A Vígszínház elbocsátotta Marton Lászlót

0
1452

„A mai napon kezdeményeztük Marton László munkaviszonyának megszüntetését a Vígszínházban” – tudatta a Vígszínház. A teátrum közleményében leszögezte, hogy a döntés „nem jelent, nem jelenthet ítélkezést egy gazdag művészi életút felett”. A rendező repertoáron lévő előadásait továbbra is műsoron tartják.

 

A színház azt is tudatta, hogy a korábban jelzetteknek megfelelően aktívan részt vesz a szakmai szervezetek közös munkájában, ami a hasonló helyzetek megakadályozására, korai felismerésére irányul, illetve a színházon belüli anonim bejelentő vonalat indítanak el a következő héten.

Azonban – mint a FüHü megírta – Marton László legújabb rendezését lemondta a színház, amely tudatta, hogy a még premier előtt álllő Ibsen A vadkacsa című darabjának bemutatója elmarad a Pesti Színházban.

Az előzmény

Marton László végül tegnap – félig-meddig beismerő – közleményt tett közzé, pontosabban úgy kért bocsánatot, hogy magáról elhárította a felelősséget: „Most megértettem, hogy vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket.”

„Pályám során arra törekedtem, hogy másokat ne bántsak, hanem segítsek. Úgy a színpadon, mint azon kívül. Soha nem akartam egy másik embert megalázni” – szögezte le.

Közleménye után két újabb – névvel a bejelentését egyelőre még nem vállaló – áldozat szólalt meg a sajtóban.

Mint korábban megírtuk, Marton László nem indít pert, miután előbb Sárosdi Lilla vádolta meg szexuális zaklatással, majd több, korábbi áldozata is előkerült.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .