Kezdőlap Címkék Sajtószabadság

Címke: sajtószabadság

Lendvai Ildikó: Arról jutott eszembe… – 10.

Arról jutott eszembe, hogy elolvastam a „Riporterek határok nélkül” nevű nemzetközi szervezet idei listáját a sajtószabadság állásáról.

Évről évre sorrendbe szedik az országokat, miután különböző szempontok alapján a szakemberek megvizsgálták, mennyire szabad náluk a sajtó. Azzal nem is fárasztanám Önöket, hogy persze megint lejjebb csúsztunk, nem is kicsit, az utolsók vagyunk az uniós országok között, a teljes listán a nem túl dicső 87. helyet foglaljuk el. Ez eddig nem túl izgalmas, sejtettük. Viszont megnéztem, ki az első, és ki az utolsó az államok közül. Legelől Norvégia áll, leghátul, Észak-Korea alá csúszva Türkmenisztán.

Na most jön a találós kérdés. Mit gondolnak, a kettő közül melyikkel vagyunk haragban, és melyikkel idilli barátságban? Belátom, ez túl könnyű feladvány, ha Önök akár csak minimális jártasságra tettek szert az Orbán-kormány külpolitikáját illetően, de erről nem én tehetek. Nem kellene annyit újságot olvasniuk, ez csak elrontja a játékot.

Most az egyszer azért beavatom az eddig boldog tudatlanságban élőket abba, mi a bajunk a listavezető Norvégiával.

Már azon túl, hogy elvileg ellenezzük a szabad sajtó ilyenfajta túlburjánzását. De a norvégok újabb veszélyes túlzásokba estek. A hideg lehet az oka, vagy a túl sok halfogyasztás. Ahogy eddig, most is készülnek hozzánk vágni egy 70 milliárdos támogatást a Norvég Alapból. Ezt még valahogy megbocsátanánk nekik (már ez is szép tőlünk, a hasonló segítséget nyújtó Uniót rúgjuk, ahol érjük). Na de az összeg 10 százalékát civil közösségeknek szánják (már gyanús!), és ragaszkodnak ahhoz, hogy ezt a kormánytól független szervezet pályáztassa. Sátáni ötlet. Nyilvánvalóan belegázol nemzeti becsületünkbe, plusz felségsértés is. Mi az, hogy „kormánytól független”?! Vigyék a koszos pénzüket, ahová akarják. Ha a kormány nem teheti rá a kezét a 10 százalékra is, és még ellopni sem lehet, akkor nem kell a másik 90 sem. Különben is, az országban mindenkinek mindene megvan, nem kellenek nekünk a milliárdok.

Szóval Norvégia leírta magát, akkor lássuk, amikor a hátunk közepét. Bezzeg a baráti Türkmenisztán!

A külügyminiszter egy év leforgása alatt másodszor vizitál náluk, a köztársasági elnökünk is vendégül szokta látni az ő diktátorukat, akarom mondani elnöküket. Nincs is hiány ilyenkor kölcsönös dicsérő szavakban. Pedig nem könnyű kimondani ezeket a türkmén neveket: a mostani nagyfőnököt Gurbangulu Berdimuhamedovnak hívják. Szerencsére általában életfogytig uralkodnak, a választásokon 97-98 százalékokat söpörnek be. A maradék 2-3 százalék sorsáról vannak elképzeléseim, hiszen a börtönökben sok a politikai fogoly, hír van a kínzással, elektrosokkal történő kényszervallatásokról is. Na de egyrészt ménkű gazdagok a sok földgáz jóvoltából, másrészt a diktátoraik személy szerint is roppant kellemes emberek. Nem úgy, mint a norvégok: ők soha nem támasztanának semmilyen elvárást a demokráciát, a korrupciómentességet, a civil autonómiát, szabad sajtót illetően.

Már a 20O6-ban elhunyt előző elnök sem volt kispályás. A saját, forgó aranyszobrán kívül szökőkutak gyűrűjében szobrot állíttatott az erkölcsi tanításait tartalmazó könyvről is. Újító szellemű emberként átkeresztelte a hónapokat: a január az ő nevét kapta, az április az édesanyjáét, a szeptember meg a könyve címét. Szerencsére az utód, Szíjjártó vendéglátója sokkal demokratikusabb karakter. Ez onnan is látszik, hogy eltávolíttatta az előd szobrát. Igaz, a helyére emeltette a sajátját, de csak a városkép kedvéért. Erre különben is nagyon ügyel: azt szeretné, hogy az egész főváros fehérben pompázzon, ezért kitiltatott minden fekete autót. Remélem, Szíjjártó ezen felül is számos jó ötlettel tér haza, vegyük pl. azt, hogy Berdimuhamedov bevonatta a nők jogosítványát. Mindjárt nincs akkora forgalom, és nem is nyílik ki annyira a nők csipája, mintha szabadon furikáznának.

Azt is el lehetne tanulni például, hogy az elnök arany rudakkal súlyzózik a kormányülésen, miközben miniszterei állva tapsolják meg a főnök kiváló erőnlétét. Szerintem ez a gyakorlat a Várban a Karmeliták refektóriumában is remekül mutatna, amióta lemázolták, a sok freskó sem vonná el a figyelmet. Ha az arany súlyzó nem megy, a taps is elég.

De egy olyan országtól, amelynek ennyire figyelemkeltő helye van a sajtószabadság-listán, elsősorban a médiapolitika terén kellene okulnunk.

A legutolsó intézkedésük a világsajtó szerint a razziázás a magánlakások WC-jében. Az állampolgároknak ott számos lapra kötelező előfizetniük, így a mellékhelyiségben a higiéniai célt többnyire odakészített újságok szolgálják. Mivel a diktátor fotója sűrűn szerepel bennük, ebből az a sajnálatos gyakorlat következik, hogy a tiszteletre méltó portré az alattvalók kevéssé nemes testrészével érintkezik. Nem kizárt, hogy bizonyos gonosztevők ebben még örömüket is lelik. Ennek kívánnak véget vetni a hazafias WC-razziák.

Itthon sem szabadna az állampolgárt e téren kormányzati útmutatás nélkül hagyni. A magyar mellékhelyiségekbe kéretik ezentúl a sajtószabadság- és demokrácia rangsorokat elhelyezni. Le a norvégokkal, éljenek türkmén barátaink!

Lendvai Ildikó: Arról jutott eszembe… – 9.

Arról jutott eszembe, hogy a Fidesz frakcióvezetője épp a Sajtószabadság Világnapját tartotta a legalkalmasabbnak arra, hogy ellenségnek nevezze ki a független sajtót.

Tényleg eredeti ötlet, hogy az újságírók köszöntése helyett kipécézzen néhány szerinte nem elég baráti újságot, most éppen a HVG-t, a 444-et és az Indexet (nyugalom, a többiekre később kerül sor), és rájuk dörögjön: „Ma őket tekinthetjük politikai ellenfeleinknek”. Gondolom, a környezetében előszeretettel alkalmazza a „Fulladj meg a névnapodon!” régi népi átkát is. Alig vártam, mivel áll elő Anyák Napjára, (esetleg pár jó szó a János vitéz gonosz mostohájáról?), de sajnos ezúttal nélkülöznünk kellett magvas eszmefuttatását.

Na persze nincs egyedül. Kövér László a bírói függetlenséget garantáló törvény 150. évfordulóján oktatta ki az egybegyűlt bírákat arról, hol lakik az úristen. Még hogy a hatalomtól való függetlenség? Mi kéne még, toronyóra lánccal? A jogászoknak „el kell dönteniük, kinek az oldalára állnak: az államot védők és építők, vagy az államot támadók és rombolók oldalára.” Eddig ugyan azt hittem, hogy az államvédelmi hatóságok nem egészen azonosak a független bíróságokkal, de a házelnök részletesebb magyarázattal szolgált: kiderült, hogy ma az államot az emberi jogok mögé bújó liberális erők fenyegetik, ezek ellen kell tehát a bíráknak őt megvédeni.

Ezt jó, hogy elmondta, mert a jogászok hivatali ártalomként esetleg hajlamosak lennének bedőlni az emberi jogoknak. Különösen figyelniük kellett az útmutatásra azoknak, akik a most felálló közigazgatási bíróságok munkatársai lesznek. Hozzájuk eleve azok a perek kerülnek, ahol valakinek az állammal van vitája. Nem kapott engedélyt egy tüntetésre, választási visszaélést tapasztalt, kiszúrt vele az adóhivatal vagy valamelyik önkormányzat, kifogása van egy fakivágás, egy építési engedély vagy annak megtagadása ellen. Mostantól világos, hogy a bíróságtól nem várhat pártatlanságot, hiszen annak az államot kell védenie. Legalábbis az egyik legmagasabb közjogi méltóság szerint. Remélhetőleg értenek a szóból – ha eddig nem értettek volna – az Alkotmánybíróság tagjai is. Mármint azt, hogy coki. Az van neked, nem anyád. De nem is függetlenséged.

Nem is kell annyira elájulni semmiféle függetlenségtől, nem olyan fontos dolog az. Talán március 15-én is inkább állami Jellasics-emléktúrát kellene szervezni, bécsi futása tiszteletére. Egy Haynau-szobor avatása is szóba jöhet, legfeljebb éjszaka állítják fel, nálunk a szobrokat akkor szokás ide-oda mozgatni, mert a sok hőzöngő még képes megzavarni az ünnepélyes eseményt.

Nem is értem a Magyar Bírói Egyesületet, a szakma legnagyobb érdekvédelmi szervezetét, miért méltatlankodnak: „A Parlament épületébe ünnepelni jöttünk, de csalódnunk kellett… Semmilyen burkolt vagy nyílt befolyásolást, de az ilyen tartalmú gondolatokat sem fogadhatjuk el.” Miért, nem látták, máskor mi folyik a Parlamentben? Csalódik abban más is. Miért pont ők úsznák meg?!

A kifinomultan érzékeny dátumválasztás abban is megmutatkozik, hogy éppen az Ady-emlékévben, halálának 100. évfordulójára kapja meg Ady is a magáét. A Magyar Nemzetben Orbán János Dénes „csodálatosan művészi és lehangolóan ártalmas eszméiről” beszél. Ady azért ártalmas, mert „a Nyugat feltétlen és megkérdőjelezhetetlen imádata” a „Párizs versus magyar ugar” szembeállítás jellemzi. Muszáj megvédenem Adyt, hiszen ő még nem részesülhetett miniszterelnökünk eligazításában, miszerint a Nyugat döglődik, csak mi vagyunk helikopter, meg az a pár keleti diktátor, akiket látogatni szokott.

A másik Orbán, mármint az előbbiekben idézett költő ezt nem tekinti enyhítő körülménynek: visszamenőleg sem bocsátja meg, hogy „nyaljuk a Nyugat talpát”. A híres Ady-sorról, a „Szeretném, ha szeretnének”-ről is kimondja: ez „a legnagyobb emberi gyengeség”.

Ez nem akkora kunszt tőle, hiszen előtte ugyancsak az emlékévben e lapban Bayer Zsolt már bátran a világba kiáltotta: „Én nem szeretném, hogy ha szeretnének!” Ha nem, hát nem. Egy szavába kerül. Pedig már éppen minden erőmmel próbáltam megszeretni. Nem mondom, komoly munka. Pláne, hogy szerinte Ady „Trianon után talán bocsánatot kért volna Tiszától”. Mivel Kulturkampf Bayer meggyőződése szerint éppen azért kell, hogy fényes győzelmet arassanak az Ady-félék által sugallt „sivár kilátástalanság” ellen, nem csoda, hogy nem bírták ezzel kivárni legalább az emlékév végét. Az még majdnem nyolc hónap, nem folyhat addig szabadon a mételyezés! Pláne, hogy a jubileum kapcsán a szokásosnál többen vennék kézbe a maradandó károsodást okozó köteteket.

Az új ünneplési módszerek fantasztikus perspektívákat nyitnak meg előttünk. Nőnapon a virág helyett kaphatnánk ajándékba vak komondor-figurákat plüssből, esetleg kötényre nyomva, vagy műanyagból kulcstartóra. Augusztus 20-án országszerte megrendezhetnék a Nagy Nemzeti Koppány-fesztivált. De a közeljövő sem maradna megemlékezések nélkül. Az csak természetes, hogy a május 9-i Európa Napon, az Európai Unió születésnapján indulhatna az újabb Brüsszel-ellenes plakátkampány, már úgyis hiányzott. Május második hétvégéje a Vándormadarak Napja, tiszteleghetnénk fecskelövő- és gólyavadász versennyel. Május 17-e a Homofóbia Elleni Világnap, hát mikor esne legjobban egy kis kormányoldali buzizás, ha nem akkor?

Ugyanaznap van a Magas Vérnyomás Leküzdésének Napja is. Ezzel nem lesz gond, addigra a vérnyomásomat a sok szép ünneppel úgyis felviszik kétszázra.

Mi, európai magyarok kiállunk a sajtó szabadsága mellett!

Május 3-án ünnepeljük a nemzetközi sajtószabadság napját. Ezen a napon világszerte megemlékeznek a munkavégzés közben elhunyt újságírókról, és megjelenik több felmérés és jelentés a média szabadságának helyzetéről.

A Demokratikus Koalíció kiáll a sajtó szabadsága mellett. Mi, európai magyarok alapvető emberi jognak tartjuk az újságírói szabadságot és függetlenséget. A magyar sajtószabadság nemzetközi besorolása évről évre rosszabb, 2010 óta minden évben egyre kevésbé beszélhetnek szabadon a hazai média munkásai, a kormánypárt politikusai pedig egyértelműen kijelentették, számukra a sajtó az ellenség.

Mi, európai magyarok azonban nem hagyjuk, hogy elhallgattassák a független sajtómunkatársakat, nem hagyjuk, hogy az állami propagandagépezet legyűrje a munkájukat tisztességesen végző újságírókat.

Sajtónap Magyarországon – Déli kávé Szele Tamással

Ma mindenki március tizenötödikét ünnepli, óvatosan tessék közlekedni, mert minden sarkon áll egy-egy politikus és kokárdát pufogtat meg közhelyeket, mintha kínai újév volna, csak akkor a kínaiak nem kokárdáznak, hanem petárdáznak. Arról viszont nagyjából mindenki megfeledkezik, hogy ma volna a Magyar Sajtó Napja is.

Pedig így van, éspedig 1990 óta. Annak alkalmából tették mára ezt a jeles napot, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit, a 12 pontot és a Nemzeti dalt. 1848. március 15-én hirdették ki a polgári sajtószabadságot, majd április 11-én törvénybe is foglalták, mely fordulatot jelentett a korábbi szigorú cenzúra időszakához képest. Most meg forgatjuk szépen visszafelé az Idő kerekét, térünk vissza a cenzúrához a sajtó szabadsága helyett, mely pedig a Tizenkét Pont közül a legelső volt ám, annyira fontos.

Nem üres vádaskodás ez. Bizonyítani tudom.

Történt ugyanis, hogy a MUOSZ nem feledkezett meg a Magyar Sajtó (és sajtószabadság) Napjáról, így aztán közleményt szeretett volna kiadni az MTI erre a célra rendszeresített Sajtószolgálatán keresztül, a következő szöveggel:

„Március 15.-e a magyar sajtószabadság napja. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) ezen a napon hivatalos levélben csatlakozik ahhoz a panaszbeadványhoz, amelyet az Európai Bizottsághoz nyújtottak be a kormánypárti média kormányzati reklámok útján történő tiltott állami támogatása miatt.

A magyar sajtó Európában példátlan működési anomáliáját szóvá tevő beadványt a Klubrádió állította össze a Mérték Médiaelemző Műhely és Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője közreműködésével. Ez már a második panasz a Bizottság előtt az eltorzult magyar médiaviszonyok ügyében: az elsőt ugyanez a kör nyújtotta be 2016-ban a közmédia (az állami rádiók és televíziók, valamint az állami hírügynökség) minden észszerű határt túllépő, a közszolgálati feladatokkal nem indokolható, a magyar sajtópiacot súlyosan deformáló állami támogatása miatt.

A MÚOSZ azért csatlakozott a mostani panaszbeadványhoz, mert meggyőződése, hogy a magyar sajtószabadságra a legnagyobb veszélyt jelenleg a kormány szélsőségesen elfogult, kizárólag a politikai lojalitás szempontját követő és ezzel az állampolgárok pártatlan, sokszínű tájékoztatáshoz való jogát csorbító finanszírozási gyakorlata jelenti.”

Ez egy pontos és szakmai közlemény, ráadásul épp a megfelelő pillanatban.

Mit válaszolt erre az MTI?

„Tájékoztatom Önt, hogy az MTI OS-hez eljuttatott „Március 15.-e a magyar sajtószabadság napja.” kezdetű közleményük az OS Szabályzatának (http://os.mti.hu/szabalyzat) 14.2. pontjába ütközik ezért azt nem áll módunkban kiadni.
Felhívom továbbá a szíves figyelmüket arra, hogy a Szabályzat 15. pontja értelmében az MTI jogosult egyes közlemények közzétételét megtagadni, a közlemény közzétételének megtagadásáért semmilyen felelősséggel nem tartozik.”

Ha ez nem cenzúra, akkor nem tudom, mit nevezünk annak.

Szakmai szervezet szakmai közleményének letiltása, de miért is? Lássuk azt a bizonyos 14.2 pontot!

„A közlemény nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, nem irányulhat a közmédia bármely szervezete vagy annak munkavállalója ellen.”

Hát, egy bíróság előtt ez az érv nem nagyon állná meg a helyét, sőt, csak ártana a helyzetnek. Ugyanis lássuk csak, mi is rontja a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit? Az, hogy állami hirdetéseket közöl? Én tudom, hogy szégyen, de maguk is ennyire restellik, tessék mondani? Meg akarják tiltani, hogy beszéljenek róla? Hátha akkor nem veszik észre az emberek? Azért ez, sajtóban, aminek a lényege a nyilvánosság, elég reménytelen kísérlet, uraim… A független sajtóban, egészen pontosan a Vasárnapi Híreknél volt még főszerkesztő is, aki felállt a székéből, mert nem volt hajlandó Karácsony ünnepén sorosozó hirdetést bent hagyni a lapban – Kertész Anna volt, tavalyelőtt decemberben, tisztelet és dicsőség a nevének! – de azt nem gondoltam volna, hogy ez maguknál is szégyen, nem dicsőség…

Egyszóval, kívánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.

Azért a MUOSZ sajtónap alkalmából csak kiosztotta a szakma elismeréseit – Magyar Sajtódíjat kapott idén Doros Judit, Nagy József, illetve a Szabad Pécs szerkesztősége. Földes Anna-interjúdíjat Bíró Marianna, aki jelenleg az Index munkatársa, Aranytoll díjat Balogh Mária televíziós újságíró, az MTV volt munkatársa, Emőd Pál gazdasági újságíró, Gáti Julianna, a HVG egyik alapítója, egészségügyi újságíró, M. Lengyel László külpolitikai újságíró, a Népszabadság volt és az MTI jelenlegi munkatársa, Ocskay Zoltán autós újságíró, a Veterán Autó és Motor felelős szerkesztője, Tanács István, a Népszabadság volt szegedi tudósítója, Urbán Tamás fotóriporter és Fodor István határon túli magyar újságíró, a vajdasági Magyar Szó nyugalmazott munkatársa.

Nekik ezúton is szeretnénk kifejezni kollegiális gratulációinkat.

Nekik igen, de volt pár olyan díjeső is tegnap, amihez a legjobb indulattal sem bírunk gratulálni – nem is tudunk, ugyanis a padlón fetrengünk a röhögéstől.

Bizony, a kormánymédiának is sajtónap volt, nem csak az ellenzékinek meg a függetlennek.

Így aztán olyan díjparádét láthattunk, amilyent még soha: hogy finoman fogalmazzak, kormányoldalon demokratizálódott a díjosztás, és már nem csak a legkülönbek és legtehetségesebbek kaphatnak.

Sőt, ellenkezőleg.

A közmédia nyolc elismerést nyújtott át saját dolgozóinak, mely ceremóniát a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Dobos Menyhért nyitotta meg a lehető legabszurdabb beszéddel:

„Bábeli zűrzavarban élünk, az álhírek világában, ebben a helyzetben a közmédiának példát kell mutatnia és ez óriási felelősséget jelent.”

Példát is mutat, sztahanovi műszakban termelik az álhíreket, valóságos sajtóper-dömpinget váltottak ki, és még soha ennyi pert el nem vesztettek, mint idén. De lássuk, kik érdemelték ki a díjakat?

Malya Lilla kapta a Maszák Hugó-díjat belföldi tudósításért
Novotny Zoltán a Knézy Jenő-díjat sportújságíróként
Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika természetfilmesek vehették át az ismeretterjesztői díjat, a Tőkéczky László-díjat, amellyel a Széchenyi-díjas történésznek, egyetemi tanárnak állítottak emléket.
Bordi András bemondó lett a helyes nyelvhasználatot elismerő Wacha Imre-díj kitüntetettje. Bordi András egyúttal a közmédia főbemondója cím birtokosa is lett.
Peller Mariann, a Virtuózok producere lett a zenei díjas, a korábbi Magyar Rádió egykori zenei igazgatója, a Zeneakadémia hajdani főigazgatója nevét viselő Dohnányi Ernő-díj idei nyertese.
Muci Attila balkáni tudósító kapta külföldi-külhoni tudósítói díjat, az Egyesy Géza-díjat.
Németh Zsolt az M1 igazgatója lett a közéleti újságírói díj, a Herczeg Ferenc-díj idei kitüntetettje.
Jankovics Marcell rendező, író, grafikus kapta a közmédia életműdíját, a Csoóri Sándor-díjat.

Váljék egészségükre, kérem, ezek azok a díjak, amiket akkor se irigylünk, ha pénz is jár velük, nem csak a szégyen. De, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, lehet fokozni. Lehet tetézni. Most jön csak a feketeleves!

Gajdics Ottó, a Jótollú

Gajdics Ottó, a Szabad Föld hetilap főszerkesztője vehette át az első alkalommal odaítélt, a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat csütörtökön Budapesten!

Hogy micsoda a Gajdics? Jó tollú? Újságíró? A címből csak annyi igaz, hogy magyar, az kétségbevonhatatlan, de a többi egyszerűen nevetséges.

A ceremónia se lehetett akármilyen, felszólalt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője az eseményen és azt mondta: „hisszük és gondoljuk, hogy Magyarországon a sajtó szabad.” Hangsúlyozta: napjainkban is megesik, hogy nem kapják meg a nekik járó elismerést, a kellő figyelmet az azt kiérdemlő teljesítmények.

Boros Bánk Levente, az elismerést alapító Médianéző Központ igazgatója arról beszélt: vannak, akik megfellebbezhetetlenül akarják megmondani, mi a minőségi újságírás, a valódi teljesítmény, de beindultak az ezzel ellentétes irányú változások.

Így van, igazat szólott felebarátunk a Médianéző Központból (micsoda egy magyartalan, sületlen elnevezés, magyarul a médiát figyeljük vagy vizsgáljuk, írjuk, olvassuk, hallgatjuk, de nézni csak akkor nézzük, ha audiovizuális, ez az angol „media-watching” tükörfordítása lesz). Bizony beindultak a minőségi újságírással és a valódi teljesítménnyel ellentétes irányú változások, pont a kormánymédia részéről, ha ezért járt a kitüntetés Gajdicsnak, akkor kiérdemelte – ugyanis az ő tevékenységének tényleg semmi köze az említett kritériumokhoz.

Különben meg mit csodálkozunk? Logikus a dolog: jómadárnak jó toll jár.

A díj elnevezését még az elcsapott KESMA-elnök, Varga István ihlette, ugyanis ő mondta ki egy őszinteségi rohamában (vagy hideg számítással, ez már sosem fog eldőlni), hogy akármennyit is forgatja a kormánysajtót, az „igényes, és jó tollú újságírók inkább a másik oldalon vannak”.

Ezt nem tűrhette a Médianéző, ezért alapított ilyen nevű díjat.

Kifejezetten jómadarak számára.

No, egyelőre itt tart a magyar sajtó, viharban hajózunk, mások már el is süllyedtek, a tehetségtelenek onnét, alulról lövöldözik felfelé a torpedóikat, hátha sikerül elsüllyeszteni, megszüntetni azt a pár, maradék, még szabad ladikot, ami most a szabad magyar sajtó.

Annyi se legyen.

Pincér, egy duplát kérek, ha valamikor, hát ma mindenképp a kávé a nemzeti italunk.

Hiszen az egész március tizenötödike, szabad sajtóstól, mindenestől egy kávéházból indult el.

A Pilvaxból.

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 22. – Tudósítás a másik valóságból

0

A PestiSrácok.hu megdöntött egy mítoszt, kiderítette, hogy a Soros-egyetem nem is jó egyetem. A Hír TV-ben ifj. Lomniczi Zoltán és Huth Gergely elmagyarázta, hogy a sajtószabadságot az ellenzék és a tüntetők fenyegetik. A Magyar Időkből azt is megtudhatjuk, hogy az ellenzék megkezdte a forradalmi erőszak legitimálását, még a célzott gyilkosságokat nem tartják bűnnek.

A Soros-egyetem nem is jó egyetem, talán nem is egyetem

Amióta a Közép-európai Egyetemmel (KEE) kapcsolatos vita kirobbant, az ellenzéki sajtóban folyamatosan azt olvasni, hogy a kormány el akarja üldözni a legjobb magyarországi egyetemet. Ténynek tekintik, hogy a KEE a legjobb felsőoktatási intézmény hazánkban. Ez is egyike azoknak a meglehetősen megalapozatlan kliséknek, amelyeket sikerült bevezetni a magyar köztudatba, anélkül, hogy valaha is megvizsgálták volna az igazságtartalmukat. Valóban a legjobb lenne Soros György egyeteme? Már önmagában az, ha valaki ilyen kijelentést tesz, hatalmas hozzá nem értésről és pongyolaságról tanúskodik. Nem lehet ugyanis pontosan összehasonlítani a nagy, számos karral rendelkező tudományegyetemeket egy mindössze posztgraduális képzéseket kínáló, elsősorban a humán és társadalomtudományokra fókuszáló intézménnyel. Noha a Közép-európai Egyetemnek tényleg vannak erősségei, olyan szempontok is léteznek, amelyek szerint az intézmény nem kiemelkedő.

A Közép-európai Egyetem (KEE), de nagyon lehatárolt területen működik, publikációs eredményei ezért nem veszik föl a versenyt a legeredményesebb magyar egyetemekével. A legismertebb, úgynevezett Shanghai-listán 2018-ban öt magyar egyetem szerepelt a legjobb ezerben. A KEE nem volt köztük. Egyszer sem sikerült az elmúlt évtizedben Soros György egyetemének bekerülni a legjobbak közé. Az is kérdéses, hogy egyetem-e egyáltalán a Közép-európai Egyetem. (PestiSrácok.hu: Megdőlt egy újabb mítosz: a kanyarban sincs a Soros-egyetem a nemzetközi rangsorban)

A sajtószabadságot nem a magyar kormány, hanem az ellenzék és a tüntetők fenyegetik

A Századvég szakértője, ifj. Lomniczi Zoltán és Huth Gergely a Hír TV esti adásában elmagyarázta, hogy az Echo TV és a Hír TV szerkesztőségét is megfenyegették a tüntetők, ellenzéki képviselők pedig megpróbáltak bohózatot csinálni a műsorkészítésből. Vagyis a sajtószabadságot nem a magyar kormány, hanem az ellenzék és a tüntetők fenyegetik.

Azt is megtudhattuk tőlük, hogy evidens döntést hozott a Központi Nyomozó Főügyészség, többség eddig is úgy gondolta, hogy rendzavarást nem a biztonsági őrök, hanem az ellenzéki képviselők követtek el az MTVA székházánál. (Hír TV: Magyarország élőben)

Az ellenzéki hazaárulók mindent le akarnak rombolni

A múlt év végén kezdődő erőszakos tüntetésekkel és egyéb agresszív, az alapvető emberi normákra fit­tyet hányó akciókkal párhuzamosan az ultraliberális és ultrabaloldali sajtóban is elkezdődött a „forradalmi erőszak” legitimálása.

Az ultrabalos és ultraliberális csoportok, akiket sem történelmi tapasztalat nem pallérozott, sem morális gátlás nem akadályoz, a XX. századi nagy rombolási kísérletek után most először jelentették be, hogy felmondanak minden társadalmi megállapodást. Azzal, hogy az erőszakmentességre vonatkozó rendkívül erős közkívánalomnak is nyilvánvalóan ellene mennek, új fejezetet nyitnak a rendszerváltás utáni történelemben.

Provokálni fognak, mártírokat akarnak gyártani majd, meg akarják bosszulni a rajtuk esett sérelmeket és teljes természetességgel, az ellenzéki sajtó teljes – igaz, még hallgatólagos – támogatásával ki is nyilvánítják, hogy a jobboldaliak elleni célzott gyilkosságokat nem tartják bűnnek, ha a saját torz ideo­lógiai rendszerükben az indokolható. Innen már csak egy lépésre vagyunk az akciótól, a célpontok kijelölésétől.

Az európai parlamenti választások kampányában valószínűleg eldől, hogy Magyarország a széteső nyugati társadalmak egyre inkább az erőszakba beletörődő útját választja-e vagy kikényszerítjük-e a közmegegyezésünk betartását. Magyarország – mint közösség – együtt mozdulva semlegesíti-e az erőszakot hirdető szélsőséges csoportokat, az antifásokkal összefogó náci jobbikosoktól a kamaszokat, fiatalokat a frontvonalba küldő és őket feláldozni bármikor kész ultraliberális poszt-SZDSZ-es, bosszúszomjas csürhéig, vagy tűri, hogy néhány ezer fizetett hazaáruló leromboljon mindent, de tényleg mindent. (Magyar Idők: Hogyan reagáljunk az erőszakra?)

Késik

Késik a nyugdíj, késik a fizetés, késik a túlórapénz, késik a kórházfelújítás, késik az építkezés, késik az átadás, késik a felelősségre vonás, késik a közös jelölt, késik a vonat, késik a busz, késik az általános sztrájk, késik a sajtószabadság, késik a demokrácia, késik a jogállam, késik a bukás, késik a vég.

​Nem késik a korrupció, nem késik a panama, nem késik a médiabirodalom, nem késik a szoborelszállítás, nem késik a ’44-es állapot, nem késik a karmelita kolostor, nem késik az elnöki aláírás, nem késik az orbáni álinterjú, nem késik a stadionépítés, nem késik a hazugsággyár, nem késik a brazíliai látogatás, nem késik a magánrepülőzés, nem késik az orosz-török-türk barátság, nem késik az illiberális demokrácia, nem késik a bukás, nem késik a vég.

Börtön az újságírónőnek, aki leleplezte a miniszterelnök offshore számláit

0

Fontos köztisztviselő megsértése miatt 13 hónap és 15 nap börtönre ítélte a bíróság Törökországban a német közszolgálati Deutsche Welle tudósítóját, akinek ezenkívül még 8600 líra pénzbüntetést is be kell fizetnie az államkincstárba (1370 euró). Pelin Ünker szerint várható volt az ítélet, mert Törökországban manapság ez a sorsa egy újságírónak, ha megír valamilyen kínos pénzügyi visszaélést a hatalom valamelyik fontos emberéről.

Miért van Yildirim miniszterelnöknek és két fiának öt offshore cége Máltán ?

Eziránt tudakozódott az újságírónő amikor még az ellenzéki Cumhuriyet lap munkatársa volt. Nem magányos akció volt ez hanem a híres Panama papír botrány része. Sok európai lap összefogásával hosszú kutatómunka után listát tettek közzé azokról a politikusokról, gazdasági vezetőkről és hírességekről, akik panamai ügyvédi irodák segítségével dollár milliókat mentettek offshore számlákra külföldön. Nagyon sokan – mint Binali Yildirim miniszterelnök is – közeli rokonaik nevére nyitottak offshore számlákat.

Málta miniszterelnöke például neje számlájára kérte a pénzek átutalását. A máltai újságírónőt, aki erről írt, felrobbantották. A főügyész, aki a kormányfő hű embere, természetesen nem látott semmiféle összefüggést. Az EU felháborodott: még Antonio Tajani az Európai parlament elnöke is Máltára utazott, hogy vizsgálatot követeljen. A vizsgálat lezárult, a kormányfő a helyén maradt Máltán.

Törökországban Yildirim miniszterelnök beperelte a szerencsétlen újságírónőt. Akire a bíróság példás ügybuzgalommal ki is mondta az ítéletet. Pelin Ünker újságírónő ugyan fellebbez, de tudja, hogy reménytelen. A bíróságokat éppúgy Erdogan elnök irányítja, mint csaknem minden mást Törökországban.

Yildirim a szultán jobbkeze

Binali Yildirim tavaly júliusig Törökország miniszterelnöke volt és hűen szolgálta Erdogan elnököt, akit új szultánnak neveznek hazájában szinte korlátlan hatalma miatt. Miután egy népszavazás Erdogan hatalmát megerősítette, átalakították a rendszert. Immár nincs miniszterelnök, mert Erdogan egyszemélyben tölti be a két legfontosabb tisztséget. És mi lett a hűséges Yildirimmel? Jelenleg ő a parlament elnöke Ankarában. Azután pedig pályázik a metropolisz, Isztambul polgármesteri posztjára. Így érthető, ha nem igazán örült annak, hogy az offshore számlái után érdeklődtek.

Megmenti-e Merkel kancellár a börtönbüntetésre ítélt újságírónőt?

A Deutsche Welle a német közszolgálat része, ennek a munkatársa volt a most elítélt újságírónő. Igaz, hogy nem emiatt ítélték el hanem korábbi leleplező írásai miatt. Dehát épp azért lett a Deutsche Welle tudósítója, mert lapja megszűnt. Aki tudott a szerkesztőségből az Németországba menekült. Az újságírónő abban bízott, hogy a Deutsche Welle talán megvédi őt az ex miniszterelnök bosszújától. Tévedett. Korábban Merkel kancellár többször interveniált újságírók ügyében, akiket börtön fenyegetett Törökországban. A Deutsche Welle szóvivője most is igen határozottan ítélte el a török bíróság döntését mondván a sajtószabadság elleni támadásról van szó! Dehát hol van ma Törökországban sajtószabadság? Merkel kancellár reálpolitikus: bár többször összecsapott Erdogan elnökkel, de az EU nevében megkötötte vele azt a migráns egyezményt, amely ma is távol tartja Európától a menekülni vágyók döntő többségét. Erdogan elnök zsarolási potenciálját növeli, hogy Németországban sokmillió török él, akik közül sokan szimpatizálnak a szultán politikájával. Ettől függetlenül Merkel kancellár kísérletet tehet a börtönbüntetésre ítélt török újságírónő megmentésére, akinek egyetlen bűne volt: megírta hazája miniszterelnökéről, hogy annak offshore számlái vannak külföldön …

Rátámadtak képviselőkre az állami tévében

Hajnalra 13 képviselő maradt-érkezett az MTVA épületében, akik az öt pontos petíciót akarják beolvasni. Kora reggel a felfegyverzett biztonsági őrök rátámadtak Hadházy Ákosra és kidobták az épületből, később így járt Szél Bernadett is.

Éjfél tájban ért véget az esti spontán tüntetés az állami tévé (MTVA) óbudai, Kunigunda útjai épülete előtt. Az ott lévő képviselők (mások mellett Hadházy Ákos, Szél Bernadett, Kunhalmi Ágnes) arra kérték a 3-5 ezer tüntetőt, hogy akinek kell, menjen haza, aki tud, maradjon. Nagyjából 200 ember maradhatott a fagyban. Később önkéntesek forró teát és zsíros kenyeret vittek a kitartók számára.

Éjszaka több parlamenti képviselő benn maradt az épületben folyamatosan azt akarván elérni, hogy élő adásban mondhassák el öt pontos követelésüket: a rabszolgatörvény azonnali visszavonása, kevesebb rendőri túlóra, független bíróságok, csatlakozás az Európai Ügyészséghez és a független közmédia visszaállítása.

Nem sikerült beolvasniuk a petíciót.

Éjszaka további képviselők érkeztek az épületbe, ezzel 13-an lettek. Minden párthoz tartozók. Köztük volt Ujhelyi István és Szanyi Tibor szocialista EP-képviselők, Hadházy Ákos és Szél Bernadett (független), Ungár Péter (LMP), Varju László, Vadai Ágnes (DK), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és Kepli Lajos, Varga-Damm Andrea (Jobbik).

A képviselők egy része megpróbált bejutni az egyik stúdióba, hogy beolvassák a petíciót. Hadházy Ákos egy külső folyosó korlátján kísérelt meg felmászni. A felfegyverzett biztonságiak egy csoportja lerángatta, földre teperte, majd megmarkolva őt kidobta az épületből. Később így tettek Szél Bernadett-tel is. Mindketten aztán visszajutottak az épületbe.

A bent lévő politikusok a rendőrség segítségét kérték, de elmondásuk szerint a biztonságiak őket se engedték be a ház, ahogyan később odaérkező képviselőket se.

A képviselők reggel megkíséreltek eljutni az MTVA-t vezető Papp Dánielhez, de a biztonságiak testükkel torlaszolták el a lépcsőket. Eközben megsérült a térdén Kunhalmi Ágnes, aki futva akart átjutni egy belső ajtón egy másik folyosóra, de az ajtót egy MTVA-s rácsapta. A képviselő ettől a földre esett.

Kilenc óra után feltűnt az épületben az MSZP-s Molnár Zsolt, a jobbikos Szilágyi István és Tordai Bence (Párbeszéd). Vélhetően egy hátsó bejáratot találtak meg nyitva.

Jelenleg pár tucat ember van az épület előtt, kint tartózkodnak a képviselők is, akikhez további társaik csatlakoztak.

Több parlamenti képviselő átmászott az MTVA-t körülvevő kerítésen és elindult befelé a házba.

Magyarországon már nincs sajtószabadság

A New York Times-nak is feltűnt, hogy a magyar kormány közeli orgánumok tulajdonosai egytől egyik egy alapítványnak adják át cégüket, méghozzá ingyen, ily módon hatalmas jobboldali sajtókonglomerátum jön létre Magyarországon.

Ideértve kábeltévé csatornákat, netes hírportálokat, bulvár- és sportlapokat, valamint az ország össze megyei újságját, több rádiót és számos magazint. Olyanok cserélnek cégért, mint a Hír TV, az Echo TV, az Origo, a Nemzeti Sport, a Bors, a Magyar Idők és a Figyelő. Legtöbbjüket az utóbbi években szerezték meg, illetve alapították Orbán szövetségesei. Nemzetközi értékelések szerint 2010 óta élesen hanyatlott a magyar sajtószabadság.

Urbán Ágnes a Mérték Médiaelemzőtől azt mondja, a példátlan összevonás nyomán immár értelmetlen sajtószabadságról beszélni. A hatalom közeli sajtó teljes ellenőrzés alá kerül. Központosítják a rendszert, így sokkal olcsóbb lesz működtetni. A pár független szerkesztőség viszont még nehezebb helyzetbe kerül, hiszen egyetlen hatalmas vetélytárssal kell megküzdenie.

Szenesi Tóth Attila, az Index főszerkesztője arra emlékeztet, hogy innen kezdve még könnyebb ugyanazt a központilag meghatározott tartalmat lehozatni a birodalom alá tartozó orgánumokkal. Most 10 társaság tagozódik be, összesen 100 millió dolláros becsült piaci értékkel.

Rényi Dániel Pál újságíró szerint az Orbán-rendszer működésére világít rá, hogy ilyen értékes vállalkozásokat gyakorlatilag az alapítványnak ajándékoznak, méghozzá egyidejűleg és nyilvánvalóan összehangoltan. Azt mutatja, hogy az eddigi gazdák politikai feladatot hajtottak végre, és most érvényesül az igazi döntéshozó szándéka.

A lakosság mesterien átmosott agya

A legutóbbi választás megmutatta, hogy az agresszív médiastratégia kifizetődött. Az élesen idegengyűlölő üzenet a feltételezett migránsveszélyre, valamint Sorosra épült és a kampány sokakat meggyőzött, hogy Orbán szavatolja számukra a biztonságot.

Európán belül talán sehol sem zsugorodik olyan drámaian a mozgástér a független sajtó számára, mint Magyarországon, aminek természetesen baljós következményei vannak a demokráciára nézve. Így ítéli meg a helyzetet a New York Times korábbi budapesti irodavezetője, aki jelenleg újságírást oktat Párizsban a Politikai Tudományok Főiskoláján.

Álláspontját Celestine Bohlen a Népszabadság és a Magyar Nemzet bukásával támasztja alá, hozzátéve, hogy Orbán barátai és szövetségesei ellenőrzésük alá vonták a média széles körét, alighanem politikai megfontolásokból, semmint üzleti haszonszerzés céljából. És akkor még nem beszéltünk a kormánykézben levő szerkesztőségekről, amelyek közé tartozik hat tévé, 5 rádió, valamint az MTI. A Riporterek Határok Nélkül képviselője azt mondja, a miniszterelnöknek sikerült döntő befolyáshoz jutnia a sajtóban.

A legutóbbi választás megmutatta, hogy az agresszív médiastratégia kifizetődött. Az élesen idegengyűlölő üzenet a feltételezett migránsveszélyre, valamint Sorosra épült és a kampány sokakat meggyőzött, hogy Orbán szavatolja számukra a biztonságot. Charles Gati azt mondja, a hatalom mesterien mosta át a lakosság nagy részének agyát. Ehhez nemigen van szükség nyílt cenzúrára. A kritikus orgánumok hangfogóval működnek, és az RTL-t leszámítva csak kevesekhez jutnak el. A piac 15 %-át teszik ki a politikai céllal elhelyezett állami hirdetések, ez az európai átlag több mint kétszerese, mutat rá a Mérték Elemző Intézet vezetője. A Magyar Idők bevételeinek 85 %-a származik ilyen forrásból.

Orbán újabb mandátumával megkérdőjeleződik a sajtópiac sorsa. Martin József, a Magyar Nemzet korábbi munkatársa úgy jellemzi az állapotokat, hogy van sajtószabadság, de egyre csökken a sokszínűség és ez aggasztó. Az információból mind inkább politikai áru lesz, ám az ki van téve nyílt és burkolt torzításoknak és ez komoly kételyeket vet fel a demokráciát illetően. Mert ilyen körülmények között miként lehet az újságírás a 4. hatalmi ág? Miként lehet szabad és tényekkel alátámasztott vitákról beszélni, miként lehet feltárni a politikusok visszaéléseit? Polyák Gábor úgy véli, a legutóbbi választási hadjárat már megmutatta, hogy itt nem egyszerűen a propagandáról van szó, hanem arról, hogy csak egyetlen vélemény jelenik meg a tömegek számára. A migráció mindent uralt, a lényeges gondok nem kerültek terítékre, azok megvitatására egyszerűen nem volt tér, felület.

FRISS HÍREK

Törött tükör...

Színház-beda...

Teljes front...

Mit akar Put...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK