztóan rideg díszletei. Aztán amikor valami igen fontos történik, csönd lesz, netán halálos, vészjósló csönd, és ott áll például szemben a másikkal Gertrudis meg Bánk, és ahogy egymás szemébe néznek vádlóan, mindketten felsebzetten, fájdalmasan, az maga a lidércnyomás. Ekkor nincs is értelme semmi párhuzamos történésnek, mert, ha cigánygyerekek potyognának az égből, akkor is csak rájuk lehetne figyelni. Erre a sorsdöntő összecsapásra, meg a két karizmatikus színészre. Mindketten fenomenálisak.

Udvaros Dorottyának több olyan szerepe volt a Nemzetiben, amiben inkább csak egy jel volt a rendező koncepciójában, mint kiteljesedő színész. Hát most kiteljesedhet, és meg is teszi. Naggyá nő a deszkákon. Eszében sincs egyértelműen undok, idegenszívű királynőt játszani. Nem kapásból utálható perszónát ad. Nagyon is árnyalja a képet azzal, hogy bár kezében a hatalom, próbál beilleszkedni a magyarok közé, és szenved attól, hogy ez nehezen megy. Félti magát, félti gyermekét, félti távollévő férjét a háborúban. Sok szempontból ő is kiszolgáltatott.

Bánkot soha nem láttam ilyen jól játszani, mint most Mátray Lászlótól. Tán még akkor sem, amikor saját társulatában, Sepsiszentgyörgyön, Bocsárdi László rendezésében, egészen más felfogásban, alakította a szerepet, szintén meglehetősen jó előadásban. Igazi, magas, izmos, férfias hősszínész, de egyáltalán nem úgy, hogy öblöget a hangjával, amivel egyébként szépen megáldotta a természet, ha úgy istenigazából kiereszti, repednek a falak. De nem él vissza ezzel az adottságával, tud akár suttogóan töprengő, vívódó színész lenni, mestere a színpadi élve boncolásnak. Udvaros és Mátray találkozása a deszkákon esemény, hitelesen játszanak nagyvadakat, hiszen ők is színházi nagyvadak.

A kisembert, Tiborcot formázó Varga József nem térdeplő, könyörgő, kérvényezőt ad. Egyenes gerinccel sorolja a végtelenségig a panaszait, mint aki tudja, nem rajta múlt, hogy ebek harmincadjára jutott az ország. Söptei Andrea Melindaként mártírt ábrázol, aki bármennyire is próbálkozik, a temérdek gazsággal szemben nem lehet hathatós ellenszere. A Biberach tanítvány, és általa félrevezetett Ottó, Farkas Dénes megtestesítésében, maga lesz az elszabaduló, gátlástalan szörnyeteg, méltán rohan a vesztébe. A lázadó Petur bán Olt Tamás, akiben iszonyú mennyiségű indulat, düh gyűlt össze, mégsem jut el az életképes pártütéség, Bánk le tudja csendesíteni, hogy aztán maga hajtsa végre a véres bosszút.

Szalma Tamás II. Endreként, aki hasonló cipőben jár, mint Bánk, némi feloldozással szolgál. Nagy lélekről tanúbizonyságot téve, megbocsát, amennyire lehet. Ezzel a manapság ritkaságszámba menő gesztussal megteremti a megbékélés lehetőségét. Hogy aztán ez bekövetkezik-e, azt a kérdést nyitva hagyja az átütő erejű előadás. A jelenlegi súlyos helyzetben nem is tehet mást.

Bárki történetéből lehet színdarab

0

Színházi előadás készül Védett férfiak címmel, amelynek témája a nemek közti egyenlőtlenség, az elnyomás és a szexizmus, az elkészítéséhez pedig bárki hozzájárulhat a saját történetével.

A STEREO AKT kortárs színházi alkotócsoport és az Amnesty International közös akciójában olyan valós, személyes történeteket keresnek, amelyeket sokan átélnek nap mint nap, mégis nehezen vesszük észre bennük a zaklatást vagy a megkülönböztetést.

A darab célja az, hogy

láthatóbb legyen a nemek közti egyenlőtlenség problémája, és elősegítsék a párbeszédet a témában.

A történeteket – névvel, vagy név nélkül – emailben várják a tortenet@stereoakt.hu címre december 5-ig, illetve a Jurányi Ház földszintjén elhelyezett Védett Férfiak vitrinben papíron is bedobhatók egy erre a célra szolgáló postaládába.

Egyre többen vádolják zaklatással Kevin Spacey-t

0

Húsz, az Old Vic színházban dolgozó ember vádolta meg zaklatással Kevin Spacey-t. A színház vezetése bocsánatot kért, hogy ilyesmi megtörténhetett.

A zaklatási ügyek 1995 és 2013 között történtek, ám ezek közül korábban mindössze egyetlen ügyről szerzett tudomást a színház vezetése. A most bejelentést tevők mindegyike férfi volt, és egyikük sem számolt be szexuális erőszakról.

A színház szerint azért nem robbant korábban a botrány, mert

Kevin Spacey körül egyfajta kultstátusz alakult ki, ez tartotta vissza az áldozatokat.

Spacey 2004 és 2015 között volt a színház művészeti igazgatója. A mostani igazgató, Matthew Warchus azt mondta: a felmerült vádak sokuk számára megrázó és felkavaró újdonsággal szolgáltak. Szerinte „helytelen, igazságtalan és felelőtlen lenne azt állítani, hogy a színházban mindenki tudott Spacey viselkedéséről”.

A színház bocsánatot kért azért, hogy olyan környezetet hozott létre, amelyben ilyesmi előfordulhatott, és ígéretet tett arra, hogy ezen változtat.

A Harvey Weinstein hollywoodi producer botránya nyomán elindult lavina október végén érte el Kevin Spacey-t, akit először Anthony Rapp vádolt meg azzal, hogy a nyolcvanas években, 14 éves korában szexuálisan zaklatta.

Azóta

a sztár több további áldozata is megszólalt,

köztük a Netflixnél forgatott House of Cards (Kártyavár) nyolc alkalmazottja, akik ugyancsak szexuális zaklatással vádolták. A Netflix válaszul először bejelentette, hogy felfüggeszti a hatodik évad forgatását, majd kirúgta Spacey-t, és a Gore Vidal amerikai íróról szóló, Spacey-vel készült életrajzi filmet sem mutatja be. A világ összes pénze című Ridley Scott-filmből pedig kivágták jeleneteit és Christopher Plummerrel forgatják azokat újra.

A színész közben bejelentette, hogy kezelésre van szüksége, és visszavonult a nyilvánosság elől.

Ember embernek farkasa

A Grönholm módszer előadásában az állásinterjúra érkezőket megalázzák, kiforgatják önmagukból és egymás ellen fordítják őket, igazán érezhetővé teszik, hogy ember embernek farkasa. Beindul a lélektani hadviselés, ami előhozza az agressziót is.

Jordi Galceran katalán szerző darabja jókora siker a világban, nálunk is több teátrum a műsorára tűzte már. Ezúttal a K2 Színház művészeinek és a Tháliának közös produkciójában láthatjuk, három férfi és egy nő tépi-marcangolja egymást benne jelképes értelemben, és nem sok híja van, hogy valóságosan is.

Zsíros, remekül fizető állásért megy a harc,

kereskedelmi igazgatót keres jól menő multi cég. A módszer lényege, hogy nincs jelen a személyzetis, egy gépezet újabb és újabb levelet dob ki, és ezekben újabb és újabb utasításokat kapnak a jelöltek, akiknek közösen kell dönteniük arról, hogy kit zárnak ki a versenyből, míg csak egyikük marad. Aki bármi miatt is kimegy a szobából, nem jöhet vissza, kiesik a csaknem vérre menő játékból.

Összecsukni embereket zárt térben, és szinte úgy vizsgálni a viselkedésüket, mint egy laboratóriumban, bevált írói fogás. Sartre-nak eleve van egy Zárt tárgyalás című darabja, de a Tizenkét dühös emberben sem hagyhatják el az esküdtek addig a helyiséget, ameddig nem döntenek, és Agatha Christie krimijeinek jelentős része is egyetlen térben játszódik, ahonnan nincs menekvés.

A szereplők a nézőtér felől jönnek, érzékeltetve, hogy kívülről érkeznek,

és, hogy lehetnénk akár mi is ennek a különös módszernek a szenvedő alanyai. Bán Bálint kezdéskor eleve közöttünk ül, a közönség tagjai között szólal meg, majd megy be a csaknem ringnek is beillő, puritán játéktérbe, ahol nincs más, mint egy asztal, székek, vizeskancsó, meg négy pohár. Mi pedig két oldalról vesszük körül a nyomasztóan szűkre szabott színpadot, szinte mi is falat képezünk a játszók köré, így akár jelképesen is mondhatjuk, hogy mindenütt csak falak és falak vannak társadalmi értelemben is, ezekbe ütközik a négy ember. A társaik is falakat képeznek számukra, nehezítik, lehetetlenné teszik céljaik elérését.

Villannak a metsző tekintetek, bántóan élessé válnak a hangsúlyok, fülrepesztően megemelkedik a hangerő, fenyegetőek a gesztusok, vagy éppen védekező pozícióba, sündisznó alapállásba helyezkednek a pályázók. Átvitt értelemben vett pofonok röpködnek, ugyanilyen gyomrosokat és mélyütéseket visznek be. És akár bohócot csinálnak az utolsó körbe jutott jelentkezőkből, amikor például valamennyiüknek torreádor sipkát kell a fejükre húzniuk, és ennek megfelelően viselkedniük, támadniuk, sebeket osztaniuk, és már-már állatként bánniuk a társaikkal.

Az is kiderül, hogy

a cég magándetektív módjára mindannyiuknak alaposan utánanézett,

undorító módon, még a magánéletüket is kifürkészte, és ugyancsak levél formájában a többiek elé tárják például, hogy egyikük homoszexuális. A társainak kell dönteniük, hogy így lehet-e kereskedelmi igazgató. Nem kell mondani, hogy ennek kiteregetése és már csak a kérdés feltevése is, milyen orbitális diszkrimináció, amiből nem egy és nem kettő van, hiszen ez kirekesztősdi, végső soron erre megy ki a játék. Ebben az esetben lényegében mindenki igyekszik kirekeszteni mindenkit, bár végül azért következik több nem várt fordulat is, ezeket nem illik elárulni.

Szabó Erika, Bán Bálint, Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Mózes András rendezői intenciói szerint, összehangoltan játszanak.

Érzékletessé tudják tenni, hogyan fordulnak ki emberek önmagukból,

hogy keményednek meg, válnak kegyetlenné, miközben ők maguk is iszonytatóan sebezhetők. Rideg, számító, sok tekintetben hátborzongató világot mutatnak, amiben, ha valaki telefonon hírt kap arról, hogy éppen most halt meg az anyja, akkor sem mer kiszállni a mindinkább elvaduló versenyből, és a kórházba vagy a családjához rohanni. A realitás annyira képtelenség, hogy ez már átfordul abszurdba, és ezen nevetni is lehet, de fájdalmas ez a nevetés.

Utálom a zaklatási botrányt

Nehezen viselem, hogy névtelenül lehet vádolni két direktort is, miközben tudom, hogy ennek most így kell lennie.

Akit zaklattak, az maga is nehezen viseli el a szégyenét, tán máig kiható fájdalmát, és a tetejébe esetleg még fél is bosszútól, pertől,

így egy-két karakán kivételtől eltekintve, ha meg is szólalnak, inkognitóban maradnak az áldozatok. Jobbára csak név nélküli nyilatkozatok jelentek meg, amik persze így kétes hitelességűek, és, bár nem rendőrségen teszik ezeket, lényegében felérnek a névtelen feljelentésekkel. Alkalmasak emberek tönkretételére, akár karaktergyilkosságra.

Ha valaki névvel, arccal vállalja az ilyen típusú kijelentéseket, valószínűleg akkor sem tud bizonyítani semmit, hiszen két ember között történt, ami történt, vagy esetleg nem történt. Ha pedig netán nincs a vallomás mögött valós személy, akkor ilyen terhelően vádló szövegeket ki is lehet találni, és ettől kezdve bárki ellen fordítani.

Bárkiről kieszelhető, hogy évtizedekkel ezelőtt, vagy éppen minap, ezt meg azt csinálta egy nővel, esetleg férfival, még inkább esetleg, gyerekkel. És akkor az illetőnek rögtön vége lehet, lenullázódhat az életműve, ahogy ő maga is. Elég, ha hírbe hozzák, ez olyan természetű ügy, hogy mindenki a megvádolttól várja el, bizonyítsa, hogy nem igaz, amit állítanak róla, de hát, feltehetően egyik fél sem tud bizonyítani semmit. Ezért aztán rengeteg a találgatás, mi igaz, mi nem, ki miért száll be a ringbe, mi hihető abból, amit mond, és mi hihető a cáfolatból, miközben

az eddig megvádoltak nyilatkozatot kiadtak, de arccal, manipulálhatatlanul, kamera elé, élő adásban, nem ültek.

Ezt a vádlók közül is bármikor rendelkezésre állva, mindössze egyetlen ember vállalta, Sárosdi Lilla színésznő. Megrendítő volt, amit mondott, és az is, ahogyan mondta. Elindította a lavinát, ahogy ez tanúságtételét követően várható volt, miközben az ő esetében is akadnak akik kételkednek, és azt kérdezik, miért húsz évvel később állt elő ezzel a történettel? Ami egyébként bizonyos mértékben segítheti a közélet tisztulását.

Persze csak akkor, ha lelepleződések sora követi, és közel sem csak színházi területen, hiszen tudjuk, de legalábbis sejtjük, hogy ilyesmi bőven előfordul egyetemeken, kórházakban, hivatalokban, egyéb munkahelyeken. Szinte bárhol, tessék hát előjönni a farbával! Másrészt a névtelenség miatt attól is tartani lehet, hogy boszorkányüldözési perek kerekedhetnek. Többeknek, akikkel beszéltem erről, eszükbe jutott Arthur Miller klasszikussá nemesedett nagyszerű darabja, a Salemi boszorkányok, ami legutóbbi előadásakor igencsak erőteljesen aktuálisnak mutatkozott.

Az a helyzet, hogy

igen hamar szinte folyamatosan rágható gumicsonttá vált a zaklatási téma.

Csaknem mindenki latolgat, találgat, mi igaz, mi nem és naná, hogy terjed, ki lehet a következő. Már van is egy következő, neves és tehetséges erdélyi magyar színész, tehát már országhatáron túlra is tovább gyűrűzött a téma, ami eredetileg tengerentúli „ihletettséggel” érkezett hozzánk.

A zaklatás karaktergyilkosság rafinált eszköze is lehet, meg persze, hogy rácuppant a bulvár, dől a mocsok. És ebből az adott célszemélyen kívül bőven fröccsenhet az intézményre, ahol dolgozik, dolgozott, de még az egész szakmára is.

Lehet azt mondani, hogy ott tombol a fertő, az például szabados, liberális fészek, hát kérem akkor változások szükségesek ott, mert ugye rend a lelke mindennek.

Ezért az intézmény is kényszerhelyzetbe kerülhet, esetleg túlvédekezik. Ha premier marad el, azzal már másokat is büntetnek, azokat, akik munkát fektettek a produkcióba, és végső soron a közönséget ugyancsak.

Miközben csak drukkolni lehet annak, hogy az igazság napvilágra kerüljön, akinek vaj van a fején, bűnhődjön, csak hát tisztán kéne látni, és a zaklatás olyan természetű ügy, ami ezt csaknem lehetetlenné teszi.

Az elkövetkezőkben is tisztelet a bátraknak, a nyílt sisakkal kiállóknak, az akár egy életre megsebzetteknek, és természetesen bűnhődjön a bűnös. De riasztóan sok a hordalék, a mocskos áradat, a kárörvendő csámcsogás, és kevés a biztosan kontrollálható tény. Ezért utálom ezt az egészet, lényegében azt is, hogy írtam róla.

Levél az újabb magyar szexuális zaklatási ügyről

0

Kalmár Péter rendező arról ír blogposztjában, hogy összefutott egy fiúval, akinek apját, egy rendezőt, volt színházigazgatót, Marton Lászlóhoz hasonlóan szexuális zaklatással vádolják.

Azt írja: amikor megosztotta a cikket, amely még névtelenül írt az újabb vádról, és amely alatt egy kommentben meg is nevezték a zaklató rendezőt, akkor csak őt látta maga előtt, ahogy

„az önelégült, dölyfös mosoly megfagy az arcán, és a testhezálló III. Richard helyett épp Szent Johannát, vagy Szent Ferencet készül eljátszani”,

és nem gondolt arra, hogy van két fia és egy lánya is.

De amikor találkoztak az egyik fiúval, ő trágár szavakkal támadt rá. Erre írja válaszul, hogy a fiú apjával, a zaklatással vádolt rendezővel ő már régen megszakított minden kapcsolatot, a köszönését sem fogadja, mert, ahogy írja, „az a módszer, az a tónus, az a mérhetetlen aljassággal véghezvitt szándékos hátráltatás, az a másokat egymás ellen hergelő hangulat, és mindenek fölött az a mocskosan alpári üvöltés, amit jóatyád művelt a kórussal, a kis szereplőkkel, a színpadi műszakkal (a főszereplővel bezzeg nem mert ordítani!) az én próbáimon, teljesen ellehetetlenítette a munkám tisztességes elvégzését, és annak elvárt eredményét (a sikert), valamint rendezői tekintélyemet és önbecsülésemet”.

Szerinte ez azért történt, mert ő is pályázott ugyanannak a színháznak az igazgatói tisztére. Azt is írja: „ezt követően pár évvel, apád, a szülés után visszatérő, közimádatnak örvendő páromat bosszúból úgy baszta ki a színházból, hogy a taknyán-nyálán zokogva tudott csak kibotorkálni abból a színházból, ahol majd húsz évig volt megbecsült tag.

Mindezt apád kéjesen nézte végig, de még ahhoz sem volt elég tökös, hogy ő rúgja ki,

ezt az aktust a hűséges fegyverhordozó famulusára bízta, ő csak a háttérből figyelve konstatálta a hatást.”

Kalmár Péter szerint utólag szinte hálásak lehetnek, hogy kikerültek „az operett-bűvkörből”.

Aztán azt írja:

„hol vannak ezek a szexuális visszaélések azokhoz képest, amik most fognak felszínre kerülni?!”

Kalmár Péter a fiúnak címzett posztban azt írja: „Apád egy – kétségtelenül sikeres – rendszert működtet immár közel 18 éve, azonban a csillogó, flitteres operett-világhoz, a szárazjégtől és lézerfényektől vibráló musical-színpadhoz

rengeteg könny, lelki és szexuális megaláztatás,

abúzus, verbális és fizikai bántalmazás tapad.”

A posztban több szexuális zaklatási esetről ír, de olyanokról is, hogy szerinte a rendező, volt színházigazgató több száz ember előtt szándékosan alázott meg másokat.

Marton Lászlónak Kanadában is volt zaklatási ügye

0

Egy ottani színház két éve ezért szakított meg vele minden kapcsolatot.

A Soulpepper Theatre Company ezt írta közleményében:

„Két éve egy hivatalos belső vizsgálat után a Soulpepper megállapította, hogy

Marton szexuális zaklatást követett el,

és ezért a közte és a színház között fennálló kapcsolatot azonnal és véglegesen meg kellett szakítani.”

Vagyis még jóval a Magyarországon Sárosdi Lilla által kirobbantott botrány előtt történt az ügy. 2015 végén nyújtott be panaszt a színház egyik tagja a rendező ellen, majd egy másik áldozat is előkerült.

A színház azonnal vizsgálatot indított, az ott létező zaklatás-ellenes szabályzat, illetve az ilyen esetekre vonatkozó eljárásrend alapján, de még egy külső szakértőt is bevontak. Azt írják, az áldozatok szerették volna megőrizni a névtelenségüket, ezért nem tettek további lépéseket és ezért nem árulnak el részleteket most sem. Martonnal viszont megszakították a kapcsolatot.

A közleményt először észrevevő 444 szerint

Marton László különösen büszke volt külföldi sikereire,

életrajzi könyvében ezekről hosszan beszél. A torontói Soulpeppernél féltucatszor rendezett és az akadémiájukon is tanított.

A zaklatási botrány miatt már a Vígszínházból is kirúgták Martont, akinek már tíz korábbi áldozata szólalt meg.

A média-pitbull nem engedi el Marton Lászlót

2

Nem kellett ahhoz különösebb jós-tehetség, hogy előre látni lehessen, mennyire vakvágányra fut, kontraproduktívvá válik, elbulvárosodik és peep-showá válik a Marton-ügy.

Éppen az történik, ami eddig minden hasonló esetben történt nálunk itt, Magyarországon. A közvélemény a bitófa alá állít egy bűnöst, (bízzunk benne, hogy csak) verbálisan kivégzi, majd mintha bármi megoldódott volna, leporolja a kezét-száját és továbblép.

Ez történt a tanítványait molesztáló szerzetes, a rábízott kisgyermekeket abuzáló táborvezető, a diákokat molesztáló tanár vagy kollégiumvezető, a sportolókat erőszakoló úszóedző esetében is. Ők személy szerint lelepleződtek, megszégyenültek, elnyerték méltó erkölcsi és esetenként jogi büntetésüket, életük, karrierjük kettétört, a média begyűjtötte a megfelelő számú kattintást, vagy a kiemelkedő nézettséget, a közvélemény pedig némi szőrnyűlködés és „vérszagra gyűlés” után túllépett az eseten. A kormánypropaganda gépezet pedig, amelyet nem neveznék sajtónak, ebből is politikai hasznot próbál húzni a legaljasabb eszközökkel; ezt is a baloldal és a liberálisok nyakába próbálja varrni, miközben mindannyian tudjuk, hogy a szexuális erőszaknak nincs politikai orientációja, és talán legfrekventáltabb terepe éppen a cölibátus dogmájától szabadulni képtelen katolikus egyház.

Amúgy pedig nők elleni erőszakkal összefüggő bántalmazási ügye eddig csak kormánypárti politikusnak volt. Csak éppen a nem kormánypárti média, bármennyi probléma van is vele, odáig még soha nem züllött, hogy egy ilyen abúzusból politikai ügyet kreáljon. Mindenesetre – a nyilvános térben ható erők együttműködésének eredményeképpen – ezeknek az ügyeknek a kapcsán éppen az nem történik meg soha, aminek pedig meg kellene történnie, ami hozzásegíthetné ezt a társadalmat, hogy túllépve félfeudális, elnyomó, az erővel visszaélő, a zsarnokot támogató általános attitűdökön, közelebb kerüljön egy igazságosabb, emancipáltabb, a gyengéket és kisebbségeket emberi jogaikban egyenjogúsító szemlélet elsajátításához.

Hogy egy-egy ilyen történetnek ne a szenzációhajhászás, a kukkolás, egy-egy szakma megbélyegzése, az önmutogatás és a fensőbbséges igazságosztás legyen a végeredménye, hanem annak megértése, hogy milyen társadalmi struktúrák, a közmentalitás és közgondolkodás milyen patriarchális-feudalisztikus vonásai vezetnek oda, hogy ma Magyarországon a nők közel fele vallja be, hogy élete során több alkalommal is átélt szexuális molesztálást, erőszakot, (és ez nem a ténylegesen abúzált nők aránya, hanem csak azoké, akik ezt bevallják), hogy a lakosság 70 százaléka úgy gondolja, hogy a gyermekek elleni „nevelési célzatú” testi erőszak elfogadható, és ugyanígy véli a gyerekek közel fele is. Hogy a gyerekekkel szembeni bántalmazásoknak mindössze 5 százaléka derül ki, hogy Magyarországon minden nap meghal egy nő a családon belüli erőszak áldozataként.

És a sor vég nélkül folytatható. Nemcsak Magyarországon, hanem a fejlett világban is. Most derült ki, hogy az Európai Parlamentben is csaknem mindennapos a nők molesztálása, abúzálása és egymás után tudjuk meg Svédországról, Angliáról, az Egyesült Államokról és a többi országról, hogy ez a probléma mindenhol élő és agyonhallgatott, csak amikor kitör egy botrány, akkor lovagol néhány napig ezen a média, aztán ugyanúgy a szemétbe kerül, mint az összes többi 2-3 napos szenzáció.

És mivel meg sem próbálunk a dolgok mélyére hatolni, hanem a nyilvánosságban csaknem mindenki a felszínt kapargatja és igazságot oszt, a végeredmény káros és elkeserítő. Már a 10. Marton-féle abúzálás részletes leírását olvashatjuk az internetes médiában, jól lehet szerintem Sárosdi Lilla esete önmagában elég volt ahhoz, hogy megértsük, miről van szó. Persze szükség volt más áldozatokra, hogy igazolják SL állítását, de az esetek részletes leírása már csak peep-show. Számomra minősíthetetlen a kritikus, Fáy Miklós megnyilvánulása, aki mindenféle hallomásokra hivatkozva vádolja Eszenyi Enikőt. Taszít, amikor a bocsánatkérés mikéntjét is elő akarják írni a vádlottnak. És persze rosszul vagyok az inkvizítori-purifikátori dühtől, amely ráadásul egyértelműen – és lehet, hogy nem is véletlenül – abba az irányba tolja az ügyet, mintha itt Marton László lenne az egyetlen abúzáló és nem egy társadalmi jelenségről beszélnénk.

Most, hogy erről több szó esik, a saját környezetemben jószerivel nem találkoztam nővel, akit ne ért volna abúzus – és itt nem az utcai beszólásokra gondolok, jól lehet azok is tudnak borzalmasan megalázóak, bántalmazóak lenni. És miközben nem vitatom, hogy a művész világban látszólag többet engednek meg maguknak az emberek, biztos vagyok benne, hogy ugyanez történik a médiában, a politikában, a felsőoktatásban és mindenhol, ahol az egyik embernek – akár sorsdöntő – hatalma lehet a másik felett. (Apropo’s, mind a mai napig nem hallottunk arról a meggyilkolt prostituáltról, akinek az akkori hírek szerint a mobilján fontos politikusok telefonszáma volt, és a mobil valamint a notesza a gyilkosság pillanatában eltűnt. Ahogyan csak szórványos megjegyzéseket hallhatunk a politikusok számára fenntartott nyilvánosházakról is).

Arról pedig, hogy mennyire taszítanak az eseményeket bagatellizáló, áldozathibáztató, szerecsenmosdató megjegyzések talán szólnom sem kell.

Most oda jutottunk, hogy a média, mint a pitbull kutya nem engedi el Marton Lászlót, jól lehet az ő történetéhez már jó ideje nincs mit hozzátenni. Mintha mindenkinek az lenne az érdeke, hogy azt a benyomást keltse, hogy itt mindössze egyetlen ember beteg személyiségéről. nem pedig egy beteg társadalmi berendezkedés egy megnyilvánulásáról van szó. De abban is biztos vagyok, hogy ebből a történetből – éppen kezelési módja miatt – minden érintett, sajnos maga Sárosdi Lilla is áldozatként fog kikerülni. Mindebből a média és közvélemény számára mindössze annyi fog megmaradni, hogy mindenki ízlése szerint Marton áldozata vagy tönkretevőjeként fogja emlegetni. Pedig nyilván nem ez volt a célja.

És – ne legyen igazam -, de attól tartok, áldozatként fog kikerülni a Vígszínház közössége és a szabadság egyik utolsó szigeteként még mind a mai napig létező fővárosi színházi élet. Pedig ezt valójában senki nem szeretné, akinek még fontos a szabadság és a szabad művészet.

Szerző: Vásárhelyi Mária, Facebook

Marton László két újabb áldozata szólalt meg

0

Mindketten elmesélték, hogyan zaklatta őket a rendező. Ő közben félig-meddig bocsánatot kért, amit Sárosdi Lilla elfogadott.

Marton László a Vízkereszt, vagy amit akartok próbáján
MTI Fotó: Beliczay László

Már tízen vádolják szexuális zaklatással Marton László rendezőt, a Vígszínház volt igazgatóját. A két, most jelentkező áldozat az Indexnek nyilatkozott.

Egyikük azt mondta:

az esetek nyílt titoknak számítottak, de inkább mindenki elfordította a fejét.

Sőt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egy nemrég végzett hallgatója azt mondja az Indexnek: az egyetemi büfében „viccként” terjedt a szóbeszéd.

Az egyik, most megszólaló áldozat frissen végzett színházi szakemberként került a Vígszínházba, és öt éve kezdett Marton Lászlóval dolgozni. Azt mondta: először furcsa történeteket mesélt neki, majd elkezdte fogdosni – előbb az irodájában, egy megbeszélésen, majd próbák alatt. A fiatal nő hiába próbált eltávolodni, volt, hogy a kezére is ráütött a jegyzeteivel,

a rendező nem hagyta abba a molesztálását, amelynek tanúi is voltak.

Később neki panaszkodott egy másik fiatal lány, hogy a rendező fogdossa. Erről már beszélt a színházban másokkal is, de azt mondták neki:

„azt fogják mondani, hogy csitri vagy, te leszel a hibás, téged fognak meghurcolni. Inkább fuss, menj el innen.”

A másik, most megszólaló áldozat még gimnazistaként kezdett színházba járni, a Vígszínházban gyakran a próbákra is beengedték. Sokszor találkozott Marton Lászlóval.

17 éves volt, amikor az egyik próbán Marton simogatni kezdte a combját,

mire inkább visszaült az emeletre.

Később aztán egy premieren a lány mellé ült, megfogta a kezét és a saját combjára tette. Ő elvette, akkor viszont a rendező a lábai közé nyúlt.

Marton László
MTVA Fotó: Zih Zsolt

Sárosdi Lilla volt az, aki először beszélt arról, hogy Marton zaklatta. Marton először rágalomnak nevezte Sárosdi Lilla vádjait, majd kiderült, hogy perelni nem fog, végül, ahogy korábban írtuk, egy közleményben kért félig-meddig bocsánatot, a felelősséget ugyanis megpróbálta elhárítani magáról. Azt írta: „Most megértettem, hogy

vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket.

Ezúton üzenem minden névvel vagy név nélkül megszólaló személynek, hogy bocsánatot kérek, ha olyat tettem vagy úgy viselkedtem, amivel megsértettem, nehéz helyzetbe hoztam őket. Tisztelettel kérem bocsánatkérésem elfogadását.”

Sárosdi Lilla most a Zoomnak azt mondta, óriási kő esett le a szívéről, több mint húsz év feszültsége oldódott fel benne és elfogadja a bocsánatkérést:

“Példaértékűnek és paradigmaváltónak tartom, hogy Marton kiállt és őszintén elismerte tettét és képes volt bocsánatot kérni.”

Azt is mondta: reméli, hogy az eset másokat is arra sarkall, hogy őszintén szembenézzenek a múlttal.

Elmarad a Vadkacsa bemutatója a Pesti Színházban

0

Iskolapszichológus fogja segíteni a Színház– és Filmművészeti Egyetem hallgatóit, hogy amint az intézmény hallgatói önkormányzata írja, a „művészeti tanulmányokkal járó intenzív érzelmi igénybevételt, az emberi kapcsolatokat érintő konfliktusokat megértsék.”

A hivatalos megfogalmazás szerint tehát szakmai okok miatt van erre szükség, ám az időzítés nem véletlen. Az ügy, amely néhány hete robbant ki, látszólag néhány napos történetnek indult. (Annak idején Schmitt Pál plágium-ügye is így kezdődött.) Ám Sárosdi Lilla bejelentése után más színésznők is jelentkeztek a saját történeteikkel, és ezekben az elbeszélésekben nagyon sok közös vonás volt tapasztalható.

Ezzel együtt az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy a fiatal színésznők zaklatása bevett szokás a színház világában, hanem arról is, hogy az elkövetés módja alapján a „nyomok” egy irányba vezettek. Végül, miután többen kérték, Sárosdi Lilla megnevezte zaklatóját, Marton Lászlót.

Miután a botrány kirobbant, kiderült – amit persze sokan sejtettek -: hogy nem a színház világa az egyetlen olyan terep, ahol a hatalommal rendelkezők visszaélnek a nekik alárendeltek kiszolgáltatottságával. Ezért fontos ez a kérdés, merthogy a szexuális zaklatás nem a szexről szól. Sőt, arról a legkevésbé. Sokkal inkább a hatalmukkal visszaélő főnökökről, akik nem csak a világot jelentő deszkák környékén, de sok más területen előfordulnak.

A Marton-ügy megosztotta az embereket. A legtöbben persze az áldozatok mellé álltak, de voltak más vélemények is. Egyfelől a más esetben szokásos „Miért ült be az autóba?”, „Miért öltözött kihívóan?” jellegű mondatok hangzottak el, másrészt az, hogy Marton László milyen nagy művész, hány nagyszerű rendezés fűződik a nevéhez, és milyen sok kezdő színész köszönheti neki, hogy elindult a pályán.

Utóbbiakat – bármi is legyen óe történet vége – senki nem vonta kétségbe.

A Vígszínház közleménye

Elmarad Ibsen A vadkacsa című darabjának bemutatója a Pesti Színházban. A Vígszínház társulatát mélységesen megdöbbentették a Marton Lászlóval, a színház egykori igazgatójával kapcsolatos vádak. Szeretnénk kifejezni együttérzésünket és támogatásunkat mindazok felé, akik akaratuk ellenére megalázó, emberi méltóságukat, vagy személyi szabadságukat sértő, érzelmi törést okozó helyzetbe kerültek. A Vígszínház elítél minden ilyen jellegű cselekményt.

Eddig is eltökéltek voltunk, de most még nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden hasonló esetnek elejét vegyük, hogy ezeket idejében felismerjük, és az ügyben eljárjunk. A Vígszínház első lépésként csatlakozik a Független Előadó-Művészeti Szövetség kezdeményezéséhez és aktívan részt vállal a hatalommal való visszaélések és a szexuális zaklatások megelőzését célzó közös munkában. Továbbá kezdeményezi egy színházi szektor szintű anonim bejelentő vonal, vagy online-felület létrehozását, amelyen minden magát érintettnek érző színházi dolgozó, vagy akár színházba járó név nélkül jelentheti be a hasonló eseteket, amelyeket minden esetben kivizsgálunk.

Eddig is eltökéltek voltunk, de most még nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden hasonló esetnek elejét vegyük, hogy ezeket idejében felismerjük, és az ügyben eljárjunk. A Vígszínház első lépésként csatlakozik a Független Előadó-Művészeti Szövetség kezdeményezéséhez és aktívan részt vállal a hatalommal való visszaélések és a szexuális zaklatások megelőzését célzó közös munkában. Továbbá kezdeményezi egy színházi szektor szintű anonim bejelentő vonal, vagy online-felület létrehozását, amelyen minden magát érintettnek érző színházi dolgozó, vagy akár színházba járó név nélkül jelentheti be a hasonló eseteket, amelyeket minden esetben kivizsgálunk.

2017. október 20-án Marton László a személyét érintő ügy tisztázásáig lemondott a Vígszínház főrendezői pozíciójáról, a Vígszínház a lemondást elfogadta. A december 15-re tervezett Ibsen A vadkacsa című darabjának bemutatója elmarad a Pesti Színházban. A bérletes nézőinket hamarosan tájékoztatjuk a megváltozott műsortervről.

A Vígszínház társulata ebben a  különösen fesztült érzelmekkel teli helyzetben is mindent megtesz azért, hogy magas művészi színvonalú előadásokat tarthasson mindhárom játszóhelyén.

Budapest, 2017. október 24.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!