Kezdőlap Címkék Színház

Címke: színház

Alföldi Róbert rendezi a Hegedűs a háztetőn-t az Arénában

0

A musicalt szeptember 10-én mutatják be a Papp László Sportarénában. A főszereplő Tevjét, a tejesembert Stohl András alakítja.

A Zikkurat Színpadi Ügynökség előadása szeptember 10-én két alkalommal, délután és este is látható a Sportarénában. A bemutató után a darab országos turnéra indul.

Alföldi Róbert a produkció keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: minőségi csapatot válogattak össze a sokszereplős produkcióhoz, az alkotók többségével már többször dolgozott együtt. Mint mondta, különleges feladat a Hegedűs a háztetőn színpadra állítása, hiszen egy híres musicalről van szó, amelynek produkcióját a jogtulajdonosok figyelemmel kísérik. Tehát

semmiféle balhé nem lesz

– jegyezte meg.

Rosta Mária, a Zikkurat Színpadi Ügynökség vezetője szerint a darab bemutatásának ötlete két éve született meg. Ehhez a társaságiadó-kedvezmény rendszerére (TAO), valamint a jegybevételre támaszkodnak, de a Nemzeti Kulturális Alap is támogatja a produkciót, amelynek költségvetése – a vidéki előadásokkal együtt – mintegy 260 millió forint.

Eredetileg egy esti előadást hirdettek meg szeptember 10-re, de miután annak nézőtere megtelt, egy délutáni előadást is játszanak – mondta Rosta Mária. Utána 8 vidéki sportcsarnokba viszik el a darabot.

Alföldi Róbert kiemelte:

ugyanúgy tekint erre a darabra, a szereplőkre, a helyzetekre, mintha egy Shakespeare-művet játszanának,

komolyan véve az adott pillanatokat. Az elmúlt évek nagyszabású produkcióit is ez a megközelítés jellemezte: kidolgozták azokat az emberi pillanatokat, viszonyokat, szituációkat, amelyeket az adott mű éppen felkínál. „Ez az anyag nagyon sok ilyet kínál” – mondta.

Mint mondta, a darab arról szól, hogy ha vannak is különbségek közöttünk – más istenben hiszünk, más a kultúránk és mások a hagyományaink –

a hétköznapi életben jól ellennénk egymással, ha a fejünk fölött nem találnák ki, hogy nekünk hogyan jó, kiket kell utálni és kiket szeretni.

A darab arról is szól, hogy mit jelent a család, a szeretet, hogy elfogadjuk egymást akkor is, ha adott helyzetekben mást gondolunk. Arról szól, hogy nem így kéne élni, de ha már így alakult, akkor éljünk aszerint, hogy a legfontosabb dolgokat, a boldogságot, a szerelmet, a szeretetet, a családi összetartozást nem írhatja felül semmi – mondta a rendező.

A mű aktualitásáról szólva kiemelte: a darabban a konfliktusokat mindenki meg akarja oldani, hiszen csak így mehet tovább az élet.

„Nem nevelgeti senki a gyűlöletpalántáját”

– fogalmazott.

Az Arénában 3000 néző befogadására képes, amfiteátrum-jellegű teret építenek fel. A főbb szerepeket Stohl András mellett Éder Enikő, Martinovics Dorina, Bánfalvy Eszter, Sodró Eliza, Pájer Alma, Kornis Anna, Csákányi Eszter, Szatory Dávid, Bányai Kelemen Barna, Fehér Tibor, Hevér Gábor, Lugosi György, Patkós Márton, Makranczi Zalán, Náray Erika és Misurák Tünde alakítja. Fruma Sára szerepében Tóth Gabi látható.

A darabot Szombathelyen szeptember 16-án, Győrben 23-án, Debrecenben 30-án, Miskolcon október 7-én, Veszprémben október 21-én, Pécsett november 4-én, Zalaegerszegen 11-én, Nyíregyházán december 2-án játsszák.

Minden idők egyik legismertebb musicalje 1964-ben mutatkozott be először a Broadway-n, és hatalmas sikert aratott. Címét egy Chagall-festménytől kölcsönözte, történetét pedig Sólem Aléchem Tóbiás, a tejesember című kisregényéből és más meséiből. A musical főszereplője a kis ukrán faluban, Anatevkában élő Tevje, a szegény ortodox zsidó tejesember, akinek a falu lakóihoz hasonlóan a hagyományok határozzák meg a mindennapjait. Derűsen él feleségével és öt lányával rozoga házában a faluban, ahol még egy ideig viszonylagos békességben megfér egymás mellett a keresztény és a zsidó lakosság.

Szemesnek áll a világ

Szép volt az előadás. Lélekemelő, megtisztító. A szereplők elhitették velünk a mesét, mi meg örültünk, hogy elhihettük: néhány órára más emberek lehettünk. Jó volt kizökkeni a mindennapok egyhangúságából, nem gondolni válságra és a világra, megszűnő munkahelyekre, elutasított főbírójelöltre.

A ruhatárnál zökkentünk vissza a valóságba. Ha netán elfeledtük volna, honnan érkeztünk a kultúra világába. Nem a ruhatáros néni tehet róla. Őt csak odahelyezték, ráadásul egyedül kell állnia a türelmetlen vendégek véget nem érőnek látszó rohamát. Az ő feje sem káptalan, honnan is tudhatná, ki mikor érkezett. Úgy futkos, mint mókus a keréken, pedig régóta tudja, hogy a vállalkozása reménytelen: a sor egyre csak nagyobb lesz, hiába gyorsít a tempón, rajta már semmi sem segít.

Nem róla van szó, hanem az ügyesekről. Vannak ugyanis olyan embertársaink, akik úgy gondolják, hogy rájuk más törvények vonatkoznak, mint a többi földi halandóra. Nemcsak a színházban: mindenhol. Még véletlenül sem állnának a sor végére, odatülekednek az elejére. Ha rájuk szól valaki, meg sem hallják, vagy úgy tesznek, mintha nem értenék a nyelvünket.

Nem az a legnagyobb baj az ügyessel, hogy tolakszik. Az is baj persze, hogyne lenne az. Mert valami olyat vesz el tőlünk, amire nagy szükségünk lenne: a hitet, hogy érdemes normálisnak maradni. Az ügyes nem szégyelli magát, éppen ellenkezőleg: büszkén feszít, begyűjti a felesége (férje, gyereke, mamája – megfelelő aláhúzandó) elismerő pillantásait.

Mindenhol ott vannak. Egyesek a gyógyszertárban ügyesek, mások postai sorállás közben, és vannak, akik a közlekedésben élik ki fura hajlamaikat. Mi, akik átlagos autósok vagyunk, tehát még véletlenül sem ügyesek, elengedünk egy szirénázó mentőt. Mert tudjuk, hogy siet, életet kell mentenie, szerencsésebb esetben új élet készül megszületni, abban kell segíteni. Félreállunk, ám amikor a szirénázó jármű elhaladt mellettünk, már nem tudunk visszatérni oda, ahol eredetileg voltunk. Mögülünk, mellőlünk, valahonnan, ahonnan hétköznapi halandó nem is várná, egyszerre csak ott terem egy ügyes, és elfoglalja a helyünket.

Lelkifurdalás egy szál se, ellenkezőleg! Nyert vagy nyolc métert. Nekünk, nem-ügyeseknek nem nagy ügy, de neki, egy frusztrált, a munkahelyén mellőzött, a családjában megtiport léleknek ez maga az élet.

Tulajdonképpen én is lehetnék ügyes, de már nagyon sok éve tudom: nem éri meg. Néhány percért, méternyi előnyért?

Nem gyűlölöm az ügyeseket, csupán megvetem, és lenézem őket. Tudom, nincs jelentősége, nem is értenék, mire gondolok. Boldogok és elégedettek, amiért néhány percig öt centivel magasabbnak, tizenöt kilóval karcsúbbnak hihetik magukat.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!