Kezdőlap Címkék RMDSz

Címke: RMDSz

Az új barbárság

0

A kétharmad nem csak Orbán és gátlástalan társainak a felelőssége, hanem immár választói felelősség: az aktív szavazók fele magasról tesz azokra a civilizációs vívmányokra, melyeket a rendszerváltás igért, melyeket ma stigmának és nyűgnek érez stb., és vidáman lép a decivilizáció, a barbárság útjára, vélve, hogy majd legalább neki jó lesz. Hát, nem lesz jobb a most ünneplőknek sem, sőt egyre rosszabb lesz, mert végül nem a barbárság, hanem Róma győz, új civilizációt, új kultúrát hirdet, még ha belepusztul is!

Orbán újabb kétharmada végzetesen megváltoztat(hat)ja Magyarország, sőt az egész magyarság sorsát, és meglehet, ez volt az utolsó lehetőség, hogy – bármennyire is a hatalom fele lejtett a mezőny –  demokratikus úton leváltható legyen „a rendszer”. Véget ért egy éra, még akkor is, ha a folytonosság látszik. Valami új jön, és ami jönni fog, az nagy valószínűséggel, a nyílt és fölvállalt diktatúra lesz, amit a vezér be is jelentett elhíresült „elégtételt veszünk”, mondásával. (És ne feledjük, a legvéresebb diktatúrák mindig is „demokratikus” választások nyomán alakultak ki. És éppen úgy, mint Orbán teszi, a választásokat soha nem pozitív programok bemutatására és elfogadtatására, hanem már önkényesen elkövetett „tettek”, pontosabban politikai bűnök, utólagos legitimálására használták/ják. A kétharmad most majd a végeláthatatlan korrupciót fogja menteni: nem lehetnek korruptak, hiszen megszavazták őket, nemde?).

Azt hiszem nem téved az, aki, ismerve a kurzust (nemcsak az orbáni kormányzás elmúlt nyolc évét, hanem az európai- sőt, világrendszerbeli-változásokat), decivilizációs folyamat kezdetét látja abban, ami van és főként abban, ami bekövetkezni látszik. Hiszen a civilizáció végső soron, az erőszak, a hatalom egyre jobb és szélesebb körű intézményes kontrollját jelenti, kiegészítve azzal is, hogy a kontroll egyre inkább az egyén által önként vállalt, önkorlátozással valósul meg és nem föltétlen külső nyomásra. Ami a mai Magyarországon, az ellensúlyok rendszerének fölszámolásával bekövetkezett – mindenekelőtt a legfőbb ügyész magatartásában tetten érhetően, aki egyetlen hatalomközeli korrupciós ügyben sem indít nyomozást – az Orbán, akár külső, akár belső, önkorlátozó (Lol) hatalmának kiteljesítése, egy regresszív/reakciós lépés. Az enyhébb kifejezést használom a társadalmi folyamat leírására – Norbert Elias viszont a leginkább a barbarizációt („barbarization spurt”, 1987) preferálja – mert ezt kevésbé normatívnak vélem, de az új barbárság fölvetése sem túlzott, ha azokat az előjeleket vizsgáljuk, melyek elvezettek a mostani magyar politikai közélet, illetve politikai kultúra színvonalának, békeidőben példátlan, lesüllyedéséhez. A regressziós pályára kerülő, a decivilizáció útját járó társadalmakra jellemző, a félelem és bizonytalanság (insecurity), a veszélyérzet és kiszámíthatatlanság, az erőszak föléledése a közéletben, a növekvő egyenlőtlenségek és társadalmi feszültség (Jonathan Fletcher, 1995). Mindezek a mai magyar kormány által előidézett és támogatott – rejtett programként dédelgetett és terjesztett – politikájának részei. A többi létező diktatúrához hasonlóan a decivilizáció az a rejtett, egyelőre ki nem mondott populista politikai program, melynek folytatásához Orbán szavazatok általi legitimálást kért és kapott. Orbán, a kétharmaddal, lehetőséget kapott, hogy egy hosszútávú decivilizációs folyamatot levezényeljen, melyet orosz-török stb., mintára kezdeményezett, és amelynek következő lépése semmi más, csak a nyílt és erőszakos diktatúra bevezetése lehet, Magyarországon. A félelemre és gyűlölködésre, az álhírekre és „alternatív tényekre”, a fiktív összeesküvésekre és nacionalista retorikára épített kampány gyümölcsöt termett, keserűt és rothadtat, sőt mérgezőt, de ez van és ezt fogjuk zabálni. Ki két pofára, ki csak moderáltan, kinek ebből sem jut, de más nincs és egyre kevésbé lesz.

És el lehet újra és újra mondani, hogy a vox populi, az a vox dei, vagyis, ha „a nép beszél”, akkor a politikusoknak és kritikusoknak hallgatni ildomos. És hogy az istenadta nem tévedhet, holott nagyon is. A kétharmad nem csak Orbán és gátlástalan társainak a felelőssége, hanem immár választói felelősség: az aktív szavazók fele magasról tesz azokra a civilizációs vívmányokra, melyeket a rendszerváltás igért, melyeket ma stigmának és nyűgnek érez stb., és vidáman lép a decivilizáció, a barbárság útjára, vélve, hogy majd legalább neki jó lesz. Hát, nem lesz jobb a most ünneplőknek sem, sőt egyre rosszabb lesz, mert végül nem a barbárság, hanem Róma győz, új civilizációt, új kultúrát hirdet, még ha belepusztul is!

Olvasom, hogy a Fidesz itteni fiókpártjai pezsgőznek és győzelmüket (sic!) ünneplik, vagy legalábbis remélhetően azt, hogy nem lesznek retorziók és a pénzcsapokat nem zárja el Orbán, a klientúra virágozni fog, mert éppen elég volt az erdélyiek szavazata a kétharmadhoz. Csakhogy ez a főnöki fejbúbsimogatás bármelyik pillanatban megváltozhat, a lehajtott fejű vezérek pedig hiába papolnak autonómiáról, ha közben csicskaságukat nemcsak elfogadják, hanem büszkén ünneplik is. Miközben álságosan a Fidesszel való „partnerségről” beszélnek, maguk is tudják, hogy a főnök kénye-kedve irányítja minden lépésüket, és mozgásteret sem hagy számukra a külső kontroll: kiszolgáltatottak, megfélemlítettek és Judás-pénzen megvásároltak.

És ne legyenek illúzióink, a Kelemen-féle fiókpárt nem egyszerűen csak a „büszke csicskás” passzív szerepében tetszeleg, közvetíti a budapesti ukázt a rommagyarság fele, hanem nagyon is aktív közvetítője és lelkes támogatója az orbáni (erdogani putyini, stb., mintájú) illiberalizmusnak, az arra nagyon is fogékony román hatalom fele. Nincs ma reakciósabb, visszahúzóbb és ebben megbízhatóbb partnere Dragnea and Co-nak, mint a Fidesz itteni fiókpártjai, és nincs hiteles képviselete a rommagyar közösségnek, védtelenek és kiszolgáltatottak lettünk, messze Bukaresttől, és messze Budapesttől is. Győztünk mondják a vezérek, csak tudnánk, hogy miben? Kinek a háborújában, kinek a zászlaja alatt? Ahogy mondani szokás, még néhány ilyen győzelem és végképp elveszünk, vagy legalábbis elfogyunk.

És ha – mint állítom – egy civilizációs visszalépés küszöbén áll a magyarság, akkor az is igaz kell legyen, hogy a regresszió megállítását nem várhatjuk el egyféle töredezett „politikai ellenzék” néhány tucat, lényegében eszköztelen, vezetőjétől, ez ellen valóban csak közösen tehetünk. Az első lépés a decivilizáció tényének felismerése, és az ellenállás, cenzúrának, a kisajátított médiák agresszív és gyűlöletkeltő és hazug diskurzusának, a civil társadalom megfélemlítésének, az oktatás és egészségügy végletes leépítésének, s ó jaj hosszú még a lista. Ez illúziókkal való leszámolást is jelent, közös felelősséget, és azután közös cselekvést is. Nem lesz könnyű, de más út nincs, a menekvés nem megoldás, illetve csak egyéni megoldás lehet, a civilizáció pedig kollektív alkotás, kezdődnie kell a barbárság lebontásának is.

Most már csak élni kellene, civilizáltan, „normálisan”, szabadon és emelt fővel, kimondom: európai emberhez méltón. Legyünk azon, és a haza egyszer csak fölvirágzik általunk.

Magyari Nándor László

Áldozatnak és/vagy mártírnak lenni

0

Mártírnak lenni nemcsak nehéz, hanem – amennyiben a keretfeltételek nem adottak, a politikai szimulákrum szabályai szerint – szinte lehetetlen is. Horváth Anna áldozat, de az adott kontextusban és a rommagyar politikai diskurzus szabályai miatt, mártír nem lehet, kétszeres áldozat, az (i)gazságszolgáltatás és a politikum kétszeres áldozata viszont, nagyon is igen.

Ítéletet hozott a kolozsvári táblabíróság, minden bizonnyal igazságtalant (még jó hogy csak alapfokon), de legalábbis indokolatlanul aránytalant, amikor Horváth Annát több mint két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Az ügy, minden bizonnyal, még sokáig foglalkoztatja majd a rommagyar közvéleményt, és fordulatokat is tartogat. Nem tisztem pusztán jogi, vagy erkölcsi megítélése a dolognak, viszont nem tartom érdektelennek politikai kontextusba helyezni a történteket, annál is inkább, hogy amiről szólni szeretnék az a mód, ahogyan maguk a szereplők (aktorok, stakeholders) politikai célokra igyekeznek kihasználni az adott ügyet.

Éppen mert az (i)gazságszolgáltatás integritása morális kérdés, a példaadás adekvát lehet a rendszer korrupciójának leleplezésére, elindíthat olyan folyamatokat, melyek a korrupció ellen hatnak, és minden esetre, ráirányíthatják a  figyelmet a jelenségre, csakhogy. A mártír, a példaadó kulturhérosz sikerének feltétele, hogy a hős az egyetemesnek tételezett igazság, a humanizmus nevében lépjen föl („a példaadás erkölcse”), mindenféle pártos elköteleződés nélkül hozzon áldozatot, érték-vezérelten, de nem valamilyen partikuláris, hanem az egyetemes értékek nevében. Az önként vállalt mártírságnak hitelt (és ennyiben elismerést) az egyetemesre való hivatkozás ad(hat), a vértanúság csak és kizárólag az erős és megmásíthatatlan hiten alapulhat, de nem a politikai közösség, hanem a morális közösség ad neki értelmet és keretet.

Horváth Anna ügye jogosan borzol kedélyeket, okoz morális fölháborodást, ezért első látásra rendelkezik azzal, ami a példaadás erkölcsének maximuma, rendkívüli gesztusokat, akár mártíriumot (persze átvitt, szimbolikus értelemben) is kiválthat, csakhogy. Az ügy amiért szabadsága elvesztésével készül kiállni Horváth Anna és a rommagyar politikai mainstream (valamint egy ad hoc fanklubbá izmosodó közösség „#tartskiancsa”), egyfelől (1) zavaros és átláthatatlan (felemás volt a mártír-szerep választása is, amikor HA nem fogadta el az esetleges felfüggesztett börtönbüntetést, viszont vádlott-társa Fodor Zsolt elfogadta azt. Különös tanács egy ügyvédtől, ha ugyan ő volt a kezdeményező, aki nem arra bíztatja védencét, hogy minden eszközt használjon ki a kiszabandó büntetés mérséklésére hanem, hogy visszautasítson egy lehetőséget. Téves helyzetértékelés vezethetett arra a következtetésre, hogy a felfüggesztett büntetés előzetes elfogadása azonos lenne a bűnösség elismerésével. Most akkor a tettestárs „bűnösebb”, mint a fővádlott, van ilyen értelmezése, vagy akárcsak percepciója is, a dolognak?). Másfelől pedig csak (2) áttételesen, azaz mesterkélten, manipulatív módon kapcsolódik ahhoz, aminek érdekében politikai eszközként igyekeznek kihasználni, azaz a korrupció-ellenes harc betámadására. Az eset alkalmas lehet – nem perdöntő bizonyítékként, de fontos adalékként – az (i)gazságszolgáltatás korrupciójának illusztrálására, de a korrupció-ellenes föllépés fölösleges voltának igazolására, és még inkább, a jelenleg kormányon levő pártokhoz való csatlakozás legitimálására, teljességgel alkalmatlan.

(1) Különös ellentmondásba keverednek azok, akik a közszereplők erkölcsi profiljából, pontosabban annak percepciójából kiindulva, egyfelől azt feltételezik, hogy amennyiben lehetőségük van rá, a korrupt megoldásokat fogják – eufemisztikusan szólva – előnyben részesíteni. Ezt rögzíti a népi bölcsesség, miszerint „alkalom szüli a tolvajt”. Másrészt ezt az erkölcsi kérdést, azután túlszabályozással próbálják kezelni, és a lehető maximális politikai kontrollt erőltetik a korrupció visszaszorítására, ráadásul hiteltelenek, mert maguk is korrupciós ügyekben érintettek. Csakhogy az erkölcsi tartást, az ügyészek-bírók feddhetetlenségét szinte lehetetlenség törvénykezéssel szabályozni. Végső soron az erkölcsös magatartás garanciái nem a szabályozásban, hanem személyiségvonásokban, és az azt létrehozó kulturális közegben vannak. Paradox módon éppen az (i)gazságszolgáltatási intézmények (egy vitatott, de elgondolkodtató korrupciós-elmélet szerint az egészségügy mellett) „ellenőrizhetetlenek”, mert egyfelől a jogi kultúra alacsony szintje miatt is, olyan szakmai elit működteti, mely különleges tudása okán szuverén; mert olyan titkos belső hálózatok jönnek/jöhetnek létre az intézményeken belül, melyeket semmilyen felügyelet nem képes sem leleplezni, sem fölszámolni, akik megtehetnék maguk, is részesei a céhen belüli nagyon erős szolidaritásnak (úgymond kötelezi őket a „mundér becsülete”), tagjai a kiváltságos klubnak; mert az intézmény működésének jórésze a nyomozás érdekeire való hivatkozással titkos, vagy legalábbis a médiák és a nagyközönség számára elérhetetlen információkon alapul, stb. Azok az eljárások, melyek a testületek integritását hivatottak bizonyítani – a szigorú és szakszerű kiválasztási rendszertől, (ha meggondoljuk, a jogászok erkölcsi tartásának kérdése már a pályaválasztáskor, az egyetemi felvételinél eldől, azután a rendszerbe való belépéskor kellene újfent kérdés legyen. Csakhogy, gondoljunk bele, a román rendszerben rengetegen gyanús másod-harmadosztályú egyetemeken utólag szerzett diplomákkal nemcsak ügyvédek, ügyészek vagy bírók, hanem törvényhozókká lettek. Azután rengeteg kiszolgált rendőr és titkosszolga stb., szerzett így-úgy jogi diplomát és lépett be a rendszerbe stb., stb.) és időszakos átvilágítástól kezdődően, a magas fizetés és karrierút szabályozásáig, vagy az „elmozdíthatatlanság” (inamovibilitate) biztosításáig – végső soron kijátszhatók, a korrupció ezekben az esetekben, szinte teljes egészében morális kérdés marad. A tisztán morális föllépések kritikus száma adhat reményt a rendszer korrupciójának mérséklésére, ráadásul bevett és egyszerű receptek sincsenek, ha csak a generációs megújulás, és a politikai környezet befolyásának radikális visszaszorítása, az oktatási rendszer átalakítása (a jogi karok nyakló nélküli létrehozása és akkreditálását is vissza kellene szorítani stb.), nem számít annak.

(2) Két bizonyítékát láthatjuk annak, hogy az ügyet, attól lényegében független politikai kérdésekben és vitákban próbálják eszközként használni az elítélt és politikustársai. Az első érdekesség, hogy maga Horváth Anna, az ítélethirdetést követően, első reakcióként, az ügynek megfelelően, nagyon is emberileg és érthető módon reagált, azaz megdöbbent a kiszabott börtönbüntetés hallatán. A „szekusállam” emlegetése csak később (konzultációt követve? “Mi azt mondtuk Annának, menjen tovább” – hangzik el Kelemen Hunor interjújában) került be a nyilatkozataiba, és ezzel a végletesen általánosító politikai diskurzus útjára lépett. (Nehéz világosan látni, hogy mi is történt az ügyben – legalábbis a részletes bírói indoklás megismerését megelőzően – de ha valóban a SRI és ügyészség törvénytelen együttműködésével gyűjtöttek terhelő bizonyítékokat, ez ki fog derülni. Sőt a hibás, a jogosulatlan bizonyítási eljárás nyomós érv lehet a fellebviteli eljárásban. És ez esetben is nehéz a „szekusállam” fogalom (allegória?) használata, mert ez mindenestől azonosítja a mostani titkosszolgálatot a volt politikai rendőrséggel, azután ezt az egész állam működésére kiterjeszti, de mindenekelőtt, egy igazolhatatlan föltevést, egy terjedő konteót, próbál tényként /alternatív tényként/ elfogadtatni. És mi történik, ha fellebbezést követően a Legfelsőbb Bíróság felmenti, vagy esetleg, egy felfüggesztett büntetést szab ki Horváth Annának? Akkor vége a „szekusállamnak”? Ezek után, vélhetően, lehetetlen lesz számára – esetleges fölmentését követően is – jogászként elhelyezkednie a „rendszerben”, véglegesen fő állású politikus marad).

Hogy itt politikai (stratégiai) kommunikációról van szó, és nem a konkrét ügy megítéléséről, azt a leginkább Kelemen Hunor rossz mondata leplezi le, aki először igazságtalannak és szabálytalannak véli az ügyet, azután pedig azt mondja: ”Szóval sok sebből vérzik ez az úgynevezett korrupcióellenes harc, és Horváth Anna esetében korrupciót nem lehet emlegetni.”(Itt feslik föl a politikai kommunikáció vékony szálából font háló, bár HA esetében korrupcióról nincs szó – jelenti ki a főnök –, mégis a korrupcióellenes harc betámadására használja a politikum az ügyet. Sőt a korrupció-elleneseket később sztálinistának mondja a Fidesz itteni pártjának szóvivője, aki a PSD-ALDE-val való politikai szövetség legitimálására is használni akarja HA ügyét, és ezzel egy sorba helyezi Dragnea and Co-val. Ki kit véd, és kitől? Ki szolidáris HA-val? Aki, ügyét manipulatív módon, politikai harc eszközeként igyekszik kihasználni, vagy az, aki arra biztatja, hogy mentse magát, minden legális eszközzel és ne vigye át a politikai diskurzusok területére áldozatiságát, hagyja az esélytelen mártírszerepet?)

És itt a törés, a meg nem engedhető diskurzusváltás, a mártírgesztus lenullázása, de legalábbis politikai kihasználása, megszállása és eltérítése eredeti morális jelentésétől. Mártírnak lenni nemcsak nehéz, hanem – amennyiben a keretfeltételek nem adottak, a politikai szimulákum szabályai szerint – szinte lehetetlen is. Horváth Anna áldozat, de az adott kontextusban és a rommagyar politikai diskurzus szabályai miatt, mártír nem lehet, kétszeres áldozat, az (i)gazságszolgáltatás és a politikum kétszeres áldozata viszont, nagyon is igen. (A Sacco e Vanzetti – egy sikeres film, az amerikai igazságszolgáltatási rendszert viszont nem az változtatta meg (ehhez ötven évet késett is), hanem a demokratikus folyamatok és az emancipáció, a civilizációs haladás).

Magyari Nándor László

Híján a perspektívának

0

A Fidesz itteni fiókpártjai szőröstül-bőröstül eladták lelküket a mai magyar hatalomnak (ennek ocsmány kifejeződése volt Kelemen Hunor udvariatlan gesztusa Karácsony Gergely ellenzéki miniszterelnök-jelölt itteni látogatásakor), elképzelni sem tudják, hogy nem a Fidesz és vezére győz, de mi lenne, ha mégis? Mi lenne, ha április 9-én ellenzéki győzelemre ébrednénk? Értem én, hogy ez a kevésbé valószínű forgatókönyv, de azt is biztosan tudom, hogy kisebbségben kétszeresen káros a kalandorpolitika (hogy politikai gengszterizmust ne mondjak).

Mondhatni, business as usual, minden a maga útján halad a politikában, csak a globális fölmelegedés okozta márciusi tél (?) zavar bele az ügymenetbe, pedig dehogy. Semmi nem az, aminek lennie kellene, és a perspektíva, a be-, és főként a kilátások ködösek, mit ködösek, egyenesen sötétek. Igen, a perspektíva – azaz a perspiciere, az át- és előreláthatóság – hiánya jellemezi a politikát, annak minden bugyrát és szegletét.

A körkörös politikai burkok nézőpontjából szemlélve azt láthatjuk, hogy – Caragiale fantáziáját überelve – a mindenestől kiszámíthatatlan amerikai elnök, aki nem mellesleg az észak-koreai diktátorral készül találkára, üdvözli a kínai életfogytig tartó elnökség bevezetésének „perspektíváját”, de nem gratulál Putyin, „fergeteges” (és mindenben szabálytalan) újraválasztásához, holott nemrég nagyon is barátkoztak, amiből mára csúnya vádtömkeleg állt össze ellene. Védővámokat vezet be európai és kínai nagyvállalatok ellen, és továbbiakkal fenyeget, inkább eddig lojális staff-ját meneszti, csakhogy felelőtlen üzelmeit, mantraként ismételgetett rögeszméit követhesse. Szemben, nemcsak a nemzetközi joggal és kereskedelmi renddel, hanem az üzleti racionalitással is. Úgyhogy nehéz eldönteni, hogy – mondjuk a brit-orosz kémkonfliktusban – lehet-e számítani az USA-ra, vagy sem, és hogy merre is tart a világrend(etlenség).

Közelebb hozzánk, a román kormánypártok továbbra sem kormányoznak, hanem újabb fejezetét támogatják a Iordache-Nicolicea-Márton parlamenti különbizottság (i)gazságszolgáltatás-, még pontosabban, jogállamiság elleni támadásainak. Ezt újabb és újabb át nem gondolt törvénytervezetek formájában szórja a bizottság, taposóaknaként – először az Alkotmánybíróság, majd siker, esetleg részletes siker esetén – az elnök és az országos törvénykezés mezejére. A borzongató perspektíva, mely miatt Dragnea és társai álma nyughatatlan, a korrupciós vádak, és ugyan ezek teszik, hogy a Fidesz itteni fiókpártjai a leghatározottabban ellenállnak a korrupció-ellenes föllépésnek, kitartanak az egyre kevésbé vállalható PSD-ALDE koalíció mellett. Ezzel viszont az ellenzéket hívják ki, és azután nem is csoda, ha az játssza ki a nacionalista, kisebbségellenes kártyát. Mi más lenne az Ab-hoz fordulás gesztusa a vásárhelyi katolikus gimnázium létrehozását – félig-meddig szabályosan, viszont az Ab által alkotmányellenesnek ítélt – statuáló törvény okán, ha nem a politikai bosszú, ami a kormánypártiságnak jár ki?

A katolikus gimnázium „esete” viszont jól kifejezi a rommagyar politikai pártok perspektívahiányát, szűklátókörűségét is. Történt ugyanis, hogy azért, hogy elfödjék azt, a már régen kijavítható téves tanácsi határozatot, mely a gimnáziumot eredetileg létrehozta, hogy a tetteseket mentegessék, ráléptek a „járhatatlan útra”, össze-vissza kommunikáltak és kapkodtak fűhöz-fához, közben nem egyszer megtévesztve szülőket, diákokat, egyházat és az egész közösséget is. Az ügy egyik emlékezetes epizódja volt, amikor Orbán Viktor telefonon fordult Liviu Dragneához, és utána a rommagyar és királyi magyar médiák büszkén jelentették, hogy a dolog rendeződött (consider it done, dőltek hátra sokan, és már csak egy feketét kértek, ráadásként), felejthető. Hisz, íme Orbán megvéd és kisegít, ugrik egy jó szóra és sikeresen intézkedik. S hogy mégsem ment, jött a parlamenti, azaz törvénytervezetekkel elkövetett maszatolás, több felvonásban. Először egy lényegében mezőgazdasági (sic!) salátatörvény részeként próbálták becsempészni a gimnázium-alapítást, azután külön törvénnyel, sikertelenül. Pedig, ha a diákok és szülők érdekeit tekintik, és nem a politikai erődemonstrációt, egy új helyi határozattal, és tanfelügyelőségi-minisztériumi koordinációval rendezni lehetett volna az ügyet. Jellemző módon erre javaslatot is tettek jogászok, de szóba sem került tanácsaik megfogadása, hiszen az a tévedés, de legalábbis az inkompetencia, beismerésével járt volna, és a felelősök megnevezésével.

Kampány van Magyarországon, és persze itt is, aránytalan eszközökkel, részrehajló médiával, és a hatalomnak kedvező választási szabályozások mellett, egy félrebillent mezőnyben, mely a hatalom számára lejt, és mely mégsem tekinthető lefutottnak. Érdekes fejlemény Hódmezővásárhely – az egyik fővezér fieff-je – ahol az ellenzéki összefogás eredményt hozott, a minden eszközzel megtámogatott uralkodó párt polgármester-jelöltje veszített, egy jól kommunikáló, jó kiállású függetlennel szemben. Az ellenzék ezután, mintha felrázódott volna, és az utolsó percben keresi az egyezségkötés, a kölcsönös visszaléptetések lehetőségét (listáikat ugyanis már regisztrálták), hiszen a közvéleménykutatások „kormányváltó hangulatot” jeleznek, egy jelentős többség (usque 56%) elérkezettnek gondolja a kormányváltást és ez bizalmat ad az ellenzéknek. A bizonytalanok vagy rejtőzködők (racionálisan érvelhető, a mérések alapján, hogy a kormánypártokat fölülmérik, hogy a bizonytalanok és preferenciával nem rendelkezők között több a váltást óhajtó), jó mozgósítás mellett, leválthatják a nemrég még minden megszállt pozíciójukban bebetonozottnak tűnő hatalmasokat.

Ha Orbán nem talál új témát, és a csőre töltött migráncsozást-sorosozást csak nyílt fenyegetéssel tudja kiegészíteni (vajon nem máris érződik, hogy Finkelstein halott? De Fico sem a régi, és Kaczynski-testvér lengyelkéi csak biodíszletei a kampánynak) az kevés lehet. Ha a többség elhiszi, hogy az Orbán-rendszer leváltható, győzelemre vihet egy, olyan politikai konglomerátumot, melynek működéséről, perspektívájáról alig tudhatunk bármit is. Legföntebb reménykedhetünk, hogy nem folytatja az orbáni ámokfutást, a sehova nem vezető Nyugat-ellenességet, Putyin-Erdogan-pártiságot, visszavenne a korrupcióból, stb., de ez talán kevés a jó kormányzás ígéretéhez.

És akkor itt ajánlok egy gondolat-kísérletet. A Fidesz itteni fiókpártjai szőröstül-bőröstül eladták lelküket a mai magyar hatalomnak (ennek ocsmány kifejeződése volt Kelemen Hunor udvariatlan gesztusa Karácsony Gergely ellenzéki miniszterelnök-jelölt itteni látogatásakor), elképzelni sem tudják, hogy nem a Fidesz és vezére győz, de mi lenne, ha mégis? Mi lenne, ha április 9-én ellenzéki győzelemre ébrednénk? Értem én, hogy ez a kevésbé valószínű forgatókönyv, de azt is biztosan tudom, hogy kisebbségben kétszeresen káros a kalandorpolitika (hogy politikai gengszterizmust ne mondjak). Ma a Fidesz itteni fiókpártjai, és sajnos általuk az egész közösség, ha akarja, ha nem, spárgában áll, egyfelől a bukaresti már-már vállalhatatlan hatalom, másfelől pedig a budapesti akarnok között. Márpedig a spárga egy fárasztó és perspektivikusan, szétszakadással és padlótfogással fenyegető pozíció, merev és kilátástalan.

Nehéz a hosszan kitartott spárgából szerencsésen talpra állni, a meggémberedett tagokat megfelelő izomtónusba hozni és dinamikus mozgásra bírni, ráadásul az önállóság hiánya, politikai sakkvakságot okoz, zavarodottságot és tanácstalanságot. Csak egy példa a nagybányai, ahol a börtönviselt (vajon ki tudhatja, milyen jogi, vagy titkos egyezségek nyomán szabadult?) polgármester magyar gimnázium elleni kirohanását támogatta (ki tudhatja milyen háttéregyezségek és milyen potenciális hasznok reményében), első körben, a helyi rommagyar szervezet, és az igazgatónőt csúnyán fenyegetve győzködte (sőt nyilvános közleményben szólította föl!) a támadás elhallgatására. Azután, központi figyelmeztetésre, legalábbis egyelőre, vissza úsztak a Rubiconon.

Csakhogy „a kocka el van vetve” és könnyen arra ébredhetünk egy áprilisi hétfőn, hogy a kalandorpolitika beérett és iránytű, meg perspektíva nélkül pislogunk „kancsalul festett egekre”.

Magyari Nándor László

 

Hol terem a közjó?

0

Azt hiszem nincs, mert nem lehet, senki annyira naiv, hogy Kelemen Hunor PSD kongresszusi szövegét komolyan vegye, egy percig is elhiggye és ne vegye észre, hogy manipuláció. Nemcsak nem képviseli, amit mond, sőt szembe megy azokkal a célokkal, melyek a rommagyarság helyzetéből, mintegy „természetesen” következnek, hanem egyre inkább tudatlannak és vaknak, hogy ne mondjam hülyének néz bennünket.

Túl azon a “szokatlan” fejleményen, hogy saját pártcsaládjához képest vetélytárs politikai párt rendkívüli kongresszusán teszi tiszteletét, valójában mutatja föl hódolatát, a Fidesz itteni fiókpártjának elnöke, gesztusa mellett, szövege is problémás. Legalábbis a józan ész, a reálpolitikai, sőt a médiapolitikai megítélés, a gyakorlat és a szimbolikus politizálás szempontjai szerint is ellentmondásos, nehezen értelmezhető. Mert egy rendkívüli kongresszus, mely ráadásul csak arról szól, hogy a legitimitását és népszerűségét egyre inkább elveszítő, hatalmon levő párt úgy rendezze újra sorait, ahogyan az autoritér elnöke azt megkívánja, csak akkor és annyiban indokolja egy másik párt elnökének a fölszólamlását, ha valami rendkívüli mondanivalója van. Ha valami olyant akar bejelenteni, ami halaszthatatlan, ha olyan politikai üzenetet fogalmaz meg, ami „világra szóló”, mint amilyen például az lett volna, hogy a párt ezután kormányra lép a kongresszust tartóval, vagy valami hasonló. Ilyesmi nem történt, és ezért a félig-meddig ellenzékben levő párt egyszerűen csak hódolata jeléül képviseltette magát a legmagasabb szinten, egy lényegében üres, fölszólamlással.

Különösen meglepő a kontextus, amiben Kelemen Hunor lojalitásáról biztosította a PSD-elnököt, hiszen a rendkívüli kongresszus az ő kezdeményezésére és arról szólt, hogy leváltsák azokat a másod-harmadrangú pártvezéreket, akik – bár félszájjal, de – bírálni merték a főnököt, és olyanokkal helyettesítsék, akiktől föltétlen lojalitást remél Liviu Dragnea. Ezt jól jelzi a tény, hogy azok a jelöltek, akik nem élvezték a daddy föltétlen bizalmát, és akikre formálisan szavazott ugyan a kongresszus, arra sem kaptak lehetőséget, hogy elmondják „programjukat”, azt, hogy mit tennének a megcélzott funkció elnyerésének esetén. A rendkívüli kongresszus föl sem vetette az elnök felelősségét az utóbbi kormányok válságáért, a saját kormányok megbuktatásáért, a népszerűségcsökkenésért, stb. (nem mellesleg, arra sem kérdezett rá senki, hogy mit jelent Liviu Dragnea 9%-ra mért népszerűsége, miközben az ellenzék, már államelnök-jelöltet hirdet), mindazon kudarcokért, melyek a hatalmon levő párt hiteltelenségét rendkívüli módon növelték.

Tudom, hogy a kognitív disszonancia elméletét a populista politika alapjaiban cáfolta meg, az ellentmondásoktól, az inkonzisztenciától nem riadnak vissza a magukat öröknek tételező politikusok, valójában percemberek, akik ma a politikai mezőnyt uralják. Mégis föltűnő, hogy Kelemen Hunor, utóbbi időszakban tett kijelentéseinek homlokegyenest az ellenkezőjét mondja, egy olyan helyen és olyan környezetben, melyben valójában nincs is keresnivalója. Miután több alkalommal fölvezette, hogy nemcsak a jelenlegi kormánynak, hanem Romániának (sic!) nincs is semmiféle programja, stratégiai célrendszere az EU-s és NATO csatlakozást követően, sőt az elmúlt száz esztendőben, sem lenne, most azzal magyarázza jelenlétét és a PSD támogatását, hogy az – legalábbis egyelőre – a „közjót szolgálja”. És ebben az összefüggésben nemcsak hiteltelen a kijelentés, hanem minden további magyarázat nélkül, értelmezhetetlen is, mert miféle „közjó”-ról beszélhet Kelemen Hunor, ebben a kontextusban? Miféle meghatározását olvashatnánk ki a közérdeknek abból, amit mond, és amit a PSD-ALDE kormány képvisel? És magyarázatokért fölösleges az ellenzékhez, az államelnökhöz, vagy az EU-s és a politikai nyugat által megfogalmazott aggályokhoz fordulnunk, elég csak a Fidesz fiókpártok bírálatait fölemlegetnünk, ahhoz, hogy belássuk, nehéz az utóbbi kormányokat a közjó és a jó kormányzás iránti elkötelezettséggel megvádolni.

Egyre nyilvánvalóbb, amit sok elemző a PSD-ALDE mandátumának kezdetétől mond, hogy a számokban megtévesztően magas gazdasági növekedés nem fenntartható, nem beruházásokon, hosszú távú infrastruktúra-fejlesztésen, átgondolt gazdaságpolitikákon, hanem csupán a fogyasztás stimulálásán, konjunkturális tényezőkön alapul. A kormány az osztogatást, az ellentmondásosra sikeredett fizetésemeléseket, az úgynevezett adóforradalmat és pénzügyi intézkedéseket csak arra használja, hogy leple alatt az (i)gazságszolgaltatást rendelje alá, a hatalmasoknak. A korrupció ellenes föllépés élét igyekszik elvenni, hathatós „külső” támogatással. Ezt nemcsak a vitatott és közfelháborodást, valamint megalapozott szakmai bírálatokat kiváltó új igazságügyi szabályozások (még tervezetek) jelzik, hanem az is, ahogyan a hatalom centralizálni és az összes közintézményt átpolitizálni próbálja. Mindenféle autonómia fölszámolásával kísérletezik, amint azt az újonnan benyújtott közigazgatási törvény mutatja, melyet a rommagyar párt is kritizál, elsősorban a prefektusok hatalmának megnövelési kísérlete kapcsán. És ehhez a központosítási törekvéshez kapcsolódik most a Kelemen Hunor féle fiókpárt, és itt kell keresni az affinitást, az egyetértés, amit Kelemen kifejez, nem a közérdek, hanem az illiberális demokrácia, a populista nyomulás támogatásában leledzik, melyhez a budapesti kormány ad hátszelet.

A közjó, melyet a bizonyítottan képtelen és inkompetens kormányok állítólag követtek/nek, csak alibi, szemfényvesztés, melyet a közvélemény sem támogat. Miféle közérdeket képvisel a kormány és csatolt része a rommagyar establishment, ha a lakosság 2/3-a véli úgy, hogy az ország dolgai rossz irányba haladnak? És miféle közérdek szolgálatáról beszélhet Kelemen, aki céltalannak és stratégia nélkülinek nevezi a kormányt (sőt az országot magát), mely azután mégiscsak a közjót szolgálja, vagy lehet egy kormányzat részéről a közjót szándéktalanul, mintegy véletlenül szolgálni? A közjó (melyet Walter Lippmann úgy határoz meg, hogy „az, amit az emberek választanának, ha világosan látnának, józanul gondolkoznának, érdek nélkül és jóindulatúan cselekednének”), a gyakorlati politizálásban éppen a helyes és a többség által kívánatosnak tartott, annak érdekeit szolgáló, célok kijelölését és azok egyeztetését jelenti a lehetőségekkel, a végrehajtó hatalom szintjén pedig, a következetes cselekvést az így kijelölt célok elérése érdekében. Miféle elfogultság kell ahhoz, hogy egy olyan hatalom mellett letenni a voksot – hogy kinek a nevében, az egy külön kérdés – mely saját kormányát buktatja meg, naponta változtat „kőbe vésett” programján, melyet egy elítélt fogalmaz a háttérből, és egy szintén elítélt „szakért”, kormánytanácsosként?

Azt hiszem nincs, mert nem lehet, senki annyira naiv, hogy Kelemen Hunor PSD kongresszusi szövegét komolyan vegye, egy percig is elhiggye és ne vegye észre, hogy manipuláció. Nemcsak nem képvisel, amit mond, sőt szembe megy azokkal a célokkal, melyek a rommagyarság helyzetéből, mintegy „természetesen” következnek, hanem egyre inkább tudatlannak és vaknak, hogy ne mondjam hülyének néz bennünket.

Egyébként láthattuk, hogy csinos – és nála alig harminc évvel fiatalabb – „barátnője”(-titkárnője) van Liviu Dragnea pártvezérnek, aki az első sorból, a báb-miniszterelnökasszony (úgyis, mint násznagy-jelölt) jobbján csápolta végig a rendkívüli kongresszust – Kelemen Hunor szerint – a közjó épülésére, és biztosan van/lesz még lennebb is.

Magyari Nándor László

Cáfolja az RMDSZ, hogy buszokat vagy helikoptereket indítana a Békemenetre

0

„Nem tudom, ki röppentette fel ezt az információt, minek alapján indult el egyáltalán ez a „hír”, de ennek nincs semmilyen valós alapja. Még egyszer hangsúlyozom: mi nem tudunk róla, nem szervezzük, nincsenek buszok, senki nem fog helikopterből erdélyieket ejtőernyőzni a Békemenetbe” – mondta a Transindexnek az RMDSZ ügyvezető elnöke.

A lap azt írja, hogy a magyarországi sajtóban olyan értesülések jelentek meg, hogy Erdélyből nagyon sokan mennek a budapesti Békemenetre. A Hír TV szerint az RMDSZ nem cáfolja, hogy buszokat indít az eseményre. A Transindex ezért megkereste Porcsalmi Bálintot, aki cáfolta a buszok indítását.

Azt mondta: nincs tudomásuk arról, hogy Erdélyből tömegesen mennének a Békemenetre.

„Nincs semmilyen információnk erről, és én azt gondolom, hogy ez egy kamu hír.

A Békemenet március 15-én lesz, és március 15-én az erdélyi magyarok itthon, Erdélyben ünnepelnek. Székelyföldtől a Partiumig mindenhol rendezvények lesznek, és a magyar emberek ezeken a helyi rendezvényeken szoktak részt venni” – válaszolta a Transindex megkeresésére. „Nem tudom, ki röppentette fel ezt az információt, minek alapján indult el egyáltalán ez a „hír”, de ennek nincs semmilyen valós alapja. Még egyszer hangsúlyozom: mi nem tudunk róla, nem szervezzük,

nincsenek buszok, senki nem fog helikopterből erdélyieket ejtőernyőzni a Békemenetbe”

– fűzte hozzá Porcsalmi.

A Transindex azt is megkérdezte, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy esetleg helyi vagy megyei RMDSZ-szervezetek mégis csatlakozzanak a Békemenethez. Porcsalmi azt válaszolta: nincsenek ilyen jellegű információi, de ilyenkor mindenki azzal van elfoglalva, hogy a helyi március 15-i rendezvényeket szervezi. Szerinte az RMDSZ-szervezetek nem azzal foglalkoznak, hogy buszokat szervezzenek egy budapesti eseményre, és a Békemenet szervezői részéről sem érkezett ilyen jellegű megkeresés az RMDSZ-hez.

Politikai krimi

0

Tanulságos, de cseppet sem mulatságos, ahogyan a Fidesz itteni fiókpártját a politikai senkiföldjére vezette, ott pozícionálta, és azután maga is onnan próbál fogadatlan prókátorként kibicelni, inkább elszomorító, lehangoló. A senkiföldjén nincs kályhasarka, ahonnan táncra indulhatna Kelemen Hunor, nincs semmiféle önállónak mondható víziója sem, nem a maga ura, utasításra vár és ebből a helyzetből csak veszíteni lehet.

A politika – mely mai formájában erősen közelít a káosz fele – a leginkább a krimi műfajához hasonlít, mégpedig egy hosszú folyamú krimi-sorozathoz. És ez a műfaji besorolás egyfelől nem csak a politikusokat és segítőiket (politics makers) keretezi be, hanem azt is föltételezi, hogy ekként is olvassuk az általuk létrehozott történeteket, magyarán (ahogy azt Borges mondaná) hitetlenkedve, gyanakodva, egyfajta egészséges bizalmatlansággal, intellektuális távolságtartással kell fogyasztanunk a politikai sorozatokat. Másfelől pedig a krimi mégiscsak a klasszikus logika és „erények” fenntartását szolgálja, nem enged a káosznak, hiszen van eleje, közepe és vége, jó és rossz szereplői, egyébként érthetetlen lenne. Az értő elemzőnek különös erudícióra, türelemre és intellektuális erőfeszítésre van szüksége ahhoz, hogy ne csak a politikai krimi felszínét karcolja, ne csak visszaolvassa a belekódolt legegyszerűbb és – egyre inkább populista – üzeneteket, hanem a mélyebb összefüggéseket is belássa, megértse és összefüggéseiben feltárja. Nem egy könnyű műfaj a politikai elemzés, már ha komolyan vesszük, és háládatlan is, mert egy egész gépezettel áll szemben, mely olyan nyelvezetet (rejtjelezett kódot, ha úgy tetszik) és kommunikációs technikákat termel, ami az elrejtést, az eredeti szándékok és érdekek, stb., elfedését szolgálja, ráadásul művelői, alkalomadtán, bosszút is állnak a leleplező elemzőn. És aztán a tévedés, a téves nyomon való elindulás, a rossz értelmezés Damoklész kardja is állandóan az elemző feje fölött lebeg. A politikai puzzle ugyanis többféleképpen összerakható, a tettest csak a sorozat utolsó részében fogják leleplezni, rendre már későn, amikor már semmi nem segít, amikor a bűn el lett követve, és jobb helyett az utólagos leleplezés adhat egyféle katarzist, amolyan nézőtéri fölsóhajtást: láthattuk volna, sőt előre láthattuk volna, hiszen szemünk láttára zajlott a krimi, de mégsem fedeztük föl a gyilkost.

A román és a rommagyar politikai mezőny, a színpad (szcéna), természetéhez tartozik a túlzottan drámai, súlyos, feszültséggel terhes hangnem, miközben az előadott krimi, valójában tragikomédia (Caragiale szó szerint hallhatatlan, no meg az abszurd ikonikus alakja Ionesco, úgyszintén). Mindez arról a színjátékról jut az eszembe, amely a napirenden levő politikai játszma sorozat-krimijét (sitcom) jellemzi. Karaktergyilkosságokkal és kísérletekkel, leleplezésekkel és félrevezető, szimulált, leleplezésekkel, humbug és bohóckodás (buffoonery), minden szereplő álságos, mindenki menekül, a forgatókönyv pedig nyitott végű: lesz ami lesz. A politikai osztály rá akar telepedni arra az (i)gazságszolgáltatásra, melynek önállósága, objektivitása és kompetenciája máris kérdőjeles, de senki sem veszi fel a konyhakést és nem mer pisztolyt rántani, hogy lelője a krimi, akarom mondani a rendszer, ikonikus alakját, a DNA főügyészét. Laura Codruta Kövesi pedig éppen a többiek romlottsága miatt tűnhet hitelesebbnek és kompetensebbnek, mint amilyen a valóságban: elvtelenek, hitetlenek és hiteltelenek között egy, ki védi még a mundért, „vakok között félszemű a király” („in the land of blind, the one-eyed man is king”). Az ellene irányuló karaktergyilkossági kísérletek, amelyek megvádoltaktól, sőt elítéltektől indulnak, pontosan az ellenkezőjét váltják ki annak, ami szándékuk, a vádlókat vádolják meg, az ők intrikáit leplezik le, és támadásaikat hiteltelenítik.

Patthelyzet van mert egyfelől a vezető politikusi garnitúra nagyon is sebezhető, sőt máris sebzett, hiszen tisztelet a kevés kivételnek, korrupció-gyanúsak, illetve elkövetők. Nehéz úgy támadni és hitelesnek maradni, hogy magasrangú vagy egykor magas funkciókat betöltő, mérvadó politikusok, támadás közben menekülnek. Részük külföldről üzenget, leplez le és fenyeget stb., másrészük meg, bajusz alatt, kényszermosolyogva, elítéltként és bírói ítéletre várva hadakozik, hátha, hátha sikerül megúszni. Kormányzás márpediglen nincs is (ami van az nem adminisztráció, hanem az entertainment industry része: 2 bohóca is van a kormánynak a juh-imádó agrárminiszter Petre Daea és az új-régi Anton Anton, aki energetikai viccekkel szórakoztat), legfennebb utólagos kármentésre futja a fejetlen adóreform következményeinek ideig óráig való rendbehozására, menteni a még menthetőt. A DNA-főnök mögött meg ott van az államelnök, aki nemcsak belpolitikai hasznot húz a konfliktusból, hanem külföldön is jól pozícionál, és ő lehet a nevető harmadik, második mandátumáért szorgosan dolgoznak ellenfelei.

A rommagyar politikusok (április 8-ig minden bizonnyal, de azt követően is valószínűsíthető) spárgázó bábuk, Budapest és Bukarest között. Semmi pénzért nem lennék a szorongó, sőt rettegő Kelemen Hunor helyében, aki két tűz között, érthető módon, menekülőre fogta. Érthető az űzöttsége, mely legutóbbi tv szereplésében arcára kiült, homlokát összeráncolta, szemöldökét összerántotta, miközben csépelte (már úgy, ahogy rengeteget ő-getve, é-getve) a szót, nem mondott semmit. Mert, ugyan mit is mondhatott volna, ha folyton azt kell hajtogatnia, hogy Magyarországon kampány van – mintha ez mindent mentene, bármi megengedett lenne kedvenc miniszterelnöke és tsai részéről – a bukaresti politikát pedig, nem ismeri eléggé, nem is érti, mondta, a legtöbb kérdésre kitérőként. Tanulságos, de cseppet sem mulatságos, ahogyan a Fidesz itteni fiókpártját a politikai senkiföldjére vezette, ott pozícionálta, és azután maga is onnan próbál fogadatlan prókátorként kibicelni, inkább elszomorító, lehangoló. A senkiföldjén nincs kályhasarka, ahonnan táncra indulhatna Kelemen Hunor, nincs semmiféle önállónak mondható víziója sem, nem a maga ura, utasításra vár és ebből a helyzetből csak veszíteni lehet. Duplán vesztes helyzetben van (lose-lose situation), és sajnos nem csak személyesen, hanem magával ragadta a rommagyarság jó részét is, hiszen mind a bukaresti korrupt hatalom, mind a budapesti akarnok politikája követhetetlen.

Csak két példa. Kelemen és a szövetség egy árnyalt kép kialakítása mellett (ehhez alig pár saját korrupt „elengedését” kellett volna eszközölnie) részt vállalhatott volna az államelnök által szorgalmazott és nevével fémjelzett korrupció-ellenes ellenzéki koalícióban, mely jó kilátásokkal bír, és „természetes szövetségeseinek” – ha ugyan komolyan gondolja a PPE-hez, a konzervatív Kereszténydemokrata Internacionáléhoz való tartozást – körében pozícionálhatta volna magát és pártját. Ha meg képes lett volna tartani az „egyenlő közelség elvét” a budapesti pártokkal, akkor meg kampányolnia nem kellene, kiszolgáltatni a rommagyarságot Orbán igencsak változó és fantáziadús kénye-kedvének. Mert magam is azt hittem, hogy a szatmárnémeti magyar polgármester, majd a református egyházfők csatlakozása az ortodox reakciós homofób mozgalomhoz alkalomszerű és „elszigetelt” jelenség, egyszeri megtévedés volt. Most viszont Orbán Viktor szíves közléséből kiderült, hogy a reakciós ortodox fundamentalizmus Európát (sic!) védi, ergo követendő!

Magyari Nándor László

Soha nem fogadtuk el, hogy egy másik szervezet utánfutója legyünk

0

Markó Béla: nem értek egyet azzal, hogy az RMDSZ kampányoljon a magyarországi választásokra. A román pressone.ro portálnak adott interjúban a volt RMDSZ-elnök a szervezet függetlensége mellett foglal állást.

Az RMDSZ megalakulásától az aktuálpolitikáig terjedő átfogó interjút közölt Markó Béla volt RMDSZ-elnökkel a román pressone.ro portál. A Bianca Felseghi által készített interjú részletesen tárgyalja a rendszerváltás utáni periódust, de szélsőségesség, a korrupció és az igazságszolgáltatás, illetve Székelyföld infrastrukturális elmaradottságának témáját is körüljárja.

„Az RMDSZ életében az egyik nagy döntés egy reprezentatív szervezet megalapítása volt 1989 decemberében, a másik nagy döntés az 1996-os kormányra lépés volt. Továbbra is állítom, hogy az RMDSZ-nek keresnie kell a bukaresti kormányzás és hatalom minél erőteljesebb befolyásolásának a lehetőségeit. Az az alapelvem, hogy számítanunk kell Budapest támogatására, de

nekünk magunknak kell döntenünk a prioritásainkról.

Önálló közösségnek kell lennünk, ha úgy tetszik. Budapest irányába is, és természetesen a romániai kisebbség-többség viszony tekintetében is, ha már autonóm döntéshozatalt akarunk a kultúra, identitás, anyanyelvű oktatás terén.”

„Én soha nem fogadtam el egyes bukaresti pártok kísérleteit, hogy alárendelődjünk nekik. Nagyon hamar egyértelművé tettük a státusunkat: önállóak vagyunk, partnereket keresünk, és ha valamilyen egyezséget kötünk egy román párttal, akkor fegyelmezetten tartjuk magunkat az egyezséghez, de ez nem jelenti azt, hogy ha jönnek a választások, és más koalíció alakul, akkor ne lennénk képesek egyeztetni és másokkal szövetkezni. Nagyon egyszerű: soha nem fogadtuk el, hogy egy másik szervezet utánfutója legyünk. Budapesttel kapcsolatban ugyanez a helyzet. Világossá kellett tennünk, hogy

várjuk a támogatást, a tanácsokat és ötleteket, de nem az utasításokat.”

„Jelenleg nagyon sok erdélyi magyar rendelkezik kettős állampolgársággal. Ez szimbolikus is, de bizonyos körülmények közt gyakorlati fontossága is lehet. Ez a kettős állampolgárság feljogosít a magyarországi parlamenti választásokon való részvételre. Én mindig azt nyilatkoztam – bár az RMDSZ-es kollégák többsége már nem ért egyet velem – hogy szerintem a romániai magyaroknak elsősorban a romániai parlamenti választásokon kellene szavazniuk, meg kell próbálniuk bekapcsolódni a romániai politikai életbe. Végül is ott dől el a sorsunk: a jogaink, az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátás, a befektetések, az infrastruktúra. Nekünk itt kell megpróbálnunk befolyásolni a dolgokat. Természetesen, aki részt akar venni az ottani választásokon, az szavazzon, de én nem értek egyet azzal, hogy nekünk kampányolnunk kellene ezért.

„Az RMDSZ egyfajta kampányt folytat a magyarországi választásokon való részvételre, részben Budapest kérésére, hogy minél nagyobb legyen a választási részvétel. Ez rendben van, törvényes, de szerintem nekünk nem ez a célunk.

A romániai magyaroknak elsősorban nem a magyarországi politikára, hanem befele kellene figyelniük.”

„Orbán Viktort régóta ismerem. Egy jól felkészült, mondhatni született politikus, de nem tudok egyetérteni azzal az autoriter rendszerrel, amelyet jelen pillanatban épít, vagy amelyet részben már ki is épített. Nagyon sikeresen manipulálja a magyarországi közvéleményt. Például néhány, az EU-val vagy Washingtonnal szembeni jogos kritikából kiindulva sikerült a közvélemény többségét szembefordítania az egyesült Európa elképzeléssel. Ezt választási célokkal teszi, természetesen, mert

szó sincs arról, hogy Magyarország ki akarna lépni az EU-ból.”

Nem ilyen nemzetegyesítést képzelek el…

…, hogy egyik helyen élünk és a másik helyen érzünk. Markó Béla, a legismertebb erdélyi magyar politikus, az RDMSZ egykori elnöke mondta ezt a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Arról is beszélt, hogy miben különbözik hozzáállása a magyarországi ellenzékhez, mint utódjának Kelemen Hunornak. Szerinte az erdélyiek nem a magyarországi támogatások növekedése miatt, hanem a kettős állampolgárság intézményétől kapott lendület miatt szavaznak majd a kormányoldalra.

 

A minap adott egy interjút az utódod, Kelemen Hunor, amelyben természetesen a téma az volt, hogy miként is kell értelmezni azt a mondatát, amelyet Karácsony Gergelynek és Molnár Gyulának mondott ottjártukkor. Ők ugyanis arról érdeklődtek: mit tehetnének, hogy az erdélyi emberek legalább megismerjék az MSZP gondolatait. Erre az volt a válasz, hogy semmit ne csináljanak, mert az erdélyi emberek pontosan tudják kire szavazzanak. Nagyot fordult-e az RMDSZ amióta nem te vagy az elnöke?

Az az igazság, hogy én nem szívesen kommentálom azt, hogy akár Kelemen Hunor, akár más RMDSZ vezető mit nyilatkozik, hiszen bárki láthatja, hogy valamivel egyetértek abból, ahogyan ma az RMDSZ politizál és van, amit másképpen gondolok. Ezúttal azt tudnám kommentálni, amit én magam nyilatkoztam az MSZP elnökének és miniszterelnök-jelöltjének látogatásáról. Ez valóban különbözik attól, amit Kelemen Hunor mondott erről. Ugyanis én úgy vélem, hogy akár az MSZP-ről legyen szó, akár éppen ellenzékben levő más politikai pártról, minél gyakrabban jelen kellene lenniük Erdélyben és általában a határon túli közösségekben. Vállalniuk kell azt is, hogy időnként meg nem értéssel vagy ellentmondással találkoznak. Ugyanakkor nekünk, erdélyieknek is az az érdekünk, hogy jöjjenek minél többen, minél gyakrabban. Próbálják megismerni azt, hogy mi van velünk, mit gondolunk a számunkra fontos megoldásokról. Komolyan úgy vélem, hogy nekünk egész Magyarország támogatására van szükségünk. Még akkor is, ha most egy nagy többséggel kormányzó párt, illetve koalíció igazgatja Magyarország ügyeit.

Ezzel cáfolod azt az állítást, hogy az erdélyi embereket már nem lehet befolyásolni?

Azt gondolom, hogy az erdélyi embereket lehet befolyásolni. Az más kérdés, hogy ezt nem kampányban kell megpróbálni, hanem itt kell lenni kampányok kívül is. Tagadhatatlan, hogy ebben a pillanatban, minden jel szerint az erdélyi magyarok túlnyomó többsége egy irányba fog szavazni.

Nekem a szavazással kapcsolatban sok dilemmám van. Azzal nem értek egyet, hogy a már megadott szavazati jogot valaki elvegye a határon túli magyaroktól. Ez érzelmileg is rendkívül negatív hatással lenne. Másrészt ezt mindenki úgy értelmezné, hogy szerzett jogot vennének el. Viszont kiindulásként azt gondoltam annak idején: sokkal alaposabban végig kellett volna gondolni, hogy akkor, amikor kettős állampolgároknak szavazati jogot adnak, az milyen természetű legyen. Most is azt gondolom: Erdélyből vagy Vajdaságból vagy a Felvidékről elég nehéz átlátni, hogy milyen Magyarországon a helyzet az egészségüggyel, az oktatással, a szociális problémákkal… Ezt még annyira sem tudják átlátni, mint azok, akik Magyarországról mentek el huzamosabb időre például Nyugatra. Tehát: egy olyasmibe beleszólni, amit nem látunk át, aminek a következményei minket nem érintenek, az meglehetősen problémás.

Ezzel összefüggésben, Gyurcsány Ferenc aláírásgyűjtési akciója még ösztönzőleg is hathat az erdélyiekre?

A Demokratikus Koalíció akciója nem ez erdélyieket célozza, hanem a magyarországiakat. De azt sem hiszem, hogy ez különösebben hatna a részvételre. Vagyis, hogy kiváltana egy olyan ellenkezést, ami aztán megnöveli a részvételt.

Én azon gondolkodtam volna és jártam volna körbe: a kettős állampolgárok esetében, hogyan lehet megoldani, hogy az őket érintő kérdésekről mondhassanak véleményt. Például arról, amit nemzetpolitikának nevezünk, vagy Magyarország szomszédságpolitikájáról, illetve a határon túli közösségekhez való viszonyulásáról, támogatásáról.

Annak idején voltak ilyen ötletek.

Még ha válaszolnál arra a kérdésre is, hogy az RMDSZ sokkal közelebb húzódott-e a magyar kormánypártokhoz, mint a te idődben és nem középre?

Ha ironikusan akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy most pontosan nem tudom, hol van ez a mértani közép Magyarországon. Ha az ellenzék és kormány közti választóvonalat nézem, az egy képzeletbeli skálának a nem közepén van, ahogy az egy kiegyensúlyozott politikai életben szokott lenni. Valószínűleg ezért is nehéz egyeseknek ezt a közepet eltalálni.

Sokszor nyilatkoztam, hogy nekünk nem egyforma távolságra, hanem igazság szerint, egyforma közelségre kell lennünk minden magyar demokratikus párthoz.

Tehát keresni kell a minél közelebbi viszonyt nemcsak a kormánypártokkal, hanem a mindenkori ellenzékkel is. Viszont azt is mondtam, hogy ugyanakkor ez nem ideológiai kérdés. A mindenkori magyar kormánnyal, akár jobboldali, akár baloldali szoros kapcsolatot építsünk.

De most nem ez van…

A kormányoldallal a jelen pillanatban szoros a kapcsolat, viszont az RMDSZ-nek egyfajta tartózkodó viszonya van az ellenzékhez, ami, szerintem, nem jó. Az ellenzékkel is folyamatos párbeszédet kellene építeni. Már csak azért is, mert, ha mi támogatást várunk a számunkra fontos megoldásokhoz, akkor nekünk minden lehetőséget ki kell használni.

Kétségtelen, hogy a Magyarországról jövő támogatás oktatási, kulturális intézményeinknek vagy akár az egyházaknak, az kormánydöntés függő. De legalább ennyire fontos nekünk, hogy bárhol, Brüsszelben, Washingtonban, bármilyen nemzetközi fórumon – és még akkor is ha ez egy aprólékos, hosszútávú munka – bárki felszólalhasson az érdekünkben. Ilyen értelemben az ellenzéki pártoknak is van módjuk megszólalni ezeken a fórumokon. Vagy akár az Európai Parlamentben vagy a testvérpártjaikkal kiépített kapcsolatok során, a nemzetközi pártszövetségekben.

Ezeket a lehetőségeket nem pazarolhatjuk el.

A nagy gondom nekem az, hogy Magyarországnak jelen pillanatban Brüsszelben vagy Washingtonban nincs szava. Vagy kellő tekintélye.

Ennek az ellenkezője jön le a magyar állami médiából. És ha az erdélyiek többsége ezeken keresztül értesül az anyaországi folyamatokról, akkor ennek lesz-e hatása az áprilisi szavazáskor?

A szavazásra inkább az van hatással, hogy a kettős állampolgárságot a jelenlegi kormány tette lehetővé és a határon túliak úgy értékelik, hogy kaptak valami számukra rendkívül fontosat a kormányoldaltól. Ráadásul a határon túlra szánt pénzbeli támogatás nagyságrenddel növekedett az előző időszakhoz képest. Ezzel kapcsolatban sok mindent el lehet mondani, ki, hogyan mérlegeli hová kell támogatást adni, hova nem. Kik azok, aki ezt eldöntik.

Talán nem véletlen, hogy két határon túli régióba, Erdélybe és Vajdaságba jut el a legtöbb pénz. Az ottani magyar szervezetekkel (RMDSZ, VMSZ) a legközelebbi a kapcsolata a magyar kormánynak. Egy publicista erről azt írta: lóvé, szavazat. Erről mi a véleményed?

Tudni kell, hogy most olyanról beszélünk, amiről nekem van egy általános véleményem, rálátásom, de vajmi kevés részletét ismerem. Évek óta ilyen kérdésekkel nem foglalkozom. Amikor majdnem hét évvel ezelőtt átadtam az RMDSZ vezetését, akkor a politikából is kiléptem, ha nem is egyszerre. Tagadhatatlan, hogy ez akkor egy illúzió volt, mármint, hogy ez engem többé nem fog érdekelni. Ez máig nincs így, máig is megszólalok, időnként beleszólok. De nem tartok arra igényt, hogy én tudjam mennyi pénz kerül Magyarországról Nagyváradra vagy Csíkszeredába. Vagy mennyit kap az egyik intézmény vagy másik.

Én nem tudom, hogy ez ebben a pillanatban szavazatvásárlásról szólna. Hosszútávon lehet. Ma még kitart, ismétlem, az a lendület, amelyet a kettős állampolgárság felvételekor kaptak nagyon sokan és amely szavazásra készteti őket. Lehet, hogy hosszú távon szavazatokban is megtérül ez a nagymértékű támogatás. 2018-ban még nem ezen múlnak a határon túli arányok.

Most is megvan az a dilemma, amely a kilencvenes években merült fel. Hogy mit támogat Magyarország? Az erdélyi magyarok szülőföldön való boldogulását vagy pedig ahhoz járul hozzá, hogy fokozatosan kitelepüljenek, máshol képzeljék el a fiatalok a jövőjüket. Ez egy nagyon kemény dilemma és minden azon múlik, hogy mi milyen válaszokat adunk erre otthon, milyen válaszokat ad Magyarország és milyen válaszok lesznek erre Európában. Ezt a nagy összegű támogatást is ilyen szempontból kellene vizsgálni: hogy mihez járul hozzá.

A kérdésed feltevéséből úgy tűnik, hogy te maximálisan azt preferálod, hogy a pénzek úgy érkezzenek, hogy a helyi életet javítsák és oda kössék az embereket, miközben a rendszer nem ezt támogatja.

Egyre ritkábban hangzik el, hogy a szülőföldön való boldogulás, maradás. Habár a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fórumán mintha ez hangsúlyosan szóba került volna. Ennek örülök, még ha ez valószínűleg csak egy deklaratív kijelentés. Még mindig bízom benne, hogy ismét felerősödnek a hangok a szülőföldön maradás mellett.

Hogyan lehetne összehasonlítani a romániai és a magyarországi politikai helyzetet?

Magyarországon van egy kényelmes többség már évek óta és ez a többség napok alatt alkotmányt tud módosítani, sarkalatos törvényeket tud módosítani, gond nélkül. Ezzel szemben Romániában, ahol a sarkalatos törvények megváltoztatásához nem is kell kétharmad és ugyanolyan kényelmes többsége van a kormánypártoknak, 2016 ősze óta, amióta hatalmon vannak, még egy szál módosítás sem történt másfél éve például az igazságügyi törvényen. Nekem az a javaslatom, hogy ne irigyeljük egymást.

Az erdélyi emberek, akik elmennek szavazni beveszik ezt a Soros-Kampányt?

Hát hallani már itt-ott sorosozást. Nem úgy, mint Magyarországon, de hallani. Ha mást nem, akkor élcként. Nem gondolom azt, hogy ezt úgy fogják fel mint Magyarországon, de valamennyire hatott is. Ma már sok erdélyi ember a magyarországi politikai életre figyel. Ami jó is, rossz is. Ez annak a kérdésnek a függvénye, hogy hova integrálódni. Persze, elsősorban nem integrálódni kell, hanem önállóan élni, de ehhez kell egyfajta integráció is. Az erdélyiek figyelik azt, hogy Bukarestben mi történik, nagyon sokan inkább azt tudják, hogy Magyarországon mi történik a politikában. Vagy, hogy Soros-kampány. Most nem azokról beszélek, aki utazott Magyarországon és látta ezeket az óriásplakátokat, hanem azokról, akik otthon vannak és nézik a televíziót és onnan is megkapják ugyanezt a propagandát. Na most, élni az egyik országban és a másik ország közérzetét magadénak vállalni, ez egy tudathasadásos állapot. Én a nemzetegyesítést nem így képzelem el: hogy egyik helyen élünk és a másik helyen érzünk.

Az egész gyűlöletkampánynak a primitívsége egy másik kérdés.

Lendvai Péter – Bódis Gábor

Zátonyok közt sodródva

Mondjuk ki világosan: ez a párt ma egy etno-nacionalista, populista, sőt alt-right, EU-ellenes, promoszkovita és diktatúrapárti, illiberális és reakciós néppárt.

Azt hiszem eljött az ideje egy névváltoztatásnak, mégpedig egy lényegesnek, tudniillik a jobb időkben magát RMDSz-nek nevező mostanra a Fidesz itteni fiókpártjává átvedlő párt érett meg a névváltoztatásra. És senki ne mondja majd, hogy nem láttuk, nem hallottuk, hogy meglepett ami történt, hiszen én csak megírtam, de több százezren szavazataikkal támogatták és sunyításukkal továbbra is fenntartják a folyamatot. Demokrata, már rég nem (ha valaha is volt), szövetségi jellegét már néppárti besorolása is cáfolta, és ma már semmilyen más alternatívát el nem fogad, csak a Fideszt és vezérét.

Mondjuk ki világosan: ez a párt ma egy etno-nacionalista, populista, sőt alt-right, EU-ellenes, promoszkovita és diktatúrapárti, illiberális és reakciós néppárt.

Amikor azt mondja Kelemen Hunor, hogy a magyarországi ellenzéki pártoknak nincs helye az itteni politikában, mert minden igyekezetük fölösleges időtöltés „hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak … az RMDSZ a Fidesz-KDNP nemzetpolitikáját jónak és folytatandónak tartja”. Akkor magára, illetve pártjára húzza a Fidesz(-kádéenpé) programjának (Sic!) és tevékenységének jelzőit. Beleértve a sovinizmus – az idegengyűlölet – szélsőséges formáit is, ami ellen váltig hadakozik, ha román mezőnyben üti fel a fejét. Miközben a magyar kormányhoz egyre nagyobb mértékben hasonlító bukaresti pártszövetséghez köti itteni politikáját. A fiókpárt és a (pontosabban a Dragnea-féle) PSD viszonya nem valamilyen ideológiai alapon, vagy elvszerű politikai megegyezésen, hanem a közös zsákmányszerzésen alapul, valamint az illiberális állam bevezetésének törekvésén. Nehéz elfogadni ugyanis, hogy míg a magyarországi kormánypártokkal a néppárti együvé tartozást hangoztatva elfogult, sőt kizárólag azt támogatja a kampányban stb., addig Bukarestben a reakciós és illiberális, de formálisan a szocialista pártcsaládhoz tartozó párttal menetel, annak minden kudarca ellenére.

Kelemen Hunor és fiókpártja ma a híd, illetve előretolt helyőrség, szerepét tölti be Budapest és Bukarest között, csak nem a kisebbségi jogok, az európai értékek, vagy a jószomszédság stb., nevében, hanem az illiberalizmus, a diktatórikus vezetés, és az autokrácia kiépítésének a szószólójaként.

De nemcsak a fiókpárttá válás, a szervezeti és politikai autonómia (a reális és nem az autonómiázás közben föl-fölmerülőt, de hiszen a Fidesz bevallott ellensége mindenféle helyi, vagy intézményi autonómiának, centralizál, és államosít stb.) feladása okán, hanem, ha úgy tetszik, saját jogon és közvetlenül is kiérdemli a fenti minősítést, a jelzők sorozatát.

A decentrált fiókpárt, ellentmondva saját programjának is, diktatórikus, hiszen már semmiféle belső demokrácia szabályaihoz nem tartja magát. Programjában az szerepel, hogy: „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a romániai magyarság különböző autonóm, területi, politikai és rétegszervezeteinek érdekvédelmi közössége, amely országos és helyhatósági szinten ellátja a romániai magyarság politikai és közképviseletét, egyezteti és ösztönzi a társadalmi önszerveződés különböző formáit. A Szövetség tiszteletben tartja a politikai sokszínűség elvét.” Ezzel szemben Kelemen Hunor ellenzi még az ártatlan és udvariassági kapcsolatokat is magyarországi demokratikus pártokkal. Semmibe veszi saját szervezete platformjainak álláspontját, lesepri a palettáról politikai pluralizmus mindenféle kísérletét, kizárólagos módon tart igényt olyan hatalmi monopóliumra, amit diktatórikus vezetésnek nevezhetünk, jogosan. Az már kezd természetessé válni, hogy minden olyan emberjogi és a társadalmi szolidaritással kapcsolatos ügyben – szembe menve programjával – Budapest hatalmi érdekeinek megfelelő álláspontot képvisel, ami minden csak nem következetes, nem demokratikus és nem európai. Kelemen Hunor és fiókpártja határzárpárti, idegengyűlölő, homofób és hímsovén, reakciós, és mindenek fölött etno-nacionalista és populista.

Közben a sunyító politikusoktársak hallgatása azt „üzeni”, hogy a pénz, hogy a realpolitik, azért kell elfideszesedni, mert onnan jön a zsé (valójában a magyarországi adófizetők pénzének átláthatatlan és méltánytalan, klienteláris újraosztásáról van szó, amit a határokon is átcsorgatnak), csakhogy. Szerény számításaim szerint a múlt decemberében a fiókpárton kívüli személyek és szervezetek több támogatásban részesültek, mint a párt az elmúlt „hét bő esztendőben” összesen (az „akadémiákat” és egyéb láthatatlan klienshízlaló juttatásokat nem számítva, Kató Béla-Demeter Szilárd elhozott, illetve elvitt, vagy százmillió eurót). Aztán a reálpolitikának mondott árulással két gond is adódik. Egyrészről, mert az árulót nem fogadják bizalmukba azok sem, akik javára az árulás történt, valójában megvetik és adott alkalommal megszabadulnak tőle, hiszen ismét árulhat, most már a mások javára. Az a modortalanság, amivel a magyarországi ellenzék vezetőit fogadta a pártvezér, csak a jólneveltség, a diplomáciai érzék, a morális tartás hiányának tudható be (a rózsaszín pantalló átka?). Mert – egyelőre úgy néz ki – nem az a nagy veszély, hogy Orbán áprilisban veszít és jönnek azok, akiket most megalázott Kelemen Hunor, és akik, ha hatalomra kerülnek bosszút állnak. Tapasztalat, hogy azok megengedők és elnézők lesznek, hiszen demokraták, és nem gyarmatosítani, kiszolgáltatni, foglyul ejteni akarják a rommagyarságot, hanem saját céljai elérésében segíteni.

Viszont egészen más kockázat van itt, amitől Kelemen Hunor joggal szoronghat.

Ha nem sikerül elég rommagyart mozgósítani a Fideszre szavazáshoz, akkor lesz az igazi gond, hiszen bosszúállóbb politikusról nem tudunk az elmúlt lassan harminc esztendőben, mint Orbán Viktor.

És akkor mi rommagyarok hova álljunk? Mutatnak-e majd utat, vállalják-e a felelősséget Kelemen Hunor és tsai? Ma a pluralizmus ígéretének a feláldozásával és a rommagyarság jórészének félrevezetésével, a demokratikus politikai kultúra elfojtásával stb., fizetünk a fideszpártiságért, ha rosszul sül el az átszavazás, akkor majd anyagiakban is fizetünk a vezér(ek) téves politikájáért.

Azzal a „bölcs” de főként voluntarista meglátással utasítja el a párbeszédet a mai magyarországi ellenzék képviselőivel Kelemen Hunor, hogy „én úgy gondolom”, felesleges az itteni jelenlétük, hiszen  ő tudja kire szavaz a rommagyarság, és ezzel vége mindenféle toleráns és demokratikus politikának. Hiába teszünk úgy, mintha mi sem változott volna, a rommagyarság nagy része (eltekintve attól a torz statisztikától, amit hangoztatnak, hogy tudniillik akik átszavaznak, azok szinte mind fideszpártiak, csakhogy a rommagyar összpolgárokhoz képest számuk elenyésző volt, és minden bizonnyal marad) képviselet nélkül sodródik az árral. Nincs „szövetség” és nincs egyetértés sem, ma az egyedüli vezér, „Karcfalva hangja” hallatszik: Felcsút és Teleormány között, félúton.

Magyari Nándor László

120 perc – 2018. január 30. 16:00

0

A kormánypártok távolmaradása miatt határozatképtelen volt és félbeszakadt a Parlament rendkívüli ülése, amelyet az ellenzék azért kezdeményezett, hogy vizsgálóbizottság jöjjön létre a befogadott menekültek és a Soros-ellenes kampány miatt.

Megtartotta első ülését Karácsony Gergely 23 fős miniszterelnök-jelölti testülete.

Az MSZP szerint Lázár Jánosnak távoznia kellene a közéletből a közmunkásokról tett kijelentése miatt. Lázár szavai ellen a Jobbik is tiltakozik.

Nem változtatott az alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.

A Párbeszéd is részt vesz a népszavazási aláírásgyűjtésben, amelyet azért tartanak, hogy a hármas metró a teljes vonalán akadálymentes legyen.

Fodor Gábor: A Magyar Liberális Párt, az MSZP és a Párbeszéd nem fogja megengedni, hogy Magyarországon felszámolják az önkormányzati rendszert.

Megfelelő válaszlépések hiányában bíróság elé visz az Európai Bizottság kilenc uniós tagállamot, köztük Magyarországot is, a légszennyezettségi határértékek túllépése miatt.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség folytatja a parlamenti együttműködést a kormányzó szociálliberális koalícióval – jelentette be Kelemen Hunor elnök.

Megállapodtak a koalícióra készülő német pártok, hogy július 31-ig meghosszabbítják az oltalmazotti státuszban lévő menekültek családegyesítési jogát.

Andrzej Duda lengyel elnök aláírta a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozó törvényt: március elsejétől minden hónap második és harmadik vasárnapján, 2020-tól pedig bizonyos kivételekkel minden vasárnap zárva lesznek az üzletek.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK